Magyar Hírlap, 1970. december (3. évfolyam, 334-362. szám)

1970-12-22 / 355. szám

Magyar Hírlap sport . sport . sport. sport . sport Magyar Hírlap Hazaérkezett a Ferencváros és az Ú. Dózsa Asztalitenisz BEK Közel háromhetes tengeren túli ven­dégszereplésről hétfőn délután hazaér­kezett a Ferencváros és az Ú. Dózsa lab­darúgócsapata. A két együttes bejárta Közép- és Dél-Amerikát, ám csak haza­felé Zürichben találkoztak egymással, s egy gépből szálltak ki a Ferihegyi repü­lőtéren. Az MTI munkatársa mindkét csapat vezetőjével beszélgetett. Baróth János, a Ferencváros elnöke így foglalta össze a tapasztalatait: — A három hét alatt közel 40 000 ki­lométert utaztunk, a túrát a menedzse­rünk jobban is megszervezhette volna, végül azért nem volt különösebb baj... A Ferencváros elnöke elmondta, hogy összesen 6 mérkőzést játszottak, ebből 5 hivatalos találkozó volt, egy pedig be­mutató. Két eredményt nem ismer még a magyar közönség: Peruban, Cuzcóban, 3700 méter magasan fekvő kisvárosban játszották a zöld-fehérek, ahol eddig még nem járt európai csapat. A helyi együttestől 1:0-ra kikaptak, a játékot be­folyásolta az óriási magasság, az oxigén­hiány. A túra befejező állomásán a brazí­liai Porto Allegreben 2:1-es FTC-győze­­lem született, Rákosi és Branikovits gól­jával. — Kikkel voltak elégedettek? — A védelemben Novák, Páncsics és Bálint játszott kiemelkedően, tetszett Rá­kosi, Albert, Branikovits és Mucha is. Albert különösen a Nacionál ellen ját­szott kiemelkedően. Az FTC játékosai január 4-ig kaptak szabadságot, utána kezdik Tatán az ala­pozást. , Baráti Lajos, az O. Dózsa mesteredzője mondta: — Fárasztó, de hasznos volt a túra. Fiataljaink különböző stílusú csapatok­kal találkozhattak. Sokat tanultak. Ered­ményeink ismertek. Caliban gyengébben kezdtünk, sok helyzetet kihagytunk, ez volt az oka a 3:1-es vereségnek. Jól ját­szott az együttes Limában az Universi­­tario ellen, amellyel a Ferencváros 0:0-ra végzett. Nagy közönségsikert arattunk Curitiban, de mérsékelten játszottunk Sao Paulóban. Ennek az volt az egyik oka, hogy Zámbó Bogotában megsérült, kiesésével erősen gyengélkedtünk a kö­zéppályán. Brazíliában láthattuk a bra­zil bajnokság döntőjét, a Fluminense— Palmeiras, a Fluminense—Cruzeiro és a Palmaira—Atletico Mineiro mérkőzést. Érdekes egyébként, hogy a négy csapat­ban mindössze két VB-játékos szerepelt, Tostao és Félix. Baró­ti Lajos szerint a túrán Káposzta, Horváth, Juhász, Noskó, Dunai II., Tóth­­ A. és Zámbó játékával volt elégedett. Fazekas és Bene egy-egy mérkőzésen ját­szottak jól, a középcsatár továbbra is sok helyzetet kihagyott. Baróti Lajos is január 4-ig adott pihe­nőt játékosainak, ezután az V. Dózsa megkezdi a felkészülést a tavaszi baj­noki nyitányra. Országos értekezletet tart az MLSZ A Magyar Labdarúgó Szövetség elnök­sége legutóbbi ülésén megvizsgálta és ér­tékelte a magyar labdarúgósport fejlesz­tése érdekében kifejtett tevékenységet. Az elnökség határozatot hozott, hogy 1971 el­ső negyedében országos értekezletet hív össze az 1970. évi munka széles körű ér­tékelésére, az új év feladatainak megha­tározására. Új amerikai futótehetség Az Egyesült Államokban egy új vágta­tehetség tűnt fel. Az illetőt Delano Mer­­riwethernek hívják és legfőbb érdekessé­ge az, hogy most 27 éves és csak néhány hónapja kezdett atletizálni. Ennek ellené­re 100 yardon a legjobb ideje máris 9,4, 220 yardon pedig 21,1 mp. Ez méterre át­számítva 100 m-en 10,3-nek, 200 m-en pedig 21 mp-nek felel meg. Merriwether néger orvos-doktor és a baltimore-i rákkutató központban dolgo­zik. Csak arra van ideje, hogy hetenként kétszer, vagy legjobb esetben háromszor eddzen, mégpedig teljesen egyedül, okta­tó nélkül. Az új amerikai futótehetség az idén télen már indulni akar minden nagy fedettpályás versenyen, s versenyre akar kelni az Egyesült Államok legjobb vág­­tázóival. A Partizán Belgrád a vízilabda BEK győztese A harmadik forduló két mérkőzésével befejeződött Belgrádban a vízilabda Baj­nokcsapatok Európa Kupájának döntője. A Partizán Belgrád is legyőzte a Dinamo Moszkva együttesét, s ezzel — jobb gól­arányával megelőzve a Mladost csapatát — az Európa Kupa védője lett Eredmények: Partizán—Dinamo Moszk­va 4:3 (2:1, 1:1, 0:1, 1:0), Mladost—Stock­holm 6:5 (0:1, 2:1, 1:1, 3:2). A vízilabda BEK végeredménye:­­ Partizán 5 pont, 2. Mladost 5 pont, 3. Di­namo Moszkva 2 pont, '4. Stockholm 0 pont. EREDMÉNYEK — ESEMÉ A NŐI HÁTÚSZÁS VILÁGREKORDERE, a dél-afrikai Karen Muir visszavonul az aktív versenyzéstől, a jövőben minden idejét orvos­­egyetemi tanulmányainak szenteli. Muir világ­rekordja a 100 méteres hátúszásban 1:05.6 perc. A BRAZIL LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOT a Fluminense nyerte. A bajnokcsapat az utolsó fordulóban 1 :1 arányban döntetlenül mérkőzött az Atletico Mineiróval. CSEHSZLOVÁKIA NŐI KÉZILABDA-VÁLO­GATOTT­JA Nyitrán 10:6 (5:3) arányban győ­zött Románia ellen. A SPORTFOG/LDASZ ÉS LOTTO IGAZGATÓ­SÁG a totó 51. heti hivatalos nyereményjegy­­zékét a nyertes szelvények nagy száma miatt csak kedden közli. A SZOVJETUNIÓ JÉGKORONG-VÁLOGA­­TOTTJA Tamperében 6:4 (1:1, 4:1, 1:2) arány­ban legyőzte Finnország csapatát. A SPANYOL LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGBAN 25 ponttal az Atletico Madrid vezet a 20 pontos Barcelona és a 17 pontos Real Madrid előtt. KÉTEZER RENDŐR tartott ügyeletet az olasz labdarúgó-bajnokság rangadóján, a Napoli a Milan mérkőzésen. A Milan Prati 36. percben szerzett góljával 1:0-ra nyert, ez volt a nápolyi csapat első idei veresége. A pályán feszütt volt a légkör, a szurkolók valóságos tűzijátékot rendeztek rakétákkal. Az egyik rakéta jobb karján és combján megsebesítette Villát, a Mi­lan játékosát. A MAGYAR NŐI KÉZILABDA-VÁLOG­ATOTT Koppenhágában Dánia csapatával találkozott. Magyarország izgalmas mérkőzésen 13:12 (515) arányban győzött. A NŐI RÖPLABDA BEK nyolcaddöntőjében az olasz Fini csapata 3:0 (12, 10, 11) arányban nyert a holland Bekkerveld ellen. Egy televíziós főszerep tragikus és komikus következményei... Szellemes, színes magyar filmvígjáték Rendezte: BÁCSKAI LAURÓ ISTVÁN Főszereplők: KONCZ GÁBOR, KÁLLAI FERENC, ŐZE LAJOS és ALMÁSI ÉVA BEMUTATÓ: DECEMBER 24. Döntőbe jutott a Statisztika női csapata Asztalitenisz BEK-mérkőzést rendeztek hétfőn a Jurányi utcai iskola tornatermé­ben. A "magyar női bajnok, a Statisztika az Európa Kupa elődöntőjében az Aussen­­handel Berlin csapatát"fogadta. A kupavédő Statisztika kitűnő játékkal fölényes győzelmet aratott a korábbi há­romszoros Eb-nyertes NDK-bajnok ellen. A Statisztika csapatában Kisházi, Papp és Magos nagyon jó teljesítményt nyújtott Statisztika—Aussenhandel Berlin 5:2 Eredmények: Magos—Giessler 2:0 (13, 11); Papp—May 2:0 (7, 13); Kisházi—Ho­vestadt 2:0 (19, 13); Giessler—Papp 2:0 (17, 12); Hovestadt—Magos 2:1 (—16, 14, 19); Kisházi—May 2:0 (10, 15); Papp— Hovestadt 2:0 (17, 19). A Statisztika az Európa Kupa döntőjé­ben a Progresul Bukarest—Start Prága találkozó győztesével játszik. Verőczi negyedik a női sakk Európa Kupa tornán Vonjacka Banján befejeződött a női sakk Európa Kupa. A győzelmet a szov­jet Nyina Alekszandria szerezte meg 11,5 ponttal, a második-harmadik helyen a román Nicolau és a jugoszláv M. Lazare­­vics végzett 11,11 ponttal. Verőczi Zsu­zsa 10,5 pontot szerzett, s ezzel a negyedik helyet szerezte meg. • Az utolsó, 15. fordulóban Verőczi a ju­goszláv R. Jovanovicsot győzte le. Verőczi az erős mezőny egyetlen tagjá­tól sem szenvedett vereséget: hétszer győzött és hét döntetlent ért el. Az utolsó négy fordulóban valamennyi játszmáját megnyerte. A belgrádi Borba nagy elismeréssel ír Verőcziről, hangoztatva, hogy „ő volt a torna meglepetése és felfedezése”. A ve­zető jugoszláv napilap szerint a magyar versenyző kitűnő, érett játékos, aki nagy jövő előtt áll, hiszen máris a világ öt leg­jobb női sakkozója közé tartozik. A Poli­tika úgy véli, Verőczi egy kis szerencsé­vel akár győztese is lehetett volna az Európa Kupának. Évzáró rekordok Sportiskolai beszélgetés Hargitay Andrással Vasárnap délután Kecskeméten két szenzációs rekordot úszott, hétfő reggel a Sportcsarnokban részt vett a Központi Sportiskola évi nagygyűlésén, majd Szé­­chy Tamás edzőtől egyhetes, megérdemelt pihenőt kapott Hargitay András, a ma­gyar úszósport legreményteljesebb ver­senyzője. A sportcsarnoki ülés szünetében az MTI munkatársa beszélgetett az „év úszójával”. — Hány rekordot ért el 1970-ben? — Nyolc felnőtt, s még sok ifjúsági és serdülő csúcseredményt. — Edzőjével számítottak-e a vasárnapi, 1500 méteren elért 17:04.5 perces és a 800 méteres 9:00.7 perces időre? — Igen. Sőt még ennél jobbra is, de nem voltak erős ellenfeleim. Talán, ha megszorítanak, sikerült volna 17 percen belül úsznom. — Azért nem elégedetlen? — Erről szó sincs, csak egy kicsit bosz­szankodom ... ’ ' , — Egy éve, mennyi volt az 1500 méte­res egyéni rekordja? ,— 17:36.3 perc. — Mivel tölti a­ karácsonyi szünetet? — Elsősorban pihenéssel, mert az utób­bi hetekben is naponta 6—7 órát edzettem, fáradt vagyok. Persze, a szünetet arra is igyekszem jól felhasználni, hogy tanuljak, van pótolni valóm. A II. Rákóczi Ferenc Gimnázium első osztályába járok, és saj­nos, csak 3,5 körül lesz a tanulmányi ered­ményem ... — Mit vár 1971-től? — Igyekszem javítani eredményeimen — a vízben és az iskolában is. Jövőre is lesznek nagy versenyek, az egyik legje­lentősebb a hollandiai ifjúsági Európa­­bajnokság, és egy bécsi találkozó, ame­lyen ausztrálok is részt vesznek.* — Új rekordok? — Edzőm szerint nem lesz megállás, az idei csúcsok „folytatása következik”, s ha ő mondja, biztosan úgy is­ történik majd. Hargitay András még nem töltötte be a 15. évét. Szebb ajándékot nem­ is tehetett volna a magyar sport „karácsonyfája" alá, mint a kecskeméti két új országos rekord­­ját. Büntetők döntöttek Drámai fordulatokban gazdag mérkő­zést vívott a jégkorong Bajnokcsapatok Európa Kupa tornájának második fordu­lójában a Cortina Doria és az Újpesti Dó­zsa együttese. Cortinában a rendes játékidő az ola­szok 6:4 (2:2, 3:2, 1:0) arányú győzelmé­vel végződött, miután Budapesten a Dózsa nyert 3:1-re, az összesített eredmény 7:7- re alakult. A jégkorongsportban nincs hosszabbí­tás, ezért a szabályok értelmében a bün­tetők döntöttek. Az első sorozat is dön­tetlenül, 1 :1-re végződött, így újabb soro­zat következett. A Cortina Doria 3:1-re értékesítette az ütéseket, és ők jutottak tovább az Európa Kupában. Totótanácsadó az 52. hétre 1. Catania—Cagliari 2 2. Fiorentina—Lazio 1 3. Foggia—Sampdoria 1 4. Internazionale—Juventus 1 5. Lanerossi—Varese x 6; Napoli—Verona 1 7. Róma—Bologna 1 x 8. Torino—Milan x 2 9. Arezzo—Como x 10. Casertana—Bari x 2 11. Catanzaro—Mantova x 2 12. Cesena—Palermo 1 13. Novara—Perugia 1 x Pótmérközések: 1, 1, l. Hatvan éves a Tiszaföldvári Sportegyesület Hatvan éves fennállását ünnepli a szol­noki járás egyik legrégibb falusi sportkö­re, a Tiszaföldvári SE. Az 1910-ben ala­kult Ifjúsági Önképző Egyesületnek 1930 után már birkózó-, labdarúgó- és kézilab­da-szakosztálya is volt. Kézilabdázásban országosan is szép sikereket értek el. A felszabadulás után ökölvívó- és atlé­tikai szakosztállyal bővült a sportegyesü­­let. Jelenleg a Lenin Termelőszövetkezet és a Szabad Nép Tsz patronálásával dol­gozik a sportkör. Labdarúgócsapatuk az NB III-ban szerepel, itt alakították meg a Szolnoki Dózsa és a Szolnoki MÁV után a megye harmadik úszószakosztályát. A jubileumi ünnepségen Bódi Imre, a Lenin Tsz Állami-díjas elnöke köszöntötte az alapító tagokat, a sportolókat, az egye­sület szervezőinek legjobbjait. Bejelentet­te, hogy ismét megalakítják a régen fé­nyes sikereket elért birkózószakosztályt, fejlesztik a tömegsportot, és új sportléte­sítményeket építenek. Mugyür Hírlap POLITIKA! NAPILAP Főszerkesztő: DARVASI ISTVÁN Helyettes főszerkesztő: DR. LÖKÖS ZOLTÁN Felelős kiadó: SALA SÁNDOR, a Lapkiadó Vállalat Igazgatója Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: SOPRONI BÉLA igazgató INDEX: 25007

Next