Magyar Hírlap Képes Melléklete, 1985

1985-03-02

sokból álló Római Klub legutóbbi jelentése, az „Életre-halálra”, amely a számítógépesítés várható következményeit veszi számba. Ez — mint a ta­nulmány megállapítja —, nem mennyiségi, hanem minőségi változást hoz a társadalom életében: a mikroprocesszorok elterje­dése az emberek közötti viszonyokat alakítja át. Mint ismeretes, az ókori társadalmakban az embe­reket szabadokra és rab­szolgákra osztották, később a velük született előjogok, majd ezek megszűnte után az örökölt vagyoni helyzet határozta meg az egyén hovatartozását. Ma, ami­kor a társadalomban el­foglalt helyet főleg a vég­zett munka, illetve a be­töltött állás presztízse ha­tározza meg, ez nagyban a végzettségtől, illetve a ta­níttatást befolyásoló ténye­zőktől függ. A jövőben pedig — rajzolja meg a képet a fejlett tőkés tár­sadalmakra a Római Klub jelentése — az embereket az fogja megosztani, kinek van munkája és kinek nincs. Ez lesz az érték­mérce, ezért fog dúlni a harc. n. v. g. • Csodaszert látnak egyesek az átképzésben, amely, ha nem is egycsapásra, de hosszú távon képes az elvisel­­hetőség szintjére szorítani a munkanélküliségi rátát. (A nyugatnémet Szövetségi Munkaügyi Intézet teljes költ­ségvetésének tíz százalékát fordítja erre.) Kérdés: ki tud­ja megmondani, milyen szakembereket kíván a jövő ipa­ra, és egyáltalán mihez igazodjon a képzés? Valamiféle előfeltételezéshez, ideához, vagy a jelenlegi elavult termelési szerkezethez? Mert igaz, az átképzés gyakran az utcára kerüléstől menti meg a dolgozókat, de legalább olyan károkat okozhat, ha az előzetes számítás nem válik be, és az állástalan fölöslegesen tanul hónapokig, esetleg évekig. A legjobb döntéseket a szakmai képzést illetően is hely­ben lehet hozni — vélték a franciák, és a két évvel ez­előtti decentralizálási törvénnyel ezen ügyek egy részét is a régiók hatáskörébe utalták. 1983-ban az Ile-de-France például több mint félmilliárd frankot fordított a tanfolya­mokon részt vevők díjazására, illetve az ipari tanuló­­intézetek beruházására. Szükség is van rá: a tanácselnök szerint a Párizs környéki ipari régió dolgozóinak a két­harmada lesz kénytelen az évtized folyamán szakmát vál­toztatni. Hogy ennek az érintettek mennyire „örülnek”, azt mu­tatja a Berliez példája. Amikor a fémipari vállalat meg­szüntette fúzióját a Gh­orsszal, és más telephelyre költö­zött, csak a dolgozók felét vitte magával. A szakszerveze­tek elérték, hogy az ottmaradottakat egy másik gyár fog­lalkoztassa. Itt viszont nem esztergákat, hanem repülő­gép-alkatrészeket állítanak elő. 150 munkás teljes átkép­zéséről kellett gondoskodni. Akik ezt vállalták, a 400 órás tanfolyam idejére teljes munkabért, utazási hozzájárulást és kedvezményes ebédet kaptak. Ennek ellenére a dolgo­zók nem igyekeztek beiratkozni az iskolába. Különösen nehéz a bevándorlók továbbképzése, pedig a munkanélküliség aránya itt a legmagasabb. A Citroen­nél végzett tesztvizsgálatok alapján kiderült, hogy a 4800 szakképzetlen munkás 66 százaléka teljes mértékben anal­fabéta, 9 százalékuk pedig csupán a neve leírására és összeadási műveletek elvégzésére volt képes. n. v. *. Nem­eték­sárt idézném Átcsoportosítás, átképzés, felmondás — új és régen el­felejtett szavakkal,­­ így módszerekkel ismerkedik a hazai munkaerő-gazdálkodás. Ezekről hallván, az ember óhatatlanul gyanakodni kezd: lehet, hogy nálunk is munkanélküliség lesz? Lehet, hogy a „teljes és haté­kony foglalkoztatás”-ból már csak az utóbbi minősítésű megvalósítására törekszik a központi irányítás? Végül is, annyi szó esik a gazdaságtalan tevékenységek megszün­tetéséről ... Ennek nyilván a­­munkaerő-piacon is követ­kezményei lesznek. Dr.jiRózsa Józsefet, az Állami , és Munkaügyi Hivatal­ főosztályvezetőjét kérdeztük e témáról. — Elég sokszor hallunk, s látunk tudósításokat a nyu­gati­­munkanélküliségről — kezdte a beszélgetést a fő­osztályvezető. — Ez koráb­ban is így volt, mégsem keltett feltűnést, nem volt különösebb visszhangja itt­hon. Mostanában azonban érzékelhetően megváltozott a közhangulat. Sokan úgy vélik, célirányosan példá­lózunk a nyugati helyzet­tel, hogy hasonló fejlemé­nyekre készítsük fel a ma­gyar dolgozókat is. A vál­lalatok megszüntetése, egyes tevékenységek fel­számolása, vagy éppen a munkaerő átcsoportosítása azt az érzetet kelti, hogy a munkanélküliség nálunk is bekövetkezhet. — Elég sok a veszteséges vál­lalat, a gazdasági racionalitás esetleg ezek bezárását köve­telné. — Ebben a pillanatban is mintegy hatvanezer üres munkahely van, ahova fel­vennének embereket, csak éppen nincs jelentkező. Az­után az is tény, hogy ezek­ben az években a keresők száma még mindig csök­ken, miközben a feladatok nőnek. A hetedik ötéves terv során, 1989-től várható módosulás, amikor az 1974- ben születettek — egy vi­szonylag népiesebb korosz­tály -­- munkába állnak. Mindezek azt bizonyítják, hogy a munkanélküliség nem reális veszély. Sőt, a munkaerő szerepe, fontos­sága még tovább nő. Ha nincs pótlólagos forrás, ak­kor csak a termelékenység emelésével teljesíthetők a megnövekedett feladatok. — Ezek szerint minden ma­rad a régiben? A munkaerő­­piacon továbbra is nagyobb lesz a kereslet, mint a kínálat, azaz a munkavállaló diktálhat­ja a feltételeket, s nem a mun­kaadó? Vagy a gazdasági fej­lemények, a kizárólag gazdasá­gossági szempontok által vezé­relt vállalatpolitika azért itt is elindít egy új folyamatot? — A közhangulat érzé­keli a módosulást. Sokan ráéreztek a lassan megvál­tozó helyzetre. Egy-egy vállalati döntés országos figyelmet, esetleg megdöb­benést váltott ki. Ahhoz ugyanis már hozzászok­tunk, hogy munkavállaló­ként választási lehetősé­günk van, ahhoz azonban nem — illetve már régen elfelejtettük —, hogy a munkaadó is választhat. Ha nem felel meg mun­kánk, elküldhet. Az is ér­dekes jelenség, hogy Ma­gyarországon a munka mellett nagyon sokan ta­nulnak, önként, arra szá­mítva, hogy így nő válasz­tási és anyagi lehetőségük. Az azonban még szokatlan, hogy a munkaadó, azaz a vállalat kezdeményezésére kezdjenek el sokan tanulni. Pedig a képzés így felelne meg a gazdaság struktúra­­átalakítási elképzeléseinek.­­ Így viszont az a helyzet alakulhat ki, hogy egy vesz­teséges tevékenység megszün­tetésekor akár a jól képzett dolgozó állása is veszélybe ke­rülhet. Hogyan döntsön ilyen­kor a munkaadó? — Csakis gazdasági meg­fontolások alapján. A vál­lalat nem jótékonysági in­tézmény, ha emberbaráti szeretetből fenntart veszte­séges tevékenységet, ezért senki sem fogja megdicsér­ni, anyagi támogatásban részesíteni. Más kérdés, ho­gyan építse le az ilyen pro­filt, miként törődjön az ott dolgozókkal. A gazdasági érv jól megfér a humánus

Next