Magyar Hírlap, 1968. június (1. évfolyam, 17-46. szám)
1968-06-25 / 41. szám
Magyar Hírlap KULTÚRA - MŰVÉSZET 1968. JÚNIUS 25. KEDD 9 Művelődési gondok — a legzsúfoltabb kerületben »A főváros heringesdoboza« — így jellemezte valaki a VII. kerületet. Találóan. Alig 2,1 négyzetkilométernyi területen 122 ezer állandó és mintegy 30 ezer ideiglenes lakos — ez csaknem annyi, mint az egyesült Miskolc—Diósgyőrnek, hazánk második városának egész lélekszáma. Minden 14 négyzetméteren egy ember ... Érthető, hogy valamennyi szokásos helyi, kerületi gond — lakás, közellátás stb. — fokozottan jelentkezik itt. Vonatkozik ez a művelődésre is. Színházban, moziban ugyan nincs hiány. Újabban itt kapott hajlékot a Nemzeti, »törzstag« már a kerületben a Madách Színház és kamaraszínháza. A tizenegy mozi között van olyan is, mint a reprezentatív Vörös Csillag, ám még több afféle keskeny, hosszúkás, korszerűtlen mozi, mint a Tisza, Zrínyi és társaik. Sebaj, akinek tetszik, átsétálhat a szomszédos VI. kerület még több színházába, mozijába, s a kerület határán van a Zeneakadémia is. Intézményben, szórakozási, művelődési lehetőségben ennélfogva nincs hiány. Mi hát a gond? — Különös gondot és felelősséget ró ránk az — mondja Bányai Lajos, a kerületi tanács vb-elnökhelyettese —, hogy rengeteg a fiatalunk. Hét intézetben a jövő több mint 11 ezer szakmunkása nevelkedik, s nincs egy nagyobb terem, ahová időnként színvonalas műsorra, szórakoztató, iskolán kívüli ismeretterjesztésre összehívhatnánk egy-egy csoportjukat. Van még 11 általános és négy középiskolánk, nem beszélve a gyógypedagógiai főiskoláról és az állatorvosi egyetemről. Nyilvános ifjúsági könyvtár viszont csak a Rottenbiller utcai Szabó Ervin-fiókban működik, 7360 kötettel, 1600 olvasóval. Helyhiány miatt nem fejleszthetjük tovább; egyébként is kevés a kerületnek a jelenlegi két fiókkönyvtár, amelyeknek 94 ezer kötetét 11 300-an veszik igénybe. Három év múlva, ha felszabadulnak Lenin körúti volt művelődési otthonunk helyiségei — jelenleg az Állami Bábszínház próbatermei —, akkor ott a főváros segítségével korszerű, tágas gyermek- és ifjúsági klubkönyvtárat létesítünk. lekedési Vállalatot említjük. Nemcsak itt, más kerületekben is kissé tisztázatlan még az üzemi és tanácsi népművelők együttműködése. A művelődésre, például könyvbeszerzésre szánt összegek felhasználásába a tanácsnak természetesen nincs beleszólása. Helyes lenne azonban, ha az üzemek legalább igényelnék a népművelési csoport javaslatát, észrevételeit e munkájukban. Ma még nem mindenütt élnek ezzel a lehetőséggel. Összefogással A megoldás útját a kerületben mindkét oldalról keresik — s nem is eredménytelenül. A tanács végrehajtó bizottsága például nemrégen ülésének napirendjére tűzte s a Janka Gyula igazgatótól kért tájékoztató jelentés alapján megtárgyalta az Egyetemi Nyomda dolgozóinak művelődési helyzetét. S ennek nyomán ma már a vállalat, a szakszervezet és a KISZ közösen foglalkozik a nyolc általánost még nem végzett s még ehhez alkalmas korban levő dolgozókkal. A nyomda könyvtárát a tanács szakreferensei segítik abban, hogy célszerűbb beszerzéssel, a könyvek jobb propagandájával minél több új olvasót szerezzenek. Arra szintén közös erővel törekszenek, hogy a szocialista brigádok művelődési vállalásai megalapozottak legyenek s azokat teljesítsék is. Ez az út vezet oda, hogy ne csak a kerületben lakókat, hanem az ott dolgozókat is bevonják az aktív művelődés áramkörébe. A népművelés új formái nem nagytermeket kívánnak, a szép célt tehát a legzsúfoltabb kerületben is el lehet érni. Zsúfoltság nélküli összefogással. G. Szabó László Vivaldi, Bartók a szakmunkástanulóknak — Addig is a kerületi szervek és az itt működő intézmények széles körű összefogása segít — fűzi hozzá Nyirő Gyuláné népművelési csoportvezető. — Irányítóik nemrégen — a mi kezdeményezésünkre — összejöttek a kerületi tanintézetek vezetőivel, s úgy látjuk, közöttük jó együttműködés ígérkezik. Szigeti Pál, a Rottenbiller utcában székelő, hatszoros VIT- díjas KISZ Központi Művészegyüttes igazgatója például felajánlotta: külföldön is jól ismert kamarazenekaruk ősztől hat hangversenyből álló, bérletes sorozatot indít — jóformán fillérekért — az ipari tanulóknak. Vivaldi, Bach, Bartók művei szerepelnek majd műsorukon. A helyi ipari szakszervezet Akácfa utcai Jókai Kultúrotthonának igazgatója, Kiss Albert is kilátásba helyezte: szívesen látják a területi ifjúságot a náluk működő Ifjú Zenebarátok Klubjának délutánjain, nívós koncertjein, a vasárnap délelőtti filmvetítéseken, az iskolai tananyag jobb rögzítését segítő szellemi vetélkedőkön. Mintegy félmillió forint értékű ismeretterjesztő anyagot is a fiatalok rendelkezésére bocsát a kultúrház. Arccal a Metró felé Minthogy a tanácsnak — mint az előzőekből nyilván kiderült — nincs saját művelődési otthona, sokat lendíthetne a kerületi népművelésen az Építők Szakszervezete kezelésében levő, nemrég megnyílt, korszerűsített és újjáalakított Metró Klub, a Dohány utcában. Beszélgetésünk során szóba került — s személyesen is meggyőződtünk róla —, hogy a klub már többféle hasznos tevékenységbe kezdett, de még elsősorban a szakma számára, különben csak hétvégi táncestei látogatottak. — Mi TIT-előadásokat vinnénk ki oda, nagyszerű kis színháztermében művészesteket rendeznénk — mondják a tanácsnál. — Reméljük, a klub irányítóival a jövő évadig megegyezünk abban, hogy műsorukba — velünk együttműködve — ilyen művelődési alkalmakat is beiktassanak. S így vetődik fel az üzemek, a művelődési munkát ott irányító szakszervezeti bizottságok és a tanács kapcsolata. Noha az Erzsébetváros nem kifejezetten ipari kerület, területén nem kevés jelentős üzem is működik — elég, ha az Athenaeum és az Egyetemi Nyomdát, vagy az Akácfa utcában székelő Budapesti Köz Kulturális krónika NEMZETKÖZI BÁBFESZTIVÁLT, bába- és plakátkiállítást rendeznek az újratelepítésének 250. évfordulóját ünneplő Békéscsabán. A jubiláló városba ebből az alkalomból hat külföldi és nyolc hazai öntevékeny bábegyüttes érkezik június 27-én. A zsűri elnöke Szergej Obrazcov, a Szovjetunió érdemes művésze lesz. NEMZETKÖZI ISKOLAFILMES és iskolatelevíziós konferencia kezdődött Egerben. Az ötnapos tanácskozáson csehszlovák, NDK-beli, NSZK-beli, jugoszláv, román és szovjet szakemberek is részt vesznek. HÁROM BALETTPÁR képviseli a Magyar Állami Operaházat Várnában, a július 8-án kezdődő 4. nemzetközi balettversenyen. A fiatal művészek hétfőn az Operaház balett-termében szakmai közönség előtt mutatták be versenyműsorukat. A MAGYAR ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES június végén a bécsi Práterben — a Volksstimme-napok programjában — vendégszerepel. Bemutatják többek között az Ecseri lakodalmast, a Pásztorbotolót, az Üvegestáncot és a Pontozót is. A MŰVELŐDÉSÜGYI MINISZTÉRIUM több száz fényképpel, ábrával, grafikonnal illusztrált reprezentatív kiadványa — amely sokoldalúan mutatja be a magyar közoktatási rendszer történeti fejlődését — a közelmúltban elkészült német változat után most újabb három nyelven: angolul, franciául és oroszul is megjelent. A TIMES FILMKRITIKUSA melegen méltatja az Eltávozott napot, Mészáros Márta filmjét. A Karlovy Varyból küldött beszámolójában ezt írja a versenyen kívül bemutatott filmről: .. a rendező könnyed, természetes érzékkel találja meg a filmszerű kifejezési formákat.” A kritikus meglepő erejű új egyéniségnek nevezi Kovács Katit, a film főszereplőjét. NYÁRI PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZŐ tanfolyamok kezdődtek. A nyelvi kurzusokat a Szovjetunióból, Angliából, Franciaországból, az NDK-ból érkezett vendégelőadók tartják. Budapesten a szlovákiai és jugoszláviai magyar nyelvű iskolák tanárait oktatják nyári tanfolyamokon. Az utolsó pesti „csacsener”-t — aki éppen három éve halt meg — Sz. Rezsőnek hívták. A hosszú orrát időnként kesernyésen elfintorító, kortalannak tűnő férfiúnak nem is volt más foglalkozása életében azon az ifjúkori, rövid közjátékon kívül, amikor egyesek szerint színész, mások szerint színházi titkár volt. Ha felületileg nézzük a tényeket, barátunk — akit különben mindenki csak Gonosznak nevezett — még „csacsener” sem volt. Hiszen e kifejezés a csacsogni szóból ered, és olyanokat jelölt, akik jómódú, beérkezett emberek társaságában abból éltek, hogy mindenféléket csacsogva (főképp olyat, ami az illető hiúságát legyezgeti) szórakoztatták a turistákat. A század elején, de még a két háború között is elég sok ilyen pletykát hordó, hízelkedő, udvari, azaz kávéházi bolond élt Pesten, illetve az állandó pesti klímára vágyódó, de hírnévhez, pénzhez külföldön jutó turista nyomában — Berlinben, Párizsban, Hollywoodban is. A Gonosz is ilyen volt, annak ellenére, hogy nem csevegett, nem csacsogott, soha nem udvarolt senkinek (még nőnek sem), és ha egy régi vagy új turista megkérdezte: leülhet-e az asztalhoz, csak vállat vont rosszkedvűen. Mégis csacsener volt, ám annak már különlegessé tenyésztődött, dekadens változata, olyan, mint az ellenszínház, amely azért (ha jól csinálják) mégiscsak színház. És az igazi turistáknak — ja igen, ez is egy régi pesti kifejezés, Molnár Ferenc nyomán így hívták azokat, akiket ma nagymenőknek neveznek — éppen a Gonosz kellett, a keveset beszélő, akkor is rosszat, és csak rosszat mondó, a világot és őket is megvető, kopott, kortalan keselyűkhöz hasonlító Sz. Rezső. Molnár Ferenc például imádta a Gonoszt. A nem dekadens, nem elidegenedett, hanem nagyon is alázatos és lelkes bólogatókat kedvelő, gazdag író eltűrte, hogy a mindig szegény, mindig „nimolista” Gonosz lekritizálja. És még ő fizetett ezért, igaz, hogy csak egy feketét, egy vajas kenyeret, legfeljebb egy pár virslit. A Gonosznak nem lehetett többet rendelni még a legelőkelőbb banketteken sem. Ezt azonban elvárta. Nem követelte — természetesnek tartotta, hogy kifizessék. Ábrahám Pál állítólag egyszer kiinvitálta Amerikába a Gonoszt, aki tíz napig ült New Yorkban egy bezárt lakásban, és sértődötten — mert Ábrahám kiadókkal, színházakkal tárgyalt — lecsót főzött. 1944 őszén szenvtelenül sétált Budapest főútvonalain, holott ez nagyon veszedelmes volt számára. De nem félt, mint ahogy soha nem rettegett a lakástalanságtól és az éhezéstől sem. Valahogy mindig elmúltak a részek, valahonnan mindig felbukkantak turisták és fizettek egy vajas kenyeret. Jó szeme volt, éles füle. Nemcsak epés volt néha, hanem találó is volt, amit mondott. — Az oroszlán nem félelmetes — jegyezte meg egyszer —, csak az embernek. De mindig az ember veszi fel a kapcsolatot az oroszlánokkal. — Egy ismert komikusra — aki pedig hű „adófizetője” volt — mondotta (és úgy, hogy az öregedő, hiú színész is meghallhassa), — azt hiszi, hogy mulattat. Pedig csak röhögtető! — Utolsó éveiben pedig — amikor közelebbről ismerhettem — némileg meglágyult. Volt néhány kedvence, például a tehetséges, fiatal színműíró — aki pályáját némi érdeklődéssel figyelte. A színműíró — megnyerve egy jószívű színigazgatót, de még az illetékes tanács jóindulatát is — be akarta hozni Gonoszt helyettes nézőtéri felügyelőnek. Tulajdonképpen semmit sem kellett volna csinálnia — csak üldögélni és feketét kortyolni, mint a kávéházban —, de mindezért kapott volna néhány forintot. Gonosz (becenevén: Goncsi) azonban nem ment be a megbeszélt időre. Üzentek érte, de az újabb terminust sem tartotta be. Megpróbáltam beszélni a fejével. — Nézze, Gonosz, egyszer már a nyugdíjára is gondolni kellene! Felcsattant: — Maga ne féltsen engem! Ha közeledem a nyugdíjkorhoz, majd beállok valahová!... Két hét múlva meghalt. Vizet akart inni egy rokona konyhájában — ideiglenesen éppen ott lakott —, de mire a csapot meg kellett volna forgatni, szívszélhűdés érte. A pohár kihullott kezéből. A kihívott orvos megnézte Gonosz személyi igazolványát. Hetvenegy éves volt. Antal Gábor Az utolsó ,,csacsener” A Körszínház új bemutatója elé Dante a próbaszínpadon ■ A Thália Színház sötét nézőterén egye-ül—üRjfél és ha legálisan vagyok is itt, egy kicsit mégis a kulcslyukon leselkedő!* szorongása motoz bennem. Előttem, a színpad magasságában egy emelvényen hosszú asztal áll, ez a rendező helyet egyelőre, hiszen most ez is jelzés, a közönség és a színpad közszínházi viszonyát jelöli. Mint ahogy a színpadon lécekből, deszkákból összeácsolt emelvények, lépcsők is pontos jelzései a majdani játéktérnek. Mindig különösen érdekes egy-egy próba indulása, ez a színházi műhelymunka egyik legizgalmasabb mozzanata. Talán ezen a ponton lehet közelebb kerülni a színház varázsának megértéséhez, ez az a pillanat, amikor a nagyváros forgatagából a próbára megérkező színész lassan átalakul, a szerep most Dante, Vergilius, Beatrice lényegét kutató-formáló művészszé. A színészek már fent vannak a színpadon. Básti Lajos, Dante alakítója, kezében egy könyvvel lassan felmegy a lépcsőkön, meg-megáll és magában egy-egy szövegrészletet ismétel. Talán az előző próbán rögzítetteket igyekszik összegezni. Vergilius — Keres Emil, a rendezői asztalnál a következő jelenet szövegét egyezteti. Zolnay Zsuzsa a rendezővel beszélget, majd Kazimir Károly hangosabbra fordítja a szót: — Ma nehéz próbánk lesz. Zenénk nincs, most vágják össze a Rádióban. Majd mindig bemondjuk, amikor zene következik. Keddtől már a lengyel pavilonban próbálunk. Most a belső finomításra kell törekednünk. Csak arra kérlek benneteket, hogy az előzményeket figyelve, mindig már a szenvedély egy meghatározott fokáról indítsatok. A próba megkezdődött. A dantei szöveg már most olyan izzással, szenvedélylyel hangzik fel, hogy az újságírót is elragadja a játék, megfeledkezik a próbaszínpad összerótt emelvényeiről, a súgó kisasztaláról, a néptelen nézőtérről. Nem egyszerűen megjeleníteni akarják a cselekményt, hanem érzékeltetni Dante remekművének lényegét. Az előadás oratóriumszerű felfogását érzékelteti ez a próba is, ahol a lázas lényegkeresés, a verses szöveg belső logikájának feltárása, az érzelmek és a gondolatok tudatosítása a legfontosabb. Gyakoriak a leállások, az újrakezdések. — Úgy érzem, hogy jobb lenne, ha megcserélnénk itt két mondatot. Frappánsabb lenne így a dialógus — javasolja Keres Emil és a javaslat nyomán egy kis vita kerekedik. — Nem tudom, szabad-e ezt tenni, hiszen olyan egységes szép így ez a rész — veti ellen Básti Lajos, végül Vergilius mosolyogva adja meg magát: — Meggyőztetek, visszavonulok. — Mindig akad olyan, aki megvédi Dantét — mondja Kazimir Károly. — S ez jó dolog, hiszen azt jelenti, hogy érezzük, benne élünk a szövegben. Este 9 órakor, a cigarettaszünetben mondja a rendező: — Nagy várakozás előzi meg a bemutatót, itthon és külföldön egyaránt ősbemutató lesz. Weöres Sándor összeállításában oratóriumszerűen akarjuk színpadra vinni Dante művét. Azt szeretnénk megtalálni benne, ami a mához is szól, ami a remekművekben örökérvényű. Úgy érzem, az emberi szenvedésnek ez a dantei látomása nagyon is aktuális ma egy Auschwitz, egy Hirosima után. Századunk, sajnos, új köröket írt a dantei pokolba. — Alig két hét múlva, július 5-én premier. — Igen, és az előadás végső soron majd a helyszínen áll össze, ott más lesz a környezet, más a dolgok akusztikája, mint itt a kőszínházi színpadon. Rideg Gábor III. nemzetközi kórusfesztivál A több szólamú éneklés magyarországi elterjesztésében Debrecen városa mindig kezdeményező szerepet töltött be. E hagyomány folytatásaként Debrecen szeretettel fogadja az idén is június 26-tól 30-ig a „Bartók Béla III. nemzetközi kórusfesztivál”-ra érkező külföldi és magyar kórusokat. A résztvevő énekkarok mindennap délelőtt és este mutatják be műsoraikat a Bartók-teremben. A külföldi kóruskultúrát kiváló együttesek képviselik: a „Dzintars” női kar Rigából, a „Luigi Canepa”-kórus az olaszországi Sassariból, a „Sekauro Kaiku” kórus Finnországból, a potsdami madrigálkórus az NDK-ból, a csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara Pozsonyból és a „Vaszil Kolarov”-kórus a bulgáriai Sumenból. A színvonalas mezőnyben a magyar kórusmozgalom eredményeit meghívott hazai együttesek mutatják be.