Magyar Hirlap, 1935. augusztus (45. évfolyam, 173-197. szám)

1935-08-01 / 173. szám

- ■ p * . 4 10 FILLER nAAGSlb 10 FILLÉR ELŐFIZETÉSI ÁRAK:! WT •-% *|» 'm imB MS& wm V Aradi neon M..szám. ROMÁNIÁBAN: HlSt Jf fR S® ?fP Bwk W® IPk Telefon: 21-8-47. 2WW6 és 10­ 6-06 1 Mr* 150 lei. K­én* 100 tel. Mfhj ESS f®|lf J? Tfj3§| ffP , fpf» Jugoszláviában: flNs |fjjf sSN­ jHfpjL JPpr &f|p? M Wfk |j|| Utazási és fürdőiroda | Mr* 1 db*. * 1*0 dinár flip g||§ flip §glg A MIL JtB/f V. Nádor ucca 18. BUDAPEST, 1935. AUGUSZTUS 1. CSÜTÖRTÖK friedmann érme XLV. ÉVFOLYAM (73. SZÁM Rendelet a csendről Genf sorsdöntő napja: remény van a béke megmentésére A népszövetség tanácsa rövid ülésen általánosságban foglalkozott az olasz-abesszin viszállyal és csütörtök délutánra tűzte ki legközelebbi ülését . Az éjszaka folyamán tanácskozásra ültek össze az államférfiak és Laval kezdeményezésére létrejött az első megegyezés Genfből jelentik: Világjelentőségű esemé­nyek külső előjelei látszanak a népszövetség fővárosának képén. Már régóta nem ural­kodott Genfben olyan izgalom és feszült vá­rakozás, mint a népszövetségi tanács szer­dán délután kezdődött ülését megelőző órák­ban. A Genfben összegyűlt újságírók már a kora reggeli órákban ébren voltak és az angol és francia delegáció kivételével más tanácsban képviselt valamennyi kormány képviselője együtt volt. Reggel nyolckor érkezett Genfbe ugyanazon a vonaton a francia és az angol delegáció Laval miniszterelnök és Eden népszövetségi miniszter vezetésével. A pályaudvaron nem­csak az újságírók tömege fogadta az érkező­ket, hanem a népszövetség főtitkárságának tagjai, továbbá a Genfben összegyűlt diplo­maták közül is többen. A koradélelőtti órák­ban, kevéssel azután, hogy az angol és francia delegáció megér­kezett Genfbe, a hangulat bizakodóvá vált. Ezt a reménykedést az angol és francia de­legáció köréből kiszivárgott hírek okozták. A két delegáció körében a helyzetet bizonyos fokú optimizmussal ítélték meg. A szerda délelőtt legfontosabb diplomáciai tanácskozása báró Aloisi olasz delegátus és Laval francia miniszterelnök között folyt le Laval miniszterelnököt szabásán kereste fel Aloisi, akivel hosszas megbeszélést folytatott. Ezzel egyidőben Litvinov orosz külügyi nép­biztos, a tanács hivatalban levő elnöke meglátogatta Aveno­ népszövetségi főtitkárt, aki a megbeszélést követően a két abesszín képviselőt fogadta: Havarnate párizsi abesz­­szín követet és Jeze egyetemi tanárt,­­ aki a scheveningeni békéltetőbizottságban Abesz-­színia megbízottja volt. Genfben megszokták már, hogy a népszö­vetségi tanács sorsdöntő ülései előtt a legkü­lönbözőbb híresztelések terjednek el. A ta­nácsülést megelőző várakozás teljes órákban ezúttal is egymást kergetik a híresztelések, így például a Journal des Nations azt a hírt közli, hogy a nagyhatalmak már meg is egyeztek egymással abban, hogy a tanács­ülésen kinevezik az olasz-abesszín békéltető bizottság ötödik, bíróját és pedig Hamars­­kjöld svéd jogász vagy pedig Cantilo argentin tanácstag személyében. Abban az esetben, ha a tanács így döntene, a további vitát el lehetne halasztani­ az augusztus végén egybe­hívandó tanácsi ülésszakra. Élénken foglalkoztatja a népszövetségi kön­yöket az a hír is, amely szerint Addisz- Abebában közvetítő javaslatot terjesztettek elő, amelynek értelmében Abesszíniát nép­­szövetségi pr­otektorátus alá helyeznék, anél­kül, hogy a mandátumot egy bizonyos hata­lomra ruháznák. Megállapítható, hogy nép­­szövetségi körökben ezt a megoldást nen­ fogadják túlzott bizakodással. Fontos és nagyjelentőségű események között hadd beszéljünk ma itt a csend­rendeletről, amely életbelép és amely egy milliós város nyugalmát, idegét van hivatva megvédeni azoktól a támadások­tól, amelyek évek óta rendszeresen és mind brutálisabban érik. A dolgozó pol­gárság nyugalma bízvást egyvonalba ál­lítható akármilyen súlyos problémával. Mert hiszen a társadalom élete a mun­kán épül fel és a munka egyik lényeges előfeltétele a pihent ideg, amelyet a vi­lágváros folyton fokozódó lármájában, zűrös zajában megőrizni hovatovább már lehetetlenség volt. Valóban elérke­zett a legfőbb ideje annak, hogy a ható­ság beleszóljon a kérdésbe, rendet te­remtsen abban a pokoli orkeszterben, amely mintha összeesküdött volna a dobhártyák ellen: nappal és éjjel, szünet nélkül harsogva és tombolva att akk­ozta hovatovább az elviselhetetlenségig. A rendelet részben külföldi példákon elindulva, de legnagyobb részt az itthoni viszonyokhoz alkalmazva, most nagyjá­ban a minimumra csökkentette, részben egészen el is tiltotta az autótülkök hasz­nálatát. Kétségtelen, hogy a roppant zenekarban az autótülök vitte az első szólamot. Magasan és még magasabban, fület hasogató élességgel süvített túl mindent, az amúgy sem csekély lármát, a száz hangszerből alakult bonyolult és kínos szimfóniát és nem védett ellene csukott ablak, elzárt ajtó, de a legerő­sebb önfegyelem és elhatározás sem. Akik a város zsúfolt részében kénytele­nek napjukat hivatalban, éjszakájukat polgári lakásban tölteni, azok gyakran a kétségbeeséshez jutottak közel, míg tűrni és viselni voltak kénytelenek a pergőtűzszerű tombolást, sikoltást, szi­­rénabőgést. Most egyszerre csendet parancsolt rá­juk a rendelet. És ezért hálával tartozik mindenki, akinek mától fogva nyugod­­tabb munkás nappalai és nyugodtabb, békés éjszakái lesznek. Mindössze azt szeretnők, ha az életbelépett csendrende­let nem maradna a bürokrácia merev és megváltozhatatlan alkotása, hanem az élet rugalmas és szükségletekhez alkal­mazkodó eszközévé válnék, rögtön és habozás nélkül engedve ott, ahol hibája mutatkozik és talán még szigorúbra válva, ahol elégtelennek bizonyul. Mert, hogy egy példát említsünk, amilyen örömmel fogadja az eddig munkájában és álmában zavart polgár az autótülök elnémítását, annyira retteg tőle a gép­kocsivezető. Attól tart — és talán nem indokolatlanul —, hogy a hirtelen jött és végletes változás sok szerencsétlen­ségnek lesz az okozója. Vannak, akik attól félnek, hogy a gyalogos járókelő,­­aki eddig megszokta, hogy szórakozott­­ágában brutális hang figyelmeztesse az­­atosságra, meg nem tanulta meg azt elővigyázatot, amely a baleseteket el­hatná akkor is, ha az autóduda süvít rá. Igaz, hogy külföldi példák szemben azt látszanak igazolni, minél kevésbé bízza rá magát ra­­az au­tótrombita figyelmeztető­je­­innál óvatosabb lesz és hogy a­­ forgalom inkább csökkenti, növeli a balesetek számát. De nem is, hogy ami külföldön sikerült itt is, nem bizonyos, hogy a jó f­alás a gyakorlatban mindig kéré­iért szeretnék az illetékeseket arra neztetni, hogy orvosként tartsák rajta figyelő kezüket a közlekedés érve­lésén és gyorsan, elhatározottan változ­tassanak ott, ahol ennek a változtatás­nak szüksége felmerül. Néhány héttel ezelőtt foglalkozva a kérdéssel,, mi olyan megoldást vetettünk fel, amely talán közötte áll a két véglet­nek. Tartottunk tőle, hogy a tülkök tö­kéletes elném­ítása baleseteknek lehet előidézője, de tapasztalásból megállapí­tottuk azt is, hogy nem feltétlenül a du­dálás az, ami az idegeket oly végzetesen szaggatja, inkább az autótülköknek fan­tasztikus hangja. Az az éles, kíméletlen magas süvöltés, amely a ködben elté­vedt hajó vész­jelére hasonlít és amelytől egyenesen idegsokkot lehet kapni. Azért javasoltuk: talán kötelezni lehetne a ko­csikat arra, hogy mélyebb, szonárosabb, kellemesebb hangú kü­stöket alkalmazza­­­nak, ezzel megtartanék a figyelmeztetés­­ lehetőségét és enyhülést hoznánk a rák-­ látott idegeknek. Könnyen meglehet, hogy az aggodal­­maskodás felesleges volt. Az angol köz­lekedésügyi miniszter csak a napokban nyilatkozott egy, a mienkhez hasonló csendrendelet hatásáról; semmi kárát nem tapasztalta eddig, csak hasznát. Remélni akarjuk: nálunk is így lesz. De ha nem így lenne, a gyakorlat, a tapasz­talás, az eleven élet alakítja ki a csend­­védelem végső, tökéletes formáját. Az olasz és az abesszín delegátus felszólalása a tanácsülésen Szerda délután öt órakor Litvinov soros elnök megnyitotta a népszövetség tanácsának 87. ülésszakát. A külső kép hasonló a nagy és mozgalmas ülésekhez. A közönség zsúfolásig megtöltötte a karzatokat és tapssal és éljenzéssel fogadta a belépő tanácstagokat, különösen Laval francia miniszterelnököt éljenezték hossza­san, mert általában tőle várják, hogy meg­találja a bonyodalomból kivezető utast. Az újságíróterem is tele van, mintegy 300 újságíró sereglett ide a világ minden részé­ből. Az ülés megnyitása után a tanács tagjai zárt ülésre vonultak vissza. A zárt ülés pon­tosan egy óra hosszat tartott. Litvinov külügyi népbiztos, a tanács el­nöke, rövid beszédben nyitotta meg ez­ ülést, ismertette az ideiglenes napirendet, amely Mussolini július 27-iki jegyzékét és a népszö­vetségi főtitkárnak arra adott válaszát tar­talmazta. Litvinov ezután felszólította a ta­nácstagoka­t, hogy tegyék meg észrevételeiket a napirendhez. Báró Aloisi olasz delegátus volt az első szónok. Ismertette, hogy az olasz—abesszín viszályt az italuali incidens idézte elő és a scheveningeni békéltető és döntőbírói bizott­ságnak lett volna a feladata, hogy az 1928. évi olasz—abesszín egyezménynek megfele­lően, amelyre az olasz kormány nagy súlyt helyez, folytassa le a békéltető eljárást. Olaszország hibáján kívül a vegyes olasz—abesszín bizottság Sch­eveningen­­ben kénytelen volt munkáját félbe­szakítani. Ezért szükségessé vált, hogy a bizottság munkájának folytatását lehetővé tegyék , a népszövetségi tanács, az ötödik döntőbíró kinevezésével ezt a célt szolgálhatja. Jeze francia professzor, Abesszínia meg­bízottja ismertette az abesszín kormány­ álláspontját. Közölte, hogy az abesszín kor­­mány azért kérte a népszövetségi tanács egybehívását, mert látnia kellett, hogy a békéltető­­ eljárásnak nincs sikerre kilátása. Az abesszín kormány ismertetni akarja a tanáccsal azokat a körülményeket, amelyek előidézték a békéltetőbizottság munkájának félbeszakítását. Abesszínia január óta ismételten a népszö­vetséghez fordult, hogy a háborút elkerül­hetővé tegye és most is hajlandó mindent megtenni a békés elintézés érdekében. A békéltetőbiz­ottság kudarcáért a bizottság olasz tagjai felelősek és ez kiviláglik a kül­­önböző szakvéleményekből is. Báró Aloisi visszautasította az abesszín delegátusnak ezt a kijelentését. Ezután Eden angol népszövetségi minisz­ter fölvetette a kérdést, hogy a tanács és a két egymással szembenálló fél megelégszik-e azzal, hogy megállapítsák az ideiglenes napi­rendet, vagy pedig a tanács kibővíti-e a napirendet, ha azt szükségesnek találja.

Next