Magyar Hírlap, 1970. szeptember (3. évfolyam, 243-272. szám)
1970-09-21 / 263. szám
fAflGYBR Hírlap Saját(os) hírmagyarázatunk Meddig tart egy holtpont? Az attól függ, de annál mindenképpen tovább. Sokkal tovább. Annál, ameddig tartania kellene. Mert például azt olvasom, hogy október 4-től kezdve kétszer annyi üzlet tart nyitva vasárnap. Az újságíró szerint „az oly sokat szorgalmazott vasárnapi bevásárlási lehetőségek ügye végre elmozdult a holtpontról”. Meddig tartott ez a holtpont? Testvérek között is egy évtizedig. Hogyan mozdult el? Mintha arról olvastam volna, hogy az össztársadalmi érdekeltség biztosította a vállalati érdekeltséget, a vállalati érdekeltség pedig biztosította a személyi érdekeltséget. Nade mért nem előbb? Amikor évekig csak arról olvastunk, hogy a szakszervezet ellenáll, mert a dolgozók (persze a saját szakszervezetük dolgozói) pihenéshez való jogát nem hagyják csorbítani. A minisztérium pedig ugyanezt mondta. És most egyszerre kiderül, hogy van csodaszer, érdekeltség itt, érdekeltség ott, érdekeltség fenn, érdekeltség lenn, mint Figaro belépőjében, és máris kijön a kétszer annyi. De vajon olyan általános csodaszer-e ez a csodaszer? Ha jobban meggondolom, kételkedem benne. Mert itt van például egy másik holtpont, amelyről olvasok. A kiképzett tanárokról van szó, akik elmennek másfelé szerencsét próbálni. „Szégyelltem, hogy 40 éves koromban nem keresek annyit — indokolt egyikük —, mint egy közepes vagy elégséges eredménnyel végzett volt általános iskolai tanítványom 18—20 éves korában szakmunkásként vagy segédmunkásként. És elment az építőiparba művezetőnek. Harmincöt évfolyamtárs fiú közül csak egy vállalta a tanárságot — olvasom —, a pedagóguspálya elnőiesedik, a férfiak elmennek családfenntartónak. Hát ez bizony holtpont a javából, legalábbis hímnemben holtpont, nőnemben csak gyengélkedő pont. Namármost: segítene-e itt a személyi érdekeltség? Igen is, nem is. Több fizetés, több családfenntartás, de pedagógus sok van ám. És nemzetgazdasági szinten aztán egyszerre kiderülne, hogy ha itt elmozdulunk, máshol keletkezhetne holtpont. Aztán akkor azt kellene elmozdítani, és a végén még a pedagógusok elmennének fűszeresnek. Ám talán más módszer jobb. Nézzük csak. Holtponton van immár X1, sőt X plusz sok éve a vendéglátóipari minőségrontások ügye. Hát erre azt csinálták a mezőgazdasági kiállításon, hogy gyorsan végigrazziázták a vendéglátóipari egységeket, és csak úgy röpködtek az 5—700—1000 forintos büntetések, mert a kávéban nem volt benne a kávé, a szörpben a szörpszirup, a minőségi szalonnában a minőség. Elmozdult-e azonban ezzel a szigorral a holtpontról a minőségrontások ügye? Kétlem. A nevek és számok változtatásával réges-régi idők óta olvasok büntetésekről és újabb minőségrontásokról, becsapásokról, és újabb ellenőrzésekről és újabb büntetésekről — lánc, lánc, eszterlánc, nincsen vége, csak forgathatjuk. Holtpont. Avagy. „Szigorú intézkedésekkel biztosítják a közlekedés fegyelmét.” Ez cikkcím. Az intézkedések valóban szigorúak. Kellettek is, mert egyetlen hónapban hazánkban 165 halálos baleset történt az utakon. A szó szoros értelmében holtpont. De vajon segít-e majd tényleg a szigor, biztosítja-e a közlekedés fegyelmét? Hát... Amint olvasom, eddig is főként az utasok és az agresszívek okozták a baleseteket és azért — szemben egyes nyugati országokkal — nálunk az utasokkal és agresszívekkel nem bántak eddig sem kesztyűs kézzel. Van bizony egy olyan rossz érzésem, hogy fokozott szigor ide, fokozott szigor oda, lesznek még utasok, agresszívek ezután is, inkább leülik, így mulat egy magyar úrvezető. Tehát ha valami csökkenés mutatkozna is netán, a holtpont sokak számára a továbbiakban is halálos komolysággal jelentkezni fog. De hát ha sem a személyi érdekeltség, sem a szigor nem segít ki a holtpontról — a építkezések, javítás-szerelések, árdrágítások, munkafegyelem —, akkor mit lehetne még kitalálni? Mit is? Nem tudom. Holtponton vagyok. Gombó Pál Történelem pongyolában Austen Chamberlain, angol konzervatív államférfi a századfordulótól kezdve több ízben pénzügy- és külügyminiszter, a reakciós politika egyik kezdeményezője — oxfordi diák korában túlzó szemérmetességéről — vagy álszemérmességéről — volt híres. Lányokkal nem állt szóba, ha nőkről beszéltek előtte, elpirult — afféle bibliai József szerepét játszotta, brit változatban. Egy napon az unokahúga kopogtatott be kollégiumi szobájába. — Ó, te vagy az, Mary? — kérdezte riadtan az ifjú Chamberlain és miután a leányt beengedte, kinézett a folyosóra. — Nem látom a mamádat. — A mama otthon maradt — közölte a leány és kényelembe helyezte magát. — Ezúttal egyedül jöttem. Chamberlain a fejéhez kapott: — De Mary! Bármely pillanatban bejöhet valaki... A barátaim ... Mit gondolnak, ha egyedül itt találnak...? S amint az történni szokott, már kopogtak is az ajtón. A fiatalember gyorsan betuszkolta Maryt a paraván mögé, suttogva csendre intette, aztán erőt véve magán, felkiáltott: — Szabad! Egy idősebb úr lépett a szobába, bemutatkozott és bocsánatot kért az alkalmatlankodásért. — Most jöttem vissza Indiából —folytatta —, s első utam Oxfordba vezetett, hogy megnézzem az én kis diákszobámat, ahol hajdan négy gyönyörű szép esztendőt töltöttem. — Parancsoljon helyet foglalni — udvariaskodott kényszeredetten Chamberlain. Az öregdiák végighordozta szemét a szobán. — Ugyanaz a régi asztal — rebegte elérzékenyülten —, ugyanaz a régi szék... ugyanaz a régi paraván... Odalépett a régi paravánhoz, s ekkor megpillantotta a mögötte megbújt leánykát. — Ugyanaz a régi bohóság — mosolygott vissza megértően Chamberlainra, de a szemérmes Austen elvörösödve tiltakozott: — Uram, Ön téved, Miss Mary, az unokahúgom! A vendég meghatottan nézte a fiatalokat: — Elragadó — szólalt meg végük — Ugyanaz a régi füllentés. BIS „JELLEM"-KÉPECSEK Holdkóros Már kinézett magának a Holdon — pár száz holdat. Utcasarki rendőr Sarkangyal. Pedagógus. Tag Akad ilyen tag is némely közösségben: lagymatag. Horror vacui „Fejébe szállt a dicsőség.” — A dicsőség is oda száll, ahol űrt talál. Sűrítés Egy neves állambölcselő szerint: „A demokrácia lényege az, hogy nem kell félni és nem szabad lopni.” — Sajnos, ezt a szentenciát néhányan önkéntes összevonással úgy értelmezik, hogy nem félnek lopni. Konzervativizmus Még mindig a kasztrendszer híve. Sikkaszt Vezető - tekintély nélkül F8-IIX. Álláshalmozó Óvatos. Semmilyen kérdésben nem foglal állást. — Csak állást foglal. Álszerénység Lennhéjázás. Kritika Ikszipsz Ilonka alulmúlta önmagát. Klasszikus lóversenyző Sokra tesz. Kunszery Gyula öntelt tanerő GENERÁLTATAROZÁS APRÓSÁGOK EGY FELMONDÓLEVÉLBŐL Jöjj, Napocska! Csiklandozz! Cirógass! Szeretettel siessél fölém! Ágyamból élvezem gyöngédséged, Mivelhogy fölöttem nincs födém. SZOMORÚ DAL Megvert engem nagyon az Úristen, Csalfa lányka, hogy szerettelek! S megvert engem nagyon a közértes. Hogy megmorogtam a kenyeret. „Drága kartárs, példás a munkája. Meglátása többnyire helyes. Munkakörére mégsem alkalmas. Drága kartárs, ön becsületes.” PÉKÁRU Szegény főnök! Nem kerül már szájra, Hogy már megint mit tesz, mit mivel... Vad ügyfelek tegnap a büfében Ledöfték egy vajaskiflivel. D. E. HUMOR 1970. SZEPTEMBER 21. HÉTFŐ 9 Az autók szerelmese („Irodalmi" riport) Itt él közöttünk, szinte észrevétlenül. Mi gyalogosok nem is tudunk róla, csak az autótulajdonosok rettegik őt, babonás tisztelettel. Homlokba fésült haját, vizenyős szemeit látva, szinte nem is gondolná az ember, hogy már huszonöt alkalommal oldott kereket egy-egy gazdátlanul parkoló, jóképű gépkocsival. Éppen munkában találom: egy álslusszkulcsot reszelget azokkal a precíz, határozott mozdulatokkal, amelyek oly jellemzőek az elhivatott emberekre. Mikor elmondom, hogy szeretném olvasóimnak bemutatni őt, s boncolgatni azt a fáradhatatlan érdeklődést, amit a magukra hagyott autók iránt tanúsít, szerényen szabadkozik. Magának való ember, lehetőleg kerüli a feltűnést. Csak amikor Dock rummal kínálom, oldódik föl. — Az jöhet — mondja. — Mindig azt szokok inni vezetés előtt! — Mi a titka? — faggatom. — Hogy jutott el a jubileumi autóig? — Már gyermekkoromban vonzódtam a járművek iránt — emlékezik. — Persze, akkoriban még csak kerékpárokat, rollereket lophattam. Nem volt könnyű, de tudtam, hogy egyszer fölvirrad nekem is ... Ó, küzdelmes inasévek, ismerkedés a veszéllyel, áldozatok és kudarcok — a szakmáért! Ám azután annál gazdagabban érett be a tapasztalatok termése, és egy szép napon elérkezett az igazi feladat. Talán kétszázat is vert a szíve a megismételhetetlen percben, amikor az első autót ellopta. Fiatalos mohósággal taposta a gázpedált, szinte dalolt a karburátor, ahogy száguldott a fényes országúton, és amikor megelégelte, úgy csapta oda az első fához a kocsit, elfogódottság és kímélet nélkül, ahogy csak a nagyon tapasztalt, nagyon részeg autótolvajok tudják. Az árokból, már mint meglett férfi tápászkodott föl, szigorú mosollyal a szája szögletében és egy mély sebbel a homlokán. És jöttek a dolgos hétköznapok. Szalmaözvegy Mercedesek és facér Skodák, sőt, egy fülledt nyári alkonyon egy büszke Buick is megnyitotta előtte ajtaját. Ekkor már szenvedéllyé,nemesült benne a szakmai öntudat. Egyszer egy tűzoltóautóval akart leruccanni Almádiba, de Szabadbattyánnál otthagyta, csak azért, mert nem tudott még szirénázni. Büszke arra is, hogy egyetlen betétlapját se vették el — igaz, hogy nem is volt neki. Néha ugyan meg kell küzdenie egyesek értetlenségével, rebesgetik, hogy némely hatóságok se nézik jó szemmel munkásságát, de hát ő nem sokat törődik a mendemondákkal. Csak az fájt neki, amikor egy tiltott helyen parkoló Trabanttal jóhiszeműen odébb lavírozott a Margitszigetről, és teljesen szabályosan landolt Derekegyházán — és emiatt (!) körözték hetekig. — Bizony — sóhajt kesernyésen —, nem volna szabad érelmi formaságok miatt kellemetlenkedni egy embernek, aki a KRESZ szellemében járt el. — Más járművek nem érdeklik? — kérdem. — Nem — rázza meg öntudatosan lobogó sörénnyel ékített fejét. — Csak kontárok lopnak motorkerékpárt, meg dömpert. Az nem úri dolog! — Saját kocsira még nem gondolt...? — Egyszer, talán... gondolkodik el. — Ha majd megöregedtem. De amíg fiatal vagyok, és másnak kocsija van, nem kötöm le magam. Garázs, benzin, generál — egy kocsi drágább, mint egy feleség. Nem nekem való! Szavaiból az új típusú ember egészséges kalandvágya tüzel, nehézségektől sem csüggedő optimizmusa átsüt acélos tekintetén. Még tűnődve figyelem egy darabig, amíg diszkréten feszegeti egy halványzöld Moszkvics ajtaját, aztán keményen kezet rázunk. Parolája nyomán — mint pecsét egy régi mesterség céhlevelén — még sokáig sajog markomban a hajdani lókötő zsiványok hősi, s íme föltámadt virtusa. Kaposy Miklós