Magyar Hírlap, 1969. szeptember (2. évfolyam, 241-270. szám)

1969-09-15 / 255. szám

)bs­ 4 196*. SZEPTEMBER 15. HÉTFŐMagyar Hírasp HAZAI KORKÉP Szabad szombati éjszaka­­ az URH-sokkal Kettős hétvége volt. Budapesten most is százezrek élvezték a 44 órás munka­hét egyik nagy előnyét, a szabad szom­batot. A rendőröknek nincs szabad szom­batjuk. Sőt, ilyenkor még fokozottabban vigyáznak arra, hogy a pihenőket, a szó­rakozni vágyókat ne zavarják meg a szabad szombati kellemes „lazítás” ki­használói: a bűnözők, vagy a kettős hét­végén „kikapcsolódás” ürügyén randalí­rozó részegek, garázdák, huligánok. Most szombaton éjszaka is a kék-fehércsíkos rendőrautók tucatjai portyázták a fővá­rost. Tizenegy esztendeje éjszakázik A Budapesti Rendőr-főkapitányság gépkocsizó járőreinek, a közismert URH- soknak egyik autójában ülök. Vendégül hívtak egy szabad szombati éjszakára. Még jóformán el sem helyezkedem a kocsiban, az URH-adón máris utasít a 07-es, a központ: — 4785! 4785! Menjen a XX. kerületi Magyar utca, Mártírok utca sarkára. A földön vérző férfi. Vétel... — Na, ez az éjszaka is jól kezdődik — mondom a mellettem ülő századosnak. Elmosolyodik. — Ettől azért nem kell megijedni... Meglátja kérem, egész rendes napunk lesz... (így mondja napunk, pedig ez a rendőrtiszt már tizenegy esztendeje éj­szakázik.) Az erősebb nap, tapasztalatom szerint, a szabad szombat előtti péntek. De aztán az „erősködő-féle” vidékiek ha­zautaznak, és Budapest éli rendes szom­bat éjszakai életét. Persze kétmilliós vi­lágváros vagyunk, sokféle emberrel, és sokféle esettel. Szóval, csendes éjszakát várok, de azért nem fog unatkozni... Valóban nem is unatkozom. A Bejelentés szerint az Engels téri autóbuszállomáson ütnek egy ellenőrt... Vétel... Percek alatt mi is ott vagyunk. De egy járőr már bennünket is megelőzött. A törzsőrmester jelent: — Nem ütöttek senkit. Egy túl ittas ember fel akart szállni a dorogi járatra, lehagyták, hogy menjen a későbbivel... Erősködött... A vita tettlegességgel nem járt... — Sajnos, sok olyan hívás történik, aminek semmi alapja sincs, és elveszi időnket a fontosabb feladatoktól — mondja a százados, majd így folytatja. — Sok olyan eset is akad, hogy ugyan kihívnak bennünket, úgymond, „nagy utcai balhékhoz”, vagy családi botrá­nyokhoz, de aztán sehol a bejelentő, meg­gondolta magát. És csendes az utca, csen­des a ház... A központ újabb utasítást ad: — A XVIII. kerület, Vöröshadsereg út, Mátyás király utca sarkán csomag. Nem értem, mi az, hogy csomag. A szá­zados megmagyarázza: — Részeg, be kell szállítani a „Patyo­latba”, a detoxba... vagyis a kijózaní­tóba. (Később, 11 órakor, a központ közli: „Figyelem, a detoxikáló állomáson a hely férfiak részére betelt, női hely is már csak egy van.”). Eternit lappal verte az utasokat... Portyázunk a budapesti utcákon. A rendőrautóból ezt látom: neonfények, jól­öltözött emberek, zsúfolt szórakozóhe­­lyek. A rendőrök mást is meglátnak. A Rákóczi út 53. előtti gyalogátkelőhelyen vagy húszan igyekeznek át. A rendőr­autó szabályosan és udvariasan megáll, utat enged. Egy sietős Wartburg áthajt. De bánja is. A rendőrautó beéri, és a wartburgos fizet. De ki gondolná, hogy az URH-soknak még ilyen ügye is akad: állatkínzás. A XX. kerületi Lőrinczi úton egy kocsis embertelenül üti-veri a lovait. Nézni is rémes. Az ittas Gábor Samu fogatost fel­jelentik közlekedés veszélyeztetéséért és állatkínzásért. Egy bejelentő sürgős se­gítséget kér: „A II. kerület, Szilágyi Er­zsébet-fasor 59. számú ház előtt az autó­­buszmegállóban valaki egy tört eternit­­lappal veri az utasokat...” A bejelentés igaz. Szabó Imre, mint később részegen kiböki: „csak úgy balhéból”, ütlegelni kezdte az 56-os buszra várókat, majd ki­ütötte a vezetőfülke ablakát is. A járóke­lők, elsősorban a szomszédos benzinkút kezelője, fékezték meg, és nem is enged­ték meglépni. Szabó ellen, akit őrizetbe vettek, eljárás indult. A Krisztina körúti Krisztina presszó­ban állva megiszunk egy kávét. Mellet­tünk „jól beállított” szemüveges fiatal­ember, kezében nagyon bizonytalanul ló­­bálódzik két értékes fényképezőgép. A százados, amúgy „maszekul” megkéri a vezetőt, másnapig őrizze meg a gépeket. Ezen „ügyintézés” eredménye (minden bizonnyal) eggyel kevesebb lopás miatti feljelentés. A központ egymás után közli: „Óbudán a lakótelep építkezésén egy X0 év körüli kisfiú bolyong, menjen ki a 4568-as kocsi... A Wesselényi utca 9-ben botrány..Csepelen a Tücsök előtt ve­rekedés, szúrás a lábon... A százados megjegyzi: — A második hullám ilyenkor kezdő­dik, amikor a „fülek betüzesednek”, vagyis amikor jó néhány szórakozóhelyet már bezárnak, és a kedves vendég vagy máshol akarja folytatni, vagy hazatér, és otthon kezdődik a vita... (Ilyen fino­man fogalmaz: vita. Pedig sokszor emiatt egy egész ház, sőt egy egész utca­rész nem tud aludni, és az ilyen viták nemegyszer a rendőrségi zárkában, vagy a kórházban végződnek.) Éjfél után két óra. A Váci úton osztrák rendszámú kocsi kér felvilágosítást: „Hol van legközelebb benzinkút?” Mondjuk, hogy csak a Gellért-szállónál. Az osztrák csodálkozik. Nem is csoda... — Figyelem! Figyelem! A VIII. kerület, Lujza utca 34. előtt gépkocsifeltörés, a tettest elkapták... Vétel... „Anyám, én nem ilyen lovat akartam..." A CH 0266 Wartburg tulajdonosa ál­mosan, hálálkodva, a feleség pongyolá­ban és remegve. A tettes — Károlyi László — bőg. Vezetői engedélye nincs, csak egy slusszkulcsot helyettesítő drótja. Gyors interjú: — Vezetett már autót? — Csak a pályán, szólóban... — Milyen pályán? — Az ügetőn... Én kérem ügetőtele­­pi lovász vagyok, és ha igaz, jövőre zso­ké... Az autóelkötő Károlyit beviszik a ke­rületi kapitányságra. Mögöttem a jó humorú őrmester megszólal: „Elénekel­hetné, anyám, én nem ilyen lovat akar­tam ...” — Figyelem! Autókörözés: A XIII. kerület, Tomori-telepről ellopták a DJ 7383 rendszámú kék színű Moszkvicsot, állítólag a Váci út irányába hajtottak... Bennem is feléled a vadászszenvedély, jó lenne, ha mi kapnánk el... A Váci úton azonban csak egy furcsa pózban al­vó férfit találunk, egy virágárus bódéjá­nak tetején. * Már hajnalodik. Az URH-s kocsi ház­hoz szállít, a rendőrök még jó ideig dol­goznak. A százados, búcsúzáskor: — Ugye megmondtam előre, csendes, nyugodt este lesz, kellemes szabad szom­bati éjszaka... Várkonyi András Levelek olvasása közben M­i készteti az embereket arra, hogy le­velet írjanak a szerkesztőségbe? A nagy harag vagy a nagy öröm. A hang­súly itt a nagy szón van. Mert idegeket őrlő bosszúság, vagy nagy öröm kell ah­hoz, hogy a napi munka fáradalmai, a családi élet gondjai közepette tollat fog­jon valaki és megossza élményeit, érzé­seit számára ismeretlen emberekkel, vagy pedig a segítségüket, a tanácsukat kérje. Most nem azokról a levelekről szólunk, amelyeket országos gondokról írnak ol­vasóink, hanem a mindennapi élet ki­­sebb-nagyobb örömeiről, gondjairól. Bosszúságot okozni feltehetően köny­­nyebb, mint jó érzést szerezni. Az olva­sók bizalommal fordulnak a laphoz , áradnak a levelek s nyomukban újab­bak íródnak, telefonok csengenek az in­tézkedésre illetékeseknél. Megpróbálunk segíteni a jogosnak tűnő panaszokon. Ez az esetek túlnyomó részében sikerül. Min­den rendben volna tehát? Korántsem. Felmerül, óhatatlanul felmerül ugyanis az a kérdés, vajon miért szükséges egy napilap beavatkozása , ahhoz, hogy meg­javítsák a tíz esztendeje csöpögő esőcsa­tornát, hogy kicseréljék a hibás rádióké­szüléket, hogy visszatérítsék a tévedésből nagyobb összegben behajtott vízdíjat? „A sajtó hatalma” — mondhatnék. Ámde ez a magyarázat kétes értékűvé válik, ha a sajtó hatalma olyan ügyekben érvé­nyesül, amelyeket mindenféle külső be­avatkozás nélkül réges-régen el kellett volna intézni, egyszerűen azért, mert a panaszosnak igaza van. Senkit nem akarunk elriasztani attól, hogy a segítségünket kérje. Csupán azt szeretnénk, ha az intézkedésre illetéke­sek nem hinnék, hogy szívességet tesz­nek, ha elvégzik a dolgukat. Amíg nem így lesz, addig mindig ott leszünk az ol­vasó oldalán, akár életbevágó igazságta­lanság­, akár apró-cseprőnek tűnő, de a hétköznapokat megkeserítő sérelem érte. H­a tovább tallózunk a hozzánk érkező levelekben, azt kell hinnünk, igen könnyű nálunk örömet szerezni mások­nak. A pénztáros figyelmezteti a vevőt: még húsz forintja visszajár. "A vásárló leveleket ír nekünk. A javító busz azon­nal kiküldte a vízvezetékszerelőt. A für­dőszobai árvíztől megmenekült megren­delő levelet ír. A kocsikísérő lesegített a buszról egy idős, bottal járó asszonyt. A nagymama levelet ír. Olyan szerények vagyunk tehát, hogy ha valaki egysze­rűen a kötelességét teljesíti, ha kedvesen, emberségesen viselkedik, úgy megható­dunk, hogy nem sajnáljuk a fáradságot a levélírásra sem? Sajnos, a korrekt, gyors, pontos kötelességteljesítés, az em­berséges ügyintézés olykor-olykor még feltűnő számba megy. S így lesz mindad­dig, amíg a tisztességes bánásmódot, az értelmes, a készséges kedvességet nem találjuk természetesnek akkor is, amikor tőlünk várják, akkor is, ha mi várjuk másoktól. És itt bezárul a kör — az elismerést ki­fejező és a panaszokat felsoroló levelek­ből végeredményben ugyanarra a követ­keztetésre jutunk: elképzeléseink gyor­sabban, határozottabban valósulnak meg, ha senki nem tekinti különleges kegynek mindennapi munkája pontos, lelkiisme­retes elvégzését. G. K. A. Autók érkeznek a terven felül A gépkocsipiac feszültségén a tőkés­import fokozásával igyekszik enyhíteni a Merkur és a Mogürt. A korábban terve­zett mennyiségen felül vásároltak egye­bek között Fiat és Renault autókat Az érkező Fiat 500-as Limousine és Renault R­ 1-es típusú kocsikat elsősor­ban azoknak ajánlják fel, akiknek 1969. augusztus 31-én bármilyen Trabant vagy Wartburg kocsira volt előjegyzésük, hogy a drágább, de hozzávetőleg hasonló tel­jesítményű és nagyságú autókkal némi­leg csökkentsék az évekre előre felvett megrendelések számát. A típusmódosítási kérelmet — amelyet egyébként 30 napon belül visszaigazolnak — szeptember 15-től, hétfőtől, írásban fo­gadja el a Merkur. A módosított megren­deléseket a levelek érkezési sorrendjében még az idén, illetve a jövő év elején tel­jesítik. A Fiat 500-as Limousine ára 56 ezer forint, a Renault R­4-esé 82 ezer forint. Dominál a divatban még ma is a gyapjúszövet! Nagy őszi-téli GYAPJÚSZÖVET-BEMUTATÓ ÉS -VÁSÁR kezdődött a SZIVÁRVÁNY MÉTERÁRUÜZLETEKBEN V., Petőfi Sándor u. 20. V., Martinelli tér 4. VII., Lenin körút 20. és 34. té­r jEL£JT£JC MÉTERÁRUBOLTOK TEXTILNAGYKERESKEDELMI V. közös akciója valamennyi hazai és import gyapjúszövet felsorakoztatásával ­ Ritkaságok a bélyegkiállításon Vasárnap átadták a MABEOSZ vándordíjait­­­­ Az egyik legrégibb és legnemesebb hobby, a bélyeggyűjtés hívei lepték el vasárnap a városligeti vásárváros 43-as pavilonját. A 42. bélyegnap alkalmából itt megrendezett kiállításon Simon Ta­más, a Magyar Filatéliai Vállalat munka­társa és Kmetty Ottó, a Bélyeggyűjtők Szövetségének titkára kalauzolt ben­nünket Először a levelezőlap-kiállítást néztük végig. Száz éve hozta forgalomba a haj­dani osztrák—magyar posta az első leve­lezőlapokat. A centenárium tiszteletére rendezték meg az emlékkiállítást, amely a különböző országok levelezőlapjainak eredeti példányait is bemutatja. A leve­lezőlap ötlete Emanuel Hermann bécsi közgazdásztól származik. Hermann a bé­csi katonai politechnikán tanított, és bosszantotta az őrmesterek zúgolódása, hogy nem győzik elolvasni a katonáknak érkezett hosszú leveleket. Ekkor támadt az a gondolata, hogy kis méretű, nyílt kártyát kellene bevezetni, rövid, néhány mondatos levelezésre. Cikket írt a bécsi Neue Freie Pressébe „Új postai levele­zésmód előnyeiről”­ címmel. A cikket von Málly, az osztrák posta vezérigazgatója is elolvasta, és lépéseket tett Hermann öt­letének megvalósítására. Az olcsó levelezőlap forradalmi újítás volt a levelezés történetében. A kiállítá­son sok történelmi nevezetességű levele­zőlap látható, így például a magyar hon­foglalás millenniumi ünnepségeire ki­adott képeslevelező-sorozat. Az idei bélyegnapot különben már az 1971-ben Magyarországon megrendezésre kerülő bélyeg-világkiállítás jegyében rendezték, több mint 30 ország gyűjtői­nek részvételével. A kiállított bélyegek közül a nemrég megjelent Apollo 11.­­blokknak van a legnagyobb sikere. Az ára már most 15 dollár. Elkészült a magyar bélyeggyűjtők „bibliája” is, a hatkötetes Magyar bélyegmonográfia. A kiállítás­­ ezt is bemutatja. Talán a legérdekesebb a kiállításnak az a része, amely a magyar bélyeg fejlődés­­történetét mutatja be. Ismeretes, hogy a gyűjtők legtöbbször a hibás vagy ros­­­­szul nyomott bélyegeket értékelik leg­többre. Látható a kiállításon egy bélyeg, amelyre fordítva nyomták a szöveget és a képet; értéke 20 ezer forint. A portos bélyegeknek általában nem örül a cím­zett. Nem így az 1914-ben kiadott portó­bélyeg tulajdonosa. Ez a bélyeg ugyanis ritkaságánál fogva ma már szintén 20 ezer forintot ér. A kiállításon hamisított mását is láthatjuk. Tíz éve lőtték fel az első szovjet hold­rakétát. Az ebből az alkalomból kiadott magyar bélyegek egy részén hiányzik az úgynevezett felnyomás. Nemrég az egyik ilyen „hibás” bélyeget az USA-ban egy árverésen 150 dollárért adták el. A leg­kedveltebbek a repüléssel és az űrkuta­tással kapcsolatos sorozatok. A különbö­ző légi járatok megindulásakor kiadott bélyegek értéke jelenleg 5—6 ezer forint. B. K. A kiállításon tegnap osztották ki a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövet­sége vándordíjait. Dr. Steiner László fő­titkár ünnepélyesen adta át a szövetség egyik korábbi elnökéről, Gazdag Gyulá­ról elnevezett vándordíját a legjobb szer­vező munkáért a szolnoki városi bélyeg­gyűjtőkörnek; a legjobb ifjúsági kör ván­dordíját a sashalmi Hősök fasori iskola kapta; a Kossa István irodalmi vándor­díját pedig dr. Makkai Lászlónak ítélték filatelista publikációiért. A férfi Béla­­vándordíjat Kostyán Ákosnak ítélték, a bélyeggyűjtés népszerűsítése érdekében végzett irodalmi munkásságáért. Ezenkí­vül még 44 filatelista kapta meg a MABEOSZ kitüntető jelvényét. A kiállításnak egyébként szombaton hatezer, vasárnap mintegy 10 000 látoga­tója volt.

Next