Magyar Hírlap, 1969. szeptember (2. évfolyam, 241-270. szám)

1969-09-13 / 253. szám

2 1969. SZEPTEMBER 13. SZOMBAT NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap K Ü L F ÖL D I L A P O K B Ó L M­I . ! A lengyel lap Srybuna Ludu „rievansista hul­­­­lám az NSZK-ban” című kommentárjában rámutat, hogy Nyugat-Németországban holnap a „Szülőföld napja” néven revansista talál­kozókat rendeznek. E gyűlésekre a jelen­legi európai határok nyílt ellenzése je­gyében kerül sor. A bonni kormány pénz­ügyi támogatást nyújt a revansista szer­vezeteknek. Képviselői is részt vesznek tevékenységükben. A vasárnapi rendez­vényeket a kormányképviselők jelenlété­ben tartják meg. E békeellenes, revan­sista gyűlések kihívást jelentenek az egész antifasiszta Európa ellen. Zsukov kommentárját közli."A kérdés az amerikai lapokhoz és politikai személyi­ségekhez szól, akik nem akarnak állást foglalni Nyugat-Németország nukleáris fegyverszerzési igyekezetéhez. A szovjet pártlap felszólítja az amerikai politikai megfigyelőket, hogy komolyan és alapo­san foglalkozzék ezekkel a tervekkel, mert azok veszélyesek egész Európa és az Egyesült Államok számára. Nyugtalanító és jellegzetes szimptóma, hogy az ameri­kai illetékesek úgy tesznek,­ mintha mit sem vennének észre e veszélyből. THE GUARDIAN talkozik az észak-írországi zavargások ki­vizsgálásával foglalkozó bizottság jelen­tésével. „Ha az észak-írországi protestán­sokban csak egy szemernyi önérzet van — írja a lap —, szégyelniük kell, hogy az ellenük emelt vádakat a vizsgálat ala­posnak találta, ötven évi unionista párti uralom után vagy meg kell reformálni önmagukat, vagy országuk zűrzavarba fullad, miközben a világ megvetését kap­ják osztályrészül. A katolikusok számára a választás még nehezebb. Közülük sokan, a hagyomány és az iskolában szerzett vé­lemény alapján, egyesülni szeretnének az Ír Köztársasággal. Vajon részt vesznek-e majd Észak-Írország kormányzásában, amely tagja az Egyesült Királyságnak, vagy félre akarnak állni és remélni, hogy az országrész végül is egyesül az Ír Köz­társasággal a lázadás és a polgárháború füstjében?” á­­lomban. A mostani határozat fontos lé­pés affelé, hogy megtisztítsák a szövetsé­ges országok testvérpártjaihoz fűződő kapcsolatokat az elmúlt időszak hibáitól.” Ugyancsak a Rudé Právóban Gusta Fucíková, Julius Fucík özvegye azoknak válaszol, akik feltették a kérdést: mit mondott volna Fucík, az újságíró és a kommunista, látván, hogy a szocialista Csehszlovákiában még a közelmúltban is be lehetett feketíteni a szocialista fejlő­dés 20 esztendejét? Kategorikusan kije­lenthetem — írja Fucíková —, Julius Fu­cík és mindazok a kommunista újságírók, akik tisztelettel adóznak a munkásosztály harcának és maguk is a fasiszta hóhérok áldozataivá váltak, ma azok mellé az elv­társak mellé állnának, akik a nagy ne­hézségek ellenére fáradhatatlanul vezet­nek bennünket a jobb és biztonságos élet felé, akik fáradhatatlanul építik szilárd barátságunkat a Szovjetunióval és más szocialista országokkal. Ma ezek az em­berek a CSKP Gustáv Husák első titkára vezette új vezetősége mellé állnának. Az igényességnek a­­ LIDOVÁ DEMOKRACIA ra párt központi lapja arra hívja fel a figyelmet, hogy itt az ősz, vége a nyaralásnak, ilyenkor mindig intenzívebb politikai és gazdasági ak­tivitás következik. Így kell lennie ennek az idén is — írja a lap. — Az év első felében ugyan vala­micskével emelkedett az ipari termelés, de ez nem a munkatermelékenység ará­nyos növekedésén, hanem a bérek arány­talan emelkedésén alapult... Az év vé­géig azonban még hátra van csaknem négy hónap. Ez idő alatt még jelentős mértékben korrigálhatók az idei gazda­sági eredmények. Igaz ugyan, hogy poli­tikai és állami szinten tárgyalásokat ké­szítenek elő a gazdasági problémákról, az irányítás tökéletesebb rendszerének ki­dolgozásáról, ez azonban nem késztethet bennünket arra, hogy egy helyben topog­junk, és kivárjuk, mikép dől majd el a tárgyalás erről vagy arról a stratégiai cél­ról, s csupán terepszemlét tartsunk ama taktikai feladatok felett, amelyeket nap­ról napra, hétről hétre meg kell olda­nunk, halaszthatatlanul, most azonnal, várakozás nélkül. A politikai szerveknek, a kormányzatnak a gazdasági problémá­kat természetesen évekre előre végig kell gondolniuk. Ugyanezt kellene tenniük a városi szerveknek, a községeknek és a ti­vágálátoknak, anélkül azonban, hogy szem elől" vétenék azt, ami ma fáj az embereknek. Csak egyszer élünk, s mi­­­­den nap, amelyet elvesztegetünk, örökre kárba vész. GOTlPflBAfl Atoll A«Kis" •W ” címmel Jurij m­mnnn A prágai lap tegnapi számá­ban Stefan Sá­­dovsky, a Szlo­vák KP első titkára arról ír, hogy miért kellett a szlovák párt KB elnökségének hatálytalanítania egyes tavaly júliusban és augusztusban elfogadott határozatait. „Az újonnan napvilágra került tények fé­nyében szükséges megvizsgálni a szövet­séges csapatok Csehszlovákiába történt bevonulását. Szó sem lehet semmiféle történelemhamisításról, ellenkezőleg töre­kedni kell a valóságos történelmi igazság figyelembevételére. A szlovák KB elnök­sége azért tartotta szükségesnek a fent említett határozatok érvénytelenítését, mert ilyen vagy olyan mértékben, köz­vetlenül vagy közvetve, maga is annak a szovjetellenes hisztériának az utcájába került, amelyet azokban a válságos na­pokban az antiszocialista és szovjetelle­nes erők szítottak a csehszlovák társada­ Sík Endre 1 7.1 TŰZPRÓBA — Föld alá költözünk Október 23-án reggel a rádió elnöke összehívott ben­nünket és közölte, hogy este még egy vonatot indítanak evakuáltakkal Kujbisevbe, a rádió odatelepített törzsé­hez, s hogy az ittmaradt munkatársnők közül azok, akik­nek munkája itt nélkülözhető, jobban teszik, ha elutaz­nak. A mi szerkesztőségünkben két elvtársnő volt, akit ez érintett: Czóbelné és Bokor Manci. Este én kísértem ki őket a Kazányi pályaudvarra, se­gítettem nekik cipelni a cókmókjaikat és felszállni a zsúfolt vonatra. Bokor Manci józan nyugodtsággal vette tudomásul a történteket, még tréfálkozott is, Czóbelné­­nak viszont a nyomasztó környezet annyira az idegeire ment, hogy sűrű könnyek között vett tőlem búcsút. Kettesben maradtunk hát Süsz Ernővel. Másnap reg­gel átköltöztettek bennünket egy emelettel magasabbra, egy parányi kis szobába. Itt sem sokáig maradtunk, alig tovább 24 óránál. Másnap délután parancsot kaptunk, hogy készülődjünk, mert estefelé az egész rádiót átköl­töztetik egy másik épületbe, biztonságosabb helyre. Senki se tudta, hogy miről van szó, s a parancs oly hirtelen jött, hogy még csak tudakozódásra sem volt idő. A rendelet pontosan előírta, hogy melyik szerkesztőség­nek hány óra hány perckor és melyik bejáratnál kell minden holmijával együtt indulásra készen állnia. A rendeletet a szó szoros értelmében az utolsó perc­ben kaptuk meg, éppen csak al­nyi időnk maradt, hogy sebtében mindent összekapkodjunk. Voltak, akik azt hitték, hogy talán újabb frontáttörés történt, s a helyzet annyira kritikus, hogy a rádiónak már ezt a maradékát is sürgősen evakuálják. Csak ami­kor megérkeztek az elszállításunkra rendelt teherautók, akkor tudtuk meg, hogy mindössze néhány percnyi uta­zás vár ránk. A teherautó egy hatalmas hatemeletes épület előtt állott meg. Figyelmemet két dolog kötötte le. Az épület tetejét impozáns szoborcsoport díszítette. Klasszikus stílusú meztelen figurák: kürtösök, hárfások és hasonlók. A ház zárt kapuján kétoldalt egy-egy tábla volt kifüg­gesztve ezzel a nagybetűs felírással: EBBEN A HÁZBAN ÓVÓHELY NINCS! A szobrokról rögtön ráismertem az épületre. Ez volt a rádió úgynevezett „zenegyára”. Itt voltak a nagy zenei stúdiók, ahol a rádió hangversenyeit tartották, az épü­letnek a föld felszíne alatt levő részében pedig — több emeletnyi mélységben — a rádió lemezgyára. Nemegy­szer jártam már azelőtt ebben az épületben, koncerteken vagy próbákon, de az épület föld alatti emeleteit eddig csak hírből ismertem. Rögtön megértettem, hogy miről van szó. A gyár most nyilván nem működik, s annak föld alatti helyiségeit fogják kihasználni a rádió-szer­kesztőségek és stúdiók ideiglenes elhelyezésére. Annál furcsábban hatott rám az a bizonyos felírás: „Ebben a házban óvóhely nincs.” Egész Moszkvában aligha lehe­tett volna találni még egy épületet ezzel a furcsa fel­írással. Szabály volt — és a milícia igen szigorúan vette —, hogy mindenki, akit a légiriadó az utcán ért, köteles volt a legközelebbi ház óvóhelyén várni meg­ a riadó végét. Óvóhellyel, ha bármilyen primitívvel is, minden háznak rendelkeznie kellett Az alatt a perc alatt, amíg az autóból leszálltunk, már ennek a furcsaságnak is megtaláltam a magyarázatát. (Békeidőben azt szokták mondani, hogy minden csoda egy napig tart Háborús időkben a tempó gyorsabb: a csodák csak percekig tartanak.) Mikor a kapun belép­tünk, egy fiatal gépírónő, aki semmi áron sem volt haj­landó evakuálni, s most egyszerre három szerkesztőséget szolgált ki, a felírást olvasva csodálkozva jegyezte meg: — Hát ez ugyan elég fura. Akkor mért hoznak minket ide? Valaki megmagyarázta neki: — Óvóhely, galambocskám, itt tényleg nincsen. Itt harci fedezékek vannak. A fedezékekbe civileknek a fronton is tilos a belépés. A „zenegyár” föld alatti második „emeletén” volt a rádió lemezarchívuma. Ide vezettek le bennünket. Itt már vártak a számunkra frissen berendezett „szerkesz­tőségek”. Minden két állvány között egy-egy szűk siká­tor futott végig. Ezek a sikátorok most „be voltak búto­rozva”. Az állványsorok közé — arccal az egyik állvány­nak, háttal a másiknak — íróasztalokat állítottak be, mégpedig kettesével, szorosan egymás mellett, mindegyik asztalhoz egy-egy székkel. Minden két asztal után két­­három méternyi üres tér következett, aztán megint két asztal és így tovább. Ezeket az üresen hagyott helyeket éppen akkor kezdték „beépíteni”, amikor megérkeztünk: az asztalok közé deszkapriccsek kerültek. Pontosan fele­annyi priccs, mint asztal. A dolog teljesen világos volt: minthogy az adások rö­vid megszakításokkal éjjel-nappal folytak, alvásra az „éterfront” katonái csak felváltva gondolhattak. Míg az egyik aludt, a másiknak feltétlenül ébren kellett lennie. (Következik: Stúdió a föld alatt) Ki a felelős az észak-írországi zavargásokért? A vizsgáló bizottság jelentése­i Szögesdrót a városnegyedek között (Reuter, AFP) Belfastban nyilvánosság­ra hozták azt a 123 oldalas beszámolót, amelyet a Terence O’Neill volt miniszter­­elnök által kijelölt vizsgáló bizottság ké­szített az észak-írországi zavargásokról. A bizottság Lord Cameron bíró irányítá­sával több mint 300 tanút hallgatott ki. Jelentése egyaránt felelőssé teszi a pro­testáns és a katolikus közösségek vezetőit, a rendőrséget, a katonaságot és a kor­mányt az utcai harcokért. Ugyancsak el­ítéli a polgárjogi harcosokat és azokat is, akik a polgárjogi mozgalmat pusztán fel­forgató politikai tevékenységnek minősí­tik. Egyetlen személy tevékenységét ta­lálta a vizsgáló bizottság kifogástalannak: John Hume, az észak-írországi parlament független képviselője vívta ki a bizottság dicséretét. Közben Belfast közepén a brit kato- ■ naság szögesdróttal választotta el a pro­testáns és katolikus negyedeket egymás­tól. Az egyetlen incidens, amiről az éjsza­ka folyamán hír érkezett: Belfastban egy protestáns templom és egy iskola a haj­nali órákban ismeretlen okból kigyulladt. Chichester­ Clark észak-írországi mi­niszterelnök tegnapi sajtóértekezletén fel­szólította a lakosságot, hogy távolítsa el az utcákon emelt barikádokat. Ha a bari­kádok fennmaradnak, ak­kor nem lehet felszámolni a munkanélküliséget, a sze­génységet és a kétségbeesés érzését — mondotta. A miniszterelnök — a vizsgáló bizottság jelentése nyomán — elismer­te, hogy az uralmon levő Unionista Párt és az észak-írországi kormány a múltban követett el hibákat. Megígérte, hogy a hibákból levonják a megfelelő következ­tetéseket. Javuló fizetési mérleg Már jövőre kiírják az angol választásokat? Sugár András, az MTI tudósítója je­lenti: Londoni politikai körökben egyre erő­södik az a meggyőződés, hogy a brit kor­mány nem 1971 tavaszára, hanem már a­ jövő év őszére kiírja a parlamenti válasz­tásokat. A híreszteléseknek tápot adott két csütörtöki közlemény, amely kétség­kívül a Munkáspárt számára előnyös. A pénzügyminisztérium hivatalos jelen­tése szerint ez év második negyedében az angol fizetési mérleg százmillió fontnyi fölösleggel zárult. A másik hír: a legújabb közvélemény­kutatás szerint augusztus óta négy szá­zalékkal emelkedett a Munkáspárt nép­szerűsége és 3 százalékkal csökkent a konzervatívoké. Olaszország nem lép ki a NATO-ból Moro külügyminiszter a Kínai Népköztársaság elismeréséről (Reuter, MTI) Aldo Moro olasz kül­ügyminiszter beszédet mondott a képvi­selőház külügyi bizottságának tegnapi ülésén. Állást foglalt Olaszország NATO- tagsága mellett. Azt hangoztatta, hogy az Atlanti Szövetségben való részvétel „megfelel Olaszország alapvető és tartós érdekeinek”, s lehetővé teszi, hogy Olasz­ország megszilárdítsa „bizonyos nagy or­szágokhoz” fűződő kapcsolatait, szélesebb körű nemzetközi befolyást biztosít az olasz külpolitikának és elősegíti a poli­tikai párbeszédet Kelet-Európával. Moro azt is kijelentette, hogy az új ke­reszténydemokrata kormány a Kínai­ Népköztársaság elismerésével kapcsolat­ban folytatja a diplomáciai puhatolózást. A külügyi bizottságban az Olasz Kom­­munista Párt részéről Carlo­ Galluzzi szó­lalt fel. Rámutatott arra, hogy a NATO európai célkitűzései fenyegetik a békét és ezért Olaszországnak ki kell lépnie a katonai szövetségből. Felszólította a kor­mányt, hogy lépjen fel kezdeményezőleg az európai biztonság megszilárdítása ér­dekében. Belga szolidaritás a sztrájkoló francia vasutasokkal (MTI) Változatlanul tart a francia vas­utasok utazó személyzetének sztrákja, s csaknem teljesen megbénítja a francia vasúti forgalmat. A bejárók közül sokan gépkocsijukon voltak kénytelenek eljutni munkahelyükre. A gépkocsiforgalom csü­törtök este órák hosszat tartó hatalmas forgalmi dugókat idézett elő Párizs ka­puinál. A szakszervezetek tegnap délelőtt újból megkezdték a tárgyalást a vasút igazgató­ságával. Egyelőre — a siker érdekében — el akarják kerülni, hogy a sztrájk átter­jedjen a vasutasok más rétegeire is. A belga vasutasok, szakszervezeti fel­hívásra, megtagadták, hogy a nemzetközi vonatokon helyettesítsék a sztrájkoló francia mozdonyvezetőket és kalauzokat. A GGT vasutasszervezete hasonló cél­ból érintkezésbe lépett a nyugatnémet és az olasz vasutas-szakszervezetekkel Sztrájk és összetűzés (Reuter) Egy nappal az olasz fémmun­kások és műszerészek 24 órás sztrájkja után, 48 órás munkabeszüntetést kezdett Itália 800 000 építőmunkása, mert a mun­káltatók halogatják a béremelési tárgya­lásokat. Torinóban a sztrájk 70—80 szá­zalékos volt. Letették a szerszámot Mi­lánóban a Pirelli-féle roggyantagyár munkásai is. Itt a sztrájkolók tiltakozó menetben vonultak végig a városban, azu­tán röpgyűlést tartottak a gyárkapunál. Ekkor váratlanul maoista provokátorok jelentek meg, hogy valamiféle „szolida­ritásukról biztosítsák” a sztrájkolókat. A munkások először szép szóval akarták eltávolítani őket a helyszínről, de ami­kor ez nem használt, elűzték a zavaros­ban halászó hívatlan vendégeket. Kivet­ték a kezükből és elégették Mao képeit, az uszító transzparenseket. Ceausescu—Jonas találkozó (MTI) Tegnap megkezdődtek Nicolae Ceausescu, a román államtanács elnöke és Franz Jonas, Ausztria államelnöke hi­vatalos tárgyalásai.

Next