Magyar Hírlap, 1970. augusztus (3. évfolyam, 212-242. szám)
1970-08-24 / 235. szám
Magyar Hírlap HAZAI KÖRKÉP 1970. AUGUSZTUS 24. HÉTFŐ Vasárnapi jelentés a Szamosközből ')($Gt-QX' Szamoshoz, 1970. augusztus 23., vasárnap délelőtt. A vidéken, amelyre három hónappal ezelőtt pusztító erővel tört az árvíz, még nincs idill. Pedig ezen a napsugaras augusztusi délelőttön a Szamos, ez a megszelídült, azóta már helyreállított gátjai mögé visszahúzódott folyócska szemétszívet gyönyörködtetően folydogál partjai között De több mint ötven Szamos menti község még mutatja az árvíz okozta sebhelyeket. S az emberek nehezebben térnek vissza hajdani helyükre, mint a folyó a medrébe. A nyár gyorsan múlik Nincs béke és nyugalom itt addig, amíg a százezer holdnál nagyobb területről teljesen el nem tűnnek a pusztítás nyomai, amíg 30 ezer árvíztől sújtott Szamos vidéki ember feje felett újra nincs fedél. Talán két hónap telt el azóta, hogy Fock Jenő, a kormány elnöke itt, a helyszínen jelentette ki: a novemberi hideg idő beálltára az ország fedelet ad 30 ezer árvízkárosultnak, s legalább a legszükségesebb mértékben lakható lesz újra körülbelül ötezer árvíztől pusztított lakás. Az újjáépítés komoly eredményei, jelentős teljesítményei ellenére sem minden megnyugtató itt. Az idő, az építkezésre alkalmas nyári idő gyorsan múlik, s még sok az elvégezni való. Fehérgyarmat több ezer lakosú járási székhely. Teherautók dübörögnek, munkaruhás emberek jönnek-mennek. A községi tanácsnál nyugtalanság feszül a levegőben. Szakemberek érkeztek. Egyeztetni, újból megvizsgálni az árvízkárokkal kapcsolatos adatok egy részét. Most, két hónappal az árvíz után az újjáépítés félidejében is van még egy sereg vitás adat, jónéhány esetben nem tisztázott, hogy egyes községekben végtére is hány épület szorul újjáépítésre. Természetesen fontos az ilyen adminisztráció, enélkül az építők sem dolgozhatnak nyugodtan, de végül is az embereket a kézzelfogható, látható munka, és nem a papírmunka nyugtatja meg. Fehérgyarmaton ebben az egy községben mintegy hétszáz épület vár újjáépítésre. A hétszázból kettőszáz alapozása elkészült, kétszáznak a falai is állnak, száz épület tetőszerkezetét is felrakták, ugyanakkor mintegy 100 lakóháznak még az alapozásához sem fogtak hozzá. A község peremén láthatóan új utcasor alakul ki, egymás mellett az új házakat ígérő — kibetonozott — fundamentumok. Vagy húsz ilyen fundamentum egymás mellett, falat egyikre sem emeltek még. Az új utcasor elején és végén egy-egy kis csoportot látok dolgozni. — Mi nem vállalattól vagyunk. Néhányan összejöttünk itt a családból, és a barátokkal együtt segítünk az öregek házát felépíteni — mondja Kovács Mihály. Kérdezem, hogy hol dolgoznak az új utcasoron vállalati, építőipari munkások? Az egyik ember az utcasor végefelé bök, ahol a másik kis csoport mozog. Mint megtudom, szolnoki mélyépítők. Egy brigád alapozáson dolgozik, történetesen éppen az egyik tanácsi tisztségviselő házát építik. Máshol nem láttam senkit sem dolgozni. Zsarolyán alig öt kilométerre Fehérgyarmattól. De mekkora a különbség. Itt dolgoznak. Komolyan, erőteljesen. Hiába van vasárnap. — Apagyról jöttünk, a téeszből. Vannak itt más téeszből is. A helyi tanács meg a megyeiek megszervezték, hogy mivel nagyon kevés itt a munkaerő, a szomszédos járásokból az építkezéshez értő téesz-tagok jöjjenek át segíteni. Megteszszük, amit tudunk. Reggel ötkor kezdtünk dolgozni és dolgozunk holdvilágig, de ha lehet, még tovább is — mondja az egyik brigádvezető. A zsarolyáni házak javarészének már áll a fala, sok helyen rakják a tetőt is. Talpon van az egész falu. — Háromszor annyian vannak most a községben, mint amennyi a lakosok száma — mondja Szűcs Feri bácsi, az egyik legöregebb zsarolyáni polgár. Valaki majd csak jön... Újabb három kilométer a májusi vízáradattól még mindig rongált országúton és Jánkmajtison vagyunk. A község nevét megtanulta az ország. A falu 90 százalékát döntötte össze az ár máris 14-én éjjel, alig egy óra alatt. Az út két oldalán építőanyag-hegyek. — Az anyag itt van. Ez biztató. Mert egyébként itt Jánkon már egy hete nem dolgoznak. A budai építő kisz elvonult, hogy miért, nem tudom. Van, aki azt mondja, hogy a mesterek kevesellték a keresetet, meg hogy messze vannak otthontól, a családtól. Most ülünk és várjuk, hogy valaki majd csak jön és segít befejezni vagy legalább elkezdeni a házakat, mert nekünk egy tenyérnyi fedelünk sincs, 40 családnak itt mindene elpusztult. Egy kilométerrel odébb Szabó Gyula bizakodóbb: — Mi kiástuk magunk a ház alapjait és biztosra vesszük, hogy jönnek építeni. A kormány megígérte, pénzzel is segítettek, tudjuk, hogy nem hagynak cserben bennünket. Talán van, ahol sürgetőbb a munka, de biztos sor kerül ránk is. Vannak helyek, ahol augusztus 20-án is dolgoztak, hol-hogyan, mert ugye az építők sem egyforma szívű emberek. A miniszteri biztos mondja Hol-hogyan. Lényegében ezt mondja Tóth Kálmán főmérnök is. Nem kényelmes íróasztal mellett, hanem sárban-porban, a zsarolyáni építkezés kellős közepén találkoztam össze Tóth Kálmánnal, az építésügyi és városfeljesztési miniszter újjáépítési biztosával. Igyekszik a komoly eredmények és aggasztó hiányosságok, a bizakodás és a késlekedés feletti aggodalom között reális egyensúlyt teremteni. — Kétségtelenül vannak komoly gondok — mondja. — Ilyen gond az is, hogy a tanácsi kárfelmérések sokszor pontatlanok. Ez megnehezíti azt, hogy tervszerűen, arányos ütemben dolgozhassanak az építők. Nagy segítség számunkra, hogy mozgósították a mezőgazdaságból elvonható munkaerőt is. Mintegy 1900 gyakorlott építkezési segédmunkásra van szükségünk. Ezt most megkaptuk. Más segítséget is kapunk. Arra törekedtünk, hogy az alapok elkészüljenek és az építőanyag a helyszínen legyen. Jelenleg a tetőszereléseknél érzek komolyabb lemaradást. Bátran mondom, ha a megye biztosít kétezer segédmunkást, az építők megtartják az ígéretet és november 10-ig fedél lesz minden károsult feje felett. Sötétedő estében fut az autó az árvíz sújtotta vidéken. Van, ahol még most is dolgoznak. De volt falu, ahol ragyogó délben sem dolgoztak. Ahogy azt mondták nekem: hol-hogyan... Szász István A vállalatok javulnak , a vasút optimista A vzsgámk kirakásának vasárnapi mérlege összehasonlíthatatlanul jobb a korábbinál Köztudott, hogy az elmulasztott és késedelmes rakodások miatt mind nagyobb nehézségbe ütközik a vasúti áruszállítás zavartalan lebonyolítása. Lapunk is többször foglalkozott azzal a tarthatatlan helyzettel, hogy a vasúti kocsik tömege áll rendszeresen kirakatlanul és egyre több a késedelmesen rakodó fuvaroztató. A MÁV a kapacitások kihasználása érdekében több műszaki fejlesztési megoldást alkalmazott. A fuvaroztatók azonban nem éltek kellő mértékben a rakodást meggyorsító gépesítés lehetőségével, számukra a régi módszerrel, a kézi erővel végzett rakodás még akkor is kifizetődőbb volt, ha az a szállítóeszközök kihasználását hátráltatta. Mindez azonban a népgazdaságnak súlyos károkat okozott, s az ország árvíz sújtotta vidékeinek újjáépítését is hátráltatta. Éjjel-nappal A kormány Gazdasági Bizottsága az 1970. augusztus 15-től 1971. február 28-ig terjedő időszakra szigorú intézkedéseket hozott. A GB közelmúltban életbe lépett határozata a többi között kimondja: „A fuvaroztatók kötelesek a vasúti vagonba, illetve azokból rakodni éjszaka és üzemszüneti napokon is. A határozatot megszegő vállalat, gazdaság stb. vezetőjével szemben felettes minisztere köteles gazdasági szankciót alkalmazni és erről a Gazdasági Bizottságát tájékoztatni... A rakodási határidőt túllépő fuvaroztatóknak a vasút köteles felemelt, progresszióén növekvő kocsiálláspénzt felszámítani.” E rendelkezés hatására már augusztus 16-án, vasárnap lényegesen kevesebb kocsi maradt kirakatlanul, mint korábban. Akkor az ország összes állomásain 10 877 vagont raktak ki, de még így is 5891 kocsi maradt kirakatlanul. Tegnap a délutáni órákban érdeklődtünk a MÁV Budapesti Igazgatóságának központi áruirányításán a második vasárnap tapasztalatairól. Itt Pecz István áruirányító elmondotta, hogy tovább javult a helyzet. Információi alapján, íme, egy kis összehasonlítás: Rákosrendezőre, a TÜKER 12. számú telepe számára, augusztus 13-án 46 kocsi anyag érkezett, ebből 24 kocsinál 752 óra kocsiálláspénzt kellett fizetniük. Most a TÜKER-telep címére 49 kocsi rakomány érkezett, ebből 14 kocsinál csak 186 óra álláspénzt kell fizetniük. Másik példa: az 1. számú AKÖV papírraktára augusztus 12-én 7 kocsit nem rakott ki, ami 63 óra kocsiálláspénzébe került. Most ki tudott rakni 15 kocsit is minden plusz fizetség nélkül. Hosszasan lehetne tovább sorolni a „megjavult” vállalatok neveit. Azonban más tapasztalatok is akadnak még. Rákoscsaba állomáson például a Bőr- és Cipőkellék Ellátó Vállalat szombaton és vasárnap, valamint az éjszakai órákban még mindig nem dolgozott. Budapest Dunapart állomásra augusztus 22-én 5 órakor az Országos Papíripari Vállalat részére 14 kocsi karton érkezett. Ebből tegnap délig 7 még kirakatlan volt. Pecz István mégis joggal optimista, hiszen — mint elmondotta — a GB-határozat érvénybe lépése előtt, augusztus 9-én a MÁV Budapesti Igazgatóságának területén a kirakott 3356 kocsi mellett még 2624 kirakatlan volt. A vasárnapi mérleg ezzel szemben összehasonlíthatatlanul jobb, mint a két héttel ezelőtti. Örömteljes hírek Örömteljes híreket kaptunk Nyugat- Magyarországból is. Itt a több mint 500 ipartelep, bánya, építőipari és egyéb vállalat számára fuvarozó szombathelyi MÁV-igazgatóság területén vasárnap több mint 2000 vagon árut továbbítottak. Ez a korábbi évek őszi csúcsforgalmának megfelelő árumozgatás. A kocsik kirakása lényegesen gyorsabb volt, mint a Gazdasági Bizottság határozatának életbe lépése előtt. A fogadó vállalatok már délig kirakták a címükre érkezett áru kétharmadát. Az 1200 megrakott kocsiból estére alig 200 maradt kirakatlanul. Több helyen az éjjeli rakodást is megszervezték, így hétfőn reggel valószínűleg csaknem valamennyi kocsit üresen kapja viszsza a vasút. A zalaegerszegi 16-os Autóközlekedési Vállalat sok építőanyagot rakott ki késedelem nélkül Zalaegerszegen, továbbá Bakon és Lentiben. A kirakások mellett az igazgatóság területén levő vállalatok 850 vagont raktak meg kővel, kaviccsal, különböző kereskedelmi áruval. Ezeket irányvonatokkal szállították az ország különböző részeibe. V. A Tegnap elutaztak Budapestről a gyógyult dél-vietnami harcosok Elutazott hazánkból az a dél-vietnami sebesültcsoport, amely az Országos Béketanács meghívására érkezett hazánkba gyógykezelésre. A Ferihegyi repülőtéren a gyógyult vietnami harcosokat Harmati Sándor, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke, Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács titkára és Luu Kiem, a Délvietnami Köztársaság nagykövetségének képviselője búcsúztatta. Lehet háromszázzal több! Lehet háromszázzal több? Ez a kérdőmondat egy kicsit triviálisan, kicsit közönségesen - mert nem kereskedői mérlegre vezetett árucikkről van szó — szóval egy kicsit sántító asszociációval kérdez, nagyon komoly ügyben. Egy évvel ezelőtt nyilvánították várossá Mátészalkát, ezt a szabolcs-szatmári históriai múltú, de hosszú ideig egy helyben topogó, sőt visszafejlődő helységet. A várossá nyilvánítás pillanatában 12 800 lakosa volt, jelenleg 13 100 lelket mondhatnak a fiatal város lakójának. Vagyis egy év alatt háromszázzal növekedett a lakosság száma. Sokan mondhatnák: ez a szám nem nagy, nem méltó arra, hogy országos nyilvánosság előtt hivalkodhasson. Jelen esetben azonban nem a mennyiség a lényeges, hanem a szám tartalmi töltése. Tartalmi, lényegi jelzésről van szó. Valami megindult, valami előremegy, valami fejlődik. Természetesen nem Mátészalka volt az első és nem is az utolsó, amelyet várossá nyilvánítottak a kormány helyes településfejlesztési koncepciója alapján. Egyike azoknak a helységeknek, amelyeknek egy tájegységben, egy környezetben kiemelkedő, vonzó, centrikus szerepet kell betölteniük az egészségesebb munkaerő-gazdálkodás, gazdaságfejlesztés, kulturális elosztás érdekében, de mindenekelőtt azért, hogy a környék lakosságának ellátása magasabb színvonalra emelkedjék, javuljon az életszínvonal. Az egyéves forduló adta az apropóját annak, hogy éppen Mátészalka nevét említsük. Mert az első év mindig megmutatja: sikeres volt-e az a tűzkeresztség, amely eredményes évtizedeket alapozhat meg. Sikeres volt-e a próbálkozás, amelybe belefogtunk, avagy valami kudarc baljós előjeleit villantja. Várossá nyilvánított helységeink első lépései sorra azt bizonyítják, hogy a fejlődés oly lendületet kapott, amely a korábbinak többszöröse. Ilyen Mátészalkán például a két új áruház, ilyen a termelőszövetkezeti üzletsor (gyümölcs, zöldség, hús és más állati termékek kínálatára), az átalakított filmszínház. Megkezdték a vízművek építését, többemeletes házakból álló lakónegyed alapjait rakták le. Nyitás előtt van az új szálloda, öregek napközi otthona, jobb az egészségügyi ellátás, különösen a gyermekgyógyászati gondozás színvonala emelkedett, összességében: a város városi ranghoz méltóan fejlődött. Rendkívül lényeges, hogy kisvárosaink fejlesztési irányvonala józan. Számot vet a reális lehetőségekkel. A mezőgazdaság tájainak új városai közül egyik sem gondol arra, hogy a nehézipar fellegvárává magasztosulhat, nem is téved olyan útra, amely legfeljebb csak délibábot ígérhet. Ma már közismert és alkalmazott elv: kisvárosaink fejlesztésének legjobb motorja a helyi lehetőségek maximális kamatoztatása, így is város lesz a kisváros, városi körülményeket biztosíthat lakosságának, amelynek száma is egyre gyarapszik. Háromszázzal egyelőre. S. L Jubileumi KISZ-emléktábor A KISZ Budapesti Bizottsága hazánk felszabadulásának 25. és Lenin születésének 100. évfordulója tiszteletére jubileumi emléktábort rendez Lengyeltótiban. A tábort — ahol 300 kiválóan dolgozó fővárosi fiatal tölt egy hetet — vasárnap Csillik András, a KISZ Budapesti Bizottságának első titkára ünnepélyesen nyitotta meg. Diplomáciai kapcsolat nagyköveti szinten hazánk és a Szingapúri Köztársaság között A Magyar Népköztársaság és a Szingapúri Köztársaság kormányai attól az óhajtól vezéreltetve, hogy tovább erősítsék a meglevő baráti kapcsolatokat Magyarország és Szingapúr között, megállapodtak, hogy nagyköveti szinten diplomáciai kapcsolatot létesítenek a két ország között. — ~------------ftm— Magyar küldött az INSEA világkongresszusáról Művészeti nevelést célzó javaslataink kedvező fogadtatása Az UNESCO mellett működő, a művészeti neveléssel foglalkozó nemzetközi szervezet — az INSEA — az angliai Coventryben tartotta ez évi világkongreszszusát, amelyen 48 ország csaknem 450 küldötte vett részt. Plenáris és szekcióüléseken foglalkoztak az esztétikai, művészeti nevelés időszerű kérdéseivel. Hazánk esztétikai nevelőit dr. Domonkos Imre, a magyar INSEA-bizottság elnöke, a Budapesti Tanítóképző Intézet tanára képviselte, aki a tanácskozás során ismertette művészeti nevelési koncepciónkat és előterjesztette a magyar javaslatokat. A magyar küldött hazaérkezésekor az MTI munkatársának elmondotta, hogy javaslataink az oktatói-nevelői célok megvalósítását elősegítő nemzetközi reprodukciós galéria létrehozására, valamint a Nemzetközi esztétikai nevelés napja évenkénti megrendezésére vonatkoztak, s azokat az INSEA választmánya kedvezően fogadta. A világkongresszus elhatározta, hogy egy európai—afrikai—közel-keleti regionális szervezet keretében szakmai információs szolgálatot szervez. Ennek felelős szerkesztői tisztével dr. Domonkos Imrét bízták meg Az információs szolgálat működése egyrészt lehetővé teszi a rendszeres tapasztalatcserét, másrészt módot nyújt arra is, hogy a művészeti, esztétikai neveléssel foglalkozó szakemberek összehangolják tevékenységüket