Magyar Hírlap, 1969. január (2. évfolyam, 1-30. szám)
1969-01-02 / 1. szám
'y-H. utCf-irji 4 twrJANUÁR 2.CSÜTÖRTÖK NEMZETKÖZI POLITIKA _______________________MncTflR filmap A BT egyhangú határozatban ítélte el Izraelt a bejrúti repülőtér elleni támadás miatt (MTI) A Biztonsági Tanács szilveszter éjjelén egyhangúlag elfogadott határozatban ítélte el Izraelnek a bejrúti nemzetközi repülőtér ellen végrehajtott katonai akcióját. Az akció — mint a határozat rámutat — egyértelmű volt az ENSZ-alapokmány és a tűzszüneti egyezmény megsértésével. A határozat szerzői súlyos aggodalmuknak adnak hangot amiatt, hogy Izrael újabb agresszív cselekménye még inkább kiélezte a közel-keleti feszültséget Hasonlóképpen aggodalmukat fejelik ki a polgári légiforgalom zavartalanságát fenyegető megnövekedett veszély miatt Malik, a Szovjetunió képviselője beszédet mondott a Tanács ülésén. — Az az egyöntetűség — állapította meg —, amellyel a Biztonsági Tanács tagjai elítélték az izraeli fegyveres erők bűnös tevékenységét, újfent annak elismerése, hogy haladéktalanul a lehető legerélyesebb intézkedéseket kell tenni a Tel Aviv-i szélsőséges elemek megfékezésére. Szükség van arra, hogy rendre utasítsák őket, rákényszerítsék a Biztonsági Tanács határozatainak tiszteletben tartására, és arra, hogy szüntessék meg a békés politikai rendezés szabotálását. A libanoni parlament ülése (Reuter, UPI, AFP) A libanoni parlament kedden, zárt ajtók mögött tartott több órás vita után határozatban ítélte el a Libanon ellen intézett izraeli agressziót. Követelni fogja továbbá az Egyesült Államoktól, hogy törölje a Phantom típusú amerikai vadászbombázók Izraelnek való szállítását, és arra kér valamennyi országot, hogy ne nyújtsanak katonai segítséget Izraelnek. A képviselőház ülése után Abdallah al Jafi miniszterelnök újságírók előtt kijelentette, Libanon örömmel fogadta a Biztonsági Tanácsnak Izraelt elítélő határozatát. Hozzátette, hogy kormánya foglalkozik a közös arab védelmi tanács összehívásának lehetőségével. Cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a libanoni kormány állítólag le akar mondani. A bejrúti lapok egyébként kedden hozták nyilvánosságra Jafi hétfői parlamenti beszédét. A többi között kijelentette: a bejrúti repülőtér ellen végrehajtott légitámadás egyáltalán nem módosítja Libanonnak a palesztinai menekültek kérdésében elfoglalt álláspontját. A palesztinai menekülteknek joguk van Libanonban élni. Ezt a jogukat az ENSZ ismerte el. A palesztinai felszabadítási mozgalmakkal és azok fegyveres alakulataival foglalkozva Jafi hangsúlyozta: továbbra is úgy véljük, hogy a fegyveres csoportok tevékenysége törvényes jogok gyakorlását jelenti. Helyreállt a légiforgalom (AFP, Reuter) A bejrúti repülőtér hétfőn már a megszokott átlagforgalmat bonyolította le: 1200 utast fogadott. Közöttük voltak a londoni Lloyd’s biztosítótársaság szakértői, akik az izraeli támadás okozta károk felmérésére érkeztek. Estére már el is készítették jelentésük jegyzőkönyvét. Bejrúti Reuter-jelentés szerint a libanoni polgári légiflotta 20 millió 800 ezer font sterling kárt szenvedett. Az AFP szerint azonban ennek az összegnek csak mintegy fele terheli a biztosítótársaságokat. Az izraeli terrortámadás áldozatául esett 13 repülőgépet teljesen megsemmisültnek nyilvánították. Az AFP jelentése szerint a nemzetközi biztosító társaságok azt tervezik, hogy a jövőben a repülőtársaságok gépeit háborús kockázat ellen nem biztosítják be. Eskol nyilatkozata (AFP) Eskol, izraeli miniszterelnök kedden parlamenti nyilatkozatában határozottan elutasította azt a bejrúti álláspontot, hogy Libanon nem felelős az izraeli repülőtársaság gépe ellen elkövetett athéni merényletért. Hangoztatta, hogy Izrael nem hagyhatta válasz nélkül ezt az akciót, s kijelentette, Izrael nem egyezik bele, hogy a tűzszünet megbénítsa, amikor „az arab kormányok szabadon folytathatják a háborút terror vagy más módszerek segítségével”. A miniszterelnök beszédét követő vitában a képviselők túlnyomó többsége jóváhagyta az izraeli kormány akcióját és bírálta a Biztonsági Tanács magatartását Riadókészültségben a 6. Pottá, újabb incidensek (Reuter, AP, ADN) Jordánia ENSZ képviselője a Biztonsági Tanács elnökéhez intézett levelében tiltakozást jelentett be a területe ellen intézett hétfői izraeli támadás miatt. * Tájékozott forrásból szerzett értesülések alapján jelentik a hírügynökségek, hogy a Földközi-tengeren állomásozó amerikai 6. flotta egységeit riadókészültségbe helyezték a közel-keleti súlyosabb fejlemények lehetősége miatt. Említett körökben úgy vélik, hogy az intézkedést a bejrúti repülőtér ellen intézett izraeli támadás miatt hozták. Mint az ADN rámutat, hasonló riadókészültséget rendeltek el korábban, más válságos helyzetekben is az amerikai hadihajók számára, különösen 1967 júniusában, az izraeli- arab háború idején. Az izraeli hadsereg egy szóvivője bejelentette, hogy 1968 utolsó 12 órájában hét incidens zajlott le az izraeli—jordániai, illetve az izraeli—libanoni határon. A szóvivő hozzátette, hogy a Holt-tengertől északra, Kaira vidékén egy falut Jordánia területéről rakétákkal lőttek. Ennek a támadásnak halálos áldozata nem volt. Kedden, Szilveszter napján újabb incidensek voltak a Közel-Keleten, Izrael határai közelében. Libanonból arab gerillák aknákkal lőtték Kirjat Smoneh városát, az aknák három ember halálát okozták. A libanoni határ térségében, Kefar Javai falut arab partizánok lőtték. Megrongáltak egy vízvezetéket és egy áramfejlesztőt. Az izraeli katonai szóvivő azt állította, hogy az arab partizánok Libanonból jöttek át. Izrael jordániai határvidékén, az Akabai-öbölnél is összecsapásra került sor izraeliek és arab partizánok között. Ammani lapok jelentése szerint a megszállt nyugat-jordániai területeken röplapokat osztogattak, amelyek általános sztrájkra szólítják a lakosságot. A röplapokat különböző arab nemzeti szervezetek írták alá, amelyek egyúttal felszólítják a Vöröskeresztet és más nemzetközi szervezeteket, vizsgálják meg, milyen körülmények között tartják Izraelben az arab foglyokat. Ammanban szerdán délután bejelentették, hogy délelőtt — 24 órán belül másodszor — az izraeli légierő ismét megsértette Jordánia légiterét. Két izraeli helikopter egy vadászgép fedezetével behatolt jordán terület fölé és a Holt-tengertől délre géppuskatüzet nyitott a jordániai erőkre. Két másik izraeli vadászgép Maan városánál sértette meg Jordánia légiterét, azonban a légelhárítás tüze visszafordulásra kényszerítette őket. Tel Avivban szerdán közölték, hogy kedd este a Sinai-félszigeten egy izraeli katonai jármű aknára futott. A gépkocsin tartózkodó három izraeli katona meghalt. ] <2Y Costa e Silva újévi „bizonyítványmagyarázata’' (Reuter, AP, VP1) Arthur da Costa e Silva brazíliai elnök a lakossághoz intézett újévi üzenetében „megmagyarázta a bizonyítványát”. Huszonnégy órával azután, hogy kormánya bejelentette: 13 személyt 10 esztendőre megfosztanak politikai jogaitól, az elnök rádió- és televízióbeszédben fejtette ki, miért is ragadta magához a teljhatalmat Azt állította, hogy ha nem cselekedett volna, Brazíliában polgárháború robbant volna ki Emiatt december 13-án meghatározatlan időre elrendelte ment bezáratását A jogfosztott politikusok kB jelentősebb Carlos Lacerda. 1 11 parlamenti képviselőt ésségi bírót sújtott ez az vitézi Lacerda volt kormányzót a brazíliai nemzetbiztonsági tetta meg politikai jogaitól, úgy a nemzetbiztonsági tangosan ismét összehívják és politikusok sorsáról is dön" Megalakult az új csehszlovák kormány és a Szlovák Szocialista Köztársaság (CTK) Svoboda köztársasági elnök január 1-én, a csehszlovák föderációról szóló alkotmányos törvénynek megfelelően, kinevezte a Csehszlovák Szocialista Köztársaság új kormányát. A kormány elnöke O. Cerník, elnökhelyettesei P. Colotka, S. Faltan, F. Hamouz és V. Vales. J. Marko külügy-, J. Semnar belügy-, F. Vlasak tervezési, B. Suharda pénzügy-, J. Tabacek külkereskedelmi, M. Stancel munka- és szociálisügyi miniszter. J. Typolt az árügyi, M. Druskovic a műszaki és általános fejlesztési, J. Krejci az ipari és K. Bodia a mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottság elnöke lett. A szövetségi kormányban is Al. Dzur vezérezredes a honvédelmi miniszter. Január 1-én megalakult a Szlovák Szocialista Köztársaság. A történelmi nevezetességű pozsonyi várban a szlovák nép és az egész Csehszlovák Köztársaság történetének e kiemelkedő eseménye alkalmából pontosan éjfélkor kisebb ünnepséget rendeztek. Felvonták a csehszlovák és szlovák lobogót, majd tüzérségi díszsortűz hangzott el. Ondrej Klokoc, a Szlovák KP KB elnökségi tagjának, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökének beszéde után az ünnepséget tűzijáték zárta le. Firon András jelenti Prágából A föderációs vezető testületek megalakítása és a gazdasági problémák a csehek és a szlovákok érdeklődésének előterében Vegyes érzelmekkel búcsúzott az óévtől Prága népe. A január óta érezhető feszültség december utolsó napjaiban sem múlt el. Ez derült ki a beszélgetésekből mindenütt. A villamoson, éttermekben, hivatalokban egy-kettőre körülfogott, érdeklődéssel hallgatott és ezernyi véleménnyel traktált magyar vendég a vélemények és az események tömegéből három említésre méltót emelhet ki. Az első az, hogy Prága üzleteiben karácsony után jóformán üres polcok fogadták a belépőt. A vásárlási láz — az emelkedő árak ellenére — hatalmas volt, s félő, hogy a december végi áruhiány nemcsak átmeneti jelenség. A prágaiak, még az optimisták is, borús tekintettel néznek az 1969-es gazdasági év elé. A gazdasági élet fejlesztésének nehézségei rendkívül nagyok. Érdekes újévi színfolt az a törvénytervezet, amelyet a munkaügyi és szociálpolitikai minisztérium fogadott el az óév utolsó napján. Eszerint felemelik a házasságkötés korhatárát: a férfiak — ha a javaslat törvényerőre emelkedik — a 21., a nők a 18. születésnapjuk előtt nem köthetnek házasságot. Az indok: sok a felelőtlen, rossz házasság, sok az abortusz és a válóper. A minisztérium döntését közvéleménykutatás előzte meg. A megkérdezett orvosok, jogászok, katonák, egyetemista-, munkás- és parasztfiatalok, abortusz bizottsági tagok 66— 90 százaléka helyeselte a házasodási korhatár felemelését. A leginkább várt politikai esemény: a csehszlovák föderációs központi kormány, valamint a cseh és a szlovák nemzeti kormány megalakulása. Amint a csehszlovák miniszterelnökségen a Magyar Hírlap munkatársának elmondották, a cseh nemzeti kormány elnökéül Rozit, a szlovák kormány élére Sadovskyt jelölik. Nem ilyen egyértelmű a helyzet az új szövetségi nemzetgyűlés elnöki tiszte körül. Az eddigi nemzetgyűlés, amelynek elnöke Smrkovsky volt, államjogilag 1968 végével megszűntnek mondható. Az új szövetségi nemzetgyűlés elnöki székében — mint erről olvasóink pozsonyi jelentések alapján már karácsony előtt értesülhettek — a szlovákok szlovák államférfit szeretnének látni. Ezt a javaslatot Gustav Husak karácsonyi tévébeszédében ismét megerősítette. A prágai Esti Hírlap, a Vecerni Praha szilveszteri számának címoldalán egy kártyát vető kéz ütötte fel a lapokat. A három felütött lapon ez olvasható: „Remény” — „Váratlan öröm" — „Boldogság”. Éjfélkor erre koccintottunk a Lucernában, egy polka és egy kis zurka között barátságunk jegyében , abban a reményben, hogy az új esztendegészséges fejlődést hoz. Gandhi asszony: India kész tárgyalni Kínával és Pakisztánnal (Reuter) Indira Gandhi asszony, India miniszterelnöke, szerdán sajtóértekezleten jelentette be, hogy hazája hajlandó tárgyalásokat kezdeni Kínával a határproblémák rendezéséről. A kínai-indiai tárgyalásokról szólva közölte, hogy India „nemzeti tisztességét és érdekét” szem előtt kívánja tartani. Arról nem nyilatkozott, vajon India továbbra is ragaszkodik-e hozzá, hogy Kína fogadja el az 1962-ben Colombóban kidolgozott javaslatokat a ladakhi határviszály rendezésére. (A colombói indítványt India a múltban elfogadta, a kínaiak viszont csak elvi hozzájárulásukat adták.) Megjegyezte még, India igyekszik megoldást találni Kínával támadt problémájának rendezésére, bár pillanatnyilag nem ismeri a megoldás módját. Gandhi asszony jelezte, India kész elfogadni Ajub Khán pakisztáni elnök legutóbbi, megnemtámadási szerződési ajánlatát. Makariosz az idei választásokról (MTI) Makariosz ciprusi elnök hétfőn sajtóértekezleten közölte, hogy 1969 első felében parlamenti választásokat kell kiírni a szigetországban. A ciprusi képviselőház megbízatása ugyanis júliusban lejár. Új államelnök: Ngouabi ' 10 Kormányátalakítás Brazzaville-Kongóban (Reuter, AP) A brazzaville-kongói katonai junta, amely szeptember óta van hatalmon, a múlt év utolsó napján kormányátalakítást hajtott végre, az új esztendő végén pedig általános választásokat rendez. Az úgynevezett Nemzeti Forradalmi Tanács január 1-i hatállyal államelnökké nevezte ki Ngouabi főparancsnokot. Az eddigi kormányfő, Alfred Raoul miniszterelnökként megmaradt a kormány élén. Ngouabi fiatal tiszt, hazáján kívül alig ismerik. Ejtőernyős százados volt, nyáron ő vezette a katonai felkelést, amely megfosztotta hatalmától Massemba Debat elnököt. Ezt követően Ngouabi a „Forradalmi Nemzeti Tanács” elnöke lett. Most államfői tisztsége mellett egyúttal a nemzetbiztonsági és és nemzetvédelmi minisztérium vezetője. A miniszterelnök viszont a gazdaságtervezési tárcát is átveszi. Ngouabi újévi üzenetében bejelentette, hogy az új esztendőben — valószínűleg az év második felében — tartják meg az elnökválasztásokat. Nigéria általános mozgósításra készül (AP, AFP) Gowon vezérőrnagy, a nigériai szövetségi állam vezetője újévi üzenetében bejelentette, hogy 1969 elején valószínűleg kénytelen lesz általános mozgósítást elrendelni, mert mielőbb szeretne véget vetni a másfél esztendeje múló polgárháborúnak. Rámutatott arra, hogy a lázadók semmiféle engedménnyel nem elégednek meg, hanem láthatóan végig akarják vinni a harcot. Egy másik lagosi jelentés egyébként arról számol be, hogy a nyugat-nigériai Egba-Obafemiben hétfőn ezer személyt vettek őrizetbe, mert tüntettek az adók emelése ellen.