Magyar Hírlap, 1970. november (3. évfolyam, 304-333. szám)

1970-11-22 / 325. szám

Maagyar Hírlap VILÁGGA­Z­DASÁG - ESEMÉNYEK 1970. NOVEMBER 22. VASÁRNAP­ 1 Fokozódó érzékenység í­r­t Japán és a világpiac ,a X­a­o Po A japán gazdaságról szóló beszámolók eddig — egyébként teljes joggal — az or­szág rendkívül gyors gazdasági fejlődését emelték ki. Ez a fejlődés Japánt a tőkés­világ második ipari hatalmává tette. A legutóbbi időben azonban történt néhány esemény, amely felhívja a figyelmet a látványos japán növekedési folyamat bi­zonyos mélyen fekvő gyengeségeire. Törés a konjunktúrában Az első ilyen esemény az volt, hogy még tavasszal váratlanul 200 ponttal zu­hantak a tokiói tőzsde részvényárfolya­mai. Az átlagos részvényindex ilyen mér­tékű esése korábban csak a Kennedy el­leni merénylet után következett be. Az idei zuhanást azonban egyszerűen a japán exportpiacok (felületi és ideiglenes) ked­vezőtlen magatartása váltotta ki. Ez a zuhanás felhívta a figyelmet a ja­pán gazdasági élet egyik kevéssé hangsú­lyozott, de nagyon jellegzetes vonására, arra, hogy rendkívül érzékeny a világpiac minden ingadozásával szemben! A második esemény a japán gazdaság növekedési ütemének váratlan lassulása október folyamán. Szeptember volt a tö­retlen japán konjunktúra 59. hónapja , de már nyár vége óta mutatkoztak bizo­nyos jelek, amelyek a fellendülés lassulá­sára engedtek következtetni. Ezek a jel­zések az őszi hónapokban megerősödtek. Már az ipar és a bányászat termelési in­dexe is mutatta a változásokat Az index júliusban nem növekedett, augusztusban és szeptemberben pedig már egy-egy szá­zalékkal csökkent. Ezzel párhuzamosan — ami hosszú lejáratra még fontosabb és jellemzőbb — csökkent az állóeszköz-be­ruházás növekedésének üteme. Az ilyen jellegű invesztíciók a hivatalos előrejel­zés szerint az 1970—71-es gazdasági évben 17 százalékkal emelkednek. 1969—70-ben a növekedés még 29 százalék volt. A japán kormány maga is felmérte az említett jelzések fontosságát, amikor úgy döntött, hogy november elejétől megköny­­nyíti a hitelfeltételeket és a leszámítolá­­si kamatlábat 6,25 százalékról 6 százalék­ra szállítja le. Az ingadozás rendkívül élesen mutatta, hogy a japán gazdaság a hosszú és hallatlanul heves fellendülés során szinte „összenőtt” ezzel a konjunk­túrával. A kormány már a lanyhulás első jeleire interveniált — amikor pedig a gazdaságnövekedés üteme még mindig magasabb, mint bármelyik más tőkésor­szágban. Importfüggés A tőzsdekrachhal kapcsolatban említett érzékenység és a konjunktúrához való abszolút kötődés összefügg a japán gaz­daság szerkezeti változásaival és növekvő nemzetközi kötöttségeivel. A változás lé­nyegét a következőképpen lehetne össze­foglalni. A japán termelés és export rend­kívüli előretörése egészen a legutóbbi időkig „nemzeti keretek” között folyt, mégpedig abban az értelemben, hogy Ja­pán elsősorban áruival jelent meg a vi­lágpiacon, külföldi tőkebefektetései gaz­dasági súlyához képest viszonylag szeré­nyek voltak. S ami a legfontosabb: a legutóbbi évekig sikerült megvédeni a ja­pán ipart a külföldi tőkeérdekeltségek behatolásától! A külföldi tőke a rendkí­vül határozott protekcionista intézkedések miatt nem tudta jelentősebb mértékben megvetni lábát a japán belső piacon. A változást éppen a konjunktúra és a növe­kedés hozta. A japán export és a gazda­ságnak az exporttól való függése olyan óriási méreteket öltött, hogy ez megköve­telte a gazdasági kapcsolatok erőteljesebb „nemzetköziesítését”. Mindenekelőtt­ hallatlan mértékben fo­kozódott Japán függése a nyersanyagpia­coktól. Külföldi nyersanyagforrások nél­kül a japán konjunktúra összeomlik. 1975- re például a japán külkereskedelmi mi­nisztérium szerint az iparnak 1,2 millió tonna rézre van szüksége, amelynek 73 százalékát kell importból fedezni. Hason­ló a helyzet — és az arányok — a többi létfontosságú ipari nyersanyagnál is. Japán ezért néhány éve arra törekszik, hogy érdekeltségeket szerezzen külföldi nyersanyag-lelőhelyek feltárásában, s ily módon biztosítsa importját. Ez új vo­nás az ország ipari fejlődésében. A kő­­olajimport területén például 1970—1975 között 240 milliárd jen értékű beruházást terveznek külföldi (elsősorban indonéziai és közép-ke­leti) olajkoncessziós területe­ken. Japán vállalatok további 280 millió jent fordítanak majd ebben az időszak­ban megfelelő olajszerződések kötésére. (Egyetlen példa: Irán olajkivitelének fe­lét már ma is Japán veszi fel.) Ily módon arra számítanak, hogy 1975-re az olajbe­hozatal 17 százalékát fedezik majd japán cégek által kiaknázott külföldi olajfor­rásokból. (Az arány mutatja, hogy a rendkívüli invesztíciós erőfeszítés ellené­re az olajimport nagy része még mindig a nemzetközi kartelltől függ.) Új vonások az exportban Ezzel a folyamattal párhuzamosan a ja­pán tőke, különösen Kanadában és Auszt­ráliában fokozza nyersanyagtermelő beruházásait. Az utóbbi évek fejlődése azt mutatja, hogy Ausztrália fokozatosan Ja­pán legfontosabb ipari nyersanyagszállí­tójává (vasérc, szén, fa, bauxit) válik. A nyersanyag-kitermelő ágazatokba irá­nyuló beruházások közismerten nagy pénzügyi erőfeszítést igényelnek és las­san térülnek meg. Ezért a kényszer arra hajtja a nagy japán ipari vállalatokat, hogy adják fel eddigi taktikájukat és más világcégekkel társulva hajtsák végre a szükséges invesztíciókat. E cégek között olyan világnagyságok vannak, mint a Rio Tinto, az Anglo American Corp, a Free­port Sulphur és mások. Hasonló folyamat van kibontakozóban az export területén. A japán export lát­ványos növekedésével párhuzamosan ki­derült, hogy a távol-keleti szigetország által igényelt méretekben a piacot nem lehet többé „egyszerűen” versenyképes áruk szállításával megtartani. Egyre na­gyobb szerepet kell kapnia a külföldön, tehát az exportpiacon előállított áruknak. Így keletkeztek a japán autógyárak első összeszerelő üzemei La­tin-Amerikában, Délkelet-Ázsiában, Ausztráliában, Kana­dában és Dél-Afrikában. A konjunktúra ily módon oda vezetett, hogy a japán gazdaság korábbi, sokáig féltékenyen őrzött védelmi intézkedéseit nem lehetett tovább fenntartani. Japán részről már hivatalosan közölték, hogy még év vége előtt további könnyítéseket hoznak: lehetővé teszik külföldi beruhá­zók számára, hogy bármely japán válla­lat részvényeinek 25 százalékát felvásá­rolják. (Csak a 18 különlegesen védett ágazatban korlátozzák ezt az arányt 20 százalékra.) A protekcionizmus alkonya ? Az olyan eseménysorozatok, mint a Ja­pán és az Egyesült Államok között dúló textilháború, vagy a japán televíziós ve­vőkészülékek behozatala elé állított új amerikai akadályok azt mutatják: az ex­port növelésének kötelezettsége Japánt mindinkább a történelmileg kialakított protekcionista politika feladására és nagy­szabású liberalizálásra szorítja. Ez a fo­lyamat ma még előre nem látható gazda­sági következményekkel jár. Közvetlen eredményei azonban máris érezhetők. Ab­ban a mértékben, ahogy Japán kilép a konjunktúra és az export szervezésének eddigi, védett keretei közül , fokozódik érzékenységre a tőkés világpiac minden rezdülésével szemben. G. E. TEGNAP, SZOMBATON délután az Antenna műsorában felvetett szexuális felvilágosítás kérdésére bizonyára sokan odafigyeltek és sokan hiányolták dr. Tet­­tey Emil svédországi beszámolójából az értékelést. Szükség van-e hát — a svéd­országi gyakorlathoz hasonlóan — arra, hogy már hétéves korban elkezdjük a gyermekek szexuális nevelését? Igaz, a kitűnő műsorvezető, Benedek István, aki­től már megszoktuk, hogy mindig szak­szerű és rangos beszélgető partner az An­tenna meghívott vendégei közt, ezúttal is mentette a helyzetet: felhívta a figyel­met a szexuális felvilágosítás és a család, az otthon szeretetére, hűségre való neve­lés kívánatos kapcsolatára. A kérdés azonban sokkal bonyolultabb, semhogy ezzel a gondolattal megoldhatnánk, s joggal vártuk volna a televíziótól, ha egy társadalmilag is ilyen jelentős problémát vet fel, egy vagy több szakembertől tár­gyilagos állásfoglalást is kér. Az Amikor én katona voltam ... című jugoszláv rövidjátékfilm-sorozat első ré­sze, az Üdvözöljük a bevonuló elvtársa­kat! túl széthulló és körvonalazatlan volt ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődést a folytatás iránt A groteszk-játékos indí­tás olcsó ötletekkel tarkított sablonos újonctörténetbe fordult Színvonalas volt viszont a Szabó Pálra emlékező műsor, mely jól használta fel a televízió sajátos lehetőségeit: Féja Géza Szabó Pál emlékét idéző méltatását az íróról készült fi­lm­felvételek, a Talpalat­nyi föld és a Só Mihály egy-egy összefüg­gő képsora. Szabó Pál-írások tévéváltoza­tainak képei színezték, jó arányban. MI TÉVÉ­NAPLÓ Ahogy a Talpalatnyi föld és a Só Mihály az író művészetének két oldalát mutatták meg, dokumentumfelvételek is két arcát mutatták Szabó Palinak, az embernek: előbb a jól ismert, egészséges, bölcs hu­mort és emberi melegséget sugárzó arcot, majd a halálos beteg íróról közvetlen a halál előtt készült filmkockákat. Megren­dítő volt ez a néhány kép, melyen min­den mozdulata megsúlyosodott, de fáradt gesztusait mégis az a tűz fűtötte, ami egy­kor szavait. Ha valaki mégis csupán szórakozni akart, bizalommal fordulhatott Fehér Klára tévékomédiájához, a Házassági év­fordulóhoz. Azt nyújtotta, amit ígért, negyvenperces habkönnyű gondűzést. Az egyetlen ötletet, amire épült az írónő jó rutinnal és biztos kézzel dúsította fel komplett tévéjátékká. Sem elmélyült jel­lemrajzokat, sem bonyolult szituációkat nem kaptunk. Deák István rendező is megmaradt a helyzetvígjátékok jól be­vált sablonjainál. Amit láttunk, mulatsá­gos volt, de nem terhelt meg túlságosan. A szórakoztatásnak és a művészi élmény­adásnak ezt a kettősségét az este további műsorában is megtaláltuk: Major Tamás versmondó félórája — és kivált emléke­zetes Ady-szavalatai — mellett egy német zenés film (Egy nagyváros dala, Stock­holm) a könnyűzenét kedvelő fiatalságnak nyújtott kellemes perceket Talán volt néző, akinek nyugtalan éj­szakája következett A kopár sziget késő esti előadása után. A kitűnő japán ren­dező ért hozzá, hogy a jelképi erejű cse­lekményt maradandó emlékünkké tegye. A vége sincs robot, a nyomorúságos sorsú japán házaspár kínlódásának és vergődé­sének néma képsorai, szűnni nem akaró harcuk a sovány és ellenséges földdel — mindez látványnak nem megnyugtató és nem szórakoztató. Aki azonban kihallot­ta mögüle, amit a film voltaképpen mon­dani akar, hogy harcunk a sorssal és éle­tünkkel sohasem lesz könnyű, de mindig szép lesz és érdemes — az olyan útravalót vitt magával ebből az előadásból, ami messzire elkíséri. MA, VASÁRNAP tovább folytatódik a Kockázat című, lengyel kalandfilmsorozat ismétlése. Stanislaw Mikulski híveinek tá­bora, a vele folytatott legutóbbi televí­ziós interjú után csak tovább növekedett, így ez a kora délutáni óra bizonyára soka­kat talál majd a képernyő előtt. A Nyo­mozók társasága című sorozat újabb adá­sa ugyancsak koprodukció: magyar és francia művészek vesznek benne részt. Maga a történet azonban idehaza játszó­dik, s aligha bizonyul kevésbé érdekes­nek, mint az előzőek. Az esti műsorban külön nyomatékkal hívjuk fel a figyel-­­met A három arckép című portrésorozat második részére, amelyben Berek Katit láthatjuk; az ő sem szabályosnak, sem könnyűnek nem mondható élete és mű­vészi pályája elevenedik meg Tomkai Ju­dit riporteri kérdései nyomán. Lukácsy András—Pályi András Hevesi Gyuláról nevezték el az újpalotai városrész első utcáját Hevesi Gyula akadémikusról, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom idén elhunyt kiemelkedő harcosáról, az MTESZ volt elnökéről nevezték el — születésének 80. évfordulója alkalmából — a XV. ke­rületben az újpalotai városrész első utcá­ját Nevét márványtábla őrzi a városrész 1-es számú épületének homlokzatán. A szombati avatóünnepségen , amelyen részt vett Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, valamint Óvári Miklós és Sándor József, a Központi Bizottság osztályvezetői és Tétényi Pál, az MTA fő­titkárhelyettese , dr. Csanádi György akadémikus, közlekedés- és postaügyi mi­niszter emlékezett Hevesi Gyulára, a ve­gyészmérnökre, a tudósra, az újságíróra, a politikusra, a munkásmozgalom kiemel­kedő alakjára. Beszédében hangsúlyozta: Hevesi Gyulára most, a X. pártkongresz­­szus küszöbén úgy emlékezünk, mint a pártalapítók egyikére, az első Központi Bizottság tagjára, a szocialista termelés népbiztosára. Dr. Bognár Géza akadémikus, az MTA műszaki tudományok osztályának elnöke Hevesi Gyulának akadémiai munkásságát méltatta. Az ünnepi megemlékezések után a már­ványtábla alatt koszorút helyezett el az MSZMP Központi Bizottsága nevében dr. Szekér Gyula, a nehézipari miniszter első helyettese és Háy László, a KB tagjai, a Műszaki és Természettudományi Egyesü­letek Szövetségének elnöksége és az MTA elnöksége nevében dr. Csanádi György, valamint dr. Bognár Géza akadémikus. A fővárosi tanács végrehajtó bizottságának koszorúját Hantos János vb-elnökhelyet­­tes és Farkasinszky Lajos párttitkár he­lyezte el. A márványtáblát az MSZMP Párttörténeti Intézete nevében Bakó Ág­nes és Zsilák András igazgatóhelyettesek, a budapesti pártbizottság nevében dr. Pál Lénárd akadémikus, a pártbizottság tagja és Gérnyi Kálmán osztályvezető, vala­mint a kerületi párt- és tanácsi szerveze­tek nevében Lantos Zoltán első titkár és dr. Valachi Gyula tanácselnök koszorú­zott. Az avatóünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget. Elbúcsúztatták Bíró Lászlót Mély részvéttel búcsúztatták el tegnap a Rákoskeresztúri temetőben Bíró Lászlót, a IV. kerületi pártbizottság 56 éves korá­ban elhunyt tagját, a Pamutnyomóipari Vállalat újpesti gyára pártbizottságának titkárát. A ravatalnál díszőrséget állt Szépvölgyi Zoltán, a budapesti pártbizott­ság titkára, Kelen Béla, a budapesti párt­végrehajtó bizottság tagja, az Esti Hírlap főszerkesztője, Somogyi Imre, a IV. kerü­leti pártbizottság első titkára és Vágó Ernő, a Magyar Partizán Szövetség tit­kára. A budapesti, valamint a kerületi párt­­bizottság és a partizánszövetség nevében dr. Csendes Károly, a budapesti pártbi­zottság tagja, a legfőbb ügyész helyettese vett búcsút az elhunyttól. Szólt arról, hogy Bíró László még középiskolás volt, amikor kapcsolatot teremtett a munkás­­mozgalommal. Aktív részvevője, majd egyik vezetője volt a VIII. kerületi forra­dalmi mozgalomnak. 1946-tól 1950-ig a budapesti pártbizottság osztályvezetője­ként dolgozott, majd 1950 és 1956 között a Világosságot, azt követően pedig az Esti Budapestet szerkesztette. Részt vett a párt újjászervezésében, valamint a karhatalom megszervezésében is. Bíró László bárhol dolgozott, mindenütt közmegbecsülésnek örvendett. Párthűsége, önzetlen segíteni akarása példaként áll mindenki előtt, aki ismerte. A Pamutnyomóipari Vállalat és a volt VIII. kerületi ifik nevében Hanák Imre és Pataki Lászlóné búcsúzott az elhunyttól. A végtisztességadáson lerótta kegyeletét Bíró László sok egykori harcostársa, mun­katársa, barátja, társadalmi és politikai életünk több ismert személyisége. Meghalt Fehér Ferenc Fehér Ferenc, a magyar néphadsereg mérnök vezérőrnagya, a Szocialista Ha­záért Érdemrend kitüntetettje, rövid be­tegség után, 47 éves korában elhunyt Te­metése — katonai díszpompával — no­vember 26-án, csütörtökön fél egy órakor lesz a Farkasréti temetőben — jelenti a Honvédelmi Minisztérium és az MSZMP néphadseregi bizottsága Fehér Ferenc, az egykori diósgyőri munkás a felszabadulás előtt már fiata­lon részt vett a párt munkájában, s az el­lenállási mozgalomban. Példás életű kom­munista, a párt hűséges és szerény har­cosa, évek óta tagja volt az MSZMP nép­hadsereget végrehajtó bizottságának. Mint kiemelkedő, tehetséges katonai vezető je­lentős érdemeket szerzett a hadsereg fej­lesztésében. Halálával súlyos veszteség ér­te a magyar néphadsereget. Pakisztán: Eddig 166 ezer halottat számláltak össze Kelet-Pakisztánban a tegnapi jelentések szerint továbbra is a megfelelő szállító­­eszközök hiánya és a járványveszély okoz­za a legtöbb gondot. Legújabb hivatalos pakisztáni adatok szerint eddig 166 ezer halottat számláltak össze, de továbbra is tartják magukat azok a korábbi, nem hivatalos jelentések, amelyek feltételezik, hogy a halálos áldo­zatok száma ennek többszöröse lesz. Az AP hírügynökség tudósítója meg­rázó szavakkal fest képet a szinte tökéle­tesen elpusztult területek lakóinak mér­hetetlen szenvedéseiről. Mint írja: hallat­lanul magas a gyermekáldozatok száma, mivel ők nem voltak képesek gyorsan megfelelő menedéket találni a nagy se­bességgel rohanó, több méter magas víz­fal elől, s nem tudtak felkapaszkodni a sokak életét megmentő magasabb fákra.

Next