Magyar Hirlap, 1934. május (44. évfolyam, 97-121. szám)

1934-05-02 / 98. szám

1.O­nu.£R IQ ELŐFIZETÉSI ÁRAK:I MB _____||im^ Szerkesztőség magyarorszagon: I fffflr ®**kiadóhivatal i hóra 2jo. >i,(mA % *m íí pangó. I fjggg ^ Ujja K&|w ffpjg MfTSsBk WjaBf ^T|jv VI., Aradi ucca 10. szäm. ROMANIA BAN: I " ffijifa Wk& flgSI llpjrl PSjla If ^Blk Hifi Telefón: 21-8-47, 23-6-8B és 10-6-06 lhöra 150 leL Hi *m «0 M. I fgP%p^SM ggg t|S|» Iggáf MHpjS M yS$k KSBÍ K5ai|ft Jugoszláviában: | §Sg«|W^|Bg| |||| fifiL MSS' |f$i|| |LJP| &11 Mlf Utazási és fürdőiroda 1 hóra 00 dine. *1. *w» 180 dir Ar. I |||| S|9 Hn ff||| jg IllKLt^JlpPr VI., Aradi ucea 10. «iam. g JfL­ JBlJBL JMB^L |telefon: 21-8-47. co^06 MEZŐGAZDASÁGI EGYETEM A felsőház vitájában, amely a mű­egyetem átszervezése körül folyt szokat­lan élénkséggel, felbukkant ismét s annyi év után egy régi ismerős: az önálló mezőgazdasági egyetem gondo­lata. Régi ismerős, mondjuk, mert né­hai Darányi Ignác, Magyarország nagy­nevű földművelésügyi minisztere meg akarta már csinálni s nem rajta, nem az ő messzenéző éleslátásán múlt, hogy a terv meglehetősen félrecsúszott. Ru­binek Gyula földművelésügyi miniszter­sége alatt alakult meg az új egyetem, amely azonban nem a mezőgazdaság élesen meghatározott szakmájának ta­nítását vállalta egyedül, hanem némi­­kép hibrid elgondolással általános köz­­gazdasági tanulmányoknak még a köz­gazdaság messze tereitől is messzeeső ismeretekkel kevert szellemi poggyá­szát akasztotta tanítványainak karjára. Persze, ha már a kérdés, legalább felvetésével ismét időszerűvé vált, felelni kell az érdeklődésre: miért jobb a mezőgazdasági, mint a közgazdasági egyetem. A válasz nagyon egyszerű. Mi nem akarunk összehasonlítani, bírálni e pillanatban. Mi nem mondjuk, mi jó és mi jobb. Mi csak azt állítjuk, hogy Magyarországnak, ennek az elsősorban agrárius államnak szüksége volna min­denképpen egy legmagasabb agrár­isko­lára, mezőgazdasági egyetemre, amely a tudás elméleti és gyakorlati legmaga­sabb fokára képezi hallgatóit. Nagyon is tisztában vagyunk vele, hogy a gazdasági akadémiák kitűnően ellátják feladatukat s megfelelnek a célnak, amelyre rendeltettek. De tovább megyünk. Ennek a józan, értelmes nép­nek természetes intelligenciája egész iskolákat pótol. Csak el kell látogatni a földműves-, kisgazda-tanyákra, apró birtokokra, sokhelyütt házak mögé rej­tett kertekbe. És megnézni, mit csinál a magyar paraszt a válság roppantó éveiben. Ha idegen szakembert hozná­nak, éppen úgy elámulna rajta, mint a külföldi újságíró, aki némi gyanak­vással ül hajóra Bécsben s azután ki­tárul előtte Budának és Pestnek tün­­déri panorámája. Mert a magyar kis­gazda fiatal uborkát termel és üvegházi primőrt, salátát és paprikát és hajtja a magot és sürgeti földjét, hogy piacra siethessen hamarább, mint más. A ma­gyar kisgazda, valami istenadta ihlettel, megérzéssel, csak a maga okoskodásá­ból és ösztönös logikájával kezdi, ma még tapogatódzva, keresi a helyes utat kifelé egy válságból, amelyben a hiva­talos politika nem jelez irányt. Sőt nem hogy irányt nem jelez és nem jelzett, de ellenkezőleg: nem egy­szer visszafelé próbálta fordítani a mu­tatót. Hogy milyen fontos lett volna már hosszú évekkel ezelőtt egész mező­­gazdasági termelésünk átszervezése, arra nagyon komoly, tanult és élesen látó közéleti férfiak nem egyszer rámutat­tak. A gabonatermelés válságának okait ha mindenki előre nem is látta, de mikor már reánk zúdult roppant ká­rával, legalább fel lehetett volna is­merni. Számos jel mutatta a figyelő számára, hogy a búza s általában a gabona áresése nem átmeneti jelenség, nem tőzsdei „manőver“ eredménye s hogy a kínálat-kereslet viszonya tehát nem is fog varázsütésre megváltozni. Éppen ezért, évtizeddel ezelőtt hozzá kellett volna előrelátó mezőgazdasági politikával fogni, hogy a szükséges áldozatok árán, segítve, irányítva és tá­mogatva, olyan termények produkció­jára fogják — legalább részben — a magyar földet, amelyeknek piaca széle­sedik s amelyekben a kereslet fokozó­dik. Nem kell magyarázni senkinek, milyen könnyű versenye lehetne a ma­gyar gyümölcsnek, amely a legízesebb, legillatosabb, legzamatosabb, ha éveket nem veszített volna, ha standard­ ter­mesztése nem ingadozna, ha féregmen­tesítése, fajtakiválogatása, tipizálása olyan fokon állna, mint a gyöngébb minőségű, de ilyen technikai feltételek tekintetében kifogástalan külföldi gyü­mölcsé. De gyümölcsön túl, főzelék vagy fűszer ugyanezt mutatja. Legyen szabad csak egy apró példát felemlíteni. Szegednek világhíres terménye a paprika. Világpiaci helyzetét egyedül a spanyol versenytárs teszi ingadozóvá. A magyar paprikások és vendéglősök egyszer összefogtak, hogy Bécsben, a kongresz­­szusra összegyűlt szakembereknek meg­mutassák a magyar paprika fölényét a spanyol felett. Nagy vacsorát akartak adni csupa a tegnapi paprikás ételből. Mert a vendéglős számára nagyon fon­tos, miként áll el az elállható étel hu­szonnégy óráig. Nos, a magyar papri­kások azt akarták megmutatni, milyen friss, piros, kívánatos marad a magyar paprikával készült gulyás és hogy fonnyad, bámul, színtelenedik mellette tüzes spanyol konkurrense. Paprikát, bort, egyebet az érdekeltek adtak volna. Csak a húsra kértek néhány száz pengő állami segítséget. Nem kaptak. Az a néhány száz pengő nem volt meg — s nem volt meg a magyar mezőgazdaság részben való átállításához szükséges pénz akkor, amikor a búzatermelést bolétával jutalmazták — vagyis egyene­­sen lekötötték a termelőt a búza mellé. Milyen fontos lett volna ezekben az időkben egy agrár­egyetem, ahol álta­lános ismeretek helyett a legszakszerűbb embert nevelték volna, egy egész kiadós gazdanemzedéket, amely felkészültségé­vel, rátermettségével, kísérleteinek ered­ményével talán segíthetett volna meg­fordítani, elhajlítani a régi, kitaposott és — sajnos — zsákutcába torkolló úton menetelő hivatalos agrárpolitikát. Ma, persze, gyakorlatilag nem tud­­nók azt ajánlani: állítsák fel sürgősen. Pénzügyi szempontok is ellene szól­­nak. De talán az egybevont nagy mű­egyetem fakultásából lehetne idővel ki­alakítani a legkiválóbb, legfegyelme­­zettebben képzett agrártudósok főiskolá­ját, amelyre ennek az országnak való­ban szüksége van.­­ Az osztrák, német és orosz diktatúrák ünnepelték legjobban május elsejét Tüntető felvonulások, népünnepélyek, kormányférfiak szónoklatai Bécsben, Berlinben és Moszkvában . Más országokban aránylagos nyugalomban telt el május elseje Bécsből jelentik. Május elsejét nagy ün­nepélyességgel ünnepelték meg az osztrák fővárosban. Ezen a napon lépett életbe az új alkotmány és az egész hivatalos Ausztria megjelent az ünnepségeken. A Szent István székesegyházban Innitzer bécsi herceg­­érsek celebrálta az ünnepi misét, amelyen jelen volt Mi­klós köztársasági elnök, a kor­mány valamennyi tagja és Bécs városának új vezetősége. Már reggel 50.000 bécsi gye­rek csoportosan végigvonult a Ringen és egymást követték a felvonulások. Az utcák zászlódíszbe öltöztek, az üzle­tek és hivatalok zárva maradtak. Mind­untalan felharsogott a katonazene, amely­nek hangjai mellett a hadsereg, a Heim­wehr és a többi önkéntes alakulatok csa­patai vonultak fel. Délben az osztrák had­sereg kerékpáros- és motoros-osztagai de­­filíroztak végig a Ringen. Nagy feltűnést keltett 150 olasz fasiszta motoros, akik olasz egyenruhában csatla­koztak az osztrák hadsereg felvonulásához. Az olasz motorosok különben csak egy napig maradnak Bécsben és szerdán foly­tatják útjukat Budapest felé. Dollffuss rádiószózata Dollfuss kancellár május elsejének ün­nepén beszédet intézett a rádió útján Auszt­ria egész lakosságához. A különböző bírá­latokkal szemben a kancellár kijelentette, hogy az új alkotmány a jogi formáknak megfelelően jött létre. Hangoztatta, hogy Ausztria a keresztény világszemlélet alap­tételén fog újjáépülni és a munkások a többi foglalkozási renddel a legszorosabb kapcsolatba kerülnek. Külön kiemelte Dollfuss, hogy a konkordátummal az oszt­rák nép hitvallást tett a kereszténységgel való belső kapcsolat mellett. A nép önrendelkezési jogát igyekeztek biztosítani, például azzal is, hogy a szövetségi elnököt a polgármesterek fogják megválasztani. Valószínűleg a Szent István székesegyház­ban fogják ezt a választást végezni. Be­széde végén a kancellár kijelentette, hogy az új alkotmánnyal jóvátették nemcsak tizenöt, de százötven év szellemi és politi­kai tévelygéseinek a hibáit.. Fogadás Niklas elnöknél Miklós szövetségi elnök délben fogadta Dollfust és az egész kormányt. A kancellár hangsúlyozta, hogy Ausztriában rend és nyugalom van. A külfölddel jó viszonyt akarnak fenntartani. Miklas elnök válaszá­ban a kormány érdemeit méltatta és ki­emelte, hogy az alkotmány szerkesztésénél szerencsésen megtalálták a középutat. A szövetségi elnök a kormány tagjai után a Bécsben akkreditált diplomatákat fogadta, akik valamennyien teljes díszben jelentek meg az államfő előtt. A pápai nuncius üdvözölte Miklós elnököt, aki kö­szönetet mondott az üdvözlésért, majd el­beszélgetett az egybegyűlt diplomatákkal. A délutáni ünnepségek fénypontja a­ céhek és rendek díszfelvonulása volt, mely­nek során hódolatukat mutatták be a fel­­­vonulók az új Ausztriának. Miklas elnök és Dollfuss kancellár vezetésével a kor­mány tagjai, a diplomaták, a városok pol­gármesterei és Ausztria minden előkelősége végignézte a felvonulást. A kancellár rövid beszédben méltatta Miklas elnök példás te­vékenységét. A menetben színes képet nyújtottak a lovasok, a tarka népviseletbe öltözött csoportok és a virággal díszített kocsik, melyek ismét felelevenítették a hagyo­mányos májusi virágkorzót. A hosszú útvonalon mindenütt feldíszítet­ték az ablakokat és óriási közönség nézte végig az ünnepséget. Nemcsak Bécsben, ha­nem mindenütt az országban hazafias nép­­gyűlések voltak. Kisebb tüntetések, zavargások, rémhír az osztrák fővárosban Száz osztrák horogkeresztest is szabadon bocsátottak az internálótáborokból, miután ezek reverzálist írtak alá arról, hogy a jö­vőben nem fognak politizálni. Tüntetések is voltak azért az osztrák fővárosban. A kommunisták a külvárosokban za­­varogtak, a nemzeti szocialisták viszont a belváros utcáit választották ki tevé­kenységük színhelyéül. Nagyobb rendzavarásokra mindazonáltal sehol sem került sor. A mödlingi pálya­udvar közelében egy ötventagú kommunista csoport zajongott és a közelben posztoló rendőrt megverték. A rendőrség riadó­autókon vonult ki és széjjelszórta a tünte­tőket. A Brigittenauban egy nyocvantagú kommunista csoport akart népgyűlést tar­tani és ezek is erőszakosan léptek fel a rendőrökkel szemben. Egy rendőr súlyo­san, egy másik pedig könnyebben meg­sebesült. A szociáldemokraták három nyíl­ból álló jelvényüket, a nemzeti szocialisták pedig papírból kivágott horogkereszteket szórtak el az utcákon. A belváros egyik legforgalmasabb, pontján óriási horogke­resztes zászlót vontak fel, amit csak a tűz­oltók tudtak leszedni. Az egyik külvárosban a szociáldemokraták vörös zászlót von­tak fel. A mödlingi és brigittenaui tüntetéseken kívül a bécsi Westbahnhof közelében lévő erdőben is rendőri beavatkozásra került a sor, amennyiben a feloszlatott szociáldemo­krata párt igen sok híve gyülekezett ezen a környéken. A nagy csoportok magukra vonták egy repülőgép vezetőjének figyel­mét, aki értesítette a hatóságokat. Nyomban csendőrséget küldtek ki, amely szétszórta a szociáldemokraták csoportját. Több letartóztatás is tör­tént, így többek között elfogták Jaksch csehszlovák szociáldemokrata képvi­selő, aki Katz képviselővel együtt be­szédeket mondott.( Nagy izgalmat keltett az osztrák fővároso­­ban kedden délben egy rémhír is, amely arról beszélt, , hogy a kommunisták a vidéke­ken megtámadták a bolognai fasiszta autó­­klub százhetven tagját, akik kirándulásra jöttek Bécsbe. Az első hírek úgy szóltak, hogy egész Gereg fasisztát meg is öltek, ké­sőbb azonban kiderült, hogy az egészből semmi sem igaz. A rémhírek abból kelet­keztek, hogy a bécsi országúton motors kerékpár-szerencsétlenség történt, amelynek

Next