Magyar Hírlap, 1970. augusztus (3. évfolyam, 212-242. szám)

1970-08-02 / 213. szám

MfjOySi Hírlap i $ %IUS HAZAI KÖRKÉP 1970. AUGUSZTUS 2. VASARNAP 3 KÖZ­É­L­E­T­I D­I­P­L­O­M­Á­C­I­A Megkezdte szabadságát Fock Jenő Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke megkezdte rendes évi szabadságát. Köszönő táviratok Carlos Lleras Restrepo, a Kolumbiai Köztársaság elnöke táviratban mondott köszönetet Losonczi Pálnak, az Elnöki Ta­nács elnökének a nemzeti ünnep alkal­mából küldött üdvözletért. A. Sityikov, a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa szövetségi tanácsának elnöke és J. Naszriggyinova, a Legfelső Tanács nem­zetiségi tanácsának elnöke táviratban kö­szönte meg Kállai Gyulának, az ország­gyűlés elnökének a megválasztásuk alkal­mából küldött jókívánságait. A kambodzsai pénzügyminiszter Tímár Mátyásnál Thiounn Nimm, a Kambodzsai Nem­zeti Egységfront képviselője, a kambod­zsai királyi egységkormány gazdasági és pénzügyminisztere magyarországi tartóz­kodása során látogatást tett Tímár Má­tyás miniszterelnök-helyettesnél és Puja Frigyesnél, a külügyminiszter első helyet­tesénél. Találkozott a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, valamint a magyar szolidaritási bizottság elnökségének tag­jaival is. A miniszter ma Budapestről Berlinbe utazik. Vietnami küldöttség Heves megyében A vietnami nemzeti demokratikus és békeerők szövetségének küldöttsége két­napos látogatást tett Heves megyében. A delegációt vidéki útjára elkísérte Luu Kiem, a DVK budapesti nagykövetségé­nek attaséja. A vendégeket pénteken Eger­ben Heves megye és Eger város párt-, ál­lami, társadalmi és tömegszervezeti veze­tői fogadták. Páti Jenő, a Hazafias Nép­front Heves megyei bizottságának titkára tájékoztatta őket a megye gazdasági, po­litikai és kulturális életéről, a Hazafias Népfront tevékenységéről, majd dr. Trinh Dinh Thao jogászprofesszor, a vietnami nemzeti demokratikus és békeerők szö­vetsége központi bizottságának elnöke, a delegáció vezetője mondott köszönetet a szívélyes fogadtatásért. A küldöttek szombaton felkeresték a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolát. Délután a Bükk hegység egyik festői szépségű vidé­kére, a Szalakja-völgybe rándultak ki a vietnami vendégek, majd visszautaztak Budapestre. Újjáépítési segély az árvízkárosultaknak Tegnap délben a Magyar Vöröskereszt székházában az árvízkárosultak megsegí­tésére alakult országos társadalmi bi­zottság elnöke, Rostás István sajtótájé­koztatón ismertette a társadalmi bizott­ság határozatát a szabolcs-szatmári ár- és belvízkárosultak megsegítéséről. A hazai gyűjtés eddigi eredménye meghaladta a 293 millió forintot. Ehhez körülbelül 9 millió forint értékű olyan külföldi segítség járul, amelyet jórészt külföldi magyarok és magyar szerveze­tek adományoztak. A társadalmi bizottsá­gok eddig a 22 millió forintos gyorssegé­lyen kívül összesen 83 millió forintot — családonként átlag több mint tízezer fo­rintot — adott az ingókárok csökkenté­sére. A mostani határozat elsősorban a to­vábbi segély mértékét szabja meg. A romba dőlt, vagy lebontásra ítélt ház tu­lajdonosa, amennyiben új házat épít, 15—40 ezer forint segélyt kaphat. Indo­kolt esetben többet is, a felső határ hat­vanezer forint. A megrongálódott lakóházak tulajdo­nosai öt- és tizenötezer forint közötti ösz­­szeget kaphatnak a helyreállításhoz. A segélyösszegek megállapításánál fi­gyelembe veszik a károk mértékét, a helyreállítás várható összegét, a család szociális helyzetét, az egy családra jutó átlagjövedelem alapján, valamint a csa­ládfő életkorát, és a már eddig kapott segélyek összegét is. A bérlő ingatlansegélyt csak akkor kaphat, ha a lakóház tulajdonosa az épü­letet nem építi újjá, de a bérlőnek ez a szándéka. Segély adható a bérlőnek ak­kor is, ha a tulajdonos épít ugyan, de az új házban a bérletet nem biztosítja, a bérlő pedig szintén új házat épít, vagy romos házat állít helyre. A helyi társadalmi bizottság javasolja az összegeket a hivatalos felmérés adatai alapján. Ezután a segélyre javasoltak jegyzékét a javasolt segélyösszegekkel együtt a tanácsi hirdetőtáblán háromnapi közszemlére függesztik ki. A lakosság észrevételezése alapján módosításokat hajthatnak végre a jegyzéken. A társadalmi bizottságok végül határo­zatukról hivatalos nyomtatványon érte­sítik a segélyezettet, összesített jegyzé­küket az Országos Takarékpénztár ki­­rendeltségének küldik el, ahol a jegyzék átvételétől számított 24 órán belül kell gondoskodni a segélyek kifizetéséről. A Szabolcs-Szatmár megyeiek megse­gítésére a továbbiakban mintegy 100 mil­lió forintot fordítanak. K. T. Karsztvíz a Balaton-part Sportban Hírt adtunk róla, hogy megkezdték a Balaton-part regionális vízművének épí­tését, amely a bakonyi bauxitbányákból nyert karsztvízzel látja el az itt élő lakos­ságot és az üdülővendégeket. Szakváry Jenő, az Országos Vízügyi Hivatal ipari vízgazdálkodási osztályve­zetője e nagy jelentőségű beruházásról tájékoztatott. Nagy tavunk nyugati részén tavaly kezdték építeni a 200 kilométer hosszú fővezetéket, amely mintegy 280 ezer em­bernek ad vizet. Nyirádon körülbelül 80—100 méter mélyről, fúrt aknákon át emelik ki a bá­nyavizet. A karsztvíz nagy előnye a tisz­tított Balaton-vízzel szemben, hogy hi­deg, a kitűnő budai ivóvíz hőmérsékleté­hez hasonló, 12—14 Celsius fokos. Tisztí­tani sem kell a kiemelés után, csupán csírátlanítása szükséges. Nemcsak a la­kosság ellátását szolgálja a hasznosított bányavíz; a bauxitbányászatnak is érde­ke, hogy száraz térségben folyjék a föld alatti munka. Jelenleg napi 13 ezer köbméter a víz­művek termelő kapacitása a tó e nyugati térségében. A regionális vízmű belépésé­vel a vízmennyiség itt 40 ezer köbméter­rel nő. Két ütemben építik a vízvezeték­hálózatot: az első ütemben Nyirádtól Badacsonyig, Keszthelyen át Hévízig, és Keszthelytől a Balaton megkerülésével Őszödig fektetik le a 120 kilométer hosszú fővezetéket. Erre kötik rá a disznóvölgyi vízművet és a bányavízelvonásban érin­tett települések vízműveit is. A helyi há­lózatok építésére a lakosság sok helyütt társulásokat alakít. Az első ütem építése, amely 20 ezer köbméter többletvízhez juttatja a Balaton nyugati részének la­kosságát, a negyedik ötéves terv végére fejeződik be. Ezután kezdődnek meg a második ütem munkálatai: a mintegy 80 kilométer hosz­­szú másik fővezetéket a tó északi part­ján, a meglevő karsztvízvezeték mellé fektetik le. Sajátos módon jut el a karsztvíz a fel­használókhoz. Mivel a Balaton vízszint­je és a vízkiemelőhely magassága között mintegy száz méter a szintkülönbség, a karsztvíz általában saját magától folyik a vezetékeken. Télen ez a gravitációs erő mozgatja a vizet. Nyáron már több­szörös beavatkozást kell közbeiktatni, mert a legmelegebb hónapokban mintegy ötször nagyobb a vízigény a Balatonnál, mint télen. Jelenleg a nyári csúcsidőben 37 ezer köbméter vezetékes vizet használnak fel egy nap a Balaton térségében. A regio­nális vízmű belépésével összesen napi 120 ezer köbméter vizet kaphat a magyar tenger közvetlen környéke. H. V. A. Gyermekeszperantisták külföldi kiküldetésben A 11. eszperantó gyermekkongresszuson amelyre Bécsben augusztus 1—8. között kerül sor — első ízben vesznek részt a világ minden tájáról érkező gyermek­küldöttek. Az Egyetemes Eszperantó Szö­vetség vendégeként Magyarországot Rieth Margit, a budapesti Városmajor utcai ál­talános iskola negyedik osztályos tanuló­ja és Kovács István, az oroszlányi általá­nos iskola hetedik osztályos növendéke képviseli. Ugyancsak az osztrák fővárosban — a gyermekeszperantisták kongresszusával egy időben — rendezik meg az 55. nem­zetközi eszperantó kongresszust, amelyen a Magyar Eszperantó Szövetség delegá­ciója Berczeli Béla főtitkár vezetésével vesz részt. POTSDAM Ma huszonöt esztendeje, 1945. augusztus 2-án fejeződött be a „három nagy” berlini értekezlete — ahogyan a sajtó­ban emlegetni szokás — a potsdami kon­ferencia. Sztálin generalisszimusz, Tru­man, a Roosevelt halála után elnökké emelkedett korábbi alelnök és Churchill, Anglia miniszterelnöke kezdte el a kon­ferenciát, majd az utóbbit a konzervatív párt időközbeni választási veresége miatt a munkáspárti Attlee váltotta fel. Potsdamot 1945 februárjában a krími, közismertebb néven a jaltai konferencia előzte meg. A fasiszta Németország elle­ni háború leendő győztesei már ott dön­töttek elvileg és általában Németország­nak a kikerülhetetlen vereség utáni jö­vőjéről, az antifasiszta koalíció hatalmai­nak a háború utáni együttműködéséről, és lefektették a háború utáni nemzetközi kapcsolatok alapelveit. A jaltai konferencia záróokmányában olvasható a három nagyhatalom elhatá­rozása: „Megerősítjük az Egyesült Nem­zetek kiáltványában általunk vállalt kö­telezettségeket és azon elhatározásunkat, hogy a többi békeszerető nemzettel együttműködve felépítjük a világon azt a rendet, amelyet a jog irányít, és amely a béke, a biztonság, a szabadság és a kö­zös virágzás érdekének van szentelve.” A potsdami értekezlet gyakorlatibb megállapodásokkal végződött. A közös kérdések megoldásának kidolgozására létrehozták a Külügyminiszterek Taná­csát Kína és Franciaország bevonásával, döntöttek Németország demilitarizálásá­­ról, nácitlanításáról, az agresszió gazda­sági alapjainak felszámolásáról, a hábo­rús bűnösök felelősségre vonásáról, a Né­metország által fizetendő jóvátételekről, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság műkö­déséről és Németország egységes igazga­tásáról, a német ipar és kereskedelem működéséről, valamint a Németország­gal kötendő békeszerződés munkálatainak előkészítéséről. Ugyanitt döntöttek a Hitlerrel szövetséges más államokkal alá­írandó békeszerződésekről és ez államok­nak az Egyesült Nemzetek Szervezetébe való későbbi felvételéről. Végül, de nem utolsósorban határoztak Németország ke­leti, illetőleg Lengyelország nyugati ha­tárairól. Aligha lenne értelme ma azon töpren­geni, mi lett volna, ha az Amerikai Egyesült Államok, Anglia és Franciaor­szág maradéktalanul eleget tesz a Né­metországgal kapcsolatban Jaltában és Potsdamban vállalt kötelezettségeinek, ha nem fosztják meg értelmüktől a jal­tai nyilatkozatban szereplő „jog, béke, biztonság és szabadság” szavakat, vagy ha nem adnak e szavaknak teljesen más értelmezést. A három hatalom ugyanis nem hajtotta végre a jaltai és potsdami megállapodásokat, azaz a demilitarizá­­lást, a nácitlanítást, az agresszió gazda­sági gyökereinek kiirtását és saját meg­szállási övezetében bizonyos idő múltán megszüntette a háborús bűnösök felelős­ségre vonását is. A Szovjetunió egykori szövetségesei megszegték az államok kö­zötti együttműködésre és a nemzetek jo­gaira vonatkozó jaltai és potsdami meg­állapodásokat is, megfosztották tartal­muktól a háború utáni nemzetközi kap­csolatoknak Jaltában és­ Potsdamban le­szögezett elveit. A nyugati hatalmak, mindenekelőtt az Amerikai Egyesült Államok háború utá­ni terveit halomra döntötte az, hogy több kelet-európai országban balra tartott a politikai fejlődés, a hatalomban érvénye­sítették szavukat a munkások, a parasz­tok, és proletárdiktatúra, szocialista tár­sadalom volt kialakulóban. Ha az egyko­ri szövetségesek hűek lettek volna az aláírásukkal ellátott megállapodásokhoz, nem vitathatták volna, hogy mindaz, ami a kelet-európai országokban történik, tel­jes mértékben ez országok népeinek bel­­ügye, és tökéletes összhangban van a né­pek önrendelkezési jogával. Minthogy azonban a kelet-európai országokban történtek nem feleltek meg az Amerikai Egyesült Államok és a nyugati szövetsé­gesei elképzeléseinek, megbontották a hitleri Németország elleni harcban ki­alakult együttműködést, és holt papírrá degradálták az együttműködés folytatá­sára vonatkozó megállapodást. A gyakor­latban ez azzal járt, hogy — amint a saj­tó elkeresztelte — Bizónia, majd Trizónia néven egyesítették németországi meg­szállási övezeteiket, 1948-ban külön pénz­reformot hajtottak végre saját megszál­lási zónáikban, 1949-bem pedig ugyan­ezen a területen létrehozták a Német Szövetségi Köztársaságot. Ezzel ténnyé tették Németország , kettészakítását. Ez már a hidegháború, az Amerikai Egye­sült Államok által újra megindított fegy­verkezési hajsza, a tőkés katonai tömö­rülés, az Atlanti Szerződés, a tőkés, ame­rikai fogantatású, úgynevezett „európai eszme” korszaka. A Német Szövetségi Köztársaságban — miután nem hajtották végre a lefegyver­zést és átmentették a katonai káderek ja­vát — megindult az újrafelfegyverzés. (Természetesen a nyugati hatalmak erő­teljes támogatásával, hiszen a Német Szövetségi Köztársaság fontos szerepet játszik az Amerikai Egyesült Államok­nak a szocialista országok elleni katonai terveiben.) Végül 1954-ben a Német Szö­vetségi Köztársaság tagja lesz az Atlanti Szövetségnek és katonai szervezetének is. Az amerikai megszállók maradnak és berendezkednek Európában. Csapataik most már a NATO fegyveres erői, helyőr­ségeik modern fegyverekkel felszerelt tá­­maszpontokká fejlődnek, és behálózzák az egész tőkés Európát. A fiatal szocialista országok, amikor szemben találták magukat az agresszióra készülő, fegyverkező tőkésvilággal, kény­telenek voltak gondoskodni védelmükről, és 1955-ben — hat évvel az Atlanti Szö­vetség létrejötte után — aláírták a vé­delmi jellegű Varsói Szerződést. Így Európában, ahol közvetlenül érintkezik egymással a két társadalmi rendszer, egyúttal két katonai szövetség is fennáll, és mindkettőnek birtokában vannak ko­runk legpusztítóbb, legveszedelmesebb fegyverei. Innen ered, így jelenik meg a nemzetközi politikában az a kérdéskomp­lexum, amelyet ma európai biztonság né­ven emlegetünk. A helyzet Európában is és a világon is alaposan megváltozott 1945 júliusa— augusztusa óta. Ebből az is következik, hogy nem lehet minden tekintetben visz­­szatérni Jalta és Potsdam betűjéhez. Vál­tozatlanul kell hagyni azonban mindazt, ami a potsdami határozatoknak megfele­lően történt, így az európai határokat, az európai status quót. De nem lehet meg nem történtté tenni azt, ami ugyan nem szerepelt Potsdam szövegében, de a rea­litás. Azt, hogy nem egy, hanem két né­met állam létezik: egy tőkés, polgári Né­metország (ebben az értelemben a régi Németország folytatása), és egy új, szo­cialista Németország, a Német Demokra­tikus Köztársaság, amely azt örökölte, azt folytatja, ami a német történelemben h­aladó és forradalmi volt. Európa biztonságát tehát ma csak úgy lehet megteremteni, hogy mindenki elis­mer minden realitást, a régieket is, az újakat is. El kell ismerni azt, hogy Ke­let-Európában egyszer s mindenkorra győzött a szocializmus. Azt, hogy az euró­pai határokat nem lehet megváltoztatni, mert bár a potsdami konferencia a béke­­szerződésre bízta végleges rendezésüket, a három nagyhatalom már akkor is egyetértett a kijelölt határokban. Realitás természetesen a Német Szö­vetségi Köztársaság létezése is, és ezt egyetlen szocialista ország, a Német De­mokratikus Köztársaság­­sem vitatja. Elég meggyőző bizonyíték erre az, hogy az NDK mindig szorgalmazta a Német Szövetségi Köztársasághoz fűződő nor­mális kapcsolatokat, és nem rajta mú­lott, hogy a kapcsolatok mindeddig nem rendeződtek. A szociáldemokrata—sza­baddemokrata kormány létrejöttéig me­rev elzárkózás volt a válasz az NDK minden javaslatára és csak most, né­hány hónapja beszélhetünk arról, hogy — bár a megoldás még messze van — ta­pasztalható némi haladás az NSZK poli­tikájában és a két német állam kapcsola­taiban. E kérdések megoldásában már nem se­gít Potsdam puszta betűje, de sokat segít­het Potsdam szelleme, a megegyezési készség, az együttműködés óhaja. Annál is inkább lehetséges és szükséges ez, mert e negyed század alatt más is meg­változott Európában és a világban. Más­ként csoportosulnak a politikai, gazda­sági és katonai erők. A nagyobb erő a béke és a haladás oldalán áll. A hideg­háború fagyos szelei elültek, a szocialista országok elleni fegyveres agresszió, az­az a háború pedig az agresszor létét teszi kockára E­gyetlen út vezet a minden nép boldo­gulását szolgáló, a népek barátságán, egyenlőségén és önrendelkezési jogán alapuló béke felé: a tárgyalások, a reál­politika útja. Ez az, amit a szocialista or­szágok, a Varsói Szerződés országai java­solnak, amikor az európai kollektív biz­tonsági értekezlet összehívását indítvá­nyozzák, ez felel meg ma Potsdam szel­lemének. S hogy az európai biztonság va­lóban mielőbbi megoldást követelő, élet­bevágó probléma, azt a szocialista orszá­gok kezdeményezésének kedvező és nö­vekvő visszhangja is tanúsítja. DARVAS­ ISTVÁN:

Next