Magyar Hírlap, 1970. augusztus (3. évfolyam, 212-242. szám)

1970-08-02 / 213. szám

Xi­­ri X 4 1970. AUGUSZTUS 2. VASÁRNAP HAZAI KORKÉP Magyar Hírlap Készül a hajózási törvény tervezete Gyógyszerészek,gyógyszertárak Magyarországon jelenleg 7200 lakosra jut egy gyógyszertár, s a gyógyszertári hálózatban 3341 gyógyszerész, valamint 4589 asszisztens dolgozik. Ezek az adatok kitűnő helyzetről tanúskodnak. Az immár két évtizedes állami gyógy­szerészeinek vitathatatlan fölénye a múlttal szemben, hogy nagy összegeket tudott fordítani a gyógyszertár-hálózat korszerűsítésére, a gyógyszertári dolgozók munka- és életkörülményeinek javításá­ra. Gyórgyszertáraink 65 százaléka ma már korszerűnek mondható. Az elmúlt húsz év alatt számos, eddig el nem lá­tott község kapott gyógyszertárat. Az új gyógyszertárak mind közelebb kerültek az egészségügyi ellátás bázisához, az or­vosi, szakorvosi rendelőkhöz. Felépült a Gyógyszeráru-értékesítő Vállalat korsze­rű raktára, valamint a Bács, Borsod, Fejér, Győr, Hajdú, Heves és Pest megye gyógyszertári központjainak gyógyszer­raktára is. Az orvosok számára készült gyógyszer­tájékoztatás vagy orvosi lapokban elhe­lyezett hirdetés csak az Országos Gyógy­szerészeti Intézet jóváhagyásával jelen­het meg. Ezzel­ a módszerrel igyekszünk megakadályozni az orvosok nem tárgyi­lagos, reklám jellegű befolyásolását, és kizárni, hogy a reklámozás a nagyközön­séget káros öngyógyításra, és ezen ke­resztül indokolatlan gyógyszerfogyasztás­ra késztesse. Az egészségügyi szakiroda­­lom mellett — az orvosok jobb tájékoz­tatására — gyógyszerészekből gyógyszer­ismertető hálózatot hoztunk létre. Fel­adatunk: orvosgyűléseken, továbbképzé­seken ismertetni a gyógyszerellátás ak­tuális kérdéseit, az új készítmények al­kalmazási területét, továbbá felvilágosí­tást adni egyéb gyógyszerhatás­tani kér­désekre. Az elmúlt húsz esztendő során az or­vostudomány fejlődésével párhuzamosan fejlődött a gyógyszerészeti tudomány is. Az V. és VI. Magyar Gyógyszerkönyv kiadását nemzetközi viszonylatban is igen jelentős tudományos munkaként tartják számon. Az elért eredmények megkövetelik a magas fokú és rendszeres gyógyszerész­képzést. Budapesten és Szegeden önálló gyógyszerésztudományi fakultás létesült. Ezt támasztotta alá a kormányzat, ami­kor az orvostovábbképző tanszékek min­tájára felállította az Országos Gyógysze­részeti Intézetben a gy­ógyszerész-tovább­képző tanszéket. A gyógyszerészek nagy része aktívan vesz részt az egészségnevelési feladatok ellátásában körzetének vagy községének társadalmi életében. A sok irányú szak­ismerettel bíró gyógyszerész, a közvet­len gyógyszerészeti tevékenységen túl­menően, jelentős segítséget tud nyújtani a közegészségügy fejlesztésében, így a gyógyszerészek egyre szervezettebben kapcsolódnak be például a mezőgazda­ság kemizációjával kapcsolatos közegész­ségügyi ellenőrző, tanácsadó és instruáló tevékenységbe is. Mindez amellett szól, hogy a szocialista egészségügy feladatainak megvalósításá­ban mind biztosabban lehet építeni a szüntelenül fejlődő gyógyszertári háló­zatra, a gyógyszertári dolgozók munká­jára és helytállására. Lázár Jenő, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetőj­e Országgyűlésünk törvényt alkotott már a vasútról, a polgári repülésről, a postá­ról és a távközlésről. E sorozat részeként most készül a hajózás törvény­tervezete. A szövegező bizottság vezetője Forgács Emil, a MAHART műszaki tanácsadója, akit felkértünk, számoljon be a bizottság eddigi munkájáról.­­ Szeretném előrebocsátani, hogy a belvízi és tengeri hajózásra vonatkozóan több mint 400 jogszabály van érvényben. A legrégebbi 1840-ből való, a legújabb ez év júliusában lépett életbe, témája: élet­­biztonság a tengeren. Megtudtuk, hogy eddig Magyarorszá­gon egységes és átfogó hajózási törvény nem volt. Mária Terézia uralkodásának idején, 1774-ben készült ugyan egy ten­gerészeti törvény, ez azonban már régen hatályon kívül van. Indokolt tehát, hogy a hajózást érintő jogszabályok alapelveit kerettörvénybe foglalják. A bizottság fel­adata a hajózási törvénytervezet, vala­mint a végrehajtási utasítás megszövege­zése, ezek indokolása és a fogalmak ma­gyarázata. Erre azért is szükség van, mert a hajózás a közlekedési ágazatnak olyan területe, amely viszonylag kevésbé is­mert, a törvényhozók maguk sem szak­emberei e témának. Pontosan meg kell tehát azt is fogalmazni, az előterjesztés mellékleteként, hogy az egyes kifejezé­seken mit is kell érteni. A belvíz fogalma például egészen más a köztudatban, mint a hajósok körében. A hajózásnál minden olyan hajózható vizet belvíznek nevez­nek, ami nem tenger. Ugyancsak meg kell magyarázni, hogy mit kell érteni például hosszú lejáratú tengerhajózáson, nagyparthajózáson és kisparthajózáson. Mindhárom kifejezés idegenből került át a magyar nyelvbe és nem fejezi ki tel­jesen a pontos tevékenységet — Hallhatnánk-e valamit a törvény­­tervezet főbb fejezeteiről és a nagyobb változásokról? — Mint említettem, kerettörvényt ké­szítünk, amely az általános elveket rög­zíti, s így igen hosszú ideig alkalmas ar­ra, hogy feladatát teljesítse — magyaráz­ta Forgács Emil. — Ismerjük más orszá­gok hajózási törvényeit. A szovjet ten­geri törvény például mintegy 370 parag­rafust tartalmaz 250 oldalon. A mi terve­zetünk, hiszen csak kerettörvény, nem le­het ilyen terjedelmes. — Főbb fejezetei a következők lesz­nek: a törvény hatálya, a hajózási tevé­kenység fogalma, a hajólajstrom, a sze­mély- és árufuvarozással kapcsolatos kér­dések szabályozása, a hajó- és a hajó­személyzet jogi helyzete, közös hajókárok értelmezése, a segélynyújtás és a mentés szabályozása, végül a felügyeleti és ható­sági jogkör megállapítása. A legnagyobb változás természetesen a tulajdonjog viszonyában van és ezzel összefüggésben a hajózási felelősség kér­désében. Az államosításkor a 30 lóerőnél és a 100 tonnánál nagyobb hajók, kerül­tek állami tulajdonba, az ennél kisebb hajók még ma is magántulajdonban van­nak. Mind a személyi, mind a magántu­lajdonban levő hajókra vonatkozóan meg­felelően rendelkezni fog a törvény. — Kikre vonatkozik majd a belvízi és tengeri hajózási törvény? — Minden állami vállalatra, szövetke­zetre, jogi személyre és állampolgárra. A törvény hatálya kiterjed még a vizeinken áthaladó, idegen lobogó alatt közlekedő hajókra is, amennyiben más jogszabály eltérően nem rendelkezik. Ez utóbbi té­mánál érdemes kissé elidőznünk. A köz­lekedés egyre inkább nemzetközi méretű. A kis országokból álló Európában lépten­­nyomon határokkal találkozunk, ezért a közlekedés nem létezhet nemzetközi sza­bályozás, egységesítés és együttműködés nélkül. Nem küldhetünk egyetlen hajót külföldre a műszaki, a gazdasági és a jogi feltételek összehangolása nélkül. Ezért törvénytervezetünk már érezteti: nincs messze az idő, amikor kontinen­sünk fő közlekedési útvonalai — sok te­kintetben belvízi útjai is — egységes kontinentális rendszereket fognak alkot­ni, így többi között a hajózásra is az a nagy szerep vár, hogy a népek közötti jó közeledést segítse. — Mikor kerül napirendre a törvény elfogadása? — Csak annyit tudok, hogy bizottsá­gunknak ez év végéig be kell fejezni a szövegezés munkáját. Ezután még két szakértői bizottság vizsgálja felül, majd az országgyűlés elé kerül vitára, elfoga­dására. Darabos Erzsébet Kiállítások napja Szegeden Nagydíjas az Éva-vermut­a Vándordíj a szegedi fotoklubnak Hun aranykincsek a Móra Múzeumban Három kiállítás is nyílt tegnap Szege­den. A Horváth Mihály utcai pavilonban dr. Bencsik István, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának főtitkára nyitotta meg a nyolcadik országos őszibarack-, bor- és likőrkiállítást. A nemzetközi zsűri nagy­díjjal jutalmazta a Derekegyházi Állami Gazdaságot és a Kertészeti Kutató Intézet budtatétényi gazdaságát, valamint a szatymazi Finn—magyar barátság és a ruzsai Napsugár Tsz bemutatott termé­keit. A fajborok versenyében legmagasabb pontszámot a Csongrád—Szolnok Vidéki Állami Pincegazdaság, a Villány—Siklósi Állami Gazdaság és a hódmezővásárhelyi Május 1. Tsz kapta. Nagydíjjal jutalmazta a bíráló bizottság a Likőripari Vállalat újdonságát, az Éva vermutot. Ugyancsak szombat délelőtt nyitották meg a szegedi Bartók Bála művelődési központban a fotoklubok hatodik szegedi szalonját. A kiállításon 19 magyar foto­­klub 167 felvételt mutat be. A zsűri a szalon vándordíját a szegedi fotoklubnak ítélte, tiszteletdíjat kapott a budapesti fotóklub ifjúsági csoportja és a miskolci fotoklub. Egyéni díjat kapott Demjén Gábor és Flesch Bálint budapesti, Markó Kamilla győri, Mihalecz Lajos miskolci, Koós Pál és Brunczel Tibor salgótarjáni, valamint Szávay István szegedi fotós. Szombaton este a szegedi Móra Ferenc Múzeumban dr. Ortutay Gyula akadémi­kus nyitotta meg a Hunok—avarok—ma­gyarok című nagyszabású régészeti kiál­lítást. A kiállítás gazdag anyaga érzékle­tesen mutatja be a három rokon nomád nép életét a korabeli tárgyi emlékek tük­rében. Külön érdekessége a kiállításnak az úgynevezett Nagy Károly-kard má­solata, amely a X. századi magyar ötvös­mesterség kivételes remeke volt. A­ kiál­lítás másik különlegessége, hogy a láto­gatók számos kincset érő hun és avarkori arany, illetve honfoglaláskori ezüst mű­tárgyat láthatnak eredetiben. A kiállítás bemutat teljes egészében egy honfogla­láskori lovassírt is; az értékes történelmi emléket alig néhány hete, az idei árvíz alatt Szőreg község mellett nyitott alkal­mi homokbányában tárták fel a régé­szek. Kémek, összeesküvők a néphatalom ellen (12.) Drixlerés a látogatóban A békés egymás mellett élés politikájából következik, hogy jelentősen kiszélesedtek Magyarország nemzetközi, gazdasági, kereskedelmi, kulturális, tudományos,­­műsza­ki kapcsolatai a kapitalista országokkal. Az elmúlt évti­zedben rohamosan növekedett a turizmus is. A kapita­lista országokból évente csaknem félmillióan utaznak be és mintegy 130 ezer magyar állampolgár utazik a kapita­lista államokba. Mindez nagyon örvendetes. Természe­tes azonban, hogy az ellenséges titkosszolgálatok igye­keztek és igyekeznek is ehhez igazítani módszereiket. A hírszerző szervek elsősorban a Nyugatra kiérkező rokonlátogatókat és turistákat próbálják megkörnyékez­ni. S amint azt sok leleplezett bűnügy bizonyítja, nem is mindig sikertelenül. Tófalvi János vecsési lakos — 1945-ig vendéglős és fu­varos vállalkozó — 1962 áprilisában, zsebében a Magyar Népköztársaság útlevelével, felült a bécsi gyorsra, hogy a Német Szövetségi Köztársaságba utazzon. Rudesberg­­be, Magyarországról 1946-ban kitelepített volksbundista nővéréhez ment. Már a Salzburg—München között közle­kedő gyorsvonaton utazott, amikor belépett a kupéba egy úr, aki Krammer néven mutatkozott be. Céltudatos és jól irányzott kérdéseivel csakhamar tisztázta újdonsült is­merőse személyi és családi körülményeit, politikai be­állítottságát, megtudva, hogy Tófalvi János elégedetlen helyzetével és nem szereti az otthoni rendszert.­­ Nem csoda, hogy Krammer jól tudott kérdezni és az sem meglepő, hogy megörült Tófalvi válaszainak, ő ugyanis a nyugatnémet hírszerző szerv, a Bundesnachrich­tendienst kutatóügynöke. Néhány nap múlva Krammer mint régi ismerősét ke­reste fel Tófalvit nővére lakásán. Az elfogadta az ügy­nök baráti meghívását és két napon át vendége volt Ulm egyik szállodájában. Krammer miután részletesen kikér­dezte Tófalvit, felajánlotta, hogy egy barátja segítségé­vel kinntartózkodása idejére jól jövedelmező állásba­­ juttatja. Néhány nappal később Tófalvi nővérének lakásán megjelent egy magyarul jól beszélő férfi, aki Krammer barátjaként Khölne néven mutatkozott be. Khölne még aznap Münchenbe vitte Tófalvit és ott előkelő szállodá­ban helyezte el, ahol költségén tizenkét napig lakhatott. Ez idő alatt Khölne beszervezte Tófalvit a Magyar Nép­­köztársaság elleni kémtevékenységre. A Vecsésről érkezett vendég minden további nélkül vállalkozott arra, hogy Magyarországra való visszatérése után rendszeresen gyűjt katonai adatokat és azokat tit­kosírással postai úton továbbítja megbízóinak. Mindezt írásos nyilatkozattal is megerősítették. Khölne részletes elméleti és gyakorlati kémkiképzésben részesítette Tófalvit, aki az oktatás végén a gyakorlatban is bemutatta, miként sajátította el az anyagot. München külterületén megfigyeléseket végzett és az észleltekről jelentést készített. Hazautazása előtt vegyszerekkel, vegy­­indigóval látták el és több nyugat-németországi fedőne­vet is kapott, ahova kémjelentéseit továbbítani kell. Ezenkívül előlegként 200 nyugatnémet márkát is adtak neki, és közölték vele, hogy minden kiküldött kémjelen­tésért további 200 márkát helyeznek el részére nővéré­nél. Visszaérkezése után Tófalvi megkezdte a „munkát” és két éven át sok alkalommal küldött a megbízói által adott fedőcímekre vegy indigós titkosírással készített kémjelentéseket. Ezekben beszámolt a feladatában meg­jelölt budapesti katonai objektumokban — személyes megfigyelés útján — szerzett tapasztalatairól. Hogy még megbízhatóbb és értékesebb adatokhoz jusson, 1964 ele­jén anyagi ellenszolgáltatás fejében megkísérelte beszer­vezni egyik ismerősét, egy hivatásos honvédtisztet. De elszámította magát. A honvédtiszt a történteket ha­ladéktalanul jelentette és 1964 júniusában az állambiz­tonsági szervek Tófalvi Jánost letartóztatták. A nyomozótisztek feltették a kérdést, hogy vajon miért vállalkozott Tófalvi János a Magyar Népköztársaság el­leni kémkedésre. A feleletet Tófalvi így adta meg: „A kémkedésre részben anyagi, részben politikai okok­ból vállalkoztam. 1945 után megfosztottak két házamtól, három lovas kocsimtól, lovaimtól, háromtonnás teher­autómtól és egy személygépkocsimtól. Az 1945 után ki­alakult rendszerrel a mai napig sem tudtam megbékél­ni .. Tófalvi Jánost a Budapesti Katonai Bíróság 11 évi sza­badságvesztésre ítélte. Drixler Jakab vízvezetékszerelő 1961 júliusában egy hó­napra látogatóba utazott a Német Szövetségi Köztársaság­ban élő édesanyjához és nővéréhez, akiket a Volksbundban kifejtett tevékenységük miatt 1946-ban telepítettek ki az országból. Drixler — Tófalvihoz hasonlóan — a Salzburg és München közötti nemzetközi vonaton került kapcso­latba a nyugatnémet hírszerzés egyik ügynökével, aki csak annyit mondott magáról, hogy valamikor Magyar­­országon élt és jelenleg az NSZK-ban mint vegyészmér­nök dolgozik. A mérnök, a segítőkész honfitárs szerepében, két nap­pal e találkozás után megjelent Drixler sógorának pforz­­heimi lakásán, nyíltan feltette a kérdést: Hajlandó-e Magyarországra való visszatérése után őt és barátait tá­jékoztatni katonai jellegű adatokról? Néhány nap múlva a budapesti vízvezetékszerelő el­fogadta az ajánlatot. Havi 200 márka honorárium fejé­ben. Drixler Jakabot — miután kiképezték és ellátták a kémtevékenységhez szükséges felszerelési tárgyakkal — a mérnök egyik munkatársa, Herr Schneider Bécsig kí­sérte. Magyarországra érkezése után Drixler azonnal megkezdte a tevékenységet. A tilalom ellenére azonban bevonta a kémkedésbe munkatársát, H. V. Z. budapesti lakos, vízvezetékszerelő, büntetett előéletű jehovistát is, akinek a közreműködéséért pénzt ajánlott fel. Drixler és társa a megfigyeléseik során szerzett katonai adatokat a kapott utasításnak megfelelően titkosírásos jelentésben továbbították a megbízóik által megjelölt fedőcímre. Mindkettőjüket utolérte a kémek sorsa: egy „narancs­héjon” elcsúsztak. Az állambiztonsági szervek mindket­tőjüket letartóztatták. V. A. (Következik: HOTEL KÖNIG VON UNGARIH) Több cement Lábatlanból és Tatabányáról Komárom megye két cementgyárában — a lábatlaniban és a tatabányaiban — nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy több termeléssel járuljanak hozzá az ár­vízkárok mielőbbi helyreállításához. Fel­ajánlották, hogy a termelés növelésével egyidejűleg ezekben a hónapokban a ko­rábban tervezettnél nagyobb ütemben szállítják ki a cementtárolókból a kész terméket. A cementgyártás fokozása és szállítása érdekében mindkét üzemben a fizikai, a műszaki és az adminisztratív dolgozók feláldozták egy-egy szabad­napjukat. A két Komárom megyei gyárból az év eleje óta 12 000 tonna cementet szállítot­tak ki terven felül. Ez a mennyiség 2400 lakás felépítéséhez elegendő. A nagytö­megű cement zömét június és július hó­napokban küldték el. Különösen a tata­bányai cementgyárban értek el kitűnő eredményt, ahol jelentősen túlteljesítették a vállalást: ebben az üzemben az év vé­géig összesen 5000 tonna többletcement kiszállítását ajánlották fel. Már eddig 9500 tonnát küldtek el.

Next