Magyar Hírlap, 1970. szeptember (3. évfolyam, 243-272. szám)

1970-09-17 / 259. szám

2 1970. SZEPTEMBER 17. CSÜTÖRTÖK HAZAI KÖRKÉP Magyar Hírlap Fejleszteni lehet Ankara és Budapest kapcsolatait Interjú Ekrem Barlassal, a török főváros főpolgármesterével A fővárosi tanács vendégeként Buda­pesten tartózkodik Ekrem Barlas, a török főváros, Ankara főpolgármestere, több vezető munkatársával együtt. Itt szerzett benyomásairól, tapasztalatairól és a két főváros között kapcsolat továbbfejleszté­sének lehetőségeiről nyilatkozott lapunk munkatársának. Első kérdésünk ez volt: — Megítélése szerint milyen lehetőség van Ankara és Budapest kapcsolatának bővítésére? — A magyar—török kapcsolatok egyre nagyobb területet ölelnek fel. Szeretnénk az együttműködést szorosabbá tenni. An­kara delegációja első alkalommal van Budapesten. Az önök fővárosában mind­nyájan úgy érezzük magunkat, mintha otthon lennénk. Ez — gondolom — min­den elismerő szónál, dicsérő jelzőnél töb­bet mond. Megítélésem szerint van reális alapja annak, hogy a két főváros jobban megismerje egymást. Meggyőződésem, hogy a kapcsolatok fokozatosan és folya­matosan fejlődni fognak, gazdasági, kul­turális és idegenforgalmi téren egyaránt. Szükségesnek tartom, hogy a kölcsönös előnyök figyelembe vételével az orszá­gaink közötti kapcsolatot is fejlesszük, erre lehetőséget látok. — Milyen területeket érint mostani lá­togatása? — Itteni tartózkodásunk alatt azt is keressük például, hogy mit tudna An­kara Budapestről vásárolni. Ahogy a kí­nálatot látom, bennünket elsősorban elektromos berendezési tárgyak és moto­rok érdekelnének. Természetes, hogy it­teni tartózkodásunkat felhasználtuk arra, hogy megismerkedjünk Budapest város­­vezetésének munkamódszerével is.­­ A másfélmilliós török főváros nagy fejlődés előtt áll. Terveink szerint Ankara pár év múlva négymilliós várossá duz­zad. Éppen ezért igen hasznos tapaszta­latokat szereztünk önöknél a nagylendü­letű urbanizáció tervszerű irányítását il­letően — mondotta a főpolgármester. — Az itt hallottakból, tapasztaltakból ter­mészetesen csak azokat akarjuk majd odahaza megvalósítani, amelyek a gya­korlatban Budapesten is beváltak. Ró­mában, Londonban, Chicagóban és az ausztráliai Camberában is tanulmányoz­tuk az­ urbanizációs kérdések, problémák megoldásának legjobb módjait. Hangsú­lyoznom kell, hogy Budapesten számos olyan, részünkre új lehetőséggel ismer­kedtünk meg, amelyeket más városban nem láttunk. Csak egyet említek: önök­nél igen nagy gondot és figyelmet fordí­tanak a parkosításra, a pihenő ligetek ki­alakítására. Munkatársaimnak s jó­ma­gamnak is az a véleménye, hogy ma, a rohanó világban a parkfejlesztés majd­nem olyan fontos teendője egy világváros vezetőségének, mint az egészségügyi há­lózat bővítése. A mai zajos, szennyezett levegőjű, milliós városokban a pihenő­­parkok nemcsak a gyerekeknek és az öregeknek nyújtanak kikapcsolódást, ha­nem az aktív dolgozók százezrednek is. — Vajon milyen lehetőségeket rejt az idegenforgalom a kapcsolatok fejlesztésé­nél? — A török korabeli emlékeket önök igen rendezetten, mint idegenforgalmi ne­vezetességeket tartják számon. Ez ne­künk nagyon jól esett. Csak gratulálni tudok a szervezett műemlékvédelmükhöz.­­A főpolgármester csak a Gülbaba sír­jához vezető, valóban elhanyagolt utat említette, amikor arról kérdeztem, mit kifogásolna e tekintetben. Egyébként a fővárosi tanács vezetősége intézkedett már, hogy az utat és környékét hozzák rendbe.) — Azt hiszem, a két ország közötti ide­genforgalmi kapcsolat bővítésének sok lehetősége van — folytatta Ekrem Bar­las úr. — Törökország kapuját kitárjuk a magyar turisták előtt és baráti szere­tettel várjuk őket. Törökországból még aránylag kevesen jöttek üdülni, pihenni Magyarországra, remélhetőleg számuk az elkövetkezendő időkben jelentősen meg­nő. Ugyancsak azt szeretnénk, ha Ma­gyarországról is minél több turista láto­gatna el hozzánk. Ankara főpolgármestere így fejezte be beszélgetésünket: — Sok rokon vonás fedezhető fel a két nép életében. Sok török tanult Magyar­­országon. Ők jó és hálás követei a ma­gyar—török kapcsolatok elmélyítésének. A két ország kapcsolatát nem árnyékol­ják be problémák. Budapesti nagyköve­tünk, aki otthon elismert közgazdasági szaktekintély, elősegítője a szorosabb gazdasági, kulturális- és sportkapcsolatok fejlesztésének. Remélem, még közelebb kerülhetünk egymáshoz. Ehhez Ankara küldöttsége is segítséget kíván nyújtani. Fahidy József Pillantás a múltba Folyton nyílik az akácfa virága... BIZONY MÁR HŰVÖSEK AZ ÉJSZAKÁK. Megborzong tőlük a Duna vize is, nem nagyon csábítja lubickolásra a kirándu­lókat, akik inkább a nyárutó lángoló szí­neiben gyönyörködnek a már eléggé el­néptelenedett partokon. A­­legnagyobb si­kere annak a kis akácosnak van, amely a verőcei vízművek tájékán dús virág­pompájával valósággal a tavaszt vará­zsolja vissza ebbe az olyan korán hal­dokló nyárba. — Kétszer nyílik az akácfa virága — csendül fel közelében minduntalan a ré­gi nóta. Az egyik virágba borult fa alatt, na­gyobbacska szikladarabon idősebb férfi üldögél, és mosolyogva hallgatja a fia­talok nótáját. Amikor a közelébe érnek, csöndesen megszólal: — Már nem gilt ez a nóta sem, mert ezek az akácok nem nyílnak kétszer, csak egyszer, de egész nyáron szakadatlanul. A kirándulók megállnak előtte és kí­váncsian várják a magyarázatot. ÉS VÁCOTT EGY EMBER, Süveges Györgynek hívják — kezdődik a mese —, ezeket az akácokat ő kényszerítette állandó virágzásra. Hosszú évti-’dekig kísérletezett velük végtelen tü­s­tt­el, oltogatta, keresztezte őket, végül diadal­­maskodott a kitartása. Ma már nemcsak itt, Verőcén pompáznak ezek a folyton virágzó akácfák, hanem a méhészek örö­mére az ország sok más vidékén is. A méhészek öröme indokolt, hiszen az akácméz a mézek királynője, íze, illata, aromája páratlan, és a magyar akácméz nagyon régóta kelendő portéka a külföl­dön is. Csak az a baj, hogy kevés terem belőle, hiszen a nyár eleji akácvirágzás rövid ideig tart, és a kis méhek gyűjtő munkáját a szeszélyes időjárás elég sok­szor megakadályozza. Ha majd ezek a folyton nyíló akácok váltják föl min­denütt a régieket, a méhek késő őszig gyűjtögethetik az akácmézet, az akác­virág nektárjának minősége ugyanis mindvégig kifogástalan. Csak a nagyon fülledt kánikulai hőség ronthat rajta. A TÁRSASÁG LETELEPSZIK a terebélyes akácfa alá, és gyönyörködve figyeli a kis méheket, amelyek most is százával züm­mögnek a tömött virágfürtök körül, mi­közben alattuk pereg a szó róluk is, meg az akácfáról, amelyről mindenki tud va­lami érdekeset. Főleg azt, hogy ember­­emlékezet óta talán a legjellegzetesebb fája a magyar Alföldnek. Kevesen gon­dolnak arra, hogy voltaképpen jövevény­fa, az észak-amerikai Pennsylvania az őshazája, ahonnan alig háromszáz évvel ezelőtt, a tizenhetedik század elején te­lepítette át a párizsi füvészkertbe ritka díszfaként a francia király kertésze, monsieur Jean Robin, akinek érdemét Linné, a botanika atyamestere az akácfa nevében örökítette meg, adományozván a kedves fának a Robin Pseudoacacia nevet. Az akác tehát Párizsból indult el és csakhamar meghódította Európa déli országait, amelyekben igen gyorsan meg­honosodott és elterjedt, különösen a ho­mokos, száraz, köves, kavicsos vidékeken. A magyar erdészek is gyorsan megked­velték, miután alkalmasnak bizonyult ar­ra is, hogy megkössék vele az Alföld ha­szontalan futóhomokját. Úgy meghonoso­dott nálunk, hogy már a múlt század elején jellegzetes magyar fának tekin­tették, amit számos régi népdal és nóta bizonyít. Neve szinte vidékenként válto­zik. Hívják akácfának, akácnak, csipke­fának, agicának, koronafának, sőt néhol magyarfának is. Valójában nem is igazi akác, semmi köze sincs az „acaciák” né­pes családjához, a forró égöv egyes vi­dékein, különösen Afrika és Ausztrália területein honos mézgafákhoz, amint tu­dományos neve, a Pseudo-acacia is mu­tatja. Pseudó görög szó, csalókát jelent, a mi akácunk tehát álakác. Nagyon igénytelen, de annál hasznosabb növény. Erős, szálkás fája kiváló szerszámfa, a belőle készült gerendák, oszlopok, karók a tölgyfával is vetekednek. Nagyszerű tűzifa, viszonylag nem sokáig, átlag száz évig él,, de fiatal korában igen gyorsan növekszik. Szívós, jól bírja a fagyot és a szárazságot. A férgek sem tesznek ben­ne kárt. HA KEDVÉRE VALÓ A NYÁR, akkor — rendszerint augusztusban — másodszor is kivirágzik az akác, de hajlama van a folytonos virágzásra. A verőcei akácfák virágos ágain jól láthatók a nyár eleji virágok már terméssé ért maradványai, a friss virágfürtök szára alatt pedig azok fa virágrügyek rejtőznek, amelyek bizonyosan kinyílnának, ha meleg ma­radna az idő novemberig. A virágdíszben pompázó verőcei akác alá telepedett társaság egyik diákforma tagja ismét dúdolni kezdte a régi nótát, de némi szövegmódosítással, ilyenféle­képpen : Folyton nyílik az akácfa virága, Szerettelek galambom, de hiába ... Magyar László A főpolgármester Egerben A fővárosi tanács vendégeként hazánk­ban tartózkodó török delegáció — Ekrem Barlas ankarai főpolgármester vezetésé­vel — szerdán Egerbe látogatott. A vendé­geket dr. Lendvai Vilmos, a városi tanács vb-elnöke fogadta, majd tájékoztatta a város életéről, fejlődéséről. A vendégek és vendéglátók ezután megtekintették Eger történelmi nevezetességeit, új és épü­lő létesítményeit. Helyeslés és bírálat Vezetőségválasztás az MSZMP alapszervezeteiben A X. kongresszusára készülő Magyar Szocialista Munkáspárt alapszervezetei­ben körülbelül hat hete zajlanak a kom­munisták tanácskozásai. Augusztusban bonyolították le a beszámoló taggyűlése­ket, amelyeket a párt alapszervezeteinek elmúlt kétesztendei tevékenységét vitat­ták meg. A korábbinál nagyob teret kapott mind a beszámolókban, mind a vitákban az if­júság és a nők helyzete. A taggyűléseken egyébként újból kifejezésre jutott, hogy a pártagság általában egyetért az MSZMP politikájával, egész tevékenységével, nagyra értékeli a IX. kongresszus óta el­ért eredményeket, az ország belső fejlő­dését, helyesli pártunk, kormányunk kül­politikai irányvonalát. Ugyanakkor a kommunisták számos olyan problémára hívták fel a figyelmet, amelyek megoldá­sában, véleményük szerint, nem tapasztal­ható kellő következetesség. Indokolatlan­nak tartják egyes fogyasztási cikkek árá­nak emelkedését, erélyesebb fellépést követelnek a visszaélések elkövetőivel, a nyerészkedőkkel szemben. Szóvá tették az üzemek egy részében tapasztalható szer­vezetlenséget, az anyag- és alkatrész­­ellátás hiányosságait, felléptek a szocia­lista eszméktől idegen, kispolgári szemlé­let és magatartás megnyilvánulásai ellen, illetve a kulturális életünkben tapasztal­ható visszás jelenségekre, torzulásokra hívták fel a figyelmet. Ebben a hónapban — más témákkal —­ folytatódnak az alapszervezeti taggyűlé­sek: megtárgyalják a Központi Bizottság kongresszusi irányelveit és a szervezeti szabályzat tervezetét, új vezetőséget vá­lasztanak s küldötteket a felsőbb párt­szervek értekezleteire. A martfűi Tisza Cipőgyárban javítják a nők élet- és munkakörülményeit Ki építse fel a gyári lakótelepen az ABC-áruházat? Valamikor Bata néven ismerték a mart­fűi Tisza Cipőgyárat. A munkáslakások­ból egész kis kolónia alakult ki a gyár kö­rül. A lakótelep ma már kibővítve, újjá­varázsolva veszi körül az üzemet, amely hétezer embernek ad kenyeret. A hétezer cipőgyári dolgozónak több mint a fele nő. Aki belép a gyárkapun, valahogy úgy érzi, mintha hatalmas parkba csöppent volna. A bejáratnál szökőkút, medence. Végig a beton mellett virágok, fák, bok­rok. „Jó itt dolgozni — ez az általános vé­lemény —, második otthonunknak érezzük a gyárat, összefogunk, ismerjük egymás gondját, örömét, segítünk egymásnak, ahogy tudunk.” Kiss Tiborné, a gyár nőbizottságának titkára így jellemzi a nők helyzetét. — Nálunk olyan értelemben nincs nő­kérdés, hogy elhanyagolt állapotokon kel­lene javítani. Amikor a párt Központi Bi­zottsága tárgyalta a nők helyzetét, és ha­tározatot hozott érdekükben, azt állapít­hattuk meg: a martfűi gyárban jól dolgoz­tunk. Előzőleg felmértük a nagycsaládok, az egyedül álló gyermekes anyák helyze­tét és intézkedéseket hoztunk. Szeptem­berben például húszezer forint segélyt osztottunk szét a sokgyerekes családok között. Mások gyermekeit ingyenesen küldtük üdülni. Ez természetesen csak egy példa, nem is a legfontosabb. A rend­kívüli segélyezés nem helyettesítheti a nők életkörülményeinek állandó javítását célzó politikai és gazdasági munkát. — Milyenek a gyárban a nők kereseti viszonyai? — Aránylag jól keresnek az asszonyok, leányok — tájékoztat Czapor Nándorné, a piackutató és árupropaganda-osztály veze­tője, a nőbizottság aktivistája. — A jó szakmunkás 1900—2000 forint körül ke­res. — Azon a szalagon, ahol csak nők dol­goznak, most 3,5 százalékos béremelés volt — veszi át a szót ismét a nőbizottság titkára. — Igaz, itt nehéz a munka. Azt mondják, a cipőgyártás könnyűipari munka. Ahogy végigjárjuk az üzemrésze­ket, meggyőződhetünk, nem is olyan könnyű. Még a kemény férfikezeket is megviseli. Nyolc órát szalagon dolgozni, néha könnyű feladat. — Néhány perces tornával frissítjük magunkat mindennap — mondja Kiss Tiborné. — Kell egy kis másfajta mozgás az egyforma mozdulatok után. A gyárban háromműszakos munkarend van, de éjszakai beosztásban csupán nyolcvan nő dolgozik. A többiek mind egy- vagy két műszakban. A vállalat ve­zetősége most azt tervezi, hogy a jövő­ben egyetlen nőt sem dolgoztat három műszakban. S még egy érdekes adat: a gyermekgondozási segélyt jelenleg 666 asszony veszi igénybe. A következő kérdésem az általánosabb helyzetre vonatkozik. S megtudom, hogy Martfű, ez a Tisza-parti kis falu olyan, mint egy kertváros. A lakótelepen túl ker­tes házak sorakoznak, de a kertekben in­kább virágok vannak. Elvétve látni ki­sebb veteményes ágyakat, gyümölcsfákat Háztáji állatokat sem igen tartanak erre­felé, legföljebb csirkét. — Milyen az ellátás?­­ — Éppen a kertvárosi jellegből adód­nak az áruellátási gondjaink — mondják többen az asszonyok közül. — Itt minden­féle élelmiszert üzletben vásárolnak az asszonyok. Nem divat az állattartás, vagy a zöldségtermesztés. A martfűi boltokban viszont nincs megfelelő választék húsból, zöldféléből­, gyümölcsből és más élelmi­szerből. Ideje lenne nagy ABC-áruházat építeni Martfűn, amelyben a fűszertől a húsig minden kapható lenne. Van tehát gondjuk a martfűi munkás­asszonyoknak. Épül-e bolt, javul-e az el­látás? Nem tudni pontosan, mert az­ üzlet­­hálózat fejlesztése vontatottan halad: a helyi tanács illetékeseinek az a vélemé­nye, hogy a kívánt boltot a gyárnak kel­lene felépíteni. Nem lehetünk ebben az ügyben döntőbírók, de lenne egy javas­latunk: a legjobb lenne közös összefogás­sal teljesíteni a martfűi dolgozó nők ké­rését. Megérdemlik: Kátai Emma Magyar-osztrák megállapodás a Pinka szabályozásáról Hazánk és Ausztria között megállapo­dás született a két szomszédos területet érintő Pinka folyó szabályozásáról. Az osztrák Alpok alján eredő, s Körmendnél a Rábába torkolló folyó hatszor cserél „ha­zát”. Ennyiszer lép ki, illetve be magyar és osztrák területre. Gyakran hagyja el medrét, jelentős kárt okozva a mezőgaz­dasági és lakott területeken. A 38 kilométer hosszú, magyar érde­keltségi szakaszok több évig tartó szabá­lyozása 90 millió forintba kerül. Ennek so­rán háromszorosára nagyobbítják medrét, új átereszeket, hidakat építenek. A part­menti falvak, települések körtöltéseket kapnak. A Vízitervnél készülő tervek alapján a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság hajtja végre a munkát. Az első építési pe­riódusban, 1971—1974 között, 8 kilomé­ter hosszú szakaszt rendeznek. Ezzel egy időben Ausztriában is hozzálátnak a Pinka szabályozásához. Zalai közgazdászszervezet A Zala megyei, párt- és tanácsi vezetők a Magyar Közgazdasági Társasággal egyetértésben, megalakítják a társaság Zala megyei csoportját. Az, előkészítő munkákra szervező bizottságot hoztak létre, amely szerdán tartotta első ülését Elhatározták, hogy a megye közgazdászait és a közgazdasággal foglalkozó vezető ál­­lású dolgozóit összefogó szervezet alakuló ülését november közepén tartják.

Next