Magyar Hirlap, 1935. szeptember (45. évfolyam, 198-222. szám)

1935-09-01 / 198. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET 24 FILLER 24-* iEiF=l ALf«vr tb*-£n I sssks bomamabaN: gj ||§ gjpj |||f M ||| TdeMn: 21-847. 28-6-68 és t<W4)6 JUGOSZLÁVIÁBA» SSFjSi m En 9L.... El JEi I Utazási és fürdőirodai a nr JL JBLJL MkMm MÁV hfr.Menetjegyiroda—IBUSZ BUDAPEST. 1935. SZEPTEMBER 1. VASÁRNAP friedmann­­erne XIV. ÉVFOLYAM 198. SZÁM A LIBERALIZMUS SZÁZ ÉVE Írta: FRIEDMANN ERNŐ Mit jelent a liberalizmus, mint törté­neti, mint gazdaságpolitikai és mint poli­tikai fogalom? Milyen közös vonások­­jellemezték a 19. század liberális kor­szakait a különféle európai országokban és mi ezeknek a korszakoknak a mér­lege? Milyen nyereségi és milyen vesz­teségi tételekkel záródtak le? A magyar politikában újból elhangzott több állásfoglalás, amely szükségessé teszi az itt felvetett kérdések tisztázását.­­De ez a feladat annyira komplex, hogy elvégzésére egy cikk nem tehet kísér­letet. Az itt következő néhány észrevétel tehát csak önkényesen ragadja ki a pro­bléma néhány elemét. A liberális és konzervatív irányt gyak­ran mint éles ellentéteket szokták emle­getni. Holott a két politikai felfogás ki­bontakozásának klasszikus országát nézve, a liberális és konzervatív irány ,inkább testvérnek, mint ellenfélnek tű­nik fel. Az 1915 óta eltelt két évtizedből közel tizennégy éven át kormányozták­­közösen a konzervatív és a liberális ve­zérek Angliát,­­ahogyan ma is liberális politikusok töltik be a fontos tárcák so­rát, a konzervatív Baldwin kormányá­ban. De az ilyen szövetség már 1915-ben sem volt nóvum az angol politikában és azelőtt is megtörtént már, hogy egyes aktuális kérdések megoldására a kon­zervatív párt szövetségre lépett a liberá­lisok egy részével, vagy a liberális párt szövetségre lépett a konzervatív párt egyik csoportjával. Ilyen „vegyes több­ségek“ kialakulásához vezetett a gabona­vám problémája 1846-ban, vagy néhány évtized múltán az a kérdés: kapjon-e önkormányzatot Írország, vagy sem? De más példákkal is könnyű igazolni, hogy mennyire fluktuált Angliában a határvonal a konzervatív és a liberális tábor között. Pedig a 19. század libera­lizmusának legjellegzetesebb képviselője, Gladstone, mint tory kezdte pályáját és három vagy négy alkalommal volt már konzervatív miniszter, míg elindult azon az úton, amely a liberális párt élére ve­zette. A neokonzervatív irány apja vi­szont, a mai konzervatív politika meg­alapozója, Chamberlain mint a liberális párt kereskedelmi minisztere szerezte meg presztízsét és csak túl az ötvenen kezdett közeledni a konzervatív sorok­hoz. De azért ma valóságos szimbóluma a konzervatív eszmekörnek és két fiát, a volt külügyminisztert és a jelenlegi pénzügyminisztert mint a nagy örökség letéteményeseit veszi körül tisztelettel a konzervatív tábor. Sok más angol politikai vezér útján is van olyan fordulat, mint Gladstone és Chamberlain pályáján. Vagy pedig a példák hosszú sorát találni arra, hogy az egyik nagy párt Angliában ki­asét­tatta a másik nagy párt valamely pro­grampontját. Ezt tette Sir Robert Peel, mikor konzervatív vezér létére keresz­tülvitte a gabonavámok eltörlését. És a választói jognak a liberális párt részéről sürgetett kiterjesztését két alkalommal is a konzervatív kormány valósította meg. Míg most, a nemzeti kormányban, az ó-liberális csoport kipróbált, régi ve­zére építette ki a kereskedelmi minisz­térium éléről a védővámos rendszert. Szabad teret engedni az egyéni kezde­ményezésnek és a versenynek, mert az állami beavatkozás csak ott jogosult, ahol ezt a közérdek feltétlenül szüksé­gessé teszi — így hangzik az angol libe­ralizmus gazdaságpolitikai alaptétele. Míg a konzervatív felfogás szerint az állam feladata a közérdeknek megfele­lően irányítani a gazdasági életet, de úgy, hogy az egyéni kezdeményezés és a szabad verseny biztosítsák a fejlődés folytonosságát. Inkább dogmatikai, mint gyakorlati a különbség a két tétel között. És mivel a liberális felfogás szerint is az állam­nak joga van, sőt kötelessége korlátozni a gazdasági szabadságot ott, ahol egy imperatív közérdek követeli. A kormány liberális kereskedelmi minisztere min­den lelkiismereti kétség nélkül vállal­hatta az áttérést a szabadkereskedelem alapjáról a védővámos rendszerre. Mert az angol ipari válság és a munkanélkü­liek számának 2 millió fölé növekedése mint imperatív közérdek kívánta meg az angol indusztriális termelésnek alá­támasztását a vámvédelem által. Franciaországban még sokkal nehe­zebb a tiszta demarkációs vonal meg­rajzolása a liberális és a konzervatív irány között Azt lehet mondani, hogy Casimir-Périer, Thiers, Waldeck-Rous­­seau és Poincaré az 1870 és 1930 között eltelt időszakban a francia demokrácia négy reprezentatív képviselője. Már most a francia demokráciának mind a négy reprezentatív embere körül hiába indulna meg a vita arról, várjon a liberális, vagy a konzervatív irányhoz tartoztak-e? Mind a négyen polgári reál­politikát csináltak, mind a négyen olyan életfeltételnek tekintették a polgári, a politikai és a gazdasági szabadságot, mint a levegőt és a vizet­­— de ugyan­így mind a négyen természetesnek talál­ták az állami beavatkozást is ott, ahol ez a szabadság nem tudott saját belátá­sából és saját erejéből korlátokat állí­tani maga elé, a közérdek által kívánt vonalon. Az angol politikai életben közhellyé lett az a mondás, hogy a konzervatív párt alkalmasabb a merész reformok megvalósítására, mint a liberálisok, akik mindig védekezni akarnak az ellen a vád ellen, mintha nem tisztelnék eléggé a hagyományokat és ezért túlzottan tra­­dicionalisták. Az új Franciaországban nem alakulhatott ki ilyen megkülönböz­tetés, mert itt a hagyományok — nem konzervatívak. A nagy forradalom po­zitív hagyatéka és a Code Napoleon év­tizede,­­— ezek a francia tradíciók. Mit lehet a nyugateurópai fejlődés alapján liberalizmusnak nevezni? A pol­gári jogegyenlőség biztosítását, az esé­lyek egyenlőségének rendszerét a társa­dalmi és gazdasági érvényesülésnél, a gazdasági fejlődés korlátainak kiküszö­bölését és az út megnyitását a gazda­sági erők szabad kibontakozására, a rendőrállam maradványainak lebontá­sát és az állami iniciativa korlátozását arra a területre, ahol az egyéni inicia­tiva nem alkalmas a feladatok meg­oldására. A liberalizmus korszaka, összeesett a technikai forradalom korszakával. 1840-től a háború kezdetéig alig néhány ezer kilométerről jóval több mint egy­millió kilométerre növekedett Európa vasúti hálózata, országok szerint ötven­szeresére, százhússzorosára emelkedett a szénfogyasztás fejátlaga, nyolcvan év alatt nem egészen tízmilliárd pengőről 200 milliárd pengőre szökött fel a világ­kereskedelem volumene. Ilyen körül­mények között a liberalizmus csak­ugyan hajlamossá lett arra a materia­lista hitre, hogy a gazdasági fejlődés fogja előrevinni minden más irányban is a fejlődést. De az „enrichissez-vous Messieurs“ híres mondása, amelye annyiszor szögeznek a liberalizmus ellen —­ a gazdagodás, mint legfőbb életcél és nemzeti cél — ez a híres mon­dás Guizot ajkáról hangzott el. É Guizot az a francia politikus, aki min­­­dig antiliberálisnak­ vallotta magát. ■ Ugyanígy tévedés a liberális irány­­ azonosítása a manchesterizmussal , amely az „éjjeli­őr“ szerepére akarta­­ korlátozni az államot és tiltakozott a állami beavatkozás minden formája ellen a gazdasági életben. A manches­­­terizmus csak egy elméleti irány volt az angol közgazdasági irodalomban és nem tudta befolyásolni politikájában azt az angol liberalizmust, amely igenis mindig újból beavatkozott a gazdasági életbe a szociális igazság érdekében. A gyermekmunka eltiltása, a női munka korlátozása, a munkaidő szabá­­lyozása és leszállítása, a kollektív szer­­ződések kötelezővé tétele, a méltányos munkabérek biztosítása, a betegsegély és a munkanélküli segély intézményessé tétele a munkaadók súlyos megterhelé­­sével, a munkások részesedésének bizt­­osítása a vállalati nyereségből egyes iparágak területén, a munkások lakási viszonyainak megjavítása állami segélyt hrel, a „naponként ezer új lakóház” elvének gyakorlati érvényesüléséig, az aggkori nyugdíj bevezetése és az örökö­­södési adó kulcsának felemelése 40 szá­­zalékra. •­c íme, néhány tétel az angol liberális korszak mérlegéből. Tehát nem lehet és nem szabad képviselni azt a tételt, mintha a nyugateurópai libera­­­lizmus egyszerűen a nagytőke politikai rendszere lett volna, elveszítve érzékét a közérdek és a szociális szempontok­ iránt. Hiszen a most felsorolt reformok­ Angliában akkor valósultak meg, ami­,­kor a munkáspárt még sokkal gyöngébb­ volt, semhogy effektív nyomást tudott volna gyakorolni a közvéleményre és a parlament elhatározásaira. A nyugat-, európai liberalizmus országaiban a fej­­­lődést nyomon követte a szociális hala-,­dás, nem kevésbé grandiózus lé­é­pésekkel. 1 1 . Rajnától keletre egész másként alakultak ki a „liberális rendszerek“,­­mint Nyugat-Európában. De jogosan me­­rül fel az a kérdés: vájjon megilleti-e ezeket a politikai és gazdasági rend­,­szereket a liberális név? Vájjon mi volt a liberalizmus? Széchenyi, Deák, Kossuth, Eötvös koncepciója, vagy pedig az a párt­­hatalmi struktúra, amelyet Tisza Kall­mán épített ki , két emberöltőre és amelynek utójátéka volt a Bethlen- korszak évtizede? A gazdaságilag erős, politikailag önt­­udatos polgári osztály volt Nyugat- Európában a liberális korszakok alapja. Az a polgári osztály, amelynek Francia­­országban nagy szerep jutott már a napóleoni korszakban is, és amely át­vette a vezetést 1830-ban, a „polgárki­rályság“ győzelmével. Körülbelül egy­­időben az 1832. évi angol választási re­formmal, amely forma szerint is szank­cionálta a polgári osztály vezető szere­pét. De ilyen polgári réteg csak ott ala­kulhatott ki, ahol régi, elfakult emléke volt csupán a föld feudális megkötött­sége, a jobbágyrendszer. De a Rajnától

Next