Magyar Hirlap, 1934. május (44. évfolyam, 97-121. szám)
1934-05-02 / 98. szám
1.Onu.£R IQ ELŐFIZETÉSI ÁRAK:I MB _____||im^ Szerkesztőség magyarorszagon: I fffflr ®**kiadóhivatal i hóra 2jo. >i,(mA % *m íí pangó. I fjggg ^ Ujja K&|w ffpjg MfTSsBk WjaBf ^T|jv VI., Aradi ucca 10. szäm. ROMANIA BAN: I " ffijifa Wk& flgSI llpjrl PSjla If ^Blk Hifi Telefón: 21-8-47, 23-6-8B és 10-6-06 lhöra 150 leL Hi *m «0 M. I fgP%p^SM ggg t|S|» Iggáf MHpjS M yS$k KSBÍ K5ai|ft Jugoszláviában: | §Sg«|W^|Bg| |||| fifiL MSS' |f$i|| |LJP| &11 Mlf Utazási és fürdőiroda 1 hóra 00 dine. *1. *w» 180 dir Ar. I |||| S|9 Hn ff||| jg IllKLt^JlpPr VI., Aradi ucea 10. «iam. g JfL JBlJBL JMB^L |telefon: 21-8-47. co^06 MEZŐGAZDASÁGI EGYETEM A felsőház vitájában, amely a műegyetem átszervezése körül folyt szokatlan élénkséggel, felbukkant ismét s annyi év után egy régi ismerős: az önálló mezőgazdasági egyetem gondolata. Régi ismerős, mondjuk, mert néhai Darányi Ignác, Magyarország nagynevű földművelésügyi minisztere meg akarta már csinálni s nem rajta, nem az ő messzenéző éleslátásán múlt, hogy a terv meglehetősen félrecsúszott. Rubinek Gyula földművelésügyi minisztersége alatt alakult meg az új egyetem, amely azonban nem a mezőgazdaság élesen meghatározott szakmájának tanítását vállalta egyedül, hanem némikép hibrid elgondolással általános közgazdasági tanulmányoknak még a közgazdaság messze tereitől is messzeeső ismeretekkel kevert szellemi poggyászát akasztotta tanítványainak karjára. Persze, ha már a kérdés, legalább felvetésével ismét időszerűvé vált, felelni kell az érdeklődésre: miért jobb a mezőgazdasági, mint a közgazdasági egyetem. A válasz nagyon egyszerű. Mi nem akarunk összehasonlítani, bírálni e pillanatban. Mi nem mondjuk, mi jó és mi jobb. Mi csak azt állítjuk, hogy Magyarországnak, ennek az elsősorban agrárius államnak szüksége volna mindenképpen egy legmagasabb agráriskolára, mezőgazdasági egyetemre, amely a tudás elméleti és gyakorlati legmagasabb fokára képezi hallgatóit. Nagyon is tisztában vagyunk vele, hogy a gazdasági akadémiák kitűnően ellátják feladatukat s megfelelnek a célnak, amelyre rendeltettek. De tovább megyünk. Ennek a józan, értelmes népnek természetes intelligenciája egész iskolákat pótol. Csak el kell látogatni a földműves-, kisgazda-tanyákra, apró birtokokra, sokhelyütt házak mögé rejtett kertekbe. És megnézni, mit csinál a magyar paraszt a válság roppantó éveiben. Ha idegen szakembert hoznának, éppen úgy elámulna rajta, mint a külföldi újságíró, aki némi gyanakvással ül hajóra Bécsben s azután kitárul előtte Budának és Pestnek tündéri panorámája. Mert a magyar kisgazda fiatal uborkát termel és üvegházi primőrt, salátát és paprikát és hajtja a magot és sürgeti földjét, hogy piacra siethessen hamarább, mint más. A magyar kisgazda, valami istenadta ihlettel, megérzéssel, csak a maga okoskodásából és ösztönös logikájával kezdi, ma még tapogatódzva, keresi a helyes utat kifelé egy válságból, amelyben a hivatalos politika nem jelez irányt. Sőt nem hogy irányt nem jelez és nem jelzett, de ellenkezőleg: nem egyszer visszafelé próbálta fordítani a mutatót. Hogy milyen fontos lett volna már hosszú évekkel ezelőtt egész mezőgazdasági termelésünk átszervezése, arra nagyon komoly, tanult és élesen látó közéleti férfiak nem egyszer rámutattak. A gabonatermelés válságának okait ha mindenki előre nem is látta, de mikor már reánk zúdult roppant kárával, legalább fel lehetett volna ismerni. Számos jel mutatta a figyelő számára, hogy a búza s általában a gabona áresése nem átmeneti jelenség, nem tőzsdei „manőver“ eredménye s hogy a kínálat-kereslet viszonya tehát nem is fog varázsütésre megváltozni. Éppen ezért, évtizeddel ezelőtt hozzá kellett volna előrelátó mezőgazdasági politikával fogni, hogy a szükséges áldozatok árán, segítve, irányítva és támogatva, olyan termények produkciójára fogják — legalább részben — a magyar földet, amelyeknek piaca szélesedik s amelyekben a kereslet fokozódik. Nem kell magyarázni senkinek, milyen könnyű versenye lehetne a magyar gyümölcsnek, amely a legízesebb, legillatosabb, legzamatosabb, ha éveket nem veszített volna, ha standard termesztése nem ingadozna, ha féregmentesítése, fajtakiválogatása, tipizálása olyan fokon állna, mint a gyöngébb minőségű, de ilyen technikai feltételek tekintetében kifogástalan külföldi gyümölcsé. De gyümölcsön túl, főzelék vagy fűszer ugyanezt mutatja. Legyen szabad csak egy apró példát felemlíteni. Szegednek világhíres terménye a paprika. Világpiaci helyzetét egyedül a spanyol versenytárs teszi ingadozóvá. A magyar paprikások és vendéglősök egyszer összefogtak, hogy Bécsben, a kongreszszusra összegyűlt szakembereknek megmutassák a magyar paprika fölényét a spanyol felett. Nagy vacsorát akartak adni csupa a tegnapi paprikás ételből. Mert a vendéglős számára nagyon fontos, miként áll el az elállható étel huszonnégy óráig. Nos, a magyar paprikások azt akarták megmutatni, milyen friss, piros, kívánatos marad a magyar paprikával készült gulyás és hogy fonnyad, bámul, színtelenedik mellette tüzes spanyol konkurrense. Paprikát, bort, egyebet az érdekeltek adtak volna. Csak a húsra kértek néhány száz pengő állami segítséget. Nem kaptak. Az a néhány száz pengő nem volt meg — s nem volt meg a magyar mezőgazdaság részben való átállításához szükséges pénz akkor, amikor a búzatermelést bolétával jutalmazták — vagyis egyenesen lekötötték a termelőt a búza mellé. Milyen fontos lett volna ezekben az időkben egy agráregyetem, ahol általános ismeretek helyett a legszakszerűbb embert nevelték volna, egy egész kiadós gazdanemzedéket, amely felkészültségével, rátermettségével, kísérleteinek eredményével talán segíthetett volna megfordítani, elhajlítani a régi, kitaposott és — sajnos — zsákutcába torkolló úton menetelő hivatalos agrárpolitikát. Ma, persze, gyakorlatilag nem tudnók azt ajánlani: állítsák fel sürgősen. Pénzügyi szempontok is ellene szólnak. De talán az egybevont nagy műegyetem fakultásából lehetne idővel kialakítani a legkiválóbb, legfegyelmezettebben képzett agrártudósok főiskoláját, amelyre ennek az országnak valóban szüksége van. Az osztrák, német és orosz diktatúrák ünnepelték legjobban május elsejét Tüntető felvonulások, népünnepélyek, kormányférfiak szónoklatai Bécsben, Berlinben és Moszkvában . Más országokban aránylagos nyugalomban telt el május elseje Bécsből jelentik. Május elsejét nagy ünnepélyességgel ünnepelték meg az osztrák fővárosban. Ezen a napon lépett életbe az új alkotmány és az egész hivatalos Ausztria megjelent az ünnepségeken. A Szent István székesegyházban Innitzer bécsi hercegérsek celebrálta az ünnepi misét, amelyen jelen volt Miklós köztársasági elnök, a kormány valamennyi tagja és Bécs városának új vezetősége. Már reggel 50.000 bécsi gyerek csoportosan végigvonult a Ringen és egymást követték a felvonulások. Az utcák zászlódíszbe öltöztek, az üzletek és hivatalok zárva maradtak. Minduntalan felharsogott a katonazene, amelynek hangjai mellett a hadsereg, a Heimwehr és a többi önkéntes alakulatok csapatai vonultak fel. Délben az osztrák hadsereg kerékpáros- és motoros-osztagai defilíroztak végig a Ringen. Nagy feltűnést keltett 150 olasz fasiszta motoros, akik olasz egyenruhában csatlakoztak az osztrák hadsereg felvonulásához. Az olasz motorosok különben csak egy napig maradnak Bécsben és szerdán folytatják útjukat Budapest felé. Dollffuss rádiószózata Dollfuss kancellár május elsejének ünnepén beszédet intézett a rádió útján Ausztria egész lakosságához. A különböző bírálatokkal szemben a kancellár kijelentette, hogy az új alkotmány a jogi formáknak megfelelően jött létre. Hangoztatta, hogy Ausztria a keresztény világszemlélet alaptételén fog újjáépülni és a munkások a többi foglalkozási renddel a legszorosabb kapcsolatba kerülnek. Külön kiemelte Dollfuss, hogy a konkordátummal az osztrák nép hitvallást tett a kereszténységgel való belső kapcsolat mellett. A nép önrendelkezési jogát igyekeztek biztosítani, például azzal is, hogy a szövetségi elnököt a polgármesterek fogják megválasztani. Valószínűleg a Szent István székesegyházban fogják ezt a választást végezni. Beszéde végén a kancellár kijelentette, hogy az új alkotmánnyal jóvátették nemcsak tizenöt, de százötven év szellemi és politikai tévelygéseinek a hibáit.. Fogadás Niklas elnöknél Miklós szövetségi elnök délben fogadta Dollfust és az egész kormányt. A kancellár hangsúlyozta, hogy Ausztriában rend és nyugalom van. A külfölddel jó viszonyt akarnak fenntartani. Miklas elnök válaszában a kormány érdemeit méltatta és kiemelte, hogy az alkotmány szerkesztésénél szerencsésen megtalálták a középutat. A szövetségi elnök a kormány tagjai után a Bécsben akkreditált diplomatákat fogadta, akik valamennyien teljes díszben jelentek meg az államfő előtt. A pápai nuncius üdvözölte Miklós elnököt, aki köszönetet mondott az üdvözlésért, majd elbeszélgetett az egybegyűlt diplomatákkal. A délutáni ünnepségek fénypontja a céhek és rendek díszfelvonulása volt, melynek során hódolatukat mutatták be a felvonulók az új Ausztriának. Miklas elnök és Dollfuss kancellár vezetésével a kormány tagjai, a diplomaták, a városok polgármesterei és Ausztria minden előkelősége végignézte a felvonulást. A kancellár rövid beszédben méltatta Miklas elnök példás tevékenységét. A menetben színes képet nyújtottak a lovasok, a tarka népviseletbe öltözött csoportok és a virággal díszített kocsik, melyek ismét felelevenítették a hagyományos májusi virágkorzót. A hosszú útvonalon mindenütt feldíszítették az ablakokat és óriási közönség nézte végig az ünnepséget. Nemcsak Bécsben, hanem mindenütt az országban hazafias népgyűlések voltak. Kisebb tüntetések, zavargások, rémhír az osztrák fővárosban Száz osztrák horogkeresztest is szabadon bocsátottak az internálótáborokból, miután ezek reverzálist írtak alá arról, hogy a jövőben nem fognak politizálni. Tüntetések is voltak azért az osztrák fővárosban. A kommunisták a külvárosokban zavarogtak, a nemzeti szocialisták viszont a belváros utcáit választották ki tevékenységük színhelyéül. Nagyobb rendzavarásokra mindazonáltal sehol sem került sor. A mödlingi pályaudvar közelében egy ötventagú kommunista csoport zajongott és a közelben posztoló rendőrt megverték. A rendőrség riadóautókon vonult ki és széjjelszórta a tüntetőket. A Brigittenauban egy nyocvantagú kommunista csoport akart népgyűlést tartani és ezek is erőszakosan léptek fel a rendőrökkel szemben. Egy rendőr súlyosan, egy másik pedig könnyebben megsebesült. A szociáldemokraták három nyílból álló jelvényüket, a nemzeti szocialisták pedig papírból kivágott horogkereszteket szórtak el az utcákon. A belváros egyik legforgalmasabb, pontján óriási horogkeresztes zászlót vontak fel, amit csak a tűzoltók tudtak leszedni. Az egyik külvárosban a szociáldemokraták vörös zászlót vontak fel. A mödlingi és brigittenaui tüntetéseken kívül a bécsi Westbahnhof közelében lévő erdőben is rendőri beavatkozásra került a sor, amennyiben a feloszlatott szociáldemokrata párt igen sok híve gyülekezett ezen a környéken. A nagy csoportok magukra vonták egy repülőgép vezetőjének figyelmét, aki értesítette a hatóságokat. Nyomban csendőrséget küldtek ki, amely szétszórta a szociáldemokraták csoportját. Több letartóztatás is történt, így többek között elfogták Jaksch csehszlovák szociáldemokrata képviselő, aki Katz képviselővel együtt beszédeket mondott.( Nagy izgalmat keltett az osztrák fővárosoban kedden délben egy rémhír is, amely arról beszélt, , hogy a kommunisták a vidékeken megtámadták a bolognai fasiszta autóklub százhetven tagját, akik kirándulásra jöttek Bécsbe. Az első hírek úgy szóltak, hogy egész Gereg fasisztát meg is öltek, később azonban kiderült, hogy az egészből semmi sem igaz. A rémhírek abból keletkeztek, hogy a bécsi országúton motors kerékpár-szerencsétlenség történt, amelynek