Magyar Hirlap, 1934. október (44. évfolyam, 222-246. szám)

1934-10-02 / 222. szám

X VZZ~ ' 10 IO FILL&R •»■55 I S3SSS25 IVB $Ha Maik RK­W&lk I vi*, Aradi ucca 10. szdm.­­Ujj IreBa js jEpa yafitk I Telefon: 21-8-47, 23-6-86 és 10-6-06 Sk­i­l HL JyPl IzjSk H ifi I Utazási és fürdőiroda HÜ fill Ilii IPfll J9 {PPL,, IVL, Aradi ucca 10. azáni. HÜ ül JfJT llm I Telefon: 21-&47,23-6-8 és 10606 A lk \ —I­ ­..mim ................. lm Mill... II III II IIIM illJlllilllifclililfMiazMi1 ............ BUDAPEST 1931. OKTÓBER 2. KEDD FaszEmcs szro­­p» friepmann ernő XLIV. ÉVFOLYAM 222. SZÁM TIZENÖT ÉV Másfél évtizede van annak, hogy a nemzeti hadsereg bevonult Budapestre és ezt a dátumot a Nemzeti Munkahét ünnepli meg. Harmonikusan és kifeje­zően. Mert abban, hogy Magyarország ma a munka és a rend, a fölfelé törés és az egyensúly országa, döntően nagy része van egy fix pontnak, egy erős, kialakult, nyugodt egyéniségnek. Egy olyan férfinak, aki a legmagasabb állás kereteit tölti ki hézagtalanul, a helyes irány, a helyes módszer szilárd lerög­­zítésével. Egy nagy lelki és politikai rázkódta­­tás levezetésével kezdődött ez a tizenöt év és elvezetett egy másik nagy lelki és politikai rázkódtatás­­ megelőzé­séig. A másfél évtized egyik és másik határköve a béke. A lelkek békéje, a magyar béke. 4. Amikor jött az új korszak és az új korszak élén az új ember, vállán a fele­lősség rettenetes súlyával a magyarság jövőjéért, talán még súlyosabb volt a helyzet, mint 1526-ban. Mert két nagy történeti válság szakadt egy időben a magyar sorsra. Egyszerre volt 15­26 és 152. Egyszerre volt Dózsa György lá­zadása és Mohács. Az elveszett háború, a frontok és a határok összeomlása összetalálkozott egy végzetes társadalmi­­és szociális földrengéssel. Voltak hetek, amikor reménytelenül elveszettnek lát­szott minden és nyomasztóan éles reali­tást kaptak Vörösmarty sorai, azok a sorok, amelyeknél sötétebben látók nem szerepelnek egy ország nemzeti fohá­szában sem. A sírt, hol nemzet süllyed el, Népek veszik körül, S az ember millióinak Szemében giyászkönny ül... Komor és gyászos ez a látomás. De akkor, azokban a napokban, úgy lát­szott, hogy a valóság még sivárabb. Mert még a gyászkönnyeket is csak alig találtuk meg a népek szemében, a nagy magyar nemzeti sír körül. Ma pedig? Ami sírhelynek és temető­nek látszott, abból bázisa lett a cél­tudatos és eredményes munkának. Annak a munkának, amely már idáig is váratlan eredményeket ért el és to­vább vezet, előre a feltámadás felé. Ma­gyarország újból erő és érték. Vissza­nyerte önbizalmát és bizalom fordul feléje mindenhonnan. A lelkek káosza kitisztult, a szenvedélyek lehiggadtak, a gyűlölet felhői szétfoszlottak, magyar a magyarnak újra testvére lett és a nagy keserűségek bénító ólomsúlyát fel­váltotta az erős hit termékeny lendü­lete. Az az ország, amely romhalmaz volt 1919 őszén, ma valóban olyan hajó, ahol mindenki a fedélzeten van, mindenki teljesíti kötelességét és min­denki biztos abban, hogy a kormányrúd a jó irányt tartja. 4. Katasztrofális helyzetből vezette ki Magyarországot az irányítás biztonsága és céltudatossága. Amikor pedig az el­múlt két évben megint súrolta a ma­gyar határokat egy nagy földrengés, ez a biztos, céltudatos vezetés megmen­tette a nyugalom országának a magyar földet. Ha azt nézzük, milyen válságo­kon és megpróbáltatásokon esett át a szomszédos Ausztriának szelíd tempe­ramentumáról híres népe, ha azt néz­zük, hány nagy krízis, majd a kegyet­len testvérharcnak hány véres fordu­lata követte egymást odaát, akkor tisz­teletet parancsol a magyar józanság. És akkor a magyar történelem nevében illeti a hála a valóban történeti cseleke­detért azt, aki ma a legfőbb polcon sze­mélyesíti meg és szimbolizálja a hagyo­mányos magyar józanságot. Nagy elődök emlékének idézését je­lentette, ha a magyar nép és a magyar népképviselet akarata „kormányzó“ kezébe tette le az államfői jogokat. Ritkán választott kormányzót múltjá­nak ezer éve alatt ez az ország, mindig nagy válságok idejét jelezte a kor­mányzói méltóság feléledése, és a ma­gyar nép életösztöne, éles szeme, tiszta szemmértéke mindig megtalálta a kor­mányzói méltóságra providenciálisan alkalmas magyar férfit. Így volt ez másfél évtized előtt is. Azon a napon, amelyen övé lett a felelősség az egész országért, az új kormányzó új tábort választott: az egész magyar népet. Új irányt választott: azt a vonalat, amely felejtve a rossz emlékeket a jobb jövő nevében, a nemzet minden értékes po­zitív és produktív erejének összefogá­sával indul el a jövő felé. A kétfelé­hasadt ország újból egy lélek lett, egy­séges hittel, egységes akarattal a bal­sors leküzdésére, és az elérésére annak az órának, amikor újból nyájasan ne­vet le a nap a tiszta, kék magyar égről. 4. Békét hozott, hitet hozott, a munka és a feltámadás alapjait fektette le a másfél évtizedes korszak kezdete, az utolsó két év pedig itt nagy krízisen mentette át az első évek történeti mun­káját. Az, aki békét adott a lelkeknek, békét adott a nemzeti munkának­, nem engedte megingatni békeművét. Az, aki látta a rend, az egyensúly, a konszoli­dáció n­agy eredményeit, megóvta a teljes rendet, a nyugodt egyensúlyt, a zavartalan konszolidációt. És a nagy vé­delmi feladat elvégzéséhez soha nem kellett kemény eszközökhöz, rideg rend­szabályokhoz nyúlni. A békét és az egyensúlyt minden represszálió nélkül védte meg egy monumentálissá növeke­dett erkölcsi erő. Boldog az a nép, amelynek nincs története, mondták egyszer. És egy al­kalmazásban mindenkép igaz a mon­dás. Boldog az a nép, amelynek év­­könyveiből hiányzik a testvérharcok története. És aki testvérharcoktól óv meg egy országot, az a történetiség tiszta, felhőmentes szférájába emelke­dett. . . . . Gömbös miniszterelnök rádióbeszéde a kormány eddigi munkájáról és jövő feladatairól Részletesen nyilatkozott külpolitikai helyzetünkről és a választójogi reformról . A miniszterelnök javulást lát gazdasági helyzetünkben és bizakodóan tekint a jövő elé Gömbös Gyula miniszterelnök hétfőn este, kormányralépésének második évfordulóján, rádióbeszédet mondott, hogy beszámoljon az elmúlt két év munkájáról. A miniszter­­elnök beszédét természetesen nagy érdeklő­déssel várta az egész ország közvéleménye. A miniszterelnök a Vigadóból hajtatott a rádió sándorutcai stúdiójába. A beszéd kezdetét 1­9 órára jelezte a rádióprogram, Gömbös Gyula azonban már 10 19 órakor megérkezett a rádió palotája elé. Moso­lyogva ugrott ki autójából, amelyben még Marton Béla képviselő, az egységes párt főtitkára, Bobory György képviselő, Antal István, a miniszterelnökségi sajtóiroda ve­zetője és Rákóczy Imre, a sajtóirodai főnök helyettese foglaltak helyet. A bejáratnál Kozma Miklós, Wünscher Frigyes, Hlatky Endre, Havel Béla, Kandó László és Somogyváry Gyula üdvözölték a miniszterelnököt a rádió vezetősége nevé­ben. Nyomban be is vezették a földszinti váróterembe, majd kinyitották az V-ös stúdió ajtaját és a miniszterelnök leült a mikrofon előtti asztalhoz és Antal István társaságában még egyszer átnézte beszéde kéziratát. Ekkor még az V-ös stúdió mik­­rofonja természetesen nem volt bekap­csolva. Közben megérkezett báró Szalay Gábor, a posta vezérigazgatója, Szörtsey József, Doroghy Farkas Ákos, Mengele Ferenc és még néhányan a miniszterelnök környezeté­ből. Gömbös Gyula elrendezte írásait, az­után kiment a folyosóra, ahol Kozma Mik­lóssal kezdett beszélgetni. — Sajnos, nem tudjuk a nagy stúdiót megmutatni — mondotta Kozma a minisz­terelnöknek —mert a világítás még nincs kész, de azért egy pillantást vethetsz a te­remre. A miniszterelnök kicsit meg is szemlélte a nagy stúdió sötéten álló termét, majd visszajött és Kozmához fordult: — Legyen bent valaki, amikor beszélek. A miniszterelnök, úgy látszik, az igazi szónokhoz illően, nem szeret hallgatóság nélkül beszélni. Bár az V-ös stúdió meg­lehetősen szűk szoba, nyomban néhány széket vittek be és Antal István, Bobory György és Marton Béla máris beültek, hogy hallgatóságul szolgáljanak. Közben az óramutató gyorsan közeledett a félkilenchez, mindössze két perc hiány­zott belőle. Ekkor hatalmas íráscsomóval a hóna alatt megérkezett a rádió egyik női bemondója, Tamásné Filótás Lili, akit a miniszterelnök mosolyogva, kézfogással üd­­vözölt. — Éppen annyi írása van, mint nekem. Udvariasan előrebocsátotta a női szpí­kert, majd ő is belépett a terembe, amely­nek ajtaját ebben a pillanatban becsukták és kigyulladt a vörös lámpa. Tilos a bemenet. A következő pillanatban már hallatszott is Filótás Lili hangja: — Következik Jákfai Gömbös Gyula ma­gyar királyi miniszterelnök rádióbeszéde. Filótás Lili visszalépett a mikrofontól s a miniszterelnök megkezdte beszédét, amelynek szövege a következő: Megemlékezés a kormányzó bevonulásának jubileumáról — Magyar Test­véreim ! — Kormányralépésem második évfor­dulóján ismét a mikrofon elé állok, hogy a rádió hatalmas nyilvánosságán keresztül be­számoljak, miként sáfárkodtam az eltelt két esztendő alatt az ország rámbízott javaival és miként irányítottam a gondjaimra bízott magyar politikát. De mielőtt erre rátérnék, legyen szabad egy pillanatra valamivel tá­volabbi időkre visszaemlékeznem.­­ Néhány hét múlva tizenötödik évfor­dulója lesz annak a napnak, amikor Ma­gyarország kormányzója a nemzeti hadsereg élén bevonult az ország fővárosába. E más­fél decennium minden esztendejét a magyar történelem egykor római számokkal fogja jegyezni és azoknak klasszikus érte­lemben fog történelmi jelentőséget tulajdonítani. Mert, amint a latin história „ab urbe con­­dita“, a „város alapításától“ számította az időt: egy későbbi kor történetírója méltán kezdheti ettől a dátumtól a háború utáni magyar kor történelmét, ahonnan független nemzeti életünk új útjai indultak neki a jö­vendőnek. Súlyos küzdelmek között , eltelt 15 esztendő volt ez, amelynek kemény meg­próbáltatásai közepette a független Magyar­ország megáll­ván helyét a népek versenyé­ben, ma a rendnek, a nyugalomnak és a sta­bilitásnak országa. Hogy ez így van, min­denki érzi. — Ezután a visszaemlékezés után áttérek előadásom tárgyára. — A kormányzó úr őfőméltósága bizal­mából két esztendőt töltöttem el immár a magyar királyi kormány élén. Amikor átvet­tem ezt a felelősségteljes tisztet, mind mért az első napokban részletes és világos kor­mányprogramot adtam. A rögtöni feladatok megjelölésén kívül egy 95 pontból álló nem­zeti munkatervvel léptem a nemzeti közvé­lemény elé. Ennek a munkatervnek az volt a rendeltetése, hogy világosan megjelölje azokat a célokat, amelyek felé az országot vezetni akarom. Szabatosan körvonalazza azokat az elveket, amelyek kormányom min­dennapi tevékenységének keretét alkotják, hogy megérzékeltesse a közvéleménnyel azt a szellemet, amely a rám bízott nagy nem­zeti jelszavak megőrzésénél szemem előtt lebeg. Ezt a 95 pontot bizonyos oldalakról eleinte ék, gúny és lekicsinylés fogadta. Ez engem nem kedvetlenített el, mert míg egy­részt tudtam azt, hogy minden új lépésnek ez az osztályrésze, másrészt abban is biztos

Next