Magyar Hírlap, 1970. június (3. évfolyam, 151-180. szám)

1970-06-03 / 153. szám

V ^ XVI 6 no. június 3. szerda _________________________________KULTÚRA - művészet_________________________________________Magyar Hírlap Zenélő fiatalok Fiatal muzsikusok rendkívül dicséretes kezdeményezéséről számoltunk be a kö­zelmúltban: a Csepeli Munkásotthon ke­retén belül kezdte meg működését egy ka­marazenekar, csupa még növendéksorban levő fiatal zenész társulása, célul tűzve ki régmúlt korszakok, főleg a barokk re­mekműveinek széles körben való meg­ismertetését. Vajon a véletlenek össze­játszása-e, hogy egy héttel később újabb bemutatkozó estén lehettünk jelen, ismét fiatalok, ismét kamarazenekar lépett a porondra, a KISZ Művészegyüttes né­hány tagjából alakult. A két társulás szinte kiegészítője egymásnak: míg a cse­peli fiatalok a múlt, de a jelenben egyre nagyobb érdeklődést kiváltó és egyre népszerűbbé váló múlt felé fordulnak, a KISZ-együttes fiataljai a másik oldalról közelítik meg a nagy feladatot, a zenei kultúra terjesztését, mert a jelen zenéjé­ről akarnak elsősorban képet adni. Nem lehet szó véletlen egybeesésről, mihelyst az igény, méghozzá két oldalról is megnyilvánuló igény felől nézzük a jelenséget. Egyrészt a közönség nagy ré­tegeiben él az érdeklődés azok iránt a művek iránt, amelyek ritkán vagy egyál­talán nem szerepelnek a nagy zenekarok műsorán. Másrészt igénye van a fiata­loknak a szereplésre, a közös muzsiká­lásra is. Ennek a kettős — mondhatjuk így is — követelménynek kielégítése ön­magában véve is dicséretes. Ám sokkal fontosabbá válik mindez, ha a harmadik oldalról, a közművelődés felől közelítünk. Az egész problémakör azonnal „közéleti töltést” kap, ha nem el­szigetelten vizsgáljuk, nem azt látjuk csak benne, hogy néhány fiatal az együtt­­muzsikálás örömét közönség elé akarja vinni, aktív zenélésének élményét meg akarja osztani a passzívan figyelő hall­gatósággal. A jelenség akkor válik tel­jesen megfoghatóvá, ha a közművelődés, vagy ahogy az előbb mondtuk, a zenei kultúra terjesztése szempontjából is meg­határozzuk.­­ Pár hónappal ezelőtt lapunk hasábjain Maróthy Jánossal, a zenei népművelés, a tömegzenei mozgalmak egyik legjobb is­merőjével folytattunk beszélgetést. Az akkor elhangzottak kaptak most gyakor­lati illusztrációt. Maróthy úgy látta — s ez a vélemény nagyon is helytálló —, hogy addig nem beszélhetünk zenei tö­megkultúráról, amíg csak a nagy hang­versenytermek, az Operaház vagy a sza­badtéri előadások látogatottságát vesszük figyelembe. Nagy szükség van az apró­munkára, arra, hogy akár fiatalok, akár befutott művészek a helyszínen, azaz az üzemekben, művelődési otthonokban, a különböző klubokban vagy akár az isko­lákban készítsék elő az érdeklődőket a művészet befogadására. Ez az aprómunka lehetne az említett két együttes igazi működési területe. Az az aránylag szűk körű, klubszerű forma, amelynek színhelye az ifjúsági és az ér­telmiségi klubok, a főiskolai diákkörök és a kerületi vagy üzemi művelődési ott­honok világa. Más szempontból világít rá a kérdésre Aczél György egyik nemrég megjelent cikke: „... Minden vezetőnek és általában minden felnőttnek, aki fiatalokkal fog­lalkozik, arra kell törekednie, hogy sza­bad teret biztosítson az ifjúságban meg­levő tettvágynak, alkotó tehetségnek. A fiatalok jobbat akarása társadalmunk fej­lődésének nélkülözhetetlen lendítő ereje. ... Nekünk, idősebbeknek és magának a KISZ-nek is feladata, hogy célszerű se­gítséget nyújtsunk a fiataloknak ahhoz, hogy felismerjék az általuk végzett mun­ka értelmes voltát.” S korunkban, amikor a közművelődés társadalmunk problema­tikájának egyik központi része, találha­­tunk-e értelmesebb munkát, feladatot, mint a kultúra, a művészet terjesztését? Ma, amikor annyit beszélünk — bizonyít­va és cáfolva — a „két kultúrádról, a műszaki-tudományos és a művészeti-hu­mán műveltség kettéválásáról, illet­ve arról a törekvésről, hogy ez a két­fajta kultúra éppen eggyé fonódjék — nem érdemel-e meg minden támogatást az ilyen kezdeményezés? Molnár János, a népművelési konferencián elhangzott beszédében mondta: „Előfordul, hogy a példakép, akire ma sokan felnéznek, in­kább a jól kereső ember, mint a nagy műveltségű, a mások fejlődését is segítő ember. Pedig mindaddig, amíg a művelt­ség nem számít dicsőség dolgának az egész társadalomban, messze vagyunk a kitűzött céltól.” Az már aztán módszerbeli kérdés, hogy a művészeti kultúra, s ezen belül a ze­nei műveltség terjesztésének melyik a legjobb útja. Nem vitás, hogy a legfon­tosabb tömegkommunikációs eszköz, a te­levízió éppúgy nélkülözhetetlen ebben a harcban, mint a műveltség alapjait adó iskolai oktatás, a sajtó, a rádió vagy a népszerűsítő előadások. De ha új formák­ra törekszünk, méghozzá olyanokra, ame­lyek az ifjúság körében számíthatnak népszerűségre, akkor nagyon is előtérbe kerül a klubfoglalkozás. Ilku Pál ugyan­csak a népművelési konferencián utalt erre: „... gomba módra szaporodnak a művelődni, szórakozni vágyó kis közös­ségek, ifjúsági klubok, folyóiratolvasó- és barkácsoló körök és más szakkörök”. Ezt a mozgalmat kell egyesíteni a nép­művelési aprómunkával, a nagy élmény befogadására való előkészítéssel! A gyakorlati problémák sem kicsik. Az említett két együttes hasonló helyzetben van; mindkettő kap próbahelyiséget és bizonyos dologi kiadásokra anyagi fede­zetet, honoráriumot azonban nem. Nem hisszük, hogy az ilyen társulások műkö­désének alapfeltétele, hogy teljesítmé­nyüket meg is fizessék; ugyanakkor az is biztos, hogy ha akármilyen kis mér­tékben is, de honorálják a hangverse­nyeket , az amúgy is meglevő lelkese­dés és ügyszeretet további ösztönzést kap. (A KISZ-kamaregyüttesnek azonban le­het még egy funkciója, s ez is igen fon­tos: műhelyévé, bemutató fórumává vál­hat az új magyar zenének. Erre a KISZ Művészegyüttes székházának terme — ahol a bemutató hangversenyt is rendez­ték — kitűnően alkalmas. E feladatot az együttes magáénak is vallja: már első szereplésekor négy magyar művet szólal­tatott meg, köztük két újdonságot.) Hadd térjünk vissza még egyszer a népművelési konferenciára. Orbán László e szavakkal zárta le a megbeszéléseket: „A konferencia értéke végül is annyi lesz, amennyit abból a gyakorlati munkában megvalósítanak majd.” Erre a gyakorlati munkára van most szükség, fokozottabb mértékben, mint valaha, hiszen olyan korban élünk, amikor a közművelődés és a műveltségi szint emelése társadalmi üggyé vált Várnai Péter Ady-emléktáblát avattak a nizzai magyar napokon A nizzai városi tanács, a France- Hongrie Társaság és a Kulturális Kap­csolatok Intézete rendezésében magyar napok kezdődtek hétfőn Nizzában, amely szoros testvérvárosi kapcsolatot tart fenn Szegeddel. Hétfőn Ady-emléktáblát avat­tak a Hotel St.-Georges épületének, a költő egykori nizzai lakóhelyének falán. Az avatáson ott volt Bouvier ezredes, Nizza polgármesterének első helyettese, Mód Péter, a Magyar Népköztársaság pá­rizsi nagykövete, valamint Schaár Erzsé­bet szobrászművésznő, az emlékmű alko­tója. Este Jacques Médecin, Nizza polgár­­mestere adott fogadást a magyar napok alkalmából, és mondott — Mód Péter nagykövet mellett — pohárköszöntőt. Kedden a nizzai egyetemen két magyar előadás hangzott el: Nagy Péter egyetemi tanár a századforduló magyar irodalmá­ról, Kun Miklós sebészprofesszor pedig a sebészet időszerű problémáiról beszélt. Este a város színházában a Rajkó-zene­kar adott hangversenyt. Ma, szerdán hangverseny lesz a nizzai operában Kiss Gyula zongoraművész, Sándor János karmester és a városi fil­harmonikus zenekar közreműködésével; pénteken az egyetemen Ágothai János orvosprofesszor tart előadást. ANTONIO GADES TÁNCEGYÜTTESE. Fel­emelt helyárak mellett táblás ház, ritkán tapasztalt dübörgő ünneplés, lelkes „bra­vó” kiáltások — jó mérleggel zárult a kis spanyol együttes két vendégfellépése. Az alig 15 tagú társulat tökéletesen rá­szolgált a kirobbanó elismerésre: a kis koncertszámok és szólók egyaránt betöl­tötték az Opera hatalmas színpadát, s mágnesként vonták magukra a néző fi­gyelmét. Táncpótló bájmosolyok helyett a táncosok a tiszta tánc rendkívüli inten­zitásával hódítottak; az arcokon elszánt­ság, olykor majdnem fájdalom tükröző­dött, miközben a lábak ördöngös ritmus­ban dolgoztak, s a magas cipősarkak ko­pogása versenyre kelt a csattogó kaszta­nyettákkal. Úgy tűnik, Antonio Gades a spanyol táncban adódó lehetőségeket a végletekig feszítette: halálos csendben, alig hallható tapsokkal kezdte legtöbb táncát, hogy később a paroxizmusig fo­kozza, majd ismét elhalóan zárja le, s eközben végigvezesse a nézőt a táncos kifejezési lehetőségek teljes skáláján, a mozdulatlanságtól a harminckettedek vib­rálásáig. Különösen a Flamenco szvit egyes tételeiben érezhettük a visszafoj­­tottság és a tobzódás különös, feszültsé­get teremtő játékát; a szóló-improvizá­ciókban gazdag Bulerias és Rumba rész­leteiben, és abban a nagyszerű Tangóban. Láttuk — hallottuk amelyet Cristina Hoyos és Antonio Ga­­des adott elő. De nagyszerű volt ugyan­ebben a sziitben a Taranto és a Solea is J. A. Jimenez és F. Ordonez előadásá­ban. Technikai felkészültség, tiszta stí­lus, átütő előadókészség — minden egy­bejátszott, hogy táncaival az együttes, s benne a briliáns előadó Antonio Gades maradandó élményt keltsen. A művészi hatáson túl a vendégjáték arra is kiváló alkalmat teremtett, hogy a hazai előadóművészet képviselői i­égre revideálhassák a spanyol táncokhoz fű­ződő és felfrissítésre váró elképzelései­ket. Gadesék hatása így még pedagógiai­lag is jelentős. A legfontosabb persze mégis, hogy a legtisztább táncművészeti élményt nyújtották. ( 1 ^­­ 1­­­0 ^ HARMÓNIA: Molnár Ferenc közel négy­évtizedes vígjátékának bohózattá hang­­szerelése a József Attila Színházban nem rendezői önkény, színészi önszórakozta­­tósdi vagy ideológiai bizonyítványmagya­rázat eredménye , hanem történelmi kényszer. Ezért nem érdemes sopánkod­nunk hajdani szereposztásokon, rágód­nunk egykori alakítások emlékén, hiszen merőben más immár a látószögünk, azt a stílust ma túlhaladottnak éreznénk. Szirtes Tamás rendezése nem is habo­zott a neobarokk Horthy-társadalom fi­guráit erre a csapásra terelni. Különösen az első szünettől kezdve forog a gépezet hibátlanul. A koncepció egyetlen félre­fogása Újréti László Arisztiddé maszkí­rozott építész veje volt, társadalmi hely­zetével (és a darab szövegével) gyökeres ellentétben. Feleki Kamill pompás alakí­tását látva, ismét ráébredhettünk: milyen kevéssé használjuk ki gazdag mesterség­beli tudását. Gobbi Hilda végre kibújha­tott a fullasztó levegőjű „skatulyából”. Örkény Éva tiszteletre méltó önfegyelem­mel vállalta a gazdájáért rajongó min­­denes­ csoroszlya figuráját — a siker őt igazolta. Az ifjú Márton András hiszté­riája meggyőző volt, a csend pillanatait azonban kevésbé tudta kitölteni. Üresjá­ratai ellenére változatlanul bízunk tehet­ségében. Gyöngyössy Katalin érezhetően küzdött nem vígjátéki alkatával. Reme­kül sikerült korabeli melodrámák szen­velgését idéző-parodizáló szerelmi kettős, a befejezés hősi póza azonban nem ebbe a darabba való. Tóth Judit a kelleténél nyersebb-hangosabb szövegmondással igyekezett szerepének árfolyamát emelni. Lehotay-Horváth György Maori együttes — Charley nénje — Az elveszett paradicsom A nyár szabadtéri menetrendje A Margitszigeti Szabadtéri Színpad az Állami Népi Együttes Feltámadott a ten­ger című táncdrámájával kezdi évadját, július 4-én. Verdi Aidájának felújításá­ban neves vendégművészekkel találkoz­hatunk: Margaret Tynes, Marina Luisa Nave, Bruno Prevedi és Ludovic Spiess lép színre július 11-én és 18-án, augusz­tus 1-én és 8-án. További műsorok: A mo­soly országa, a Novoszibirszki Operaház balettegyüttesének fellépése, a Röpülj, páva győzteseinek gálaestje és egy egzoti­kum: augusztus 23-án és 25—26-án az újzélandi Maori-együttes különleges ének- és táncszámokkal áll a budapesti közönség elé. A Városmajori Szabadtéri Színpadon bemutatásra kerülő Charley nénje című zenés bohózat, Thomas Brandon műve, hosszú nemzetközi sikersorozat után ér­kezik hozzánk (volt úgy, hogy egyszerre 48 színházban játszották). Illetve­ érke­zik vissza hozzánk, az idősebbek talán emlékeznek is rá, hiszen 1926-ban Csor­­tos Gyula főszereplésével újították fel. Július 3-tól augusztus 2-ig huszonhárom előadásban játsszák. A Budai Parkszínpad az Express-zene­­kar műsorával nyit június 30-án. A prog­ram a továbbiakban is „könnyű” marad, ami nem volna baj, ha hasonló színvona­lú előadást is láthatnánk, mint az elmúlt esztendő West Side Storyja volt. De en­nek híján be kell érnünk, a Víg özvegy­gyel, a Győri Kisfaludy Színház vendég­játékában a Mayával és a Szibériai rap­szódiával, valamint egy bukaresti show­együttes fellépésével. Rajkó rapszódia címmel legnagyobb sikerű ének- és tánc­számaiból ad önálló estet a KISZ Köz­ponti Művészegyüttese, augusztus 19— 20-án. A Körszínházban ismét meglepetéssel szolgál Kazimir Károly: színpadra alkal­mazta Az elveszett paradicsomot, Jánosi István fordításában. Milton alkotása sok képében szinte megegyezik Az ember tra­gédiájával, ezért a szereposztásnál arra törekedtek, hogy ne olyan művészek játsszák, akik Madách drámájában már sikert arattak. Így Esztergályos Cecíliát, Venczel Verát, Bitskey Tibort, Kozák Andrást és Szénási Ernőt láthatjuk majd a főbb szerepekben. A szegedi szabadtéri játékok előkészí­tése az árvíz miatt késedelmet szenved ugyan, de minden remény megvan arra, hogy kezdésig behozzák a lemaradást. Színre kerül a Háry János, Euripidész Trójai nők című drámája, amelyet Sartre átdolgozásából Illyés Gyula vitt színpad­ra, valamint a Parasztbecsület és a Bajaz­­zók (egy műsorban). Gyulán is július 5-én kezdődnek a tör­ténelmi játékok bemutatói. Itt Calderon: Két szék között, a pad alatt és Szigli­­gethy: A trónkereső szerepel a műsoron. A várjátékok mellett külön „kőszínházi” előadásokra is sor kerül: a művelődési házban a Szegedi Nemzeti Színház és a békéscsabai Jókai Színház vendégszere­pel. Orgonahangversenyeket is élvezhet­nek a komolyzene kedvelői, a belvárosi templomban. Debrecenben június 28-tól július 3-ig rendezik a TV. nemzetközi kórusversenyt. Kedves „éneklőestre” is sor kerül, ame­lyen a részvevő együttesek dalokra tanít­ják a közönséget. Hosszúra nyúlna, ha minden nyári kulturális­ eseményt felsorolnánk. Inkább csak címszószerűen említjük, hogy a jól ismert martonvásári, fertődi, fertőrákosi, baradla-barlangi hangversenyek, a la­punkban már részletesen ismertetett Szentendrei Teátrum előadásai stb. mel­lett néhány kevésbé számon tartott prog­ramra és érdekességekre kerül sor. Június 6-án a vácrátóti botanikus kertben Csaj­kovszkij—Mendelssohn—Liszt hangver­senyt rendeznek. Június 20—21-én Pilis­szántón nemzetiségi együttesek művészeti fesztiváljára várják a közönséget. Ér­deklődésre tarthat számot a Dömsöd- Apajpusztán sorra kerülő kiskunsági pásztor- és lovasnapok bemutatósorozata, valamint augusztus 20-án a Duna-mű­hely képzőművészeti kiállítása Vácott. Augusztus 22—23. között érdemes kirán­dulást tenni Visegrádra, itt lesz az iro­dalmi színpadok II. országos találkozója. E. L. p[ SZERDA A TV-BEN |:Í!IÍ!::::!ÍÍÍ:!!:!Ü:::!:!iÍÍÍÍÍÍj!! Ma este Marcel Bluwalnak a mo­­zikban korábban már nagy sikerrel vetített filmszatíráját sugározzák, a címe: Hogyan lettem vezérigazgató? A film egy karriertörténet karikatúrája: a főhős, egy nagy cég kis alkalmazottja igen gyorsan szeretne előrekerülni a ranglétrán. Ezt azonban véleménye szerint csak egyféle­képpen valósíthatja meg, ha elteszi láb alól a létra legfelső fokán álló vezetőt. S ha ez nem is sikerül neki végül, mester­kedései mégis célhoz vezetik. A magyarra szinkronizált francia filmben olyan kiváló humoristákkal találkozhatunk, mint Louis de Funes és Jean-Claude Brialy. Az Arcképek, találkozások sorozatban ezúttal Barcsay Jenő festőművész portré­ját kapjuk, vagyis pontosabban egy régebbi, 1964-ben készített kisfilm ismét­lését, amelyet a kiváló mester nemrégi­ben kiállított mozaikkompozíciójának nagy sikere tett aktuálissá. A délelőtti ismétléssorozatban felhívjuk a figyelmet egy kevésbé ismert Brady-egyfelvonásos­­ra, A fejedelemre, amelyet néhány évvel ezelőtti irodalmi színpadi felújítása alap­ján sugároznak. Két sporttal kapcsolatos műsor is kí­nálja magát a mai programban. Délután levetítik a Mesterfokon című kisfilmet (rendező Mahrer Emil), amely a világhí­rű szovjet tornásznők budapesti versenyét örökíti meg, és amely a nemrégiben befe­jeződött I. budapesti nemzetközi sport­filmfesztiválon a legjobb televíziós alko­tás díját kapta. Késő este, csaknem 11 órakor kezdődik meg a Csehszlovákia— Brazília mérkőzés közvetítése Mexikóból. Az adást — a labdarúgó-világbajnokság összes többi adásához hasonlóan — a szí­nes kísérleti műsor is sugározza. L. A.

Next