Magyar Hírlap, 1968. október (1. évfolyam, 139-169. szám)
1968-10-27 / 165. szám
i (kf . Olasz ezredes a magyar forradalom napjaiban / Érdekes könyv a két ország kapcsolatairól Nemrégiben könyv jelent meg Olaszországban a magyar—olasz kapcsolatok egyik érdekes és bonyolult szakaszáról, az első világháborút követő két évről. „Olaszország évilágít O Ítország a háború utáni válságban (1918—1920) ” címmel. Szerzője Enzoi Santarelli marxista történész, kiadója iaz urbipéa Argalia. Santarelli négy, korábban már folyóiratban publikált tanulmányát gyűjtötte össze, hogy szerves egységet alkotó képet adjon a két ország kapcsolatairól, az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság történetéről. A kötetben közölt tanulmányok a következők: A népek kongresszusától a fegyverszünetig — A magyar forradalom — Olaszország és a Tanácsköztársaság — A fehér reakció, és a demokrácia válsága. A tanulmányok gazdag és változatos tematikája nem teszi lehetővé, hogy a recenzens mindennel — és részletesen — foglalkozzék, inkább két fő kérdésre összpontosítjuk figyelmünket. Az egyik a hivatalos Olaszország és Magyarország viszonya a Tanácsköztársaság idején és bukása után, a másik pedig az olasz szocialista mozgalom és a kelet-európai proletárdiktatúrák viszonya. Az első kérdéscsoporton belül figyelmet érdemel az 1919-ben Budapesten tevékenykedő olasz katonai misszió. Az 1918 októberi forradalom győzelme után az olaszok a Vyx ezredes vezette francia misszióhoz kapcsolódva működtek, majd a Tanácsköztársaság kikiáltása után, 1919 tavaszán Budapestre érkezett Guido Romanoni ezredes, az olasz misszió vezetője, aki abban az időben már az antant egyedüli képviselője volt. Romanelli élénk érdeklődéssel figyelte a proletárdiktatúra politikáját. Nem rokonszenvezett a kommunistákkal, de igyekezett mérsékletet tanúsítani, és nem óhajtott beavatkozni a Tanácsköztársaság belügyeibe. Ezt csupán egyszer tette meg: június végén, amikor a dunai monitorlázadást követően jegyzékváltásra került sor közte és Kun Béla külügyi népbiztos között. Az olasz ezredes azt követelte kormánya és a szövetséges hatalmak nevében, hogy „kivétel nélkül” tartsák tiszteletben a túszok és a foglyok életét, beleértve azokét is, akiket fegyverrel a kézben fogtak el. Kun Béla visszautasította ezt a követelést és a belügyekbe való beavatkozást, megállapítva, hogy a genfi egyezmények nem vonatkoznak az ellenforradalmi bandákra, amelyek nem tekinthetők a harcban szembenálló félnek. Romanelli kapcsolatban állt a Tanácsköztársaság megdöntésére készülő különböző politikai körökkel, ennek ellenére a proletárdiktatúra bukásakor mérséklő és közvetítő szerepet játszott. Személyesen szervezte meg és bonyolította le a népbiztosok és családtagjaik Bécsbe költöztetését, hogy elejét vegye a megtorlásoknak. Augusztus éjszakáján az olasz misszió egyik tisztje kíséretében Böhm Vilmos, Hamburger Jenő, Kun Béla és Pogány József autón indult el Bécsbe. Ugyancsak Romanelli szervezésében, Peidl miniszterelnökkel való megállapodás alapján, a forradalmárok egy népes csoportja — a családtagokkal együtt — különvonattal hagyhatta el az országot. Romanelli önállóan cselekedett, de budapesti tevékenysége összhangban volt azzal a külpolitikai irányvonallal, amelyet Francesco Saverio Nitti és kormánya követett. Nitti elvetette az antanthatalmaknak és az olasz nacionalista köröknek azt a követelését, hogy országa nyújtson fegyveres segítséget az oroszországi és a magyar proletárdiktatúra megdöntéséhez; sőt, viszavonta a Szovjet-Oroszországban harcoló intervenciós csapatait is. Ennek a mérsékelt politikának volt köszönhető az is, hogy a magyar forradalmárok közül sokan Olaszországban telepedhettek le — ha nem is véglegesen, mivel a nacionalista és a fasiszta agitáció lehetetlenné tette ezt. Tény azonban, hogy Károlyi Mihály Firenzében, Kun Béláné és több más kommunista Bolognában talált ideiglenes otthonra. A kelet-európai forradalmi mozgalmakat nagy figyelemmel és erős rokonszenvvel kísérte az olasz munkásosztály. A szocialisták napilapja, az Avanti! részletes tudósításokat közölt — előbb nyugateurópai, majd budapesti forrásokból — a magyar proletárdiktatúra intézkedéseiről, a katonai és a politikai helyzetről. Nemzetközi értekezletet tartottak 1919 júniusában Milánóban, és elhatározták, hogy július 20—21-én szolidaritási sztrájkkal fejezik ki együttérzésüket az orosz és a magyar dolgozókkal. Ezek a kiragadott- és még így is vázlatosan ismertetett — tények jelzik, hogy Santarelli alapos munkát végzett, és a rendelkezésére álló magyar és olasz források felhasználásával magas színvonalú, sok új adatot tartalmazó művel örvendeztette meg olvasóit és a kutatókat. Todero Frigyes 4 1968.OKTÓBER 27.VASÁRNAP NEMZETKÖZI POLITIKA Hogy mennyire nem volt reálpolitikus Rudolf, arra nagyon jellemző a monarchia alapvető fontosságú s talán legsúlyosabb, megoldatlan problémájához, a nemzeti kérdéshez való viszonya. „A nemzetiségi érzés a legközönségesebb állati tulajdonságokon alapszik, valójában a testi rokonszenv és ösztön győzelme a szellemi és kulturális előnyök fölött, amelyek megteremtik a nemzetek egyenlőségét és kozmopolitizmusát” — írta 1882-ben. Ferenc József gyakorlatias, az uralkodás hétköznapi problémáiban élő, adminisztráló császár volt, természete szerint lenézte, megvetette a messzire szóló terveket, talán azért is, mert túlságosan jól ismerte azt a robbanékony, fortyogó katlant, melynek látszólagos nyugalmú felszínén állt trónja. Rudolf viszont örökösen emlékiratokat szerkesztett, terveket kovácsolt, nem a jelent akarta praktikusan évszázados Habsburg-machinációkkal igazgatni, de a jövőre gondolva az egész monarchiát a maga koncepciója szerint távlatosan újjáalakítva „rendbetenni”. Csakhogy ezeknek a terveknek realizálása egyre kilátástalanabbnak tűnt, a monarchia helyzete egyre súlyosabbá vált, s az apa egyre kimozdíthatatlanabbul kövesedett bele trónjába. A monarchia körül kialakuló nemzetközi helyzet is Rudolf tervei ellen munkált. A Balkán népeinek felszabadításában, a törökök elűzésében Oroszország tevékenyen közreműködött, s a monarchia fokozódó aggodalommal figyelt déli határai felé. Rudolf makacs híve volt az Oroszország ellen indítandó megelőző háborúnak — ez azonban mindenekelőtt a bismarcki Németország — a megbízhatatlan szövetséges magatartásától függött — Németországnak Ausztria csak arra kellett hogy egy esetleges francia konfliktus esetén hátát az oroszok ellen fedezze, de Ausztriáért, a monarchia érdekeiért Bismarck nem volt hajlandó hadba szállni, s egyébként sem akarta, hogy Ausztria hatalmi súlya egy megnyert háború folytán növekedjék. Rudolf egyre kilátástalanabbnak látta a helyzetet. Magánéletében is feloldhatatlan bonyodalmakba keveredett: beleszeretett Vetsera Mary bárónőbe, Vetsera Albin magyar báró lányába, közben más nőügyei is napirenden voltak. Konfliktusaiból másként szabadulni nem tudott, 1889. január 30-án mayerlingi kastélyában közös elhatározásuk alapján előbb agyonlőtte Vetsera Maryt, majd önmagát, öngyilkosságának közvetlen kiváltó oka homályban maradt. Nagyon valószínű (korabeli diplomáciai jelentésekben erről szó van), hogy előtte való nap hajnalban apjával súlyos összetűzése volt, feltehetően bejelentette válási szándékát, erről azonban Ferenc József hallani sem akart. A boncolás Rudolf koponyáján elváltozásokat fedezett fel, a hivatalos jelentés szerint tehát: „Rudolf elmezavarában követte el tettét.” Egyik búcsúlevelében azt tanácsolta húgának, Valériának, hogy vőlegényével, Ferenc Szalvátor főherceggel vándoroljanak ki a monarchiából, mert „beláthatatlan, mi történik majd Ausztria- Magyarországon.” * Rudolf halálhírét Ferenc József délelőtt tíz óra után néhány perccel tudta meg, Erzsébet királynétól. Állítólag először nevetett, nem akarta hinni a hírt. Az azonban köztudott, hogy hidegvérrel folytatta napi munkáját: aláírta az aktákat, intézkedett államügyekben, jelentéseket, előterjesztéseket hallgatott meg. Másnap reggel 7 órakor levizitelt a Hofburgban, legénylakásának vaságyán fekvő fiánál, kifogástalan egyenruhában, szálegyenesen állt a halott fölött, negyed órát töltött ott, néha-néha megsimogatva bajuszát. Talán nem volt még egy uralkodó, akit annyi személyes katasztrófa ért, mint ő s aki mindezeken úgy túl tudta magát tenni. Lánya, Zsófia főhercegnő kétéves korában meghalt, Rudolf fia öngyilkos lett, feleségét, Erzsébet királynét 1898. szeptember 10-én Genfben egy háromélű rozsdás reszelővel szíven szúrta egy olasz anarchista, unokaöccsét, Rudolf után az új trónörököst, Ferenc Ferdinándot és feleségét 1914-ben Szarajevóban gyilkolták meg, testvéröccsét, Miksa császárt 1867 júniusában Mexikóban agyonlőtték a hazafiak. Erzsébet királyné nővére, az alengoni hercegnő egy bazárban összeégett. Károlyi Mihályné írja: „Amikor Ottó főherceg, a későbbi IV. Károly király apja, haldokolt (úgyszólván elevenen rohadt el a legrettenetesebb, s akkor még gyógyíthatatlan betegségben) és mindenki elhagyta, mert a betegágya körül terjengő dögletes bűzt nem lehetett elviselni, nagynéném volt az egyetlen, aki időnként meglátogatta az elhagyott beteget, s kitartott mellette mindvégig. Valahányszor a Gräfini-t bejelentették, a Burg valamennyi ajtaja feltárult és azonnal a haldokló ágyához kísérték. Ez a főherceg egyébként híres volt különc, sőt szinte beszámíthatatlan cselekedeteiről. Egyik este például anyaszült meztelenül, kezében kivont karddal vonult be a Sacher-szálló éttermébe, a bécsi főúri társaság találkozóhelyére. Egy másik alkalommal meglehetősen ittas állapotban lovagolt végig a Kärtnerstrassén, és találkozott egy temetési menettel. Megparancsolta, hogy a koporsót tegyék a földre, s ő átugratott lóháton a koporsó felett. Az öreg császár tanácstalan volt, sehogyan sem tudta kordában tartani féktelen unokaöccsét.” A katonás, délceg Habsburgkülső, a tetterő, s a szorgalom gyakran enervált, dekadens vonásokat takart. Ferenc József, a császár például nem bírta elviselni a kutyák szagát, s a legkisebb zaj is ingerelte. Ferdinánd császár, Ferenc József elődje, fiatal korában sokat betegeskedett, epileptikus rohamok gyötörték, s mint már említettük, szívesebben hallgatta zenélő dobozainak finom muzsikáját, mint a birodalma nyomasztó gondjairól szóló jelentéseket. (Következik: (DICSFÉNY ÉS VALÓSÁG) Molnár Géza: íj T / 4* ^ —v/{'f jó) A monarchiától a köztársaságig 12. A mayerlingi pisztolylövés korabeli rajz a mayerlingi kastélyról, ahol Rudolf trónörökös agyonlőtte szeretőjét, Vetsera Mary magyar bárónőt, majd öngyilkos lett VILAGGAZDASAG MAGYAR tilRLIP A cáfolatok ellenére megkötötték a Citroen-Fiat megállapodást Egyhónapi huzavona után bejelentették a francia Citroen és az olasz Fiat autógyár közötti együttműködési megállapodás aláírását. A szerződés szoros együttműködést irányoz elő a két autógyár között technikai, kereskedelmi és pénzügyi téren. A pénzügyi együttműködés lényege, hogy az eddig a Michelin autógumitröszt birtokában levő Citroën-részvényeket átadják egy holding-vállalatnak, amelyben a Fiat kisebbségi részt vállal. Ezzel szemben a Citroën opciós jogot is kap, hogy amennyiben erre pénzügyi lehetősége van, a Fiat kezdeti részesedésének megfelelő mértékben részt vállaljon a Fiat részvényeiből. A megállapodás — amelynek minden részlete még nem ismeretes, különösen az, hogy végül is mekkora lesz a Fiat részesedése a Citroennél — két fontosabb pontban tér el a korábbi egyezménytervezettől. A francia gyár részvénytöbbségét kezelő holdingvállalat székhelye nem Svájcban, hanem Franciaországban lesz, megmarad a francia kormány ellenőrzési lehetősége. Üzleti tárgyalások Kolumbiával • Kölcsönösen bővíthetjük az áruforgalmat Néhány napig Budapesten tartózkodott Julio Escobar, Kolumbia bécsi kereskedelmi képviseletének igazgatója. Magyarországi látogatásáról a következőket mondta munkatársunknak: — Először, de nem utoljára vagyok Budapesten. Kolumbia ugyanis szeretné tudomásul vétetni a világgal: nem csupán kávét exportál. Hét országban szerveztünk külkereskedelmi irodát. Ezek egyike a bécsi, s az én feladatom, hogy a szocialista országokban megismertessem Kolumbia exportkínálatát. Elsősorban olajat, banánt, kikészített bőrt, dohányt, gyapotot, cukrot és nyers textíliákat ajánlunk. □ Milyenek az üzleti benyomásai első látogatása alapján? — Kedvezőnek tartom a kilátásokat. Természetes viszont, hogy csak akkor adhatunk el, ha mi is vásárolunk magyar árut. A tavaly decemberben aláírt kereskedelmi megállapodás módot is nyújt erre. Most alkalmam volt meggyőződni a magyar ipar fejlettségéről. Tárgyaltam a Külkereskedelmi Minisztériumban, a Magyar Kereskedelmi Kamaránál, meglátogattam több külkereskedelmi céget. Jelenleg elsősorban elektromos berendezések, orvosi felszerelések, gyógyszerek, ásványok, félkész acéláruk vásárlása jöhetne részünkről szóba. Örömmel tapasztaltam, hogy a Monimpex határozottan érdeklődik a kolumbiai dohány és banán iránt. — Tárgyaltam a Hungexpóval is Kolumbia részvételéről az 1969. évi Budapesti Nemzetközi Vásáron. Örülök, hogy ebben elvileg már megállapodtunk. □ Távolabbi tervei? — Ha a kölcsönös üzleti forgalom ezt később indokolja, javaslatot tennék budapesti kereskedelmi iroda felállítására. Addig azonban még hosszú az út és meg kell mondanom, eladásuk bővítése szempontjából nagy szükség lenne a magyar cégek aktivitására, a kolumbiai piac alapos megdolgozására. G. K. A. Címszavak Kolumbia A Dél-Amerika északi részén elterülő köztársaság területe 1 148 388 négyzetkilométer, lakosainak száma 17 és fél millió. Fővárosa Santa fé de Bogota, hivatalos nyelve a spanyol. Gazdasági életében jelentős szerepet játszik a külföldi, elsősorban az amerikai, a kanadai és a brit tőke. Legfontosabb ásványi kincse a kőolaj. Az ország Dél-Amerika legnagyobb arany- és a világ negyedik legnagyobb platinatermelője; a tőkésvilág smaragdtermelésének 95 százalékát adja. A feldolgozóipar termelési értékének legnagyobb részét az élelmiszeripar, a textilipar, az italgyártás és a ruházati ipar, továbbá a vegyipar és a kőolajfinomítás szolgáltatja. Főbb exportcikkei: a kávé (a világtermelés 12 százalékával a világ második helyén áll), a kőolaj, a gyapot, a banán és a dohány. Főbb importtermékei: gépek és gépi berendezések, vegyipari termékek, fémek.