Magyar Hírlap, 1970. szeptember (3. évfolyam, 243-272. szám)

1970-09-11 / 253. szám

Magyar Hírlap , 1970. SZEPTEMBER 11. PÉNTEK A NAP HÍREI bélyeget ad A közért Fejlesztik a budapesti nevelőotthonokat Az állami gondozásra szoruló buda­pesti gyermekekre az új tanévben is megkülönböztetett figyelmet fordítanak a fővárosi oktatási szervek. A különböző típusú nevelőotthonokban, az értelmi és érzékszervi fogyatékosok intézeteiben kö­rülbelül 6000 gyermeket gondoznak, akik­nek egész évi ellátása az intézmények fenntartási költségeivel együtt meghalad­ja a 150 millió forintot. A központi in­tézmények, nevelőotthonok nyári tataro­zására például mintegy nyolcmillió fo­rintot költöttek. Kicserélték a korszerűt­len felszereléseket. Az intézeti elhelyezés iránti igény egy­re fokozódik, s ez szükségessé teszi az otthonok hálózatának bővítését. A negye­dik ötéves tervidőszakban körülbelül 800-zal növekszik a nevelőotthoni helyek száma. A Róbert Károly körúton már megkezdték egy 250—260 személyes új otthon berendezését, s ugyancsak a kö­vetkező években új intézményt kap 160 gyengén látó gyermek. Pilisszántón gyógypedagógiai intézetet rendeznek be 12—18 éves fiúk részére; a mintegy 100 személyes intézmény a jövő ősszel nyí­lik meg. A Icuka, jöjjön fel hozzám, nézze meg a Közért-bélyeg gyűjteményemet. (Kallus László karikatúrája) Verekedésért nyolc hónap Tóth István 38 éves tatai kubikos Al­másfüzitőn, ittas állapotban összevereke­dett brigádvezetőjével, s dulakodás köz­ben agyrázkódást szenvedett. A kihívott rendőrt sértegette, s meg akarta ütni. Hasonló hangot használt a körzeti orvos­sal, majd kórházba szállítása után, az ot­tani orvossal, ápolónővel, portással szem­ben is, és beverte a portásfülke ablakát. Tóth Istvánt az Esztergomi Megyei Bíró­ság hivatalos személy elleni erőszak kí­sérletéért jogerősen nyolchónapi szabad­ságvesztésre ítélte. CSEHSZLOVÁK GYERMEKKÖNY­­VEKBŐL nyílik kiállítás szeptember 12-én, szombaton déli 12 órakor a Fővá­rosi Művelődési Házban, a budapesti Csehszlovák Kultúra, a bratislavai Mindo Letá és a prágai Albatros ifjúsági kiadó rendezésében. A MAGYAR—LENGYEL TÖRTÉNEL­MI KAPCSOLATOK EZER ÉVE című kiállítás, amelynek anyagát a budapesti Nemzeti Múzeum és a­­krakkói Wawel Múzeum dolgozói közösen állították ösz­­sze, az elmúlt hónapokban több százezer látogatót vonzott. A kiállítás október ele­jétől Budapesten is megtekinthető. A ZRÍNYI KÖNYVKIADÓ érdekessé­gei a következő hetekben: Sós György Három kívánság című regénye, a legna­gyobb, jelenleg élő csehszlovák atomfizi­kus, F. Behounek könyve a nácik máso­dik világháborúbeli nehézvízüzeméről, valamint Szmirnov és Popkov Három nap a halál árnyékában című, izgalmas műve egy határmenti szovjet repülőörs életé­ről. A BALATONFÜREDI ANNABELLA-SZÁL­­LÓBAN hirtelen rosszul lett és meghalt Luigi Zadra 39 éves mérnök, olasz állampolgár, trentói lakos. A helyszínre érkezett bizottság bűncselekményre utaló körülményt nem talált. A NEMZETKÖZI ÉPÍTÉSZ SZÖVET­SÉG kezdeményezésére Moszkvában ti­zennégy ország építészei vitatják meg a sportlétesítmények építésének problé­máit. A szemináriumon részt vesznek a magyar építészek képviselői is. SZABÓ ZOLTÁN festő- és grafikusmű­vész kiállítása nyílt meg tegnap Dunaúj­városban, a Képcsarnok Vasmű úti kiállí­tási termében. Ezzel a főként portrékat alkalmazó gyűjteménnyel indult el a du­naújvárosi őszi tárlatok sorozata. „BARÁTI EGYSÉGBEN” CÍMMEL csü­törtökön dokumentációs kiállítás nyílt Székesfehérvárott, a tiszti klubban. A ki­állítás az NDK húszéves fejlődését szem­lélteti. BÖBE ma mutatkozik be a főváros kö­zönségének. A Veszprémi Állatkert rend­kívül tanulékony nőstény csimpánza, a több éves kísérlet során egy kiállításra való anyagot „alkotott”. Az Országos Me­zőgazdasági Kiállításon pénteken délelőtt nyílik meg Böbe tárlata, s ugyanott be­mutatják a majomról készült, két leg­újabb filmet is. A NOVOSZTYI HÍRÜGYNÖKSÉG (APN) alapító tanácsának ülésén felmen­tették az APN elnöki tisztségéből Borisz Burkovot, aki nyugdíjba megy. A hírügy­nökség elnökévé Ivan Udalcovot válasz­tották meg. DAMASZKUSZBA UTAZOTT csütör­tökön a KISZ Központi Táncegyüttese és Zenekara, a damaszkuszi nemzetközi vá­sár alkalmából rendezendő kulturális szemlére. Az együttes szeptember 12-től 16-ig vendégszerepel Damaszkuszban, majd Libanonba utazik, ahol szeptember 18-tól 23-ig mutatja be műsorát. A LOTTÓ JUBILEUMI SORSOLÁSÁT ma délután, fél hat órai kezdettel, az Ál­lami Népi Együttes Corvin téri székházá­ban rendezi a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. A húzásról a televízió hely­színi közvetítést ad. A MAHART KÖZLI: A menetrend szerint Budapestről 15 órakor induló esztergomi Si­rály szárnyashajójárat technikai okok miatt szeptember 12-én nem közlekedik. SERGIUSZ GRUDOWSKI lengyel fes­tőművész akvar­ellj­éiből nyílik kiállítás ma este a Lengyel Kultúra nagytermé­ben. A tárlatot dr. Stanislaw A. Sochacki, az intézmény igazgatója nyitja meg. NEMZETKÖZI MATEMATIKAI KOL­LOKVIUM kezdődik szeptember 14-én Miskolcon, a Nehézipari Műszaki Egye­tem matematikai tanszékének rendezésé­ben. A VÍRUSKUTATÁSRÓL rendezett csü­törtökön ülést a Magyar Tudományos Akadémia mikrobiológiai kutatócsoportja. C. H. Chang párizsi és D. C. Burke Co­ventry­ professzor tartott előadást a szervezet védekezésében fontos szerepet játszó, Interferon nevű, a sejteken terme­lődő anyagról. A MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ szeptember 17-én kezdődő új évadjában az idén végzett, fiatal zeneakadémiai nö­vendékek is bemutatkoznak: Forgács Jú­lia, Csengeri Adrienne, Kovács Kolos és Ötvös Csaba. Új tagja a társulatnak Né­meth József baritonista, aki a Szovjet­unióban készült fel művészi pályájára. SINKOVITS IMRE alakítja Liszt Fe­rencet a Szerelmi álmok című, az októ­ber 29-én kezdődő szovjet kultúra napjai alkalmából bemutatásra kerülő, kétrészes, magyar—szovjet koprodukciós alkotás­­ban. A MAGYARORSZÁGI DÉLSZLÁVOK Demokratikus Szövetsége politikai nagy­gyűléseket és délszláv kulturális esteket rendez a körmendi járás több községé­ben. Csütörtökön Kétvölgy községben tar­tottak népgyűlést, amelyen Eperjesi Ernő, a szövetség képviselője mondott beszé­det, utána a tököli délszláv művészeti cso­port adott műsort. Ma Szaponyfaluban, szombaton Rábatótfalun, vasárnap pe­dig Felsőszölnökön és Alsószölnökön ke­rül sor hasonló eseményekre. JOSEPH COMITS francia ifjúsági és sport államtitkár csütörtökön délelőtt meglátogatta a Testnevelési Főiskolát, majd különböző fővárosi sportlétesítmé­nyeket tekintett meg és délután elutazott hazánkból. A MAGYAR AMATŐRCSILLAGÁ­­SZOK különleges „alkotásokkal’’ vonul­nak fel a szeptember 12-én nyíló „Csi­náld magad” barkácsoló kiállításon. Több mint 15 olyan távcsövet mutatnak be, amelynek készítése az amatőrök meglepő ötletességéről tanúskodik. Láthatók lesz­nek egészen komoly, szinte tudományos igényeket kielégítő távcsövek is. AZ V. NEVELÉSÜGYI KONGRESZ­­SZUS szervező bizottsága csütörtöki ülé­sén megvitatta annak a beszámolónak a tervezetét, amelyet Péter Ernő, a Peda­gógusok Szakszervezetének főtitkára tart majd a szeptember 28-án összeülő ta­nácskozáson. NEMZETKÖZI KUTYAKI­ÁLLÍT­ÁS lesz a mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállításon szombaton és vasárnap. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesüle­te által szervezett seregszemlére 11 or­szágból 1860 kutyát neveztek, 85 fajta képviseletében. A BARTÓK-JUBILEUM alkalmából ünnepi sorozatot sugároz a Magyar Tele­vízió. Megszólalnak benne a nagy ma­gyar zeneköltő külföldi művésztársai, ba­rátai, a műveit elsők között megszólal­tató karmesterek, szólisták. A sorozat egyik érdekessége lesz Bartók özvegyé­nek, Pásztory Ditta zongoraművésznőnek közreműködése. A SZÁZEZER TONNÁS AQUARIUS nevű li­­ban­oni tartályhajó Maszkát partjai mentén összeütközött a Szvetlogorszk nevű 9500 tonnás szovjet fehérhajóval. A libériai hajó kigyulladt, a szovjet hajó is károkat szenvedett. HEVES TŰZ ÜTÖTT KI tegnap a Strasbourg nyugati külvárosában , Cronenbourgban levő nukleáris központ laboratóriumában. A tűznek egy sérültje van, az anyagi kár jelentős. Nem sokáig tart már a meleg A hét közepén beköszöntött nyári idő­járás előreláthatólag mára is megmarad, s a hőmérsékletek országszerte elérik a 24—28 fokot, mondotta csütörtöki tájé­koztatójában dr. Tardos Béla, a Központi Meteorológiai Intézet tudományos főmun­katársa. Sajnos, azonban ez a szokatlanul kellemes idő nem tart sokáig. Nyugat- Európában ugyanis folytatódik az erősen hűvös, óceáni levegő beáramlása a konti­nens területére, és bár e légtömegek északkelet felé haladnak, pályájuk foko­zatosan keleti irányba tolódik el, így a hét végére hazánk is bekerülhet a kelle­metlen idő zónájába. Várhatóan a nyári melegből ismét visszazuhanu­­ a hűvös, őszi időjárásba. Mivel Nyugat-Európában igen nagy utánpótlása van még a hideg beáramlás­nak, felkészülhetünk arra, hogy ha ez az áramlás valóban fölénk érkezik, ide is tartós, hűvös időt szállít. A csütörtökön elkészített távolabbi előrejelzés szerint hétfőig a legalacso­nyabb éjszakai hőmérsékletek 11—17, a legmagasabb nappali hőmérsékletek előbb 23—28, később 18—23 fok között lesznek, öt milliméteres vagy annál nagyobb csa­padék az ország területének 90 százalékán várható, de csak az említett időszak má­sodik felében. Felhős idő A várható időjárás péntek estig. Hajnal­ban párásodás, néhány helyen ködképző­dés. Napközben időnként megnövekvő fel­hőzet, délután északnyugaton átfutó eső le­het. Megélénkülő déli, délnyugati szél. Leg­magasabb nappali hőmérséklet: 23—28 fok között. A Duna vízállása tegnap Budapestnél 442 mtiméter volt. Súlyos és halálos balesetek A XVIII. kerületben, a Gyömrői út és az Ig­­lói út kereszteződésénél Gödör Elemér 40 éves budapesti gépkocsivezető teherautójával nem adott elsőbbséget, és összeütközött egy mo­torkerékpárral. A baleset következtében a mo­torkerékpárt vezető Nagyszegi László 23 éves vecsési lakatos olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A motorkerékpár uta­sát, Petrányi István 26 éves vecsési asztalost súlyos sérüléssel kórházba szállították. A rend­őrség Gödör Elemért őrizetbe vette. A XX. kerületi Nagykőrösi út 55. számú ház előtt tilos helyen ment át Németh Zoltán 51 éves részlegvezető, s egy motorkerékpár el­ütötte. A mentők súlyos sérüléssel szállították kórházba. Az Üllői út és a Könyves Kálmán körút ta­lálkozásánál Medveczky Lajos 69 éves kereske­dő, budapesti lakos, a mozgó 32-es villamosról leugrott, súlyos sérüléssel kórházba került. A Dohány utca és a Kazinczy utca sarkán Purázs László 23 éves taxisofőr nem adott el­sőbbséget, és elütötte Guth Andrásné 28 éves budapesti háztartásbelit. A taxi ezután egy 5-ös jelzésű autóbusszal ütközött össze. Guth Andrásnét a mentők súlyos sérüléssel szállí­tották a kórházba. A taxi és az autóbusz meg­rongálódott. Purázs László ellen eljárást indí­tottak. A Bartók Béla út és a Tétényi út kereszte­ződésénél Gocza György 39 éves budapesti gépkocsivezető a 7/C jelzésű csuklós autóbusz­­szal a kijelölt gyalogátkelőhelyen elütötte Ha­lász Józsefné 74 éves budapesti nyugdíjast. Az idős asszonyt a mentők súlyos sérüléssel vit­ték kórházba. Az autóbusz vezetője ellen el­járás indult. Rákoskeresztúron, a Pesti út és a Babvirág utca torkolatánál Babinszki János 19 éves gép­kocsivezető, szentmártonkátai lakos tehergép­kocsijával szabálytalanul kanyarodott, s ösz­­szeütközött egy lovas kocsival. A balesetnél a kocsi hajtója, Novák Jánosné 48 éves háztar­tásbeli és a kocsin utazó Recsmánn Pál 65 éves nyugdíjas súlyosan megsérült. Mindkettőjüket kórházba szállították, a teherkocsi vezetője el­len eljárás indult. A Dózsa György út és a Lehel út kereszte­ződésénél Szali Tibor budapesti, 18 éves segéd­munkás, piros jelzésnél ment át az úttesten, s elütötte egy teherautó. A figyelmetlen gyalo­gost súlyos sérüléssel kórházba szállították. A Szentendrei úton Válent Rozália 74 éves nyugdíjas körültekintés nélkül ment át az út­testen, és egy motorkerékpár elütötte. Súlyos sérüléssel kórházba szállították. Figyelmetlenül kerékpározott Orosháza és Tótkomlós között Keresztes József 54 éves osz­­tag, és egy személygépkocsi elütötte. Az össze­ütközésnél az autó felborult. Keresztes a hely­színen meghalt, a gépkocsi három utasa köny­­nyebben megsérült. Elgázolta egy autóbusz Sőréd községben Né­meth Andrásné 59 éves háztartásbelit, aki fi­gyelmetlenül át akart menni az úttesten. Né­­methné belehalt sérüléseibe. Révész Gábor Ferenc 28 éves tsz-tag Öcsöd község határában ittasan tolta motorkerékpár­ját, az úttesten megbotlott, elesett, és elaludt. Kövér Ferenc 22 éves lakatos motorkerékpár­ral közlekedve, a hajnali órákban nem vette észre az úttesten fekvő embert, és elgázolta. A halálos végű baleset körülményeit vizsgálják. Budapesten, a IX. kerületben, a Mester utca és a Tóth Kálmán utca kereszteződésében egy 20-as jelzésű villamos halálra gázolta a 12 éves Jávor Lászlót. A baleset ügyében a vizsgálat folyik. Olasz könyvkiállítás Olasz könyvkiállítást nyitott meg csü­törtökön a budapesti, Liszt Ferenc téri Könyvklubban dr. Simó Jenő művelődés­­ügyi miniszterhelyettes és dr. Elio Rosati olasz művelődésügyi államtitkár. Az olasz könyvkiadók a legutóbbi római majd milánói magyar könyvkiállítás vi­szonzásaképpen hoztak bőséges gyűjte­ményt: 1600-féle albumot, képzőművé­szeti atlaszt, szépirodalmi művet. A ki­állításon számos magyar mű olasz fordí­tása is szerepel, többek között Ady Endre, József Attila, Déry Tibor, Illyés Gyula, Németh László, Fejes Endre művei. A kiállítás szeptember 20-ig tekinthető meg, október 8-tól pedig két héten át Szegeden is bemutatják. Visszatért az öreg halász A Gemenci Állami Erdő- és Vadgazda­ság visszahívta a már harmadik éve nyugdíjban levő halászmesterét, Fehér Ferencet, akinek csaknem félévszázados tapasztalata nagyon elkel még a vadre­zervátum haltenyésztésében. A vadrezervátum vendégeinek körében a különleges halászlé főzésével is tekin­télyt szerzett Ferkó bácsi segítségével szakszerűen benépesítik a gemenci erdő halastavait, a Duna holtágait. Fehér Fe­renc örömmel „mondta fel” nyugdíját, s nagy kedvvel látott újra munkához a de­­csi holtágnál. Kozmetikai cikkek az NDK-ból Csütörtökön bemutatták a sajtó képvi­selőinek a BNV 42-es számú pavilonjá­ban pénteken megnyíló kozmetikai, ház­tartási, vegyi cikkek és autóápolási sze­rek kiállítását, amelyet az NDK-beli Chemie export-import külkereskedelmi vállalat rendez. Közölték, hogy a Kon­­sumex Külkereskedelmi Vállalattal már korábban hosszú lejáratú szerződést kö­töttek, s magyarországi exportjuk értéke ebben az évben mintegy hárommillió ru­belt tesz ki. HALÁLOZÁS CSÁNYI DEZSŐ, a munkásőrség Győr- Sopron megyei parancsnoka 44 éves korá­ban betegség következtében elhunyt. Fia­tal kora óta — negyedszázadon át — a pártnak, a szocializmusnak, a néphatalom védelmének hűséges harcosa volt. A fel­­szabadulás után az ifjúsági mozgalomban dolgozott, majd hosszú ideig a Dunai Vasmű, a Magyar Vagon- és Gépgyár, s Győr város pártbizottságának titkára volt. Megyei munkásőrparancsnoki tisztsége előtt osztályvezetőként dolgozott a Győr- Sopron megyei pártbizottságon. Halálával a megye kommunistái és a munkásőrség a szocializmushoz mindvé­gig hű kommunistát, harcostársat vesz­tettek el. Csányi Dezsőt a Győr-Sopron megyei pártbizottság és a munkásőrség országos parancsnoksága saját halottjának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés. Vaklárma volt a Narhvalen nevű dán tengeralattjáró eltűnése A dán haditengerészeti parancsnokság szerdán este eltűntnek nyilvánította a Narhvalen nevű 370 tonnás tengeralattjá­rót. Az 1965-ben épített hajó 21 főnyi sze­mélyzetével a Skagerrak-tengerszorosban tartózkodott és éppen egy NATO-hadgya­­korlatra igyekezett, az esti rutinjellegű ellenőrzés során azonban szerdán nem sikerült rádiókapcsolatot létesíteni vele. A dán flotta riadókészültséget rendelt el, megkezdődött a kutatás, amelyben nor­vég, dán és brit hajóik is részt vettek. A kutatást megnehezítette a tengerszoros­ban tomboló vihar, csütörtökön hajnal­ban azonban megpillantották a tenger felszínén veszteglő Narhvalent. A jelen­tések szerint a hajó fedélzetén minden rendben van, a pánikot mindössze az okozta, hogy a rádióadó felmondta a szol­gálatot. Csikóárverés Bábolnán Több mint 14 ezer dollár értékű egy­éves csikó cserélt csütörtökön gazdát a Bábolnai Állami Gazdaság nemzetközi árverésén. Az idén minden eddiginél na­gyobb volt az érdeklődés. Tavaly öt or­szág nyolc képviselője, az idén hét or­szág 14 cége vett részt az aukción. Első ízben érkeztek Lengyelországból, Olasz­országból, Romániából. Sokakat vonzott Tikett felvezetése. A 18 hónapos csikó ugyanis testvére Isztopirinnek, a két hét­tel ezelőtt Baden-Badenben megtartott nemzetközi verseny fölényes győztesének. Mindkettőjük apja a világhírű Imperiál. A legmagasabb áron a Nikotin nevű pej mén kelt el, Jugoszláviába kerül. Apja a többszörös derby győztes Nem igaz.

Next