Magyar Hírlap, 1968. október (1. évfolyam, 139-169. szám)

1968-10-27 / 165. szám

i­ ­ (kf . Olasz ezredes a magyar forradalom napjaiban / Érdekes könyv a két ország kapcsolatairól Nemrégiben könyv jelent meg Olasz­országban a magyar—olasz kapcsolatok egyik érdekes és bonyolult szakaszáról, az első világháborút követő két évről. „Olaszország évilágít O Ítország a háború utáni válságban (1918—­1920) ” címmel. Szerzője Enzoi Santarelli­ marxista törté­nész, kiadója iaz urbipéa Argalia. Santarelli négy, korábban már folyó­iratban publikált tanulmányát gyűjtötte össze, hogy szerves egységet alkotó ké­pet adjon a két ország kapcsolatairól, az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztár­saság történetéről. A kötetben közölt tanulmányok a következők: A népek kongresszusától a fegyverszünetig — A magyar forradalom — Olaszország és a Tanácsköztársaság — A fehér reakció, és a demokrácia válsága. A tanulmányok gazdag és változatos tematikája nem teszi lehetővé, hogy a re­cenzens mindennel — és részletesen — foglalkozzék, inkább két fő kérdésre összpontosítjuk figyelmünket. Az egyik a hivatalos Olaszország és Magyarország viszonya a Tanácsköztársaság idején és bukása után, a másik pedig az olasz szo­cialista mozgalom és a kelet-európai pro­letárdiktatúrák viszonya. Az első kérdéscsoporton belül figyelmet érdemel az 1919-ben Budapesten tevé­kenykedő olasz katonai misszió. Az 1918 októberi forradalom győzelme után az olaszok a Vyx ezredes vezette francia misszióhoz kapcsolódva működtek, majd a Tanácsköztársaság kikiáltása után, 1919 tavaszán Budapestre érkezett Guido Ro­manoni ezredes, az olasz misszió veze­tője, aki abban az időben már az antant egyedüli képviselője volt. Romanelli élénk érdeklődéssel figyelte a proletárdiktatúra politikáját. Nem rokonszenvezett a kom­munistákkal, de igyekezett mérsékletet tanúsítani, és nem óhajtott beavatkozni a Tanácsköztársaság belügyeibe. Ezt csu­pán egyszer tette meg: június végén, ami­kor a dunai monitorlázadást követően jegyzékváltásra került sor közte és Kun Béla külügyi népbiztos között. Az olasz ezredes azt követelte kormá­nya és a szövetséges hatalmak nevében, hogy „kivétel nélkül” tartsák tiszteletben a túszok és a foglyok életét, beleértve azokét is, akiket fegyverrel a kézben fog­tak el. Kun Béla visszautasította ezt a követelést és a belügyekbe való beavat­kozást, megállapítva, hogy a genfi egyez­mények nem vonatkoznak az ellenforra­dalmi bandákra, amelyek nem tekinthe­tők a harcban szembenálló félnek. Roma­nelli kapcsolatban állt a Tanácsköztársa­ság megdöntésére készülő különböző po­litikai körökkel, ennek ellenére a prole­tárdiktatúra bukásakor mérséklő és köz­vetítő szerepet játszott. Személyesen szer­vezte meg és bonyolította le a népbiztosok és családtagjaik Bécsbe költöztetését, hogy elejét vegye a megtorlásoknak. Augusztus­­ éjszakáján az olasz misszió egyik tisztje kíséretében Böhm Vilmos, Hamburger Jenő, Kun Béla és Pogány József autón indult el Bécsbe. Ugyancsak Romanelli szervezésében, Peidl minisz­terelnökkel való megállapodás alapján, a forradalmárok egy népes csoportja — a családtagokkal együtt — különvonattal hagyhatta el az országot. Romanelli önállóan cselekedett, de bu­dapesti tevékenysége összhangban volt azzal a külpolitikai irányvonallal, ame­lyet Francesco Saverio Nitti és kormánya követett. Nitti elvetette az antanthatal­maknak és az olasz nacionalista körök­nek azt a követelését, hogy országa nyújt­son fegyveres segítséget az oroszországi és a magyar proletárdiktatúra megdönté­séhez; sőt, viszavonta a Szovjet-Oroszor­­szágban harcoló intervenciós csapatait is. Ennek a mérsékelt politikának volt kö­szönhető az is, hogy a magyar forradal­márok közül sokan Olaszországban tele­pedhettek le — ha nem is véglegesen, mi­vel a nacionalista és a fasiszta agitáció lehetetlenné tette ezt. Tény azonban, hogy Károlyi Mihály Firenzében, Kun Béláné és több más kommunista Bo­lognában talált ideiglenes otthonra. A kelet-európai forradalmi mozgalma­kat nagy figyelemmel és erős rokonszenv­­vel kísérte az olasz munkásosztály. A szo­cialisták napilapja, az Avanti! részletes tudósításokat közölt — előbb nyugat­európai, majd budapesti forrásokból — a magyar proletárdiktatúra intézkedéseiről, a katonai és a politikai helyzetről. Nem­zetközi értekezletet tartottak 1919 júniu­sában Milánóban, és elhatározták, hogy július 20—21-én szolidaritási sztrájkkal fejezik ki együttérzésüket az orosz és a magyar dolgozókkal. Ezek a kiragadott- és még így is vázla­tosan ismertetett — tények jelzik, hogy Santarelli alapos munkát végzett, és a rendelkezésére álló magyar és olasz for­rások felhasználásával magas színvonalú, sok új adatot tartalmazó művel örven­deztette meg olvasóit és a kutatókat. Todero Frigyes 4 1968.OKTÓBER 27.VASÁRNAP NEMZETKÖZI POLITIKA Hogy mennyire nem volt reál­politikus Rudolf, arra nagyon jel­lemző a monarchia alapvető fon­tosságú s talán legsúlyosabb, megoldatlan problémájához, a nemzeti kérdéshez való viszonya. „A nemzetiségi érzés a legkö­zönségesebb állati tulajdonságo­kon alapszik, valójában a testi rokonszenv és ösztön győzelme a szellemi és kulturális előnyök fö­lött, amelyek megteremtik a nem­zetek egyenlőségét és kozmopo­­litizmusát” — írta 1882-ben. Ferenc József gyakorlatias, az uralkodás hétköznapi problémái­ban élő, adminisztráló császár volt, természete szerint lenézte, megvetette a messzire szóló ter­veket, talán azért is, mert túl­ságosan jól ismerte azt a robba­nékony, fortyogó katlant, mely­nek látszólagos nyugalmú felszí­nén állt trónja. Rudolf viszont örökösen emlékiratokat szerkesz­tett, terveket kovácsolt, nem a jelent akarta praktikusan évszá­zados Habsburg-machinációkkal igazgatni, de a jövőre gondolva az egész monarchiát a maga kon­cepciója szerint távlatosan újjá­alakítva „rendbetenni”. Csakhogy ezeknek a terveknek realizálása egyre kilátástalanabb­­nak tűnt, a monarchia helyzete egyre súlyosabbá vált, s az apa egyre kimozdíthatatlanabbul kö­vesedett bele trónjába. A monarchia körül kialakuló nemzetközi helyzet is Rudolf ter­vei ellen munkált. A Balkán né­peinek felszabadításában, a törö­kök elűzésében Oroszország te­vékenyen közreműködött, s a monarchia fokozódó aggodalom­mal figyelt déli határai felé. Ru­dolf makacs híve volt az Orosz­ország ellen indítandó megelőző háborúnak — ez azonban minde­nekelőtt a bismarcki Németor­szág — a megbízhatatlan szövet­séges magatartásától függött — Németországnak Ausztria csak arra kellett hogy egy esetleges francia konfliktus esetén hátát az oroszok ellen fedezze, de Ausztriáért, a monarchia érde­keiért Bismarck nem volt haj­landó hadba szállni, s egyébként sem akarta, hogy Ausztria hatal­mi súlya egy megnyert háború folytán növekedjék. Rudolf egyre kilátástalanabb­­nak látta a helyzetet. Magánéle­tében is feloldhatatlan bonyodal­makba keveredett: beleszeretett Vetsera Mary bárónőbe, Vetsera Albin magyar báró lányába, köz­ben más nőügyei is napirenden voltak. Konfliktusaiból másként szabadulni nem tudott, 1889. ja­nuár 30-án mayerlingi kastélyá­ban közös elhatározásuk alapján előbb agyonlőtte Vetsera Maryt, majd önmagát, öngyilkosságának közvetlen ki­váltó oka homályban maradt. Nagyon valószínű (korabeli dip­lomáciai jelentésekben erről szó van), hogy előtte való nap haj­nalban apjával súlyos összetűzése volt, feltehetően bejelentette vá­lási szándékát, erről azonban Ferenc József hallani sem akart. A boncolás Rudolf koponyáján elváltozásokat fedezett fel, a hi­vatalos jelentés szerint tehát: „Rudolf elmezavarában követte el tettét.” Egyik búcsúlevelében azt taná­csolta húgának, Valériának, hogy vőlegényével, Ferenc Szalvátor főherceggel vándoroljanak ki a monarchiából, mert „beláthatat­lan, mi történik majd Ausztria- Magyarországon.” * Rudolf halálhírét Ferenc Jó­zsef délelőtt tíz óra után néhány perccel tudta meg, Erzsébet ki­rálynétól. Állítólag először neve­tett, nem akarta hinni a hírt. Az azonban köztudott, hogy hideg­vérrel folytatta napi munkáját: aláírta az aktákat, intézkedett ál­lamügyekben, jelentéseket, elő­terjesztéseket hallgatott meg. Másnap reggel 7 órakor levizi­telt a Hofburgban, legénylakásá­nak vaságyán fekvő fiánál, kifo­gástalan egyenruhában, szálegye­nesen állt a halott fölött, negyed órát töltött ott, néha-néha meg­simogatva bajuszát. Talán nem volt még egy ural­kodó, akit annyi személyes ka­tasztrófa ért, mint ő s aki mind­ezeken úgy túl tudta magát ten­ni. Lánya, Zsófia főhercegnő két­éves korában meghalt, Rudolf fia öngyilkos lett, feleségét, Erzsébet királynét 1898. szeptember 10-én Genfben egy háromélű rozsdás reszelővel szíven szúrta egy olasz anarchista, unokaöccsét, Rudolf után az új trónörököst, Ferenc Ferdinándot és feleségét 1914-ben Szarajevóban gyilkolták meg, testvéröccsét, Miksa császárt 1867 júniusában Mexikóban agyonlőt­ték a hazafiak. Erzsébet királyné nővére, az alengoni hercegnő egy bazárban összeégett. Károlyi Mi­hályné írja: „Amikor Ottó főher­ceg, a későbbi IV. Károly király apja, haldokolt (úgyszólván ele­venen rohadt el a legrettenete­sebb, s akkor még gyógyíthatat­lan betegségben) és mindenki el­hagyta, mert a betegágya körül terjengő dögletes bűzt nem lehe­tett elviselni, nagynéném volt az egyetlen, aki időnként megláto­gatta az elhagyott beteget, s ki­tartott mellette mindvégig. Vala­hányszor a Gräfini-t bejelentet­ték, a Burg valamennyi ajtaja fel­tárult és azonnal a haldokló ágyához kísérték. Ez a főherceg egyébként híres volt különc, sőt szinte beszámít­hatatlan cselekedeteiről. Egyik este például anyaszült meztele­nül, kezében kivont karddal vo­nult be a Sacher-szálló éttermé­be, a bécsi főúri társaság találko­zóhelyére. Egy másik alkalommal meglehetősen ittas állapotban lo­vagolt végig a Kärtnerstrassén, és találkozott egy temetési menettel. Megparancsolta, hogy a koporsót tegyék a földre, s ő átugratott ló­háton a koporsó felett. Az öreg császár tanácstalan volt, seho­gyan sem tudta kordában tartani féktelen unokaöccsét.” A katonás, délceg Habsburg­­külső, a tetterő, s a szorgalom gyakran enervált, dekadens vo­násokat takart. Ferenc József, a császár például nem bírta elvi­selni a kutyák szagát, s a legki­sebb zaj is ingerelte. Ferdinánd császár, Ferenc József elődje, fia­tal korában sokat betegeskedett, epileptikus rohamok gyötörték, s mint már említettük, szívesebben hallgatta zenélő dobozainak fi­nom muzsikáját, mint a birodal­ma nyomasztó gondjairól szóló jelentéseket. (Következik: (DICSFÉNY ÉS VALÓSÁG) Molnár Géza: íj T / 4* ^ —v/{'f jó) A monarchiától a köztársaságig 12. A mayerlingi pisztolylövés korabeli rajz a mayerlingi kastélyról, ahol Rudolf trónörökös agyon­lőtte szeretőjét, Vetsera Mary magyar bárónőt, majd öngyilkos lett VILAGGAZDASAG MAGYAR tilRLIP A cáfolatok ellenére megkötötték a Citroen-Fiat megállapodást Egyhónapi huzavona után bejelentették a francia Citroen és az olasz Fiat autó­gyár közötti együttműködési megállapo­dás aláírását. A szerződés szoros együtt­működést irányoz elő a két autógyár kö­zött technikai, kereskedelmi és pénzügyi téren. A pénzügyi együttműködés lénye­ge, hogy az eddig a Michelin autógumi­tröszt birtokában levő Citroën-részvénye­­ket átadják egy holding-vállalatnak, amelyben a Fiat kisebbségi részt vállal. Ezzel szemben a Citroën opciós jogot is kap, hogy amennyiben erre pénzügyi le­hetősége van, a Fiat kezdeti részesedésé­nek megfelelő mértékben részt vállaljon a Fiat részvényeiből. A megállapodás — amelynek minden részlete még nem is­meretes, különösen az, hogy végül is mekkora lesz a Fiat részesedése a Citroen­nél — két fontosabb pontban tér el a ko­rábbi egyezménytervezettől. A francia gyár részvénytöbbségét kezelő holding­vállalat székhelye nem Svájcban, hanem Franciaországban lesz, megmarad a fran­cia kormány ellenőrzési lehetősége. Üzleti tárgyalások Kolumbiával • Kölcsönösen bővíthetjük az áruforgalmat Néhány napig Budapesten tartózkodott Julio Escobar, Kolumbia bécsi kereske­delmi képviseletének igazgatója. Magyar­­országi látogatásáról a következőket mondta munkatársunknak: — Először, de nem utoljára vagyok Bu­dapesten. Kolumbia ugyanis szeretné tu­domásul vétetni a világgal: nem csupán kávét exportál. Hét országban szervez­tünk külkereskedelmi irodát. Ezek egyike a bécsi, s az én feladatom, hogy a szocia­lista országokban megismertessem Ko­lumbia exportkínálatát. Elsősorban ola­jat, banánt, kikészített bőrt, dohányt, gya­potot, cukrot és nyers textíliákat aján­lunk. □ Milyenek az üzleti benyomásai első láto­gatása alapján? — Kedvezőnek tartom a kilátásokat. Természetes viszont, hogy csak akkor ad­hatunk el, ha mi is vásárolunk magyar árut. A tavaly decemberben aláírt keres­kedelmi megállapodás módot is nyújt er­re. Most alkalmam volt meggyőződni a magyar ipar fejlettségéről. Tárgyaltam a Külkereskedelmi Minisztériumban, a Ma­gyar Kereskedelmi Kamaránál, megláto­gattam több külkereskedelmi céget. Je­lenleg elsősorban elektromos berendezé­sek, orvosi felszerelések, gyógyszerek, ás­ványok, félkész acéláruk vásárlása jöhet­ne részünkről szóba. Örömmel tapasztal­tam, hogy a Monimpex határozottan ér­deklődik a kolumbiai dohány és banán iránt. — Tárgyaltam a Hungexpóval is Ko­lumbia részvételéről az 1969. évi Buda­pesti Nemzetközi Vásáron. Örülök, hogy ebben elvileg már megállapodtunk. □ Távolabbi tervei? — Ha a kölcsönös üzleti forgalom ezt később indokolja, javaslatot tennék bu­dapesti kereskedelmi iroda felállítására. Addig azonban még hosszú az út és meg kell mondanom, eladásuk bővítése szem­pontjából nagy szükség lenne a magyar cégek aktivitására, a kolumbiai piac ala­pos megdolgozására. G. K. A. Címszavak Kolumbia A Dél-Amerika északi részén elterülő köztársaság területe 1 148 388 négyzetki­lométer, lakosainak száma 17 és fél mil­lió. Fővárosa Santa fé de Bogota, hiva­talos nyelve a spanyol. Gazdasági életében jelentős szerepet játszik a külföldi, elsősorban az amerikai, a kanadai és a brit tőke. Legfontosabb ásványi kincse a kőolaj. Az ország Dél-Amerika legnagyobb arany- és a világ negyedik legnagyobb platinatermelője; a tőkésvilág smaragd­­termelésének 95 százalékát adja. A fel­dolgozóipar termelési értékének legna­gyobb részét az élelmiszeripar, a textil­ipar, az italgyártás és a ruházati ipar, to­vábbá a vegyipar és a kőolajfinomítás szolgáltatja. Főbb exportcikkei: a kávé (a világter­melés 12 százalékával a világ második helyén áll), a kőolaj, a gyapot, a banán és a dohány. Főbb importtermékei: gépek és gépi berendezések, vegyipari termé­kek, fémek.

Next