Magyar Hirlap, 1935. november (45. évfolyam, 250-273. szám)
1935-11-03 / 250. szám
A VMM szankciós bizottság határozata • VASÁRNAPI MELLÉKLET 24 Fiú** 24 FILLÉR | hirt sto. ntpnfc W in» is ptoei iÉjjE jfÉÉl jEggk jfPfP VI* Aradi" ucca 10. szám. 1 hdTA^L^Mk irr« 4M M. hS| KM jggff J&1i jjs | hiilWKí' - %r Hit ISO dhiix, kcSíljk tihslíi .^üv-$||v.)SAN! JIP* j§a|| Jil|[ ^ V, Nádor ncca 18. BUDAPEST. 1935. NOVEMBER 3. VASÁRNAP D(l fr^ma’In erno XIV. ÉVFOLYAM 250. SZÁM _______________________________________________________________ X!^’a iniii nw wriiMiiiiit A GAZDASÁGI VILÁGVÁLSÁG HAT ÉVE Írta: FRIEDMANN ERNŐ 1929 október huszonkilencedike a gazdasági világválság hivatalosan elkönyvelt születésnapja. Tehát ezen a héten töltötte be hatodik évét a világválság és lépett át a hetedikbe. . A folytatólagosan lejátszódott nagy események, kezdetének dátuma többékevésbé önkényes szokott lenni. De a j,fekete kedd“ valóban az igazi születésnapja a krízisnek. Huszonhárom millió részvényt kínáltak eladásra a newyorki tőzsdén és az ilyen mértékű pánikkínálattal szemben tehetetlen volt minden intervenciós kísérlet, a nagy amerikai bankok és bankárok negyedmilliárd dolláros felvásárlási kerete is. Alig néhány hét alatt már a fele alá esett a newyorki tőzsdén jegyzett árfolyamok indexszáma és az így bekövetkezett értékcsökkenés összeg szerint elérte a 30milliárd dollárt. Az amerikai boom nagy összeomlása azonban nem állt meg itt és a lefeléhanyatlás fokozatosan haladt tovább, hogy 1931 nyarán és őszén következzék egy új mélypont. A bécsi Creditanstalt fizetésképtelensége által felidézett bizalmi válság akkor vezetett el a német bankzárlathoz, majd a bizalmatlansági hullám elérte az angol szigetet is, kikényszerítve az aranyalap feladását és a fonsterting egyelőre 30 százalékos értékcsökkenését. Egy látszólag jelentéktelen esemény váltotta ki a nagy nemzetközi boom megingását és indította el a dekonjunktúra feltartóztathatatlan menetét. Szinte már feledésbe is merült a nagy változásnak ez az incidentális kiindulási pontja. A könnyű sikerek évei alatt Londonban gyorsan tört felfelé egy fiatal bankár újonnan alapított bankháza, sőt ez a bankcég eljutott odáig, hogy több angol város is megbízta kölcsöneinek kibocsátásával és ennek kapcsán nagyobb összegű kölcsönkötvényeket nyomatott ki és plaszírozott, mint amennyiről az érdekelt városok tudtak. Tehát azt tette, mint később Kreuger, azzal a különbséggel, hogy Kreuger baráti helyeken és diszkrét módon lombardírozta a hamisított kötvényeket, míg a londoni bankcég nyílt piacon értékesítette a hamis városi kölcsönöket és a nagy tőzsdei forgalom mellett sokáig észrevétlenül sikerült egyik-másik városi kölcsönből néhány százezer fonttal többet elhelyezni, mint amennyinek a kibocsátására felhatalmazást adtak ezek a városok. A leleplezés nyomán kiderült az is, hogy az említett bankcég által állítólag felépített ipari konszernek nagy része alig képviselt reális értéket és a londoni bankcég főleg csak részvényeket „termelt" a hiszékeny közönség részére. Egy tőzsdei kalandor primitív visszaéléseiről volt itt szó, olyan visszaélésekről, amelyek egy aránylag kis területen játszódtak le és így más időkben könynyű lett volna lokalizálni a következményeket. De 1929 őszén ez az ügy hozta meg Anglia ébredését az „örök prosperitás" könnyelmű álmából és megingatta az egész londoni tőzsdét, sőt megindította a tőke menekülését Londonból. Természetesen a későbbi nagy tőkeemigrációkhoz képest még nagyon kisméretű volt ez a menekülési áramlat, de a Fank of England mégis szükségesnek látta az erélyes beavatkozást és ezzel pszichológiai hibát követett el, mert része volt abban, ha a nyugtalanság érzése fogta el a newyorki tőzsdét is. A fekete csütörtök néhány válságos óra után a nagybankok intervenciójának győzelmével végződött. De alig néhány nap múlva a „fekete kedd“ felborította a boom egész épületét, nem csupán Amerikában. A gazdaságtörténet alig jegyzi ma már fel ennek a bankháznak a nevét és a flutry névre ma már alig-alig emlékszik valaki. A newyorki tőzsde összeomlása után fokozatos, rendezett visszavonulás kezdődött meg és sokan bizakodtak abban, hogy a hitelinfláció rendszerétől újabb nagy veszteségek nélkül lehet majd megtalálni az utat vissza a realitás alapjára. Hiszen 1926 és 1929 között a hitelinfláció segítségével bontakozott ki a nagy látszatkonjunktúra. Négyszázalékos hitelt 7—8 százalékos alapon tovább hitelezni, — ez látszott akkor legjobb üzletnek és a rendszerint óvatos Anglia járt elől rossz példával. A prosperity for ever jelszava és hite uralkodott akkor a lelkeken. Hitelre talált Hoover ígérete, az „örök prosperitás", amely szerint véget ért a konjunktúra és a dekonjunktúra éveinek vállakozása, és most már örökké konjunktúra lesz, mert töretlen vonalban halad majd felfelé a fejlődés. A Harry-esettől a „fekete keddig" eltelt két hét még csak a prosperity for ever hitét ingatta meg és így megindult a hitelkeretek szűkebbrevonása, egyelőre óvatosan, az adósok fizetőképességének tekintetbevételével és kímélésével. De a következményeknek így is jelentkezniök kellett. A hitelinfláció éveken át követett rendszere a vásárlóerő mesterséges felduzzasztásával elvezetett egy szupernormális fogyasztáshoz és így a visszatérés a normális fogyasztási színvonalhoz is elég volt arra, hogy a tőzsdei válság ipari válsággá szélesedjél ki. Annál inkább, mert a boom évei a mezőgazdasági piacot effektív túltermelésre indították és az ennélfogva bekövetkezett agrárkrízis most már nem csupán az amerikai farmer, az európai falu fogyasztóképességének szupernormális többletét faragta le, hanem azontúl még szubnormális színvonalra szorította viszsza az agrárrétegek ipari fogyasztását. A nagy árhanyatlás mellett így az értékesítési lehetőségek katasztrofális csökkenése tette válságossá az ipar helyzetét és növelte még soha nem tapasztalt mértékűvé az ipari munkanélküliséget. És a helyzetet még súlyosabbá tette, hogy a hitelinfláció visszafejlesztése után a hiteldefláció útjára lépett a nemzetközi pénzpiac, egyrészt a gazdasági és a pénzügyi helyzet fokozatos rosszabbodásának hatása alatt és másrészt azért, mert a hitelezők nagy része is szorult helyzetbe került, tehát kénytelen volt követeléseinek minél nagyobb részét mobilizálni. Érdekes, hogy közel két éven át a válság nyomasztóbb volt Amerikában mint Európában. Nem York, az odahaza lejátszódott események hatása alatt az európai hiteleket aránylag jobbaknak tartotta, mint az amerikaiakat, és így Európa kevésbé érezte meg a hitelkorlátozásukat. Míg azután 1931. tavaszán a Creditanstalt összeomlása megindította a bizalmi válságot Európa ellen. Vagy félmilliárd shilling rövidlejáratú külföldi hitelt helyezett ki odahaza hosszúlejáratra a bécsi Rotschild bank, mivel a prosperity for ever idején úgy hitte, hogy a rövidlejáratú hitelek meghosszabbítása nem fog nehézségekbe ütközni. Az osztrák állam heroikus erőfeszítéssel hozott áldozatokat, mintha előre látta volna a Creditanstalt válságának következményeit. A külföldi hitelezőkkel szemben 70 millió dollárért vállalt akkor obligát az osztrák kormány és más, még súlyosabb terheket is hárított a kis Ausztriára. De azért a külföldihitelezők megkezdték rövidlejáratú kölcsöneik visszavonását a német piacról és nemsokára kiderült, hogy ott is ugyanaz a helyzet, mint Ausztriában, mert a német bankok vagy 72 milliárd márkányi rövidlejáratú külföldi kölcsönt adtak tovább úgy, hogy az ilyen hitelek mobilizálása még jó konjunktúra idején ■.? súlyos nehézségekbe ütközött volna és teljesen lehetetlennek bizonyult 1931 nyarán. Előbb tehát a Dunat adta fel a harcot, majd pedig július tizenharmadikán nem lehetett kitérni az általános bankzárlat elrendelése elől. Kilenc, héttel később pedig bekövetkezett az az esemény, amely mind a négy sarkában megingatta a világot: Anglia volt kény,telen feladni az aranyalapot. A német bankzárlat után ugyanis Anglia ellen indult meg a run, mivel Anglia volt az adósállamok legfőbb bankára és az amerikai hitelek jelentékeny része is angol közvetítéssel jutott el az adósokhoz. Az amerikai jegyintézetek és a Banque de France valóban grandiózus erőfeszítéssel igyekeztek Angliát kisegíteni a szorult helyzetből, de szeptember 21-én a Bank of England úgy látta, hogy nem lehet tovább késlekedni és nyíltan kell levonni a konzekvenciákat a helyzetből. Anglia 50 millió font rövidlejáratú hitelt vett igénybe a külföldtől és saját külföldi követeléseiből legfeljebb 50—60 millió fontot mobilizálhatott csupán A fontsterling tehát nagy lökéssel indult lefelé és most már világjelenséggé lett a rövidlejáratú hitelek befagyása. Csakúgy, mint ahogy már előbb világjelenséggé lett a hiteldefláció. A hitelgazdaság kereteinek abnormis kiterjesztése hozta meg a látszata konjunktúrát. És 1931-től fogva a hitelgazdaság kereteinek abnormis összeszűkülése szabta meg a gazdasági világválság menetét. Nem csupán a látszat konjunktura keserves felszámolása vált így szükségessé, de élesen kibontakozott még sok elintézetlen kérdés, amelyet a látszatkonsjunktúra tudott csak leplezni odáig. A háború pénzügyi terheinek nyitva■lhagyott része, a nemzetközi háború.