Magyar Hírlap, 1970. szeptember (3. évfolyam, 243-272. szám)
1970-09-16 / 258. szám
6 1970. SZEPTEMBER 16. SZERDA KULIÚRA - MŰVÉSZET Magyar Hírlap Kiállításról kiállításra SZTANKÓ JUDIT első kiállítását a Csók István Galériában rendezte meg. Ezen az első bemutatkozáson kész, kiforrott művész áll előttünk. Az első bemutatkozás sokáig váratott magára, Sztankó Judit ugyanis nem tartozik abba a generációba, akiket fiatal művészként szoktunk számon tartani. Késői jelentkezését hosszas töprengés, útkeresés előzte meg, addig is, amíg mintegy tíz évvel ezelőtt véglegesen a festőművészetet választotta önkifejezése és közölnivalója eszközéül. Az ilyen késői indulás, töprengés, szívós akarattal történő tudatos felkészülés másoknál talán alkotásbeli görcsösséget eredményezne, Sztankó Judit művészete azonban minden átgondoltsága mellett is könnyed, magától értetődő. Átgondoltságot mondok, annak ellenére, hogy amikor a művésznő munkásságáról csupán ennyit mond: „Nem tudom szavakba önteni azt, ami képekbe kívánkozott." Igen, a tudatosság problémájával furcsán vagyunk, hiszen a képzőművészetben ez egészen másként nyilvánul meg, mint az irodalomban; nem fogalmak révén, nem mondatokba kívánkozóan, hanem formáról formára építkezve, színről színre alakulva, mígnem összeáll az egész, az, amit a festő világának nevezhetünk. Milyen Sztankó Judit világa? Elsőként említsük meg azt, ami a belépőnek rögtön feltűnik, hogy képlátása teljesen egységes, és ugyanilyen töretlen színkultúrája is. Szereti a földszíneket, az olajos zöldeket, okkereket, oxidvöröseket és a barnákat, azokat a színeket, amelyeket — joggal — legalkalmasabbnak vél ahhoz, hogy a világról, a létezésről elmondhassa humánus mondanivalóját. A legősibbek ezek a földfestékek — amelyekkel az őskori barlangok mesterei és Egyiptom művészei egyaránt dolgoztak — és ugyanilyen ősi az az atmoszféra, amely Sztankó Judit képeiből árad: a csönd világa. Ez a csönd érződik azokon a kompozícióin is, amelyek címként a „Várakozás" vagy a „Csendélet ébresztőórával" elnevezést viselik, az is, amelyiknek „Vasárnap reggel" a felirata. Mert Sztankó Judit művészetében a csönd nem negatívum, hanem szinte kézzel tapintható tartalom, amelyet átjár az óra ketyegése, a várakozók elejtett halk szavai, vagy az imakönyvvel templomba vonuló asszonyok fölött szálló harangszó. Ezt a csöndet halk muzsika tölti be és nem véletlen, hogy Sztankó Judit képein minduntalan vissza-vissza térnek a zene motívumai: kamarazenéink, kántálók, kórusok. Lehet, hogy ez az intim zene nem is szolgál egyébre, mint arra, hogy hallhatóvá tegye a csendet, itt ezeken a képeken pedig arra, hogy ezt a hallható csendet színekbe és formákba ágyazva, képekként mutassa fel mindazok számára, akik hajlandók a befelé forduló, de a világra is tapadó figyelemre, mint maga a festőnő. Sztankó Judit állapotként nézi és fogadja el a világot, egységként, amelyben összeolvadnak az esetleges, elkülönítő részletek. E csöndes, derült és intelligenciát sugárzó képek túlnyomó többsége figurális. Az ember azonban nem naturális, pszichológiai jegyekkel jellemzett egyedekként jelenik meg itt, nem a soha meg nem ismételhető egyszeri jelenség, hanem az általánosnak a szimbóluma. Amint a kompozíciók egésze a létezés kérdéseit feszegeti, úgy ezekben az alakokban maga az emberi faj jelentkezik. Pedig Sztankó Judit mégis karakterizál, minden kompozíciója sajátos hangulatot sugároz és pontosan igazodik a megadott témához, a kifejezendő tartalomhoz. S a képzőművészeti tudatosság paradoxona itt is megmutatkozik, mert a módszer, amivel a művésznő él, fogalmi értelemben talán nem is tudatos. A várakozás, a csönd, a kamarazene vagy a műhelybeli munka hangulatát kizárólag a szín, és az alakok tömegének egymáshoz való viszonya, és az alakok együttesének térbeli elhelyezése hordozza és sugározza. Sztankó Judit művészete kapcsolódik ahhoz a hazai hagyományhoz, amely a magyar valóságot franciás ízléssel ötvözi. Ezen az első bemutatkozón hagyományainkhoz kapcsolódó, de sajátos színeket felvillantó, rokonszenves művésszel ismerkedhettünk meg. SZALATNYAY JÓZSEF a Kulturális Kapcsolatok Intézetének kiállítótermében rendezett tárlata éppen ellenkező utat mutat, mint Sztankó Judité: ő az elidegeníthetetlen és megmásíthatatlan személyiséget, az egyszeri és egyedi jelenséget keresi portréinak során. Portét, különösen művészekről, jelentős személyiségekről, sokféleképpen, lehet festeni. Van olyan festő, aki vagy előre kialakított stíluskoncepcióba kényszeríti bele a modelljeit és az emberi arcban csupán ürügyet keres arra, hogy formákat alkosson. Mások esetleg a személyiség belső bélyegeit kutatják és elsősorban ezeknek keresik a képzőművészeti megfelelőit, hogy ezen expresszív cél érdekében megmásítsák, determinálják az arc természet adta vonásait. Szalatnyay József kiállításán sorakozó portrék — írók, művészek, tudósok arcmásai — nem feszegetnek titkokat és nem adnak fel talányos kérdéseket a látogatóknak, ellenben maradéktalanul megteszik azt, amire rendeltettek: jellemzik a modelleket. Az ember ezen a tárlaton úgy érzi magát, mint meghitt baráti társaságban, ahol ismerősök veszik körül, élők és holtak. Nehéz lenne kiválasztani azt, hogy melyik a jobb vagy melyik a kevésbé sikerült portré. A magam részéről talán annyit tennék hozzá: úgy érzem, hogy a pasztellel készült, könnyedebb munkák jobban megfelelnek Szalatnyay szándékainak, mint a nehézkesebb olajtechnikával alkotottak. És ez az utóbbiak közül is talán az tetszett a legjobban, amelyik szellős színeivel leginkább közelít a pasztellekhez, a Berda Józsefé. De külön is szeretném felhívni a figyelmet Dénes Zsófia, Lyka Károly, Széllő Kálmán és Guillevic portréjára. Bojár Iván Újabb egyetemi tanévnyitók Kedden ismét az ország több felsőoktatási intézményében tartottak tanévnyitó ünnepséget. A szegedi Orvostudományi Egyetemen dr. Tóth Károly rektor beszédében többek között elmondotta, hogy az új tanévre 340 elsőévest vettek fel az általános orvosi, a fogorvosi, illetve a gyógyszerészszakra. A tanévnyitón három-három arany-, illetve gyémántdiplomát adtak át orvosoknak, gyógyszerészeknek. Kitüntették a tiszai árvízvédelemben részt vett egyetemista fiatalokat is. Részt vett az ünnepségen és felszólalt Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára. Jelen volt dr. Farádi László, az egészségügyi miniszter első helyettese, valamint Győri Imre, a Csongrád megyei pártbizottság első titkára, Sipos Géza, a szegedi pártbizottság első titkára, és több más közéleti személyiség. A Nehézipari Műszaki Egyetem dunaújvárosi főiskolai karának keddi tanévnyitóján Molnár László igazgató közölte, hogy az idén megkezdik a műszaki tanárképzést. A főiskolán ebben az tanévben már 1174 hallgató tanul. Az ünnepségen a miskolci Nehézipari Egyetem képviseletében dr. Kiss Ervin, a kohómérnöki kar dékánja vett részt. 1970. október 14-24. )( 1 2_ Vándor Sándor kórusfesztivál A nemrég lezajlott debreceni nemzetközi kórusverseny után október 14 és 24 között ismét jelentős művészi feladat előtt állnak a magyar énekkarok, elsősorban a budapestiek. A mártírsorsra jutott kommunista karmester és zeneszerző nevét viselő fesztiválon előreláthatólag 41 együttes vesz részt mintegy kétezer énekessel, mégpedig 37 fővárosi, 3 vidéki kórus, továbbá vendégként egy lengyel bányászénekkar Katowicéből. A fesztivál keretében felidézik a munkáskórus-mozgalom harcos hagyományait, megszólaltatják a baráti népek zenéjét, s számos alkotás szocialista életünk érzelmi világának ad hangot. Természetesen felhangzanak Vándor Sándor kórusművei is, közöttük a nemrég felfedezett Gyapotszedők dala, bemutató előadásban. A fesztivál alkalmat ad több új magyar kórusalkotás megszólaltatására is, így Ribáry Antal Oda Budapesthez című kompozíciója (Jankovich Ferenc versére) továbbá Durkó Zsolt és Lendvay Kamilló egy-egy új műve bővíti kórusaink modern műsorát. A fesztivál megnyitó hangversenyét október 14-én a Zeneakadémia nagytermében rendezik. Kurcz György, a fővárosi tanács vb népművelési főosztályának vezetője mond ünnepi beszédet. Október 15-én az énekkarok megkoszorúzzák Vándor Sándor sírját a Kerepesi temetőben, majd emléktábláját a VII., Dózsa György út 68. számú házon. A Fővárosi Művelődési Házban október 16-án nyitják meg az énekkarok múltját és jelenét bemutató dokumentációs kiállítást A fesztivál további hangversenyeire a főváros különböző kulturális központjaiban kerül sor, így október 17-én a III. kerületi Frankel Leó Művelődési Házban, 18-án délelőtt a Fészek Klubban, 19-én a Pedagógus Szakszervezet Fáklya Klubjában, 20-án a XVII. kerületi Dózsa György Művelődési Házban, 21-én a Telefongyár kultúrotthonában, 22-én az újpesti munkásotthonban lépnek dobogóra más jutalmakat. A fesztiválon részt vevő kórusok baráti találkozókat tartanak. A kórusfesztivál zárókoncertjét ismét a Zeneakadémián rendezik október 24-én. Ekkor Hantos János, a fővárosi tanács vb-elnökhelyettese adja át a zsűri által kiemelt együtteseknek a serlegeket és más jutalmakat. A fesztiválon tanácskozást is tartanak az énekkari mozgalom elméleti kérdéseiről: október 18-án a Fészek Klubban Maróti Gyula tart vitaindító előadást. F. L. — X '.)] 1 ‘3 ' XT Magyar könyvek nyolcvannyolc országban Irodalmunk, könyvkiadásunk a két pártkongresszus között A Művelődésügyi Minisztériumban megvonták annak mérlegét, milyen eredményeket ért el a IX. pártkongresszus óta az irodalom és a könyvkiadás. Megállapították: a magyar írók többsége egyetért a párt politikájának fő vonalával, államunk pedig az íróknak széles körű anyagi-erkölcsi megbecsülést biztosít, miközben különösen a kétkezi dolgozók életének ábrázolására ösztönzi őket A legutóbbi kongresszus óta eltelt időben jó néhány kiemelkedő mű született, ezek közül külön kiemelésre méltók a felszabadulásunk 25. évfordulójára elkészült és megjelent alkotások. Könyvkiadásunkat az utóbbi évtizedben az egyenletes fejlődés jellemezte, a mennyiségi fejlődés azonban a korábbi éveknél lassúbb ütemű volt. Megjelent néhány ideológiailag és művészileg egyaránt kifogásolható mű, s a szórakoztató irodalom, a krimi kiadása az előző időszakhoz képest nagyobb arányokat öltött Könyvforgalmunk forintértéke az 1966. évihez képest 1969-ig több mint 22 százalékkal növekedett, megközelítette az évi egymilliárdot. Csaknem hárommillióval nőtt a megjelent könyvek évi összpéldányszáma. A kelleténél lassúbb ütemű volt azonban a falusi könyvforgalom fejlődése. Könyveink a vizsgált időszakban 11 szocialista és 67 tőkésországba jutottak el; a forgalomnak mintegy 80 százalékát szocialista országokkal bonyolítottuk le. A lefordított külföldi művek kiadását tekintve Magyarország 1968-ban a világranglista előkelő, 13. helyét foglalta el. Icelemes a Rom frommia TV-BEN Huszonöt esztendővel ezelőtt, 1945 szeptemberében halt meg minden idők legnagyobb magyar színészegyénisége, Csortos Gyula. Az évfordulónak ma este igen szép műsort szentel a televízió. (Szerkesztő Müller Magda, rendező Radó György.) A műsorban színészek és színházi emberek vallanak erről a különös és egyszeri jelenségről, máig élő eleven tisztelettel és szeretettel. Egy színész karakterét — pláne egy olyan nehezen megfejthető különcét, mint Csortos — ugyancsak nehéz szavakban megfogalmazni. Nem sikerül ez tökéletesen a vallomástevőknek sem. Mégis a sokoldalú szubjektív megközelítés, a csodálat és rajongás legegyénibb megnyilvánulásai együttesen plasztikus és hiteles képet festenek ennek a furcsa művésznek egyéniségéről. Különösen a hajdani partner, Mezei Mária emlékező szavai hatnak megragadóan. Olyan színész bontakozik ki a leírásokból, aki minden szerepet, még a legvégletesebbet is képes volt a maga arcára és karakterére átformálni, így lehetséges, hogy szinte minden színpadi műfajban egyaránt nagyszerűt alkotott a legsúlyosabb tragédiáktól, a brettliig, a Nemzeti Színháztól a cirkuszig. Liliom és Clausen tanácsos, Shylock és Zuboly, tragikus és komikus maszkok, kőszínházak és nyári színpadok követik egymást zaklatott életében — és persze rengeteg moziszerep. Se szeri se száma a filmeknek, amelyben játszott, magához emelve a nemegyszer gyöngécske anyagot is. Mégis e sok filmtekercsből aránylag kevés maradt fenn jó állapotban; ezeknek legérdekesebb jeleneteit is láthatjuk majd a műsorban. A sort természetesen híres „bevonulási jelenete” nyitja meg, a Hippolyt, a lakáj című filmből. L. A.