Magyar Hírlap, 1969. október (2. évfolyam, 271-301. szám)

1969-10-10 / 280. szám

Magyar Hírlap HAZAI KORKÉP 1969. október 16, péntek 5 Üdvözlő távirat Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében táviratban üdvözölte L. A. Dange-t, az Indiai Kommunista Párt elnökét 70. szü­letésnapja alkalmából. Felmentés­i kinevezés A Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa a külügyminiszter előterjesztése alapján Nagy S. Lajos rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövetet, érdemei elisme­rése mellett, felmentette bagdadi nagykö­vetségünk vezetésére kapott megbízatása alól. Egyben Horváth Józsefet rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezte ki és megbízta hazánk bagdadi nagykö­vetségének vezetésével. Nagy S. Lajos távozó bagdadi nagykö­vetünket búcsúlátogatáson fogadta Ah­mad Hasszan Al Bakr, az Iraki Köztár­saság elnöke. A koreai mezőgazdasági küldöttség Heves megyében A hazánkban tartózkodó koreai mező­­gazdasági küldöttség Kim Man Gümnek, a KNDK mezőgazdasági bizottsága elnö­kének vezetésével csütörtökön kétnapos látogatásra Heves megyébe érkezett. Dél­előtt a verpeléti Dózsa Termelőszövetke­zetbe látogattak, ahol dr. Tamás László, a Heves megyei pártbizottság titkára és Fekete Győr Endre, a megyei tanács vb­­elnöke fogadta a vendégeket, majd Nagy- Pál György tsz-elnök ismertette a közös gazdaság fejlődését, eredményeit. Részleges próbaüzem a metrón Csütörtökön tanácskoztak a metró épí­tésében érdekelt vállalatok, amelyek még 1967-ben szocialista szerződést kötöttek a kölcsönös együttműködésre. Pandurovics József, a Szakszervezetek Budapesti Tanácsának vezető titkára ki­fejtette: a metróépítésben érdekelt válla­latok teljesítik kötelezettségeiket, s így megvan a lehetőség arra, hogy a metrót 1970. április 4-én átadják a forgalomnak. De, hogy az ígére­t valóra is váljék, még rendkívüli erőfeszítésekre lesz szükség. Hídvégi Károly, a Földalatti Vasút Vállalat igazgatója áttekintést nyújtott az építkezés jelenlegi helyzetéről és felada­tairól. Elmondotta, hogy már egyre job­ban kibontakozik a metró monumentali­tása, impozáns jellege. Most azonban az a legfontosabb, hogy minden vállalat sür­gősen elvégezze a reá háruló feladatokat. Ezért — a fővárosi tanács döntése értel­mében — a metró feszültség alá helyezé­séig az egész vonalhosszra kiterjedő, nagyarányú látogatásokat mellőzik, ne­hogy emiatt késlekedjenek a munkák. A metróban novemberben már részlegesen megkezdődik a próbaüzem. A Közlekedési Építő Vállalat a Baross téri gyalogos aluljáró-rendszer építését mintaszerűen szervezte meg. Ez év végé­re folyamatosan átadják az új létesít­ményt, s ha továbbra is kedvező lesz az időjárás, az év végére a felüljáró híd is elkészül. Decemberben : Újabb 470 lakás az óbudai telepen, a Duna-szálló műszaki átadása Az Országos Szakipari Vállalat és a ház­gyárak gazdája, a 43-as számú Állami Építőipari Vállalat januárban együttmű­ködési szerződést kötött a budapesti la­kásépítkezés ütemének meggyorsítására. A két vállalat igazgatója csütörtökön ér­tékelte az együttműködés eddigi eredmé­nyét . A három évre szóló szerződés értel­mében azt vállaltuk, hogy a házgyári la­kások gyorsabb átadása céljából az idén 1950, jövőre 2200, 1971-ben pedig 2500 la­kás szakipari munkáit (festés, mázolás, parkettázás stb) — a csőszerelés kivételé­vel — elvégezzük. Az idén október 1-ig a vállalt kötelezettségünknek 938 lakásban tettünk eleget. Az év végéig esedékes több mint ezer lakásban az elkövetkező hetekben folyamatosan végezzük a szere­lést — közölte lapunk munkatársával Tátrai János, az Országos Szakipari Vál­lalat igazgatója. A 43-as számú Építőipari Vállalat ve­zérigazgatója — Kisvári János — a követ­kezőkről számolt be: — A Szakipari Vállalat dolgozói jó munkájukkal hozzájárultak, hogy válla­latunk az idén 5200 lakás építését befe­jezze. Nálunk a „lakástermelés” 1965 óta megnégyszereződött, a szakipari kapaci­tás azonban csupán kétszeresére emelke­dett. A közös értékelés során a két vállalat­­vezetői a munkaszervezés különböző problémáit is megvitatták és értékelték az elvégzett munka minőségét. Az építők ha­tározottan leszögezték, hogy a szakipari vállalat dolgozói jó minőségű munkát vé­geztek. (Manapság ritka és ezért örven­detes az ilyen megállapítás.) Most a felszabadulási munkaverseny keretében arra is kötelezte magát a két vállalat, hogy a XIV., Füredi téren 1970. március 30-ig 264 lakást — másfél hónap­pal a határidő előtt — beköltözhetően át­adnak. A tanácskozás után megtudtuk, hogy a 43-as vállalat az óbudai lakótelepen de­cember 1-ig 180, december végéig pedig újabb 470 lakást ad át. Az új lakók ja­nuár első napjaiban már be is költözhet­nek. A lakótelep ideiglenes távfűtése de­cember 15-re elkészül. A Szakipari Vállalat november végére befejezi a Duna-szállóban a szerelési munkákat, és december elején megkezdik az or­szág legkorszerűbb szállodájának műszaki átadását. A váci, a ceglédi és a kecskeméti kórházakban a szerelési mun­kákat az év végére fejezik be. A buda­pesti földalattinál a vállalatnak jelenleg is több száz dolgozója tevékenykedik, s március végére itt is befejezik a külön­böző szerelési munkákat. És még egy újság: a Szakipari Vállalat a közeli napokban új, korszerű termék­kel „kedveskedik” az építőknek. Szek­­szárdon — a kazincbarcikai gyár segítsé­gével — megkezdik a műanyag ajtók gyártását, amelyekből 1970-ben már 60 ezer darab készül. A műanyag ajtókat nem kell festeni, mázolni, s egyszerűen, a teljesen előre gyártott elemet kell beépí­teni. A próbagyártás során készülő mű­anyag ajtókat még az idén felállítják a budafoki lakótelepen. F. 3. Tudományos tanácskozások Megkezdődött a tüdőgyógyász-nagygyűlés Átadták az idei Korányi-emlékérmet • Tiszteletbeli tagokat választott a Korányi-társaság Csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémián megkezdődött a Korányi Fri­gyes Tbc és Tüdőgyógyász Társaság 37. nagygyűlése. A háromnapos tudományos tanácskozást dr. Barát Irén, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet osztályvezető főorvosa, a társaság elnöke nyitotta meg, majd átnyújtotta az idei Korányi Frigyes emlékérmet dr. Nagy László docensnek, a szegedi tüdőgondozó intézet igazgató főorvosának, aki nagy ér­demeket szerzett a dél-magyarországi tbc elleni küzdelemben. Ezután bejelentette, hogy a társaság — fennállása óta első ízben — tiszteletbeli tagokat választott. Az első tiszteletbeli ta­gok a tüdőgyógyászat olyan nemzetközi tekintélyű, neves szakemberei lettek, mint a magyar származású A. L. Bányai ame­rikai, G. Anetti francia, H. Friedel és P. Steinbürck NDK-beli, S. Goldmann jugo­szláv, D. K. Hochlov és N. A. Smeljew szovjet, R. Krivinka, a prágai tbc intézet igazgatója, dr. J. Patiala finn és M. Ziers­­ki lengyel professzor. Az ünnepélyes megnyitó után megkez­dődött a nagygyűlés első fő témájának vitája. A nem tbc-s, krónikus tüdőbeteg­ségek járványtanáról dr. Mosolygó Dénes, az Egészségügyi Minisztérium főosztály­vezető-helyettese tartott bevezető előadást, összegezte a tuberkulózis elleni küzdelem fejlődését, melynek eredményeként a gyermekkori tbc-s megbetegedések tekin­tetében hazánk a legfejlettebb országok szintjén van. A tudományos tanácskozás ma folytat­ja munkáját. A Biokémiai Társaság nagygyűlése­(Ofel) Csütörtökön e­­Magyar Tudományos Akadémián megkezdődött a Magyar Bio­kémiai Társaság háromnapos nagygyűlé­se. Tankó Béla professzor elnöki megnyi­tója után Straub F. Brúnó, a Magyar Tu­dományos Akadémia alelnöke átnyújtot­ta a biokémia hazai úttörőjére emlékezé­sül két évvel ezelőtt alapított Hári Pál­­emlékérmet Székessyné Hermann Vilma professzorasszonynak, a Budapesti Orvos­­tudományi Egyetem Biokémiai Intézete igazgatójának, aki több évtizedes tudo­mányos munkásságának elismeréseként kapta a most első ízben adományozott ki­tüntetést Straub akadémikus ezután kihirdette a Szörényi Imre-pályázat eredményét, ame­lyet kétévenként 35 évnél fiatalabb kuta­tók részére írnak ki. Az idei Szörényi Im­­re-emlékelőadást Venetianer Pál kandi­dátus, a pályázat győztese tartotta, aki az élő szervezeteknek a megváltozott körül­ményekhez való alkalmazkodási képes­ségben szerepet játszó kémiai-fizikai me­chanizmusok tanulmányozásában ért el nemzetközileg is figyelemre méltó ered­ményt. Az idei biokémikus találkozón három összefoglaló referátum, és hetven előadás hangzik el a nukleinsav-kémia és a fehér­­je-bioszintézis, a fehérjekémia, valamint a mikrobiológiai biokémia területéről. A különböző akadémiai, egyetemi, ipari ku­tatóintézeti és gyári kutatóhelyeken elért tudományos kutatási eredmények között számos olyan szerepel, amelyet közös munkával hoztak létre. Ez összhangban van a tudománypolitikai irányelveknek azzal a tételével, amely a különböző típu­sú kutatóhelyek közti kapcsolatok bővíté­sét, együttműködésük fejlesztését hangsú­lyozza. Harmincezer ruházatipari dolgozó érdekvédelméről Csütörtökön a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetében kétnapos tanácskozás­ra ült össze a központi , vezetőség, hogy megvizsgáljon minden, a szakma több mint 30 ezer dolgozójának érdekvédel­mével összefüggő fontosabb kérdést, s azt, hogyan teljesítik a SZOT XXI. és a szakszervezet XXIII. kongresszusán ez­zel összefüggésben hozott határozatokat. A határozatok végrehajtásáról szóló jelentést Tóth Tiborné, a szakszervezet főtitkára egészítette ki. Megállapította: a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete központi vezetőségének irányító munká­ja a kongresszus óta eltelt két évben erő­teljesen fejlődött. Az új gazdasági me­chanizmus követelményeinek megfelelő munkastílus meghonosítása növelte az önállóságot, határozottabbá tette a veze­tést. Ugyanakkor a szakszervezeti mun­kával szemben támasztott új igény és na­gyobb felelősség számos, elméleti és szer­vezési kérdést vetett fel. Fekete Sándor:­­ Hogy vigyük ki? A címben foglalt kérdést általában akkor szokták feltenni és megvitatni, amikor valamilyen kellemetlen dolog történik, s ezt tudatni illenék a szűkebb vagy tágabb nyilvánossággal. Érthetőbben így lehetne megfogalmazni: hogyan mondjuk meg, hogyan valljuk be, hogyan magyarázzuk-mentegessük? Ott volt például az egyik jelentős kereskedelmi vállalat. A részletek nem fontosak, nem is tartoznak most ide. Elég annyi, hogy „nem ütött be” valami, az egész cég sorsa bizonytalanná vált, a nyereségrészesedés sorsa pedig egyenesen megpecséte­lődött. A legfőbb vezetők takanakodtak: — Hogy vigyük ezt ki? Volt, aki azt mondta: sehogy, legalábbis egyelőre még ne. Volt, aki mindjárt szövegezni-fogalmazni kezdett, s megpró­bálta volna a lehetetlent, egszerre beszélni is, elhallgatni is. Valamilyen szörnyű tehetetlenségi nyomaték terhe alatt, a han­gulat inkább arra hajlott, hogy dezinformálva informálják a cég alkalmazottait. Szerencsére nem ez az álláspont győzött. Elhatározták, s ezzel feltétlenül egyet kell érteni, hogy — lesz, ami lesz! — kipakolnak, nem kendőznek el semmit, nem kí­mélnek senkit. Csak az indoklással volt baj. Az őszinteség mé­lyén ugy­anis csupán egy csatakiáltás húzódott: — Jobb, ha tő­lünk tudják meg... Óriási tévedésben ringatóztak persze. Mert az oly nehezen megszületett információ kihordási ideje hosszúnak bizonyult. — Tudunk róla — szólt közbe tisztelettudóan valaki —, már régóta mindenki csak erről beszél. Hadd tegyem hozzá, hogy nem is a valóságnak megfelelően, hanem torzítva-túlozva. Szinte megkönnyebbült mindenki, amikor hiteles forrásból értesült, hogy csak­ ennyiről van szó. Amíg odafent az igazgatói szobában titkolóztak, addig az író­asztalok és pultok mögött már azt is megbeszélték, hogy mi lehet a dolgok következménye. A világért sem állítom, hogy mindig, mindent „ki kell vin­ni”. Még a legkisebb üzem, vállalat, gazdaság és intézmény életében is vannak ügyek, amik nem tartoznak mindenkire. Az illetékességi körök rendet és sorrendet teremtenek a köz­lendők között. Csakhogy más a hivatali titok, és megint más a felesleges titkolózás. Aki titkolózik, aki — vezető létére — nem hajlandó beavatni környezetét a közérdekű tennivalókba, az ne csodálkozzék, ha magára marad, s egyedül kell hordoz­nia a közterheket. Sok főnöki idegösszeroppanás mögött talál­juk ott az elsődleges betegséget. Azt, hogy erőn felüli felada­tokat vesz a vezető a vállára, túlságosan egyedül van, nem kéri és nem élvezi a kollektíva támogatását... Még egy példát, annak illusztrálására, hogy ez nem csupán a gazdasági-hivatali munkára érvényes. Legalább úgy érvé­nyes ez a társadalmi-politikai tevékenységre is. Munkaértekez­let volt az egyik híradástechnikai vállalatnál. A műszaki igaz­gató beszélt, okosan és talpraesetten. Természetes, hogy még többet kívánt az egybegyűltektől, még kiadósabb munkát, őszintén szólt, nem titkolva elégedetlenségét. Utána a szak­­szervezet képviselője állt fel. Természetesen ő is a jobb, gaz­daságosabb munkát pártolta. Ám közben nagyon haloványan célzott „bizonyos vitákra, amik köztudottak”, utalt „konflik­tusokra, törvénytelenségekre, amikről mindenki beszél”. Mondanom sem kell, a célzásokat és utalásokat senki sem fogta fel, se a vezetők, se a vezetettek. Ott helyben, meglehe­tősen parázs közbeszólások össztüzében kellett aztán tisztázni, hogy kinek mi fáj, kinek kivel és miért van konfliktusa. A diplomácia antidiplomáciává fajul, ha túlzásba viszik. Az üzemi és intézményi demokrácia legnagyobb ellensége az, ha a nyílt beszédet különböző irányú lojalitással akarják pótolni vagy tompítani. A nyílt beszéd ideje és helye adva van. Senki sem gondolhat arra, hogy munka közben és munka helyett a szája járjon. Arra valók a különböző megbeszélések, az intézményesített termelési értekezletek, szakszervezeti gyű­lések. A „zöldfülű” azt hiszi, hogy könnyebb, egyszerűbb, hatéko­nyabb kizárólag szabatos parancsszavakkal vezetni. Eleinte talán így is van ez. Ámde az ilyen vezetési stílust előbb vagy utóbb utoléri a végzet, a végén senki nem tud semmit, s min­denki azt csinál, amit akar. Mert­ csak részt lát az egész he­lyett. Nem azért kell „kivinni” sok mindent az üzem és válla­lat dolgozói közé, hogy szószátyár emberek szerepeljenek, a vezetők dicsekedjenek, a vezetettek pedig panaszkodjanak. A demokratikus közlékenység nem cél, hanem eszköz. Annak a nélkülözhetetlen és pótolhatatlan eszköze, hogy a vezetők egy kicsit reflektorfénybe állítsák gondjaikat, sokszor emésztő töprengéseiket, az egész üzem létkérdéseit, nehézsé­geit, új kezdeményezéseit. A vezetettek pedig vállalják át ezekből mindazt, ami rájuk tartozik, s tárják fel, ami lent aka­dályozza, gáncsolja, körülményessé teszi a munkát. Maga az üzemi demokrácia út, az egyetlen járható útja an­nak, hogy a munkahelyen ne csak együtt dolgozzanak, hanem együtt spekuláljanak, együtt tervezzenek, együtt lélegezzenek az emberek. Nem alkalmanként kampányszerűen kell bevonni a dolgozókat, nem valami kész, megváltozhatatlan helyzetről kell tájékoztatni őket. (Mert különben jönnek a magyarázga­­tások-mentegetőzések.) Állandó folyamat ez a demokrácia, a munkatársak együttélési létformája, így nézve a dolgot, tulajdonképpen nem így hangzik a kérdés: s hogy vigyük ki? Nem felvisszük a gondokat-örömöket, ami­kor az illetékesek és érintettek körében nyilvánosságra hozzuk őket. Ellenkezőleg, nagyon is bevisszük őket az emberek belső világába.

Next