Magyar Hírlap, 1970. szeptember (3. évfolyam, 243-272. szám)

1970-09-16 / 258. szám

Magyar Hírlap HAZAI KÖRKÉP FÓRUM Magyar—csehszlovák tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról) A Magyar Távirati Iroda tudósítója úgy értesült a magyar tárgyalódelegációhoz közelálló körökből, hogy a két külügymi­niszter és a kíséretükben levő külügyi tisztviselők kedd délutáni első megbeszé­lése mintegy három óra hosszat tartott. A tárgyalásokat a szívélyes barátság és a kölcsönös bizalom jellemezte. A két külügyminiszter az országaink közti kapcsolatok áttekintése során rá­mutatott arra, hogy az utóbbi időben sok jelentős találkozásra került sor a Ma­gyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság párt- és állami vezetői között. Különösen fontosak vol­tak Kádár János és Husák elvtárs talál­kozásai, Fock elvtárs csehszlovákiai láto­gatása. A két ország vezetői gyakran ta­lálkoznak nemzetközi tanácskozásokon is. Külügyminiszterünk, Péter János kap­­csolataink fejlődésének jelentős esemé­nyeként értékelte Jan Marko mostani lá­togatását, amely új lehetőségeket nyit együttműködésünk további fejlesztésére, bővítésére. Mind a Magyar Népköztársa­ság, mind a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság arra törekszik, hogy a közös szo­cialista célok szolgálatában a legszoro­sabban együttműködve­ hozzájáruljon a szocialista országok erősödéséhez, a nem­zetközi haladás és a béke megszilárdítá­sához. A csehszlovák külügyminiszter tolmá­csolta a csehszlovák nép, Csehszlovákia Kommunista Pártja és kormánya baráti üdvözletét. Hangsúlyozta, hogy a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság az élet minden területén tartós, szilárd baráti kapcsolatok építését tekinti feladatának a testvéri szocialista országokkal. A két külügyminiszter ezt követőleg részlete­sen áttekintette a két ország közti poli­tikai, gazdasági, kulturális és turisztikai kapcsolatok széles körét. A tárgyalások folytatódnak. Gáspár Sándor hazaérkezett Közös közleményt adtak ki a SZOT-küldöttség útjáról A Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsának küldöttsége, Gáspár Sándor vezetésével, a CGT meghívására 1970. szeptember 7—15. között látogatást tett Franciaországban. A küldöttség tagjai voltak: Gál László, a SZOT titkára, Mó­­nus Gábor, a nemzetközi kapcsolatok osztályának vezetője, Szalai Ferenc, a nemzetközi kapcsolatok osztályának mun­katársa, valamint Pécsi Jánosné, a Ma­gyar Szakszervezeti Szemle szerkesztője. A küldöttség megbeszéléseket folyta­tott megyei és helyi szakszervezeti és üzembizottsági aktivistákkal a párizsi körzetben és Provence-ban. A megbeszélések során — mint azt a tárgyalásokról kiadott közös közlemény hangsúlyozza — teljes nézetazonosság mutatkozott a nemzetközi szakszervezeti mozgalmat érintő lényeges kérdésekben. Kifejezték közös akaratukat, hogy to­vább munkálkodnak az európai szakszer­vezeti központok egymáshoz való köze­ledésének megvalósításán, tekintet nélkül arra, hogy azok mely nemzetközi szövet­séghez tartoznak. A két szakszervezeti központ a legszoro­sabban kapcsolódik az SZVSZ-hez és ki­fejezi azt a közös akaratát, hogy végre­hajtja a VII. szakszervezeti világkong­resszus határozatait, amelyek azt a célt szolgálják, hogy megvalósítsák a szak­­szervezetek közös frontjának feltételeit. A SZOT és a CGT örömmel üdvözli a Szovjetunió és az NSZK egyezményének megkötését az erőszakról való lemondás­ról, mint az európai békeszerető erők si­kerét és a nyugatnémet reakciós háború­párti körök vereségét. A két szakszerve­zeti központ kifejezte a dolgozók nyug­talanságát a legújabb közel-keleti fejle­ményekkel kapcsolatban. Szolidaritásuk­ról biztosítják az izraeli agresszió sújtot­ta arab dolgozókat és népeket, támoga­tásukról biztosítanak minden kezdemé­nyezést, amely a háború befejezésére, az agresszió teljes felszámolására irányul. A küldöttségek kifejezték azt az aka­ratukat, hogy még szorosabbra fűzik ezt a fejlődő, hagyományos, testvéri együtt­működést, hozzájárulva ezzel is a nem­zetközi munkásmozgalom egységének helyreállításához, a magyar és a francia munkásosztály barátságának erősítéséhez. A közös közleményt a CGT részéről Benoit Frachon elnök, Georges Séguy fő­titkár, a SZOT részéről Gáspár Sándor főtitkár írta alá. * Kedden délelőtt Párizsból hazautazott a magyar szakszervezeti küdöttség. Bú­csúztatására az Orly repülőtéren megje­lent Georges Séguy, a CGT főtitkára, Henri Krasucki, a CGT titkára, és a CGT elnökségének több más tagja. Ott volt Mód Péter, a Magyar Népköztársaság pá­rizsi nagykövete. A hazatért küldöttséget a Ferihegyi re­pülőtéren Földvári Aladár, a SZOT el­nöke, valamint a SZOT titkárságának tagjai fogadták. KÖZ­É LE­T­I D­I­P­L­O­M­Á­C­I­A Kállai Gyula Jugoszláviában Kállai Gyulát, az országgyűlés elnökét, aki szabadságának egy részét a Jugoszláv Szövetségi Nemzetgyűlés elnökségének meghívására Jugoszláviában töltötte, ked­den fogadta Stane Dolanc, a JKSZ ügy­vezető elnöke. Németh Károly Prágában A budapesti városi pártbizottság kül­döttsége, amelyet Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a fővárosi pártbizottság első titkára ve­zet, prágai tartózkodásának második nap­ján látogatást tett a CSKP városi bizott­ságánál. Az elvtársi beszélgetés során Antonín Kapek, a CSKP KB Elnökségének tagja, a pártbizottság vezető titkára ismertette a magyar delegációval — melynek tagja még Molnár Endre, a XIX. kerületi párt­­bizottság első titkára és Uzsoki István, a budapesti pártbizottság osztályvezetője — a prágai szervezet jelenlegi feladatait, to­vábbá az üzemekben, főiskolákon és a tudományos intézményekben végzett munka tapasztalatait, a tagkönyvcsere eredményeit. Elutaztak az MHSZ vendégei Az MHSZ NDK-beli testvérszervezete, a GST héttagú küldöttsége kedden este elutazott hazánkból. Az MHSZ vendégei Günter Teller vezérőrnagynak, a szövet­ség elnökének vezetésével egy hetet töl­töttek Magyarországon. Tanulmányozták a Magyar Honvédelmi Szövetség munká­ját, honvédelmi rendezvényeken és üzem­­látogatásokon vettek részt, megtekintet­ték hazánk tájait és fontosabb történelmi nevezetességeit. A küldöttséget elutazása előtt fogadta Czinege Lajos vezérezredes, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, honvé­delmi miniszter. A megbeszélésen részt vett Kiss Lajos vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára is. Fegyverbarátság Közös hadgyakorlat az NDK területén Berlinben hivatalosan bejelentették, hogy a Varsói Szerződés országai egyesí­tett haderői parancsnokságának tervei alapján ez év őszén a Német Demokrati­kus Köztársaság területén a szövetséges hadseregek közös hadgyakorlatot tartanak. A magyar néphadsereg kijelölt csapatai részt vesznek a gyakorlaton. A Honvédel­mi Minisztérium illetékesei keddi tájé­koztatójukban hangsúlyozták a gyakorlat nagy jelentőségét, mivel fontos állomása a Varsói Szerződés fejlesztésére vonatko­zó budapesti szerződés végrehajtásának, s egyben módot ad arra, hogy lemérjük hadseregünk fejlődését, egybevessük a megtett utat a baráti hadseregek előre­haladásával. A Fegyverbarátság fedőnév­vel megtartandó gyakorlat módot nyújt arra is, hogy kipróbáljuk a legújabb, leg­korszerűbb hadművészeti, hadtudományi, csapatvezetési módszereket, s ezzel a Var­sói Szerződés első ízben együtt funkcio­náló egyesített fegyveres erőinek közösen és külön-külön is további fejlődést bizto­sít. X 32­2) S­­V 1970. SZEPTEMBER 16, SZERDA 3 ÉRTELMISÉG Aligha lehetett volna az utóbbi időben izgalmasabb olvasmányom a Statisz­tikai Zsebkönyvnél, amely az utóbbi ne­gyedszázad változásait regisztrálja szá­mokban. Érdeklődéssel követtem az ada­tokat: hányszor több iparcikket gyártunk, mennyivel több élelmiszert fogyasztunk, hányszáz millióért vásárolunk könyveket, hogyan gazdagodott az egészségügy, a kultúra, egyszóval az egész ország. Mégis, kíváncsiságomat leginkább a változások mögött munkáló szellemi ka­pacitás keltette fel. A folyamat — miként vált az értelmiség, ez a nagybirtokos­­tőkés Magyarország szükségletéből faka­dóan viszonylag kisszámú réteg — jelen­tős tényezővé a mi társadalmunkban. Ha jól meggondoljuk az értelmiség tér­­hódítása is valóságos forradalom, nem kisebb, mint ami az iparban, a mezőgaz­daságban végbement és ez a réteg mai állapotában, összetételében is magán vi­seli a nagy társadalmi fordulat, a kor­szakváltás jegyeit. Mert sokfelől jöttek Sokan harminc vagy még több éve sze­rezték meg diplomájukat, s mára a szo­cialista szellemiség képviselőivé váltak És vannak, akik tegnap kapták meg ok­levelüket, akiket születésük időpontja is predesztinál — vagy kellene, hogy pre­desztináljon — az új társadalom szellemi szolgálatára. E két szélsőség között pedig megtaláljuk szellemi életünk sokszínű, legkülönbözőbb származású és indíttatá­sú munkásait. Azokat a népi kollégistá­kat, akik a „fényes szelekkel” törtek be a tudás kapuján; szakérettségiseket, akik közül sokan kínlódva, kétszeres erőfeszí­téssel szerezték meg képzettségüket és ma kiválóan helytállnak; értelmiségi szü­lők gyermekeit, akik többnyire hazulról hozott előnnyel indultak. Jöttek faluról és külvárosokból, a munkáscsaládokból. Vol­tak, akik minden akadályt leküzdöttek, csak hogy bejussanak az egyetemekre, de voltak olyanok is, akiket be kellett csa­logatni az alma máter falai közé. Sokféle indulás, neveltetés, különböző időben szerzett különféle tapasztalat jellemzi a mai értelmiséget. Egyben vi­­szont mindnyájan azonosak: tevékeny ré­szesei a közös munkának, az új társa­­dalom építésének. Mindnyájukra érvé­nyes a Magyar Szocialista Munkáspárt kongresszusi irányelveinek az a megál­lapítása, miszerint: a tudomány és a technika rohamos fejlődése, a tömegek növekvő művelődési igénye, a társadalom fejlődésének magasabb színvonala szük­ségszerűen megnöveli az értelmiség tár­sadalmi szerepét. Nem mindegy azonban, hogy valaki tu­dásával, képzettségével, szellemi tőkéjé­vel a társadalom tudatos formálója, a vi­lág dolga iránt érdeklődő intellektuel, vagy csupán azért sorolják az értelmi­­ségiek közé, mert diplomát szerzett, mert egyetemi vagy főiskolai végzettséget igénylő munkakörben dolgozik. Mert nem indokolatlan a kérdés: valóban értelmisé­ginek számítható-e az a diplomás — le­gyen az mérnök, orvos vagy tanár —, akinek érdeklődési köre korlátozott, mun­káját gépiesen, hivatalnok módra végzi, bezárkózik a szűk szakmai keretek közé és mint Csehov tokba bújt embere mit sem vesz észre a körülötte zajló világ­ból. Vagy aki az anyagi sikerek hajszo­lása közben nem olvas, nem jár színház­ba, évszám nem látott kiállítást és legfel­jebb a tévé nyújtotta szellemi élvezetre jut ideje. A diplomásnak ezt a típusát legfeljebb szellemi foglalkozású bürok­ratának lehet nevezni. Mert képesítése és képzettsége ellenére is csak olyan csavar a társadalom gépezetében, amelyet valaki másnak kell beilleszteni és időnként meg­­olajozni. Az értelmiségi lét többet jelent ennél. Gondolkodást, állandó szellemi készen­létet, mindenekfelett az embernek azt a készségét, hogy önmagát és környezetét napról napra alakítsa és jobbá formálja. Valaha másképp volt. Vidéken a kis­számú falusi intelligencia, a tanító, a pap, a jegyző, a gazdatiszt, az állatorvos, a patikus képviselte a szellemi életet, a városban a mérnök, az ügyvéd, az orvos, a doktor úr. Sokan közülük görcsösen igyekeztek közel kerülni a földbirtokos­hoz, a tőkéshez, megpróbálták utánozni életmódjukat, ami szerencsés esetben is csak silány, szegényes változatban sike­rülhetett. Többségük éppoly kiszolgálta­tottan és nyomorúságosan élt, mint a proletár. Tágabb horizontú, a nemzet va­lóságos érdekeit szolgáló, Európára te­kintő intellektuális lét csak kevesek része lehetett. M­a nagyok a számok és merőben má­­■­á­sok az igények. És nemcsak azért, mert korunk — a közhellyé vált kifeje­zéssel: a technikai-tudományos forra­dalom kora — nagyobb, szélesebb körű és másfajta ismereteket igényel, noha ez sem lebecsülhető tény. De ennél is lénye­gesebb, hogy a társadalom forradalmi át­alakítása újfajta emberi, szellemi maga­tartást követel. Csak az a szellemi mun­kát végző ember számíthat igazán értel­miséginek, aki a partikuláris érdeken túl­tekintve a jövő tudatos formálójaként, azaz közéleti emberként él és dolgozik. Persze, ezt az általános megállapítást csak a cselekvés hitelesíti. A szellem sa­játos cselekvése. Az érdeklődés, amely szüntelen figyelemmel kíséri mindazt az újat, fontosat, ami a szakmában történik. Nem az öncélú ismeretgyarapítás érde­kében, hanem azért, hogy abból minél több megvalósuljon. Az intellektuális ké­szenlét, amely befogadja és integrálja az új gondolatokat, a tudomány új vívmá­nyait és a művészeteket. Csak az elhivatottság adhat erőt és lendületet az értelmiségnek, hogy képes legyen minden szférában segíteni az új élet- és munkastílus kialakítását s mesz­­szevivő gondolatokkal gazdagítsa a tudo­mányt, a művészeteket, anyagi erővé váló szellemi kincsekkel az egész nemzetet. Az értelmiségnek nemcsak a szerepe és felelőssége nőtt meg, de a lehetőségei is nagyobbak. Nyitott társadalomban élünk. Mindennapi kontaktusban vagyunk az egész világ szellemi életével. Szoros, test­véri kapcsolatot tartunk a szocialista or­szágok értelmiségével, kicseréljük isme­reteinket, tapasztalatainkat. Sokat van­nak úton a szakemberek, a tudósok, a művészek szocialista és tőkés országokban egyaránt. Elérhető minden fontos szak­­irodalom, államközi egyezmények, ösz­töndíjak segítik elő a korszerű tudás megszerzését. Minden fontosabb tudomá­nyos tanácskozáson részt veszünk, jó néhánynak épp Magyarország a színhe­lye. Nagy társadalmi fordulat és az egész ország erőfeszítése hozta létre a mai értelmiséget. Már az indulásnál közös­ségi eszmények táplálták. Sorsa össze­kapcsolódott a munkásosztály és a pa­rasztság életével, törekvéseivel, gondjai­val, a Magyar Szocialista Munkáspárt politikájával, s mindazzal ami hazánk­ban történt és történik. Minden siker — legyen az az ipar, a mezőgazdaság vagy a kulturális élet sikere — az új magyar értelmiség tehetségét és szorgalmát is dicséri. Hadd hivatkozzunk mindezzel kapcsolatban ismét a kongresszusi irány­elvekre: „Rendszerünk biztosítja az értel­miség számára az alkotómunka széles le­hetőségeit, az anyagi eszközöket és a ku­tatáshoz szükséges megfelelő közszelle­met. Az értelmiségiek tömegesen és elis­merésre méltóan részt vesznek a társa­dalmi életben, hasznos közéleti munkát végeznek a tudományos, szakmai szerve­zetekben, az államhatalom és az állam­­igazgatás különböző szerveiben. A ma­gyar értelmiség a nép részeként, a nép­pel együtt építi a szocializmust.” Az értelmiség társadalmi közérzete rop­pant megnyugtató. Ez az egészséges köz­érzet csak egy egészséges társadalomban alakulhat ki. GÁBOR PÁL 1300 mezőgazdászt várnak a somogyi téeszek A Somogy megyei Tanács mezőgazda­­sági osztályán elmondották, hogy a ter­melőszövetkezetek a negyedik ötéves terv­ben — az országos gépesítési szint eléré­sén túl — a szakemberek számának nö­velését tűzték ki célul. Két évvel ezelőtt felmérték a megye termelőszövetkezetei­nek szakember-ellátottságát. A helyzet kedvezőtlen. Az idei adatok is tizenhárom olyan szövetkezetet tartanak számon, amelyeknél nincs középfokú képzettségű szakember sem. A megye szövetkezetei­ben jelenleg 238 egyetemet vagy főiskolát végzett szakember dolgozik, s közel hét­százra lenne szükség. A középszintű vég­zettségűeket is számolva, ezerháromszáz szakképzett mezőgazdászt keresnek a szö­vetkezetek. A megye gondjain a somogyi KISZ-szervezetek úgy próbálnak enyhíteni, hogy a továbbtanulni szándékozó fiatalok érdeklődését a mezőgazdaság felé orien­tálják. A gödöllői, keszthelyi és kaposvári egyetemeken, főiskolákon tanulókat a so­­mogyi fiatalok klubja keretében rendsze­resen tájékoztatják az elhelyezkedési le­hetőségekről. A megye mezőgazdasági ter­vét a főiskoláknak elküldték, s kérték az iskolákat, vegyenek fel az eddiginél több somogyi fiatal. Az elmondottak következtében Somogy megyében nagy jelentőségűek a felnőttek számára szervezett szaktanfolyamok, mint a tej házkezelői, takarmánykeverői, ellető kanászi tanfolyamok. Ezek szakmunkás­képzettséget biztosítanak. Az 1970—71-es tanévben 222 dolgozó vesz részt a szövet­kezeti szaktanfolyamokon Somogyban.

Next