Magyar Hirlap, 1933. május (43. évfolyam, 98-122. szám)

1933-05-02 / 98. szám

2 11933 május ) A túl sok evésnél, Vagy túlzott ivásnál, gyógyvízből Már fél pohár használ! ­szórókat állított fel, amelyek szentori han­gon adták le az ünnepi programot. A tempelhofi monstre szabadtéri gyűlés Az ünnepségek középpontjában tulajdon­­képpen a tempelhofi repülőtéren rendezett­­óriási szabadtéri gyűlés állott. Annak elle­nére, hogy a tempelhofi ünnepségek csak­­Este nyolc órakor kezdődtek, a távoli kül­városokból már a reggeli órákban megkez­dődött a tömegek felvonulása. Hivatalos becslések szerint több mint egymillió ember indult el Berlin külön­böző pontjairól a repülőtérre. Miután az előzetes számítások szerint leg­alább négy-hat órát kellett menetelniök az oszlopoknak, a résztvevőkkel már jóelőre tudatták, hogy lássák el magukat élelem­mel és itallal, miután a felvonulás közben nem tudnak majd élelemhez jutni. A főváros tíz nagy terén gyülekeztek az ünneplők és mindegyik menetoszlopban hatvanezer ember haladt. Miután ez a tíz oszlop a város legkülönbözőbb pontjairól indult el, már déli 12 órától kezdve min­den főbb útvonalat teljesen le kellett zárni. A tíz menetoszlophoz útközben mindenütt újabb és újabb csoportok csatlakoztak, úgy­hogy mire kiértek a tempelhofi mező hatá­rába, az egyes oszlopok már 100— 120.000 emberből álltak. A vidéki horogkeresztes szervezetek kül­döttségei az illető országok népviseletébe öltözve jelentek meg. Az óriási felvonulás minden incidens nél­kül ment végbe és este hét órakor a pro­gramnak megfelelően együtt volt a több mint egymilliós tömeg a repülőtéren. Négyszáz óriási fényszóró világította be a terepet és külön 150 fényszóró on­totta a fényt a tribünökre. A reflektorokon kívül még 200 hatalmas ív­lámpát is működésbe helyeztek. Ennyi lámpa megvilágításához külön villamos erő­­műtelepeket kellett felállítani és ez a két telep egymillió watt áramot szolgáltatott. A fotóriporterek és a mozigépek számára a haditengerészet bocsátott rendelkezésre egy­­méter átmérőjű, hatalmas fényszórókat. A repülőtéren 90 hangszóró közvetítette a szónoklatokat és minden 75 méteres körzet­ben egy hangszóró állt. Egyedül ezeknek felállítása negyed­­millió márkába került és ötvenezer márkát költöttek a hangszóróknál hasz­nált erősítő-lámpákra. A rendőri szolgálat ellátására külön tábori telefonhálózatot építettek ki és ötven tele­­fonállomást rendeztek be a rendőri készült­ségeknek. A mentők tizenegy elsősegély­állomást állítottak fel, a repülőtér közepén pedig tizenöt méter magas figyelőtornyot emeltek a rendőrség és a mentők megfigyelői számára. tfl PIAP Orosz hitleristák a felvonulók között Megjelentek a tempelhofi repülőtéren a hadirokkantak és a rokkant munkások is. Eleinte úgy volt, hogy a villamosforgalom szünetelése miatt a rokkantak nem tudnak­­kigyalogolni a tempelhofi repülőtérre, de a német automobil klub tagjainak autóit a rokkantak rendelkezésére bocsátotta, így valamennyiüket ki tudták vinni az ünnep­ségek színhelyére. Háromezer zászló sora­kozott fel a tribünök előtt és nagy feltűnést keltett közöttük az a zászló, amelyen kék mezőben fehér ho­rogkereszt látható. A kíváncsiak kérdezősködésükre megtudták, hogy ez az orosz nemzeti szocialista mozga­lom zászlója. A középső páholyban, amelyet a kormánynak és a kormány vendégeinek tartottak fenn, az egész hivatalos Német­ország egybegyűlt. Fantasztikus kép a reflektorok fényében Amikor a fényszórók és az ívlámpák ki­gyulladtak, a nézők szeme elé fantasztikus Jeep tárult. Mindenütt ember ember hátán állt, egyenruhás alakulatok, polgári ruhás csoportok, zenekarok, zászlók, transz­parensek.­­A tömeg fölött repülőgépek jelentek meg és a horogkeresztesek repülőosztagai vakmerő gy­akorlatokat mutattak be. Udet, a világ­háború híres katonai pilótája hajmeresztő akrobatamutatványokat végzett gépével. Megjelent a Graf Zeppelin is a tempelhofi mező fölött. Az óriási léghajó éjfélkor in­dult el Friedrichshafenből és előzőleg egész Németországot berepülte. A hajnali órákban a Rajna felett járt, onnan Hamburgba ment, majd Berlinbe szállt, hogy résztvegyen­ a horogkeresztes ünnepségeken. Hitler megérkezése Fél nyolckor, amikorra a kormány tagjai­nak érkezését jelentették, elhallgattak a zenekarok, amelyek odáig hazafias dalok­kal szórakoztatták az ünneplőket és az egy­milliós tömeg moraja is elült.­Abban a pillanatban, amikor Hitler kancellár autója a reflektorok csóvái­nak koncentrált fényében megjelent, szűnni nem akaró Heil-kiállás tört fel az emberek ajkán. Az autó a díszszázad előtt állt meg, amely feszesen tisztelgett, majd Göring miniszter üdvözölte a kancellárt. A zenekarok a „Der Gott, der Eisen wachsen Hess, Der wollte keine Knechte" kezdetű dalt játszották, hogy ezzel is kidomborítsák a munkásság felszabadulásának tényét. Göbbels propaganda-miniszter üdvözölte Hitlert, hangsúlyozva, hogy ezzel az ünnep­séggel a német nemzet hitvallást tesz az osztály- és felekezeti különbséget félretevő munkaetika mellett. Egyéves terv a négyéves munka­program bevezetésére: a mező­gazdaság talpraállítása, hatalmas úthálózat építése Hitler kancellár tartotta meg ezután több mint egyórás beszédét, amelyben mindenek­előtt rámutatott arra, hogy az utolsó hetven évben május elseje mindig a gyűlölet és a testvérimre napja volt. Mostantól kezdve május elseje örök időkre a német nép éb­redésének napja lesz. Minden évben össze fogják hozni a né­meteket és ha nem akarják ezt, úgy kényszerítik őket erre. Ezen a napon az lesz a jelszó: „Tiszteljétek a munkát és becsüljétek a munkást.“ Az ember értékének mértéke ezentúl a munka lesz és minden foglalkozási ágnak meg kell tanulnia a többiek megbecsülését. A pa­raszt becsülje meg a munkást, a munkás a parasztot és mindketten becsüljék meg a szellemet, az intelligenciát. Olyan államot kell teremteni, amely mindenkinek megadja a mindennapi kenyeret és ez az állam nem függhet a külföldtől. öntudatra kell ébreszteni a német népet és oda kell kiáltani neki, hogy Németország nem másodrangú nemzet, ha ezerszer is így akarja a világ, mert erős nép és erős is akar lenni, amelyet senki nem tud meg­alázni. Rövidesen proklamálják az általános munkaszolgálati kötelezettséget, hogy becsü­letet teremtsenek az emberi kéz munkájá­nak. Minden németnek meg kell ismer­kednie a testi munkával is és egyszer életé­ben dolgoznia kell, akár munkás fia, akár tudósé, hogy azután ne nézhessen le senkit, aki két keze munkájával keresi kenyerét. Mindenki egyforma és senki sem lehet több a másiknál. Hitler ezután a nemzeti szocializmus egyéves tervéről beszélt, amely a négyéves terv beveze­tője lesz. A kezdeményezést meg kell szabadítani a többségi határozatok végzetes befolyásától és ennek az elvnek nemcsak a parlament­ben kell érvényesülnie, hanem a gazdasági életben is. A parasztnál kell kezdeni a gaz­dasági élet átszervezését, mert a paraszttól vezet az út a munkához, onnan pedig az intelligenciához. Az egészséges mezőgazda­ság a közgazdasági élet szanálásának elő­feltétele. A munkanélküliséget a kormány munkaalkalmak teremtésével akarja meg­oldani. Óriási jelentőséget tulajdonít a ma­gánkezdeményezésnek, éppen ezért haladék­talanul hozzá kell látni a német házak és paloták rendbehozásához, mert is nyom­ ban százezer és százezer embernek ad majd kenyeret. A kormány gigászi közmunkaprogramot akar megvalósítani, az egész német úthálózatot újjá akarja építeni. Küzdeni fognak a mai kamattételek ellen és olyan kereskedelmi politikát kezdenek, amely biztosítja a termelés állandóságát, anélkül, hogy a német mezőgazdaságot tönkretenné. Németország nem szűnik meg egyenlő jogait követelni Hitler azzal fejezte be beszédét, hogy a világ üldözi Németországot és nem akarja elismerni, hogy joga van az élethez és a haza védelméhez. Azoknak, akik ezt han­goztatják, a fülébe kell kiáltani, hogy bármit is tesznek, Németország nem fog meghajolni és nem szűnik meg egyenlő jogait követelni. A német nép magához tért és nem ha­jlandó többé igát venni a nyakába. Nem azt kérik a Mindenhatótól, hogy „tégy szabaddá min­ket, Uram!“ hanem dolgozni akarnak, hogy eljöjjön az óra, amikor azt mondhatják: „Látod, Uram, megváltoztunk. A német nép nem a becstelenség és kishitűség népe többé, hanem erős és csak azt kéri, hogy az Úr áldja meg a német népet és hazát.“ A tűzijáték A kancellár beszédét a milliós tömeg per­­cekig zúgó tapssal köszönte meg, majd a „Horst Wessel Lied“ és a német himnusz eléneklése után tölgyet ültettek Hindenburg tiszteletére. A zenés takarodó után megkezdődött a fantasztikus méretű tűzijáték, amelyet a tömeg viharos tapsokkal kísért. A késő éjjeli órákba nyúltak az ünnepsé­­gek, amelyek után az egybegyűltek minden rendzavarás nélkül hazatértek. Re­d 3 A legitimisták nagyszabású akcióra készülnek a költségvetési vita során Az ellenzéki pártok teljes erővel vonulnak fel a bü­dsévitában .A képviselőház a húsvéti szünet után kedden délután tartja első ülését. Ez az ülés tulajdonképpen csak formális, mert a napi­renden csupán a további teendők iránti in­tézkedés szerepel, az ellenzék azonban a napirendi vitát fogja felhasználni arra, hogy néhány aktuális kérdést szóvá tegyen. Te­­mesváry Imre, a költségvetés főelőadója be­terjeszti a pénzügyi bizottság költségvetési jelentését és szerdán már meg is kezdődik a bülsé­ vita. A kormány eddigi elhatáro­zása szerint a Ház ülései a költségvetési vita tartamára délután négy órakor kezdődnek és minthogy a házszabályok szerint a költ­ségvetést nyolcórás ülésben kell tárgyalni, az ülések éjfélig tartanak, kivéve az inter­­pellációs napokat, amikor az interpellációk elmondására csak éjfél után kerül a sor és ezeken a napokon hajnali öt óráig tanács­kozhat a Ház. A házszabályok értelmében a képviselő­­háznak negyven ülésnap áll rendelkezésére a költségvetés teljes letárgyalására, olyfor­­m­án, hogy húsz napot vehet igénybe az ál­talános vita és ugyanennyit a részletes tár­gyalás, amennyiben egy-egy tárca vitája két napig tarthat, a tíz tárcát tehát részleteiben húsz nap alatt kell letárgyalni. A költségvetési vita alatt — mint most már előrelátható — rendkívül meg fog élénkülni a politikai élet, amennyiben olyan vita lesz, amilyen az utóbbi években nem­igen volt. Az összes pártok rendkívül erő­sen készülődnek a bülsévitára és mindenki teljes fegyverzettel akar felvonulni. A kor­mánypárt vezérszónoka Sztranyavszky Sán­dor lesz és a jobboldal első szónokai között szerepel gróf Bethlen István. Rendkívül erősen szervezkednek és ké­szülődnek a költségvetési vitára a teigtimis­­ták, akik pártkülönbség nélkül egységesen akarnak felvonulni a legitimista gondolat érdekében. A legitimisták legutóbb meg­beszélést tartottak, amelyen megállapítot­ták, hogy a bel- és külpolitikai helyzet szá­mukra olyan kedvező, amilyen még soha­sem volt s éppen ezért a költségvetési vitát arra kell felhasználni, hogy a legitimizmus gondolatát a parlamentben aktuálissá te­gyék és a kormány részér­ől is állásfoglalást, iparkodjanak kivívni. Elhatározták, hogy a költségvetési vitában valamennyi legitimista szónok felszólal és különböző szempontok szerint hozza sző­nyegre a legitimizmus gondolatát. Fel is osz­­tolták egymás között az anyagot, amelynek nem érdektelen része az, hogy külföldöt, olyan mérvadó politikai körökben, ahol ed­dig keményen ellenezték a restaurációt, most hajlanak a legitimista megoldás felé és a magyar külpolitika megfelelő vonalvezetése mellett a királykérdésnek rövidesen gyakor­lati jelentőséget lehet adni. Megállapodtak abban is, hogy valamennyi szónok hangsúlyozni fogja a le­gtimisták azt az elhatározását, hogy bár az eddiginél aktí­­vebben akarják mozgalmukat folytatni, szi­gorúan a törvény keretei között kívánnak mozogni és akciójuk a törvény által megen­­■gedelt határokat túllépni nem fogja. A legitimisták a költségvetési vita során azt szeretnék elérni, hogy a kormány a ki­­rálykérdés általuk javasolt megoldási for­mája terén valamilyen lépésre határozza el magát és ennek megokolására külpolitikai kérdésekre akarnak rámutatni, legelsősorban az Anschluss problémájára, amely nézetük szerint Magyarországra nézve súlyos vesze­delmet jelentene és amelynek elhárítására a legitimista megoldás a legmegfelelőbb eszköz. Információink szerint illetékes helyen ez­zel szemben változatlanul azt az álláspontot foglalják el, hogy a királykérdés ez idő szerint nem aktuális és ennek mindenféle módon való felszínre hozatalát kerülni kell. Az ellenzéki pártok kedden délután a kép­viselőházban az ülés után megbeszélést tar­tanak, amelyen megállapítják, hogy milyen módon vesznek részt a költségvetési vitáiban és milyen kérdésekre hívják fel a kormány és a közvélemény figyelmét. A vita egysé­gessé tétele céljából vitarendező-bizottságot is alakítanak. A független kisgazdapárt már hétfőn este értekezletet tartott, amelyen elhatározták, hogy a költségvetési vitában a legintenzíveb­ben részt vesznek és a párt valamennyi kép­­viselőtagja felszólal. társas-HÍRLAP utazása HPB8 szigetére és Cirkvenicára május 14.24. Tiz nap a verőfényes Adrián és a gyönyörű dalmát szigeteken. BlAeVIlAtOlf HU ■ Arbe szigetére..................... P 155»— ff G9£lfGlGll Ul­ ■ Cirkvenicára ..................... P 145,­mely összegben bentfoglaltatik oda- és visszautazás, valamint elsőrendű teljes ellátás borravalókkal együtt. Részletes felvilágosítással szolgál a Magyar Hírlap Utazási Irodája, VI. Aradi ucca 10. Telefon: 10-6 06, 21-6-47, 23-6-86.

Next