Magyar Hirlap, 1933. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1933-01-01 / 1. szám
ÚJÉV NAPJÁN Írta: FRIEDMANN ERNŐ Vájjon mit hoz az új év? Vájjon igazolni fogja-e a XIX. századnak azt az ismételt tapasztalatát, hogy a gazdasági dekonjunktúra élettartama többnyire negyven hónap, és a negyven hónap leteltével megindul a javulás? Hiszen vannak olyan elméletek is, amelyek igazolni próbálják, hogy szükségszerűség, nem pedig véletlen az, ha a gazdasági dekonjunktúrák jó része negyven hónapig tartott. És ez a negyven hónap most telt le, mert 1929 őszén kezdődött ez a mostani dekonjunktúra-periódus. Akármilyen kétséges és bizonytalan is a negyvenhónapos ciklus elmélete, újév napján legyünk kissé hiszékenyek. Ha már Szilveszter az ólomöntés éjszakája. Jósolni nem hálás feladat. A most egy éve felállított jóslatok is sorjában megdőltek. De azért bizonyos, hogy a javulás akadályai közül a múlt év néhányat kiküszöbölt és az is bizonyos, hogy mutatkozik a javulásnak némely, de távolról sem kielégítő mértéke. A válságnak voltak olyan korszakai, amelyek alatt sikertelen és eredménytelen lett volna minden gyógykezelés. Most azonban mintha közelednék az az időpont, mikor a helyesen, szerencsésen választott gyógymód valamilyen eredményt hozhat. Talán gyorsabb eredményt, mint ahogy a sok csalódás után hinni lehetne. Alighanem Keynes is érettnek tartja Wis tervezetében már az időt egy nagyszabású beavatkozásra a közgazdaság működésébe. Mert azzal Keynes is kétségkívül tisztában van, hogy terve önmagában nem indíthatja meg a gyógyulást. Csak elősegítheti és gyorsíthatja a gyógyulási folyamatot, ha az előfeltételek amúgy is kialakultak már. Ez a terv, — ha őszinték vagyunk —, mégis inflációt jelent, de olyan inflációt, amely valóban „korlátolt“ és egyenletesen terjed ki az egész világra. A keretek jóval szélesebbek, az alap szilárdabb, a körülhatárolás sokkal tisztább, sokkal szigorúbb, mint az idáig felmerült elgondolásoknál. Amit Keynes akar, az az „Ankurbelung“ kísérletének elvégzése, egyidejűleg az egész világgazdaságban, egységes vezetéssel és irányítással, a szükséges financiális eszközök legegyszerűbb és legolcsóbb előteremtésével. Mert a finanszírozás kérdését egy kézmozdulat, vagy *— ha úgy tetszik —, egy bűvészmutatvány oldja meg. A bázeli nemzetközi bank, vagy egy más újonnan felállított nemzetközi pénzintézet osztana ki aranybizonylatokat 5 milliárd dollárért, a világ jegyintézetei között. Ez adna fedezetet a bankjegyforgalom bizonyos mértékű kiszélesítésére. Az új bankjegyek fedeznék átmenetileg az állami kiadások egy részét. Tehát az államok az adók csökkentése mellett is többet költhetnének, mint az elmúlt évben. Részint az állami befektetések által, részint a közterhek csökkenésével következnék be a vásárlóerőknek az a megnövekedése, amelynek azután — csodát kell tennie. Egy ilyen nagy „Ankurbelung“ már valóban tett egyszer csodát. De most éppen ennek a csodának fizetjük a drága számláját. 1923-tól fogva indultak el Londonból és Newyorkból azok a kölcsönök, amelyeknek segítségével fokozatosan kialakul a nagy látszatkonjunktúra 1926 és 1929 között. Senki nem vállalhat felelősséget egy másik olyan összeomlásért, mint amilyen ezt a látszatkonjunktúrát követte De Keynes tervének vannak előnyei a tíz év előtt kialakult hitelpolitikával szemben. Nem keletkeznének olyan súlyos kamatterhek, mint az elmúlt esztendők során és nem következnék be az országok egy sorának újabb terhes eladósodása a külföld felé. 1923-ban és a következő években ötletszerűen folyósították a hiteleket. Az egyik ország aránytalanul sokat kapott, a másik aránytalanul keveset. És a hitelek felhasználásánál nem volt semmiféle egységes munkaterv, semmiféle ellenőrzés vagy akárcsak irányítás, Így történhetett meg, hogy az adósságok nagy részében vagy egészen terméketlenül, vagy fölösleges, sőt káros túldimenzionálásokra költötték a külföldi hiteleket. Most világszerte arányosan történnék a keretek tágítása és egységes gazdasági haditerv szerint indulna el az új, nagy Ankurbelung. Amint innen kerülhetne ki a financiális fedezet arra, hogy az egész vonalon bekövetkezhessék a teljes visszatérés a túlméretezésektől a reális alapokhoz. Mivel a túlméretezések lebontása is költségekkel jár. Nem csupán a felépítésük. Vagy például a sokfelé már megvalósított, nálunk is sürgetett és előkészített bankkoncentráció helyes végigvezetéséhez szintén szükségesek bizonyos anyagi áldozatok. Ezeket azonban más forrásokból is elő lehet teremteni. Fedezete egyáltalán a Keynes által elővarázsolt aranybizonylat. Ez legalább is vitás. De nem kevésbé vitás volt a Rentenmark alá épített fedezet és a Rentenmark azért kifogástalanul töltötte be a neki szánt szerepet. A pénz értékét másként is lehet szabályozni, mint a klasszikus aranyfedezettel, amelyről kisebb-nagyobb mértékben amúgy is letért most a világ fele. A Keynes-féle fedezet elméleti és gyakorlati fogyatékosságai magukban véve még nem dönthetik el azt a kérdést, hogy alkalmas-e a megvalósításra a most ajánlott terv vagy sem. Az inflációval kapcsolatos veszélyeket nagyrészt kiküszöböli Keynes terve. Mert szélesíti ugyan a bankjegyforgalmat, de azért pontosan körülhatárolt keretek között tartja. Nem változtatja meg az internacionális értékarányokat a valuták között, mint ahogy ezt egyes országok egyéni akciói tennék. Az egyes országokon belül a hatás nem volna más, mint amilyen hatással az árak színvonalának 20—30 százalékos emelkedése járna. Márpedig az árnívó ilyen emelkedésének szükségességére nézve nem térnek el a felfogások. Legkevésbé akkor, ha bizonyos, ma mesterségesen vagy erőszakosan „feltornászott“ árak nem vesznek részt az ilyen nívó-emelkedésben. És mivel az átértékelés internacionálisan, világszerte egyenletesen történnék, nem kell félni ezen a területen sem a nemzetközi kereskedelem újabb megzavarásától. Végül lehetővé teszi és biztosítja is a Keynes-terv az egyes országok bankjegy-politikájának nemzetközi ellenőrzését. De igazi sikere csak akkor lehetne a tervnek, ha megnyitná a fokozatos visszatérés útját a szabadabb gazdasági mozgás felé vagy legalább elvezetne a legnyomasztóbb korlátozások lebontásához. Pedig még a kötött devizaforgalom fenntartása mellett sincsen teljesen biztosítva a Keynes-terv sima funkcionálása. A terv megvalósításával párhuzamosan és az ideiglenes könnyebbségek felhasználásával természetesen reorganizálni kell az egész gazdasági életet, sok részletében és nagy vonalaiban. Az egyes országok gazdasági életét csakúgy, mint a világgazdaság szerkezetét és szervezetét. Mert enélkül az ilyen kísérlet csak néhány hónapra hozhat élénkülést és lendületet, de nem lehet kezdete egy tartós, komoly javulási folyamatnak. Azt már bőven elég tapasztalatból tudjuk, hogy az injekciók által elért rövid lendületeket milyen keserves visszaesések követik. Erre tehát nem szabad felhasználni az amúgy is összesorvadt rezervákat. Mert Keynes voltaképpen ezeket a rezervákat mozgósítja tervével. A hatások mérlegelését nehézzé teszi a lélektani faktoroknak nagy szerepe is. A holnap közgazdaságtanában sokkal több lesz a lélektani fejezet, mint volt idáig. Mert például 1926 nyarán tisztára csak bizalmi válság szorította le értékének egy tizedére a francia frankot, amely gazdasági mérlegelések szerint kétségkívül konzerválhatta volna békeárfolyamának 50 százalékát. Míg most egy nagy bizalmi hullám akarja mindig újból a „belérték“ fölé emelni az angolfontot. Mivel az aranyalap feladása nem tette idegessé az angol közönséget és nem indította meg a menekülést a fonttól, ahogyan ezt kontinentális gondolkozás szerint várni kellett volna. Ellenkezőleg az angol közönség kitartása a font mellett majdnem nagyobb, amint az gazdasági okokból kívánatos volna. Ami most a gazdasági válságot illeti, egészen kétségtelen, hogy a ma elért mélypontot nem a dekonjunktúra tisztán gazdasági tényezői idézték fel. Itt szintén igen erős lélektani hatások érvényesültek. A pesszimista hangulatnak, a teljes bizalmatlanság atmoszférájának leküzdése, a visszatérés a gazdasági adottságok objektív mérlegeléséhez magában is elég lényeges javulást hozhatna. Olyan javulást, amely teljesen reális. Bizonyos irányokban, legalább egyes gazdasági alaptételek érvényesítésére, igen reális hatalmat ad a Keynes-terv annak a nemzetközi banknak, amely az aranybizonylatokat bocsátaná ki. Most először történnék meg, hogy egy helyre koncentrálódik a világ gazdaságpolitikájának és pénzügyi politikájának irányítása. Ez lehet szerencsés fordulat, ha avatott kezekbe kerül a vezetés, ha gyorsan, simulékonyan követi az eseményeket ez a nemzetközi bank és ha a teljes szakszerűség, a teljes tárgyilagosság szempontjai érvényesülnek tevékenységénél. Amint biztosítani kell a szociális gondolatnak, a szociális mérlegeléseknek érvényesülését is. Mert minden erőfeszítés és minden áldozat kárbavész akkor, ha Bázelben, vagy ahol az ilyen nemzetközi bank letelepednék, megint az egyoldalú hitelezői érdekek és szempontok dominálnának. Bár még ez is haladás volna, egyes olyan kísérletekhez képest, amelyek engedmények felajánlása, segítség nyújtása nélkül veszik körül lángsövénnyel a hitelezők formális igényeit és követeléseit. A tervezett nemzetközi banknak világhatalommá emelkedéséből komoly baj lehet akkor is, ha egypénzügyi népszövetség alakul ki, nehézkes, lassú gépezettel, az erős hatalmak dominálásával, a gyengébb országok háttérbeszorulásával, gyors, tiszta munka helyett elkésve érkezett diplomáciai félmegoldásokkal. A nyersanyag-piacok nagy részén tisztázódott a helyzet annyira, hogy szanálásuk és megszilárdításuk nem lehetetlen többé. Azok a pénzintézetek és vállalatok, amelyeknek van életerejük a jövő vállalására, az állítólagos „jó évek** irreális túlértékeléseit szinte már mindenütt leírták — internül, tehát ezeknél csak az intern leírásokat kell nyíltan végigvezetni, a mérlegvalódiság visszaállítása végett. A gazdasági élet politikai alákötései részben eliminálódtak, vagy legalább már eliminálhatóak. Akár Keynes tervére gondol valaki, akár más megoldási lehetőségekre, mintha adva volna a pillanat, amikor meg kell kezdeni a gyógyítást, ha van még gyógyulás. A gyógyítás kétségkívül kockázatait. ’ ÚJÉVI SZÁM 2^iemÉR ELŐFIZETÉSI ÁRAK: ^ sze^ j