Magyar Hírlap, 1969. július (2. évfolyam, 179-209. szám)

1969-07-01 / 179. szám

4 1969. JÚLIUSI, KEDD HAZAI KORKÉP Magyar Hírlap Orvosokat, gyógyszerészeket tüntettek ki kiváló és érdemes rímmel Hétfőn — Semmelweis születésének év­fordulója alkalmából — az Orvos-Egész­ségügyi Dolgozók Szakszervezetének székházában, a Weil-teremben ünnepé­lyesen átadták az idei kiváló és érde­mes orvos, gyógyszerész kitüntetéseket Az ünnepségen részt vett az egészség­­ügyi szervezetek több képviselője, a ma­gyar orvostársadalom több ismert sze­mélyisége is. Az ünnepségen dr. Szabó Zoltán egész­ségügyi miniszter mondott beszédet. Hangsúlyozta: a magyar orvosok, gyógy­szerészek, egészségügyi dolgozók felelős és egyben megtisztelő feladata, hogy a szocialista egészségügyet építsék és erő­sítsék. Feltétele ennek a magyar orvo­sok, gyógyszerészek, egészségügyi dolgo­zók olyan társadalmi, világnézeti, egész­ségpolitikai, szakmai, hivatásbeli szem­lélete, felkészültsége, magatartása, tevé­kenysége is, amely a szervezet, az intéz­ményi rendszer kereteit a szocialista egészségügy alapelveit megvalósító tarta­lommal tölti meg. A továbbiakban a ki­tüntetettek példamutató munkájáról szólt, majd átnyújtotta a kitüntetéseket KIVÁLÓ ORVOSOK: Dr. Aczél György, az Egészségügyi Minisz­térium főosztályvezetője, dr. Bagothay László, a miskolci egyesített kórházak osztályvezető főorvosa, dr. Balogh István bakonyszom­­bathelyi körzeti orvos, dr. Földes István rend­őrorvos ezredes, dr. Hídvégi Zoltán, a nagy­kőrösi városi kórház osztályvezető főorvosa, dr. Kálló Antal, a fővárosi János-kórház osz­tályvezető főorvosa, dr. Sonkoly Kálmán, a békéscsabai városi kórház igazgatóhelyettes főorvosa, dr. Scherer Sándor szekszárdi kör­zeti gyermekorvos, dr. Szilárd János, a Sze­gedi Orvostudományi Egyetem adjunktusa, dr. Szűcs Zsuzsanna (dr. Somló Zoltánná), a dunaújvárosi tanács kórháza osztályvezető főorvosa, dr. Temesi Jenő orvos ezredes, dr. Udvardy László, a Csongrád megyei kórház osztályvezető főorvosa, dr. Varga Ferenc, a Pécsi Orvostudományi Egyetem tanára, dr. Vándor Ferenc, a Weil Emil fővárosi terü­leti kórház igazgatóhelyettes főorvosa, dr. Zoltai Nándor, az Országos Közegészségügyi Intézet tudományos főosztályvezetője. Érdemes orvosok: Dr. Achs Márta (dr. Hőgyész Lászlóné), a Budapest, XIX. kerületi Tanács szakorvosi rendelőintézet belgyógyász csoportvezető fő­orvosa, dr. Baár József salgótarjáni körzeti körzeti orvos, dr. Balázs György, a Debrece­ni Orvostudományi Egyetem adjunktusa, dr. Balogh István szolnoki körzeti orvos, dr. Bá­lint József, az Országos Korányi Tbc-intézet osztályvezető főorvosa, dr. Boskó József, a kecskeméti megyei kórház rendelőintézete szakfőorvosa, dr. Csapó István, az Eger vá­rosi tanács városi főorvosa, dr. Dobó Kál­mán, a debreceni KÖJÁL állami közegészség­­ügyi felügyelője, dr. Doktor Frigyes Gyula, az Orvostovábbképző Intézet adjunktusa, né­hai dr. Giordán Jenő, a kőszegi szülőotthon volt Vezető orvosa, dr. Gyovai Imre szente­­tornyai körzeti orvos, dr. Fekete György, az Országos Traumatológiai Intézet tudományos főmunkatársa, dr. Hamza József, a lenti ren­delőintézet szakorvosa, dr. Háber József, a pécsi megyei tbc-gyógyintézet igazgató fő­orvosa, dr. Horváth Mihály, a Szegedi Or­vostudományi Egyetem adjunktusa, dr. Kar­dos Márta (dr. Borsi Zoltánné), az Országos Mentőszolgálat főorvosa, dr. Keszthelyi Béla, a Pécsi Orvostudományi Egyetem adjunktusa, dr. Kiss Géza orvos alezredes, dr. Nits Emil, MÁV orvos-főtanácsos, dr. Palotai Sándor dabasi körzeti orvos, dr. Papp Ferenc orvos alezredes, dr. Pethes Róbert lábodi körzeti orvos, dr. Solymossy András budapesti kör­zeti orvos, dr. Somogyi Dezső gyűrei kör­zeti orvos, dr. Stróbl Ferenc, a Makó városi tanács kórháza igazgató főorvosa, dr. Székely István, a berettyóújfalui járási tanács kórhá­za osztályvezető főorvosa, dr. Szoboszlay Fe­renc, a Borsodi Szénbányák üzemi főorvosa, dr. Uzsoky Norbert, a budapesti XVIII. ke­rületi Tanács szakorvosi rendelőintézet igazga­tó főorvosa, dr. Varga Margit (dr. Luis László­né), a Budapesti Orvostudományi Egyetem adjunktusa és dr. Várbíró Béla, a Pécs vá­rosi tanács rendelőintézete igazgató főorvosa. alamikor az egyetemen azt tanította a biológia professzora, hogy minden egyed fiziológiai létezése során egyszer el­érkezik a zenitre. Ő most érkezett el. Legalábbis így érzi. Negyed évszázaddal ezelőtt kezdte el a pályát. Volt munka­szolgálatos orvos a veszprémi állami gyermekmenhelyen, amikor még srapne­lek sivítottak a levegőben és patológiai múzeumot lehetett volna kiállítani három­­négyesztendős kicsinyekből. Kerékpárral, majd egy ócska Forddal járta a vidéket falusi orvos korában, amikor a megyében még csak egyetlen mentőautó volt, s így történhetett meg, hogy egy öreg, higgadt bába meg egy lavór tiszta víz segítségé­vel ikerszülést vezetett le Kölesden. Ti­zennégy esztendővel ezelőtt került be Szekszárdra. Ebben az időpontban egyet­len gyermekszakorvosa volt a megyének. Most ott, ahol ügyvezető körzeti szakor­vos, három gyermekgyógyász tartozik az irányítása alá. Nem legendás ember. Gon­dolkodó típus. Nem önmagát értékeli. Mondataiból a viszonyok bontakoznak ki... — Számokat, statisztikákat idézhetnék arról a széles körű tevékenységről, amit nálunk egészségügyi felvilágosításnak ne­veznek. Ezek a számok és statisztikák azonban közismertek, kár rájuk az időt fecsérelni. Helyette inkább azt mondanám el, hogy eredményeink távolról sem egy­értelműek ebben a vonatkozásban. Bejön egy asszony a rendelőbe, karján lázas csecsemő. Diagnózissal jön. „Agyhártya­gyulladás! Ugye agyhártyagyulladás? Megmarad? Doktor úr, ugye megmarad?!” Az asszony szemei vörösek a sírástól, ke­zei remegnek, elfeledett megfésülködni, a lázas gyereket felkapta, bebugyolálta és rohant vele az orvoshoz. Leültetem, kér­dezem. „Honnnét veszi, hogy agyhártya­gyulladás?” Mondja: „Lázas. Meg hányt is. Biztos agyhártyagyulladás!” Félórát is igénybe vesz, amíg megnyugtatom. Ezt az asszonyt ugyanis felvilágosították a gyer­mekre leselkedő veszedelmekről, tüne­tekről, okokról, okozatokról. Csak éppen arról nem világosították fel, hogyan kell gondozni egy csecsemőt. Sajnos a mi egészségügyi felvilágosításunk sokszor Egy orvos a zeniten inkább betegségügyi felvilágosításnak nevezhető, ami olykor több kárt, mint hasznot jelent. Azt hiszem, többet kellene mondanunk az embereknek a helyes élet­módról és kevesebbet a patológiáról. Nem a szorongásokat kellene növelnünk bennük, hanem a praktikumot. — Az orvos altruista. Ez az altruizmus, ez az önzetlen segíteniakarás olykor tár­sadalmi kérdésekbe torkollik. A bölcső­dében is dolgozom. Itt ismertem meg egy asszonyt, aki minden reggel ötkor keltette picinyét, hogy a hegyről, Reme­tekápolnáról cipelje a bölcsődébe, mert hatra már a munkahelyén kellett len­nie. Fél hatkor beadta a gyereket a böl­csőde melletti lakásba, mert a bölcsőde csak hatkor nyitott. Először sajnáltam őket. Azután elkezdtem gondolkozni, hogy vajon jó-e ez így? Később már nemcsak erre az asszonyra s nemcsak erre a gyerekre gondoltam, hanem a többiekre is, akiket a bölcsődében lát­nak el. Új szempontból gondoltam rá­juk. Abból a szempontból, hogy milyen fizikai és pszichés megterhelésnek van­nak kitéve a legkisebbek. Arra a meg­állapításra jutottam, hogy az emberszü­lött legalább egy esztendeig fészeklakó. Tapasztalatból tudom, hogy körülbelül ekkoriban az orvosok ezreiben érlelőd­tek hasonló meggyőződések, s különböző ankétokon, értekezleteken kezdtünk ki­fejezést adni közös véleményünknek. Nem akarom most leegyszerűsíteni a társadalmi problémák megoldásának fo­lyamatát, de számomra kétségtelen bi­zonyság: az orvosi altruizmusnak is sze­repe volt abban, amikor a kormány vé­gül is úgy döntött, hogy húsz hét teljes fizetésű szabadság mellett lehetővé teszi a dolgozó anyák otthonmaradását két esztendeig. — Sokat beszélünk magunk között a betegekhez fűződő viszonyunkról. Nagyon keveset beszél a társadalom az orvos­hoz fűződő viszonyáról. Igaz, hogy az orvos sokszor önmaga helyett is gyógy­szert kínál, de van ennek egy másik ol­dala is: a betegek jelentős százaléka nem elsősorban az orvost, hanem a gyógyszert igényeli. Ha nem ír fel szá­mára gyógyszert, úgy érzi, semmit sem kapott. Ha nem írja fel számára azt a gyógyszert, amit kér tőle , elégedet­lenül távozik. Már-már nemcsak az egy betegre jutó orvosok számától, hajszától, kimerültségtől függ az elgépiesedés eb­ben a kapcsolatban, hanem a kölcsönös elvárásoktól is, amelyek nem egy eset­ben előítéleteken alapulnak. Sokszor ép­pen az emberi kapcsolat megőrzése ér­dekében írunk fel gyógyszert akkor is, amikor többet érne egyébként megvaló­sítható életmódot írni elő. Rossz lánc­reakció ez, olyan veszélyekkel járhat,­ amit egyszer talán nem tudunk majd az idő rovására hárítani. — Az utóbbi időben sokat foglalkoz­tatott a juvenális hypertónia. Észrevet­tem ugyanis, hogy az ifjúkori magas vérnyomás előképe már gyerekkorban jelentkezhet, amikor még szó sincsen az erekben lerakodott mészről. Ezek a „hypertóniás jelöltek” idegrendszeri ala­pon produkálják a szervi tüneteket, s ez az alap később kiváló talajává válhat a felnőttkori magas vérnyomásnak. Elvé­geztem néhány vizsgálatot, s ezek ki­mutatják, hogy a tudásanyag robbaná­sa nemcsak szellemi megterhelést jelent, hanem élettanit is. Azok a művelődés­­ügyi szakemberek, akik jelenleg a kor­szerű általános műveltség meghatározá­sán törik a fejüket a túlterhelés csök­kentése érdekében, talán kevésbé tud­ják, hogy a felnövekvő nemzedékek egészsége érdekében vitatkoznak jól vagy rosszul, végeláthatatlanul vagy eredményesen. Nekünk, orvosoknak job­ban oda kellene figyelnünk arra, hogy az ember nemcsak biológiai, hanem társa­dalmi lény is. Nevelőknek, szülőknek, társadalomnak pedig arra: az ember nemcsak társadalmi, hanem biológiai lény is. Dr. Scherer Sándor negyed évszázadot töltött el hivatásának gyakorlásával. Gondolataiból néhány töredéket adtunk közre. Ezekkel a töredékekkel lehet vi­tatkozni. A negyed évszázaddal nem. Fodor Gábor KIVÁLÓ GYÓGYSZERÉSZEK: Boros István, a Tolna megyei Gyógyszertá­ri Központ igazgatója, Erdei Tibor, a MED­­IMPEX Külkereskedelmi Vállalat vezérigaz­gatója, Hartai Lajos, a Szabolcs-Szatmár me­gyei Tanács egészségügyi osztálya főgyógy­szerésze, Rázsó István, a fővárosi tanács Gyógyszertári Központjának igazgatója és dr. Winkler Elemér, a Szegedi Orvostudomá­nyi Egyetem tanára. ÉRDEMES GYÓGYSZERÉSZEK: Antal Antal, a Fejér megyei Tanács Gyógy­szertári Központja főgyógyszerésze, Bentzik Edit (dr. Pethő Árpádné), a Veszprém me­gyei Tanács Gyógyszertári Központja osztály­­vezetője, Czigány Tibor, a letenyei gyógy­szertár vezetője, dr. Cserenyei Edit (dr. Fűzi Miklósné), a Budapesti Orvostudományi Egye­tem adjunktusa, Bíró Ilona (Katona Kálmán­ná) , az Egészségügyi Minisztérium gyógysze­rész főelőadója, Nagy Irén (Kántor Dezsőné), soproni gyógyszertárvezető, Pap László, a sárvári gyógyszertár vezetője, Rajna László budapesti gyógyszertár-vezető, dr. Varga Pál, a debreceni Biogal Gyógyszergyár főosztály­­vezetője és Zádor István, a dunavecsei gyógyszertár vezetője. A kitüntetettek nevében dr. Szűcs Zsu­zsanna és dr. Winkler Elemér mondott köszönetet. Ezt követően az Orvos-Egész­ségügyi Dolgozók Szakszervezete nevé­ben dr. Darabos Pál főtitkár köszöntötte az új kiváló, érdemes orvosokat, gyógy­szerészeket. Szociális boltok Új­szerű boltok nyílnak ma a főváros­ban, az Üllői úton és a Balzac utcában. Az üzletek gazdája nem a kereskede­lem, hanem a fővárosi szociálpolitikai hálózat. A szociális otthonok, egészség­­ügyi rehabilitációs intézetek, a csökkent munkaképességűeket foglalkoztató intéz­mények bedolgozói által készített külön­féle dísztárgyakat, lakásfelszerelési cik­keket, horgolt és kötött gyermekholmikat, ágyneműgarnitúrákat árusítják ezekben a boltokban. Autójavítás a szalagrendszerben Szegeden megkezdték a 11. számú Autójavító Vállalat csaknem 50 millió forintos költséggel épített új üzemének műszaki átadását. A modern berendezé­sekkel felszerelt 5500 négyzetméteres nagycsarnokban szalagrendszerű techno­lógiával javítják majd a tehergépkocsi­kat A szegedi üzem az eddigi három­szorosát, 60 ezer személykocsi javítását, karbantartását végzi el. ­FÉL ÉVSZÁZAD­ Ma ötven esztendeje a szegedi ta­nyák népe a franciák által meg nem szállott tanyavilág lakóinak részvéte­lével Alsó- és Felsőtanyán nagygyű­lést rendezett, ahogy a szónokok mon­dották: „Az ellenforradalmárok és a szegedi cirkuszkormány” ellen. Az al­sótanyai gyűlésen Wallisch Kálmán beszélt és beszámolt arról is, hogy az ellenforradalmárok puccsot kíséreltek meg — szinte egyidőben a budapesti ellenforradalmi fellépéssel — a Szeged környéki tanyákon is. A kezükbe akarták venni az irányítást. „A Szege­den bent ülő cirkuszkormánynak és csatlósainak azt üzeni a népgyűléseken részt vevő tömeg, hogy a franciákkal és a szerbekkel együtt se merjenek a tanyákra kijönni, mert szemben talál­ják magukat a környéknek a Tan­ács­­köztár­sasághoz hű dolgozóival” — mondotta Wallisch Kálmán. A szegedi ellenforradalmárok egyébként a Ta­nácsköztársaság leveréséig nem is me­részkedtek a franciák által őrzött sze­gedi városi határon kívül. M­EGYE­I L­A­P­S­Z­E­M­LE Reflektorfényben: az aratás és a tárolás — Hogyan lehet elosztani? Újabb albérletiroda — Késztermék a gyümölcstárolóban NÓGRÁD A megyei lap — hasonlóan lap­társaihoz — elő­kelő helyen foglalkozik az aratással. Megállapítja vezércikkében, hogy jó ter­més ígérkezik. Figyelmeztet azonban ar­ra, hogy a megtermelt gabona betakarí­tása, tárolása legalább olyan gondos, szer­vezett munkát kíván, mint a termesztése. A megyében mintegy 3000 vagon kenyér­­gabona felvásárlására kötöttek szerződést a mezőgazdasági üzemekkel. A termés azonban jobbnak ígérkezik a tervezett­nél. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a felvásárló vállalatnak fel kell ké­szülnie nagyobb mennyiségű búza átvé­telére. A tárolótér — az idén készített új színeket figyelembe véve is — kevésnek bizonyul. Legalább 6—700 vagon gabo­nát kénytelenek lesznek a szabadban tá­rolni. Ezért csak dicsérni lehet azoknak a szövetkezeteknek a buzgalmát, amelyek előkészítik az üres magtárakat és színe­ket a gabona tárolására. DunánlOU napló XZ2-30-Qq,Ql tőit kérdezte meg a lap munkatársa, mi­re fordítják a községfejlesztési alapot. A válaszból megtudtuk, hogy a lakosság községfejlesztési hozzájárulása a legna­gyobb és évről évre növekvő bevételi for­rás. Ehhez járul a járási támogatás, amely ugyancsak nagy tétel. Ennek elosz­tásáról úgy gondoskodtak, hogy az ötéves községpolitikai tervet kiegészítették a jelölőgyűléseken, illetve a fogadóórákon elhangzott javaslatokkal. Ezekben benne vannak a községekben megoldásra váró legfontosabb feladatok. A végrehajtó bi­zottság megvizsgálta, milyen széles kör­ben és mennyire fontos szükségletet elé­gít ki. Figyelembe vette a település nagy­ságát és a járásban elfoglalt helyzetét. Ilyen alapon döntött arról, hogy hova mennyi pénzt ad. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegye­tem és az Orvostudományi Egyetem KISZ-bizottságai albérleti irodát alakítot­tak. Az ötletet a szegedi egyetem jogi karától kapták, ahol szintén azon igye­keznek, hogy megkönnyítsék, elősegítsék a diákok albérletkeresését. Milyen siker kísérte a néhány hetes kezdeményezést? Az iroda egyik munkatársa szerint ered­ményesnek és hasznosnak ígérkezik. Mintegy 40 címet kaptak, de remélik, hogy a főszezonban, az új egyetemi év megkezdése előtt sokkal többre gyarap­szik a számuk. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy nehéz megjegyzés nélkül hagyni egyik-másik ajánlatot. Vannak ugyanis olyanok, akik rendkívül sok kikötéssel és magas árat kérve mintha meg akar­nának gazdagodni az egyetemistáknak felajánlott albérlet révén. A lap riportere helyzetképet ad a Nagykani­zsai Állami Gazdaság 46 millió forintért építtetett, 400 vagon befogadóképességű gyümölcstárolójáról, amelyben az Egye­sült Izzó késztermékei sorakoznak. S mindez — teszi hozzá — néhány héttel a gyümölcsszüret kezdete előtt. Adorján Antal, a gazdaság igazgatója kesereg: „A gyümölcstárolóval, a hűtőkamrákkal már tavaly számoltunk, de úgyszólván semmi hasznukat nem vettük. Kilenc hűtőkam­rából mindössze kettő érte el a tervezett minimális hatásfokot, s tartotta a két fok hőmérsékletet, a többieket csak hét fokra tudták lehűteni a tervezett —2, -12-vel szemben. Nem is tudom mi lesz, ha az idén sem tudjuk kihasználni a kamrákat. „Az idő sürget” — fejeződik be a riport. lesz a város cím­mel tudósít a lap Sárospatakról amely esztendeje sincs, hogy városi rangot nyert. Indokoltan állapítja meg a lap, hogy a várossá nyilvánító elnöki ta­nácsi határozat új távlatokat nyitott, új tennivalók végeláthatatlan sorát állította az itt élő emberek elé. Ezeket a lehető­ségeket és tennivalókat veszi sorra a cikk írója, s eközben olyan apróságokról sem feledkezik meg, mint az, hogy még min­dig odahaza mosnak a pataki asszonyok. A város vezetői ugyanis eddig hiába kí­sérleteztek, nem tudták Sárospatakra csalni a Patyolatot.

Next