Magyar Hírlap, 1969. december (2. évfolyam, 331-359. szám)
1969-12-03 / 333. szám
Magyar Hírlap kultúra - művészet ________»». december 3. szerda 8 A város peremén Új lakótelepek — új teher foltok* Éjjel-nappal szemben a toronydaruk: épülnek a lakótelepek, tízezrek új hajlékai szerte a főváros peremkerületeiben és az egész országban. A tervezők gondoskodása folytán a házak tövébe települnek az üzletek, szolgáltató üzemek, épül az iskola és bölcsőde — a korszerű, szocialista lakótelep minden tekintetben „összkomfortos”. Avagy mégsem? Ami van: nagyterem Évek óta kész az Üllői úti József Attila lakótelep. Központjában kiterjedt, üres terület: a nagy befogadóképességű filmszínházat szánták oda. Nem épült meg, noha a legközelebbi mozi csak a Nagyvárad tértől befelé vagy Kispesten akad. Kissé arrébb, a toronyházak árnyában eltörpülő, egyemeletes épületen tábla: Dési Huber Művelődési Otthon. Pöttöm irodájában Kállay Anikó mutatkozik be. Az egyetemről frissen kikerült népművelő. Hogyan teremtsenek itt korszerű művelődési életet? Három, lakószobányi helyiségbe zsúfolódnak az egyébként igen látogatott, főként az ifjúságot vonzó klubok, szakkörök, mint a „hangvadász”, azaz magnósklub, a Symposion 67 irodalmi színpad, a barkácsoló és rádióamatőr szakkör, a gazdag programot kínáló ifjúsági klub, s a nyelvtanfolyamok. Egyébre nem is gondolhatnak, pedig lenne érdeklődő. De nincs hely. És az emelet? Hatalmas, négyszáz személyes nagyterem. A táncesteket kivéve — majd teljesen fölösleges, csak olyan rendezvényekre jó, amelyekre negyvenenötvenen jönnek el. Mozinak sem alkalmas a terem. Még sincs miért szidni a tervezőket: az épületet ugyanis szerény pártháznak szánták, s annak kitűnően megfelelt volna. De átadták kultúrháznak, s így semmi sincs megoldva. A könyvtár — a Szabó Ervin Könyvtár 48-as fiókja — onnan több száz méternyire, egy másik épület emeletét foglalja el, a földszint másik szerve. Elhangzott ugyan a javaslat: egyesítsék helyileg is a művelődési otthont a könyvtárral, amelynek épülete — beosztásánál fogva — helyet adhatna egy valóságos kis művelődési kombinátnak. Meg is érdemelne ilyet a mintegy negyvenezer lakosú telep. A Kacsóh Pongrác úton egy földszintes épületen hárman osztoznak: a körzeti pártszervezet, a fővárosi könyvtár fiókja és a nemrég alakult Kassák Lajos Klub. Közülük a könyvtárnak egy 5X8 méteres helyiség jutott, hatóköre ugyanakkor 3200 családra terjedne ki, de jó, ha a 800 meglevő olvasót ki tudja szolgálni. Mozi? Szép álom. Pedig az egész, 150 ezer lakosú XIV. kerületnek mindössze négy filmszínháza van, itt tehát még égetőbb a hiánya, mint a József Attila telepen. Otthon ülő családok S bármerre érdeklődöm a már kész lakótelepeken, sehol sem sokkal jobb a helyzet. Kelenföldön: semmi. Lágymányost a közeli Fővárosi Művelődési Ház igyekszik ellátni, az erzsébeti lakótelepet a Csili. Igen ám, de épül már az új Óbuda, készülnek az Eörs vezér téri, az újpalotai monstre lakótelepek. Vajon okulunk-e, tudomásul vesszük-e, hogy nemcsak zöldségre, húsra, hajberakásra van szükség? A munka utáni pihenés, szórakozás, művelődés, a kellemes környezetben vitt társasélet legalább annyira fontos az embernek, mint a cipőtalpalás. Ha pedig nem az, úgy azzá kell tenni! Napjaink népművelésének egyik alapvető feladata ez. Mert az új lakótelepre költözött családok többnyire bizony hajlamosak arra, hogy otthon ülővé váljanak, mindenki másnál inkább „odaragadjanak” a tévékészülékhez. Ki szövetkezeti törlesztést, ki bútorrészletet fizet, vagy mindkettőt, költséges szórakozásra nem telik. Az emberközelségre, a művelődés, , a nemes szórakozás ingyenes vagy legalábbis olcsó formáira helyben kell nekik megteremteni a lehetőséget. Erről beszélgetek Gerőfi Sándorral, a fővárosi tanács vb népművelési főosztálya közművelődési osztályának vezetőjével. A felvetett gondokat senki nem ismeri nála jobban. Miért maradnak el sorozatosan az egyéb kommunális ellátottságot biztosító beruházások mellett a kulturális jellegűek? Miért nem érvényesül a normatíva, amely szerint minden ezer lakosra legalább száz négyzetméter közösségi helyiség kell hogy jusson, művelődési otthonnak, klubnak, könyvtárnak? Profil, kapacitás, remények — Pénz, de még inkább kapacitás kérdése ez — mondja az osztályvezető. A budapesti lakótelepeket újabban és egyre inkább a 43-as Építőipari Vállalat típustervek alapján, előre gyártott házgyári elemekből építi. Kulturális objektumot ezekből az elemekből — tudvalevőleg — nem lehet létrehozni. Az iskolák, bölcsődék szintén típustervek szerint készülnek, s van típusterv művelődési házra is, így épült meg például a XVII. kerületi Dózsa Művelődési Ház. Lakótelepeinket már eddig is sokszor és joggal illették az egyhangúság vádjával — nem lenne hát célszerű mindenütt ugyanazt a kultúrházat emelni. Való igaz, nincs is vállalat, amelynek profilja lenne és anyagi érdekét jelentené az, hogy mozit, kultúrházat, könyvtárat építsen. Mégis várható, hogy a következő ötéves tervek során épülő telepeken, így Óbudán, Rákospalotán és másutt megoldódik ez a probléma. A vb koncepciójában már jóváhagyta a fővárosi tömegkulturális intézményeknek a lakótelepekre is kiterjedő, hálózati fejlesztési tervét; most a megvalósítás van hátra. Elgondolásunk szerint a művelődési objektumokat a lehető legnagyobb mértékben koncentrálni kell; ez az egymáshoz közel épült lakótelepeken lehetséges, így például az Eörs vezér téren építendő intézmények „kisegítik” majd a Kacsóh Pongrác úti és a Fogarasi úti telepet is. Több célú, minden korszerű követelménynek megfelelő, könyvtárral, mozival kombinált kultúrotthonokat, klubokat akarunk létrehozni, a lakótelep felépítésével egyidőben. Amit lehet, pótolunk is a következő ötéves tervben: az említett komplex intézményből jut például Kelenföldre, az Üllői úti telep pedig panoráma mozit kap. Fontos érdek — tehetjük hozzá —, hogy mindez megvalósuljon, hiszen a lakótelepek kulturális intézményei az egész főváros művelődési ellátottságát javítják. Jelenleg még ugyanis — éppen az otthon ülésre való hajlam miatt — az fenyeget, hogy a lakótelepeken a művelődés új „fehér foltjai” alakulnak ki. Ha mindenütt lesz hol kielégíteni a meglevő érdeklődést, akkor láthatunk hozzá az igények felkeltéséhez ott is, ahol azok ma még nem jelentkeznek. G. Szabó László f Katona József Színház Schiller: STUART MÁRIA * Rendezte: Both Béla Bemutató előadás 1969. december 6. Magyar—angol kulturális és tudományos csereprogram Kedden a Kulturális Kapcsolatok Intézetében megkezdődtek a magyar—angol kulturális és tudományos csereprogramról szóló tárgyalások, amelyeket magyar részről Antal László, a KKI főosztályvezetője, angol részről R. Brash, az angol külügyminisztérium főosztályvezetője vezet. A két ország képviselői első ízben 1961- ben írtak alá kulturális csereprogramról szóló államközi dokumentumot. Azóta a megbeszélések színhelye kétévenként felváltva London, illetve Budapest, s ez alkalommal születik megállapodás az újabb két esztendőre szóló csereprogramról. Az 1967-es okmány mind kulturális, mind tudományos téren a kapcsolatok jelentős fejlődését eredményezte. Hatkötetes magyar művészettörténet készül az új akadémiai intézetben A XXII. nemzetközi művészettörténeti kongresszus alkalmából megrendezett három kiállítás ez év szeptemberében és októberében áttekintést kívánt nyújtani — az 1896-os millenniumi ünnepségek óta először — a magyarországi művészet fejlődéséről. E kiállításokon nemcsak az volt érdekes és elgondolkoztató, amit bemutattak, hanem az is, ami hiányként, problémaként mutatkozott. A kiállítási anyag csoportosítása arra vallott, hogy a magyarországi művészet fejlődésének legfőbb irányvonalai, regionális problémái, az egyes régióknak az európai kultúrkörökkel való kapcsolata, az egyes korok művészetének nemzetközi igazodása, illetve az egyes művészeti ágak (építészet, festészet, szobrászat, iparművészet) egymáshoz, illetve ezekhez a kultúrkörökhöz való viszonya, ihletése vagy hatása, a mintegy évszázados magyar művészettörténeti kutatás ellenére is javarészt tisztázatlan. Mind ez ideig hiányzott egy olyan — nem adminisztratív, hanem szellemi — koordináló szerv, amely szerteágazó kutatásokat, a részleteredményeket egy nagyobb, egységes koncepcióba foglalhatta volna össze. Idén nyáron, hosszas vajúdás után megalakult a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézete. Fölvetődő kérdéseinkkel felkerestük dr. Aradi Nórát, az új intézet igazgatóját Egészében egyetért a kiállítások kapcsán felvetődő észrevételekkel, és mint mondja, éppen e hiányosságok kiküszöbölésére módszeres művészettörténeti kutatómunka kezdődik a hatkötetes magyarországi művészettörténet megteremtéséről. Az eddigi kétkötetes magyar művészettörténet valójában csak adatközlő segédkönyv volt, amely elsősorban az iskolai és az iskolán kívüli oktatás számára szolgáltatott alapanyagot. Az előkészületben levő hatkötetes munka ezen jóval túl kíván menni, és tisztázni kívánja mindazokat az elvi és elméleti problémákat is, amelyek a magyarországi művészettörténet kutatásai kapcsán felvetődnek. Mindenekelőtt az előkészítő munka kapcsán szeretnénk meghatározni a magyarországi művészet fejlődésének korszakait. Ez talán különösen hangzik, hiszen állandóan beszélünk román korról, gótikáról, reneszánszról stb. Csakhogy ezek nemcsak országonként jelentenek mást és mást, hanem még a magyarországi művészet fejlődésén belül is mutatkoznak helyi eltérések, mondjuk a Felvidék, a Dunántúl és Erdély között. Sőt, az egyes művészeti ágak fejlődésében is lehetnek eltolódások. Az építészet reneszánsz korszaka például már befejeződött akkor, amikor az iparművészet különböző fajaiban még változatlanul élt a reneszánsz szelleme és formakincse. Lehetséges — ez majd az előkészítő munka során derül ki —, hogy stílusmeghatározások helyett célszerűbb a társadalomtörténeti fejlődés egyes korszakait figyelembe venni és ezekre alapítani megállapításainkat. — Régóta vajúdó probléma, hogy a magyar művészettörténet megírásánál milyen területi határokat vegyünk figyelembe. A történészek és irodalomtörténészek ebben a tekintetben előbbre járnak, mint a művészettörténészek, és számos történeti és irodalomtörténeti konferencián igyekeztek a környező szocialista államok és Ausztria kutatóival egyeztetni a kutatási szempontokat. Hogyan jelentkezik ez az intézet munkájában? — Ezeket a tapasztalatokat természetesen mi is figyelembe vesszük, és hasonló kooperációt kezdeményezünk. Egyébként magától értetődik, hogy a magyar művészet története megírásakor mindig az adott korszak történelmi körülményeit, az állami hovatartozást vesszük figyelembe. Teljesen tisztázatlan az, hogy az uralkodó osztályok művészete koronként hogyan hat a népművészet fejlődésére, illetve a népművészetből miként merítenek az uralkodó osztályok érdekeit szolgáló, igényeit kielégítő művészek. Gondol-e arra, hogy a művészettörténet kutatásába szükséges lenne bevonni a népművészet területét is? — Ennek a kérdésnek a felvetése logikailag teljesen indokolt. Az azonban, hogy milyen mértékben leszünk képesek ezzel a területtel foglalkozni, a rendelkezésünkre álló tudományos erőktől függ. Egyébként az európai, illetve egyetemes művészettörténetben is nyitott ez a kérdés, és még sehol sem sikerült erre a XVIII. századot megelőző időre vonatkozóan megnyugtató koncepciót kialakítani. — Az új intézet lehetővé teszi-e majd, hogy fellendüljön a hazai — tegyük hozzá, igen elmaradott — művészet-lélektani és művészet- szociológiai kutatás? — Elvben remélhető. Gyakorlatilag azonban pillanatnyilag csak arra támaszkodhatunk, ami már eddig is megszületett. Lehetőségünk van azonban arra, hogy problémáinkat, igényeinket jelezzük a lélektani és szociológiai társintézményeknek, és őket kérjük fel a speciális részletkérdések kidolgozására. Egyébként, ha már művészetelméleti kérdéseket érintünk, hadd említsem meg, hogy folytatni kívánjuk a Művészettörténeti Dokumentációs Központ által megkezdett — és a jövőben a mi kereteink között folyó — adatgyűjtést. Feladatunknak tartjuk a hazai materialista és marxista művészetelméleti alapvetést, illetve annak vizsgálatát, hogy ez mennyire és hogyan érvényesült eddig hazai kritikai irodalmunkban. — Milyen, a közönség számára is látható jelei lesznek az intézet munkájának? — 1970-től kezdve évente két-három kiadványunk jelenik majd meg Művészettörténeti Füzetek címen. Gondolunk továbbá egy forráskiadvány-sorozatra, valamint olyan évkönyvek megjelentetésére is, amelyek évente egy-egy meghatározott kérdés körül csoportosuló cikkgyűjteményt tartalmaznának. — Nem kívánják-e vajon a képzőművészet fogalomkörének kibővítését? Azt értem ezen, hogy nem érkezett-e el az ideje annak, hogy a képzőművészetekkel párhuzamban — és éppen a legújabbkori fejlődést figyelembe véve — valamennyi látványművészet párhuzamát és egymásra hatását tudományos módszerekkel megvizsgálják; azaz, hogy a színház- és képzőművészet, a film- és képzőművészet, a foto- és képzőművészet kölcsönös egymásra hatásait tanulmányozzák? — Ezt feltétlenül szükségesnek tartom — mondotta Aradi Nóra. — Intézetünk azonban új, egyelőre még megoldatlanok személyi problémái, és ennek az utóbbi kérdéscsoportnak a vizsgálata is csak akkor lehetséges, ha megfelelő szakembert, illetve gárdát tudunk a kutatás szolgálatába állítani. Bojár Iván ilsZERDAA TV-BEN |i:!Íjí:j:!|iji!!il!Ü:ll!;!;i':Íí;|B Műsorváltozási, |y|||jlíli|il§|§|jjjliiil|*945^g a Rádió Ságban kiadott műsor változatlan, akkor (tehát a szokottnál negyed órával korábban) sugározzák a Tv-híradót, utána pedig Marsille-ből egyenesből közvetítik a harmadik Magyarország—Csehszlovákia világbajnokselejtező mérkőzést. Elmarad tehát a színházi közvetítés, amit Kaposvárról sugároztak volna: Victor Hugo Hemanija. A két műsor, az elmaradt és a helyette sugárzott között azonban van némi hasonlóság. Mindkettő Franciaországhoz kötődik, mindkettő hatalmas szenvedélyeket mozgat meg, és pattansáig feszült indulatokat szít fel. És egyikből sem hiányoznak a romantikus végletek. A program változatlanul maradó első részében ünnepi műsort sugároz a tévé a Szegeden ma huszonöt éve megalakult Magyar Nemzeti Függetlenségi Front emlékére, változatos programot ígér a Zenei Figyelő. Műsorából kiemelnénk Bartók: A fából faragott királyfi című táncjátékának tv-felvételéről készült riportot. A délelőtti ismétlések közül Bihari Klára tévéjátékát ajánlanánk. A címe Mi és ők, és három jelenetében sajátos „női szemszögből” vázolja fel a felnőtt és a fiatal nemzedék viszonyának mai problémáit L. A.