Magyar Hirlap, 1934. november (44. évfolyam, 247-270. szám)
1934-11-09 / 252. szám
10 1934 november 9. HIPLAP BRIDGE Hogyan licitál Ön? A Magyar Hírlap múlt heti rovatában közöltünk egy érdekes elosztású játszmát. Az indító kezében tudvalevőleg minimum volt, négy káró a nagygáblival és a pikk ász, a partner kezében egy különösen érdekes elosztású kártya, hat treff a tere majorral, öt kör a tere királlyal, egy kis pikk és egy kis káró. Ez a játszma volt a júniusi Európa-bajnokság egyik legnevezetesebb játszmája, a sorsdöntő jellegű magyar— holland mérkőzésen, játszották. A hollandok ebben a kiosztásban öt treffet játszottak és hatot csináltak. Magyar részről a gyenge minimumos lappal Keleti Andor indított, partnere pedig a magyar bajnokcsapat tartaléka, Leitner Ferenc volt. Keleti egy káróval indított, a holland Goudsmit bemondott egy pikket, mire Leitner három körrel adott erős sorszot. Keleti három szanzaduval volt kénytelen jelezni a minimumot, az ellenfél passzolt, mire Leitner hat treffet mondott. Erre a licitre Keleti kénytelen volt bemondani a hét treffet, Goudsmit kontrázott les a kör ásszal indított. Egy bukás. Ha a magyarok csak hat treffet mondanak. Vagy ha öt treffnél megállnak, akkor győzünk a hollandok ellen, így Leitner indokolatlan és rossz licitje folytán be kellett érnünk az eldöntetlennel és csak a jobb meccspontszámmal tudtuk megnyerni az Európa-bajnokságot. Ezt a lapot ugyanis így kellett volna licitálni: Keleti: 1 káró Goudsmit: 1 pikk Leitner: 2 kör Keleti: 2 szanzadu Leitner: 4 treff, take Keleti öt treffet vagy hat treffet mondhat, de ilyen licit mellett semmiesetre sem mondott volna hetet, míg a rossz licit erre a bemondásra valósággal kényszerítette. Ha a bajnokcsapat akármelyik rendes tagja lett volna Keleti partnere és nem a jóval gyengébb tartalék. Ekkor az egyszerű győzelem helyett fölényes győzelemmel tudtuk volna megnyerni az Európa-bajnokságot. Az érdekes versenyek egész sora következik. November 17-én lesz a páros kísérleti bajnokság a Diplomás Klub rendezésében, november 24-én az első magyar bridgehendikep-verseny az FTC rendezésében, december elején a sportklubok bridge-versenye a DSC rendezésében ésdecember közepén a Zsigmondy-emlékverseny, amelyre a Szerviczky—Ferenczy-pár még mindig nem tudott megfelelő kiegészítést találni. A páros kísérleti bajnokságban és a hendikepversenyen nemcsak népes mezőny lesz, hanem minden valószínűség szerint indul a legjobb versenyjátékok túlnyomó többsége is. “ A szövetség vezetésében mégis elkövetkezik is rég sürgetett változás. Minden valószínűség szerint lemond az elnök és lemond a választmány több tagja is. A szövetség új elnöke ,Görgey István orsz. képviselő lesz, aki sok szeretettel és nagy kiegyenlítő erővel foglalkozik a bridge-sport nem egyszer kényelmetlen ügyeivel. Megfelelő főtitkár kerestetik, de Sajnos, erre a nem dotált és sok hozzáértéstés munkát igénylő pozícióra nem akad jelentkező. A világbajnokságért februárban lesz a nagy mérkőzés Budapesten. Amerika legjobb csapata jön el, hogy összemérje erejét az feurópa-bajnok magyar csapattal. Magyar résziről annyi előkészület történik, hogy a bajnokcsapat lelkes komolysággal treníroz. Más előkészületről, főleg az előkészítő idegenforgalmi propagandáról semmi hír, pedig el lehetne kezdeni. Hogy csak az ötlettel szolgáljunk: meg kellene szervezni az olcsó utazástés olcsó ellátást meghirdetni a világ minden bridge-klubjában, bridge-lapjában és bridge- fovátában, hogy jöjjenek februárban Budapestre az első bridge-világbajnokságra. Csak egy kis hozzáértés kell, egy kis jószándék ésegy kis munkakedv és olyan idegenforgalmat lehet csinálni ebből a világbajnokságból, amelyik fölér egy akármilyen nagy nemzetközi kongresszus idegenforgalmával. De ezt persze )a szövetség mai vezetőségével, sajnos, nem lehet. Előadás a négy-öt szanzadus konvencióról. (Vasárnap délben a Lipótvárosi Társaskörben T Lipót körút 1.) dr Molnár Harry előadást tart a négy-öt szanzaciós konvencióról. Vendégeket szívesen látnak. A „Magyar Bridge Élet“ összejövetelei megkezdődtek a Berlini tér 5. sz. ház második emeletén lévő helyiségekben. A szerkesztőség Ingyenes tanfolyamokat is rendez kezdők és haladók részére, kitűnő előadókkal. KÖZGAZDASÁGi kereskedelem tiltakozik egyes iskolák Hangyali propagandája ellen Az OMKE, a fővárosi Kereskevők Egyesülete és a Borkereskedők Egyesületének ülése A kereskedelem sérelmei és aktuális problémái foglalkoztatták az OMKE és a Fővárosi Kereskedők Egyesülete legutóbbi választmányi üléseit. Az OMKE-ben Magyar Bertalan elnöki megnyitójában tiltakozott az ellen, hogy a készárubehozatalt kivegyék a kereskedelem kezéből. A gyáripar delailárusításának kérdése még mindig elintézetlen. Sérelmezi, hogy a kontingentálás és devizaellátás kérdésében igazságtalan megkülönböztetéseket tesznek egyes szövetkezetek javára. Balkányi Kálmán igazgató ismertette azt a szövetkezeti propagandát, amely nem áll meg az elemi iskolák tantermének ajtajánál sem. Elemi iskolai tanítók — úgymond —, mint szövetkezeti vezetők, a katedráról ajánlják a maguk szövetkezetét a gyermekeken keresztül a szülőknek. Az OMKE a közoktatásügyi minisztérium védelmét kéri az olyan propaganda ellen, mely a tanítók útján terjeszti azt a felfogást, hogy „a magyar nép gyermekei nem hordhatják filléreiket vásárlás céljából máshova, csak a Hangya-boltban. Több felszólalás után a választmány elfogadta az elnök és az igazgató jelentéseit. Végül dr Bodroghy József a kereskedelem újabb vámforgalmi sérelmeit ismertette. A Fővárosi Kereskedők Egyesületének ülésén Vértes Emil elnök ismertette az Imrédy Béla pénzügyminiszter felesége által kezdeményezett szociális akciót a sokgyermekes anyák megsegítése érdekében. Ebbe az akcióba a kereskedelem készségesen bekapcsolódik jelvények forgalomba hozatalával. Több felszólalás hangzott el amiatt, hogy a belügyminiszter tilalma ellenére még mindig élénk házalás folyik textilcikkekkel és más árukkal is a közhivatalokban és a közüzemi irodáiban. Holzer Sándor a vízumkényszer eltörlését szorgalmazta. Kálmán Andor azt kérte, hogy az adófelszólamlási bizottságba pártállásra való tekintet nélkül delegálják a kereskedelmi érdekképviseletek által javasolt személyeket Ülést tartott a Magyar Borkereskedők Országos Egyesületének igazgatósága is Belatimj Artúr elnökletével. Bán Willy a fogyasztási adó és városi kövezetvám kezelésével megbízott közegek sérelmes eljárását tette szóvá. Az egyesület ebben az ügyben orvoslást fog kérni a főváros polgármesterétől és a földművelésügyi minisztériumtól Végül Kulmann László számolt be a szüretelő telepek létesítése érdekében indított akcióról. A kormányválság és a párizsi tőzsde Párizsból jelentik. A párizsi tőzsdét a kormányválságról érkező első jelentések kedvezőtlenül befolyásolták, de amikor Flandin kormányvállalásának hírét megerősítették, az irányzat hirtelen megváltozott, a francia értékek árfolyamai ismét megerősödtek és a hangulat bizakodóvá vált. Hírek az angol hivatalos kamatláb mérsékléséről. A Financial News jelenti, hogy az angol bank vezetősége, tekintettel a piacon uralkodó nagy pénzbőségre, félszázalékos kamatlábmérsékléssel foglalkozik. Jelenleg 2 százalék az angol bank kamatlába, eddig még sohasem volt l'/1 százalékos az angol hivatalos kamatláb. Az ügyben tárgyalnak, egy-két hétig figyelik a pénzpiac lehetőségeit, azután történik döntés. A jegybank csütörtöki főtanácsülése, mint Londonból jelentik, a leszámítolási kamattételt változatlanul hagyta. A Michelin-pneurautikgyár szanálja a Citroenautógyárat. A Citroen-gyár financiális nehézségei hónapok óta foglalkoztatják a francia gazdasági köröket. Nemrégiben még az a hír volt elterjedve, hogy egy bankcsoport tárgyal a vállalat részvénytöbbségének átvételéről. A legújabb párizsi jelentések szerint a tárgyalások megszakadtak, mert a vállalat vezetője, André Citroen nem volt hajlandó alávetni magát a bankérdekeltségek feltételeinek. Átmenetileg az ismert Michelin pneumatik cég, mely egyike Citroen legnagyobb hitelezőinek, újabb hitelt bocsátott az autógyár rendelkezésére. A kölcsön biztosítására lekötötték a kocsiállomány egy részét. A Michelin cég azonban arról is tárgyal Citroennel, hogy átvegye a részvénytöbbséget és a tárgyalások állítólag már előrehaladott stádiumban vannak. A középeurópai vámunió eszméjének fejlődése. A magyar közgazdasági élet számos vezető tagjának jelenlétében tartott ülést csütörtökön este a Közgazdasági Társaság. Az ülésen Bod János nyugalmazott miniszter elnökölt, akinek megnyitója után Horváth Jenő egyetemi tanár tartott előadást A középeurópai vámunió eszméjének fejlődése címmel. Horváth Jenő professzor érdekes előadásáért a társaság és a közönség nevében az elnöklő Bod János mondott köszönetet. Javulás a búzavilágpiacon. A külföldi, főkép a tengerentúli gabonatőzsdéken néhány nap óta figyelemreméltó javulás mutatkozik. Hetekig üzlettelen és lanyha volt a búzavilágpiac, a kereslet feltűnően csekély volt, az árak lemorzsolódtak. A hét eleje óta kedvezőbb a hangulat, hír szerint részben azért, mert a kontreminspekuláció visszavonul, részben pedig azért, mert Argentínából, amelynek várható nagy termése nyomta a piacot, nagyobb mérvű rozsdakárokról érkeztek jelentések. A kanadai kormány tudvalevőleg minimális búzaárakat állapított meg és egyidejűleg késznek nyilatkozott arra, hogy minden piacra kerülő mennyiséget felvesz. Hozzájárult mindehhez Roosevelt választási győzelme, melynek hírére a chicagói gabonatőzsdén szerdán lényeges árjavulás állt elő. A decemberi búza csaknem 4, a májusi 3 dollárcenttel emelkedett. Csütörtökön a liverpooli gabonatőzsdén is drágult a búza. Nálunk a határidőpiacon a búza csak néhány fillérrel emelkedett, míg a készárupiacon egészen 20 fillérig menő árjavulás mutatkozott, melyet azonban nem annyira a külföldi hangulatváltozással, mint inkább azzal magyaráznak, hogy úgy Olaszország, mint Ausztria felé élénkebb exporttevékenység várható. Téli átutalások Amerikából Magyarországra. A legutóbbi napokban érkeztek be bankjainkhoz az első amerikai téli átutalások, amelyeknek összegén is visszatükrözik az, hogy Amerikában sem kedvezőek a gazdasági viszonyok. Míg éveken át dollárban történtek az átutalások, ma leginkább pengőösszegek érkeznek. Az átutalásokat az Amerikában élő magyarok eszközük itthon maradt családtagjaiknak és barátaiknak. A háború előtti időkben ezek az átutalások olyan nagyméretűek voltak, hogy az amerikai bankokkal állandó összeköttetésben álló pénzintézetek külön osztályt tartottak fenn az átutalások lebonyolítására. Az idén nemcsak New Yorkból, de több más amerikai nagyvárosból, így Chicagóból, San Franciscóból, Detroitból, Betlehemből, stb. is szállingóznak már átutalások. Előfordulnak az átutalási lajstromokban délamerikai államok is. A „Pesti Tőzsde“ új számában dr Budny- Coldberger Leó, dr Éber Antal, Vas István (New York) és mások írtak cikkeket. Érdekes információkat közöl a lap az árutőzsdei és gabonapiaci eseményekről. A budapesti értéktőzsde árfolyamjegyzései november 8-án Nemzeti Bank • « » • » Fonciére • . . • • « • » Első Bp. Malom • » • » Borsodi Hungária malom • • • i » Bauxit i , • i • i i Beocsini • •••*«• Cementia «••••» • Szentlőrinci •••••• Kohó • ti • i « i i > Magnezit »••••■•» Aszfalt i • « • • i i • » Kőszén *«»•■•««» Salgó • i i • i « i i » Urikánui .««•««•• Athenaeum Globus • « I I • • I 4* Rigler . I I I I • • » » Fegyver ?«••»««» Ganz . . . I * ■ I I * Győri vágón • « • « * » Láng gépgyár ! Előző I Előfordult ZAr..t | Előző Előfordult Zárlat : Előző Előfordult Zárlat zárlati kötések _____ zárlat_kötések [ __ zárlat kötések — 135-136.5 136.- Rím* %•*•««••» 20.— 19.8—20.1 20.— Chinoin 1 05 5*05 5'P5 20.— — 20.— Ofa . « i i • i » • i » 21.5 — 21.— Danica • •»•»#••» 2.5 — 2.5 10 5 — 10.5 Nasici • «■•••••• 47.5 47.5 47.5 Diana 4«— — 4.— Déli vasút • »«••••* 11.5 — 11.5 Flóra ■” 6.5 — 6.5 Levante «••••••• — — — Műtrágya 13 71. — — 49.— — 48*5 Nova *•#»■•••» 16.35 16.2—16.35 16.2 Szikra .••••«»§» ““ ~~ — Tröszt ...•».••» 54 3 54.05 54.15 54.1 Felien - 86-5 86.96.— — 96.— Államvasút »•«•••» 14.5 — 14.5 Hangya ..••••»• — — — — — — Délcukor * »»••••• 60— 6 —fc'0.5 GO. — Gumi ...••• s »• i — ’ 6.3 6.2—6.3 6*2 Cukor £4.5 94.1—94.5 94 25 Vasútforgalmi ••••»» — — — — — — Georgia •«•■«*•» 17*9 17.9 17.9 Telefón -.»««•« 3.5 6—6.2 5.9 6 5 — 6.5 Stummer %«•«•••• — — - 1918 év! t ptj. * • » • . ” ~ . ~ 225.- 222.5—225.5 223.- Izzó.......................................... 127.5' 127-129 12$.5 1934 évi plj. .«••»» !<*>.- 100 100.- 18.5 18-18.3 18.1 Gschwindt • *»••*» — ~ — Népszev kölcsön » • • • ~ ~ “ 0 84 4 38 5-34 SS 75 Részvénysor ....... - 83 83.5 IV hadikSIrs ..... 0.18 0.18 26.— - 26.— Fasstr ....... 10.- - - VI-VII hadikölta. .... 0.14 0.13 0. 3 — — — Krausi-szesa . ..... ~ — — II — VII hadikőlcs. ■ · ‰ . 0.14 — 0.13 I — — — Goldberger •«•«««» 42.— — 43.— |V hadikőlcs. ••»«». II 38 —■ — 38.— Győri textil •««■•» V hadikőlcs .««*•* TL, r”.Q 12.4 | 12.5 12.5 Juta Vitt hadikőlcs. . . . . . 0.14, - 0.13 II 8.-1 . 8,-r Pamutipar ....... . 0.75 - - 1914 ívi főv. ...... . “ ^-44.27 43.960 20.5 — Szegedi kend« mimi 111 — M.5 1927. évi tvr, , , , , • 1143.62.143.875-44 43.5 a Pántelen Téves hírek az osztrák—magyar gazdasági szerződés állítólagos revíziójáról. Bécsüből jelentik: Az Universalkorrespondenz jelenti. Az egyik bécsi déli lap csütörtökön azt jelentette, hogy az osztrák—magyar gazdasági szerződést revízió alá akarják vonni. Mint az Universalkorrespondenz beavatott helyről értesül, ez a jelentés nyilván kísérlet a folyó megbeszélések megzavarására. Azt írja ugyanis a jelentés, hogy az osztrák kormány az árucserére nézve szerződésszerűen megállapított l:1.5-es arányt 1:1 arányszámra akarja csökkenteni. Azonban az 1:1.5-es arány az egész gazdasági szerződés alapja. Ez a szerződés — mint irányadó részről az Universalkorrespondenz-cel közült — független az árucsere viszonyában jelentkező időleges hullámzásoktól s az eddigi ismételt tárgyalások során módosítás sohasem került szóba s ez idő szerint sincs róla szó. Lancashire ismét szállít fonalat Németországnak. Londonból jelentik. A lancashirei fonóüzemek a napokban feloldották a Németországba menő kivitelre életbeléptetett tilalmat. Egy Manchesterben tartott értekezleten ugyanis az érdekeltségek megállapították, hogy a német kereskedelmi tartozásoknak az angol— német fizetési megállapodásban történt szabályozása elfogadható. Fizetésképtelenségek, kényszeregyességek, magánegyességek. Budapesten. Kényszeregyességek. Megindult a csődönkívüli kényszeregyességi eljárás a következők kérésére: Alter Aladár bőrkereskedő, Népszínház u. 22., Drucker (Dezsőfi) Miksa cipőkereskedő, Mészáros u. 6. — Megszűnt csődök: Barta B. Béla Vaskereskedelmi Rt., Országház tér 4. (csődnyitás 1926 május havában, csődvagyon hiánya miatt), Bota textilforgalmi és elosztó rt. (csődnyitás 1927 folyamán; csődvagyon teljes kimerülése). A „Magyar Közgazdaság“ e heti száma érdekes tudósítást közöl Magyarország németországi klíringköveteléseinek nemzetközi kompenzálásáról, az új kompenzációs rendszer legújabb részleteiről. TŐZSDÉK Valuta- és devizapiac A Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza- és valutaárfolyamai: Devizák- Amszterdam 231.60 —233.40, Belgrád 7.82—7.88, Berlin 135.80— 136.80, Brüsszel 79.20—79.80, Bukarest 3.41—*3.44, Kopenhága 76.50—77.10, London 17.13— 17.28, Milánó 29.98—30.2052, New York 342.30 -344.90, Oslo 86.10—86.80, Párizs 22.32—22.48, Prága 14.07M —14.18K, Stockholm 88.35— 89.05, Varsó 64.75—65.25, Zürich 110.80—111.65. — Valuták: Angol font 17.10—17.40, belga 79.10—79.80, cK 14.02—14.20, dán korona 76.30 —77.10, dinár 7.80—8.30, dollár 340.90—344.90, francia frank 22.30—22.50, hollandi forint 231.40—233.40, lengyel zloty 64.65—65.25, lej 3.42—3.46, leva 4—4.15, líra 29.90—30.25, német márka 136—137.60, norvég korona 85.90—*86.80, osztrák schilling 80—80.70, svájci frank 110.70—111.65, svéd korona 88.15—89.05, kanadai dollár 343—353. — Klíring-árfolyamok: Szófia 4.13, Bécs 80.454. Zürichi devizazárlat: Párizs 20.21 'A, London 15.37%, New York 306.75, Brüsszel 71.773, Milánó 26.25, Madrid 41.90, Amszterdam 207.62/2, Berlin 123.50, Bécs 72.85, Stockholm 79.25, Oslo 77.25, Kopenhága 68.60, Prága 12.82V2, Varsó 57.90, Belgrád 7, Athén 2.02, Isztanbul 2.49, Bukarest 3.05, Helsinki 6.78, Buenos Aires 78.75, Yokohama 90, osztrák, schilling 57.10. Párizsi devizazárlat: London 76.05, New York 1517.25, Brüsszel 354.50, Madrid 207.25, Milánó 130.05, Zürich 4®4.62, Amszterdam 1026.75, Koppenhaga 339. * Értéktizsdék Budapesti értéktőzsde Az értéktőzsde csütörtökön barátságos nyitás után kissé ellanyhult. A vezető értékek közül a Nemzeti Bank 1.75, a Kőszén 2, a Bauxit 0.50, a Magyar Cukor 0.25 pengővel olcsóbbodott. Az Izzó és a Goldberger 1,1 pengővel javult. A fixpiacon islanyhuló volt az irányzat. Az aranypiacon a színarany 5690—5695, a Napoleon-arany 33.40—33.55 pengő. A külföldi értéktőzsdék közül Bécsben csekély üzlet mellett egyenetlen az irányzat, de az alaphangulat nem volt barátságtalan. Berlinben több papír kisebb árnyereségre tett szert, zárlat felé azonban az irányzat kissé ellanyhult. Párizsban az tőzsde eleinte gyengén tomolott, később megjavult és a tőzsde tartott irányzattal zárt. A záróárfolyamok a következők voltak: Bécsben: Államvasút els. I—X. 63.40, DSZA els. 72.10, Allamvasút 15.60, Kohó 6.70, Magyar Általános Keszérl 244.75, Urikányi 36.50, Magyar Cukor 101.25. Berlinben. Magyar államkölcsön 4 százalékos 1914-es 7.25, Magyar aranyjáradék 4 százalékos 7.75, Magyar államkölcsön 4 százalékos 1910-es 7.4. Magyar koronajáradék 0.5. Bpesti kölcsön 1914-es 61.5, I. G. Farben 138.75, Rhein Braunkohle 215, Rhein Stahl 88.75. Párizsban: Waggons Lils 75.50, Rio Tinto 1003, El. de Paris 825, Damile Save 200, Magyar 4 százalékos aranyjáradék 53.25, Totis 665. Genfben: Budapesti kölcsön 1914-es ISO, Magyar ÁLtalános Kőszén 133, New Yorkban. A tőzsde tartott irányzattal nyitott. Az érdeklődés középpontjában a franciaországi politikai események állottak. Később nyereségbiztosító eladásokat eszközöltek, ami árlemorzsolódást vont maga után. Ennek ellenére egyes vezető értékeknél az árnyereség 1—2 dollárt tett ki. Délután az üzlet elharaghult. A járadékpiacon kisebb szilárdulás volt észlelhető. A zárlati irányzat egyenetlen volt. — Zárlat: Allied Chem. 129.50, Americ. Can. 102.50, Americ. Tell. 111, Americ. Tob. 79 ex. New York Central 31.125, U. S. Steel 33.175, Chase Nat. Bank 24.50, Nav. City Bank 20.75. BVa százalékos USA Liberty Bonds 304, 6 százalékos AEG 40.125. 6% százalékos Siemens 39.75. 7 százalékos Dawes-kölcsön 38, 6 százalékos osztr. népszev. kölcsön 98.50. 5Va százalékos Young-kölcsön 27.375. — Ai összforgalom 840.000 drb részvény volt.