Magyar Hírlap, 1970. október (3. évfolyam, 273-303. szám)

1970-10-18 / 290. szám

81970. OKTÓBER 18. VASÁRNAP NÉPGAZDASÁG - VILAGGAZDASAG Magyar Hírlap A negyedik ötéves terv lakásépítési programja (2.) Nyolcvan százalékkal többet épít az állam­­ Újabb házgyárak — Segíthetnek a vállalatok is — összefogás Négyszázezer új lakás épül öt év alatt, 1975 végéig — írtuk tegnapi cikkünk­ben, hozzátéve: ennyi hiányzik a még az egymillió új otthonból, amelyeknek a 15 éves lakásfejlesztési program keretében kell elkészülniük. Mielőtt beszélgető partnerünk, Szilágyi Lajos építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes a ne­gyedik ötéves terv lakásépítési program­jának erőforrásonkénti megoszlásáról szólna, tekintsük át, hogy a már kész 600 ezer lakásból mennyit épített az állam és mennyi készült magánerőből Változó arányok A második ötéves terv időszakában — amikor 51 ezer lakás épült Budapesten, 93 ezer a vidéki városokban, 138 ezer pe­dig a községekben — 104 ezer lakás ké­szült állami és 178 ezer magánerőből. A néhány hét múlva záruló harmadik öt­éves tervben Budapest 57 ezer, a vi­déki városok csaknem 114 ezer és a köz­ségek 146 ezer lakásából mintegy 104 ezret épített az állam és 213 ezer készül magánerőből. Vagyis, tíz év alatt a 600 ezer új otthonnak több mint egyharma­­dát, 280 ezer lakás építését vállalta az állam. — A negyedik ötéves tervben lényege­sen megváltozik ez az arány — mondta Szilágyi Lajos miniszterhelyettes. — Az állami lakások előirányzata 185 ezer; a tervidőszak folyamán kell vizsgálni, hogy felső határként elérhető legyen a 200 ezer. Bárhogyan alakul is, mintegy 80 százalékkal feltétlenül több lakást épít az állam, mint a mostani tervidőszak­ban. Százhetvenezer központi, úgyneve­zett célcsoportos lakás épül, vagyis a la­kásépítésre szánt összeget a tanácsok más célokra nem használhatják fel. A 215 ezer magánlakásból 65 ezer társasházak­ban, zömmel a városokban és az ipar­vidékeken épül, és 150 ezer lesz az új családi házak, a falusi új otthonok szá­ma.­­ Szeretném megemlíteni azt is, hogy a népgazdaság lakásépítési programját saját pénzeszközeikből nagymértékben segíthetik a vállalatok is. Eddigi tapasz­talataink nem túl biztatóak, meglehető­sen bátortalanul, nehézkesen élnek ezzel a jogukkal. Jóllehet, a vállalatok az éves nyereségből képzett fejlesztési alap tíz százalékát költhetnék arra, hogy otthont teremtsenek lakásgondokkal küzdő, meg­becsült dolgozóiknak, mégis a rendel­kezésükre álló összegnek eddig csupán töredékét fordították a lakásépítés támo­gatására. Ezért tervezünk egyelőre csu­pán 15 ezer nem célcsoportos, állami lakást, de a vállalatokon is múlik, hogy a felső mércéül állított kétszázezres szá­mot megközelíthessük, elérhessük.­ lakásfej­les­ztési programot is; a kettő egymástól elválaszthatatlan. Panel­­üzemeink az ötvenes évek végén, a hat­vanas esztendők elején kezdtek termel­ni, az első házgyár pedig 1965 óta gyárt­ja a lakásokat. A fővárosban jelenleg három házgyár működik, a negyediket pedig várhatóan 1973-ban adjuk át. A harmadik ötéves tervben épült fel a győri és a miskolci gyár, csaknem kész a debreceni házgyár és jövőre avatjuk a szegedit. A felfutás mértékét jelzi, hogy — amíg a mostani tervidőszakban mint­egy 40 ezer lakás épült panelből —, a negyedik ötéves terv már 150—152 ezer paneles lakással számol. A házgyárak éves kapacitása az idei 11,8 ezerről 1975-re 25,1 ezerre nő! Korszerű módszerek — Ha a már meglevő és épülő panel­üz­emek, házgyárak kapacitását vesszük alapul, mintegy 12—13 ezer lakás panel­­szükséglete még megoldatlan, ezért a ne­gyedik ötéves tervben további házgyára­kat kell építenünk, s a fejlesztésnél már gondolni kell az ötödik ötéves terv vár­ható feladataira is. A Dunántúlon és az Alföldön vannak még olyan területek, ahová csak távolból szállíthatnánk kor­szerű építési anyagot, nyilvánvaló tehát, hogy azon a vidéken épülnek majd az új házgyárak.­­ Továbbra is sok, 44 ezer lakás épül blokkos technológiával, egyéb korszerű módszerekkel pedig 27 ezer lakás készül. Az öntött technológia mellett jelentős szerep jut az alagútzsaluzatosnak is; mintegy 22—24 zsaluzó berendezést ren­deltek az állami és a tanácsi vállalatok, a szövetkezetek; néhánnyal már meg is kezdték az építést. Szeretném előrebocsá­tani: a zsaluzó berendezések csak akkor lehetnek hatékonyak, ha megoldódik a válaszfalak és a homlokzati elemek elő­re gyártása is! Ellenkező esetben megnő az élőmunka-ráfordítás és ez az árak­ban is tükröződhet... Summázva: leg­alább 220 ezer lakás épül korszerű tech­nológiával; a 260 ezer többszintes épü­letben megvalósuló lakásnak 84 száza­léka. — Az építőipari szövetkezetek, ame­lyek ezekben az években köztudottan kevesebb lakást építenek, mint korábban, hogyan tesznek majd eleget a növekvő feladatoknak? — Valóban, az építőipari szövetkeze­tek tavaly 3,5 ezerrel kevesebb lakást építettek, mint 1967-ben. A lakosság ré­szére végzett építőipari tevékenységük és a fő profiljukba tartozó felújítási munka egyaránt visszaesett. A negyedik ötéves terv időszakában legalább az ere­deti arányokat szükséges visszaállítani. Ahhoz, hogy a tervezett 53 ezer lakást megépítsék, nekik is fokozatosan rá kell térniük a hagyományos építési mód mellett a korszerű technológiára is. Vállalati társulások — Az ÉVM minden segítséget megad számukra, hogy a közép- és nagyblokk­­ellátást biztosítsa; az általuk épített la­kások mintegy 35—40 százalékát célsze­rű ezzel a technológiával megépíteni. Al­kalmazzák majd az alagútzsaluzatos technológiát is, de ez meglehetősen ma­gas követelmény velük szemben. Ezért helyeselnénk, ha a szövetkezetek bizo­nyos építési feladatok megoldására tár­sulnának az állami és a tanácsi vállala­tokka­, és az együttműködés számos ha­tékony formáját alakítanák ki. A beton­­gyártásra, a kiegészítő szerkezetek gyár­tására, a nagyobb gépek kölcsönzésére gondolok elsősorban, de a paneles épít­kezéssel is szeretnénk megismertetni a szövetkezeteket; mintegy kétezer lakás­hoz való panel gyártását tervezzük a ré­szükre.­­ Ahhoz, hogy 1975-ig a tervezett 400 ezer lakás megépüljön, valamennyi épí­tőipari szervezetnek megfeszített mun­kát kell végeznie. Ez indokolja az egy­mást segítő összefogást. Földes Tamás És a kivitelezés? — ... És természetesen a kivitelező­kön! Hallhatnánk arról is, hogyan oszlik meg a négyszázezer lakás az állami és a tanácsi vállalatok, továbbá az építőipari szövetkezetek között? — A lakások 70 százalékát, szám sze­rint 280 ezret a szocialista építőiparnak kell elkészítenie; kisipari és házilagos, lakossági saját kivitelezéssel legalább 120 ezer lakás megépítését lehet reálisan fel­tételezni. A szocialista építőiparon belül elsősorban az ÉVM vállalataira hárul rendkívül nagy feladat: kétszázezer új lakást építenek, és ez csaknem kétszere­se a harmadik ötéves terv produktumá­nak. A másik nagy kivitelező szektorra az építőipari szövetkezeteknek kell fel­fejlődniük: 53 ezer lakás vár rájuk. A tanácsi építőipari vállalatoknak elsődle­ges feladatuk a felújítás, a karbantartás. Mint már szóltunk róla, ez sem csekély követelmény, hiszen a lakóház-fenntar­tási munkálatok növekedése az új lakás­építés ütemét is meghaladja, de 17 ezer új lakást is várnak tőlük.­­ Ismerve az­ építőipar létszám- és kapacitásgondjait, hogyan lehet majd valamennyi szektorban egyaránt nagy, és a tervidőszakban is évről évre növek­vő feladatokat ellátni? — Mindenekelőtt a korszerű építési technológiák széles körű alkalmazásával, a gyártó bázisok további fejlesztésével. Köztudott, hogy a leghatékonyabb épí­tési mód a paneles, azon belül is első­sorban a házgyári. Ha majd egykor az építészek a paneles építési módra hivat­koznak, alighanem megemlítik a 15 éve. A X. kongresszus irányelvei Növekvő termelékenység A X. kongresszus irányelveiből: „Az ipari termelés 32—34 százalékos nö­vekedésének 75—80 százalékát a munka termelékenységének javulásával kell elér­ni; a mezőgazdaság termelése — a foglal­koztatottak számának további csökkenése mellett — az előző öt év átlagához képest 15—16 százalékkal növekedjék." Mint látható, a következő évek egyik legfontosabb feladata a munka termelé­kenységének jelentős fokozása. Ez azonban nyilvánvalóan nem öncél, hanem eszköz, amellyel a termelést, ennél fogva a fo­gyasztást növelni lehet. Érdemes részlete­sebben foglalkozni a termelékenység fo­galmával, hogy megértsük, miért foglal el ilyen jelentős helyet gazdaságpolitikai cél­jaink rendszerében. A termelékenység az élőmunka haté­konyságának kifejezője, az egységnyi munkában töltött idő alatt előállított ter­mékek mennyisége. Ha tehát az egy óra, vagy egy nap alatt a munkás kezéből ki­kerülő termékmennyiség az előző órához, vagy naphoz képest emelkedik, úgy a ter­melékenység növekedéséről beszélhetünk. A fogalom csakis az élőmunkához kapcso­lódik, a gépnek nincs termelékenysége. A gyakorlatban azonban sokszor előfordul, hogy magasabb termelékenységű gépről, vagy berendezésről hallunk. Ez azért van így, mert a termelékenység szorosan kap­csolódik a munka technikai felszereltségé­hez. Jobb minőségű, hatékonyabb eszter­gán több és jobb terméket állíthatunk elő a megelőzővel azonos erőkifejtéssel A gép tehát hatékonyabb, a munka így termelé­kenyebb. A fogalom tisztázása után tekintsük vé­gig a termelékenység alakulását szemléltető adatokat A szocialista ipar­ban 1965-től 1969-ig az egy foglalkoztatott­ra jutó termelés 12 százalékkal, az egy munkásórára jutó termelés 24 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor a termelés 26 százalékkal nőtt. Az idén januártól augusztusig a múlt év azonos időszakához képest az egy foglalkoztatottra jutó terme­lés hat százalékkal, az egy munkásórára számított termelés hét százalékkal emel­kedett, s hét százalékkal nőtt az összes termelés. A különböző termelékenységi mutatók és azok számszerű eltérései első pillanat­ban talán zavart okoznak. Miért van szük­ség arra, hogy többféle mutatót használ­junk, s mi a kettő között az eltérés? A foglalkoztatottak számára vetített termelés azok munkájának hatékonyságát mutatja, akik dolgoznak, vagyis az úgynevezett termelő és nem termelő dolgozókét együt­tesen. Köztudott, hogy például az admi­nisztratív állományban munkálkodók nem gyarapítják az anyagi javak mennyiségét, s munkájuk a közvetlen termelésben dol­gozók munkafeltételeit biztosítja. Ilyenfor­mán a népgazdaság egészében és egy-egy üzemben egyaránt a mutatót befolyásolja a termelő és a nem termelő létszám ará­nya. E mutató értéke változhat azáltal, hogy növekvő termelés mellett fokozottab­ban emelkedik a nem termelő létszám. A Malaysia—Singapore Airlines légi­­forgalmi társaság 1971 április 1-től Syd­ney—Moszkva—London útvonalon közle­kedő repülőjáratot indít. Ilyenkor az egy foglalkoztatottra jutó ter­melés csökken. Természetesen ennek el­lenkezője is elképzelhető, sőt ez a gyako­ribb. Mit fejez ki a másik mutató? Az egy munkásórára számított termelés nagysága a termelésben közvetlenül dol­gozók ténylegesen ledolgozott munkájá­nak hatékonyságát szemlélteti. Vagyis azokét, akik ott állnak a munkapadok mellett, s a számítás időalapja a valósá­gosan ledolgozott órák száma. A két ter­melékenységi mutató között elvileg is el­térés van, ami megmagyarázza a számsze­rű különbséget. A foglalkoztatottakra ve­tített mutató az összes munkaerő haté­konyságát mutatja, mégpedig a rendelke­zésre álló dolgozók termelőképességének kihasználását szemléltetve. A tényleges termelékenység magasabb lehetne, ha mindennap dolgoznának, ha nem lenne senki beteg, s ha optimális lenne a köz­vetlen termelésben és az adminisztratív munkakörökben dolgozók aránya. Az al­kalmazottakra vetített termelés nagyságát csökkentheti, ha a kelleténél többen dol­goznak a nyilvántartásban, de az is, ha a közvetlen termelésben van fölös létszám. A második mutatószám közvetlenül a tényleges termelékenységet érzékelteti — zavaró momentumok nélkül. Látható, hogy mindkettőnek van létjogosultsága, s a köz­­gazdasági elemzésekhez mindkettő szüksé­ges. A termelékenység — írta Lenin — vég­eredményben a legfontosabb az új társa­dalmi rend győzelme szempontjából. Ez a gondolat jelzi, hogy a munka termelé­kenysége a társadalom eredményességét fejezi ki, s hogy növekedése alapozza meg az emberek életkörülményeinek javulását. I­­V. Ténydosszié A kohászat és a gépipar fejlődése A Kohó- és Gépipari Minisztériumban gyorsmérleget készítettek az eltelt há­romnegyed év eredményeiről. E szerint a minisztériumhoz tartozó vállalatok ter­melése 9,2 százalékkal nőtt a tavalyi ha­sonló időszakhoz képest. A kohászat és a gépipar közül az utóbbi ért el az át­lagnál jobb, 9,8 százalékos fejlődést, a kohászatban viszont jelentősen — a múlt évhez képest —, 10,1 százalékkal nőtt a termelékenység, kisebb létszámmal is 8,6 százalékkal termeltek többet a tavalyi­­nál A KGM egészében — az ipar 6,1 szá­zalékával szemben — 8,5 százalékos ter­melékenységnövekedést ért el, s különö­sen figyelemre méltó a műszeripar ter­melékenységének 15,6 százalékos emelke­dése. Örvendetesen javult a közszükség­leti cikkeket gyártó vállalatok munkája, s számos kereseti termékből lényegesen növelték a termelést. Jelentősen nőtt a kohó- és gépipar ex­portja is. Bár a magyar gép- és finom­­mechanikai termékeket továbbra is fő­leg a szocialista országok vásárolják, a tőkésexport az előző évhez képest 31,4 százalékkal emelkedett. A tervezettnél kedvezőbben alakul a kohó- és gépipar nyeresége, amely máris több mint félmilliárd forinttal haladja meg a tavalyit. HORIZONT • HORIZONT • horizont Az USA ipari termelése Az Egyesült Államok ipari termelése az elmúlt két hónapban tovább csökkent és szeptemberben 1,7 százalékkal volt alacsonyabb, mint augusztusban. Ezt az adatot a szövetségi tartalékok hivatala közölte, hangsúlyozva, hogy a szeptem­beri hanyatlás következtében az ország ipari termelése 1969 augusztusához ké­pest majdnem 5 százalékkal csökkent. A Werner-jelentés A Pierre Werner luxemburgi minisz­terelnök vezetésével működő szakértői bizottság jelentést készített a Közös Piac tagállamainak a tervek szerint 1980-ig megvalósítandó gazdasági és valuta­uniójáról. A jelentés, amelyet a tagálla­mok miniszterei október 26-án sorra ke­rülő luxemburgi ülésükön tárgyalnak meg, azt javasolja, hogy a hat tagállam a tervezett valutaunió megvalósítását 1971. január elsején a tagállamok valu­tái közötti árfolyam-ingazodások csök­kentésével kezdte. Az egységes közös pia­ci valuta megteremtésének első szakasza ezen a napon kezdődik és három évig tart. A jelentés megállapítja, hogy eb­ben az első szakaszban a gazdasági és költségvetési politika szorosabb egybe­hangolására van szükség. Ennek befeje­ződése után 1974-ben lesz időszerű a Kö­zös Piacot létrehozó római szerződés módosítása, mivel az utolsó szakaszban a tagállamok központi bankjainak közös rendszerét kell megvalósítani, s a gazda­ságpolitikára vonatkozó döntések meg­hozatalára egyetlen központot kell létre­hozni. Kínai-albán megállapodás A Kínai Népköztársaság és Albánia pén­teken Pekingben két megállapodást kö­tött. Az Új Kína hírügynökség jelenté­se szerint Kína az egyik egyezmény ér­telmében hosszú lejáratú kamatmentes kölcsönt nyújt Albániának. A másik egyezmény a két állam 1971 és 1975 kö­zötti árucseréjét, valamint a fizetési fel­tételeket rögzíti. A két megállapodást kí­nai részről Li Hszien-nien, az államtanács alelnöke, albán részről pedig Abdull Kel­tezi, az állami tervbizottság elnöke írta alá. Egy mondatban

Next