Magyar Hírlap Képes Melléklete, 1985
1985-03-02
sokból álló Római Klub legutóbbi jelentése, az „Életre-halálra”, amely a számítógépesítés várható következményeit veszi számba. Ez — mint a tanulmány megállapítja —, nem mennyiségi, hanem minőségi változást hoz a társadalom életében: a mikroprocesszorok elterjedése az emberek közötti viszonyokat alakítja át. Mint ismeretes, az ókori társadalmakban az embereket szabadokra és rabszolgákra osztották, később a velük született előjogok, majd ezek megszűnte után az örökölt vagyoni helyzet határozta meg az egyén hovatartozását. Ma, amikor a társadalomban elfoglalt helyet főleg a végzett munka, illetve a betöltött állás presztízse határozza meg, ez nagyban a végzettségtől, illetve a taníttatást befolyásoló tényezőktől függ. A jövőben pedig — rajzolja meg a képet a fejlett tőkés társadalmakra a Római Klub jelentése — az embereket az fogja megosztani, kinek van munkája és kinek nincs. Ez lesz az értékmérce, ezért fog dúlni a harc. n. v. g. • Csodaszert látnak egyesek az átképzésben, amely, ha nem is egycsapásra, de hosszú távon képes az elviselhetőség szintjére szorítani a munkanélküliségi rátát. (A nyugatnémet Szövetségi Munkaügyi Intézet teljes költségvetésének tíz százalékát fordítja erre.) Kérdés: ki tudja megmondani, milyen szakembereket kíván a jövő ipara, és egyáltalán mihez igazodjon a képzés? Valamiféle előfeltételezéshez, ideához, vagy a jelenlegi elavult termelési szerkezethez? Mert igaz, az átképzés gyakran az utcára kerüléstől menti meg a dolgozókat, de legalább olyan károkat okozhat, ha az előzetes számítás nem válik be, és az állástalan fölöslegesen tanul hónapokig, esetleg évekig. A legjobb döntéseket a szakmai képzést illetően is helyben lehet hozni — vélték a franciák, és a két évvel ezelőtti decentralizálási törvénnyel ezen ügyek egy részét is a régiók hatáskörébe utalták. 1983-ban az Ile-de-France például több mint félmilliárd frankot fordított a tanfolyamokon részt vevők díjazására, illetve az ipari tanulóintézetek beruházására. Szükség is van rá: a tanácselnök szerint a Párizs környéki ipari régió dolgozóinak a kétharmada lesz kénytelen az évtized folyamán szakmát változtatni. Hogy ennek az érintettek mennyire „örülnek”, azt mutatja a Berliez példája. Amikor a fémipari vállalat megszüntette fúzióját a Ghorsszal, és más telephelyre költözött, csak a dolgozók felét vitte magával. A szakszervezetek elérték, hogy az ottmaradottakat egy másik gyár foglalkoztassa. Itt viszont nem esztergákat, hanem repülőgép-alkatrészeket állítanak elő. 150 munkás teljes átképzéséről kellett gondoskodni. Akik ezt vállalták, a 400 órás tanfolyam idejére teljes munkabért, utazási hozzájárulást és kedvezményes ebédet kaptak. Ennek ellenére a dolgozók nem igyekeztek beiratkozni az iskolába. Különösen nehéz a bevándorlók továbbképzése, pedig a munkanélküliség aránya itt a legmagasabb. A Citroennél végzett tesztvizsgálatok alapján kiderült, hogy a 4800 szakképzetlen munkás 66 százaléka teljes mértékben analfabéta, 9 százalékuk pedig csupán a neve leírására és összeadási műveletek elvégzésére volt képes. n. v. *. Nemetéksárt idézném Átcsoportosítás, átképzés, felmondás — új és régen elfelejtett szavakkal, így módszerekkel ismerkedik a hazai munkaerő-gazdálkodás. Ezekről hallván, az ember óhatatlanul gyanakodni kezd: lehet, hogy nálunk is munkanélküliség lesz? Lehet, hogy a „teljes és hatékony foglalkoztatás”-ból már csak az utóbbi minősítésű megvalósítására törekszik a központi irányítás? Végül is, annyi szó esik a gazdaságtalan tevékenységek megszüntetéséről ... Ennek nyilván amunkaerő-piacon is következményei lesznek. Dr.jiRózsa Józsefet, az Állami , és Munkaügyi Hivatal főosztályvezetőjét kérdeztük e témáról. — Elég sokszor hallunk, s látunk tudósításokat a nyugatimunkanélküliségről — kezdte a beszélgetést a főosztályvezető. — Ez korábban is így volt, mégsem keltett feltűnést, nem volt különösebb visszhangja itthon. Mostanában azonban érzékelhetően megváltozott a közhangulat. Sokan úgy vélik, célirányosan példálózunk a nyugati helyzettel, hogy hasonló fejleményekre készítsük fel a magyar dolgozókat is. A vállalatok megszüntetése, egyes tevékenységek felszámolása, vagy éppen a munkaerő átcsoportosítása azt az érzetet kelti, hogy a munkanélküliség nálunk is bekövetkezhet. — Elég sok a veszteséges vállalat, a gazdasági racionalitás esetleg ezek bezárását követelné. — Ebben a pillanatban is mintegy hatvanezer üres munkahely van, ahova felvennének embereket, csak éppen nincs jelentkező. Azután az is tény, hogy ezekben az években a keresők száma még mindig csökken, miközben a feladatok nőnek. A hetedik ötéves terv során, 1989-től várható módosulás, amikor az 1974- ben születettek — egy viszonylag népiesebb korosztály -- munkába állnak. Mindezek azt bizonyítják, hogy a munkanélküliség nem reális veszély. Sőt, a munkaerő szerepe, fontossága még tovább nő. Ha nincs pótlólagos forrás, akkor csak a termelékenység emelésével teljesíthetők a megnövekedett feladatok. — Ezek szerint minden marad a régiben? A munkaerőpiacon továbbra is nagyobb lesz a kereslet, mint a kínálat, azaz a munkavállaló diktálhatja a feltételeket, s nem a munkaadó? Vagy a gazdasági fejlemények, a kizárólag gazdaságossági szempontok által vezérelt vállalatpolitika azért itt is elindít egy új folyamatot? — A közhangulat érzékeli a módosulást. Sokan ráéreztek a lassan megváltozó helyzetre. Egy-egy vállalati döntés országos figyelmet, esetleg megdöbbenést váltott ki. Ahhoz ugyanis már hozzászoktunk, hogy munkavállalóként választási lehetőségünk van, ahhoz azonban nem — illetve már régen elfelejtettük —, hogy a munkaadó is választhat. Ha nem felel meg munkánk, elküldhet. Az is érdekes jelenség, hogy Magyarországon a munka mellett nagyon sokan tanulnak, önként, arra számítva, hogy így nő választási és anyagi lehetőségük. Az azonban még szokatlan, hogy a munkaadó, azaz a vállalat kezdeményezésére kezdjenek el sokan tanulni. Pedig a képzés így felelne meg a gazdaság struktúraátalakítási elképzeléseinek. Így viszont az a helyzet alakulhat ki, hogy egy veszteséges tevékenység megszüntetésekor akár a jól képzett dolgozó állása is veszélybe kerülhet. Hogyan döntsön ilyenkor a munkaadó? — Csakis gazdasági megfontolások alapján. A vállalat nem jótékonysági intézmény, ha emberbaráti szeretetből fenntart veszteséges tevékenységet, ezért senki sem fogja megdicsérni, anyagi támogatásban részesíteni. Más kérdés, hogyan építse le az ilyen profilt, miként törődjön az ott dolgozókkal. A gazdasági érv jól megfér a humánus