Magyar Hírlap, 1968. december (1. évfolyam, 200-228. szám)

1968-12-15 / 214. szám

IfacTBH Hírlap ITORA - MŰVESZET 1998. december is, vasárnap 9 Éjjeli rTiPn&dék­hely bemutató a Madách Színházban A klasszikusoknak hosszú fénycsóvájuk van, akár az üstökösöknek. Uszályuk nőtt hagyományból, tekintélyből, nem­zedékek egymásnak felelgető értékítéleté­ből. S belegyönyörödve ebbe, kritikusok és nézők egy-egy klasszikus mű újra­játszásakor komolykodva ismételgetnek régi közhelyeket, elmélázva emlegetik, hogy „mikor még Bartos, Rózsahegyi játszta a vándor Lukát, Törzs Jenő a Bárót... Mikor még Hevesi rendez­te ..." A buzgóbb kritikusok fellapozzák a régi bírálatokat, s előadásokat hason­­lítgatnak össze egymással, felfogásokat mérnek össze, különböző korszakok rea­gálásait arányosítgatják — kicsit el is feledkezve magáról a műről. S arról, hogy minden kor közönsége alakjában újszülött, akinek minden régi darab új. Ha rám hallgat az olvasó, úgy ül be a nézőtérre, hogy nem ereklyét keres az Éjjeli menedékhelyben, hanem egy dara­bot, amelyet most mutatnak be, ha úgy tetszik, először. Mert végül is erről van szó, hogy most mit ér, amit látnak — nem pedig irodalom- és színháztörténeti ismeretterjesztésről. S milyen nagy ez a darab, és milyen jó ez az előadás! A múlt persze, amelyet a közítéletben magával hoz ez a klasszikus színpadi mű, nemcsak tehertétel, szá­mon tartani való feladat a kritikus és a néző számára, hanem behozhatatlan előny is. Többek között, kinek jutna eszébe „kivonatosan ismertetni” az Éjjeli mene­dékhely „cselekményét”? Az előadásra koncentrálhatnak tehát; meglepetést, ajándékot nem a történet fordulataitól várunk, hanem a színpadi megjelenítéstől. S ez a meglepetés, ez az ajándék örömteli, gazdag és harmonikus. Ritkán látni ilyen minden síkjában bri­liánsan csiszolt előadást, amilyet Adám Ottó, a rendező és a Madách Színház re­mek együttese produkál. „A hét embere” rovatunkban tegnap elmondta lapunkban Adám Ottó, hogy nagy vonalakban miben különbözik ez az előadás a korábbiaktól. Hogy, hiszen 1968-ban járunk, a nyomorélmény he­lyett, ami hatvan évvel, vagy akár har­minccal ezelőtt is mozgósító erő, a tár­sadalmi igazságtalanságok falát romboló feszítővas volt — ma már az emberi tar­talom a lényeg, ez az, ami számunkra örökre szóló. Kevesebb a rongy és a nyö­szörgés, a­­koldusromantika, több a mon­danivalót eszköztelenül és higgadtan fel­táró szövegértelmezés. Az elidegenedés szó mostanában lett divatos, de Gorkij hat évtizede megírta már, s ebben a mostani rendezésben teljes világossággal tárul fel. A mélyben levőknek s azoknak elidegenedése, akik miatt a mélybe ke­rültek, így mutatkozik meg teljesen. A nyomor komisz és ravasz vámszedője, a menedékhely tulajdonosa, Kosztiljov (Gyenge Árpád) és felesége, Vaszilissza (Psota Irén) az értelmezésnek ebben a hűvös fényében válik igazán gyűlöletes­sé, a bölccsé érett hamiskártyás „hippié” Szatyin (Gábor Miklós), a hajdani hin­­tók álmain ringó rongyos-fanyar báró (Mensáros László), az alkoholtól elrohadt eszelős színész (Dégi István), a majdnem megmenekülő, de sorsába visszahulló nyomorult kis házi rabszolga húg (Dem­ján Edit), a boldogtalan álmodozó Nász­­tya (Vass Éva), a különös, majdnem hős tolvaj (Huszti Péter), a szepegő, fisz­­tulázó sapkakészítő (Zenthe Ferenc), a lakatos (Kottár János), s halálba békéit felesége (Nagy Anna), Basilides Zoltán két világ, két osztály között ingó „nem egészen új mestere**, Pádua Ildikó tenye­res-talpas lepénysütő asszonya, Garics János és Tallós Endre mint örök azonos „hórukk-emberek”, Balázsovits Lajos (fd.) csizmadia-legénye — és mind a töb­biek, akiket nem látunk, de valahol ott vannak a színfalak mögött, s akik ma­guktól is, de sokkal inkább a sorstól s társadalomtól letörten, megalázottan, re­ménykedve, lázadva és belenyugodva keringenek egy végeérhetetlen körben. Egytől egyig világos, tiszta és jelentéssel teljes alakok. Egy darab csupa epizo­­distából, csupa halhatatlan epizódszerep­ből. Hatvan év után (lám, mégis bele­csúsztunk az egybevetésbe) talán csak az egy Luka, a furcsa derűsségű, békés és békéltető öreg vándor (nem Pécsi Sándor hibájából) mond ma már keveset a mai nézőnek. Ószlávosan lágy zarándok „jó­kodása” fölött eljárt az idő. Ha ebből a hibátlan, azonos szinten tar­tott, jól összehangolt együttes munkából valamit külön ki kell emelni, talán Men­sáros remekül fáradt, remekül jellemte­­len Bárója az. Van fél perce, mikor Nász­­tya után botorkál, hogy megveri, majd öngúnnyal túlteszi magát a szándékon — ezt a fél percet nem lehet elfelejteni. örülhetünk Déry Tibor árnyalt, kitűnő fordításának, Szinte Gábor naturális, de nem túl részletező díszletének, és Mial­­kovszky Erzsébet jelmezeinek, amelyek „vasaltabban”, kevesebb ronggyal jelle­mezték a figurákat, mint ahogyan a ha­gyományok előírnák. Papp Antal Nem hallgatott el • Nyolcvan éves az Egyetemi Lapok „Ha olvasóink serege, előfizetőink szá­ma tekintélyesre nő, úgy ez biztos jele annak, hogy hiányt pótolunk s akkor vál­lalatunk gyorsan felvirágzik. Ha pedig elmarad a részvét és támogatás, úgy az if­júság maga gyakorolta a leghatásosabb kritikát és lapunk csendesen megszű­nik ...” E szokatlan szavakkal fejeződött be 1888-ban az Egyetemi Lapok első ve­zércikke. A „felsőbb magyar tanintézetek ifjúságának közlönye”, bár fejlécét vál­toztatta, nem hallgatott el az évek során, sőt most ünnepli, jubileumi számmal, fennállásának 80. évfordulóját. Olyan munkatársai voltak az elmúlt évtizedek során ennek az újságnak, mint Kun Béla, József Attila, Heltai Jenő. Társszerkesztőként jegyezte egy időben Móra Ferenc. Az utóbbi években pedig jó néhány fiatal költőt, írót bocsátott szárny­ra. Belső munkatárs volt a közelmúltban Simonffy András és Baranyi Ferenc. Je­lenleg az Eötvös Loránd Tudományegye­tem lapja kéthetenként több mint két­ezer példányban lát napvilágot. — Állandóan körülbelül huszonöt olyan aktivistával dolgozunk, aki társadalmi munkában írja a cikkeket, részt vesz a szerkesztésben — mondja Károlyi Mária, a lap felelős szerkesztője. — Sajátos funkciója az Egyetemi Lapoknak, hogy fia­tal újságíró-tehetségeket nevel, bölcsész- és jogászhallgatókból. Amíg ilyen munka­társi gárdát tudhatunk magunkénak, leg­alább újabb 80 évig nem kell félni attól, hogy részvétlenség miatt el kell hallgat­nunk. N. S. L. KRÓNIKA KRÓNIKA KRÓNIKA NivóDíjBAN részesítette a Művelődés­ügyi Minisztérium a Magyar Állami Operahá­zat Szokolay Sándor Hamlet című operájának előadásáért. A díjat szombaton Lukács Miklós igazgató dr. Barna Andrásnénak, a miniszté­rium főosztályvezetőjének jelenlétében nyúj­totta át a szerzőnek és a rendezőnek, a főbb szereplőknek, a jelmez- és díszlettervezőnek, a karmestereknek s a kísérő zenekar minden tagjának. A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK oktató, nevelő munkáját jelentősen elősegítik a kollé­­giumok — erről nyilatkozott dr. Tóth Tibor, az Eötvös Kollégium igazgatója, az országos fel­sőoktatási kollégiumi bizottság titkára. Beje­lentette, hogy jövőre Veszprémbe hívják össze a kollégiumi igazgatók és diákbizottsági titká­rok országos tanácskozását. NAGY FIÁRA, KODÁLY ZOLTÁNRA emlé­kezik Kecskemét a zeneköltő születésének 86. évfordulója alkalmából. Szombaton háromna­pos ünnepségsorozat kezdődött: Kodály és a magyar népi zene címmel kiállítás nyílt, és népdalbemutatót rendeztek. régészeti Ásatások Budapesten cím­mel új, állandó jellegű kiállítást adott át a nyilvánosságnak szombaton a Várpalotában dr. Gyalmos János, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese. Jelen volt Hantos János, a fővárosi tanács vb-elnökhelyettese és Gö­­nyei Antal, a Művelődésügyi Minisztérium fő­osztályvezetője. * A CSEH TÖRTÉNELMI REGÉNY címmel iro­dalmi estet rendez a Csehszlovák Kultúra a VI., Rózsa Ferenc u. 61. alatti Csehszlovák Klubban december 16-án este 6 órakor. Az est előadója dr. Dobossy László egyetemi tanár; bemutatják a Régi cseh mondák című mrnka­­filmet is. Ugyancsak a Csehszlovák Klubban nyílik meg a prágai népművészeti központ ki­állítása. * HETVEN ÉVES a győri Magyar Vagon- és Gépgyár énekkara, hazánk egyik legnagyobb munkáskórusa. A szombati ünnepségen meg­jutalmazták a régi kórustagokat, majd az együttes jubileumi hangversenyt adott. * TANCANTOLOGIA 1968 címmel ma, vasárnap délelőtt 10 órakor a Madách Színházban az év legsikeresebb táncalkotásaiból összeállított táncbemutató rendez a Népművelési Intézet és a Fővárosi Művelődési Ház. Közreműködik a KISZ Központi Művészegyüttes tánckara és a legjobb amatőr táncegyüttesek. * JUBILEUMI ÉVKÖNYVET ad ki a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem a Tanácsköztár­saság kikiáltásának fél­ évszázados évforduló­jára. Az évkönyv kettős évfordulóról emléke­zik meg: a Selmecbányán 1735-ben alakult in­tézmény ugyancsak 10 éve költözött Sopronba. ARADSZKY LÁSZLÓ új nagylemeze a bol­tokba került. A felvett 12 táncszám között van a Nathalie egy új változata Színes forgatag (Natasa) címmel. * A FALU TÁNCA címmel mutatja be a zala­egerszegi Művelődési Ház Zalai Táncegyüttese új műsorát december 16-án este 7 órakor. A negyvenöt éves Egri est 2k December 23-án mutatják be Várkonyi Zoltán színes, szélesvásznú filmjét, a nagy érdeklődéssel várt Egri csillagokat. Kevesen tudják, hogy Gárdonyi Gé­za regényének ez már a második filmfeldolgozása. Az ősváltozatot — a ké­sőbb világhírűvé vált Fejős Pál rendező munkáját — a korabeli újságok szerint 1923. december 6-án mutat­ták be. A Mozi és Film kri­tikusa szerint „A film kül­sőségekben stílusosan adja vissza a­ történelmi kort, s a cselekményt folyamatosan adja elő. A rendezés he­lyenként egész kvalitásos, csak az egri vár ostromá­nál marad adósunk. Igaz vi­szont, hogy az effajta jele­netekben Cecil B. de Mille (Az orleansi szűz), Griffith (Intolerance) meg Lubitsch alaposan elkényeztették a közönséget, úgyhogy azok monumentalitására gondol­va, az egri vár ostroma pri­mitívnek tűnik fel. A felvé­telek végig igen szépek, és a színészi játék is érdemes munka. Jankovszky Mara kedves, szimpatikus jelen­ség és szépen játszik. Na­gyon tehetséges filmszínész­nek bizonyult a fiatal Alarc­­sáry Zoltán, aki egy félsze­mű törököt adott és nagy jellemfestési készségről tesz tanúságot. Bihary Sándor, Sziklay Béla, Takács Ily, Baló Elemér, Réthey Lajos, Fülöp Sándor igen jó együt­test adnak.” A Ma Este kritikusa viszont éppen azt emeli ki, hogy a film „a le­gendás idők hangulatát hí­ven érzékelteti meg, s gyö­nyörű jelenetsorozatban mutatja be az egri vár ost­romát”. — Vajon fennmaradt-e a film? — kérdezzük a film­­archívumban. — Sajnos, nem — vála­szolják —, néhány évvel ez­előtt még őrzött valaki né­hány tekercset belőle, de is­merősei merő jóakaratból azt tanácsolták: dobja ki, mert tűzveszélyes. A Filmtudományi Intézet­ben Fejős Pál életművének kutatója, Molnár István a következőket mondja: — Felvetődik a kérdés, mi indította a kitűnő rendezőt ilyen nagyarányú vállalko­zásra egy olyan korszak­ban, amikor a magyar film­gyártás alig-alig vegetált. Fejős, aki 1923-ban 26 esz­tendős volt, romantikus korszakát élte. Nem sokkal előbb egy Puskin-témát fil­­mesített meg, s nyilván így támadhatott a gondolata. A szereplők közül néhá­­nyan ma is itt élnek közöt­tünk. Így Venczel Vera sze­repének hajdani megeleve­­nítője, az 1923-as Czeczey Éva, Jankovszky Mara. — Tudomásom szerint — mondja — Fejős Pál, aki akkor a férjem volt, erede­tileg Gárdonyi Géza A hosz­­szúhajú veszedelem című regényét kívánta filmre vin­ni. Az író fiával, Gárdonyi Józseffel tárgyalva vetődött fel utóbb az Egri csillagok elkészítésének ötlete. A külső felvételeket Csesznek várának romjainál, s a Pál­­völgyi cseppkőbarlang kör­nyékén készítette Papp Gyula operatőr. Forgattunk a Nemzeti Galéria mai épü­letében is. Akkoriban per­sze egészen más körülmé­nyei voltak a filmgyártás­nak, így a tömegjelenetek­hez a Honvédelmi Minisz­térium nem adott katonasá­got, s anyagi nehézségek is jócskán támadtak. Mint Baló Elemér, a film egy másik szereplője mond­ja, a felvételek során külön érdekesség volt, hogy a „fél­szemű török” alakítója, Makláry Zoltán, milyen ki­tűnően lovagolt. Vajon ho­gyan gondol vissza szerepé­re az egykori Jumurdzsák? — Régen volt — mondja Makláry Zoltán —, nem sok emlékem van róla. Fejős Pál kért fel a szerepre. Hogy jól lovagoltam? — mosolyodik el — Lehet. Negyvenöt év múlt el az­óta... . Ábel Péter Modern forma, nemes anyag, a porcelán és ólomkristály érték maradt Márkás porcelánt, ólomkristályt VÁSÁROLJON KARÁCSONYRA a Főv. Vas- és Edénybolt Vállalat HERENDI ÜZLETHÁZÁBÓL V., Kígyó utca 4. sz. Telefon: 389-125 Karácsonyi lemezújdonság: Kálmán: CSÁRDÁS KIRÁLYNŐ Teljes felvétel Qualiton hanglemezen Honthy Hanna, Házy Erzsébet, Rátony­ Róbert, Palócz László, Korondy György, Feleki Kamill, Csákányi László, Zentai Anna Vezényel: BRÓDY TAMÁS

Next