Magyar Hírlap, 1969. március (2. évfolyam, 59-89. szám)

1969-03-01 / 59. szám

4 m».MÁRCIUSI,SZOMBAT HAZAI KÖRKÉP MflGTRR fflRIBF ■ « VI-ViUI -1 Körülmények, szülők, pofonok Hirtelen kezű pedagógusokra panaszkodnak mostanában Szigethalmoni A községi tanács elnöke és titkára szolid zárkózottsággal foread. Furcsállják, hogy egy újságíró — ha már Szigethalomra téved — éppen ezt firtatja, a pedagógiai módszereket, amikor áldatlanul roszszak az útjaik, a lakosság számának hirtelen gyarapodásával ezernyi nehézség előtt állnak, több mint 700 gyerek kénytelen osztozni a nyolc tantermen, három váltásban folyik a tanítás, egyik évről a másikra olyan „vegyes” összetételű lett a lakosság, hogy a tanítók egyedül már nem is mernek családlátogatásra menni, sőt, sok szülőhöz egyáltalán nem vállalják a vizitálás kockázatát. Pofonokról nem hallottak, az iskolaigazgató mint tanácstag egyébként is jelentette volna. Néhány elítélendő szülői kilengésről tudnak ugyan, ezek az ügyek azonban más lapra tartoznak, s éppen ideje a felelősségre vonásnak. A tanács szabálysértési naplója — ilyen vonatkozásban — rendről tanúskodik. Az iskolaigazgató higgadt, nyugodt ember. Nemcsak nagy pedagógiai gyakorlata van, hanem sokéves helyismerete is. Az első félórában hozzásegít ahhoz, hogy az alkalmi vendég beleélje magát egy roppant nehéz körülmények között dolgozó tantestület helyzetébe. Nagyjából azt erősíti meg, amit a helyi tanács vezetői mondottak. Szigethalom az ipari vonzás roppant eleven áramkörében él. Messzi vidékekről, főként az Alföld elmaradottabb tájairól a családok sokasága költözik ide. Ezeknek a gyerekeivel, illetve a bevándorló szülőkkel van a legtöbb baj. Ha azt mondjuk, keveset törődnek saját iskolás korú gyermekeikkel , akkor még semmit nem mondtunk. Ahány történet, annyi szomorú história. Megtalálhatjuk benne a fenyegetőzést, a részeg duhajkodást, a pedagógusok ócsárlását — a szülői érvek „nyomatékának” kedvéért még a kést is, a zakó belső zsebében ... Így meséli az igazgató, és hozzáteszi: — Most tettünk három rendőrségi feljelentést. Ilyen körülmények között nem lehet dolgozni. De ezek csak a külső tényezők. A másik a „futószalag-rendszerű” tanítás. Mi fél nyolckor kezdünk és 18 óra tíz perckor hagyjuk abba. Zsúfoltság, minimális feltételek. Talán a most épülő iskola segít rajtunk. — Milyen eredményt vár a feljelentésektől? — Példaadást. Azt, hogy akiket illet, azok rádöbbenjenek: a pedagógus is ember. A tantestület egyébként mindezek ellenére optimista és egységes. Dolgozni, tanítani akar, áldozatokat vállal, teszi a hivatását. Pedig a 22 nevelő többsége „kijáró” ... Van, aki Budáról hajnali hatkor Indul útnak Szigethalomra... — A pofonok? — Valamikor régen emiatt néhányan fegyelmit kaptak. Ma ilyen nincs nálunk — legalábbis nem tudok róla. A rágalmazáshoz és a fenyegetőzésekhez sorolom. A sajtóval különben gyakran fenyegetnek bennünket... De egyetlen konkrét, friss esetet még senki nem bizonyított. — Kérem, keressük meg P. Ferit. Éppen szünet van az emeleti folyosókon. A keresett kisdiák másik váltásban van — csak a bátyjával beszélünk. — Fáj még az öcséd füle? — Igen ... — Mi történt vele? — K. tanító bácsi megpofozta, és feltépődött. A tanár úr éppen szabad. Az igazgatónak így foglalja össze az esetet: — Csak megszorítottam és feltettem a padra, ez nem verés. Hogy feltépődött? ... Egymás közt gyakran verekszenek. Rendkívül fegyelmezetlenek, koszosan jönnek az iskolába, van úgy, hogy magam hozom be őket a tanáriba, és megmosdatom. Még tart a szünet, válogatunk a gyerekek között. A megszólítottak többsége az igazgató jelenlétében is azt állítja, hogy vannak pofonok az iskolában. Eltelik két nap, a harmadikon újra visszamegyek. Előbb Ráckevére, a járási tanács művelődési osztályára. Itt az osztályvezető hosszan, elmélyülten, a szigethalmi tantestület munkájának teljes ismeretében tájékoztat, összegezi a valóban létező nehézségeket, vázolja azokat a körülményeket, amelyek mindennek mondhatók, csak ideálisnak nem. A járás tehát nagyon jól látja, mivel kell megbirkózniuk a szigethalmi pedagógusoknak. Ismerik a folyamatban levő három feljelentést is. Elítélik a szülőknek azt a hányadát, amelyik nem, vagy csak keveset törődik a gyerekével. A testi fenyítés alkalmazásáról nem tudnak. Ha ilyen lenne, természetesen közbeszólna a járás, illetve most már az igazgató hatáskörében van a fegyelmi jogkör. Meghallgatok egy véleményt is: — A sajtóval rossz tapasztalataink vannak. Az ilyen dolgok nyilvános közreadása nem segíti az oktatómunkát. Kifejezetten ártalmas. Persze, ha megvan rá a bizonyítható ok, az más, akkor el kell járni a pedagógusok ellen, a verés nem lehet eszköz. A Vissza az iskolába. K. tanár úr a folyosón félre hív. — Az a múltkori — miután átgondoltam — valóban verés volt. Nem mentem magam. De annyit hadd mondjak el, hogy lehetnek helyzetek, amikor a túlfeszítettségben megfeledkezik magáról az ember és hosszan, szenvedélyesen, őszintén beszél arról, hogy mit jelent szigethalmi pedagógusnak lenni, mit vállal ő maga, kötelezettségen felül a gyermekekért, például a kémiaszakkörért, menynyit kellene tenni ezekért a munkásgyerekekért olyan kisebb létszámú tanulócsoportokban, amelyekről ma még csak legfeljebb álmodni lehet itt. Búcsúzóul ezt mondja: — Pesti kollégákkal is beszéltem arról az esetről, mind úgy ítélte meg, hogy makarenkói pofon volt... Az igazgató ezzel fogad: — Természetesen a fegyelmi alól ez sem menti fel a pedagógust. Egyébként a legjobb tanerők közé tartozik a tantestületben ... Az utcai, a folyosói és a szülői vélemények egybehangzó állítását szeretném még tetézni valamivel. Tisztábban látni, hogy vajon nem egyedi esetekről van-e szó, s nem eltúlzott-e a testi fenyítésről mint „szigethalmi módszerről” beszélni. — Megkaphatnám 15 percre az egyik osztályt? — Ajánlom a VI/b-t, ott most úgyis én helyettesítenék földrajzórán. Négy padsorban csaknem ötven gyerek. Első áttekintésre a roppant zsúfoltság tűnik fel. A két szélső sor fel sem tud állni, csak, ha padtársaikon keresztül kilépnek a padból, mert mellettük már a fal van. — Vegyetek elő papírt, ceruzát, dolgozatot írunk. A címe: Kapunk-e pofonokat az iskolában? Néma csend, aztán sutyorgás , megkezdődik a munka. Másik kérdés: van-e olyan nap, hogy az osztályban senki nem kap pofont? Erre hirtelen vita támad, két pártra szakad az osztály, az egyik része azt mondja, hogy nincs, a másik pedig esélyt ad a pofon nélküli napoknak. Aztán újra a papírok fölé hajolnak. Az utolsó kérdés: tudnak-e a szülők a pofonokról, és hogyan vélekednek? Most itt van előttem a 47 vallomás. A maga nemében szomorú dokumentum. Könnyű lenne tallózni közöttük, tanulságokat levonni belőlük, tényként hivatkozni rájuk — ez azonban már nem a krónikás dolga. Szépen postára adom, és elküldöm a ráckevei járási tanács címére. (Ahonnan azzal engedett el az elnökhelyettes, hogy ne hamarkodjak el semmit, ítéljek felelősséggel, s amennyiben ebből kitelik egy riport, annak kapcsán a járás majd értesít a kivizsgálás eredményéről.) Őszintén szólva, nem fegyelmi eljárásokról, nem megszigorító intézkedésekről várok hírt. Vagy legalábbis nem elsősorban. Mert ez a riport nem azért íródott, hogy hirtelen kezű pedagógusokat mutasson be, s ellenük hangolja a közvéleményt. Ez csak az érem egyik oldala, bár elítélendő. A mi pedagógiánk ezt nem vallhatja módszerének. Sem Szigethalmon, sem másutt. De a tanítás gyakran mostoha adottságaihoz — s közvetve az indulatokhoz —, sajnos, nagyon sokat tud hozzáadni a fentiekben érzékeltetett szülői felelőtlenség is, az a szomorú helyi közfelfogás, amely szerint a gyereket nevelje csak az iskola, az ő dolga az. Ilyen „útravalóval” indítani reggelente a gyerekeket — ez csak konfliktusokhoz vezethet. Mikor lesz tehát biztató a megígért válasz? Ha átfogó vizsgálódás alapján, a körülmények okainak teljes felderítésével vázolja majd a helyi és a járási tanács elképzeléseit a szigethalmi pedagógiai munka megjavítására. Benne a nevelés iskolai feltételeivel, s nem utolsósorban a szülők és az iskola kapcsolatával. Kiss Gy. János Új üdülőközpont a Római-part Árvédelem, strand, vendéglátás, üdülők, közművesítés a fejlesztési tervben Évek óta tárgyalnak, tanácskoznak a Római-part jövőjéről. Az eszmecseréken és néhány előterv elkészítésén kívül azonban alig történt valami. A főváros idegenforgalmi munkabizottsága 1966. november 25-i ülésén megvitatta a Rómaipart helyzetét, és több javaslatot fogadott el. Néhány héttel később a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága is foglalkozott a Római-part fejlesztésével. Azóta is három-hat hónaponként hol a tanácsnál, hol a Hazafias Népfrontnál, mindig szóba kerül a népszerű üdülőövezet ügye. Mi a helyzet most? — erre kerestünk választ. A fővárosi tanács — mondották — mindent elkövet annak érdekében, hogy az 5 kilométer hosszú, 250—300 méter széles vízparti részen új üdülőközpont alakuljon ki. Ehhez elsősorban arra van szükség, hogy ez a terület védve legyen a Duna áradásával szemben. A fővárosi tanács jóváhagyta a Római-part árvízvédelmi tervét, és annak megvalósításához még az idén hozzá is kezdenek. Elkészült a Római-part rendezésének koncepciója is. A terv szerint a városnak ezen a részén elsősorban a vizet kedvelők részére biztosítanak kulturált szórakozási, pihenési lehetőséget. A KÖJÁL a víz szennyezettsége miatt nem járul hozzá a Dunában való szabad fürdéshez, ezért a part közelében levő fürdőket bővítik. Nagyobb lesz a Pünkösdfürdő. Az Erdei-fürdőn kívül még egy strandot szándékoznak itt létrehozni, így a nyári hónapokban 40—50 ezer ember törődhet a parton kulturált körülmények között. A Pünkösd-fürdő közelében autóskempingtábort nyitnak, és erre a környékre több szállodát is terveznek. A Római-parton a szállodákon kívül turistaházat, moteleket, vállalati és SZOT-üdülőket, valamint úttörőtábort építenek az elkövetkező években. Az előzetes becslés szerint néhány esztendő múlva a Rómaiparton 125—140 ezer ember szórakozhat, pihenhet majd. Több bisztró és eszpresszó is épül a városnak ezen a részén. A tervezők ezenkívül javasolják az első budapesti parkkabaré és szabadtéri tánctér kialakítását. Az idősebbek részére sakk- és kártyakerteket, a legfiatalabbaknak gyermekjátszóteret létesítenek a Római-parton. Több teniszpályát is építenek, de nem a versenyszerűen sportolók, hanem a nagyközönség részére. Elkészült a terve annak a két tekepályának is, melyet szintén a hétvégi üdülők vehetnek igénybe. A távlati tervek között szerepel csónakázótó, műjégpálya és lovaglóiskola létesítése is. A múltban a Római-part fejlesztésének egyik legfőbb gátja a közművesítés, a villamos- és autóbuszközlekedés és a forgalmi úthálózat hiányossága volt. A közművesítést rövidesen megoldják, mert köztudott, hogy a Római-parttól nem messze építik az észak-budai lakótelepet. Ennek közművesítésével egyszerre végzik el a Római-part víz-, gáz- és csatornahálózatának bővítését is. Sor kerül a Szentendrei út korszerűsítésére is; a Szatmári úton, a Mátyás király úton, a Kereszt utcán és a Munkácsy Mihály úton át biztosítanak összeköttetést a Római-partra. A tervezők kijelölték az üdülőtelep jövendő központját. Ez a Nánási út nyugati oldalán lesz, ahol több négyemeletes lakóházat is építenek. A jelenlegi csónakházak közül 36-ot lebontásra ítéltek, és elhatározták, hogy az idén már csak olyan csónakházak építését engedélyezik, amelyek beleilleszkednek a Római-part fejlesztési tervébe. Az elkövetkező években legalább 20—25 nagy csónakházat építenek és mindegyikhez csónakszállító pálya is készül. A fővárosi tanácsnak az a terve, hogy a Római-parton elsősorban vállalatok és intézmények jussanak telekhez és azokon olyan épületeket építsenek, melyek a Római- part új, korszerű képébe illenek. Fahidy József -FÉL ÉVSZÁM Ma ötven éve — néhány nappal a kommunista vezetők letartóztatása és a párt szervezetei, sajtója ellen intézett roham után — újra megjelent a Vörös Újság. „A burzsoázia őrjöngött örömében, a tőzsdeügynökök, a Nemzeti Kaszinó lovagjai szolgai alázatossággal üdvözölték a rend »bátor« fenntartóit, a magyar szociáldemokratákat” — jegyezte meg vezércikkében a lap, utalva arra a szerepre, amelyet jobboldali szocdem-vezetők vállaltak és eljátszottak. — „S mi mégis itt vagyunk. Itt állunk a poszton. Itt állunk és harcolunk tovább. Teljes fegyverzettel, a legkeményebb harc biztos győzelmének tudatában újból harcba széltünk” — írta a kommunista lap. Ugyanezen a napon jelentették, hogy a székesfehérvári munkások segítségével Szilfamajorban, Sárszentágotán és Belsőmajorban a gazdasági cselédek szocialista termelőszövetkezetet alakítottak. Lapkommentár: „Üdvözöljük első fecskéjét a szocialista állam tavaszának. A példa nyomán bizonnyal minden községben megalakulnak a termelőszövetkezetek.” Y'&ZWO Bővítik a halastavak területét Európai élvonalba került a magyar tógazdálkodás — mondotta Szalay Mihály, a Szarvasi Haltenyésztési Kísérleti Állomás igazgatója. — E hely megtartása folyamatos előrehaladást kíván. Készül a hat évre szóló, középtávú kutatási program, amelynek az az elsődleges célja, hogy országosan tovább növeljük a halhústermelést, javítsuk a minőséget, bővítsük a választékot, s csökkentsük a költségeket. E törekvésekkel összhangban, főleg az Alföld terméketlen, mezőgazdaságilag egyébként hasznosíthatatlan talaján bővítjük a tavak területét. Az ország halastavaiból jelenleg évente mintegy félmilliárd forint értékű hal kerül forgalomba. Bezárták a ráfizetéses bányákat V'" Javuló eredmények Borsodban Két éve, 1967-ben az energiahordozók felhasználásában beállott változás következtében mélypontra jutott a borsodi szénbányászat. Mintegy 2500 bányászt helyeztek más munkakörbe, bezárták a rossz minőségű szenet adó, s nem gazdaságosan termelő bányákat, s megkezdték a nagy termelékenységű munkahelyek kialakítását. Az év első két hónapjának befejeztével készült gyorsmérleg szerint a nagyarányú központosítás és munkahelyi gépesítés eredményeként egy-egy akna napi átlagtermelése az 1966. évi 611 tonnáról 1100 tonnára emelkedett. Ez több, mint amennyit a borsodi szénmedencében valaha is kitermeltek. Az idén már nem szorulnak ártámogatásra, sőt nyereségesek is lesznek. Mennyit ér egy kutyabőr? * Vidám színes olasz—francia—spanyol kalandfilm * Csak 16 éven felüliek látogathatják * Bemutató: március 8.