Magyar Hírlap, 1969. szeptember (2. évfolyam, 241-270. szám)

1969-09-12 / 252. szám

Magyar Hírlap NEMZETKÖZI POLITIKA KGST-megbeszélés Moszkvában (MTI) Piotr Jaroszewicz lengyel mi­niszterelnök-helyettes, a KGST végre­hajtó bizottságának elnöke tegnap Moszkvában megbeszélést folytatott a KGST-titkárság vezetőségével. Megvitat­ták a KGST-szervek előtt álló feladatok megvalósításának problémáit. Általános béremelés Líbiában (Reuter) Tegnap reggel Líbia vala­mennyi repülőterét megnyitották a nem­zetközi forgalom számára. A forradalmi tanács rendelete értelmében minden kül­földi diák engedélyt kap, hogy elhagyja az országot. A forradalmi tanács egy másik rende­letével az eddiginek kétszeresére emelte a líbiai munkások bérét. Gromikov Rogers találkozó a láthatáron Nyugati források a Nixonnak szánt szovjet válaszról (AP, AFP) Nyugati hírforrások szer­int a Szovjetunió kész pozitív választ adni Nixon elnök arra vonatkozó indítványára, hogy a két ország kezdjen tárgyalásokat a stratégiai rakétarendszerek korlátozá­sáról. Washington — a tájékoztatást nyújtó illetékes források szerint — nem hivata­los úton kapott erre vonatkozó jelzést a Szovjetunióból. Arra számítanak, hogy a hivatalos választ maga Gromiko szovjet külügyminiszter fogja átadni, miután va­sárnap New Yorkba érkezik az ENSZ közgyűlésére. Rogers amerikai külügyminiszter hét­főn utazik New Yorkba és előrelátható­lag hamarosan találkozik szovjet kollé­gájával. Gyümölcsöző együttműködés és őszinte barátság Az indiai külügyminiszter Moszkvában más hivatalos személyiségek fogadták. Üdvözlő beszédében Szingh kifejezte meggyőződését, hogy a látogatás előse­gíti a két nép baráti kapcsolatainak fej­lesztését és hozzájárul a világbéke meg­szilárdulásához. Gromiko és Szingh tegnap megtartotta első tanácskozását. Hivatalosan közölték­, hogy a meleg hangulatú, baráti légkörű tárgyalásokon a miniszterek eszmecserét folytattak a szovjet—indiai kapcsolatok fejlesztéséről, valamint a két országot kölcsönösen érdeklő nemzetközi problé­mákról. Gromiko villásreggelit adott Szingh tiszteletére. Pohárköszöntőjében rámuta­tott arra, hogy Szingh moszkvai látoga­tása a két ország közötti gyümölcsöző együttműködés és őszinte barátság újabb bizonyítéka. Válaszában Szingh hangsú­lyozta, hogy a Szovjetunió mindig nagy segítséget nyújtott a szabadságukért és függetlenségükért harcoló népeknek, egy­ben köszönetet mondott a szovjet kor­mánynak az indiai gazdasági fellendü­léshez nyújtott segítségért. (TASZSZ) Hivatalos látogatásra Moszk­vába érkezett Dines Szingh indiai kül­ügyminiszter. A repülőtéren Gromiko és Súlyos légitámadások a Közel-Keleten (Folytatás az 1. oldalról) azonban­­ Visszatérésre kényszerítették őket. Egy izraeli katonai szóvivő a csütörtök délelőtti egyiptomi támadásról adott be­számolójában azt állította, hogy a légi­harcban, valamint az izraeli légvédelmi ütegek beavatkozásának eredményeként összesen hét egyiptomi repülőgépet lőt­tek le, egy nyolcadik pedig eltűnt. Az iz­raeli szóvivő veszteséglistáján mindössze három sebesült izraeli katona szerepelt. Ugyancsak tegnap, de még hajnalban két izraeli repülőgép repült be jordániai területre, hogy bombázzon két állítólagos gerillatámaszpontot. A gerillák — az iz­raeliek szerint — többször is tüzet nyi­tottak a Jordán izraeli megszállás alatt levő partján őrjáratot teljesítő izraeli ka­tonákra. Kora délután az egyiptomi légierő a korábbinál nagyobb szabású támadást in­tézett a Sinai-félszigeten kiépített izraeli állások ellen. A repülőgépek légelhárító- és tüzérütegeket, parancsnoki állásokat, fegyver- és lőszerraktárakat, továbbá lő­szerszállító teherautókat bombáztak. Ez utóbbi légitámadás idején izraeli gépek nem szálltak fel, de a légelhárító tüzérség egy egyiptomi gépet lelőtt. A három lé­gitámadás során viszont az izraeliek vesztesége négy repülőgép volt. Késő délután újabb légicsata zajlott le a Szuezi-csatorna fölött. Ezúttal az iz­­raeli légierő volt a támadó. Az egyipto­mi repülőgépek szembeszálltak a táma­dókkal és távozásra kényszerítették őket. Valamennyi egyiptomi gép visszatért tá­maszpontjára. Szintén tegnap délután négy izraeli va­dászrepülőgép támadást intézett Jordániai terület ellen, Ammantól mindössze 11 ki­lométerre nyugatra. A légelhárítás öt perc leforgása alatt visszatérésre kényszerítette a támadókat, amelyek csupán egy lakó­házban tudtak kisebb kárt tenni. Koráb­ban két izraeli repülőgép napalmbombá­kat szórt le a Jordán völgyének északi részén. Diplomáciai próbálkozások (MTI) Külügyminiszteri megbeszélése­ket kíván javasolni Washington a közel­­keleti válságról, de amerikai részről nem számítanak gyors előrehaladásra a válság megoldásában. A Nixon-kormány arra szán­t, hogy az izraeli választások előtt a Tel Aviv-i vezetők közül senki sem áll elő kompromisszumos javaslattal, a to­vábbi politika viszont a választás kime­netelétől függ. Izrael londoni nagykövete tegnap egy­órás látogatást tett a brit külügyminisz­tériumban Roberts államminiszternél. Ál­talános jellegű megbeszélést tartottak a közel-keleti helyzetről, de sem a fegy­verszállításokról, sem az izraeli csapatok kedden Egyiptom ellen intézett támadásá­ról nem tárgyaltak. A nagykövet látogatása valószínűleg összefügg azzal, hogy az angol kormány bombatámadásoktól félti a szigetország­ban működő cionista szervezeteket, va­lamint az Izraelt anyagilag támogató ke­reskedelmi érdekeltségeket. BT-vita a mecsettűzről (TASZSZ) A Biztonsági Tanács szer­dán este folytatta vitáját a jeruzsálemi Al Aksza mecset felgyújtása ügyében. Azzout algériai képviselő kijelentette, hogy Izrael felelőssége a muzulmán szen­tély lerombolásáért teljesen nyilvánvaló. Samar Sen indiai küldött a muzulmá­nok és más népek felháborodásáról be­szélt.­­ Az efféle szentséggyalázás Jeru­zsálem törvénytelen megszállásának kö­vetkezménye, s csak azért fordulhatott elő, mert Izrael semmibe veszi a Bizton­sági Tanács határozatait — mondotta az indiai küldött Abdulrahim Farah. Szomália küldötte szerint az Al Aksza mecset felgyújtásá­nak ügyét csak az izraeli megszállók töb­bi agresszív cselekményeivel összefüggés­ben lehet vizsgálni. A békét Jeruzsálem­ben sem lehet helyreállítani mindaddig, amíg Izrael ki nem vonja csapatait on­nan. Indítványozta, hogy a tanács ne riadjon vissza a gazdasági és a diplomá­ciai kapcsolatok megszakításától Izraellel. Októberben: Rohan-per (AFP) Az Al Aksza mecset felgyújtá­sával vádolt Michael Rohan ausztrál ál­lampolgár perének tárgyalását október 6-án kezdi meg egy jeruzsálemi kerületi bíróság. Dél-Vietnamban kiújult az ellenségeskedés Abrams tábornok Thieuvel tárgyalt, majd Washingtonba repült (AFP, Reuter) A Ho Si Minh halála al­kalmából meghirdetett háromnapos tűz­szünet lejártával, a tegnapra virradó éj­szaka a dél-vietnami szabadságharcosok 31 tüzérségi támadást intéztek az ameri­kaiak és a d­él-vietnami kormánycsapatok ellen. Az amerikaiak B-52-es nehézbom­bázókat vetettek be Da Naing térségében. Az ellenségeskedés szintje elérte a fegyverszünet előtti helyzetet. De a fegy­verszünet ideje alatt sem volt teljes a nyugalom. Az amerikaiak semmibe vették a tűzszünetet, amelyet a szabadságharco­sok hirdettek meg. Az amerikai katonai szóvivők az incidensekért a partizánokra próbálják hárítani a felelősséget. Közlé­sük szerint a három napon 63 amerikai és dél-vietnami kormánykatona vesztette életét és 174 sebesült meg. Amerikai köz­lés szerint a partizánok vesztesége 73 fő volt. Abrams tábornok, a Dél-Vietnamban harcoló amerikai erők parancsnoka teg­nap Washingtonba repült, hogy ma részt vegyen azon a kulcsfontosságú megbeszé­lésen, amelyen Nixon elnök és a szűkebb kabinet tagjai megvitatják a vietnami helyzetet és döntenek a távol-keleti or­szágokban harcoló amerikai erők létszá­mának esetleges további csökkentéséről. Az amerikai főparancsnok egyébként el­utazása előtt egyórás megbeszélést foly­tatott Thieu dél-vietnami elnökkel. Nixon beszédet mond az ENSZ-közgyűlésen Miniszterei lemondták Vietnamról tervezett megnyilatkozásaikat (MTI) Laird hadügyminiszter lemond­ta a tegnapra tervezett sajtóebédjét, ame­lyen előzetes tervek szerint a vietnami háborúról kellett volna beszélnie. Előző­leg az amerikai kormány külügyminisz­tere, Rogers vonta vissza vasárnapra be­jelentett tv-interjúját. A két miniszter nyilatkozatának elmaradásából arra kö­vetkeztetnek, hogy Nixon elnök a pénteki vietnami értekezlet előtt és közvetlenül utána sem akarja nyilvánosságra hozni döntéseit és magának akarja fenntartani az esetleges bejelentéseket. Nyilvánosságra került máris, hogy Ni­xon elnök a jövő csütörtökön beszédet mond az ENSZ közgyűlésén. Az elnök, elődeihez hasonlóan, személyesen mond beszédet a közgyűlés általános politikai vitájában. Nixon felszólalása valószínűleg az ame­rikai politika fő mozzanatainak kifejtése lesz, az elnök azonban részletesen kitér­het a vietnami háborúra és a közel-keleti válságra is. A Washington Post tegnap nyíltan azt hangoztatta, hogy a most pénteki tanács­kozástól „nem várható nagyobb változás a vietnami háború ügyében”. De miköz­ben hivatalos helyről eleve le akarják hűteni a közvélemény esetleges remé­nyeit, politikai körökben egyre erőtelje­­sebb a követelés a békét szolgáló lépések iránt. Jacob Javets republikánus szenátor kijelentette: „ A közvélemény mind na­gyobb mértékben tanúsít bizalmatlansá­got a kormány vietnami politikájával szemben,­. A szenátor sürgette Nixont, hogy legkésőbb a jövő év végéig legalább 200 000 amerikai katonát vonjanak ki Dél-Vietnamból. Az NDK külügyminisztériumának tiltakozása Nyugat-Berlint ne vonják be az NSZK választási kampányába (MTI) A Német Demokratikus Köztár­saság külügyminisztériumának szóvivője tegnap tiltakozást jelentett be az ellen, hogy Nyugat-Berlint bevonják a nyugat­német választási kampányba. A szóvivő hangsúlyozta, hogy Nyugat-Berlin nem tartozik a Német Szövetségi Köztársaság­hoz. A város státusát sérti, hogy nyugat­német pártok — köztük a neonáci Nem­zeti Demokrata Párt — vezetői, a nyugat­berlini szenátus beleegyezésével Nyugat- Berlinben választási gyűléseket tartanak és választási nyomtatványokat terjeszte­nek. A szóvivő követelte a választási kam­pány haladéktalan beszüntetését. Jobboldali támadás Brandt és Schütz ellen (MTI) Schütz nyugat-berlini főpolgár­mester a Berliner Morgenpostnak adott interjújában kijelentette: az Odera- Neisse-határ ügyében alkotott véleménye legkésőbb a Szociáldemokrata Párt leg­közelebbi kongresszusán az egész párt közkincsévé válik. Hozzáfűzte: a realitá­sok elismerése is megtörténik a kong­resszuson. Rainer Barrel, a CDU—CSU parlamen­ti csoportjának elnöke viszont felhábo­rodott nyilatkozatban szólította fel Brandtot, az SPD elnökét: foglaljon ál­lást Schütz kijelentéseivel kapcsolatban. ^K­»69. SZEPTEMBER 1^PÉNTEK 3 Civikormány Ghánában (K. A.) Ghána új miniszterelnöke, dr. Kofi Busia a múlt héten letette a hivatali esküt Afrika ezredesnek, a világ legfia-­­talabb — mindössze 33 éves — államfő­jének kezébe. Ezzel, úgy látszik, véget ért annak a katonai rendszernek az uralma, amely az 1966 februárjában, a Nkruman elnököt eltávolító puccs után vette kezé­be az ország ügyeinek intézését. A nyu­gati lapok ezzel kapcsolatban arról írnak, hogy új szakasz kezdődik Ghánában. Anélkül, hogy Ghána gyarmati múltjá­nak és függetlenné válása körülményei­nek részletes taglalásába bocsátkoznánk, most csak utalni kívánunk arra, hogy az 1960-ban függetlenné vált Ghana kormá­nyának első intézkedései közé tartozott a középiskolás korig kötelező oktatás beve­zetése, az egyetemi oktatás színvonalának emelése, a főleg kakaóbab termelésre épí­tett gazdasági struktúra megváltoztatása, az ország nyersanyagára alapozott ipar­telepítési koncepció megvalósítása, s az ehhez szükséges villamos energia bizto­sítása. Ezek csak körvonalai az 1966 feb­ruárjában megbuktatott ghánai kormány intézkedéseinek, amelyek teljes megvaló­sításához természetesen sok pénzre volt szükség. És Ghana kölcsönöket kért és kapott a legnagyobb tőkés országoktól, valamint a szocialista államoktól. Ezek­nek a kölcsönöknek tulajdonítható, hogy Ghana az egy főre jutó külföldi adósság tekintetében világviszonylatban az első helyre került. Arról azonban már ritkáb­ban szólnak a nyugati megfigyelők, hogy a legnagyobb összeggel Ghana a volt gyarmattartónak, Angliának tartozik. Az 1966-os februári puccs a jelek sze­rint nem utolsósorban azért zajlott le, mert a kormány különböző intézkedései nyomán veszélybe kerültek a külföldi tő­keérdekeltségek. De legalább ily nagy gondot okozott egyes nyugati országok­nak az, hogy Ghana — miközben­­kül­politikájában a tömbönkívüliséget hir­dette — támogatta a szocialista orszá­gokat. A szocialista országok felé orien­tálódó ghánai külpolitika, valamint a szocialista országok önzetlen segítsége következtében erősödő gazdasági együtt­működés késztetett arra bizonyos nyu­gati hatalmakat, hogy elősegítsék a rendszerváltozást. A katonai puccs nyomán alakult veze­tő testület összetétele is igazolta, hogy a változásban jelentős szerepe volt Angijá­nak. A junta egyes tagjai angol katonai akadémiákon készültek fel jövőbeni fel­adataikra. Közéjük tartozott Ankrah tá­bornok is, akit az év elején azért váltot­tak le a junta éléről, mert a korrupció üldözése közben maga is korrumpálódott. Külföldi vállalatoktól jelentős összegeket vett fel annak a közvélemény-kutatásnak a céljaira, amely azt volt hivatott meg­állapítani, milyen esélyei lettek volna a tábornoknak a most lezajlott választáso­kon. Az augusztus 29-én tartott választáso­kon Kofi Busia Haladás Pártja szerezte meg a parlamenti mandátumok többségét, így a párt, ellentétben a korábbi várako­zással, „egyszínű” kormányt alakíthatott. A második legtöbb szavazatot szerezte a Nemzeti Liberálisok Szövetsége, ve­zetője Gbedemeh, Nkrumah volt pénz­ügyminisztere. Hírek szerint Kofi Busiát hozzásegítette a győzelemhez az is, hogy régi barátja Afrika ezredesnek, és mind­ketten az ashanti törzs támogatását élve­zik. (Gbedemeh pártja, a Nemzeti Libe­rálisok Szövetsége, amely mindössze 29 mandátumot szerzett, szeptember 4-i nyilatkozatában a választásoikat csalás­nak minősítette és 12 hónapon belül megtartandó újabb választásokat köve­telt.) Tekintettel arra, hogy a katonai junta még nem oszlott fel, megkockáztathatjuk azt a megállapítást: a polgári kormány megalakulása ellenére — legalábbis egye­lőre — az angol orientációjú katonai jun­táé az országban a tényleges hatalom. Az új miniszterelnök az eskütétel utáni nyi­latkozatában pedig sietett kijelenteni, hogy „országa külpolitikájában elsősor­ban az Angliával való együttműködésre épít”, és nem fogja szorgalmazni a „keleti tömb országaival” a korábbi szintű együtt­működést. Ha egybevetjük a katonai rendszer intézkedéseit (az államosított üzemek és vállalatok jelentős részét ma­gánkézbe adta, s szinte szabad kezet biz­tosított a külföldi tőkének) a miniszter­­elnök kijelentéseivel, akkor azt kell mon­danunk, hogy Ghánában a civil kormány beiktatásával az eddigi jelek szerint csak formailag kezdődött új szakasz. Franz Jonas a bécsi vásár magyar pavilonjában (MTI) Franz Jonas osztrák államelnök látogatást tett a bécsi őszi vásár magyar pavilonjában. Az elnök behatóan érdek­lődött a kiállított magyar műszaki beren­dezések iránt.

Next