Magyar Hirlap, 1934. május (44. évfolyam, 97-121. szám)

1934-05-01 / 97. szám

Kedd Magyarország 4:1 arányban győzte le Bulgária válogatottjait A hungária úti pályán mintegy tízezer fányi közönség előtt az osztrák Frankenstein vezeté­sével játszotta le Magyarország B­ váloga­tottja Bulgária reprezentánsaival a második­­világbajnoki selejtező mérkőzését, amely­­­­­akárcsak Szófiában — háromgólos magyar győzelmet hozott. A mérkőzés ünnepélyes külsőségek között folyt le, a közönség zajosan ünnepelte a bol­gár játékosokat, majd eljátszották a bolgár és az Magyar Himnuszt. A játék — sajnos — nem ütötte meg azt a színvonalat, amelyet ilyen ünnepélyes esemény megérdemelt volna s ebben nemcsak a bolgároknak volt részük, akik bár lelkesen és szabályszerűen küzdöttek, még nem érték el a középeurópai színvonalat, de a magyar csapatnak is, amely fölényt mu­tatott ugyan, de nem nyújtotta azt a szép já­tékot, amelyre képes. P. Szabó szerezte meg a 10. percben a fél­idő egyetlen gólját, míg a második félidőben ugyanő lőtte a 14. percben a második gólt. A 16. percben Solti volt eredményes, míg a kö­vetkező percben Pesey megszerezte az egyetlen bolgár gólt. A 28. percben ismét Solti juttatta a kapuba a labdát s ezzel beállította a 4:1 arányú végeredményt A magyar csapatban a fedezet munkája volt jó. Szabó a második félidőben megsérült s helyére Juhász állt. Magyarország ezzel a győzelmével kvalifi­kálta magát a világbajnoki torna olaszországi küzdelmeire, melynek első sorsolása május 3-án lesz. Futballeredmények. A vasárnap egyetlen elsőosztályú profiliga mérkőzésén, Szegeden a Szeged FC a III. kerületet látta vendégül, amelyet 2000 főnyi közönség előtt 2:1 (1:0) arányban legyőzött A Szeged nagyobb tudá­­sával és lelkesedésével megérdemelten győzte le ellenfelét. A mérkőzés végén nagy botrány tört ki. Az egyik levonuló óbudai játékos az egyik nézőt leköpte, aki bottal vett magának elégtételt. Általános verekedés keletkezett, melynek a rendőrség vetett véget. A bírót ki­vonulás közben szinte balíltés érte. — 11. osz­tályú profiliga: Soroksár—Budafok 3:0 (0:0), TEC—Millenáris 6:1 (4:1). — A Nemzeti Klad­­nóban az FC Kladno csapatát 3:2 (2:1) arány­ban szép játékkal legyőzte. — Bécsben az FC Wien 4:2 (4:0) arányban legyőzte az Austria csapatát. — Hollandia—Belgium (Anwerpen) 4:2 (0:0). — Románia—Jugoszlávia (Bukarest) 2:1 (1:0) világbajnoki selejtezők. Nagy sikere volt az I. huszárezred lovas­­ünnepélyének. Az 1. Ferenc József­­jászkun. huszárezred vasárnap délelőtt ezrednapja al­kalmából lovasünnepélyt rendezett a Ferenc József lovassági laktanyában. A megjelent nagyszámú közönség, melynek soraiban volt József főherceg, a tábornoki kar, a budapesti katonai attasék teljes számban s társadalmi életünk sok kitűnősége, nagy érdeklődéssel kísérte a szebbnél-szebb lovasmutatványokat, karusszelt, falkavadászatot, járőr-ugratóver­­senyt. A tisztikar díjugrató versenyében Fodor hadnagy győzött Sárgarózsa nevű lován. RÁDIÓ KEDD Budapest 1. (550 m.) 6.30: Májusi köszöntő. Cselényi József ma­gyar nótákat énekel Sáray Elemér cigányzene­karának kíséretével. — 6.45: Torna. — 7—7.30: A cigányzenekari muzsika folytatása. — 9.45: Hírek. — 10: 1. Vajda János élete és költé­szete. 2. Háztartási tanácsok. (Felolvasás.)­ — Közben: Hanglemezek. — 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. — 12: Déli harangszó az egyetemi templomból. Időjárásjelentés. — PestFater május 1-i szám ma jelent meg! Őszinte levél MS. ALBRECHT egyházi esküvőjének akadályai Bródy Sándorról — Az új Tisza szobor — Kemény Simon ver­­sei stb. 40 finer HÍRLAP 12.05: Országos Postászenekar. — 12.30: Hírek. — 13.15: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállás­jelentés. — 13.20: Hanglemezek. — 14.40: Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyam­hírek. — 16: „Kutyaidomítás.“ Kolonits Fe­renc ny. detektívfelügyelő szakelőadása. — 16.45: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hírek. — 17: „Országos bélyegkiállítás.“ Tutsek Jó­zsef előadása. — 17.15­: Zenekari hangverseny. Vezényel Fridi Frigyes. — 18: Francia nyelv­oktatás. (Dr Garzó Miklós.) — 18.30: Tóth Lia cimbalmozik. — 19: „Az újságírás műhelyéből.“ Dr Tóth László előadása. — 19.25: Az opera­ház előadásának ismertetése. — 19.30: Az operaház előadásának közvetítése. Roswaenge Helge vendégfelléptével: „Bohémélet.“ Dalmű négy képben. — Az I. felvonás után: Irodalmi rejtvényverseny. — A II. felvonás után: Hírek, lóversenyere­dm­ények. — A III. felvonás után: Időjárásjelentés. — Az előadás után, körülbe­lül 22.30: Szalonzenekari hangverseny. — 23.20: Farkas Jenő és cigányzenekara muzsikál. — Budapest 11. (834.5 m.) 19.40 -20.20 ig: Ker­pely Jenő gordonkázik zongorakísérettel. — 20.50-től: Hanglemezek. — A közvetítő állomá­sok: Nyíregyháza (267.4 m.), Magyaróvár 227.1 m.), Miskolc (208.6 m.), Pécs (204.2 m.). 19.30 ig. Azonos Budapest I. műsorával. — 19.40-től: Azonos Budapest II. műsorával. — Utána éjfélig. Azonos Budapest I. műsorával. KÖZGAZDASÁG Bankbukás Svájcban A Schweizerische Diskontbank nehézségei A budapesti értéktőzsdén hétfőn, röviddel az üzlet megindulása után az a hír terjedt el, hogy egy svájci nagybank hétfőn reggel beszüntette fizetéseit. A hír eleinte meglehe­tős nyugtalanságot keltett, de csakhamar ki­tűnt, hogy nem egy svájci nagybankról van szó, hanem a genfi Schweizerische Diskont­bankról, melynek nehézségei nemcsak Svájcban, hanem a nemzetközi pénzpiacon is hónapok óta ismertek voltak és amely már eddig is több szanálási akción ment keresztül. Ezen a néven a bank tulajdonképpen 1931 óta működik. Akkor történt ugyanis, hogy a svájci kormány és a svájci nagy­bankok két, nehézségekbe jutott svájci középbankot, a Comptoir d'Escompte de Généve-t és az Union Financiere de Gé­néve­-t fuzionáltatták. A fúzió útján létre­jön Schweizerische Diskontbank alaptőkéje 110 millió svájci frank volt. Úgy látszik azonban, hogy a két beteg intézet fúziója az államkincstár és a nagybankok áldozatai ellenére sem bizonyult életképesnek, mert a Schweizerische Diskontbank 1932-ben tartott közgyűlésen már nem kevesebb, mint 84 millió svájci frank veszteséget kellett leírni. Ezek a veszteségek főkép azokból a finanszírozási üzletekből álltak elő, melye­ket még a Comptoir d'Escompte de Généve kezdeményezett Németországban és több középeurópai államban. Az 1932-es, máso­dik szanálás alkalmából az államkincstár és a svájci nagybankok újabb hiteleket ad­tak a genfi intézetnek. A következő hóna­pokban újabb bonyodalmak álltak elő az­által, hogy a bank francia betevői, részben a francia kormány nyomása alatt, egy­szerre felmondták betéteiket. A mostani nehézségek közvetlen oka az volt, hogy azok a tárgyalások, amelyeket az intézetek hetek óta egy 30 millió frankos támaszhitel érdekében a kantonokkal és az államkincstárral folytat, a genfi katon ellen­zése mi­att megakadtak. A genfi városi ta­nács többségi pártja, a szociáldemokrata párt, a régebbi szanálási akciókra való hi­vatkozással, de tulajdonképpen politikai okokból vonakodott résztvenni a szanálási akcióban. Mikor ez nyilvánosságra került, az intézet vezetősége, attól tartva, hogy a betevők megrohanják, elhatározta, hogy hétfőn reggel nem nyitja meg pénztárait. Az igazgatóság közleményt adott ki, mely­ben felszólítja ügyfeleit, hogy várják meg a folyamatban lévő tárgyalásokat és a bírói határozatot, mely esetleg elkerülhetővé teszi a csődbejelentést és lehetőséget ad a meg­akadt szanálási tárgyalások sikeres folyta­tására. Az intézet üzletei egyébként már a múlt évben erősen összezsugorodtak. Alaptőkéje a legutóbbi mérleg szerint 75 millió frank, tartaléktőkéje 5 millió frank, míg takarék­betétei 16 millió frankot, a pénztárjegyek formájában elhelyezett tőkék 70 milliót tesznek ki. A bankhitelezők a legutóbbi mérlegben 90 millió frankkal szerepelnek. Az utóbbi időben csökkentek az intézet kül­földi érdekeltségei is, így a magyarorszá­giak is, amelyek különben az itteni piacon már csak azért sem okozhatnak nehézsége­ket, mert a genfi bank válsága szakkörök­ben már jóidő óta ismeretes volt. Nagyobb­részt hitelezői érdekeltségek ezek, melyek m­ég a Compfoir d'Escompte de Généve üz­leteiből maradtak fenn, de az eredeti össze­geknél lényegesen kisebb mértékben. Félmillió pengőnél nagyobb veszteséggel zárta mérlegét az Agrária Szőlőtelepítő Rt. A hivatalos lap az Agrária Szőlőtelepítő Rt. mér­legét közli, amely 561.023 pengő veszteséggel zárult. Az 553.445 pengő összegű tartalékalapot a veszteség fedezésére fordítják. Alaptőkelebélyegzés. A bécsi Haas Fülöp ,?r Fiai Rt. 4.000.000 schillingről 2.000.000-ra bé­lyegzi le alaptőkéjét veszteségei fedezésére, majd 2.400.000-ra emeli fel. A jövőben a válla­lat áruü­zletét négy most alakítandó részvény­társaság közöttük egy budapesti is­­ fogja intézni. A Magyar Csokoládé- és Cukorkagyárak Szö­vetsége most tartotta harmincadik évi köz­gyűlését dr Radocza Tibor elnöklete mellett. Az elnök megnyílójában a csokoládéipar ak­tuális kérdéseivel foglalkozott, így az adózás és vámpolitikai kérdésekkel. A Naményi Ernő igazgató által előterjesztett jelentések elfoga­dása után a közgyűlés megválasztotta elnök­nek dr Radócza Tibort, társelnököknek Hajdú Zoltánt és dr Stühmer Gézát, pénztárosnak pedig Bán Leót. A cipőkereskedők szabott árakkal védekez­nek a minőségrombolás ellen. A Magyar Cipő­­kereskedők Országos Egyesülete kezdeménye­zésére a cipőkereskedelemben május 1 én be­vezetik a szabott árakat. Ezzel a cipőkereske­­dők védekezni akarnak azzal a nagymértékű minőségrombolással szemben, amely az utóbbi időben kétségtelenül a fogyasztóközönség érde­keinek rovására nagyon elharapódzott Leg­utóbb az egyesület Kálmán Andor elnök indít­ványára hozott a szabott árak mellett határo­zatot, melyhez úgy a fővárosban, mint egyes vidéki városokban is a kereskedők egyhangú lelkesedéssel csatlakoztak. Magánegyesség dr Rosenberg Sándor gyógy­szerlaboratóriuma ügyében. Az Országos Hitel­­védő Egyletben dr Rosenberg Sándor gyógy­szerészeti laboratóriuma és hitelezői között 25%-os alapon magánegyesség jött létre. A teljesítési idő nyolc hónap. Az üzem egyelőre, az Országos Hitelvédő Egylet ellenőrzése alatt marad. Fizetésképtelenségek, kényszeregyességek, ma­­gánegyességek. Budapesten. Kényszeregyesség. Megindult a csődönkívü­li kényszeregyességi el­járás az Angyalföldi Tűzifa-, Szén- és Építő­­anyagkereskedés Stern Rudolfné (VI., Palotai út 1506/c. helyrajzi szám) és ennek tulajdo­nosa, Stern Rudolfné Bernhardt Janka kéré­sére.­­— Magánegyesség. Dr Rosenberg Sándor (25 százalék 8 hónap alatt). — Megszűnt csőd. Rusznyák Dávid cég és tulajdonosa, Rusznyák Dávidné Vácisz Ilona (csődnyitás 1931 december 22.). — Vidéken. Kényszer­­egyesség. Megindult a csődönkív­üli kényszer­­egyességi eljárás Olasz József büdszentmihályi fűszer- és vegyesárukereskedő kérésére. — Magánegyességek. Benczák Béla, Baja (50 szá­zalék 8 hónap alatt). Sándor Ferenc, Hód­mezővásárhely (50 százalék 10 hónap alatt). — Megszüntetett eljárás. Kuttsár Ferenc szen­tesi rőföskereskedő. — Csődnyitás: Goldmann Ármin nyírbátori vaskereskedő cég és tulaj­donosa, özvegy Goldmann Árminná Roth Her­mina. Áprilisban valamivel csökkent a fizetés-­ képtelenségek száma. Az OHB közlése sze­­­rint a kényszeregyességek száma áprilisban­ 40 volt (márciusban 41, tavaly áprilisban 31), a magánegyességek száma most ápri­lisban 4 (márciusban 1, tavaly áprilisban 1), a csődök száma 8 (márciusban 12, tavaly áprilisban 8). Az összes egyességi esetek passzívuma 0.8 millió pengő, a márciusi 1.5 és a tavaly áprilisi 0.7 millió pengővel szem­­ben. A Magyar Tudakozó Egylet kimuta­tása szerint az elmúlt 4 hónapban 182 kényszeregyesség (tavaly 158), 35 csőd (43), összesen 217 bírói fizetésképtelenség (tavaly 201) fordult elő. A Biztosító Intézetek Országos Szövetsége (BIOSZ) április 27-én tartotta meg Gergely Tódor gazdasági főtanácsos, az Első Magyar Általános Biztosító Társaság vezérigazgatójá­nak elnöklete alatt teljes ülését, melyen a­ Magyarországon működő biztosító társaságok csaknem teljes számban­­ jelentek meg. Dr Kutasi Elemér, a szövetség igazgatója előter­­­jesztette a szövetség évi jelentését, mely igen részletesen ismerteti a biztosító intézménynek­ alakulását, valamint a szövetségnek az el­múlt 1933. évben kifejtett sokirányú munkás­ságát. A jelentés kifejti, hogy az 1933. év vé­gén az általános gazdasági helyzetben a ja­vulásnak már bizonyos tünetei voltak ugyan érezhetők, ez a javulás azonban a biztosítási üzletben még nem jelentkezett, mert a kon­junktúra és dekonjunktúra változásai mindig csak bizonyos késedelemmel érik el a biztosí­tás területét. A jelentés megemlékezik a dol­lárválságnak az életbiztosításra gyakorolt ki­hatásairól, kiemelve azt, hogy a dollárbiztosí­tások fedezeti értékeinek a dollár árfolyamá­nak esésével kapcsolatos nagy értékvesztesége folytán a biztosító társaságok osztoztak a biz­tosított felek által szenvedett veszteségekben, sőt a társaságok veszteségei az említett érték­papírok erős kam­atredu­kciója és egyes érték­papírok kamatszolgáltatásának teljes szünete­lése következtében a felek veszteségeit lénye­gesen túl is haladják. A jelentés utal arra, hogy a biztosító társaságok a legelőzékenyeb­­ben honorálták a feleknek a dollárbiztosítá­­soknak pengőbiztosításokra való mind sűrűb­ben jelentkező kívánságait és — noha erre törvényes kötelességük nem állt fenn — áldo­zatok árán is igyekeztek csökkenteni az ily átalakílások alkalmával a feleknek vesztesé­geit. Részletesen beszámol a jelentés a külön­böző gazdavédelmi rendelkezésekről és azok­­nak kihatásáról a biztosítási üzletre, valamint a boléta-rendelet biztosítási vonatkozásairól. Ismerteti a szövetségnek a mérlegrendeletek körüli munkálatait és részletesen méltatja a tűzrendészet újabb szabályozását tárgyazó tör­vényelőkészítő munkálatokat s beszámol a BIOSZ-nak e tárgyban a különböző miniszté­riumokhoz intézett felterjesztéseiről. Az egyes biztosítási ágakkal kapcsolatos ügyek során felemlíti a szövetség az általános biztosítási feltételek egységesítése körüli munkálatait, az új autótörvénnyel kapcsolatos különböző in­tézkedéseket, a dollár áresésével összefüggő egyes életbiztosítási technikai kérdésekben hozott szövetségi intézkedéseket és határoza­tokat. Igen behatóan foglalkozik végül a je­lentés a különböző közterhek felemelésével, hangsúlyozva azt, hogy a biztosító társaságok közterhei — különös figyelemmel a társasá­gokat sújtó valorizációs terhekre — elérték már a társaságok teljesítőképességének végső határát. A teljes ülés a jelentést, valamint a szövetség zárszámadását egyhangúlag tudo­másul vette és köszönetet nyilvánított a szö­vetség vezetőségének értékes és eredményes munkájáért. 1934 május 9. ) T­ŐZSDÉK Valuta- és devizapiac Zürichi devizazárlat: Párizs 20.37%, London 15 78K, New York 306.75, Brüsszel 72.15, Mi­lánó 26.25, Madrid 42.20, Amszterdam 209.07ki, Berlin 121.70, Bécs 73.28, schilling 57.12Va: Stockholm 81.25, Oslo 70.15, Kopenhága 70.40, Prága 12.84, Varsó 58.30, Belgrád 7, Ah­tén 2.94, Isztanbul 2.50, Bukarest 3.05, Helsinki 6.95, Buenos Aires 74, Yokohama 93. Párizsi devizazárlat London 77.41, New York 1505, Brüsszel 353, Madrid 207 .2­ A, Milánó 129, Zürich 490.75, Amszterdam 1026.50, Ko­penhága 345, Stockholm 400, Prága 63.10, Ber­lin 597, Varsó 286.25. A budapesti értéktőzsde árfolyamjegyzései április 30-án Előző Előford­u­ll ... Előzete előfordul^rTnT""""""^TM"^"^^0^^16­01^111^TM"”' zárlat kötések Zárlat zárlat: kötések !^rla' zárlat “öte­k I ”­ T" r Nemzeti Bank ,•••«• 126.­ 125.25.125.5 125.25 Rima 22.5 22.2—22.7 22.2 Chinoin 51 _ 6— Ryariera . . * a » » • 25.— — — Óta 6.7 — 6.5 Danica •••••••* 2.8 — 2.7 Lisó Bp. Malom ■ • • • * 13.5 — — Nasic­ .•••»»•«« 67.5 •— 65.5 Hiana ••»«,«««» _ _ _ Borsodi ...••••» — —­­ Délivasut »»•••61 — — — Flóra .«»•••.•» 9.5­­ 9 ' Hungária malom • • * • 7.6 7.5 7.5 Levante «•••■••• — —• — Műtrágya 13- 13'5 is* Bauxit • 31.2— 31—32.5 31.5 Nova • »uttas*« 17.4 16.8—17.1 16.8 Szikra ••»«••••• —­­ — Bencsini ••tata* — Tröszt *••••«•» 70.4 70.3—70.6 70.4 Felien — — — Cementia , «•••­•» 105.­— — Ajlamvasdt ■••••«% 13.— 14 13.5 Hangya­­ •••••• « — — — Szentlőrinci • 2.? — 2.2 Ízélcukor »»•••*» 65.— 65 66.— Gumi *#•••■••» 36,5 37 37.­Kohó .«••«aai» — '* ~ Cukor •••»•«•« 90.— 38.75—89.75 88.V5 Vasút forgalmi ««•••• 16.6 17—17,6 17 5 Mannrzit . ............................. - 121.5-122 121.- Georgia ........ 17.6 17.2-17,8 17.1 Telefon . , , , . , , V. _ Asztalt .aa.t.a, — — — Stummer — — — igig. évi |­pjj^ ,,,,, - — — Kőszén •«....«» 265.- 262.5 - 266 263— (zzó ••«»«». a • — — — 1933. évi ml . ..... 100. — 100 IDŐ -nílbínví •••’•’* • n’3 38*7 39*25 S« 'fl ti^HTi’n^••••••• 198­5 83-5 83-5 N­épszev. kölcsín . . . . . - -Urikájiyl , I ..... . 39.- 38.7.39.20 38.9 Részvénysor - — 1-Y hadiköl­cs ..... — 0.24—0.25 0.24 Athenaeum 24.- - 24.- Ffis5r . - - VI-VR hadikölcs. .... 0.23 Olobita ••‚«.»%› — - — Kraus­­szeia 1­69.- 66 66.- 1l—VII hadikölta. .... - 0.23 0.2. Rikler •••‚‚›•‹ - Goldberger 40.5 — 40.3 |V. hadikék­a. . . . . . - 4.19 O­lt .................................... **-*6 Si*? r:w'ri te*tU - - V httdlkMrs ... | ! 1 -Ganz . . i • a ■ a t i lb.4 JU|9 a . - — — Vili. hndiköles. , r I i » Győri vágón ■«•••• z ~ ~ 9~ Pamutipar ............................. i “f-— ,,6’ 60.5 1914. évi főv. , , , , , , 45.43 40.62 - 45.7 45.6 Un« «toafd­ r «.a •.*.» 11 231” r* «L- Szegedi kendaz «..»-• U.6# 18.9 isaz, ám­ Mr. i . . • , , 46.751 46.5­­­47 46.Szél

Next