Magyar Hírlap, 1970. szeptember (3. évfolyam, 243-272. szám)

1970-09-16 / 258. szám

6 1970. SZEPTEMBER 16. SZERDA KULIÚRA - MŰVÉSZET Magyar Hírlap Kiállításról kiállításra SZTANKÓ JUDIT első kiállítását a Csók István Galériában rendezte meg. Ezen az első bemutatkozáson kész, kiforrott mű­vész áll előttünk. Az első bemutatkozás sokáig váratott magára, Sztankó Judit ugyanis nem tar­tozik abba a generációba, akiket fiatal művészként szoktunk számon tartani. Ké­sői jelentkezését hosszas töprengés, út­keresés előzte meg, addig is, amíg mint­egy tíz évvel ezelőtt véglegesen a festő­­művészetet választotta önkifejezése és közölnivalója eszközéül. Az ilyen késői indulás, töprengés, szívós akarattal törté­nő tudatos felkészülés másoknál talán alkotásbeli görcsösséget eredményezne, Sztankó Judit művészete azonban minden átgondoltsága mellett is könnyed, magá­tól értetődő. Átgondoltságot mondok, an­nak ellenére, hogy amikor a művésznő munkásságáról csupán ennyit mond: „Nem tudom szavakba önteni azt, ami képekbe kívánkozott." Igen, a tudatosság problémájával furcsán vagyunk, hiszen a képzőművészetben ez egészen másként nyilvánul meg, mint az irodalomban; nem fogalmak révén, nem mondatokba kívánkozóan, hanem formáról formára építkezve, színről színre alakulva, míg­nem összeáll az egész, az, amit a festő világának nevezhetünk. Milyen­ Sztankó Judit világa? Elsőként említsük meg azt, ami a be­lépőnek rögtön feltűnik, hogy képlátása teljesen egységes, és ugyanilyen töretlen színkultúrája is. Szereti a földszíneket, az olajos zöldeket, okkereket, oxidvörö­­seket és a barnákat, azokat a színeket, amelyeket — joggal — legalkalmasabb­nak vél ahhoz, hogy a világról, a léte­zésről elmondhassa humánus mondaniva­lóját. A legősibbek ezek a földfestékek — amelyekkel az őskori barlangok mes­terei és Egyiptom művészei egyaránt dol­goztak — és ugyanilyen ősi az az atmosz­féra, amely Sztankó Judit képeiből árad: a csönd világa. Ez a csönd érződik azo­kon a kompozícióin is, amelyek címként a „Várakozás" vagy a „Csendélet ébresz­tőórával" elnevezést viselik, az is, ame­lyiknek „Vasárnap reggel" a felirata. Mert Sztankó Judit művészetében a csönd nem negatívum, hanem szinte kéz­zel tapintható tartalom, amelyet átjár az óra ketyegése, a várakozók elejtett halk szavai, vagy az imakönyvvel templomba vonuló asszonyok fölött szálló harang­szó. Ezt a csöndet halk muzsika tölti be és nem véletlen, hogy Sztankó Judit képein minduntalan vissza-vissza térnek a zene motívumai: kamarazenéink, kán­tálók, kó­rusok. Lehet, hogy ez az intim zene nem is szolgál egyébre, mint arra, hogy hall­hatóvá tegye a csendet, itt ezeken a ké­peken pedig arra, hogy ezt a hallható csendet színekbe és formákba ágyazva, képekként mutassa fel mindazok számá­ra, akik hajlandók a befelé forduló, de a világra is tapadó figyelemre, mint ma­ga a festőnő. Sztankó Judit állapotként nézi és fogadja el a világot, egységként, amelyben összeolvadnak az esetleges, el­különítő részletek. E csöndes, derült és intelligenciát su­gárzó képek túlnyomó többsége figu­rális. Az ember azonban nem naturális, pszichológiai jegyekkel jellemzett egye­­dekként jelenik meg itt, nem a soha meg nem ismételhető egyszeri jelenség, ha­nem az általánosnak a szimbóluma. Amint a kompozíciók egésze a létezés kérdéseit feszegeti, úgy ezekben az ala­kokban maga az emberi faj jelentkezik. Pedig Sztankó Judit mégis karakterizál, minden kompozíciója sajátos hangulatot sugároz és pontosan igazodik a megadott témához, a kifejezendő tartalomhoz. S a képzőművészeti tudatosság paradoxona itt is megmutatkozik, mert a módszer, amivel a művésznő él, fogalmi értelem­ben talán nem is tudatos. A várakozás, a csönd, a kamarazene vagy a műhelybeli munka hangulatát ki­zárólag a szín, és az alakok tömegének egymáshoz való viszonya, és az alakok együttesének térbeli elhelyezése hordoz­za és sugározza. Sztankó Judit művészete kapcsolódik ahhoz a hazai hagyományhoz, amely a magyar valóságot franciás ízléssel ötvözi. Ezen az első bemutatkozón hagyomá­nyainkhoz kapcsolódó, de sajátos színe­ket felvillantó, rokonszenves művésszel ismerkedhettünk meg. SZALATNYAY JÓZSEF a Kulturális Kap­csolatok Intézetének kiállítótermében rendezett tárlata éppen ellenkező utat mutat, mint Sztankó Judité: ő az elide­geníthetetlen és megmásíthatatlan szemé­lyiséget, az egyszeri és egyedi jelenséget keresi portréinak során. Portét, különösen művészekről, jelen­tős személyiségekről, sokféleképpen, lehet festeni. Van olyan festő, aki vagy előre kialakított stíluskoncepcióba kényszeríti bele a modelljeit és az emberi arcban csupán ürügyet keres arra, hogy formá­kat alkosson. Mások esetleg a személyi­ség belső bélyegeit kutatják és elsősorban ezeknek keresik a képzőművészeti meg­felelőit, hogy ezen expresszív cél érde­kében megmásítsák, determinálják az arc természet adta vonásait. Szalatnyay József kiállításán sorakozó portrék — írók, művészek, tudósok arc­másai — nem feszegetnek titkokat és nem adnak fel talányos kérdéseket a lá­togatóknak, ellenben maradéktalanul megteszik azt, amire rendeltettek: jellem­zik a modelleket. Az ember ezen a tár­laton úgy érzi magát, mint meghitt ba­ráti társaságban, ahol ismerősök veszik körül, élők és holtak. Nehéz lenne kivá­lasztani azt, hogy melyik a jobb vagy melyik a kevésbé sikerült portré. A ma­gam részéről talán annyit tennék hoz­zá: úgy érzem, hogy a pasztellel készült, könnyedebb munkák jobban megfelelnek Szalatnyay szándékainak, mint a nehézke­sebb olajtechnikával alkotottak. És ez az utóbbiak közül is talán az tetszett a leg­jobban, amelyik szellős színeivel legin­kább közelít a pasztellekhez, a Berda Jó­zsefé. De külön is szeretném felhívni a figyelmet Dénes Zsófia, Lyka Károly, Széllő Kálmán és Guillevic portréjára. Bojár Iván Újabb egyetemi tanévnyitók Kedden ismét az ország több felsőokta­tási intézményében tartottak tanévnyitó ünnepséget. A szegedi Orvostudományi Egyetemen dr. Tóth Károly rektor beszé­dében többek között elmondotta, hogy az új tanévre 340 elsőévest vettek fel az ál­talános orvosi, a fogorvosi, illetve a gyógyszerészszakra. A tanévnyitón három-három arany-, il­letve gyémántdiplomát adtak át orvosok­nak, gyógyszerészeknek. Kitüntették a tiszai árvízvédelemben részt vett egyete­mista fiatalokat is. Részt vett az ünnepségen és felszólalt Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára. Jelen volt dr. Farádi László, az egészség­­ügyi miniszter első helyettese, valamint Győri Imre, a Csongrád megyei pártbi­zottság első titkára, Sipos Géza, a szegedi pártbizottság első titkára, és több más közéleti személyiség. A Nehézipari Műszaki Egyetem duna­újvárosi főiskolai karának keddi tanév­nyitóján Molnár László igazgató közölte, hogy az idén megkezdik a műszaki tanár­képzést. A főiskolán ebben az tanévben már 1174 hallgató tanul. Az ünnepségen a miskolci Nehézipari Egyetem képvisele­tében dr. Kiss Ervin, a kohómérnöki kar dékánja vett részt. 1970. október 14-24. )( 1 2_ Vándor Sándor kórusfesztivál A nemrég lezajlott debreceni nemzet­közi kórusverseny után október 14 és 24 között ismét jelentős művészi feladat előtt állnak a magyar énekkarok, elsősorban a budapestiek. A mártírsorsra jutott kom­munista karmester és zeneszerző nevét viselő fesztiválon előreláthatólag 41 együttes vesz részt mintegy kétezer éne­kessel, mégpedig 37 fővárosi, 3 vidéki kó­rus, továbbá vendégként egy lengyel bá­nyászénekkar Katowicéből. A fesztivál keretében felidézik a mun­­káskórus-mozgalom harcos hagyományait, megszólaltatják a baráti népek zenéjét, s számos alkotás szocialista életünk érzel­mi világának ad hangot. Természetesen felhangzanak Vándor Sándor kórusművei is, közöttük a nemrég felfedezett Gyapot­szedők dala, bemutató előadásban. A fesztivál alkalmat ad több új magyar kórusalkotás megszólaltatására is, így Ribáry Antal Oda Budapesthez című kompozíciója (Jankovich Ferenc versére) továbbá Durkó Zsolt és Lendvay Kamilló egy-egy új műve bővíti kórusaink mo­dern műsorát. A fesztivál megnyitó hangversenyét október 14-én a Zeneakadémia nagyter­mében rendezik. Kurcz György, a fővá­rosi tanács vb népművelési főosztályának vezetője mond ünnepi beszédet. Októ­ber 15-én az énekkarok megkoszorúzzák Vándor Sándor sírját a Kerepesi temető­ben, majd emléktábláját a VII., Dózsa György út 68. számú házon. A Fővárosi Művelődési Házban október 16-án nyit­ják meg az énekkarok múltját és jelenét bemutató dokumentációs kiállítást A fesztivál további hangversenyeire a főváros különböző kulturális központjai­ban kerül sor, így október 17-én a III. kerületi Frankel Leó Művelődési Ház­ban, 18-án délelőtt a Fészek Klubban, 19-én a Pedagógus Szakszervezet Fáklya Klubjában, 20-án a XVII. kerületi Dózsa György Művelődési Házban, 21-én a Te­lefongyár kultúrotthonában, 22-én az új­pesti munkásotthonban lépnek dobogóra más jutalmakat. A fesztiválon részt vevő kórusok baráti találkozókat tartanak. A kórusfesztivál zárókoncertjét ismét a Zeneakadémián rendezik október 24-én. Ekkor Hantos János, a fővárosi tanács vb-elnökhelyettese adja át a zsűri által kiemelt együtteseknek a serlegeket és más jutalmakat. A fesztiválon tanácskozást is tartanak az énekkari mozgalom elméleti kérdései­ről: október 18-án a Fészek Klubban Maróti Gyula tart vitaindító előadást. F. L. — X '.)] 1 ‘3 ' X­T Magyar könyvek nyolcvannyolc országban Irodalmunk, könyvkiadásunk a két pártkongresszus között A Művelődésügyi Minisztériumban megvonták annak mérlegét, milyen ered­ményeket ért el a IX. pártkongresszus óta az irodalom és a könyvkiadás. Meg­állapították: a magyar írók többsége egyetért a párt politikájának fő vonalá­val, államunk pedig az íróknak széles körű anyagi-erkölcsi megbecsülést bizto­sít, miközben különösen a kétkezi dolgo­zók életének ábrázolására ösztönzi őket A legutóbbi kongresszus óta eltelt idő­ben jó néhány kiemelkedő mű született, ezek közül külön kiemelésre méltók a fel­­szabadulásunk 25. évfordulójára elkészült és megjelent alkotások. Könyvkiadásunkat az utóbbi évtized­ben az egyenletes fejlődés jellemezte, a mennyiségi fejlődés azonban a korábbi éveknél lassúbb ütemű volt. Megjelent néhány ideológiailag és művészileg egy­aránt kifogásolható mű, s a szórakoztató irodalom, a krimi kiadása az előző idő­szakhoz képest nagyobb arányokat öltött Könyvforgalmunk forintértéke az 1966. évihez képest 1969-ig több mint 22 száza­lékkal növekedett, megközelítette az évi egymilliárdot. Csaknem hárommillióval nőtt a megjelent könyvek évi összpéldány­­száma. A kelleténél lassúbb ütemű volt azonban a falusi könyvforgalom fejlődése. Könyveink a vizsgált időszakban 11 szocialista és 67 tőkésországba jutottak el; a forgalomnak mintegy 80 százalékát szocialista országokkal bonyolítottuk le. A lefordított külföldi művek kiadását te­kintve Magyarország 1968-ban a világ­­ranglista előkelő, 13. helyét foglalta el. Icel­emes a Rom fr­ommia TV-BEN Huszonöt eszten­dővel ezelőtt, 1945 szeptemberében halt meg minden idők legnagyobb magyar színészegyénisé­ge, Csortos Gyula. Az évfordulónak ma este igen szép műsort szentel a televí­zió. (Szerkesztő Müller Magda, rendező Radó György.) A műsorban színészek és színházi emberek vallanak erről a külö­nös és egyszeri jelenségről, máig élő ele­ven tisztelettel és szeretettel. Egy színész karakterét — pláne egy olyan nehezen megfejthető különcét, mint Csortos — ugyancsak nehéz szavakban megfogal­mazni. Nem sikerül ez tökéletesen a val­lomástevőknek sem. Mégis a sokoldalú szubjektív megközelítés, a csodálat és ra­jongás legegyénibb megnyilvánulásai együttesen plasztikus és hiteles képet festenek ennek a furcsa művésznek egyé­niségéről. Különösen a hajdani partner, Mezei Mária emlékező szavai hatnak megragadóan. Olyan színész bontakozik ki a leírások­ból, aki minden szerepet, még a legvég­letesebbet is képes volt a maga arcára és karakterére átformálni, így lehetséges, hogy szinte minden színpadi műfajban egyaránt nagyszerűt alkotott a legsúlyo­sabb tragédiáktól, a brettliig, a Nemzeti Színháztól a cirkuszig. Liliom és Clausen tanácsos, Shylock és Zuboly, tragikus és komikus maszkok, kőszínházak és nyári színpadok követik egymást zaklatott éle­tében — és persze rengeteg moziszerep. Se szeri se száma a filmeknek, amelyben játszott, magához emelve a nemegyszer gyöngécske anyagot is. Mégis e sok film­tekercsből aránylag kevés maradt fenn jó állapotban; ezeknek legérdekesebb je­leneteit is láthatjuk majd a műsorban. A sort természetesen híres „bevonulási je­lenete” nyitja meg, a Hippolyt, a lakáj című filmből. L. A.

Next