Magyar Hírlap, 1970. március (3. évfolyam, 60-89. szám)
1970-03-26 / 85. szám
61970. MÁRCIUS 2.. CSÜTÖRTÖK ÚJ KÖNYVEK Magyar Hírlap Regény a fiatalokról •Jyókai Anna a későn indulók biztonságával tört be az irodalomba. Két könyvét (Kötél nélkül, 4447) és színdarabját (Fejünk felől a tetőt) elismeréssel fogadta a kritika. Új regénye a Tartozik és követel. Az olvasók biztosan szívesen fogadják majd, hiszen napjaink legtöbbet vitatott gondjáról szól: a fiatalság magatartásáról Miklós és Ildikó szerelmének, házasságának és válásig jutó házastársi konfliktusának története a regény. Érdekes olvasmány, ami a széles olvasótáborhoz is eljuthat. Nagy erénye ez a könyvnek, hiszen állandóan aggályoskodunk a mélyülő szakadék miatt, ami népszerűség és irodalom között szélesedik. Az olvasó kikapcsolódást keres , az író problémákat ír meg. A különböző igények sokszor szembefordítják az írót olvasóival. Természetellenes állapot ez. És Jókai Anna jó példát mutat rá, hogyan lehet egyeztetni az igényeket. Két főhőse a társadalom mély rétegeiből jött. Miklós bárókat mondhat ugyan őseinek, de ez a származás már csak nagyon homályos emlék. Ildikó famíliája tipikus kültelki lumpenproletár család. Nagy utat kell hát megtenniük, hogy a felszínre vergődjenek. Ez a közös sors összekapcsolja és szét is választja őket, hiszen más-más emberré váltak a próbára tevő évek alatt. Ez a különbözőség a regény leglényegesebb motívuma. A mindent egybemosó fogalom, hogy: „fiatalság”, sokszor megtéveszt minket. Az írónő hangsúlyosan figyelmeztet rá, hogy nem a fiatalság ilyen vagy olyan, hanem az egyes emberek adottságai azok, amiket figyelmesen szemügyre kell vennünk. De hát milyen Miklós? Kissé megbízhatatlan. Könnyelmű. Sokszor meggondolatlan. És felelőtlen is. Hamar kedvét veszti. Befolyásolható, kedves fiú. De ha kihozzák a sodrából ha túl nagy terheket raknak rá, megvadul és bolondságokat csinál. És milyen Ildikó? Rendkívül akaratos. Céltudatosan küzd szinte reménytelen helyzetekben is, önfejű. Még a jóért is vitatható módon és vitatható eszközökkel harcol. Szembekerül az emberekkel, az anyjával, a kollégáival, a férjével, mert vélt igazából soha egy jottányit se enged. Két ilyen ellentétes jellem öszszeférhet-e egymással? Természetesen nem. A regény szinte kísérleti lombikba helyezi hőseit, hogy ellentétes tulajdonságaik vegyüljenek vagy marják szét egymást. A két fiatal házassági kísérlete csődbe megy. Az együttéléshez kevés a kölcsönző szerelem, a múlandó nemi vonzalom. A hétköznapok kis dolgain, költőpénzeken, szórakozásokon, életcélok egyeztetésén zátonyra fut a szerelem. Amiről a regény kimondottan nem beszél, de amit egész légkörével, cselekmény bonyolításával sugall az, hogy a régi, érdekekre alapozott házasság helyett valami új kell, több kell: két ember között az életcélok, az életérzés, a világnézet harmóniája. Ezt az ideált öregmiklós testesíti meg. De ő nem lehet a példaképük, mert élete sem példázhatja ezt a harmóniát: öregmiklós feleségét a háború alatt elpusztították. Ő ismeri a titkot, a boldogság titkát, de hiába fogalmazná meg a fiataloknak — példa nélkül az nem sokat érne. Tehát a fiatalok vereségében nemn csak maguk hibásak. Az öregek is. Akik nem tudtak — sokszor történelmi okok miatt — példaképül szolgálni. (Szépirodalmi) Gáli István Jókai Anna (Vincze Lajos rajza) Jerzy Andrzejewski: Jó, hegyeken szökellve Egy idős művész magára találásának könnyed elegenciával felvázolt rajza ez a lendületes regény, a nálunk is nagy sikert aratott Hamu és gyémánt közismert szerzőjének új műve. Költői erejű, szuggesztív próza, leginkább a Nagyvilágban nemrég megjelent írásához, A paradicsom kapuihoz hasonlít. Csakhogy míg ott a középkor a színhely, ebben az írásban az űrrakéta századában járunk, s az áhítatos embersereg most egy kiállítás megnyitójára áramlik. Avatottak és kívülállók, művészek és dilettánsok, meg a nyomukban járó haszonélvezők hada özönlik itt száz oldalakon keresztül, szinte pontokkal sem föltartóztatható nyelvi átadásban, hogy végül megtalálják a maguk Napját — amely körül keringhetnek —, a modern kor istenségét, a Művészt. Amiről az író beszélni akar, az valahol a sorok között lappang: a nyolcvanéves örökifjú festő újrafeltámadása, a „vén bakkecske” nagy ugrása. Három évig nem tudott vászonra tenni semmit, s már mindenki eltemette, most ismét elkápráztatatja a világot műveivel. Szerepet játszik ebben a megújhodásban egy fiatal párral kötött barátsága, amelynek révén rádöbben a maga öregségére és magányára, és viszonya egy huszonkét éves „növényszerű” lánnyal is, aki újra felgerjeszti férfiúi erejét, és fiatalos tettvágyát. Valójában azonban egy titkos folyamat tanúi vagyunk: a művészi újjászületés misztériumáé. Ehhez képest mellékes, hogy az ifjú szerelmespár boldogsága végül szertefoszlik, a leány pedig váratlanul baleset áldozata lesz, hiszen a Mester megfestette már róla a maga huszonkét nagyszerű képét. Felmutatta a világnak, és ezzel eleget tett a hiúság parancsának, hogy aztán eleget tegyen aszkézisének is, visszautasítva egy százmillió dolláros vételi ajánlatot. pikantériát kölcsönöz a könyvének, hogy a spanyol származású francia festőóriást, aki „fest, rajzol és szobrot farag, akvarellek és metszetek, litográfiák és rézmetszetek kerülnek ki műhelyéből, cserépkorsót és tányérokat éget”, nem nehéz korunk egyik legjelentősebb művészegyéniségével, Pablo Picassóval azonosítanunk, aki „minden kor és minden stílus kincseiből merít... de mindaz, amit géniusza megérint, nyomban átalakul, miközben ő, a káprázatosan változékony boszorkánymester, mindig önmaga marad”. (Európa) L. A. Homolya István: Palestrina - Lassus A XVI. század két nagy alkotóművészének, Palestrinának és Lassusnak életútját, tevékenységét és művészetét tekinti át Homolya István rendkívül tömören és alaposan. Nagy feladatot vállalt magára: a kor, amelyben a két nagy muzsikus élt és alkotott — társadalmi fejlődését és szellemi áramlatait tekintve — az európai történelem egyik legbonyolultabb és legösszetettebb időszaka. Hogy a teljességet legalább megközelíthesse, sokkal nagyobb terjedelemre lett volna szüksége a szerzőnek. Mindkét művész élete egy korszakra esik, de életpályájuk, stílusuk, nyelvük, érdeklődési körük eléggé távol esik egymástól. Közös kötetben való tárgyalásuk mégis hasznosnak látszik, mivel így egy nagy korszak rendkívül intenzív zenei életének két legerőteljesebb egyéniségét látjuk egyszerre magunk előtt. Giovanni Pierluigi da Palestrina — mint korának legtöbb nagy alkotója — az ellenreformáció katolikus egyházának művésze, miséi és motettái egy kivételes zsenialitású komponista remekművei. Francia és németalföldi példaképei nyomán alakította ki az úgynevezett Palestrina-stílust, amely ma zeneelméleti tantárgy, a zenetörténet legkötöttebb stílusa. Ez a zene, korának tipikus jelensége, a köznyelvből fejlődött ki, s a „zene fejedelmének” segítségével ismét azzá fejlődött — de most már magasabb fokon — az utókor kultúrájának részeként. Míg Palestrina munkássága zenei hagyományként épen maradt, Orlando di Lasso (Lassus olasz nevén) művészetét a XIX. században újra fel kellett fedezni. Németalföldön született, Itáliában nevelkedett, Franciaországban, még inkább Németországban tevékenykedett Monumentális életműve hűen tükrözi mindeme hatásokat. Lassus az utolsó nagy képviselője volt az e korszakban kiemelkedő szerepet játszó németalföldi zenének; végül is internacionális jelenség fejlődött belőle. Alkotásai között számos világi kompozíció akad, sőt több műve a humor és a tréfa kedvelőjének mutatja. Noha számos kapcsolata van az egyházzal, Lassus inkább fejedelmek és hercegek muzsikusa. Művészete — más vonatkozásban — ugyanúgy korszakzáró jellegű, mint Palestrináé. Sajnos, zenéjük csak elvétve hallható hangversenytermeinkben. Egyházi és világi jellegű remekműveik megszólaltatása manapság az átlagosnál több elmélyedést és áldozatot követelne. Talán éppen Homolya kitűnő könyve hívja fel majd a figyelmet a két zenei óriás alig ismert, korszakalkotó műveire. (Gondolat) F. L. CORVINA Balta Demeter: Fiatal Magyarország. (Fotoalbum.) EURÓPA Giraudoux, Jean: Harc az angyallal. — Saginyan, Marietta: Sorrentói karácsony. — Szíjgyártó László: Tanúvallomások egy perhez. Elbeszélések a II. világháborúról. (Európa zsebkönyvek.) — Updike, John: Nyúlcipő. GONDOLAT Baróti Géza—Ruffy Péter—Kristóf Attila: Hazad történetek. KOSSUTH Baktai Ferenc: Akik mertek . . . (Dokumentumnovellák.) — 25 év, 25 kép. — Karsai Elek—Somlyai Magda: A felszabadulás króniája. 1944 ősze — 1945 tavasza. — Lenin utolsó írásaiból — A mi negyedszázadunk. 1945— 1970. (Fotoalbum.) — Neoes Dezső: A lenini eszmék ereje — A párt ifjúságpolitikájának néhány kérdése. (Az MSZMP Központi Bizottságának 1970. febr. 18-19-i ülése.) — Politikai pla- A hét könyves kálók. 1945—1948. összeállította: Szintay Jánosnié—Fegyó János. — Poljanovszkij, M. L.: A felderítő lány. — Réti László: Lenin és a magyar munkásmozgalom* — Szabadság, te szülj nekem rendet, összeállította és szerkesztette Nagy Eta, Petrák Katalin.* MÓRA Lenin és. Antológia. Válogatta: Dévald László (Kozmosz.) — Agai Ágnes —Kis Tamás: Lenin. 1870—1970. Műsorfüzet. — Fekete Gyula: Fortélyos félelem igazgat. Magyarország 1919— 1945 között. (Képes történelem..) — Ingolic, Anton: A gimnazista lány. — Osvát Erzsébet: Történetek Leninről. (Életrajzi elbeszélések az ifjúság számára.) PANORAMA Magyarország 25 év tükrében. (Fotoalbum. Szerk.: Kosály Márta.) SZÉPIRODALMI Bertha Bulcsu: Tűzgömbök. — Gáli István: A napimélő. — Ülyés Gyula: Puszták népe. Ebéd a kastélyban. — Istrati, Panait: Kyra Kyralina: Pusztád bogáncsok. (Regények.) — Mezei András: Kezdetben. — Mocsár Gábor: Égő arany. Magyarország felfedezése I. — Sipos Gyula: A senki földjén. — Szabó Pál: Isten malmai. — Thiery Árpád: Évszakok. — Veres Péter: Napforduló. (Elbeszélésiek.) TÁNCSICS Felszabadítóink. Képes album, összeállította B. Fábri Magda. Magyarorosz nyelven. (Miniatűr könyvek.) ZENEMŰKIADÓ Fenyves György: Csak fiataloknak. — Vonuljatok ki, chansonok! A Szalmás-kórus albuma. Szerk.: Pécsi Antal. ZRÍNYI Hazánk felszabadulása. 1944—1945. (Dokumentumgyűjtemény.) — Lenin és a szovjet fegyveres erők. — Szemjonov: Vihar őrnagy. Abody Béla. Mindent bele! Fel lehetne tenni a kérdést: mi értelme van már megjelent, vagy rádióban, tévében elhangzott krokikat, humoreszkeket, szatírákat, tehát többségükben alkalmi célzatú írásokat kötetbe összegyűjteni? Nos, nagyon sok értelme van. És nemcsak azért, mivel a sajtó vagy a műsorközlő eszközök nyilvánossága (bármily széles körű is), jobbára napi érvényű, hanem azért is, mert ez a gyűjtemény — ha egyoldalúan mutatja is be az író munkásságát, s ha tényleg sok is benne az alkalmi írás — a maga teljességében jól érzékelteti ennek a rokonszenves, ám merőben szabálytalan tollforgatónak érdeklődési körét és világlátását. Számomra az volt a legmeglepőbb tanulság, hogy minél rövidebb írását olvasom, annál jobban megragad. (Legjobban szeretem a Lapokban olvastam ciklus nyúlfarknyi reflexióit, amelyek az Élet és Irodalom népszerű glosszarovatában jelentek meg először.) És ez nemcsak azért van, mert Abody az egyedi jelenségek tipikussá emelésének, magyarán a tömörítésnek elsőrangú mestere. Az írások java részét valamely aktuális bosszúság, visszás helyzet, valamiféle leküzdhetetlen társadalmi türelmetlenség, rokonszenvesen tolakodó jobbítási szándék ihlette. Ezt a kegyetlen ironizálásig felerősödő, gyilkos pamfletig hevülő türelmetlenséget többnyire egy-egy konkrét eset kapcsán sikerül legtökéletesebben reánk — az olvasóra — ragasztania. Ha stilizál, más szóval, ha mérlegel, latolgat, illedelmessé transzponál — mint például a£ Állatok karneválja darabjaiban —, primer indulata és ezzel indulatkeltő ereje megcsappan, az írás erőtlenebbé válik. A gesztus, amivel sajtóban, rádióban, tévében elénk lép, a választott magatartás: mindig a kívülállóé. Egy külső nézőpontból, mintegy felülről szemléli a jelenségeket — akár valami groteszk művészeti melléfogásról van szó, akár közéletünk apróbb-nagyobb visszásságairól —, bizonyára ezért látja őket olyan távlatosan és tisztán. A véletlen úgy hozta, hogy egy írásához magam is szolgáltattam anyagot. Biztonsági intézkedések Magyarországon című ironikus eszmefuttatásában az első példaillusztrációt tőlem kapta. Alaposan elképesztett, hogy a bürokrácia egy apró, szinte feljegyzésre sem érdemes bosszantásából milyen rövid úton és biztos kézzel von le átfogó társadalomfilozófiai következtetéseket. Aki egy ilyen minicseppben képes meglátni a tengerré dagadás veszélyét, annak ugyancsak egészséges és messze látó szeme van. És rendíthetetlen felelősségtudata. Sokat nevet majd, aki ezeket az összegyűjtött szatirikus írásokat újraolvassa. De éppen nem nevet haszontalanul. (Kozmosz) ukácsy András Kommentár és prófécia Walter Benjamin esszéi Egyetlen esszéjét sem is ítéltük eddig magyarul a század egyik legkiválóbb — marxista igényű — esszéistájának, Walter Benjáminnak. Bár idézték gondolatait olyan tollak is, mint amilyen Lukács Györgyé. Kesergés helyett azonban örüljünk, hogy harminc évvel mártírhalála után — mert mártírhalál volt öngyilkossága a spanyol—francia határon Franciaország német megszállása után — megjelent ez a külső köntösében is szép könyv. Esszék Brechtről, Baudelaire-ről, tanulmány az annak idején ugyan nálunk is ismert, de évtizedek óta ki nem adott marxista kultúrtörténészről, Eduard Fuchsról, emlékezések és elmélkedések egy gyerekről önmagáról, aki Hanno Buddenbrook (néhány évvel később élt és berlini) rokona volt. És akiből — tegyük hozzá — mindvégig maradt valami a felnőtt, a férfi Benjáminban is. Baudelaire modern (és nem pusztán „modernista”) újrafelfedezése — Sartre-tól Lévy-Straussig és Hirschertől Sanguinettiig — több, mint irodalomtudományi divat. A Baudelaire-problémákat az elmúlt évtizedek társadalmi, társadalomlélektani és technikai változásai hozták felszínre, de ami a kérdésfelvetések gazdagságát illeti, a legújabb kísérletek sem haladták meg Benjamin e kötetben is olvasható Baudelaire-esszéit. Lehetetlen itt akár csak egy ilyen benjamini kérdést is reprodukálni. Olyan esszéistáról van szó, aki soha nem téziseket fogalmazott meg. De annyit legalább meg kell tennünk, hogy Motívumok Baudelaire költészetében című, talán legkiválóbb írásának nemcsak gondolati gazdagságára hívjuk fel a figyelmet, hanem stílusára is. Felületes olvasásra úgy tűnik, hogy túl impresszionisztikus, túl lírai. Még egyszer és még kétszer elolvasva azonban a legmaibb művészi filmek (mondjuk Jean- Luc Godard vagy Milos Forman) forgatókönyvei jutnak eszünkbe. E forgatókönyvek az elkészült film ismeretében kapnak teljes fényt, akkor vesszük észre, hogy igazából miről szóltak. Walter Benjamin Baudelaireesszéje azt igényli, hogy olvasása közben leemeljük a polcról az immár jó régen magyarul is olvasható (és mostanában a könyvesboltokban, könyvtárakban is megkapható) Baudelaire-verseket, és így „szinkronizáljuk” elménk műtermében a Párizsban és a világban csatangoló költő alakját és szavat költészetének több értelmű varázsát és azt a bonyolult társadalmi hátteret, amely részben megoldja, részben még rejtélyesebbé teszi A romlás virágai szó- és gondolatrejtvényeit. De persze a Brechtről szóló írásokat is együtt kell olvasni Brecht drámai és prózai műveivel verseivel És egyáltalán többet kell olvasni is, meg gondolkodni is, hogy igazán megértsük, amit Walter Benjamin üzen a mai olvasónak. Nem öncélú műveltség, nem könyvmolykultúra az, amit Walter Benjamin igényeit és hirdetett Neki is, mint a magyar Fábry Zoltánnak, talán nem is az esszé a legfőbb, a legigazibb műfaja, hanem az antifasizmus. Zoltai Dénes — általában értő és érzékeny előszavában — arra is utal, ha jól értjük, hogy a Brecht esztétikájához tapadó Benjamin értetlenül állt a népfront humanista esztétikája előtt. El kell olvasni a kötetben szereplő írásokat, hogy az ellenkezője derüljön ki. A Brecht-versekhez fűzött kommentárokat is. Benjamin nem abszolutizálja azt a bizonyos „deszkapalánkra rótt feliratot” Brecht költészetében, hanem éppen azt dicséri, hogy miközben egyes versei „az üldözött lélekszakadó sietségének gesztusát őrzik”, azért is igyekeznek, hogy még az eljövendő világvégét is túléljék. Alapvető a különbség Brecht legszebb, legigazibb „deszka palánk”-versei és a sematizmusnak az emberiség és az emberség sorskérdései iránt valójában érzéketlen verskészítményei között. Az utóbbiakat Walter Benjamin tekintetre sem méltatta. (GozmioZolfí) V I Antal Gábor VA