Magyar Hírlap, 1969. szeptember (2. évfolyam, 241-270. szám)

1969-09-12 / 252. szám

MAGYAR Hírlap TUDOMÁNY 1969. SZEPTEMBER 12. PÉNTEK 9 Hosszú távú kozmikus utazásokat készítettek elő a Szondák A Szonda-kísérletsorozatot a Szovjet­unió a Hold, a Vénusz és a Mars kutatá­sára szolgáló, korábban megindított prog­ramok tisztázatlan részleteinek a felde­rítésére szánta. A Szonda-sorozat tagjai­val próbálták ki a bolygóközi tér kutatá­sára szolgáló újabb műszereket, a tovább­fejlesztett hírközlési rendszereket. Segít­ségükkel dolgozták ki az irányítástechni­ka és­ a távirányítás fejlettebb módszereit is. Plazma hajtóműveket próbáltak ki A Szonda 1-et 1964. április 2-án bocsá­tották fel, s e kísérlet sor­án hajtották végre az első, távirányított, nagy távolsá­gú pályamódosítást, nem is akármilyen távolságban: a pályakorrekció idején az űrállomás 13 millió kilométerre volt a Földtől! Útja során ellenőrizték a korrek­ciós hajtóműveket, felülvizsgálták az űr­béli tájékozódás addig alkalmazott mód­szereit, alapos megfigyelés alatt tartották a továbbfejlesztett távközlési rendszert és az energiaellátó egységeket. A vizsgála­tok megmutatták, hogy az ott alkalma­zott fedélzeti rendszerek a hosszan tartó Űrrepülés körülményei között is alkalma­sak az űrállomás pontos orientálására, az esetleges pályakorrekciók elvégzésére, s a biztonságos energiaellátásra.­­ Az űrrepülés technikája szempontjából alapvető jelentősége volt az 1964. novem­ber 30-ára felbocsátott Szonda 2-vel és az 1965. július 18-án pályára állított Szonda 3-mal folytatott kísérletnek. Az utóbbi lényegében a Szonda 2. útja során nyert adatok és tapasztalatok megerősítésére szolgált. Ezeken az űrállomásokon pró­bálták ki a kozmikus viszonyok között működő elektroaktív plazma hajtóműve­ket. Ezeket az orientációs egységben al­kalmazták, irányítási célokat szolgáltak. Feladatukat sikeresen látták el. A plaz­ma hajtóművek rendkívül rugalmasak, a másodperc tízezred része alatt indíthatók és leállíthatók, szinte úgy lehet velük ma­nőverezni, hogy a be- és kikapcsolási idők figyelmen kívül hagyhatók. E plaz­ma hajtóművek segítségével hosszú időn át tudták a Napra tájoltan adott pályán tartani az űrállomásokat. A Szonda-sorozat sokoldalúságát na­gyon jól jellemzi a Szonda 8. küldetése. Az űrállomást ugyanis nemcsak új típusú plazma hajtóművek látták el, hanem egy különleges­ ki­­méretű, fototelevíziós be­rendezéssel és egy képtovábbító rena­­szerrel­ is. A Szonda 3­ 1965. július 20-án, a Hold felszínétől 11 600 kilométeres tá­volságban kezdte meg fényképfelvételeit, amelyeken láthatóvá váltak a Hold tő­lünk elfordult oldalának azon részletei, amelyek a Luna 3. felvételein nem vol­tak láthatók. E felvételeket 1965. július 29-én továbbította a Földre, amikor tő­lünk már 2,2 millió kilométeres távolság­ban volt. Az igen jó minőségű képek 1100 soros bontással készültek (a tv egy képet általában csak 625 sorra bontva sugároz). Az űrállomással csak akkor szűnt meg a kapcsolat, amikor az tőlünk 153 millió kilométerre távolodott el (a Föld—Nap távolság 150 millió kilométer). A Szonda 4., Szonda 5. és Szonda 6. űr­állomások a Földre visszatérő, nagy ható­sugarú űrrepülő eszközök szempontjából jelentettek fontos előrelépést. Ezekkel ol­dották meg a távolsági kozmikus járatok visszatérésének műszaki problémáit.­­ Olyan feladatokat kellett megoldani, mint pl. a második kozmikus sebességgel a légkörbe érkező űrállomás biztonságos földre juttatása, az aerodinamikai adott­ságokat is hasznosító leszállás ■ irányítása és a leszálláskor a keletkező óriási hőmeny­­nyiség káros hatásának kiküszöbölése. kéz alkotta szerkezet, amely a Föld—Hold —Föld útvonal bejárása után épségben visszatért Földünkre. Ezen túlmenően a Szonda 5. utasaival, a teknősbékákkal, muslincákkal, baktériumokkal, árpa-, fe­nyő- és búzamagvakkal kétszer átszelte Földünk sugárzási övezeteit, sőt szorosan megközelítette a Holdat. Az út során ész­lelt sugárzás messze elmaradt az ember számára megengedhető maximális érték­től. A teknősök májszöveteinek összetéte­lében bekövetkező változás, mint gondos elemzés után kiderült, a súlytalansági ál­lapot következményeként lépett fel 1968. november 10-én indították útnak a Szonda 6-ot, amely a Holdat 2420 kilo­méteres távolságban megkerülve novem­ber 17-én szállt le épségben a Szovjet­unió területén szárazföldre. Visszatérési manőverének kidolgozásánál a Szonda 5- tel szerzett tapasztalatokra támaszkodtak, s ezen túlmenően új leszállási technikát is kidolgoztak, amely nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy nagy pontosság­gal meg tudták határozni a visszatérő mesterséges égitest légkörbe történő be­lépésének pontját. Aerodinamikai fékezés A Hold térségéből visszaérkező űrállo­mások általában második kozmikus se­bességgel lépnek a Föld légkörébe, azaz mozgási energiájuk a velük azonos súlyú, Föld körül keringő mesterséges hold moz­gási energiájának kétszerese. Ezt­ kell fel­emészteni a légköri fékezés során. A Szonda 6. érdekessége, hogy ez volt az első olyan mesterséges égitest, amelyet a második kozmikus sebességről körse­bességre fékeztek le, a visszatérést meg­előzően. Ehhez a manőverhez egy külön­leges irányító rendszert dolgoztak ki. Az űrállomást a Föld légkörében történő fé­kezés során kétszer mintegy „bemártot­ták” az atmoszférába. Az elsőnél a má­sodik kozmikus sebességet aerodinamikus fékezést alkalmazva csökkentették. A pá­lyának ezen a szakaszán a fedélzeti be­rendezések segítségével úgy tájolták az űrállomást, hogy az, áthaladva a légkör sűrűbb rétegein, újra kilépjen a légkör­ből és egészen a második fékezés pilla­natáig ballisztikus pályán haladjon to­vább. A fékezés második szakaszán a fé­kezési m­anőverekhez ún. aerodinamikai kormány­felületeket alkalmaztak. Ezek szárnyakhoz hasonlóan lehetővé teszik a kormányzást, sőt a haladási sebesség csökkentésére is alkalmasak. A leszállási körlet pontos megállapítására és szűkí­tésére többek között a hővédő pajzs kü­lönleges kialakítása is lehetőséget adott. A hővédő pajzsot ugyanis úgy képezték ki, hogy annak alakja és felülete a féke­zés különböző szakaszaiban a fékezési manővernek megfelelően változtatható volt Az idén augusztus 8-án bocsátották fel a Szonda 7. űrállomást, amelyet a Föld— Hold—Föld útvonal megtétele után au­gusztus 14-én szállítottak le épségben a Szovjetunió előre megadott területére, szárazföldre. A leszállásnál ugyanazt a technikát alkalmazták, amelyet a Szonda 6. esetében először sikerrel kipróbáltak. A Szonda 7., csakúgy mint két elődje, már tökéletesen felszerelt laboratórium volt, nagy belső térrel, ahol kényelmesen el lehetett helyezni a leghelyigényesebb mérőrendszereket is. Feladatai igen sok­rétűek voltak. E célra rendelt készülékei ellenőrizték a magával vitt tudományos eszközök és újabb fedélzeti rendszerek folyamatos működését, folytatta a Hold­ térségének fizikai feltérképezését, fény­képezte annak felszínét, valamint több felvételt készített Földünkről is. A Föld felszínének kozmikus fényképezése Sok fontos adatot nyújtott számunkra. Lehe­tővé tette pl. a különböző meteorológiai képződmények helyének pontos megálla­pítását (ciklonok, anticiklonok, felhőkép­ződés). A Szonda-sor­ozat tagjai isten fontos fel­adatot kaptak a hosszabb távú űrutazások előkészítésében. Az itt alkalmazott, sike­resen kipróbált fedélzeti rendszerek kö­zül már többet alkalmaztak pl. a Vénusz­­sorozat tagjainál is. Ezek a kísérletek, csakúgy, mint a Vé­­nusz-sorozat tagjaival végrehajtott repü­lések, az űrkutatás új, nagy koncepciójú módszerének kialakítását készítik elő. Dr. Bitó János kandidátus Élőlények a sugárzási övezetekben E feladatok hosszú időn át az űrkuta­tás „fehér foltjait” képező feladatok közé tartoztak. Megoldásukat több elméleti megfontolás és néhány alapvetően fontos műszaki rendszer átszerkesztése, tökéle­tesítése előzte meg. A megoldást a legke­vésbé kockázatos úton, automatikus rend­szerek felhasználásával keresték. A Szon­da-sorozat 5-ös, 6-os és 7-es tagjával foly­tatott kísérlet során részletesen elemez­ték a visszatérés két lehetséges módját: a ballisztikus pálya beállításával és az űr­állomás aerodinamikai adottságainak fel­­használásával történő visszairányítást. Ki kellett dolgozni a nagy távolságról törté­nő visszatéréshez szükséges újszerű fedél­zeti rendszereket, s alapvetően fontos volt a visszatérési manőverek egyes lépései­nek gondos, előzetes elméleti elemzése is. E három repülés teljes mértékben igazol­ta az elméletileg és kísérletileg előkészí­tett, kipróbálásra javasolt megoldások he­lyességét. Az 1968. szeptember 15-én felbocsátott Szonda 5. szeptember 21-én szállt le ép­ségben az Indiai-óceánra, a Hold megke­rülése után. Ez volt az első olyan ember­ Atomerőmű a levegőben A világ valamennyi vízi, hő-, szél- és atomerőműve szilárd alapra, a földre te­lepült. A tudósok most egy olyan erőmű­­típus kifejlesztésén dolgoznak, amely a levegőben lebegne. A szélerőművet, amely 10—11000 méter magasságban, a sztratoszféra határán lebegne, körülbelül 100 méter hosszú, szilárd falú léggömb tartaná a magasban. Kandidátusi értekezés vitája Dr. UJ János „A megbetegedett pulpa gyó­gyításának problémái: a fogak megtartásának új irányú fejlődése” című kandidátusi érteke­zésének nyilvános vitájára 1969. szeptember 19-én (pénteken) délután 3 órakor, a BOTE gé­geklinikájának tantermében (Vill., Szigony u. 36.) kerül sor. Az értekezés opponensei: dr. Adler Péter, az orvostudományok doktora, dr. Battyasy Dezső, az orvostudományok doktora. Az értekezés megtekinthető az Akadémia könyvtárában (V., Roosevelt tér 9.) és a BOTE könyvtárában (VIII., Üllői út 26.). Geológiai tanácskozások Budapesten­­.,. „ Félezer tudós a Kárpát—Balkán földtani kongresszuson ! ' " Körülbelül 150 hazai és 350 külföldi geológus részvételével nyílt meg csütör­tökön reggel a Magyar Tudományos Aka­démia dísztermében a nemzetközi geoló­giai kongresszus Kárpát—Balkán földtani asszociációja 9. kongresszusa. A követ­kező napokban a magyar geológusok an­gol, bolgár, csehszlovák, finn, francia, ju­goszláv, kanadai, lengyel, NDK-beli, NSZK-beli, osztrák, román, spanyol és szovjet kollégáikkal tekintik át az érin­tett területeken folytatott földtani kuta­tások legújabb eredményeit. Dr. Lévárdi Ferenc nehézipari minisz­ter üdvözlő beszédében utalt a geológia tudománya és a gyakorlati bányászat szo­ros kapcsolatára, hangoztatva: ennek az együttműködésnek a jelentősége egyre fokozódik, abban az ütemben, ahogyan az egész világon növekszik az igény az energiahordozók, az ércek és egyéb ás­ványi nyersanyagok iránt. Hogy ezekből az anyagokból hol, mit bocsáthat rendel­kezésre a bányászat, azt döntő mérték­ben csak a földtani kutatókkal együttmű­ködve állapíthatja meg. Áll ez hazánkra is — mondta a minisz­ter —, amely ugyan nem túlságosan gaz­dag ásványi nyersanyagokban, de feltét­lenül szükséges, hogy bányászatunk fel­színre hozzon minden ásványi nyersanya­got, amire az ország adottságai egyálta­lán megadják a lehetőséget. Ennek a fel­adatnak az ellátásához eddig is nagy se­gítséget nyújtottak a geológusok, s ugyan­ezt kéri és várja tőlük az ország a jövő­ben is. Ezután megkezdődött a szakmai tanács­kozás. Bevezető előadásában dr. Szá­­deczky-Kardoss Elemér akadémikus is­mertette hazánk földtani szerkezetét, majd megkezdődtek a szekcióülések. A kongresszus részvevői az első három na­pon hét szekcióban vitatják meg a Kár­pát-Balkán terület legfontosabb földtani kérdéseit, a következő négy napon felke­resik az ország geológiai vagy geofizikai szempontból legjelentősebb tájait, illetve intézményeit, a kongresszus utolsó két napját pedig ismét a tanácskozásoknak szentelik. A kongresszus szeptember 19-én­ ér véget. Megkezdődött az UNESCO nemzetközi konferenciája Az UNESCO legutóbbi közgyűlésén je­lentős új tudományos együttműködés, a nemzetközi geológiai korrelációs prog­­­­ram megindítását határozta el. A prog­ram kidolgozására hivatott nemzetközi szakértői tanácskozást a világszervezet­i hozzájárulásként a Magyar Állami Föld­tani Intézet centenáriumának méltó meg­ünnepléséhez — hazánkban rendezi. A tanácskozáson öt kontinens 34 országának kiváló geológusai, az ENSZ, a Geológiai Tudományok Nemzetközi Uniója és más nemzetközi szervezetek képviselői mű­ködnek közre. Többek között foglalkoz­nak egységes nemzetközi nomenklatúra létrehozásával a geológiai tudományok terén. A konferenciát csütörtökön a földtani intézetben dr. Fülöp József, a Központi Földtani Hivatal elnöke, az intézet igaz­gatója nyitotta meg, majd dr. Lengyel Sándor egyetemi tanár, a magyar UNES­­CO-bizottság elnöke köszöntötte a rész­vevőket. A hatnapos szakértői tanácsko­zás feladatait Michel Batisse, az UNESCO természeti erőforrások kutatásával fog­lalkozó osztályának igazgatója és Kingsley Charles Dunham professzor, a Geológiai Tudományok Nemzetközi Uniójának el­nöke ismertette. Az ülés elnökévé dr. Nemecz Ernő egyetemi tanárt, a Magyarhoni Földtani Társulat elnökét, alelnökivé Roy Chowd­­luryt, az indiai geológiai szolgálat igazga­tóját választották. Ezután a szakértői ülés megkezdte munkáját, amelyet a továbbiakban hét munkacsoportban folytatnak. A GRABOPLAST GYŐRI PAMUTSZÖVŐ ÉS MŰBŐRGYÁR tisztelettel hívja és várja a Budapesti Őszi Vásár látogatóit vásárlással egybekötött árubemutatójára a 42/A pavilonban KÜLÖNLEGES MINŐSÉGŰ MŰBŐR ÚJDONSÁGOK a vásár ideje alatt kedvezményes áron a helyszínen megvásárolhatók Tudományos mozaik­ os szennyvíztisztítási eljárást dolgoz­tak ki a New York-i egyetemen. Az új módszer lényege az, hogy a szokásos bio­lógiai tisztítás helyett kálciumhidroxidot adagolnak a szennyvízhez, amely a ben­ne levő nagy, szerves molekulákat le­bontja. A felaprózott szennyező anyagot azután aktív szénszűrőkkel távolítják el a vízből. Laboratóriumban ivóvízminő­ségre sikerült tisztítani a szennyvizet ez­zel az eljárással. (Science News) * A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség adatai szerint a 48 tagországban 455 reaktor működik. Közülük 361 kutatási célokat szolgál, 94 pedig atomerőmű. Az utóbbiak száma 1974-re 242 lesz, amelyek összteljesítménye eléri majd a 100 000 me­gawattot. (Tyehnyika Mologyozsi) * 1969. január 1-én a Föld lakossága 3 milliárd 700 millió volt. Ez kétszerese az 1920. évinek (1 milliárd 820 millió). Szov­jet statisztikai adatok szerint az emberi­ség lélekszáma 2000-re ismét megduplá­zódik, túlhaladja majd a 6 milliárdot. (Priroda) ( ■' ) Bizonyos gyommagok szúnyogirtó ha­tásúak. A Lepidium flavum nevű gyom­növény magjáról kiderült, hogy ha vízbe kerül, ragadóssá válik, és a szúnyoglár­vák tömegesen ragadnak hozzá. Mivel egy maghoz akár 27 lárva is tapadhat, a Lepidium-magoknak jelentős szerepet tu­lajdonítanak a tavak szúnyogállományá­­nak csökkentésében. (Science News)

Next