Magyar Hírlap, 1969. december (2. évfolyam, 331-359. szám)

1969-12-03 / 333. szám

Magyar Hírlap kultúra - művészet ________»». december 3. szerda 8 A város peremén Új lakótelepek — új teher foltok* Éjjel-nappal szemben a toronydaruk: épülnek a lakótelepek, tízezrek új hajlé­kai szerte a főváros peremkerületeiben és az egész országban. A tervezők gon­doskodása folytán a házak tövébe tele­pülnek az üzletek, szolgáltató üzemek, épül az iskola és bölcsőde — a korszerű, szocialista lakótelep minden tekintetben „összkomfortos”. Avagy mégsem? Ami van: nagyterem Évek óta kész az Üllői úti József Attila lakótelep. Központjában kiterjedt, üres terület: a nagy befogadóképességű film­színházat szánták oda. Nem épült meg, noha a legközelebbi mozi csak a Nagy­várad tértől befelé vagy Kispesten akad. Kissé arrébb, a toronyházak árnyában el­törpülő, egyemeletes épületen tábla: Dési Huber Művelődési Otthon. Pöttöm irodá­jában Kállay Anikó mutatkozik be. Az egyetemről frissen kikerült népművelő. Hogyan teremtsenek itt korszerű mű­velődési életet? Három, lakószobányi he­lyiségbe zsúfolódnak az egyébként igen látogatott, főként az ifjúságot vonzó klu­bok, szakkörök, mint a „hangvadász”, azaz magnósklub, a Symposion 67 iro­dalmi színpad, a barkácsoló és rádióama­tőr szakkör, a gazdag programot kínáló ifjúsági klub, s a nyelvtanfolyamok. Egyébre nem is gondolhatnak, pedig len­ne érdeklődő. De nincs hely. És az emelet? Hatalmas, négyszáz sze­mélyes nagyterem. A táncesteket kivéve — majd teljesen fölösleges, csak olyan rendezvényekre jó, amelyekre negyvenen­­ötvenen jönnek el. Mozinak sem alkal­mas a terem. Még sincs miért szidni a tervezőket: az épületet ugyanis szerény pártháznak szánták, s annak kitűnően megfelelt volna. De átadták kultúrház­­nak, s így semmi sincs megoldva. A könyvtár — a Szabó Ervin Könyvtár 48-as fiókja — onnan több száz méternyire, egy másik épület emeletét foglalja el, a földszint másik szerve. Elhangzott ugyan a javaslat: egyesítsék helyileg is a műve­lődési otthont a könyvtárral, amelynek épülete — beosztásánál fogva — helyet adhatna egy valóságos kis művelődési kombinátnak. Meg is érdemelne ilyet a mintegy negyvenezer lakosú telep. A Kacsóh Pongrác úton egy földszintes épületen hárman osztoznak: a körzeti pártszervezet, a fővárosi könyvtár fiókja és a nemrég alakult Kassák Lajos Klub. Közülük a könyvtárnak egy 5X8 méte­res helyiség jutott, hatóköre ugyanakkor 3200 családra terjedne ki, de jó, ha a 800 meglevő olvasót ki tudja szolgálni. Mozi? Szép álom. Pedig az egész, 150 ezer lakosú XIV. kerületnek mindössze négy filmszínháza van, itt tehát még égetőbb a hiánya, mint a József Attila telepen. Otthon ülő családok S bármerre érdeklődöm a már kész lakótelepeken, sehol sem sokkal jobb a helyzet. Kelenföldön: semmi. Lágymá­nyost a közeli Fővárosi Művelődési Ház igyekszik ellátni, az erzsébeti lakótelepet a Csili. Igen ám, de épül már az új Óbu­da, készülnek az Eörs vezér téri, az új­palotai monstre lakótelepek. Vajon oku­lunk-e, tudomásul vesszük-e, hogy nem­csak zöldségre, húsra, hajberakásra van szükség? A munka utáni pihenés, szóra­kozás, művelődés, a kellemes környezet­ben vitt társasélet legalább annyira fontos az embernek, mint a cipőtalpalás. Ha pedig nem az, úgy azzá kell tenni! Napjaink népművelésének egyik alap­vető feladata ez. Mert az új lakótelepre költözött családok többnyire bizony haj­lamosak arra, hogy otthon ülővé váljanak, mindenki másnál inkább „odaragadja­nak” a tévékészülékhez. Ki szövetkezeti törlesztést, ki bútorrészletet fizet, vagy mindkettőt, költséges szórakozásra nem telik. Az emberközelségre, a művelődés, , a nemes szórakozás ingyenes vagy leg­alábbis olcsó formáira helyben kell nekik megteremteni a lehetőséget. Erről beszélgetek Gerőfi Sándorral, a fővárosi tanács vb népművelési főosz­tálya közművelődési osztályának vezető­jével. A felvetett gondokat senki nem ismeri nála jobban. Miért maradnak el sorozatosan az egyéb kommunális ellá­tottságot biztosító beruházások mellett a kulturális jellegűek? Miért nem érvénye­sül a normatíva, amely szerint minden ezer lakosra legalább száz négyzetméter közösségi helyiség kell hogy jusson, mű­velődési otthonnak, klubnak, könyvtár­nak? Profil, kapacitás, remények — Pénz, de még inkább kapacitás kér­dése ez — mondja az osztályvezető.­­ A budapesti lakótelepeket újabban és egyre inkább a 43-as Építőipari Vállalat típustervek alapján, előre gyártott ház­gyári elemekből építi. Kulturális objek­tumot ezekből az elemekből — tudvale­vőleg — nem lehet létrehozni. Az isko­lák, bölcsődék szintén típustervek szerint készülnek, s van típusterv művelődési házra is, így épült meg például a XVII. kerületi Dózsa Művelődési Ház. Lakóte­lepeinket már eddig is sokszor és joggal illették az egyhangúság vádjával — nem lenne hát célszerű mindenütt ugyanazt a kultúrházat emelni. Való igaz, nincs is vállalat, amelynek profilja lenne és anya­gi érdekét jelentené az, hogy mozit, kul­túrházat, könyvtárat építsen.­­ Mégis várható, hogy a következő öt­éves tervek során épülő telepeken, így Óbudán, Rákospalotán és másutt megol­dódik ez a probléma. A vb koncepció­jában már jóváhagyta a fővárosi tömeg­kulturális intézményeknek a lakótelepek­re is kiterjedő, hálózati fejlesztési tervét; most a megvalósítás van hátra. Elgondo­lásunk szerint a művelődési objektumo­kat a lehető legnagyobb mértékben kon­centrálni kell; ez az egymáshoz közel épült lakótelepeken lehetséges, így pél­dául az Eörs vezér téren építendő intéz­mények „kisegítik” majd a Kacsóh Pong­rác úti és a Fogarasi úti telepet is. Több célú, minden korszerű követelménynek megfelelő, könyvtárral, mozival kombi­nált kultúr­otthonokat, klubokat akarunk létrehozni, a lakótelep felépítésével egy­­időben. Amit lehet, pótolunk is a követ­kező ötéves tervben: az említett komplex intézményből jut például Kelenföldre, az Üllői úti telep pedig panoráma mozit kap. Fontos érdek — tehetjük hozzá —, hogy mindez megvalósuljon, hiszen a lakótele­pek kulturális intézményei az egész fő­város művelődési ellátottságát javítják. Jelenleg még ugyanis — éppen az otthon ülésre való hajlam miatt — az fenyeget, hogy a lakótelepeken a művelődés új „fehér foltjai” alakulnak ki. Ha minde­nütt lesz hol kielégíteni a meglevő ér­deklődést, akkor láthatunk hozzá az igé­nyek felkeltéséhez ott is, ahol azok ma még nem jelentkeznek. G. Szabó László f Katona József Színház Schiller: STUART MÁRIA * Rendezte: Both Béla Bemutató előadás 1969. december 6. Magyar—angol kulturális és tudományos csereprogram Kedden a Kulturális Kapcsolatok Inté­zetében megkezdődtek a magyar—angol kulturális és tudományos csereprogram­ról szóló tárgyalások, amelyeket magyar részről Antal László, a KKI főosztály­­vezetője, angol részről R. Brash, az an­gol külügyminisztérium főosztályvezető­je vezet. A két ország képviselői első ízben 1961- ben írtak alá kulturális csereprogram­ról szóló államközi dokumentumot. Az­óta a megbeszélések színhelye kétéven­ként felváltva London, illetve Budapest, s ez alkalommal születik megállapodás az újabb két esztendőre szóló csereprog­ramról. Az 1967-es okmány mind kultu­rális, mind tudományos téren a kapcso­latok jelentős fejlődését eredményezte. Hatkötetes magyar művészettörténet készül az új akadémiai intézetben A XXII. nemzetközi művészettörténeti kongresszus alkalmából megrendezett há­rom kiállítás ez év szeptemberében és ok­tóberében áttekintést kívánt nyújtani — az 1896-os millenniumi ünnepségek óta először — a magyarországi művészet fej­lődéséről. E kiállításokon nemcsak az volt érdekes és elgondolkoztató, amit bemu­tattak, hanem az is, ami hiányként, prob­lémaként mutatkozott. A kiállítási anyag csoportosítása arra vallott, hogy a ma­gyarországi művészet fejlődésének leg­főbb irányvonalai, regionális problémái, az egyes régióknak az európai kultúrkö­rökkel való kapcsolata, az egyes korok művészetének nemzetközi igazodása, il­letve az egyes művészeti ágak (építészet, festészet, szobrászat, iparművészet) egy­máshoz, illetve ezekhez a kultúrkörökhöz való viszonya, ihletése vagy hatása, a mintegy évszázados magyar művészettör­téneti kutatás ellenére is javarészt tisztá­zatlan. Mind ez ideig hiányzott egy olyan — nem adminisztratív, hanem szellemi — koordi­náló szerv, amely szerteágazó kutatáso­kat, a részleteredményeket egy nagyobb, egységes koncepcióba foglalhatta volna össze. Idén nyáron, hosszas vajúdás után megalakult a Magyar Tudományos Aka­démia Művészettörténeti Intézete. Fölve­tődő kérdéseinkkel felkerestük dr. Aradi Nórát, az új intézet igazgatóját Egészében egyetért a kiállítások kap­csán felvetődő észrevételekkel, és mint mondja, éppen e hiányosságok kiküszöbö­lésére módszeres művészettörténeti kutató­munka kezdődik a hatkötetes magyaror­szági művészettörténet megteremtéséről.­­ Az eddigi kétkötetes magyar művé­szettörténet valójában csak adatközlő se­gédkönyv volt, amely elsősorban az isko­lai és az iskolán kívüli oktatás számára szolgáltatott alapanyagot. Az előkészület­ben levő hatkötetes munka ezen jóval túl kíván menni, és tisztázni kívánja mind­azokat az elvi és elméleti problémákat is, amelyek a magyarországi művészettörté­net kutatásai kapcsán felvetődnek. Min­denekelőtt az előkészítő munka kapcsán szeretnénk meghatározni a magyarorszá­gi művészet fejlődésének korszakait. Ez talán különösen hangzik, hiszen állandóan beszélünk román korról, gótikáról, rene­szánszról stb. Csakhogy ezek nemcsak or­szágonként jelentenek mást és mást, ha­nem még a magyarországi művészet fej­lődésén belül is mutatkoznak helyi elté­rések, mondjuk a Felvidék, a Dunántúl és Erdély között. Sőt, az egyes művészeti ágak fejlődésében is lehetnek eltolódások. Az építészet reneszánsz korszaka például már befejeződött akkor, amikor az ipar­művészet különböző fajaiban még válto­zatlanul élt a reneszánsz szelleme és for­makincse. Lehetséges — ez majd az elő­készítő munka során derül ki —, hogy stílusmeghatározások helyett célszerűbb a társadalomtörténeti fejlődés egyes kor­szakait figyelembe venni és ezekre alapí­tani megállapításainkat. — Régóta vajúdó probléma, hogy a magyar művészettörténet megírásánál milyen területi határokat vegyünk figyelembe. A történészek és irodalomtörténészek ebben a tekintetben előbbre járnak, mint a művészettörténészek, és számos történeti és irodalomtörténeti konfe­rencián igyekeztek a környező szocialista ál­lamok és Ausztria kutatóival egyeztetni a ku­tatási szempontokat. Hogyan jelentkezik ez az intézet munkájában? — Ezeket a tapasztalatokat természete­sen mi is figyelembe vesszük, és hasonló kooperációt kezdeményezünk. Egyébként magától értetődik, hogy a magyar művé­szet története megírásakor mindig az adott korszak történelmi körülményeit, az állami hovatartozást vesszük figyelembe.­­ Teljesen tisztázatlan az, hogy az uralkodó osztályok művészete koronként hogyan hat a népművészet fejlődésére, illetve a népművé­szetből miként merítenek az uralkodó osztá­lyok érdekeit szolgáló, igényeit kielégítő mű­vészek. Gondol-e arra, hogy a művészettörté­net kutatásába szükséges lenne bevonni a nép­művészet területét is? — Ennek a kérdésnek a felvetése logi­kailag teljesen indokolt. Az azonban, hogy milyen mértékben leszünk képesek ezzel a területtel foglalkozni, a rendelkezésünk­re álló tudományos erőktől függ. Egyéb­ként az európai, illetve egyetemes művé­szettörténetben is nyitott ez a kérdés, és még sehol sem sikerült erre a XVIII. szá­zadot megelőző időre vonatkozóan meg­nyugtató koncepciót kialakítani. — Az új intézet lehetővé teszi-e majd, h­ogy fellendüljön a hazai — tegyük hozzá, igen el­­maradott — művészet-lélektani és művészet- szociológiai kutatás? — Elvben remélhető. Gyakorlatilag azonban pillanatnyilag csak arra támasz­kodhatunk, ami már eddig is megszüle­tett. Lehetőségünk van azonban arra, hogy problémáinkat, igényeinket jelezzük a lélektani és szociológiai társintézmé­nyeknek, és őket kérjük fel a speciális részletkérdések kidolgozására. Egyébként, ha már művészetelméleti kérdéseket érin­tünk, hadd említsem meg, hogy folytatni kívánjuk a Művészettörténeti Dokumen­tációs Központ által megkezdett — és a jövőben a mi kereteink között folyó — adatgyűjtést. Feladatunknak tartjuk a ha­zai materialista és marxista művészetel­méleti alapvetést, illetve annak vizsgá­latát, hogy ez mennyire és hogyan érvé­nyesült eddig hazai kritikai irodalmunk­ban. — Milyen, a közönség számára is látható je­lei lesznek az intézet munkájának? — 1970-től kezdve évente két-három kiadványunk jelenik majd meg Művé­szettörténeti Füzetek címen. Gondolunk továbbá egy forráskiadvány-sorozatra, va­lamint olyan évkönyvek megjelentetésére is, amelyek évente egy-egy meghatáro­zott kérdés körül csoportosuló cikkgyűj­teményt tartalmaznának. — Nem kívánják-e vajon a képzőművészet fogalomkörének kibővítését? Azt értem ezen, hogy nem érkezett-e el az ideje annak, hogy a képzőművészetekkel párhuzamban — és ép­pen a legújabbkori fejlődést figyelembe véve — valamennyi látványművészet párhuzamát és egymásra hatását tudományos módszerekkel megvizsgálják; azaz, hogy a színház- és kép­zőművészet, a film- és képzőművészet, a foto- és képzőművészet kölcsönös egymásra hatásait tanulmányozzák? — Ezt feltétlenül szükségesnek tartom — mondotta Aradi Nóra. — Intézetünk azonban új, egyelőre még megoldatlanok személyi problémái, és ennek az utóbbi kérdéscsoportnak a vizsgálata is csak ak­kor lehetséges, ha megfelelő szakembert, illetve gárdát tudunk a kutatás szolgála­tába állítani. Bojár Iván ilsZERDAA TV-BEN |i:!Íjí:j:!|iji!!il!Ü:ll!;!;i':Íí;|B Műsorváltozási, |y|||jlíli|il§|§|jjjliiil|*9­45^g a Rádió Ságban kiadott műsor változatlan, akkor (tehát a szokott­nál negyed órával korábban) sugározzák a Tv-híradót, utána pedig Marsille-ből egyenesből közvetítik a harmadik Ma­gyarország—Csehszlovákia világbajnok­­selejtező mérkőzést. Elmarad tehát a színházi közvetítés, amit Kaposvárról su­gároztak volna: Victor Hugo Hemanija. A két műsor, az elmaradt és a helyette sugárzott között azonban van némi ha­sonlóság. Mindkettő Franciaországhoz kö­tődik, mindkettő hatalmas szenvedélye­ket mozgat meg, és pattansáig feszült in­dulatokat szít fel. És egyikből sem hiá­nyoznak a romantikus végletek. A program változatlanul maradó első ré­szében ünnepi műsort sugároz a tévé a Szegeden ma huszonöt éve megalakult Ma­gyar Nemzeti Függetlenségi Front emlé­kére, változatos programot ígér a Zenei Figyelő. Műsorából kiemelnénk Bartók: A fából faragott királyfi című táncjáté­kának tv-felvételéről készült riportot. A délelőtti ismétlések közül Bihari Klára tévéjátékát ajánlanánk. A címe Mi és ők, és három jelenetében sajátos „női szemszögből” vázolja fel a felnőtt és a fiatal nemzedék viszonyának mai prob­lémáit L. A.

Next