Magyar Hirlap, 1935. november (45. évfolyam, 250-273. szám)
1935-11-10 / 256. szám
Vasárnap HÍREK Nem fogyunk ki Csak nem fogyunk ki, hála Istennek, a finom ötletekből. Itt ez a régi gondolat, hogy a pesti Dunaparton szüntessék meg a villamosforgalmat. Régi gondolat, de — tegyük mindjárt hozzá — jó. Akkor, amikor a síneket ott lefektették, még nem törődött senki az idegenjárással; a kilátás tekintetében sem voltak túlfokozottak az igények. Ma már azonban törődünk annyit Budapest külső megjelenésével, mint a hölgyek a maguk kézi kozmetikájával s a régi gondolat, a dunaparti villamos megszüntetése a megvalósulásnak — mint mondani szokták — stádiumába lépett. No már most, ugyebár, rögtön felmerül egy probléma. Hogyan utazik majd az, aki eddig a dunaparti villamoson sietett hivatalába, munkahelyére? Ennek a problémának megoldása a BSZKRT-ra várt, mi pedig a BSZKRT megoldására vártunk. Nos, tessék parancsolni, itt az ötlet. A villamos dunaparti darabját autóbusz fogja helyettesíteni. Akinek hosszabb az útja s eddig huszonnégyfiléres vonaljeggyel tette meg — az válthat most jegyet a villamos első szakaszán — aztán az autóbusz közbeeső szakaszán —, és végül a villamos második szakaszán. Hogy mennyivel drágul meg így az út, az majd a körülményektől, szükséglettől függ, de hogy megdrágul, az biztos. Lám, nemde, ilyen ötletes kitalálói .Vannak a főváros közlekedési üzemének. Brávó. (b) «— Paul Bourquin magas magyar kitüntetése. A kormányzó Paul Bourquin-nek, a nemzetközi újságírószövetség elnökének a másodosztályú magyar érdemkeresztet a csillaggal adományozta. Paul Bourquin annak idején részt vett a nemzetközi újságírószövetség budapesti nagygyűlésén, amely után előkelő svájci lapokban a legnagyobb elragadtatással számolt be magyarországi tapasztalatairól és azóta is legbensőségesebb és legbarátibb viszonyt tartja fenn a Magyar Újságírók Egyesületével. Paul Bourquin- aki elnöke volt a svájci újságírók egyesületének és alelnöke a nemzetközi újságírószövetségnek, 1934 októberében választotta meg a nemzetközi újságírószövetség elnökévé. A magyar sajtó köreiben, ahol jól ismerik Paul Bourquin kiváló újságírói tehetségét és Magyarország iránt táplált baráti érzelmeit, a legnagyobb örömet és megelégedést keltette a magas kitüntetéseire. A Szeged volt rendőrkerületi főkapitányát tiszteletbeli bölcsészdoktorrá avatják. A Ferenc József Tudományegyetem tanácsa november 14-én déli 12 órakor az egyetem dísztermében nyilvános ülést tart. Ez alkalommal dr. Szalay József nyugalmazott rendőrkerületi főkapitányt, a szegedi Dugonics Társaság elnökét, a bölcsészettudományok tiszteletbeli doktorává avatják. — Gyóni Géza-emlékhangverseny. Vasárnap dr. 11 órakor tartják meg a Városi Színházban a Gyóni Géza-emlékhangversenyt. A műsor keretében fellépnek: Mészáros Sándor, Pethes Margit, Raffay Erzsi, Vitéz Garamszeghy Sándor, Laurisin Lajos, Rette Gabriella, Pártos Gusztáv, Réthy Eszter, Komáromy Pál, az emlékbeszédet mondja Balogh István, a Gyóni Társaság elnöke. — Az Erdélyi Helikon felolvasó-körútja. Harmadszor indulnak el az Erdélyi Helikon írói a magyar városokba, ezúttal a Magyar Kulturális Egyesületek Szövetsége meghívására; céljuk ismét az, hogy ébrentartsák az erdélyi magyar szó és irodalom szeretetét s azt a lelki kapcsot, ami az irodalom és olvasók külön egységét összefűzi. Nyolc magyar város falai látják az erdélyi írás küldötteit: Bánffy Miklós grófot, Kemény János bárót, Tamási Áront, Nyirő Józsefet, Szemlér Ferencet, Molter Károlyt és Tompa Lászlót, akik verssel és prózával, a maguk termésével ajándékozzák meg olvasóikat: a magyar közönséget. A KÉSZ rendezésében megtartandó nyolc előadóest elsejét Debrecenben tartják meg, november 11-én, Békéscsaba 12-én, Hódmezővásárhely 14-én, Szeged 15-én látja vendégül a Helikon íróit. 17-én Kaposvár, majd 18-án Pécs a következő két állomás; végül 2- án Győrben és 22-én Miskolcon tartják meg előadásukat. — A hold a föld felé zuhan — állítja egy angol csillagász. Londonból jelentik: Sir James Jeans, a híres angol csillagász az angol tudományos intézetben tartott előadásában kijelentette, hogy a hold a föld felé zuhan. Idővel a föld vonzóerejének veszélykörzetébe kerül és darabokra hull. Ezután állandó holdvilág lesz, de a fényt nem egy hold, hanem számtalan holdtöredék fogja visszaverni, amelyek úgy veszik majd körül a földet, mint a Saturnusz a gyűrűje. — Osztrák Írónő előadása a Feministák Egyesületében. A Feministák Egyesülete meghívására november 15-én, pénteken este 6 órakor az Országos Iparegyesületben (VI., Gróf Zichy Jenő ucca 4) dr Lili Körber, az ismert osztrák írónő előadást tart Die Frauen im Fernen Osten címmel . A lengyel követség november 11-én nem tart hivatalos órát. A budapesti lengyel követség közli, hogy november 11-én, a lengyel nemzeti ünnep alkalmából, a követség és a konzulátus hivatalai zárva vannak. * A IV. kerületi frontharcosok tanácskozása. Az Országos Frontharcos Szövetség budapesti IV. kerületi főcsoportja most tartotta meg Konkoly-Thege Kálmán ny. huszárezredes elnöklete alatt novemberi tagértekezletét szokatlanul nagyszámú érdeklődő jelenlétében. Az elnöki megnyitó után következett titkári jelentés általános tájékoztatást nyújtott a magyar fronharcos mozgalom jelenlegi helyzetéről és az előkészítés alatt álló frontharcos-törvénytől várható eredményről. Az intézőbizottság jelentésében ismertette a főcsoport vezetőségének az elmúlt hónapban végzett munkáját. Az intézőbizottság a megjelentek egyhangú tüntető lelkesedése mellett jelentette be, hogy a Budapest IV. kerületi főcsoportnak úgy a vezetősége, mint minden egyes tagja az Országos Frontharcos Szövetség ellen bizonyos oldalról megindult akciótól nem csak, hogy távol áll minden vonatkozásban, hanem azt úgy együttesen, mint külön-külön a legteljesebb mértékben elítéli. Dr Csukássy Lóránt vezetőtiszt felszólalásában, majd Konkoly-Thege Kálmán ny. ezredes elnöki zárszavában a budapesti IV. kerület frontharcos tagjainak eddigi, mindenkor a legteljesebb összhangban és fegyelmezettségben végzett eredményes munkásságáról emlékeztek meg, majd a megjelentek lelkes hangulatban meghitt bajtársi vacsorára ülek össze. — A „Balló Ede képzőművészeti alapítvány“ ösztöndíj-pályázata. A Balló Ede képzőművészeti alapítvány ösztöndíjosztálya pályázatot hirdet az 1936. év október havában hetedízben kiadásra kerülő 5000 pengős ösztöndíjra. Pályázhatik minden magyar honosságú fiatal festő egy alkotásával és három forma- és színbeli törekvését jellemző tanulmánnyal. Mellékelni kell a legszükségesebb életrajzi adatokat és igazolandó, hogy az illető valamelyik képzőművészeti iskola szokásos évfolyamait már elvégezte, esetleg kiállításokon is résztvett. A díj a nyertesnek egy évi megélhetést kíván biztosítani, hogy azalatt gondmentesen, művészi törekvéseinek élhessen. A pályamunkák fölött tizenkét szakemberből álló zsűri dönt. Ha a zsűri a pályázók között ilyen nagy díjra érdemeset nem talál, joga van a kitűzött összeget a legjobb pályázók között segélyképpen felosztani. A pályázatok 1936 szeptember utolsó napján nyújtandó be a Műcsarnokban. Hogy kitűnjék, kik ragaszkodnak a tanulmányfestésnél a természethez, a Balla Ede alapítvány 1000 pengős díjat tűz ki olyan olajfestékkel festett fel-, vagy akitanulmányra, amely az utolsó három éven belül készült és a természet őszinte átérzéséről tesz tanúságot. A díjra pályázhat — korra való tekintet nélkül — minden magyar festőművész vagy művésznövendék. A pályamunkálatot 1936 május 2-án kell szállítani a Műcsarnokba. Mellékelni kell rövid életrajzi adatokat is. A díjat szakemberekből álló zsűri ítéli oda. Ezerpengős utazási segélyt kap Középeurópa művészeti intézményeinek megtekintésére az a mostani tanév végén oklevelet nyert rajztanárjelölt, akit erre a Képzőművészeti Főiskola tanári karának őt tanító művésztanárai a legérdemesebbnek találnak. — A hitbizományi reform vitája a Magyar ügyvédpolitikai Társaságban. A Magyar Ügyvédpolitikai Társaság legutóbbi ülésén, melyen dr Pályi Gyula elnökölt, dr János Áron tartott előadást a hitbizományi reformról. Vázolta az európai államokban megnyilvánult reformtörekvéseket és azok eredményeit, majd áttért a magyar hitbizományi törvényjavaslat részletes taglalására. Kisbirtok-hitbizományok létesítését nem találta célszerűnek, ezzel szemben a birtok-felaprózódás meggátlása érdekében parcella-minimumnak és törzsöröklésnek bizonyos esetekben való bevezetését indítványozta. A nagy tetszéssel fogadott előadást vita követte, amelyben dr Szírmay Zsolt, dr Heller Kornél, dr Wiener Pál, dr Vály Ferenc és dr Fábry Vince szólaltak fel. — Kultúrdélután. A „Dr Weisz Miksa Kultúrtársaság“ november 10-én, vasárnap délután negyed hat órakor tartja szezonnyitó jótékonycélú kultúrdélutánját. Műsor: dr Ernst Ernő megnyitója, dr Rosenákné Behr Blanka felolvasása, Horváth Kálmán gordonkaművész koncertje, Bálint György előadása, Kertész Edit előadóművésznő szavalata, Radó Sándor előad. Zongorán kísér Schwartz László. Az előadás után tánc. | HIPSAP 1935 november 20. 11 Megtámadtak egy rendőrt az Alsóerdősoron Szombaton este nagyobb csoportosulás támadt az Alsóerdősor 3. számú ház előtt. Két piaci árus összeverekedett és a verekedésbe beleavatkozott az utca közönsége is A közelben őrszemes szolgálatot teljesítő Halmos János rendőr a verekedők csoportjához ment, hogy szétválassza őket. Közben az odacsoportosult tömeg közül Lóránd József harmincegyéves pincér a rendőrre támadt és úgy megrúgta, hogy az lábtörést szenvedett és összeesett. Kihívták a mentőket, akik a rendőrt a közbiztonsági szervek kórházába szállították. Közben arra jött Merényi János kerékpáros rendőr, aki üldözőbe vette a menekülő Lóránd Józsefet. Lóránd Merényi Jánosnak is nekitámadt, a rendőr azonban szorongatott helyzetében kardot rántva Lóránd felé sújtott. Lóránd könnyebb természetű sérüléseket szenvedett, úgyhogy, miután a Rókus-kórházban elsősegélyben részesítették, bevitték a főkapitányságra. A főkapitányság ügyeletén a harcias pincért hatóság elleni erőszak miatt őrizetbe vették. — Dr Antal Lajos előadása az Egészségpolitikai Társaságban. Mintegy négymillió nehéz anyagi helyzetben sínylődő magyar földműves az általános agrárválság folytán anyagilag képtelen orvosi gondozáshoz jutni. Tehát szociális életfeltételei mellett s jórészt ezek következtében biológiai életfeltételei is hiányoznak. E biológiai életfeltételek általános érvényesítéséért indít küzdelmet dr Antal Lajos, aki konkrét javaslatot terjesztett az Egészségpolitikai Társaság elé. A javaslat anyagi kérdéseit is teljesen kidolgozta és rámutatott azokra a forrásokra, amelyekből az aránylag nem nagy költségvetés előteremthető. Hozzászólt a kérdéshez dr Barla-Szabó József, aki elfogadta dr Antal Lajos tervezetét. A magyar Talu egészségügyi képét Gortvay professzor rajzolta meg. Fája Géza pedig a magyar közegészségügynek és a telepítésnek összefüggéseit világította meg. Több felszólalás után a társaság dr Antal Lajos indítványára elhatározta, hogy ezt az életbevágó javaslatot részletesen kidolgozza. — Osztrák reprezentatív képzőművészeti kiállítás a Nemzeti Szalonban. A Nemzeti Szalon november 10 én délután 4 órakor zárja a nagysikerű Rauscher Híngodin-kiállítást. Ezt követőleg november 14-én délután 16 órakor nyílik meg ünnepélyesen az osztrák reprezentatív képzőművészeti kiállítás. A kiállítás fővédnökségét a kormányzó vállalta. A kiállítás védnökei Gömbös Gyula miniszterelnök, Hóman Bálint kultuszminiszter és Kánya Kálmán külügyminiszter. A kiállítás megnyitásának napján a magyar rádió tárlatvezetést közvetít a Nemzeti Szalon helyiségeiből. — Orvosi hír: Dr Szél Jenő fogorvos rendelőjét áthelyezte Rákóczi út 73. szám alá. Telefon: 37-7-59. Rendel délután 5—7-ig. Dr Geréb Pál orvosi rendelőjét V., Csáky ucca 20/a. IV. em. 2. (lft) helyezte át Telefón 90-7-15. Rendel délután 4—5-ig. — A pesti Izraelita hitközség gyásza. Kovács Herman, a pesti izr. hitközség elöljáróhelyettese, választmányának és képviselőtestületének tagja, a Bethlen téri templomkörzetnek elnöke és a pesti chevra kadisa választmányának s képviselőtestületének tagja, a Bethlen téri imaegyesület volt elnöke, péntek este a zsidókórházban 66 éves korában elhunyt. Évtizedek óta szentelte buzgó munkálkodását felekezete javára és kiváló érdemeiért a pesti izr. hitközség, valamint a pesti chevra kadisa a megboldogultat saját halottjának tekinti. Holttestét szombaton este szállították ki a temetőbe és a koporsót a pesti izr. hitközség, valamint a pesti cherra kadisa elöljáróságai testületileg kísérték a Bethlen téri templom elé, ahol dr Schwarcz Benjámin körzeti rabbi búcsúztatta a körzet nagyérdemű elnökét. Ugyancsak szombaton este a Bethlen téri templomkörzet választmánya gyászülést tartott, amelyen Elek Artúr templomkörzeti elnökhelyettes méltatta az elhúnyt kiváló érdemeit. Kovács Herman temetése vasárnap délelőtt 11 órakor lesz a rákoskeresztúri temető halottasházából. A temetésen a pesti izr. hitközség és a pesti chevra kadisa elöljáróságai és képviselőtestületei testületileg vesznek részt. A megboldogultat Stern Samu hitközségi elnök fogja búcsúztatni. — A HONSZ mozgalmai. A HONSZ országos igazgatósága most tartotta ülését dr Vitéz Árpátfalvi Nagy István elnöklete alatt, amelyen letárgyalta a hadigondozottak aktuális problémáit. — A HONSZ budafoki csoportja jól sikerült műsoros estét rendezett zászlóalapja javára, amelyen Laskay István, a HONSZ országos társelnöke mondott ünnepi beszédet. Déli szél, változó felhőzet A Meteorológiai Intézet jelenti szombaton este tíz órakor. Közép-Európában tovább tart az évszakhoz képest nagyon enyhe és meglehetősen derült időjárás. Csupán az Alpok déli és délkeleti lejtőjén uralkodik erősebb borulás és kiadós eső, mivel itt a déli légáramlás a hegy előtt megtorlódik. Hazánk nyugati részein is hullott néhány, esőcsepp, sőt az osztrák határ mentén este is esik meg. A hőmérséklet Budapest környékén csak 11—12 Celsius fokig, az ország nagy részében 15 Celsius fokig, több helyen 17—19 fokig emelkedett. Még a hegyeken is megközelítette a 10 fokot. Budapesten szombat este 9 órakor 9 fok Celsiust mutatott a hőmérő. Várható időjárás a legközelebbi huszonnégy órában. Az évszakhoz képest nagyon enyhe, majd mérsékelt (a hegyeken kissé erősebb) déli szél, változó felhőzet. Több helyenkivált a nyugati megyékben, de eseleg a főváros környékén is esők. Szerdán megalakul az evangélikus nőegyesületek országos szövetsége. A jövő hét szerdáján és csütörtökén nagyszabású összejövetelt tart Budapesten az Evangélikus Papnők Országos Szövetsége, s az első napon megalakítják az evangélikus nőegyesületek országos szövetségét is. Az országos női gyűlés szerdán reggel kilenc órakor, a Deák téri templomban istentisztelettel kezdődik, amelyen Raffay Sándor bányakerületi püspök prédikál; tíz órakor a Deák téri leánygimnázium első emeleti nagytermében Kapi Béláné nyitja meg a tanácskozást, majd Kapi Béla püspök „Mit kíván az evangélikus nőtől a család, egyház és társadalom" címmel előadást tart. Ezután következik az evangélikus nőszövetség megalakulása. Este nyolc órakor a Deák téri díszteremben szeretetvendégséget rendez az „EPOSZ“. Csütörtökön délelőtt 9 órakor, a VIII., Üllői út 24. szám alatti imateremben Fábián Imre sárszentlőrinci lelkész vezet istentiszteletet és osztárvacsorát, majd az EPOSZ tartja közgyűlését, délután pedig folytatólagos konferenciáját, s ezúttal Novák Rezsőné, Budakér Oszkárné, Gyalog Istvánná tartanak előadást, záróbeszédet Kapi püspök mond. — A Magyar Nemzeti Diákszövetség utazásat. A Magyar Nemzeti Diákszövetség mindig nagy súlyt helyezett arra, hogy a magyar fiatalság minél szélesebb rétegeivel ismertesse meg külföld szépségeit és nevezetességeit. Ez idén is megrendezi társasutazásait rendkívül kedvező körülmények mellett. A legközelebbi program, amelyre a jelentkezés mielőbb ajánlatos az idő rövidsége miatt: 1935 január 21-től 30-ig sítúra Bulgáriába, február 1-től 10-ig sítura Ausztriába és a téli olympiász tartama alatt situra Garmisch-Partenkirchenbe február 9-től 19-ig További utazások: 1936 július 31-től augusztus 17-ig a berlini olimpiászra, Párizs, London, Bruxelles, észak- és délnémet túrák ideje egyelőre még bizonytalan. Jelentkezéseket az összes utazásokra már felvesz a Magyar Nemzeti Diákszövetség külügyi és utazási osztálya Budapest, IV. Semmelweis u 2. fm. 1. Telefon 85-424. Érdeklődni lehet ugyanott a hivatalos órák alatt d. e. 10—2-ig és d. u. 4—7-ig. — Beküldött könyvek. A következő könyvek érkeztek szerkesztőségünkbe: Zolnay László: Pellengéren. (Versek. — G. Elliot Smith: Kezdetben. A civilizáció eredete. Ikronos könyvek). — Concha Győző emlékezete. (Akadémia.) — Moravcsik Gyula: A magyar szent korona görög feliratai. (Akadémia.) — Bajza József: Podmaniczky— Magyar Benigna a horvát költészetben. .(Akadémia). — Dr. Bak Miklós: Mit akar a cionizmus? (Magyar Cionista Szövetség kiadása). — Babakönyv. (Szerk. Baloghy Mária; a meséket és verseket írta B. Radó Lili. Athenaeum). — A Bellini-centenáriumi esztendejében, idei világszerte nagy zenei ünnepségek hódolnak Norma zseniális komponistájának. A legnagyobb karmesterek és a legpompásabb zenekarok szegődnek a Berlini kultusz szolgálatáta. Európa hangversenytermei a legnagyszerűb muzsikától fognak visszhangzani. A rádió amely minden nagyszabású szellemi mozgatónyian résztvesz, bekapcsolódik ebbe a kulturált ünnepségbe is- mindhárom hullámsáv állomásai híres mesterek hangversenyeit közvetíti! De ha valaki igazán élvezni akarja a mestere zenéjét a maga művészi pompájában, annak a 555-ös Orion világvevő csodálatos hang-visszaadása fogja az igazi műélvezetet, a tiszta zene nyújtani.