Magyar Hírlap, 1970. október (3. évfolyam, 273-303. szám)

1970-10-19 / 291. szám

Magyar Hírlap Saját(os) hírmagyarázatunk Pszichológust Azt mondja kedvenc napilapjaim egyi­kének a cikke, hogy baj van a munka­helyi pszichológusokkal. Hogy mi a baj? Hát az, hogy rossz munkakörülmények között dolgoznak. Az egyik nemhogy munkalélektani laboratóriumot és kü­­lönszobát nem kapott, hanem még saját íróasztalt és szekrényt sem. A másiknak ugyan van külön íróasztala, de ha szo­batársa beteg, vagy szabadságra megy, "ő kénytelen helyette munkaügyi ügyin­téző lenni, vagyis adminisztrálni. Minek folytassam? Akad olyan is, aki ideigle­nesen kilépett a gyárból és elment pin­cérnek. Az újságíró tudja is a megol­dást: tessék az üzemi pszichológusoknak ,laboratóriumot s megfelelő elhelyezést biztosítani, hogy „a közérzet formálóinak jobb legyen a közérzete”. Hát ez fontos. Mindjárt el is képze­lem, miszerint a vizsgált üzemben ott ül a laboratóriumában vagy egy ahhoz csatlakozó különszobában az egyik pszichológus és belép hozzá egy admi­nisztrátor. — Na, mi a baj? — kérdezi szakértő hanghordozással a jó közérezetű pszicho­lógus. — Tetszik tudni — hangzik a válasz —, egy szobába vagyunk összezsúfolva hetem.. Ha közülünk csak négy telefonál és kettő gépel, már nem tud dolgozni a hetedik. . — Ő, nem tesz semmit — mondja erre a közérzet formálója —, a fő, hogy ne­kem van külön szobám, ön egyébként okos, szép és lendületes, bízzon magában és akkor olyan idegzete lesz, hogy a pla­fonon is tud majd dolgozni. Az adminisztrátor ilyeténképpen ön­bizalommal telítve, fickándozó közérzet­tel él. Ó, ha mindnyájunknak rendelkezésére állana egy ilyen pszichológus­ . Mert erre szükség volna. Mit olvasok például egy másik cikkben? Azt, hogy a Tüsped nem szállítja a központi fűtéses házakig a tüzelőt. Mert kevés a lehordó. Így hát az ingatlankezelő saját állomá­nyában szerződtet szállító- és rakodó­­munkásokat, minek terheit pediglen át­hárítja ezentúl a lakókra. Vagyis a tüze­lővállalat nem szállít, nincs munkás, na és kész. Ezzel szemben azt olvasom, hogy ugyancsak nincs a gomba módra ,szaporo­dó zenés-műsoros szórakozóhelyeken ze-­nész, énekes, konferanszié, illetve mégis van. Ezt úgy kell érteni, hogy nincs kép­zett szórakoztató káder („még a legrep­rezentatívabb fővárosi szórakozóhelyek műsorai is kritikán aluliak”), ezzel szem­ben van bőségesen dilettáns, akiknek jobb híján ki kell adni a működési en­gedélyt. Arra kell gondolnom, hogy talán a szórakoztatóiparban helyezkedtek el gomba módra a volt tüzelőlehordók. Engem, mint­ lakót és mint időnként szórakozó polgárt a fent említett jelensé­gek nyugtalanítanak. Talán mást is. Tes­sék nekünk pszichológust juttatni, hogy kacagva fizessük drágábban a tüzelőle­­hor­dást, amit a tüzelőszállító nem vállal, és gyönyörködjünk, hiszen az egész csak szuggesztió és önszuggesztió dolga, „alapvető zenei tudást is nélkülöző zené­szek, alpári módon viccelő konferansziék, mindenkinek i­ s táncolni nem tudó táncosok” produk­cióiban. Ha már csendesen üldögélni szó­rakozóhelyeken nem tudunk, mert ak­kor ki fizetné meg a zene- és műsordí­jat, pótlékot, százalékot, hogy a vendég­látóipar jövedelmezőbb legyen. Na de aztán mit olvasok? Hát azt, hogy nagy tervek vannak a takarítás megol­dására. A szakszerű nyilatkozat kifejti, hogy akár a főbérlő olyan szerződést is köthet az ingatlanközvetítővel, amelyben „a lakbér összege a takarítási díjat is magában foglalja”. Hát ez gyönyörű! Ám­bár a nyilatkozó hozzáfűzi: „ez a prob­léma nem oldható meg néhány hónap, vagy 1—2 év alatt”. Meg aztán azt is olvasom, hogy csök­ken a háztartási munka. Például „öt év múlva a jelenleginél lényegesen több gyorsfagyasztott és konyhakész étel kerül forgalomba”. . . . Nem egy-két év alatt... öt év múlva ... Hirtelen világosság gyűl az agyamba. Mit követelek én pszichológust mindenkinek, amikor máris van kollektív pszichológusunk. A nyilatkozók és a sajtó hatékony együttműködésének hála, min­den problémánkra megkapjuk a meg­nyugtató választ: — Rendben lesz minden, semmi gond, semmi sötét pesszimizmus, lesz itt takarí­tás, háztartási munka csökkentés, jobb közlekedés, ifjú zeneművészek a szóra­kozóhelyek műsorában, tüzelőlehordó ud­varias és szerény minőségben — istenem, egy-­két-öt év persze kell hozzá, de már ma örülhetünk, nemde! Én mondom, s tessék elhinni: kár külön­­szoba meg laboratórium az üzemi pszichológusnak, egyáltalán kár képezni a „közérzet formálóit”, elég ide egy, egyetlenegy bűvös szó, amelyet mondjon ki minden illetékes, visszhangozzanak la­pok, rádió, televízió. — Lesz, lesz, lesz! Aki elhiszi, boldog, aki nem, azon már úgysem segít a pszichológia, de nem is kell törődni az efféle adjuramistende­­mindjárt típusú kötözködő fráterekkel. Gombó Tál Toll hegyen Tiszta vizet a pohárba! Kis plakátok jelentek meg a villamo­sok reklámtábláin, ezzel a négyszavas felírással: „Ne szennyezd a vizet!” — El­tűnődhetünk rajta, vajon hogyan tehe­tünk eleget ennek a követelménynek mi, egyszerű villamosozó pesti polgárok? — A Duna-parti nagymosások már régen megszűntek... Nem marad más hátra: elzárjuk fürdőszobánk vízcsapjait és — nem mosakszunk. Jaj, de magas ...! Építészeti hír: „A tokiói lakáshiány eny­hítésére 350 méter magas, százemeletes házak építését tervezik.” — Arról nem szól a krónika, hogy vajon ezekhez a szu­perházakhoz Magyarországról szállítják-e a­­ liftfelszerelést. Kunszery Gyula HUMOR HIÚINA NÖVÉNYOLAJIPARI ES MOSOSZERGYÁRTO ORSZÁGOS VÁLLALAT A BIOLUNA enzimes, fehéríts mosópor. :arca Egyesíti a legjobb mosósze­rek minden előnyös tulaj­­j­­­donságát. A mosott ruha lágy fogású, a fehérnemű fehérebb lesz, a színes kelme csillogóbb. A BIOLUNA használatival az áztatás és mosás egy műveletben elvégezhető. VILÁGSZÍNVONAl HA EGYSZER MEGPRÓBÁLJA, MINDIG EZT HASZNÁLJA! KAJÁN A SAJÓIK. Záróra Lassan elhalkul a pompás partvidék. Csendesedik a vízimádók hátrahagyott papírhulladékainak szilaj csörgése, sely­mes zúzegése. Két nyugdíjas néni az együttérző őszi viharok segítségével félig tisztára varázsolja a strandot, a kempin­get, a mólót, és a lemeztelenített táj majd új szemetesökre vár a hó vékony köpenye­­alatt. Vonatra szállt a zenekarok rémüvöltése és nagyvárosi barlangokba költözött. Megszállottként követték őket az ősem­berkülsejű, legmodernebb fiatalok és most a fürdőtelep harapós ebei végre vé­­gigalhatják a hosszabbodó éjszakákat. Minden zár. Lezárják a Nemzetközi Fasort, mely a szuperszállót köti össze a „Petrence bár” kerthelyiségével. Határozatba hozatott, hogy a rendbe hozott fasoron át tulipános taxik fogják hordozni a szálló vendégeit a tavasszal megnyitandó gémeskútba, amelynek fenekén betyárpecsenyét fog sütni a község tűzoltózenekara, persze, valutáért. Míg fürge ásók forgatják fel a fasor kemény földjét, addig nemkülönben sze­rény csákányok hozzákezdenek az egyet­len népbüfé bontásához. Ugyanis az nem­csak, hogy egy centivel kijjebb áll, mint a házsor, de ezenfelül negyedosztályú árai vannak, s ez igen zavarja a helyi vendéglátóipar tekintélyes felépítményét. Bezár a zenés tejcsarnok, az osztályon felüli gyermekvendéglő, a fodrász, a pék, a szabó, a suszter, a népbolt, a talpon­álló, a bölcsőde, a gépállomás, a csillag­­vizsgáló, meg az összes fölöslegessé vált idényintézmény. Még szerencse, hogy a község állandó lakói húsz kilométeres körzetben orvost találhatnak, harangozót, anyakönyvveze­tőt és virágkertészt. Bezárják még Igric Almos tejfölhami­sítót, Napóleon Ilona gombaárust, Lujza Benedek cipőfűző-nagykereskedőt (nyá­ron jeges) és még pár más káros elemet­ őszre jár. Itt a zárások ideje. D. E 1970. OKTÓBER 10, HÉTFŐ 9 Pedállal­­ visszafelé Izgalmas technikai kísérletről szerez­hettek tudomást a minap az újságolvasók. A hír Japánból érkezett. A felkelő nap ha­zájában az emberi erőt állították a repü­lés szolgálatába, kísérleti repülőgépükön pedálmeghajtást alkalmaztak. A kísérlet során a gép harminc centiméter magas­ságban szelte át a horizontot és — nem végleges számítások szerint — mintegy öt­méternyi utat tett meg. Ez a kísérlet mindnyájunk szívét öröm­mel és szép reményekkel töltheti el. Íme, a büszke Ember, aki a saját lábával már 228 centi magasba és 8 méter 90 cm mesz­­sze ugrik, most gépet szerkesztett, mely 30 centi magasba és 5 méternyi messzeség­be röpíti. Igaz ugyan, hogy vannak már húszezer méter magasságban és kétezer kilométeres sebességgel döcögő szerkeze­teink, de az is igaz, hogy a sztratoszférá­ban nem lehetett idáig pedálozni. Mostan­tól fogva viszont már biciklin is lehet re­pülni — és megvallom: számomra igen rokonszenves módja ez a repülésnek. Az ilyen repülő nem vihet magával bombát, nem zuhanhat le és nem ütközhet össze: az ilyen repülő csak hangtalanul szökken egyet — és szerencsésen meg is érkezik. A pedálmeghajtású járműveket a szá­razföldön is el kéne terjeszteni. Hajtsa pedál az a­utókat is: legyen vidám dod­zsem minden nagyváros, nincs többé gyorshajtás, alkoholszonda, benzinkút-ke­­resgélés! Később a motorkerékpárokat is pedálosítani lehetne, ezzel rögtön kikü­szöbölhetnénk a bukósisakot, a hengert és a gyertyadugulást — a lármáról nem is beszélve. Ez a japán kísérlet azt mutatja, hogy a visszafejlődésben sincs megállás. Nincs messze tán az idő, amikor az ember hely­­változtatásához már nemcsak motor, de pedál és kerék sem kell: ha valahol dol­gunk akad, csak odasétálunk és kész'...'. Kaposy Mikim

Next