Magyar Hirlap, 1933. március (43. évfolyam, 49-73. szám)

1933-03-12 / 59. szám

6 1353 március 11 HÍRLAP megverik­­ a 74 éve fennálló Stern Józsefe Araraktárát Rend­kívül olcsón Árusítunk: Valódi angol női és térd szöve­teket, francia selymeket, bárso­­nyokat és vaszonárot Árusítás reggel 9-től este 6-ig. Szervita-tér 5. Kicsit kiforgattuk természetéből s termé­szetességéből ... Itt volna az ideje, hogy tudott legyen végre előttünk, kicsodánk és mink volt és van mindenkorra egy-egy nagy em­berünkben, s e tudásnak nálunk is ki­alakuljon tudománya s meglegyenek tu­dósai. Utóirat. 1. »A közvetett tatárjárás e­dmil múlt vasár­napi cikkemre két reklamációt kaptam, mely­ből arra kell visszakövetkeztetnem, hogy n**n pontosan mondtam meg, ami a mondanivalóm volt. Tehát, egész pontosan: ha a bolsevizmus nem lett volna s nem volna, vagyis ha az ipari munkásság egy része gyakorlatba nem kívánná átvinni azt az elméleti igényt, hogy mindenki mást elnyomva­­ parancsoljon a társadalom­nak (mikor is, természetesen, mindenki más­nak az az első gondolata, hogy miért é­s miért ne önt), úgy az ipari munkásság , a tőle rosszat nem váró parasztság, kispolgárság s vagyontalan értelmiség együttvéve elég erő is tett volna, hogy akii tartsa a kapitalizmus­­ a feudalizmus ellenforradalmát, a erőben tartsa a demokráciát... a a demokráciával egyebek közt az ipari munkás emberi rangját, ellátottságá­t, biztosítottságát s az üzemi de­mokráciát, mint ezek kezességét Ahhoz, hogy „Oroszország a világ szerencsétlensége", hozzá lehet tenni, hogy a bohevinm­a az ipari mun­kás öngyilkossága. 3. Ugyanezen cikkben több fájdalmas sajtó­hiba közül egy különösen lesújtó, mégis csak ki kell javítanom. A második, kikezdés elején a nyomtatásban az áll, hogy sem Marx, sem Engels nem a Bakunb­ék anarchizmusa miatt voltak antimoszkovitáik, „bár, igen helyesen, eb­ben iz fonákságát, tehát következését látták a dsingizi hagyományoknak." Ennek így semmi értelme — én azt írtam volt, hogy fonákját... s valaminek a fonákja igenis leh­et e valami­nek következése. ­ Bélrenyheség, a máj ég az epeutak bántalmai, gyomor- és bélhurut, aranyeres bajoknál a természetes „Ferenc József" ke­­serűvíz gyorsan, fájdalom nélkül megszün­teti a hasiszervek pangását Sok évi kórházi tapasztalat igazolja, hogy a Ferenc József víz használata a bélnyűködést kitűnően sza­bályozza. A Ferenc József keserűvíz gyógy­szertárakban, drogériákban és fűszerüzle­tekben kapható. Dr Heller Rózsi szombaton bíróság előtt állt Bécsből jelentik: Dr Meller Rózsi szomba­ton délelőtt bíróság elé került Egyelőre csak az egyik kártérítési per tárgyalását kezdte meg a törvényszék, míg Meller Rózsi többi rágalmazási és csalási ügyében később lesz fötárgyalás. Ezt az első kártérítési pert Rotstock Ottó fogtechnikus, Hugo Bettauer, az ismert író gyilkosa indította Me­ller Rózsi ellen. Meller Rózsi, mint emlékezetes, a szín­lelt merénylet után azt vallotta a rendőr­ségen, nem tartja kizártnak, hogy a merény­letet ugyanaz a Rotstock Ottó követte el ellene, aki megölte Hugo Bettauert. Rot­­stockot a vallomás alapján február 4-én le­tartóztatták és egy éjszakát vizsgálati fog­ságban kellett töltenie. A fogtechnikus most 500 schilling kártérítést kér Meller Rózsitól. A szombati tárgyaláson a bíró kiegyezést ajánlott Meller Rózsinak, mondván, hogy ezzel az 500 schillinggel aránylag még si­mán ússza meg a dolgot. Meller Rózsi azon­ban hallani sem akart kiegyezésről és ille­tékességi kifogást jelentett be a bíróság ellen. A bíró erre elnapolta a tárgyalást. Budapesttől három kontinensen keresztül — a bolhacirkuszig... Kávéházi beszélgetés a tehenész-magyar íróval, kalandos életéről A magyar Jack London Neve: Remenyik Zsigmond. Kora: 13 év. Foglalkozása: tej­­nagykereskedő és tehenész. Szenvedélye: az írás. „Bolha­cirkusz“ című regényéről ép­pen a Magyar Hírlap hasáb­jain emlékeztünk meg. Fur­csa, kesernyés hang, kicsit kiábrándult,, fölényes, melan­­kólikus írás. Olyan, mint ő maga, az ember. Keserves sor­sa három kontinensen haj­szolta végig. Reményei nin­csenek, illúziói még kevésbé. Ehhez túl sok mindenen ment keresztül. Szikár alak, csupa ín, csont és izom. Kes­keny, szögletes, energikus áll. Vékony, erős, izmos kezei, mint a sas karmai. Kemény, határozott mozdulatok. Az egész ember olyan, mintha verekedésre, küzdelemre te­remtődött volna. A múlt század aranyásói, elszánt gyarmati települői lehettek ilyenek. A csontos arcban két lázas szem, amely néha elborul, néha kigyullad, mint egy transzparens. Ezek az elboruló szemek, a művész szemei, egy belső kétely árulói. Mintha azt mondaná: „az élet célja mégsem annyi csak, hogy megtömjük a bendőnket és legyen ruhánk, lakásunk." Ülünk szemben egymással a kávéházban. „Mennyibe kerülhet egy fekete?" — kérdi. Megmondom, mire a mellényzsebén keresz­tül kitapogatja, mennyi a pénze. „Hozzon egy feketét“ — mondja aztán a pincérnek könnyed fölénnyel. Aztán három perafás Mirjamot vesz a trafikosnál és beszélni kezd, néha szaggatott, néha szabatos mon­datokban, mint aki súlyt helyez arra, hogy amit mond, érdekes és lenyűgöző legyen. Mintha tartalmi kivonatban mondaná el re­gényét ... Útipoggyász: egy fogkefe, egy szappan, egy alsónadrág — Hol is kezdjem... El kell mondanom milyen voltam tizenhárom év előtt, húsz­éves koromban, amikor ez a cirkusz kezdő­dőlt. Milyen naiv, lelkes, rajongó, milyen fiatal!... Milyen húszéves­ író akartam lenni. Ez az a kor, amikor az ember azt hiszi, hogy egy verssel vagy regénnyel meg tudja változtatni a világot. Ha most vissza­felé pergetem ezt a filmet és látom magam előtt azt a borzashajú, kapkodó, ambició­zus fiatalembert, aki voltam, jóindulattal gondolok rá, mintha a fiam lenne. Hol va­gyok én már attól!... A fene egye meg, de jó lenne még egyszer olyannak lenni... Az embernek kopni kezd a haja, csendesebb lesz és belenyugszik abba, hogy sohasem írja meg azt a könyvet, amit húszéves ko­rában akart, ön hány éves?... No, hát ak­kor talán ... De nagyon kell sietni... (Eldobja a félig elszitt cigarettát és másikra gyújt. Erősen dörzsöli a homlo­kát, hogy felelevenítse az elhomályosodó emlékeket. Most már elfogta a beszéd kényszere, örül, hogy jól kibeszélheti magát.) — Szóval gondoltam arra, hogy kime­gyek valahová a világba, kevés itt nekem a sevegfl. Volt bennem jó adag kalandorhaj­lam. Először Hamburgba mentem­, mert csak a kikötő­városok vonzottak, ahonnan tovább lehet menni. Hamburgban hallottam, hogy az Amszterdamból Dél-Amerikába in­duló hajókon szívesen alkalmaznak idege­neket nehéz hajómunkákra. Fizetés: teljes ellátás és maga a hajójegy ára. Át Amszter­damba! Hetekig ácsorgok a kikötőben, várva, hogy alkalmazást kapjak egy Dél- Amerikába induló gőzösön. Közben rakodó­­munkát végzek egy zöldséges­ hajón, ami London és Amszterdam között jár. Egy na­pon végre felvesznek hajósütőnek. Boldog vagyok. Nem tudtam, mire vállalkozom. — Az utolsó napon eltűnik a poggyászom a matróz­szállóban. Lármát csapni nem volt tanácsos, mert a leglassúbb matrózbicska is gyorsabban van az ember bordái közt, mint a leggyorsabb kikötői rendőr a helyszínen. Felmentem a magyar követségre, ahol kap­tam tíz forintot. Abból vettem egy fogkefét, egy szappant és egy alsónadrágot. Ez volt a poggyászom. Másnap behajóztunk. Pokol a kazánházban A szolgálat tizenkét órából állott. Később, amikor tropikus égövi vizeken mentünk, nyolc órára redukálták. A hajó egy tizen­hatezer tonnás tehergőzös volt, tulipán­­hagymát és gyapjút szállított. — Uram, a szenvedéseknek olyan pokla szakadt rám, hogy a gerincem remegni kezd bele, ha most rágondolok« Ál ember szénport lélegzik le« levegő helyett Ez az átkozott anyag belemarja magát a bőrébe, pórusaiba, idegeibe. Lemosni, kiszellőztetni nem lehet. Ha kifújja az orrát, fekete lesz a zsebkendő. Sokszor azt hittem, a szénpor az orromon keresztül az agyamba jutott A hőmérséklet a kazánházban 60 fok Celsius. Már maga a létezés is kín Egy lélegzetvé­telnél már csurogni kezd a verejték az em­berről. Mázsás taligákban kellett tolni a szenet a raktárból a kazánhoz. Ha kinyitot­ták a kazánajtót, azt hittem, megvakulok. Szolgálat után hullamerev tagokkal zuhan­tam a szalmazsákra. Uram, úgy sírtam, mint egy gyerek, akit megvertek. Addig sírtam, míg elaludtam. — Mégis bírtam ezt az életet három hétig. Akkor már csak nyolc óra volt a szol­gálat. A kazánházban 70 fokot mutatott a hőmérő. Egyenlítői égöv alatt jártunk. Amellett kezdett elővenni a tengeri beteg­ség. Amíg lenn dolgoztam, mélyen a kazán­házban, nem is éreztem belőle semmit, de ha feljöttem a fedélzetre, kitört rajtam. Már harmadaik napja nem aludtam, csak feküd­tem félig eszméletlenül, mintha lebunkóz­­tak volna. Nem bírtam tovább. A térdem folyton reszketett, émelygett a gyomrom, halálosan kimerült voltam. Odaálltam a ka­zánmester elé és megmondtam, hogy nem bírom tovább a munkát. Szó nélkül intett két alaknak, mire azok nekem estek. Az egyik lapátnyéllel fejbevágott. Rázuhantam egy szénrakásra és azok ketten nem kímél­ték az öklüket. Úgy látszik, nem volt ritka eset, hogy kidőlt egy új fűtő. Az ilyen em­berre rettenetesen haragudtak, mert így több munka esett rájuk. Úgy megvertek, hogy egy bordám kificamodott és két ujjam eltört. Három napig feküdtem és aztán könnyebb munkára osztottak be. Én moso­gattam a fűtők után, sikáltam a kabinjukat, takarítottam, ruhát mostam. Tizenöt kilót fogytam, mire Buenos Airesbe megérkez­tünk. Aki izomlázt kap a zongorázástól — Most csak hézagosan mondom to­vább ... Buenos Airesben először kifutó voltam egy sorsjegyüzletben. Loholok reg­geltől estig. Egy hónap múlva ablaktisztító vagyok. Elég jól élek, már tudniillik vi­szonylagosan. Később, hogy kezdem törni a spanyol nyelvet, már pincéd állást vállalok. Szinte megelégedett vagyok. Van ruhám, la­kásom, kosztom. Ekkor nagyszerű jövedelmi forrás kínálkozik: a csempészet. Egyik ál­lamból a másikba visszük a posztot. Állandó életveszély. A határőrök többször ránklőnek. Közben cserekereskedés az indiánokkal. Én szövetet adok nekik, ők állatbőrt és ezüstöt Van pénzem. — Az ördög sohasem alszik. Mihelyt tu­dok spanyolul, motoszkálni kezd bennem a kényszer: írni. Ez aztán rögeszmévé fejlő­dik. Úgy látszik, nincs más bajom. Megírom a regényt: Tentation de los assesmis — A gyilkosok megkísértetése. Keresek vele öt­ven dollárt. Már nem szok többé dolgozni. Közben fogy a pénz. Lassan mindent elírok, amit verejtékes munkával összecsempész­­kedtem. Nincs maradásom. Gyerünk tovább. — Montevideo... Tűzföld... Chile ... álomszerűen gyors, átfutó állomások az éle­temben! Hogy miből éltem? Tudom is én ... Nem volt az a piszok munka, amit nem vál­laltam volna. „Hé, barátom, fogja csak meg azt a ládát..." vagy „öregem, ha nem nagyon kényes az orra, kereshet egy pár pesot". Tudniilik, olyan izé helyen kellett­­illemhelyen ... Hát így valahogy éltem. Chilében zongorista voltam egy matróz­bárban. Nyolc órát kellett zongorázni egy­huzamban. Már az első nap izomlázat kap­tam. Két hét múlva megszöktem. — Peru ... Callao... Hotel Internatio­nal... Finom kis hely, mondhatom... Csupa olyan ember, hogy egy rézgarasért az apjukba is belevágják a kést. Nekem is volt dolgom velük, nézze, itt viselem a nyomát a karomon. Kacagnom kell, ha arra gon­dolok, hogy nemrég Heinet olvastam, Fran­­ceot, Shawt, Tolsztojt... Feleségem, Aganida Aramibar — Csak tovább, tovább innen is... Lima... Találkozom egy magyar barátom­mal. Szövet-részletüzletet nyitunk. Később elválunk, az üzlet az enyém marad. Meg­nősülök. — Feleségem­benszülött indián leány. Aganida Aramibar Reyes a neve. Nagyon szép nő, igazi race. Ő a feleségem... már tudniillik csak úgy... nem az anyakönyvbe mondtuk be az adatokat.. . Egy teherhajó kormányosa adott össze... Nagyon jól el­tűnt három évig. Gyerekünk is született, de T Véres zavargások a spanyol egyetemeken Madridból jelentik. A vidéki egyetemeken többhelyütt zavargások voltak. A sztrájk mellett kardoskodó diákok összetűztek azok­kal a kartársaikkal, akik nem csatlakoztak mozgalmukhoz. Sevillában a két tábor hívei revolverekkel lövöldöztek egymásra, öten megsebesültek. A rendet a rohamgárda ál­lította helyre. Valenciából szintén összetü­­lést jelentenek. Itt is többen megsebesültek. Vasárnapi pár hónap múlva meghalt. Az asszony is meghalt tüdőbajban. Akkor kezdtem gon­dolni arra, hogy hazajövök .Csend. Nagyon sokáig hallgat. A hamutartóban gyűlnek a cigarettavégek. Ábrákat rajzol a márványlapra. Végre nehezen megszólal. — Szóval itthon lennék ... Kicsit öre­­gebb vagyok, kicsit kopottabb ... Fejem a teheneket, abból élek. Közijén megírtam a „Bolkacirkusz"-t. Nagyon jól esett megírni. Benne van az egész életem. Igaz, hogy tavaly télen nem tudtam fűteni a lakásban, mert kellett a pénz nyomdaszámlára. Da hát egy kis szenvedés, oda se neki, kimegy a mosásból... (Fizet. Az asztal alatt megszámolja a pénzt, maradt-e villamosra. Megy haza Angyalföldre megfejni a tek­etért. Magyar iré.) Nógrádi Béla Démon kerestetik Párizsból írják: Franciaországban, úgy látszik, egyre jobban kiveszőben vannak a „démonok", vagy legalább is ezt mutatja az a különös ver­seny, amelyet Franciaország egyik legismer­tebb filmrendezője rendez most már több mint egy hét óta. A híres rendezőnek legújabb filmje elkészítéséhez szüksége lett volna egy igazán ellenállhatatlanul csábító nőre, de hiába pró­bált erre a szerepre alkalmas színésznőt találni a francia filmsztárok között A rendező sorra vette ezután a színházakat is, de itt sem talált megfelelő „démont" filmje számára. Végső kétségbeesésében pályázatot írt ki,­­ amelyben felszólította mindazokat a párizsi szépségeket, akik hajlamot éreznek magukban a démon szerepének eljátszására, hogy jelenjenek meg Párizs egyik legnagyobb filmszínházában és ott, rövid jelenet keretében, a nyilvánosság előtt mutassák be ellenállhatatlan szépségüket és csábítói képességüket A nagy boulevard egyik legelőkelőbb mozi­jában rendezték a „démon-versenyt“. Az egyes előadások befejezése után felszólították a hall­gatóság hölgytagjait, hogy aki hajlamot érez magában a démon szerepének betöltésére, jöj­jön fel a színpadra és amennyiben őt tartanák a legjobbnak, vele játszatják el a készülő új film főszerepét. Nem volt olyan előadás, amely után legalább négy-öt jelentkező nő akadt volna. Szebbnél-szebb leányok és asszonyok siettek fel kipirult arccal a színpadra és a mo­­zielőadás közönsége előtt mutatták be azután, hogy mit tudnak. A jelentkezők túlnyomó több­sége esetében a közönség harsogó derültsége közepette természetesen kiderült, hogy egyál­talán semmi csáberejük nincsen és nemcsak, hogy nem démonok, hanem valósággal a tisz­tesség és szerénység megtestesítőjei. Mindennap akadt azért néhány olyan szép asszony és leány is, aki legalább félig-meddig elnyerte a közönség, sőt a filmrendező tetszé­sét is. Ezeket a jövendőbeli „férfifalókat" külön csoportosították azután és a legközelebbi na­pokban közös versenyen vesznek majd részt, hogy ezen döntsék el, ki Franciaország legjobb „démonai“. A különös verseny a legnagyobb meglepe­tésre egy fiatal, 19 éves, német leány diadalá­val végződött. „A legszebb francia démon** büszke címét egy szőke, karcsú, német leány, Leni Nest nyerte el huszonkét társnője közül, ami egyben annyit is jelent, hogy ő fogja el­játszani a készülő új, nagy francia film vezető­szerepét. A fiatal német leány szorosan záródó, magasnyakú estélyi ruhában, ártatlan mosoly­­lyal az ajkán sétált végig „a világot jelentő deszkákon“. Igazán egészen más volt, mint ahogy a közhit szerint a démonok öltözködnek. Társnői fekete karikákat festettek szemeik köré, estélyi ruhájuk elől-hátul mindent el­árult, amit csak el lehetett árulni, de így per­sze annál nagyobb hatása volt Leni Nest szi­gorúan zárt ruhájának. A fiatal német leány különben már nyolcéves filmszínésznői múltra tekinthet vissza, ameny­­nyiben a világhírű Pabst rendező szeme egy­­ízben már megakadt rajta egy berlini parkban, ahol a tizenegyéves kislány barátnőivel játszott Pabstnak annyira megtetszett a szép szűk« gyerek, hogy vele játszatta el Bettauer híres regényének, a „Freudlose Gasse“-nak gyerek­szerepét, amely azután diadalútban járta be Európa, sőt Amerika filmszínházait is. ­-Megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett Édes­anyánközv. Rádai Lászlóid március 10-én, pénteken délután 3 órakor, 50 éves korában, hirtelen elthunyt. Soha meg nem szűnő fájdalommal gyászol­juk. Leánya: Ringter Gézáné, veje: Ringter Géza, rokonai és ismerősei.

Next