Magyar Hírlap, 1969. szeptember (2. évfolyam, 241-270. szám)

1969-09-12 / 252. szám

Lengyel—magyar művelődésügyi megállapodás Befejeződött a fel­sőoktatásügyi miniszterek értekezlete A Varsóban folytatott tárgyalások eredményeként aláírták a lengyel köz­oktatás- és felsőoktatásügyi minisztérium és a magyar Művelődésügyi Minisztérium 1969—1971-re szóló együttműködési meg­állapodását. A megállapodást magyar részről dr. Polinszky Károly művelődés­­ügyi miniszterhelyettes írta alá. Varsóban befejeződött a szocialista or­szágok felsőoktatásügyi minisztereinek IV. nemzetközi értekezlete, amelynek munkájában bolgár, csehszlovák, koreai, lengyel, magyar, mongol, NDK-beli, ro­mán és szovjet küldöttség vett részt. A tanácskozáson a kölcsönös együttműkö­désnek és az ifjúság kommunista nevelé­sének kérdéseit vitatták meg. A lengyel küldöttség javasolta, hogy a KGST kere­tében szervezzenek felsőoktatási tájékoz­tatási központot. A magyar küldöttséget az értekezleten dr. Polinszky Károly mű­velődésügyi miniszterhelyettes vezette. Új rendszer a pedagógusok továbbképzésében Az idei tanévben — a művelődésügyi miniszter utasítása alapján — életbe lép a pedagógusok továbbképzésének új rendszere. Ennek főbb jellemzőiről tájé­koztatta az MTI munkatársát dr. Bodó László, az Országos Pedagógiai Intézet fő­igazgató-helyettese. Elmondotta, hogy az új rendszerű továbbképzés egyik formája az úgynevezett komplex gyakorlati szemi­nárium lesz. Ennek keretében a pedagó­gusok ideológiai és világnézeti, pedagó­giai, pszichológiai, szaktudományi és módszertani ismereteiket frissíthetik fel, s elsajátíthatják a gyakorlatban bevált ,új oktatási eljárásokat. Újdonság, hogy a továbbképzésbe a pe­dagógusképző intézmények is bekapcso­lódnak, s elsősorban az igazgatók, igaz­gatóhelyettesek, vezető óvónők, felügyelők továbbképzéséből vállalnak részt. Továb­bi újdonság, hogy megkezdik működésü­ket a megyékben, megyei jogú városok­ban az úgynevezett továbbképzési kabi­netek. Feladatuk a továbbképzés irányí­tása, valamint az, hogy együttműködést alakítsanak ki a különféle tudományos társaságokkal és pedagógusképző intéz­ményekkel is. A továbbképzés anyagát a pedagógu­sok természetesen egyéni tanulás útján is elsajátíthatják. Az önálló továbbképzés­hez a kabinetek munkatársai konzultá­ciókkal, előadásokkal nyújtanak segítsé­get, mint kiegészítő formák, megmarad­nak a munkaközösségi foglalkozások, ne­velőtestületi viták, az eddig is hasznos­nak bizonyult különféle tanácskozások, előadássorozatok. A miniszteri rendelkezés értelmében — erkölcsileg és anyagilag is el kell ismer­ni, ha valaki a továbbképzés során szer­zett nagyobb tudás birtokában eredmé­nyesebben látja el az iskolában az okta­­tással-neveléssel kapcsolatos feladatait, ezt a jutalmazásnál, a soron kívüli előlép­tetésnél, a kitüntetések adományozásá­nál feltétlenül figyelembe kell venni. Szerződés nótára, táncra munkatervre Két megye baráti kézfogása Szokatlan szerződéskötésről érkezett hír szerkesztőségünkbe: a Szakszerveze­tek Komárom és Pest megyei Tanácsa elhatározta, egyesíti erőit és összehangol­ja kulturális, népművelési munkáját. Az ígéretekkel, nagyszerű lehetőségekkel ke­csegtető megállapodásról Kovács Sándor­­nétól, a Pest megyei SZMT kulturális osztályának helyettes vezetőjétől érdek­lődtünk. Tapasztalat és okulás — Hogyan született a szerződés gon­dolata? — Megyéink szomszédosak, gondjaink, adottságaink is hasonlóak, lakosságunk egyes rétegeinek összetétele pedig szinte teljesen megegyezik. Ésszerű tehát, ha nem külön-külön oldjuk meg feladatain­kat, és nem egymástól elszigetelve dolgo­zunk ki módszereket, hanem egymás ta­pasztalataiból okulva, szoros kapcsolat­ban munkálkodunk. — Milyen területekre terjed ki az együttműködés ? — Elhatároztuk, hogy a két megye ha­gyományos művészeti eseményein részt vesznek együtteseink. Közös munkás­énekkari találkozókat, fúvós- és népi ze­nekari programokat szervezünk. Mivel népművelési feladataink hasonlóak, így közös előadásokat, cserekiállításokat ren­dezünk. Arra is megállapodást kötöttünk, hogy szorosabbra fűzzük a köteléket mű­velődési centrumaink között. A Pest me­gyei Csepel Autógyár művelődési háza a­­ tatabányai művelődési házzal, a dorogi művelődési központ pedig az újpesti munkásotthonnal lép kulturális frigyre. Mindez jó lehetőséget nyújt arra, hogy megismerjék egymás szakköri tevékeny­ségét, művészeti együtteseik gondját-örö­­mét. — Valószínű, hogy a két SZMT kultu­rális vezetői is segítik egymást a szer­ződés értelmében.­­ Természetesen. Közös tapasztalat­cseréket, konzultációkat tartunk néhány fontos időszerű kérdésről, kicseréljük munkaterveinket, írásos dokumentációin­kat. Ez nem csupán elhatározás, az okta­tási munkában már megkezdődött az együttműködés. Komárom megye is eb­ben a hónapban tart vezető propagandis­tái számára tanfolyamot. Elküldtük a tervünket, tematikánkat és mi is meg­kaptuk a programjukat. Ez máris hasz­nosnak bizonyult, mert mindkét oldalon felfedeztünk olyan témaköröket, amelye­ket be tudunk építeni saját előadásaink közé. Lehet így is — Az oktatási munka tehát bizonyítja a szerződés létjogosultságát? — Hadd említsek két példát: nálunk már több éves, bevált gyakorlat, hogy a propagandisták számára az időszerű po­litikai kérdésekről tájékoztatót tartunk. A Komárom megyeiek a mi tapasztala­taink szerint kezdtek most ehhez a mun­kához. De Pest megye is tanult. A szom­széd példáján elindulva felmértük az idei év gazdasági és kulturális tapasztalatait, s kidolgoztuk az ezekből fakadó további feladatokat. A SZOT-határozat alapján elkészítendő kulturális, agitációs és pro­pagandaterveinket pedig már közösen állítjuk össze. Lapunkban több alkalommal írtunk ar­ról, hogy megyék, járások, sőt városok is szinte szomszédvárakként versengtek egymással, kulturális eredményekre va­dászva. Most jó értesülni ilyen szoros és gyümölcsöző szövetségről. Igaz, még nem számolhatunk be csillogó eredményekről, hiszen a szerződő felek alig jutottak túl a baráti kézfogás aktusán. De a jelek már biztatóak, reményekre jogosítanak. És erre érdemes odafigyelniük más me­gyéknek is. E. L. Koszorúzási ünnepség Bölöni György hamvainál Bölöni György halálának tizedik évfor­dulója alkalmából a Magyar Írók Szövet­sége és a Magyar Népköztársaság Művé­szeti Alapjának irodalmi szakosztálya csütörtökön koszorúzási ünnepséget ren­dezett a Kerepesi temető kolumbáriumá­­ban, az elhunyt hamvait tartalmazó ur­nánál. Az ünnepségen részt vett az író özvegye, ott volt Dobozy Imre, az író­­szövetség főtitkára, Földeák János, az irodalmi szakosztály igazgatóhelyettese, továbbá irodalmi életünk számos más ki­válósága. Tamás Aladár emlékezett meg az egy évtizede elhunyt jeles íróról, publicistá­ról, Ady egykori barátjáról és harcos­társáról. A fejlődő országok tervkísérletei Tervek, konfliktusok a harmadik világban Az ötvenes években még élénk vita folyt tudományos és politikai körökben arról, hogy a harmadik világ országai tervezzék-e gazdasági fejlődésüket. A hatvanas évek elejére az élet túlhaladta a vitát. Időközben 17 fejlődő államban nemzeti fejlesztési tervet, illetve progra­mot fogadtak el. A tervezési vita azon­ban tovább folyik, sok terv és program ugyanis nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ennek oka egyes szakértők szerint az, hogy a választott tervezési formák, mód­szerek nem tökéletesek; mások szerint a bajok gyökere a szervezeti-adminiszt­ratív apparátus gyengesége; ismét mások szerint nem lehet számítani a tervek ha­tékonyságára, ha egyidejűleg nem megy végbe mély társadalmi-gazdasági átala­kulás ezekben az országokban. Példa: a szocializmus A tervezés eszméje tehát győzött, de megvalósítása sok problémát vet fel. Ám csak ritka esetben mondható, hogy e problémák tisztán technikai jellegűek, inkább a harmadik világ osztályainak és társadalmi rétegeinek érdekösszeütközé­seit tükrözik. Ázsia, Afrika és Latin-Amerika orszá­gai társadalmi-gazdasági szerkezetük, fejlettségi színvonaluk és fejlődési irá­nyaik tekintetében nem alkotnak egyne­mű csoportot. Egyesek mezőgazdasági­­ipari országok, erős tőkés szektorral, má­sokban még túlnyomóak a patriarchális viszonyok. Vannnak közös jellemzőik is: gazdaságuknak csak kis része fejlődik a bővített újratermelés alapján, lakossá­guknak csak egy része aktív a társadal­mi életben. A fejlődő országokban sokfé­le réteg él és sokféle termelési viszony létezik egymás mellett, s általában meg­kezdődött a régi társadalmi-gazdasági szerkezet átalakulása. A tervezés és a programozás lényegé­ben még a születés és a kialakulás sza­kaszában van a fejlődő országokban — írja Kollontaj, a Mirovaja Ekonomika című folyóiratban. Tartalmában és jel­legében ez mind a szocialista, mind a tőkés programozástól különbözik. A kü­lönbséget a fejlődő országok jelenlegi helyzetének sajátosságai határozzák meg, így a termelőerők alacsony színvonala, a sokféle gazdasági rendszer egy államon belül, a fejlődés követendő útja körüli harc stb. A fejlődő országok ugyanakkor olyan körülmények között haladhatnak előre, hogy felhasználhatják a világban felhal­­mozott tudományos-műszaki eredménye­ket és meríthetnek a szocialista országok gazdag tapasztalataiból. Olyan körülmé­nyek között alapozzák meg gazdaságu­kat, amikor az elmaradottság leküzdé­sének leghatékonyabb módszereit már jórészt kidolgozták a szocialista országok­ban. A fiatal államoknak lehetőségük van arra, hogy teljes mértékben haszno­sítsák a szocialista tervgazdaság tapasz­talatait. A tervgazdaság társadalmi-gaz­dasági természetében nincs semmi, ami elvileg ellentétes lenne a piaci mecha­nizmus kedvező sajátosságainak kezdet­től való felhasználásával, azzal a felté­tellel, hogy a fő népgazdasági arányok meghatározásában a központosított ter­vezési rendszeré a vezető szerep! A tapasztalatok elsajátítása azonban nagy nehézségekbe ütközik. Leküzdésük megköveteli a gazdasági szabályozás új mechanizmusát, s a gazdaság minden te­rületének befolyásolását, toz azok közül a megfelelőt. Ez néha na­gyon nehéz, mert mély szakadék van az objektív igények és a reális lehetőségek között. A nehézségek egyik forrása a fejlődő országokban a gyors népszaporodás. Míg az ötvenes években az évi növekedés 1,3 százalék volt, jelenleg meghaladja a 2,5 százalékot. A gyors növekedés kísérő je­lensége az aktív népesség számának emelkedése. Ugyanakkor a tudományos­műszaki forradalom eredményeképpen nő annak a tőkebefektetésnek a nagysága, amely korszerű technikai színvonalon egy új munkahely létesítéséhez szüksé­ges. A húszas-harmincas években ehhez átlag ötezer dollár kellett, most 10—15 ezer dollár. A lehetséges tervmegoldások értékelé­séhez szükséges kritériumok meghatáro­zása nem könnyű, mivel ezekben az or­szágokban a népgazdasági jövedelmező­ség fogalma a konkrét körülményektől függően különböző jelentésű. Az elmaradottság leküzdése például óriási összegeket igényel olyan szektorok­ban, amelyekben a befektetés csak las­san térül meg. (Oktatás, egészségügy, köz­lekedés stb.) Vagyis: gyakran el kell tér­ni — tervszámításokban — a jövedelme­zőség kritériumától. Ennek az eltérésnek ugyanakkor megvannak a korlátai. Ezért gondosan mérlegelni kell, mennyi eszközt forolsanak a gyorsan és mennyit a hosz­­szabb távon megtérülő beruházásokra. Korlátozott hatás Ezek a döntések egyelőre nemigen ala­pulnak a tudományosság vagy valami­lyen optimalitás elvén. A leggyakrabban eldönti a kérdést az ösztönös piaci me­chanizmus érvényesülése vagy valami­lyen adminisztratív­ politikai intézkedés, amely az ország politikai erőinek harcát tükrözi. A tervezés szükségessé teszi a tartalé­kok mozgósítását, az eszközök újraelosz­tását egyes szektorok vagy társadalmi csoportok javára, mások hátrányára. Ezért a tervek, illetve programok körül a fejlődő országokban éles politikai és osztályharc bontakozik ki. A tervek reális hatása a gazdasági fo­lyamatokra eléggé korlátozott. Az állam, amely mozgósítja az erőforrásokat, igyekszik szabályozni a fő népgazdasági mutatók dinamikáját. A leggyakrabban azonban nem teljesítik a tervfeladato­kat. Ennek fő oka a fejlődő országok kö­rülményei között az ösztönös folyamatok (spontán piaci mechanizmusok, magán­­vállalkozások hatása), ezért a népgazda­sági arányokat rendszeresen megsértik. Gyakori, hogy az ipari kapacitásokat nem használják ki, elhúzódnak az építkezések, nem képesek gátat szabni a munkanél­küliség növekedésének vagy az egyenlőt­len jövedelemeloszlásnak. A célirányos szabályozás a legnagyobb mértékben az állami szektorokban való­sul meg. Sokkal bonyolultabb a magán­­szektor állami szabályozása. Bonyolult okok A fejlődő országokban a haladás jel­legét és formáit az állami tevékenység és az ösztönös tényezők bonyolult köl­csönhatása határozza meg. A tőkésorien­tációjú államokban nagyobb térhez jut­nak az ösztönös elemek. Azokban az ál­lamokban, ahol radikális társadalmi­­gazdasági átalakulások folynak, energi­­kusabb intézkedéseket hoznak az ösztö­nös folyamatok leküzdésére. A mezőgazdaság jelentős súlya, a kül­kereskedelem és a külső gazdasági kap­csolatok nagy szerepe miatt erősen in­gadozik a felhasználható erőforrások nagysága­­és a külső tényezők nagy be­folyáshoz jutnak. Figyelembe kell venni az okok között a termelés elaprózottsá­gát, az archaikus termelési viszonyokat, a képzett szakemberek és a politikai sta­bilitás­­hiányát. Mindez korlátozza az állam gazdasági funkcióit, az egységes terv vagy prog­ram befolyását, így tehát a jelenlegi ter­vezési formák „válságának” okai bonyo­lultak. A helyzet nem ad alapot azonban arra, hogy a tervezés kilátástalanságá­­ról vagy haszontalanságáról beszéljünk ezekben az országokban. Bár az eredmé­nyek - a kitűzött célokhoz képest -­­­szerények, a tervek és a programok mégis hatnak az ország általános helyzetére, segítik meghatározott erőforrások moz­gósítását, a termelési apparátus bővíté­sét, fejlesztik az ország társadalmi szer­kezetét. K.M. Igény és lehetőség A fejlődés útjainak meghatározása és a számtalan részprobléma megoldása so­rán ki kell választani a lehetséges vál­ 00­ 3 VILAGGAZDASAG MIJGYIJR HIRLAP 1969. SZEPTEMBER 12. PÉNTEK KULTÚRA r Temargi Textilhulladék­­ JpF és Fonalosztályozó Vállalat kéri szállítóit, hogy MOHÁCSI ÜZEMÉBE szeptember 15-től október 5-ig — leltározás miatt — ÁRUT NE ADJANAK FEL!

Next