Magyar Hírlap, 1970. július (3. évfolyam, 181-211. szám)

1970-07-21 / 201. szám

Magyar Hírlap HAZAI KÖRKÉP 1970. JÚLIUS 21, KEDD3 K ŐZÉ LET — D IP L O M Á C I A Aczél György Prágában Aczél György, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára és Garamvölgyi József, a KB osztályvezető helyettese, a Cseh­szlovák Kommunista Párt Központi Bi­zottságának meghívására Prágába utazott. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Sándor József, a Központi Bizottság tag­ja, a KB osztályvezetője búcsúztatta. Je­len volt Frantisek Dvorsky, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. Aczél Györgyöt Prága Ruzynei repülő­terén Josef Kempny, a CSKP KB elnöksé­gének tagja, a KB titkára, a Cseh Iroda elnöke, Jan Fojtik, a KB titkára, Leopold Kovalcik, a Cseh Iroda titkára fogadta. Jelen volt Vince József, hazánk prágai nagykövete. Gustáv Husák, a CSKP KB első titká­ra fogadta az MSZMP KB Prágában tar­tózkodó küldöttségét, amelyet Aczél György, a KB titkára vezet. A baráti eszmecserén jelen volt Vince József, Josef Kempny, valamint Jan Foj­tik. Külföldi részvéttáviratok Kiss Árpád elhunyta alkalmából Kiss Árpádnak, az MSZMP KB és a forradalmi munkás-paraszt kormány tag­jának, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökének tragikus elhunyta al­kalmából számos kormány, nemzetközi szervezet és intézmény, valamint több, Budapesten akkreditált külképviselet ve­zetője fejezte ki részvétét a Miniszterta­nácshoz, a Külügyminisztériumhoz és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottsághoz küldött táviratában. Magyar építésügyi küldöttség Lengyelországban Bondor József építésügyi és városfej­lesztési miniszter vezetésével magyar épí­tőipari küldöttség érkezett Varsóba, Andr­zej Giersz lengyel építés- és építőanyag­ipari miniszter meghívására. A küldöttség megismerkedik a lengyel lakásépítkezések eredményeivel, tapasztalataival s látoga­tást tesz építő- és építőanyag-ipari válla­latoknál. Tanácsi küldöttség utazott Romániába A Román Szocialista Köztársaság Mi­nisztertanácsa mellett működő Helyi Gaz­dasági és Igazgatási Állami Bizottság ven­dégeként dr. Papp Lajosnak, a Miniszter­­tanács Tanácsi Hivatala elnökének veze­tésével hétfőn öttagú tanácsi delegáció utazott Romániába. A küldöttség a román tanácsok tevékenységét­­tanulmányozza. A delegáció búcsúztatásán jelen volt Dumit­­ru Turcus budapesti román nagykövet. A Bolgár KP tanulmányi küldöttsége Magyarországon Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására hétfőn hazánkba érkezett a Bolgár Kommunista Párt tanulmányi kül­döttsége Atanasz Dojcsevnek, a KB osz­tályvezető-helyettesének vezetésével. A küldöttséget Romány Pál, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese fogadta. Német szakszervezeti delegáció Budapesten A Szakszervezetek Budapesti Tanácsá­nak meghívására Herbert Schikere, az FDGB nagy-berlini titkára vezetésével négytagú tanulmányi delegáció érkezett Budapestre. Új kombájnok a földeken Vasárnap és hétfőn sokat javult az időjárás, a mezőgazdasági nagyüzemek­ben négynapos kényszerpihenő után is­mét megkezdhették az aratást. A kom­bájnok főképpen a homokosabb talajú részekre indultak, itt ugyanis kevésbé sü­ppedős a talaj. A vidéki nagyüzemekből érkező jelen­tések szerint az elmúlt 10—15 napban so­kat javult az arató-cséplőgépek alkat­részellátása. A Mezőgazdasági Gép­alkat­rész-ellátó Vállalat illetékesei elmondták, hogy a külföldi szállítókkal eredménye­sen zárult az üzleti tárgyalások egy ré­sze. Az idén 1500 új kombájn — 1300 szov­jet és 200 NDK-beli — segíti az aratók munkáját. A gépeket az elmúlt hét vé­géig mindenhol átvették a megrendelők. Nagygyűlés az 1954-es genfi egyezmény évfordulóján (Folytatás az 1. oldalról) megtiltották mindenféle külföldi csapat­nak s fegyvernek Vietnamba szállítását. Az amerikai küldöttség ugyan nem írta alá az okmányt, de nyilatkozatban ígérte meg, hogy „nem fogja fenyegetéssel vagy erőszakkal megzavarni az egyezmény elő­írásait”. Ekkor azonban már hat-hét­száz amerikai tanácsadó működött Vietnam­ban, s nyomban elkezdték a genfi egyez­mény szabotálását. A továbbiakban rámutatott, hogy az amerikai imperialista körök a szocialista országok elleni katonai támaszpontot lát­tak Dél-Vietnamban, s felvázolta a hábo­rú eszkalációjának washingtoni politiká­ját. — Az agresszió elől azonban nem hát­rált meg a vietnami nép — hangsúlyozta. — Felszabadította és ellenőrzése alatt tartja Dél-Vietnam területének túlnyomó részét. Ma már ország-világ előtt világos. Hogy a sikeres vietnami harci akciók szét­­foszlatták az amerikai hadvezetés győzel­mi reményét. — A világ közvéleménye felháborodás­sal figyeli a vietnami agressziót. Tudó­sok, művészek követelik az emberiesség nevében a kormánytól: hagyjon fel az esz­telen emberirtással. Ezen a gyűlésen is követeljük, hogy az USA kormánya hala­déktalanul szüntesse be katonai beavat­kozását Vietnamban, Kambodzsában és Loszban, feltétel nélkül és teljes egészé­ben vonja ki csapatait és csatlósait Dél- Vietnamból, illetve Kambodzsából. Köve­teljük a genfi egyezmények tiszteletben tartását. Szolidárisak vagyunk az indokí­nai népek igazságos harcával, s interna­cionalista kötelességünknek tartjuk az agresszió elleni küzdelem támogatását. Biztosak vagyunk benne, hogy az idokínai népek küzdelme, a világ haladó erőinek támogatásával, csakis győzelemmel feje­ződhet be. E helyről is üzenjük, hogy sza­badságharcukat a világ jobbik felének tettrekész segítsége és együttérzése kíséri — mondotta befejezésül a fővárosi tanács elnökhelyettese. Utána Chau Tho Thong ideiglenes ügy­vivő emelkedett szólásra. Beszédében hangsúlyozta: az amerikai kormány nem mondott le tervéről, hogy kizsákmányolja Indokína népeit. — A Nixon-kormányzat — mondotta — megtévesztésül hangoztat­ja „békeóhaját”. Az Egyesült Államok el­nöke azzal a céllal, hogy lecsendesítse el­lenzékét s a világközvéleményt, bejelen­tette a csapatkivonást Kambodzsából. De a tények azt bizonyítják, hogy az USA kormánya folytatja az agressziót Kam­bodzsa ellen. Bombáztatja az egész orszá­got, fenntartja a saigoni rezsim csapatait és thaiföldi katonákat küld a csatatérre, hogy az amerikaiak helyett azok pusztul­janak. Nixon továbbra is semmibe veszi a genfi egyezményt, s ezzel veszélyezteti Délkelet-Ázsia és a világ békéjét — hang­súlyozta a szónok. A nagygyűlés részvevői határozatot sza­vaztak meg, amelyben kimondták: a vi­lágbéke megteremtésének első számú fel­tétele az indokínai háború haladéktalan beszüntetése. F. A. Szolidaritási táviratok a genfi egyezmény évfordulóján Az Indokínával kapcsolatos genfi egyez­mény megkötésének 16. évfordulója al­kalmából táviratban üdvözölte a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, az Országos Béketanács és a Magyar Szolidaritási Bi­zottság a vietnami testvérszervezeteket, a VDK Nemzeti Frontját, béketanácsát, szo­lidaritási bizottságát, a Dél-vietnami Nem­zeti Felszabadítási Frontot, a Vietnami Nemzeti Demokratikus és Békeerők Szö­vetségét. A táviratok többek között hangsúlyoz­­zák: „Mélységesen elítéljük az Egyesült Államok kormányának a nemzetközi jog egyértelmű előírásait lábbal tipró beavat­kozását, amely ma már azzal fenyeget, hogy lángba borítja egész Délkelet-Ázsiát. A magyar nép, a magyar békemozgalom őszinte szolidaritást vállal Vietnam, Kam­bodzsa és Laosz népeivel. Követeljük, hogy az Egyesült Államok fogadja el a genfi egyezmény előírásait! Haladéktala­nul és feltétel nélkül vonják ki az ameri­kai és csatlós csapatokat, és ezzel tegyék lehetővé, hogy Vietnam és az indokínai térség többi népe szabadon dönthessen jö­vőjéről.” ÁRNYÉK Vannak órák, amikor már nem is a holnapban, hanem a holnaputánban já­runk. És még csak nem is a futurológia kalauzol bennünket a képzelet e kalan­dos útjaira, hanem némelyik műszaki híradó. Olvasom: kidolgozták a vadászat­nak azt a módját, amelyben infradetek­­torral lehet bemérni a puskavégrevalót. Vagyis, ha ez elterjed, a vadász nem ül többé hosszú méla lesben... Hallom, megkonstruálták már a drótnélküli tele­font, s egyesek már azon törik a fejüket, hogyan lehetne minden lakásba beve­zetni ... Látom már egyes pesti­­kiraka­tokban azt az újfajta lámpát, melynek égője több fokozatú fényerősséggel izzik, attól függően, milyen világítást akarunk. Aztán fölbontom egyik olvasóm leve­lét, s kibetűzöm belőle a következőket: „Nagy kéréssel fordulok Önhöz. Legyen szíves megtudni, hogy hol kapható Bu­dapesten tizennégyes petróleumlámpa. Nálunk itt a tanyavilágban még nincs villany, de petróleumlámpát már nem árulnak. A hónap második felében lám­pavásárlás végett Pestre megyek, de nem szeretnék lámpát keresve összevissza járkálni. Így van ez, annyi nálunk a föl­mérés, a tervezés, a statisztika meg mit tudom én micsoda, hogy beleszédül az ember. De hogy mi mivel világítsunk a tanyán, annak se végiggondolója, se fele­lőse ...” Eltöltöttünk egy kis időt a petróleum­lámpa-kereséssel. A legnagyobb magyar áruházban, a Corvinban — nem kapható. Az Aladdin lámpaszaküzlet — ó, kérem, ott már lámpacsodákat árusítanak. Egy vas- és edényboltban is kísérleteztünk — hasztalan. Aki részt vett már katonai menetgya­korlaton, az tapasztalta, hogy a menet legelején tartók már le is mosták maguk­ról az út porát, amikor az utóvéd embe­rei még porban, sárban róják a kilomé­tereket. Én már a több fokozatú égő vá­sárlásán meditálok, milliónyi honfitár­sam pedig azt sem tudja, mivel világít­son, ha eltörik az apjáról rámaradt pet­róleumlámpa. Elmeséltem az esetet egy barátomnak, aki mindig mámoros saját gondolatairól. „Potomság! — legyintett. — Van karbid­lámpa is, van olajégő is, van áramfej­lesztő is .. . De, ha nincs, ez is egy okkal több arra, hogy a tanyákról a falvakba húzódjon a lakosság." Azt hiszem, a tanyasiak az anyanyelv kevéssé finom szavaival köszönnék meg a falvakba településre való ösztönzés ilyesfajta módjait. Ma már mindenki előtt nyilvánvaló, hogy még a kétezre­dik év is talál tanyákat az Alföldön. És az sem kétséges, a tanyák emberei joggal igénylik, hogy az ország adja meg nekik mindazt kultúrában, egészségügyi ellá­tottságban és iparcikkekben is , ami a korántsem könnyű tanyai élethez szüksé­ges. Az, hogy levélírónk lakóhelyén nem kapható petróleumlámpa, alighanem egy­két ipari és kereskedelmi szakember kö­zös baklövése. De nehéz eljutni addig az íróasztalig, ahol megszületett a bosz­­szantó döntés, amelynek következtében a mi tanyai olvasónk csak ilyen körülmé­nyesen juthat világító alkalmatossághoz. A petróleumlámpa-üggyel azonos mér­tékben ingerelt barátom szava, amely szerint potomság az ügy. A társadalom közérzetét — bármily különösen hangzik is ez! — a potomságok olykor jobban átszínezik, mint a nagy problémák. Még sohasem hallottam em­bert azért panaszkodni, hogy itt vagy ott nem épült meg egy hatalmas vízi erőmű. A legnagyobb létesítmények jobbára átté­teleik révén alakítanak az egyén sorsán. De hallottam már tajtékzó embert, aki nem csillapuló ingerültséggel magyaráz­ta: három hete vett egy zsebrádiót és nem kap hozzá ceruzaelemet. És hány ilyen „potomság”, fölösleges körülmé­nyeskedés, oktalan döntés — vagy a dön­tés hiánya — okoz naponta bosszúságot tíz- és tízezreknek. Hajdani iskolatársam mesélte, hogy vállalatuknál botrány lóg a levegőben, mert egyik főosztályvezető a hivatalos kocsin szállíttatja fodrászhoz, strandra, sőt vidéki pátriájába is a fél rokonságát. „Potomság — igyekeztem bagatellizálni a dolgot. — Tudom róla, hogy az ország egyik legjobb mérnöke. Nem megy tönk­re a vállalat attól a kis csínytevéstől."’ De az én diákbarátom élesen kioktatott: „Szóval a jó szakember kapcarongynak használhatja az előírásokat, de mástól megkövetelheti azok maradéktalan betar­tását? Mert az ellenőrzi, hogy más nem vesz-e igénybe magáncélokra vállalati gépkocsit. És a mások csínytevéseinek megítélésében bizony kemény a véden­ced! ...” Ha erre gondolok, már nem is olyan potomság az az ügy sem! Már számlálni sem győzöm, hányadszor romlott el ebben az évben a lakástelefo­nom. Most, hogy ezeket a sorokat írom, éppen tizenegyedik napja süket. Hogy er­re a tizenegy napra is fizetem az előfi­zetési díjat? Potomság. De az, hogy hiá­ba érdeklődöm, mikorra javítják meg, az már bosszant. Ha telefonszámlám ese­dékessé válik, nem válaszolhatom: türel­müket kérem­, pillanatnyilag nincs pén­zem, de alkalomadtán kifizetem majd. Pedig én olyan kerületben élek, ahol a távbeszélő-állomások fölszerelése után meleg hangú levélben kívánta a központ, hogy legyen örömöm a telefonban. És most azt sem írja: „Sajnos, beázott a kábel, két hét türelmet kérünk...” Igaz, e levéltől még nem lenne telefonom. De érezném, hogy a posta ügyel a telefon­előfizetőkkel kialakított kapcsolatára. Valószínűleg arra gondol valamelyik illetékes, hogy senki sem szerelteti le a telefonját, mert az süket egy-két hétig. Inkább örül a végén, hogy megjavítot­ták ... Igen, a végén majd én is örülök. De egyelőre egyáltalán nem tekintem po­­tomságnak telefonomnak ezt a tizenegy napos némaságot. És lehet, hogy a végén már a megjavított telefonomnak sem örü­lök. Persze az olvasó most rajtacsípett, hogy a tanyai asszony petróleumlámpájá­tól némi kacskaringóval a saját telefo­­r­omhoz jutottam el. Annak bizonyságául, hogy a saját ügyem elintézéséhez nem veszem igénybe a sajtó és ezen belül ön­magam közbenjárását , elhallgatom a telefonszámomat. Viszont, hogy az elmon­dottak ne enyésszenek­ el mint a biblia­béli pusztába kiáltó szava, közlöm a pet­róleumlámpát kereső parasztasszony ne­vét és címét. Tehát Kata Gyuláné, Fü­­löpszállás, Telek 43. szám alatti lakos szeretne tizennégyes lámpát vásárolni. Aki tud ebben segíteni, az írja meg neki. Mert ez a lámpaügy csak akkor válik potomsággá, ha a Kata család hozzáju­tott már az annyira nélkülözött portéká­hoz. Addig azonban a szó betű szerinti ér­telmében árnyékot vet egy — vagy raj­tuk kívül még ki tudja hány ezer — ta­nyai parasztcsalád minden estéjére. BAJOR NAGY ERNŐ Megemlékezés Szolnokon az Észt SZSZK nemzeti ünnepéről Az Észt SZSZK nemzeti ünnepe alkal­mából hétfőn emlékünnepséget rendezett Szolnokon az MSZMP városi bizottsága, a városi tanács, a Hazafias Népfront és az MSZBT megyei elnöksége. A városi tanács dísztermében rendezett nagygyű­lésen részt vett H. Toming, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének első tit­kára, Csáki István, a megyei pártbizott­ság első titkára, Sipos Károly, a városi pártbizottság első titkára, valamint az ideiglenesen hazánkban állomásozó szov­jet katonai alakulatok képviselői. A két nemzet himnuszának elhangzása után Győri Tibor, az MSZBT megyei al­­elnöke nyitotta meg az ünnepséget, majd Bárdi Imre, a megyei tanács vb-elnök­­helyettese méltatta a testvéri észt nép szocialista építőmunkáját, a magyar és az észt nép, valamint Szolnok megye és Tallinn testvéri barátságát. Az ünnepség után a Damjanich János Múzeumban Hack Márton, az MSZBT megyei elnöke megnyitotta az Észt SZSZK életét ismertető kiállítást. Kongresszusi felajánlás a Salgótarjáni Öblösüveggyárban A Salgótarjáni Öblösüveggyár dolgozói a X. pártkongresszus tiszteletére ver­senyt indítottak A szocialista munka gyá­ra címért, összesített vállalásaik szerint az eredetileg tervezett 207 millió forint helyett év végéig 235 millió forint értékű árut adnak piacra. A vállalás teljesítése szempontjából nagyon előnyös, hogy már az első félévben 134,4 millió forint érté­kű árut termeltek, s így az egész évre tervezett 20 millió 869 ezer forint nyere­séggel szemben, hat hónap alatt csaknem 30 millió forint nyereséget produkáltak. Az örvendetes esemény és a nagyszerű célkitűzés jelentős részben annak köszön­hető, hogy a gyár egy évvel ezelőtt meg­kezdett automatizálása a vártnál nagyobb sikereket hozott.

Next