Magyar Hírlap, 1969. október (2. évfolyam, 271-301. szám)
1969-10-10 / 280. szám
Magyar Hírlap HAZAI KORKÉP 1969. október 16, péntek 5 Üdvözlő távirat Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében táviratban üdvözölte L. A. Dange-t, az Indiai Kommunista Párt elnökét 70. születésnapja alkalmából. Felmentési kinevezés A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a külügyminiszter előterjesztése alapján Nagy S. Lajos rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, érdemei elismerése mellett, felmentette bagdadi nagykövetségünk vezetésére kapott megbízatása alól. Egyben Horváth Józsefet rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezte ki és megbízta hazánk bagdadi nagykövetségének vezetésével. Nagy S. Lajos távozó bagdadi nagykövetünket búcsúlátogatáson fogadta Ahmad Hasszan Al Bakr, az Iraki Köztársaság elnöke. A koreai mezőgazdasági küldöttség Heves megyében A hazánkban tartózkodó koreai mezőgazdasági küldöttség Kim Man Gümnek, a KNDK mezőgazdasági bizottsága elnökének vezetésével csütörtökön kétnapos látogatásra Heves megyébe érkezett. Délelőtt a verpeléti Dózsa Termelőszövetkezetbe látogattak, ahol dr. Tamás László, a Heves megyei pártbizottság titkára és Fekete Győr Endre, a megyei tanács vbelnöke fogadta a vendégeket, majd Nagy- Pál György tsz-elnök ismertette a közös gazdaság fejlődését, eredményeit. Részleges próbaüzem a metrón Csütörtökön tanácskoztak a metró építésében érdekelt vállalatok, amelyek még 1967-ben szocialista szerződést kötöttek a kölcsönös együttműködésre. Pandurovics József, a Szakszervezetek Budapesti Tanácsának vezető titkára kifejtette: a metróépítésben érdekelt vállalatok teljesítik kötelezettségeiket, s így megvan a lehetőség arra, hogy a metrót 1970. április 4-én átadják a forgalomnak. De, hogy az ígéret valóra is váljék, még rendkívüli erőfeszítésekre lesz szükség. Hídvégi Károly, a Földalatti Vasút Vállalat igazgatója áttekintést nyújtott az építkezés jelenlegi helyzetéről és feladatairól. Elmondotta, hogy már egyre jobban kibontakozik a metró monumentalitása, impozáns jellege. Most azonban az a legfontosabb, hogy minden vállalat sürgősen elvégezze a reá háruló feladatokat. Ezért — a fővárosi tanács döntése értelmében — a metró feszültség alá helyezéséig az egész vonalhosszra kiterjedő, nagyarányú látogatásokat mellőzik, nehogy emiatt késlekedjenek a munkák. A metróban novemberben már részlegesen megkezdődik a próbaüzem. A Közlekedési Építő Vállalat a Baross téri gyalogos aluljáró-rendszer építését mintaszerűen szervezte meg. Ez év végére folyamatosan átadják az új létesítményt, s ha továbbra is kedvező lesz az időjárás, az év végére a felüljáró híd is elkészül. Decemberben : Újabb 470 lakás az óbudai telepen, a Duna-szálló műszaki átadása Az Országos Szakipari Vállalat és a házgyárak gazdája, a 43-as számú Állami Építőipari Vállalat januárban együttműködési szerződést kötött a budapesti lakásépítkezés ütemének meggyorsítására. A két vállalat igazgatója csütörtökön értékelte az együttműködés eddigi eredményét . A három évre szóló szerződés értelmében azt vállaltuk, hogy a házgyári lakások gyorsabb átadása céljából az idén 1950, jövőre 2200, 1971-ben pedig 2500 lakás szakipari munkáit (festés, mázolás, parkettázás stb) — a csőszerelés kivételével — elvégezzük. Az idén október 1-ig a vállalt kötelezettségünknek 938 lakásban tettünk eleget. Az év végéig esedékes több mint ezer lakásban az elkövetkező hetekben folyamatosan végezzük a szerelést — közölte lapunk munkatársával Tátrai János, az Országos Szakipari Vállalat igazgatója. A 43-as számú Építőipari Vállalat vezérigazgatója — Kisvári János — a következőkről számolt be: — A Szakipari Vállalat dolgozói jó munkájukkal hozzájárultak, hogy vállalatunk az idén 5200 lakás építését befejezze. Nálunk a „lakástermelés” 1965 óta megnégyszereződött, a szakipari kapacitás azonban csupán kétszeresére emelkedett. A közös értékelés során a két vállalatvezetői a munkaszervezés különböző problémáit is megvitatták és értékelték az elvégzett munka minőségét. Az építők határozottan leszögezték, hogy a szakipari vállalat dolgozói jó minőségű munkát végeztek. (Manapság ritka és ezért örvendetes az ilyen megállapítás.) Most a felszabadulási munkaverseny keretében arra is kötelezte magát a két vállalat, hogy a XIV., Füredi téren 1970. március 30-ig 264 lakást — másfél hónappal a határidő előtt — beköltözhetően átadnak. A tanácskozás után megtudtuk, hogy a 43-as vállalat az óbudai lakótelepen december 1-ig 180, december végéig pedig újabb 470 lakást ad át. Az új lakók január első napjaiban már be is költözhetnek. A lakótelep ideiglenes távfűtése december 15-re elkészül. A Szakipari Vállalat november végére befejezi a Duna-szállóban a szerelési munkákat, és december elején megkezdik az ország legkorszerűbb szállodájának műszaki átadását. A váci, a ceglédi és a kecskeméti kórházakban a szerelési munkákat az év végére fejezik be. A budapesti földalattinál a vállalatnak jelenleg is több száz dolgozója tevékenykedik, s március végére itt is befejezik a különböző szerelési munkákat. És még egy újság: a Szakipari Vállalat a közeli napokban új, korszerű termékkel „kedveskedik” az építőknek. Szekszárdon — a kazincbarcikai gyár segítségével — megkezdik a műanyag ajtók gyártását, amelyekből 1970-ben már 60 ezer darab készül. A műanyag ajtókat nem kell festeni, mázolni, s egyszerűen, a teljesen előre gyártott elemet kell beépíteni. A próbagyártás során készülő műanyag ajtókat még az idén felállítják a budafoki lakótelepen. F. 3. Tudományos tanácskozások Megkezdődött a tüdőgyógyász-nagygyűlés Átadták az idei Korányi-emlékérmet • Tiszteletbeli tagokat választott a Korányi-társaság Csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémián megkezdődött a Korányi Frigyes Tbc és Tüdőgyógyász Társaság 37. nagygyűlése. A háromnapos tudományos tanácskozást dr. Barát Irén, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet osztályvezető főorvosa, a társaság elnöke nyitotta meg, majd átnyújtotta az idei Korányi Frigyes emlékérmet dr. Nagy László docensnek, a szegedi tüdőgondozó intézet igazgató főorvosának, aki nagy érdemeket szerzett a dél-magyarországi tbc elleni küzdelemben. Ezután bejelentette, hogy a társaság — fennállása óta első ízben — tiszteletbeli tagokat választott. Az első tiszteletbeli tagok a tüdőgyógyászat olyan nemzetközi tekintélyű, neves szakemberei lettek, mint a magyar származású A. L. Bányai amerikai, G. Anetti francia, H. Friedel és P. Steinbürck NDK-beli, S. Goldmann jugoszláv, D. K. Hochlov és N. A. Smeljew szovjet, R. Krivinka, a prágai tbc intézet igazgatója, dr. J. Patiala finn és M. Zierski lengyel professzor. Az ünnepélyes megnyitó után megkezdődött a nagygyűlés első fő témájának vitája. A nem tbc-s, krónikus tüdőbetegségek járványtanáról dr. Mosolygó Dénes, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese tartott bevezető előadást, összegezte a tuberkulózis elleni küzdelem fejlődését, melynek eredményeként a gyermekkori tbc-s megbetegedések tekintetében hazánk a legfejlettebb országok szintjén van. A tudományos tanácskozás ma folytatja munkáját. A Biokémiai Társaság nagygyűlése(Ofel) Csütörtökön eMagyar Tudományos Akadémián megkezdődött a Magyar Biokémiai Társaság háromnapos nagygyűlése. Tankó Béla professzor elnöki megnyitója után Straub F. Brúnó, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke átnyújtotta a biokémia hazai úttörőjére emlékezésül két évvel ezelőtt alapított Hári Pálemlékérmet Székessyné Hermann Vilma professzorasszonynak, a Budapesti Orvostudományi Egyetem Biokémiai Intézete igazgatójának, aki több évtizedes tudományos munkásságának elismeréseként kapta a most első ízben adományozott kitüntetést Straub akadémikus ezután kihirdette a Szörényi Imre-pályázat eredményét, amelyet kétévenként 35 évnél fiatalabb kutatók részére írnak ki. Az idei Szörényi Imre-emlékelőadást Venetianer Pál kandidátus, a pályázat győztese tartotta, aki az élő szervezeteknek a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodási képességben szerepet játszó kémiai-fizikai mechanizmusok tanulmányozásában ért el nemzetközileg is figyelemre méltó eredményt. Az idei biokémikus találkozón három összefoglaló referátum, és hetven előadás hangzik el a nukleinsav-kémia és a fehérje-bioszintézis, a fehérjekémia, valamint a mikrobiológiai biokémia területéről. A különböző akadémiai, egyetemi, ipari kutatóintézeti és gyári kutatóhelyeken elért tudományos kutatási eredmények között számos olyan szerepel, amelyet közös munkával hoztak létre. Ez összhangban van a tudománypolitikai irányelveknek azzal a tételével, amely a különböző típusú kutatóhelyek közti kapcsolatok bővítését, együttműködésük fejlesztését hangsúlyozza. Harmincezer ruházatipari dolgozó érdekvédelméről Csütörtökön a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetében kétnapos tanácskozásra ült össze a központi , vezetőség, hogy megvizsgáljon minden, a szakma több mint 30 ezer dolgozójának érdekvédelmével összefüggő fontosabb kérdést, s azt, hogyan teljesítik a SZOT XXI. és a szakszervezet XXIII. kongresszusán ezzel összefüggésben hozott határozatokat. A határozatok végrehajtásáról szóló jelentést Tóth Tiborné, a szakszervezet főtitkára egészítette ki. Megállapította: a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete központi vezetőségének irányító munkája a kongresszus óta eltelt két évben erőteljesen fejlődött. Az új gazdasági mechanizmus követelményeinek megfelelő munkastílus meghonosítása növelte az önállóságot, határozottabbá tette a vezetést. Ugyanakkor a szakszervezeti munkával szemben támasztott új igény és nagyobb felelősség számos, elméleti és szervezési kérdést vetett fel. Fekete Sándor: Hogy vigyük ki? A címben foglalt kérdést általában akkor szokták feltenni és megvitatni, amikor valamilyen kellemetlen dolog történik, s ezt tudatni illenék a szűkebb vagy tágabb nyilvánossággal. Érthetőbben így lehetne megfogalmazni: hogyan mondjuk meg, hogyan valljuk be, hogyan magyarázzuk-mentegessük? Ott volt például az egyik jelentős kereskedelmi vállalat. A részletek nem fontosak, nem is tartoznak most ide. Elég annyi, hogy „nem ütött be” valami, az egész cég sorsa bizonytalanná vált, a nyereségrészesedés sorsa pedig egyenesen megpecsételődött. A legfőbb vezetők takanakodtak: — Hogy vigyük ezt ki? Volt, aki azt mondta: sehogy, legalábbis egyelőre még ne. Volt, aki mindjárt szövegezni-fogalmazni kezdett, s megpróbálta volna a lehetetlent, egszerre beszélni is, elhallgatni is. Valamilyen szörnyű tehetetlenségi nyomaték terhe alatt, a hangulat inkább arra hajlott, hogy dezinformálva informálják a cég alkalmazottait. Szerencsére nem ez az álláspont győzött. Elhatározták, s ezzel feltétlenül egyet kell érteni, hogy — lesz, ami lesz! — kipakolnak, nem kendőznek el semmit, nem kímélnek senkit. Csak az indoklással volt baj. Az őszinteség mélyén ugyanis csupán egy csatakiáltás húzódott: — Jobb, ha tőlünk tudják meg... Óriási tévedésben ringatóztak persze. Mert az oly nehezen megszületett információ kihordási ideje hosszúnak bizonyult. — Tudunk róla — szólt közbe tisztelettudóan valaki —, már régóta mindenki csak erről beszél. Hadd tegyem hozzá, hogy nem is a valóságnak megfelelően, hanem torzítva-túlozva. Szinte megkönnyebbült mindenki, amikor hiteles forrásból értesült, hogy csak ennyiről van szó. Amíg odafent az igazgatói szobában titkolóztak, addig az íróasztalok és pultok mögött már azt is megbeszélték, hogy mi lehet a dolgok következménye. A világért sem állítom, hogy mindig, mindent „ki kell vinni”. Még a legkisebb üzem, vállalat, gazdaság és intézmény életében is vannak ügyek, amik nem tartoznak mindenkire. Az illetékességi körök rendet és sorrendet teremtenek a közlendők között. Csakhogy más a hivatali titok, és megint más a felesleges titkolózás. Aki titkolózik, aki — vezető létére — nem hajlandó beavatni környezetét a közérdekű tennivalókba, az ne csodálkozzék, ha magára marad, s egyedül kell hordoznia a közterheket. Sok főnöki idegösszeroppanás mögött találjuk ott az elsődleges betegséget. Azt, hogy erőn felüli feladatokat vesz a vezető a vállára, túlságosan egyedül van, nem kéri és nem élvezi a kollektíva támogatását... Még egy példát, annak illusztrálására, hogy ez nem csupán a gazdasági-hivatali munkára érvényes. Legalább úgy érvényes ez a társadalmi-politikai tevékenységre is. Munkaértekezlet volt az egyik híradástechnikai vállalatnál. A műszaki igazgató beszélt, okosan és talpraesetten. Természetes, hogy még többet kívánt az egybegyűltektől, még kiadósabb munkát, őszintén szólt, nem titkolva elégedetlenségét. Utána a szakszervezet képviselője állt fel. Természetesen ő is a jobb, gazdaságosabb munkát pártolta. Ám közben nagyon haloványan célzott „bizonyos vitákra, amik köztudottak”, utalt „konfliktusokra, törvénytelenségekre, amikről mindenki beszél”. Mondanom sem kell, a célzásokat és utalásokat senki sem fogta fel, se a vezetők, se a vezetettek. Ott helyben, meglehetősen parázs közbeszólások össztüzében kellett aztán tisztázni, hogy kinek mi fáj, kinek kivel és miért van konfliktusa. A diplomácia antidiplomáciává fajul, ha túlzásba viszik. Az üzemi és intézményi demokrácia legnagyobb ellensége az, ha a nyílt beszédet különböző irányú lojalitással akarják pótolni vagy tompítani. A nyílt beszéd ideje és helye adva van. Senki sem gondolhat arra, hogy munka közben és munka helyett a szája járjon. Arra valók a különböző megbeszélések, az intézményesített termelési értekezletek, szakszervezeti gyűlések. A „zöldfülű” azt hiszi, hogy könnyebb, egyszerűbb, hatékonyabb kizárólag szabatos parancsszavakkal vezetni. Eleinte talán így is van ez. Ámde az ilyen vezetési stílust előbb vagy utóbb utoléri a végzet, a végén senki nem tud semmit, s mindenki azt csinál, amit akar. Mert csak részt lát az egész helyett. Nem azért kell „kivinni” sok mindent az üzem és vállalat dolgozói közé, hogy szószátyár emberek szerepeljenek, a vezetők dicsekedjenek, a vezetettek pedig panaszkodjanak. A demokratikus közlékenység nem cél, hanem eszköz. Annak a nélkülözhetetlen és pótolhatatlan eszköze, hogy a vezetők egy kicsit reflektorfénybe állítsák gondjaikat, sokszor emésztő töprengéseiket, az egész üzem létkérdéseit, nehézségeit, új kezdeményezéseit. A vezetettek pedig vállalják át ezekből mindazt, ami rájuk tartozik, s tárják fel, ami lent akadályozza, gáncsolja, körülményessé teszi a munkát. Maga az üzemi demokrácia út, az egyetlen járható útja annak, hogy a munkahelyen ne csak együtt dolgozzanak, hanem együtt spekuláljanak, együtt tervezzenek, együtt lélegezzenek az emberek. Nem alkalmanként kampányszerűen kell bevonni a dolgozókat, nem valami kész, megváltozhatatlan helyzetről kell tájékoztatni őket. (Mert különben jönnek a magyarázgatások-mentegetőzések.) Állandó folyamat ez a demokrácia, a munkatársak együttélési létformája, így nézve a dolgot, tulajdonképpen nem így hangzik a kérdés: s hogy vigyük ki? Nem felvisszük a gondokat-örömöket, amikor az illetékesek és érintettek körében nyilvánosságra hozzuk őket. Ellenkezőleg, nagyon is bevisszük őket az emberek belső világába.