Magyar Hírlap, 1968. december (1. évfolyam, 200-228. szám)

1968-12-21 / 220. szám

XTrmkt •. ■ • . Magyar Hírlap ___________________________|\kultúra - műveszet___________________ 1968. DECEMBER 21. SZOMBAT 9 Egy igazi új Bemutató a József Attila Színházban Eugene O’Neill, az amerikai dráma­­írásnak ez az óriása — az Amerikai Elektra szerzője — még sok olyan művet tartogat hagyatékában, amelyet nem játszottak magyar színpadon, s amely nélkül a magyar színházi kul­túra nem lehet teljes. Hiánya: hiány, jelenléte gazdagodás, mint ezt ez a be­mutató is bizonyította. Igazi drámát lát­tunk, nagyszerű színházat, a Becket, avagy az Isten­ becsülete óta a színház legjobb produkcióját. O’Neill minden drámájában tulajdon­képpen a való életből való elvágyódást próbálja megfogalmazni, vagy ennek az elvágyódásnak tragikumát, vagy az em­bertelen társadalmi környezetből való menekülést egy emberibb világba. Ez a műve is az álom, az önbecsapás és a va­lóság között őrlődő ember drámája, egy olyan nagyszerű tehetségű emberé, aki talán egy egészségesebb, jobb világban egészségesebb és jobb lehetett volna. A cselekmény egyetlen helyszínen, Cor­nelius Melody kocsmájának éttermében játszódik, 1828. július 27-én. Az első két felvonás reggel, a harmadik, negyedik este. Melody valaha ő brit királyi fen­sége dragonyos ezredének őrnagya volt, és most itt, Amerikában, szegényen, csődbe jutva is keresi, kergeti egykori önmagát igyekszik hajdani társadalmi rangját, belső emberi nagyságát önmagá­val, családjával, egész környezetével el­ismertetni. Környezete kineveti, lánya meggyűlöli, és állandóan megkísérli rá­döbbenteni a keserű valóságra. Egyedül a felesége, Nóra az, aki töretlen szere­lemmel imádja az egykori eszményt, és akinek Cornelius Melody ma is talpig férfi. A dráma napja, a diadalmas talaveriai csata emléknapja — Melody egykori di­csőségének csúcspontja — tehát az ön­ámításnak és a valóságnak összeütközése, fokozottan tárul a néző elé. Három csodálatos embert, három önma­ga igazságát a mű végéig teljességgel képviselő drámai hőst ismerünk meg. Cornelius Melodyról már szóltunk. Erő­szakosan, és sokszor szinte kegyetlenül követeli álmainak elismertetését — még­sem ellenszenves, mert O’Neill az ő­ figu­rájába is becsempészi drámájának köz­ponti mondanivalóját: azt a megrendítő harcot, amit a magányos ember a modern kapitalizmus farkastörvényei között vív a maga boldogságáért. Bukását, magára­­hagyottságának bánatát Melody csak úgy tudja elviselni, ha elfordul a reali­tástól és bezárkózik belső világának álomképei közé. Lánya, Sara Melody szintén a maga boldogságáért harcol, sze­relméért, de nem az anyjáéhoz hasonló rabszolga szerelemért, hanem egy olya­nért, amelyben az ő emberi méltósága, egyénisége megmarad, sőt kiteljesedik. Neki a valóságra, a realitásokra van szüksége ehhez a harchoz. A társadalmi konvenciókat kell legyőznie, s ebben kü­lönösen megnehezíti helyzetét apja fa­natikus hite a brit dzsentrivilág (emlé­kekben élő) konvencióiban. A mű leg­szebb, legmegragadóbb figurája Nóra, a feleség, ő a legszabadabb ember a sok kötöttség között, pedig látszólag a leg­kiszolgáltatottabb. De szerelme olyan ha­talmas, és a szerző ezt olyan csodálato­san írja meg, hogy ez a szerelem meg­szépíti az asszony életét, boldogságot ad neki, ő nem félresikerült egzisztencia, nem eltorzult jellemű fanatikus; ő az, aki eljutott abba a reális valóságba, aho­va vágyódott. Cornelius Melody újra meg újra ösz­­szezúzódik a valóság falán. S mégis, a mű végén nem lesz öngyilkos, hanem át tudja törni önmaga bűvös körét. Ha túl­zón és karikírozottan is, de eljut a való­ság vállalásához, és ezzel asszonyához és leányához. ’(A mű eredeti címe is erre utal: Egy ember, aki megadja magát sor­sának.) A szerző elárulja nekünk, hogy Melody nem volt igazi nemes úr. Apja csaló, harácsoló kocsmáros volt a jó öreg Angliában, és amikor meggazdagodott, a fiából igazi urat akart nevelni. S a fiú hosszú ideig vállalta ezt a szerepet, egé­szen addig, amíg azok boldogsága, akiket szeret és a valóság rá nem kényszerítik annak feladására. Görög sorstragédia len­ne az öngyilkossággal — így ennél több, korunk modern drámája: „az a darab igazság, amelyet elérnie megadatott". Ezt a hatalmas és bonyolult drámai figu­rát Mádi-Szabó Gábor testesíti meg, teljesen hiteles átéléssel, ha kell, lí­­raian, lágyan, ha kell, ironikusan, ha kell, hallatlan feszültséggel — ez az az eset, amikor a maszk mögött el­tűnik a színész, legalábbis a dráma csúcs­pontjain. Sara Melodyt Voith Ági ját­szotta, és talán képességeinek és tehetsé­gének eddigi legnagyobb bizonyítása ez. Az az alkati keménység, amit oly sok vígjátéki figuráján fel lehetett fedezni és ami zavarta alakításainak könnyed bá­ját — ez az erő itt, ebben az alakításban, a helyén van, egybeolvad a sorsáért har­coló Sara Melodyval. Következetességé­vel, felszabadultság iránti vágyával és azzal az őszinte megrendüléssel, ami az igazi szerelemmel való találkozáskor be­ragyogja — emlékezetbe tapadó alakítást nyújt. Az előadás nagyszerű teljesítmé­nye Szemes Mari Nórája is. Az ő szín­padi­­ szerelme és színészi eszközeinek természetessége arról tanúskodik, hogy jelentős művésznő, olyan, akinek csak szerepek kellenek. Újréti László, Soós Lajos és Horváth Gyula megoldotta fel­adatát, Bara Margit egy árnyalattal me­revebb volt a szükségesnél. Az előadást Benedek Árpád rendezte; mindaz, amit elmondtunk az előadás sikeréről, nagy­részt az ő érdeme. Vas István fordítása lírai szépségű és ugyanakkor színpadi tömörségű. Wegenast Róbert múlt szá­zadi amerikai kocsmarészlete hiteles le­vegőt árasztott, mint ahogy Witz Éva jelmezei is. Szalontay Mihály Lenin-rendet kapott a Szovjet Zeneszerzők Szövetsége A szovjet zeneszerzők nem osztoznak azoknak a külföldi kollégáiknak vélemé­nyében, akik szerint az opera műfaja hal­doklik. A Szovjet Zeneszerzők Szövetsége moszkvai kongresszusának negyedik nap­ján több felszólaló hangsúlyozta: éppen az utóbbi évek során született számos ki­magasló alkotás. Dmitrij Sosztakovics a legkiválóbbak közé sorolta Mojszej Vajn­­berg Női utas című operáját. A kongresszus pénteken fejeződött be Moszkvában. A záróülésen Nyikolaj Pod­­gornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke átadta a szövetség­nek a legnagyobb szovjet kitüntetést, a Lenin-rendet. Új kiállítás az Iparművészeti Múzeumban Évente körülbelül 300 műtárggyal gya­rapodik az Iparművészeti Múzeum gyűj­teménye. Most az elmúlt 10 esztendő új szerzeményeiből rendeztek parádés kiál­lítást, amelyen a XVIII. század előtti mű­kincseket mutatják be. Láthatók többek között III—IV. századi római üvegek, ke­leti fajanszok, régi bútorok, könyvköté­sek, porcelánok, különféle ötvösmunkák. Külön érdekessége e mostani bemuta­tónak a XVII. századi reneszánsz mű­vészetet képviselő, remekül megmun­kált ötvöstárgyak gyűjteménye. Fél világnak képeznek kutatóiét egyetemeink Látogatás a Tudományos Minősítő Bizottságnál Sorra érkeznek mostanában a meghí­vók a Magyar Tudományos Akadémián tartandó kandidátusi, illetve tudományos doktori értekezések nyilvános vitáira. De­cember 21-én kettő is lesz: Henk­on Gün­ter NDK-állampolgár védi meg vegyé­szeti tudományos doktori disszertációját az oscillometrikus indikáció alkalmazásá­ról, s még aznap egy, másnap pedig két EAK-beli aspiráns agrártárgyú kandidá­tusi értekezésére kerül sor. A vitákat a Tudományos Minősítő Bizottság rendezi. — Feladatunk az aspiránsok és kuta­tók képzése a kandidátusi, illetve tudo­mányos doktori fokozatuk odaítéléséig — tájékoztatnak a bizottság Münnich Ferenc utcai titkárságán. — Idehaza — 1951 óta — 1860-nál több jelölt szerzett aspiráns­ként kandidátusi fokozatot. Másrészt gondoskodunk a magyar aspiránsok kül­földre — a népi demokráciákba s főként a Szovjetunióba — küldéséről; külföldön eddig 317 hazánkfia védte meg kandidá­tusi értekezését. Kulturális egyezmé­nyeink alapján különösen 1958 óta sok a népi demokráciákból és a fejlődő or­szágokból hozzánk érkező aspiráns. Kép­zésükről és elhelyezésükről, egészen fo­kozatuk megszerzéséig mi gondoskodunk, ezenfelül mintegy havi 2000 forint ösz­töndíjat kapnak. Nem szólva most az európai népi demokráciák fiairól, tíz év alatt 31 EAR-beli, 16 kínai, hét indiai, két vietnami és egy afganisztáni szer­zett akadémiánkon kandidátusi fokoza­tot. — Mennyi jelenleg a külföldi kandidá­tusjelölt? —Nyolc NDK-beli, öt-öt bolgár, illetve csehszlovák — és egyre több az Európán kívüli: 85 vietnamit, 46 EAK-belit, 12 in­diait, két-két irakit, illetve Szíriáit tar­tunk számon. — Mi vonzza őket hazánkba, miért vál­lalják nyelvünk elsajátításának nehézsé­geit? — A fő vonzóerő: egyetemeink, tudomá­nyos kutatóintézeteink s különösen hír­adástechnikai és hírközlési, orvostudo­mányi, agrártudományi és matematikai képzésünk világhírneve. Magyart egy évig díjtalanul tanulhatnak a hozzánk érkezett aspiránsok a Zsombolya utcai Nemzetközi Előkészítő Intézetben és az egyetemek nyelvi lektorátusain. Utána — minthogy legtöbbjük már némi tudomá­nyos praxissal érkezik — legnevesebb professzoraink, akadémikusaink mellé osztjuk be őket. — Milyen nyelven folyik az értekezés és a vita? — Többnyire magyarul. A napokban is a vietnami Le Minh Trieth magyarul védte meg geofizikai dolgozatát a földi elektromágneses tér és az ionoszféra kö­zötti összefüggésekről, s magyar nyelvű lesz e napokban az EAK-beli Ibrahim Barakat Sheta kandidátusi értekezése a kaliforniai pajzstetűről, akárcsak földi­jéé, Tom­i Ali Hussiené a kukorica mű­trágyázásáról. Ez persze nem kötelező. Az aspiráns bármely világnyelven kidol­gozhatja és megvédheti értekezését , amivel az NDK-beliek zöme él is, lévén saját nyelvük világnyelv. Minden távozó egybehangzó véleménye azonban­ érde­mes volt tudományos fokozatukat Ma­gyarországon megszerezni. G. Szabó László Endre A karácsony előtti héten került a boltokba új könyve, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, 100 000 példányban. Elődje, a Rozsdatemető öt kiadást ért meg öt esztendő alatt, csupán magya­rul — s ki tudja még hányat azon a tizenöt nyelven, amelyre időközben le­fordították. — A következő regényre ismét vár­ni kell egy fél évtizedig? — Nem, emberi számítás szerint nem — válaszolja. — Átkozottul las­san és nehezen dolgozom ugyan, de most megjelent írásom mellett az el­múlt években egy új, nagyobb lélek­­zetű regényen is faragtam, amelynek több mint a fele megvan már. A há­ború utáni generáció sorsával foglal­kozik, a mi nemzedékünk útjával, 1945-től máig. Most a háromszázötve­nedik oldalnál tartok. Az én fogal­maim szerint óriási mennyiség ez, hi­szen a Rozsdatemető is mindössze két­száztíz oldal. — Milyen hosszú lesz előrelátható­lag az egész regény, és mikorra ké­szül el? — Lesz­ vagy hatszáz oldal, előzetes terveim szerint, és ha minden jól megy, a jövő évben kész, talán már ősszel a kiadóhoz kerül. — A címe? — Szerelemről, bolond éjszakán. Minthogy azonban a ,,szerelem" a mostani regény címében is szerepel, lehet, hogy menet közben megváltozta­tom — mielőtt még a kritikusok bele­magyaráznak valamit. Lukácsy András ---------------- * / r Esték a Rátkai Klubban /­­ 21 0 6 A HOLNAP SZÍNÉSZEI. Sokat írtak, vitatkoztak már arról, találni-e elegen­dő énekelni is jól tudó pró­zai színészt a magyar szín­padokon. Nem egy cikk szí­nészképzésünkön kérte szá­mon az olyannyira fontos énektudást. Nos, a Rátkai Márton Színészklub dal- és sanzonestjén a Színház és Filmművészeti Főiskola alig ismert, vagy még telje­sen ismeretlen hallgatói alaposan rácáfoltak min­denfajta aggodalomra. Békés András értő rende­zésében a magyar líra szá­mos megzenésített remekét énekelték-adták elő a főis­kola másod-harmadéves hallgatói (negyedévest csak mutatóba láttunk, ők vol­tak itt az „öregek”). Akadt néhány halaványabb vagy talán inkább éretlenebb produkció is. Ne illesse őket most a kritikusi toll keménysége — hiszen „fél­késztermék” még a tanári kézben formálódó színész­palánta. De az előadók többsége magabiztos tehet­séggel, sajátos, már egyéni ízzel és kellemes énektu­dással dalolta el a jó ízlés­sel válogatott, szép magyar verseket. Néhányan pedig egészen kiemelkedő tehet­séget villantottak fel. Pau­­dits Béla még alig húszéves, de az egész színpad vibrált előadásának szuggesztív erejétől, amikor elénekelte megzenésített Petőfi-ver­­seit. Benedek Miklós Gábor Andor sajátos humorának tolmácsolásával remekelt, de említeni kell Hámori Il­dikó színészi eszközeinek meglepően széles skáláját. Kern András sodró szatírá­ját, Verebes István kifor­rott fanyar stílusát, Bus Kati drámai erejét, Su­­nyovszky Szilvia és Vogt Károly szépen formált elő­adását. Szép este, jó bemutatko­zás volt EMLÉKEZÉS A NÉMA­FILMRE. Kolozsvári An­dor, az ismert író, karikatu­rista és kifogyhatatlan „sztorizó” hangulatos estén elevenítette fel emlékeit a magyar némafilm hőskorá­ból. A századforduló és a tí­­zes-húszas-harmincas évek számos, anekdotává foszlott igaz történetét, alakját, él­ményét villantotta fel. Kü­lönös érdekességet adott az intim hatású estnek az, hogy a hallgatóság soraiból sorra szólaltak fel más szemtanúk is, így Lóth fla, Fenyő Emil és Aladár. Ott láttuk Lázár Máriát, Csortos Gyulánét, Rátkai Mártonnét is. Ke­reszt­essy Mária némafilm­zongorista múltjából emlí­tett néhány epizódot, majd A vén bakancsos és fia, a huszár című régi némafilm vetítéséhez rögtönzött kora­beli stílusú kísérőmuzsikát. Szálkai Sándor ízletesek, finomak a Budapesti Konzervgyár dobozos új ételkonzervjei! Sertéshús paprikás rizzsel, gombapörkölt burgonyával, sertésszelet kunsági mártásban, rakott, töltött és székelykáposzta Hargittai sertésborda, új ízesítéssel KAPHATÓK A NAGYOBB ÉLELMISZERBOLTOKBAN!

Next