Magyar Hírlap, 1970. július (3. évfolyam, 181-211. szám)

1970-07-20 / 200. szám

4 1970. JÚLIUS 20. HÉTFŐ NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap Piszkos Idő Társaság Ha az amerikai karikaturistákat és hu­moristákat megszavaztatnák, kik a ked­venceik, Spiro Agnew igen előkelő he­lyen szerepelne. Az amerikai alelnöknek a „radikálisok és egyéb paranoidok” elle­ni vad kirohanásai, legendásan otromba fellépései, bárdolatlan jelzői mindig há­lás témák. Úgy látszik azonban, már nemcsak a tollforgatók tudnak — a szó szoros értel­mében — tőkét kovácsolni Agnew-ból. Egy élelmes kaliforniai üzletember, bizo­nyos dr. Hale Dougherty nemrégiben kü­lönös karórát dobott piacra: a számlap Agnew-t ábrázolja, ha nem is éppen a leghízelgőbben. Az alelnök csillagsávos Micky Mouse-cipőt visel, fejéből a 12-es, mint valami szarvacska áll ki. Jobb ke­zét, a nagymutatót kétféle módon lehet érteni: vagy V betűt mutat (ez a vic­­toryt, a győzelmet jelenti), vagy pedig ol­lóként csipkedni készül. Amit a bal kéz mutat, az viszont egyértelmű. A felirat az egyik oldalon: Spiro Agnew eredeti. A másikon: Piszkos Idő Társaság. Dougherty az órákat Svájcban csinál­tatta. Az első széria, 2000 óra, egyetlen hét leforgása alatt elkelt , darabja 14,95 dollárért. Kevésnek bizonyult még a má­sodik szállítmány is. Eddig csak a nagy­áruházaktól 50 ezer órára futott be ren­delés. A sikert segítette, hogy Ethel Ken­nedy, Robert Kennedy özvegye egy nagy­szabású fogadásra felvette a Piszkos Idő Társaság jeles készítményét, és sógora, Edward Kennedy — természetesen sok újságíró előtt — megkérdezte tőle, mit tud az óra. Mire Ethel így felelt: „Felhú­zom és máris kritizálja a sógoromat.’’ Mindenkinek tetszett a „Spiro Agnew eredeti”, kivéve az eredeti Spiro Agnew-t. Az alelnök személyi titkára a UPI hír­­ügynökség tudósítójának kijelentette, hogy ez „nem a hagyományos amerikai humor, hanem nagybani üzlet, s hogy „a törvények szerint egy ember nevének be­leegyezése nélküli felhasználása a keres­kedelemben a személyi jog felháborító megsértése”. Dougherty nyilván megijedhetett, hogy vége a nagy üzletnek. Gyorsan tollat ra­gadott és levelet írt Agnew-nak. Kije­lentette, hogy az órán az alelnök néhány általa csodált, jellemző vonását kívánta megörökíteni. „Tisztelem az Ön tehetsé­gét, képességét, s mindenekelőtt a becsü­letességét — írta. — A kismutató azok­nak szól, akik ellenzik az Ön tevékeny­ségét. A nagymutató az emberiség szere­­tetét és a békét jelképezi.” Ami a Dirty Time kifejezést illeti, Dougherty meg­magyarázta, hogy a szomszéd kislánya nem tudja helyesen kiejteni a nevét, és ezért inkább így hívja őt... Ily módon persze rögtön másképp fes­tett a dolog. Agnew válaszában kifejtette, hogy „nagyon vonzónak és okosnak” ta­lálja az órát. Tüstént rendelt is egyet ti­zenéves Kim lányának. Mindenki elégedett lehet tehát: Agnew azért, mert megdicsérték, Dougherty azért, mert folytathatja az óragyártást. A tollforgatók meg azért, mert újabb jó té­mát kaptak. H. Gy. Előkerült az elrabolt kolumbiai politikus (AFP) Fernando Londono y Londono volt kolumbiai minisztert és párizsi nagykövetet, akit kilenc nappal ezelőtt elraboltak, szombat este épségben meg­találták Honda kis kikötővárosban. Ő maga jelentkezett a városka egy szál­lodájából, de nem volt hajlandó semmi­féle nyilatkozatot tenni. Később elmon­dotta, hogy elrablói előbb szemét bekö­tötték, majd Honda környékén egy út mellett letették. Londono fia hozzá inté­zett kérdésekre nem volt hajlandó vá­laszt adni arról, vajon kifizették-e az elrablók által követelt négymillió peso váltságdíjat. Ibériai utazás ! ) A Luzitán Madárijesztő országa Egy nyugat-európai légitársaság lissza­boni irodájában volt dolgom. Beszélge­tésbe elegyedtem a tisztviselővel, aki ügyemet intézte. Amikor megtudta, hogy magyar vagyok, csodálkozva kérdezte, hogy­ hogy beengedték Portugáliába? Mondtam, hogy tudtommal nem én va­gyok az első — bár nem sokan előztek meg, annyi bizonyos. És azt a vízumot, amellyel beléphettem Portugáliába, ta­valy januárban kértem ... Portugália területe és lakóinak száma majdnem ugyanakkora, mint Magyaror­szágé. De ez csak az európai Portugália. Ez a kis ország a világ legnagyobb gyar­mattartó hatalma és a legrégibb fasisz­ta állam. Gyarmatait, amelyek Ázsiában és Afrikában vannak, hivatalosan tenge­ren túli tartományoknak nevezi. Ez azon­ban nem változtat a lényegen: a portu­gál hadsereg gyarmati háborút folytat Angolában, Guinea-Bissauban, Mocam­­bique-ban. A lisszaboni lapok szinte na­ponta közölnek rövid, komor jelentése­ket: X. Y., Z., a portugál hadsereg kato­nája életét vesztette itt és itt. Majdnem negyven év,óta a változatlan­ság rendje uralkodik Portugáliában. Az agg zsarnok, Salazar egészen a legutób­bi időkig teljhatalmú ura volt ennek a szép, de szegény országnak. Aztán meg­betegedett, és azóta nem hallani róla. A portugál nép csodálkozva vette tudomá­sul, hogy a kormánynak új elnöke van Caetano professzor, a coimbrai egyetem volt rektora személyében. A változás nem okozott földindulást, ha kicsit megmoz­dult is a föld. A portugálok nem tudják, hogy mit csinál mostanában Salazar. Az újságok nem írnak róla, a neve látszólag feledésbe merült. Tavaly bejárta a világ­sajtót az a hír, hogy a portugál kormány mindennapos komédiát játszik Salazar­­­ral és Salazarnak: miniszterei, főtisztvi­selői rendszeresen megjelennek nála és úgy tesznek, mintha továbbra is ő len­ne a miniszterelnök. Rendelet- és tör­vénytervezeteket beszélnek meg vele, kü­lönböző intézkedésekhez kérik jóváhagyá­sát. Lisszaboni szállodámban beszélgetés­be elegyedtem a bárpincérrel, akinek el­meséltem ezt a történetet. Csodálkozva hallgatta­, mert semmit sem tudott róla. Aztán elmondta, hogy nem hisz belőle egy szót sem. Nem hiszi, hogy Salazar még mindig nem tudja, hogy nem ő a kormány elnöke. Ilyen sok felvonásból álló komédiát nem lehet végigjátszani. Szerinte a vezető politikusok már régen tisztázták Salazarral, hogy agyvérzése al­kalmával félreállították őt. Az idős po­litikus nyilván belenyugodott a történ­tekbe. Lehet, hogy Salazar kényszerű vissza­vonulásának ára volt. Talán éppen az, hogy az új miniszterelnök és a körülötte csoportosuló „tojásfejűek” , nem sietik el a változtatásokat. A felvilágosultság látszatának ott is vannak hívei. Ami­kor Caetano hatalomra került, a nyugati polgári sajtó örömmel írta, hogy Portu­gália is kimozdul a csaknem négy évti­zedes bénaságból. De mostanáig nem sok változás történt. Tavaly októberben vá­lasztásokat rendeztek, és Caetano meg­engedte, hogy — a „Novo Estado” fenn­állása óta először — néhány ellenzéki csoport is jelölteket állítson. A választási kampány idején minden módon akadá­lyozták az ellenzéket, hogy nézeteit mi­nél szélesebb körben ismertethesse. Gyű­léseit betiltották, propagandaanyagát el­kobozták, vezetőit „ismeretlen tettesek” megverték. Végül egyetlen ellenzéki je­lölt sem jutott mandátumhoz. A válasz­tási bizottságokat erővel föloszlatták, a politikai pártok újjáalakításának remé­nye szétfoszlott. Igaz, hogy Caetano miniszterelnök föl­oszlatta a náci eszméken és módszere­ken nevelkedett politikai titkosrendőrsé­get, a PIDE-t. Csakhogy más néven újjá­szervezte, és a helyzet lényegében válto­zatlan. Egy olasz újságíró szerint Portu­gáliában ma ötvenezer ember tartozik a különböző elnevezésű rendőri szervek ál­lományába. Minden kétszáz állampolgár­ra — beleértve a csecsemőket is — jut egy rendőr. És hány ezer besúgó lehet? A börtönökből ugyan sokan kiszaba­dultak, de a volt politikai foglyok még mindig olyan szigorú felügyelet alatt áll­nak, hogy bármikor visszakerülhetnek a hírhedt büntetőintézetek valamelyikébe. A politikai „bűntettek” száma végtelen. Gyakorlatilag mindenki, aki nem telje­sen lojális, kommunistának minősíthető és bármikor bebörtönözhető. A múlthoz képest talán annyi a változás, hogy az emberek ennek ellenére szabadabban be­szélnek, mint Salazar idején. A portugál újságok és folyóiratok ma is szigorú cen­zúrának vannak alávetve. Minden sajtó­termék föltűnő helyen közli, hogy „látta a cenzúra”. A lapok, bár nem teljesen ugyanazt írják, politikai irányvonalukat tekintve nem nagyon különböznek egy­mástól. Azt hallottam, hogy egyetlen va­lóban haladó, ellenzéki folyóirat van: a havonta megjelenő, csekély terjedelmű — és valószínűleg alacsony példányszámú — Seara Nova. De azt is a cenzorok olvas­sák először — még kéziratban. A portugálok számára reménytelen vál­lalkozás, hogy a hazai hírközlő eszkö­zökből reális képet alkossanak hazájuk és a világ dolgairól. Igaz, hogy Lissza­bonban számos helyen kaphatók a nyu­gati polgári — és nem kommunista bal­oldali — lapok, de kevés ember tud nyel­veket, és nem biztos, hogy saját bizton­ságát erősíti, ha ilyen lapokat vásárol. Lisszabon egyébként hangulatos, szép város. Bennem egész idő alatt a kisváros képzetét keltette, mert egy-két széles su­­gárutat leszámítva keskeny utcái és ja­varészt kisvárosias épületei vannak. Pe­dig az elővárosokkal együtt másfél mil­lió lakost számlál. Dombokra épült, és engem leginkább Veszprémre emlékeztet. A keskeny vágányú villamosokon, az emeletes autóbuszokon és a földalatti szerelvényein kívül elég sok személyautó is jár a városban. Igaz, hogy az autók között sok a külföldi rendszámú, főleg ilyenkor, a turistaforgalom tetőpontján, Madriddal vagy Barcelonával összeha­sonlítva. Lisszabon meglehetősen szegé­nyesnek látszik. A kis területű belváros­ban ugyan jól öltözött portugálok és kül­földiek vásárolnak, de a legfényesebb, legelegánsabb utcák közvetlen közelében már eléggé szegényes városrészek van­nak. Az életszínvonal láthatóan alacso­nyabb, mint Spanyolországban. Az embe­rek többsége rosszabbul öltözködik, mint a spanyol nagyvárosok lakossága — nem annyira az árak, mint inkább az alacsony jövedelmek miatt. A gyarmatok megtar­tásáért folyó háború sok pénzt fölemészt .Caetano miniszterelnök madridi sajtóér­tekezletén egy nyugati tudósító megkér­dezte: igaz-e, hogy Portugália gazdasági fejlődése visszaesett az utóbbi időben, és ez valóban a gyarmati háborúnak tulaj­donítható-e? A miniszterelnök azt vála­szolta, hogy nem esett vissza, csak stag­nál, és nem a gyarmati háború miatt...) Mindezek ellenére igaz, hogy Portugá­lia is fejlődik, bár meglehetősen lassan. A külföldi tőke már fölismerte az ország­ban rejlő lehetőségeket, de a portugálok százezrei még mindig kénytelenek kül­földre — főleg Franciaországba — men­ni, hogy megélhetést találjanak. Akinek erre nincs módja, az otthon nyomorog. A portugál vezetők madridi látogatása alkalmával mindkét országban sok szó esett a két nép hagyományos barátságá­ról, a közös történelemről. Portugáliát és Spanyolországot egyébként három nagy folyó és az azonos politikai rendszer kö­ti össze egymással. A Luzitán Madár­ijesztő — ahogyan Peter Weiss nevezi Salazart — országa most talán közeledik a szomszédhoz, amely már valamivel előbbre van a társadalmi fejlődésben. Ha a lisszaboni politikusok legalább annyi­ra mennek előre a „liberalizálással”, mint a madridiak, akkor Portugália né­pének közérzete is javul majd némileg. Az igazi változásokat azonban nem a ha­talmon levők összefogása hozza meg, ha­nem mindkét országban a haladó embe­reké. A közös harc eredményeként jöhet el az az idő, amikor Portugália és Spa­nyolország is igazán átalakul. Akkor már nem lehet érvényes Napóleon egykori mondása, hogy Európa a Pireneusoknál végződik. Todero Frigyes (Vége) I K­Ü­L­F­Ö­L­D­I LAPOKBÓL _ _ Július 30-a — a­zima poccMfl f01.,aSrt. fordulója — a kommunista és munkáspártok moszkvai nemzetközi tanácskozásának felhí­vása értelmében a Vietnammal való nemzet­közi szolidaritás napja. A moszkvai lap megállapítja, hogy a tanácskozás felhívása pozitív visszhang­ra talált a haladó közvélemény milliói­nak körében. A lap rámutat, hogy az amerikai imperializmus Vietnamban nem tudott elérni egyet sem a maga elé tű­zött célok közül, nem tudta térdre kény­szeríteni a hős vietnami népet. Arra tö­rekedve, hogy megmentsék az interven­ció reménytelen ügyét, az Egyesült Ál­lamok vezető körei újabb bűnös lépésre szánták el magukat, amikor Vietnam és Laosz után a háború lángjait kiterjesz­tették a semleges Kambodzsa területére is. Ebben van a guami-doktrína lényege, amelynek célja, hogy az ázsiaiakat szem­beállítsa az ázsiaiakkal — írja a lap. j, j _ -iiz cuuuu uchca £9491 E? H 05 eseményei teljesen I I ■ FI fel(í*%rl nyilvánvalóvá tet­ték, hogy Izrael harcát nem saját biztonsága érdekében, ha­nem idegen földek elfoglalása céljából foly­tatja — írja a lap vasárnapi számában Vla­gyimir Jermakov. A cikk megállapítja, hogy Izrael és f­elbúj­tói az amúgy is feszült közel-keleti helyzet további élezésére törekszenek. A Tel-Aviv-i politikusok újabb háborúval fenyegetik az arab országokat és foly­tatják provokációikat ellenük. Ma, ami­kor határt szabtak Izrael korlátlan légi fölényének, Tel-Aviv arra törekszik, hogy elérje az amerikai fegyverszállítások ki­­szélesítését. Befejezésül Jermakov rámutat, hogy a közel-keleti helyzet további alakulása szempontjából rendkívül jelentősek a Nasszer egyiptomi elnök és a szovjet ve­zetők között Moszkvában folytatott tár­gyalások, a tárgyalásokról kiadott közös közlemény és az abban foglalt javasla­tok a válság politikai rendezése érdeké­ben. „Izraelnek lehet ZKEVffnisS, New York Times szombati számának azzal a jelentésével, hogy „az Egyesült Államok értékelése szerint Izraelnek van, vagy a kö­zeljövőben lehet atombombája." Az izraeli kormány szóvivője — mu­tat rá a kommentár — olyan nyilatkoza­tot tett, amelyből csupán az derült ki. *'■ ,, hogy a New York Times közleménye nem egészen pontos, mert Izraelnek még nincs atomfegyvere, bár e téren külön­böző kutatásokat folytat. Izrael tehát nem cáfolta, hanem inkább megerősítet­te az amerikai lap közlését. Így a világ értesült arról, hogy e sajtójelentésnek éppen ez volt a célja. Arról van szó, hogy nagy zajt csapja­nak, hogy megijesszék az arab országo­kat, hogy nyugtalanítsák az arab orszá­gok szövetségeseit, s meggyőzzék az Egyesült Államok közvéleményét a kö­zel-keleti konfliktus veszélyességéről és az ottani erőegyensúly Izraelnek biztosí­tott fegyverszállítások útján történő fenntartása szükségességéről. Világos, hogy az egész ügyet előre ki­tervezték, beütemezték. Ez Izrael soron következő húzása a világ ijesztgetésére — írja végül a varsói újság. A pozsonyi újság fog­­lalkozik azzal a kém- JJ I­FA IFI­­­FA 1 tevékenységgel, ame­­lyet Csehszlovákia te­­rületén folytattak a turistaként ideérkezett amerikai állampolgá­rok. Az amerikai turistákat egyáltalán nem érdekelték a nevezetességek és a törté­nelmi emlékek. Ők inkább az atomfizikai intézet és néhány más különleges inté­zet iránt érdeklődtek — írja a cikk szer­zője. A turistaút számukra csupán álcá­zása volt annak a nagyarányú kémtevé­kenységnek, amelyet a csehszlovák meg­figyelők „glógus-műveletnek” neveztek el. Bizonyos amerikai köröket rendkívül érdekli a csehszlovák tudomány két ága­zata: a geodézia és a térképészet. Ezek azok a tudományágak, amelyek egyaránt felhasználhatók békés és katonai célokra — mutat rá a lap. A cikk szerzője felhívja a figyelmet Langley-re, az Egyesült Államok volt bonni attaséjára, akinek tevékenysége kiterjedt Csehszlovákiára, Ausztriára, Bulgáriára, sőt az Egyesült Államok né­hány szövetségesére, köztük Franciaor­szágra is. „A dokumentumok , amelyeket a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Bel­ügyminisztériuma hozott nyilvánosságra, megcáfolhatatlanul bizonyítják Washing­ton felelősségét diplomáciai képviselői­nek kémtevékenységéért” — írja vége­zetül a pozsonyi lap.

Next