Magyar Hírlap, 1971. április (4. évfolyam, 91-119. szám)

1971-04-08 / 98. szám

MsSYflR HfRtflF TÄLASITÄSI MA6YSY01ÍS vm, äprius s, csütörtök 3 tani fogjuk, hogy a szénbányászat meg­növekedett feladatait zavartalanul ellát­hassa. A szénbányászat megnövekedett feladatai nincsenek ellentétben a hazai szénhidrogénprogrammal, a kőolaj- és a gázkitermelés intenzív fejlesztésével. Helytelenül teszik, akik szembeállítják a két kérdést. A szénbányászaton belül is sajátos szer­kezetváltozás ment végbe. A termelés mindinkább eltolódott a jobb minőségű szenek kitermelésének irányába. Nőtt az erőművek szénfelhasználásának aránya is az összes t­­ánf­elhasználáson belül. Ezért időben hozzá kell látni olyan bá­nyanyitási munkálatokhoz, a termelé­kenységet növelő fejlesztéshez és a szén­­termelő kapacitásoknak olyan pótlásához, amelyek révén biztosítható, hogy a ked­vezően alakuló energiastruktúra változá­sai mellett is korszerű, az igényekhez iga­zodó széntermelést folytathassunk. A bá­nyászokat ezután is megkülönböztetett erkölcsi és anyagi megbecsülésben kell részesíteni. Népgazdaságunk jelenlegi és távlati igényeit alapul véve, a kormány már ko­rábba­n intézkedéseket tett a jó minőségű szenes, termelő szén­medencék rekonstruk­ciójának folytatására. A kormányhatáro­zatban külön hangsúlyt kapott a tatabá­nyai, a dorogi és az oroszlányi szénme­dencék új bányatelepítési lehetőségeinek vizsgálata. Új bányák nyitására van szük­ség, hiszen jól tudjuk, a készletek fogy­nak, derék bányászaink verejtéke és ke­ze munkája nyomán egyes aknák kime­rülnek, s ezek kiesését pótolnunk kell. A kormány a bányászlétszám stabilizá­lása és a többlettermelés ösztönzése érde­kében jelentős — mintegy 260 millió fo­rint összegű — bérpolitikai intézkedése­ket hagyott jóvá. Rendezésre került a föld alatti dolgozók pótszabadsága. A hosszabb ideje föld alatti szolgálatot el­látók évi fizetett szabadsága több lehet 24 napnál is. A termelő dolgozók évi ösz­­szes szabadsága — az engedélyezett pót­­szabadságokkal — elérheti a 36, a kiszol­gáló dolgozóké pedig a 30 napot. Egyszó­val a szénbányászatnak van jövője, bá­nyászainknak van perspektívája, és olyan becsülete országunkban, amire büszkék lehetnek. Arról is beszámolhatok, hogy a kor­mány 1971-ben, még az év első felében megtárgyalja a további 10—15 éves idő­szak energiafejlesztési programját, és meghatározza energiaszükségletünk ki­elégítésének legfontosabb feladatait. A nemzeti jövedelem a munkásosztály, a dolgozó nép érdekei szerint kerül felhasználásra Kedves elvtársak! Tisztelt nagygyűlés! Napjainkban a dolgozók körében gya­kori beszédtéma: hogyan történik a nem­zeti jövedelem elosztása? Milyen elvek és megfontolások jutnak érvényre ennek során ? Jövedelemelosztásunk fő arányait és a felhasználás irányát népgazdasági ter­veink szabályozzák. Ez biztosítja, hogy a nemzeti jövedelem alapvetően a munkás­­osztály, a dolgozó nép érdekei szerint ke­rüljön felhasználásra. A munkásosztály állama — összhang­ban a párt általános irányelveivel és egyetértésben a szakszervezetekkel — ha­tározza meg az elosztás fő arányát és rendjét. Így például a következő 5 esz­tendőben a nemzeti jövedelemnek hozzá­vetőlegesen 23—25 százalékát kívánjuk felhalmozásra és 75—77 százalékát fo­gyasztásra fordítani. Ismeretes, hogy a szakszervezetek nemcsak az elosztást alapvetően meghatározó kormányzati szintű döntéseknél vannak jelen, de min­den szinten részt veszek a jövedelem fel­osztásában. Az új tanácstörvény és a helyi önkor­mányzati szervek munkájának fejlődése teszi­ lehetővé, hogy központi döntéseken kívül eső, helyi kérdésekben — a helyi vonatkozású anyagi kérdésekben is — ott döntsenek, ahol a legjobban ismerik a helyi körülményeket. Ugyanígy előírások alapján, de válla­lati szinten döntenek arról, hogyan hasz­nálják fel a vállalatoknál képződő felhal­mozási alapot, a részesedési alapot, meny­nyi hitelt vegyenek fel, és azt mire hasz­nálják fel, továbbá, hogy miként gazdál­kodjanak a munkabéralapokkal. Ilyen módon az állam fő irányaiban be­folyásolja, sőt szabályozza is a vállalati döntéseket. Ugyanakkor teret enged a vállalati önállóság számára. A központi tervezésnek összhangot kell teremtenie a jövedelmek pénzbeli elosz­tása és a termelés anyagi szerkezete kö­zött. Köznapi nyelven arról van szó, hogy csak azt tudjuk elosztani, amit megter­meltünk. Másrészt pedig csak akkor zök­kenőmentes az elosztás, ha vállalataink olyan cikkeket termelnek, amire a tár­sadalomnak, a belföldi és a külföldi fo­gyasztóknak szüksége van. Ha ezt az össz­hangot nem tudjuk megteremteni, áru­­hiány keletkezik, vagy növekszenek az el­fekvő készletek, sőt mindkét jelenség egy időben is előfordulhat. Közép- és hosszú távú terveink legfon­tosabb előirányzata népünk, minden dol­gozó ember jólétének emelése mind anya­gi, mind kulturális vonatkozásban. Egyre kedvezőbb feltételeit teremtjük meg an­nak, hogy az egyének a bennük rejlő ké­pességeket kifejleszthessék, és azt az üzem, a szövetkezet, a munkahely, vala­mint az egész társadalom, a szocializmus anyagi-szellemi erőinek gyarapítása ér­dekében gyümölcsöztethessék. Kétsé­tl­esen: az életszínvonal egyik leg­fontosabb jellemzője, hogy milyen bősé­gű és színvonalú a lakosság anyagi ja­vakkal történő ellátása. A lakosság élet­­körülményeit, a dolgozó tömegek élet­módját azonban mindezeken kívül más — közgazdasági és statisztikai mutatók­kal alig, vagy éppen közvetlenül nem mérhető — tényező is meghatározza. Az is például, hogy milyenek a munkakörül­mények, a munkavédelem helyzete, a mű­velődésnek és az önképzésnek milyenek az adott lehetőségei, mennyire fejlettek az egészségügyi ellátás és gondozás, a la­kás- és a közlekedési viszonyok. Az elmúlt esztendőben a lakosság áru­ellátása sokat javult; olyan volt, amely­hez hasonlót — a meglevő és még meg­oldásra váró problémák mellett is — a korábbi években nem tudtunk elérni. Az áruellátás egyre javul, általában egyen­letes. A hazai termelés és a fogyasztási cikkek importja lehetővé tette, hogy a legtöbb árucsoportban az egymást helyet­tesítő, azonos célt szolgáló, olcsóbb és drágább termékek egyaránt folyamatosan kaphatók. Mindinkább vásárolhatunk olyan im­portcikkeket, amelyek nemcsak a válasz­ték bővítését szolgálják, de fokozzák a termelők közötti versenyt és a kereske­delem színvonalasabb munkáját. Természetesen korántsem vagyunk e téren még mindennel elégedettek. Ma még mindnyájunk családi, elvtársi, baráti körében gyakran hangzanak el beszélge­tés közben az árakkal, a termékeink mi­nőségével kapcsolatban jogos, bíráló meg­jegyzések és észrevételek. A kormány kötelezte az irányító szer­veket, hogy az eddigieknél is nagyobb fi­gyelmet fordítsanak az ármozgások való­di, gazdasági okainak feltárására és szi­gorúbban járjanak el azokkal szemben, akik a meg nem engedett nyereséget haj­szolva, tisztességtelen haszonszerzéssel kívánnak eredményt elérni. Árhatóságaink — az Országos Anyag- és Árhivatal, a minisztériumok, a taná­csok — és a népi ellenőrzés társadalmi munkásai tavaly több mint 30 ezer ár­­ellenőrzést tartottak, és egyéb intézkedé­sek mellett — mint például árkiegyenlí­tések, árkorrekciók — 14 vállalatra szab­tak ki jelentős gazdasági bírságot jogta­lan áremelés miatt. Örvendetes, hogy a fejlődés olyan fo­kára értünk el, amikor a termelést meg­haladó ütemben növekszenek a szolgálta­tások. A dolgozó ember joggal elvárja, hogy a szolgáltató intézmények megfelelő módon rendelkezésére álljanak. A szol­gáltatás nem szívesség, hanem kötelesség, nem valamiféle kegy gyakorlása, hanem a dolgozó nép munkájával megteremtett jobb életkörülmények, magasabb élet­­színvonal szükségleteinek kielégítése. A szolgáltatásra hivatott vállalatok, intéz­mények ne játsszanak hatóságot, hanem a szolgáltatóhoz illő módon, megbecsüléssel és tisztelettel kezeljék a dolgozó embert. Az, hogy népünk milyen módon élhet és tud élni az anyagi és a szellemi javak összességével, jelentős mértékben a szol­gáltatások minőségétől függ, ma lehetővé és egyben szükségessé teszi, hogy tovább haladjunk a termelt javak, a bérek szocialista elvek szerinti elosz­tásának útján. Ez az elv a munka sze­rinti elosztás. Jövedelempolitikánknak mindjobban kell szolgálni a hatékony­ság, a termelékenység növelését. Ez el­engedhetetlen továbbfejlődésünkhöz, ép­pen ezért munkásosztályunk, egész dol­gozó népünk jól felfogott érdeke. A negyedik ötéves terv időszakában a keresetek növekedése az eddiginél még következetesebben kapcsolódik majd a végzett munka tényleges eredményéhez. A munkások és az alkalmazottak egy keresőre jutó reálbére öt év alatt vár­hatóan 16—13 százalékkal, az egy főre eső reáljövedelem pedig 25—27 százalék­kal emelkedik. Arra törekszünk, hogy az elvégzett munkát értékelve, változzanak a jöve­delmek. Látnunk kell azonban azt is, hogy a családi körülmények ma még igen nagy mértékben befolyásolják a jö­vedelmi különbségeket. Azokban a csalá­dokban, ahol sok a már nem kereső idős, illetve a még nem kereső fiatal eltartott, sokkal nehezebben élnek, hiszen sokkal kevesebb jut egy főre a jövedelemből, mint más családokban. A társadalomnak nagyobb részt kell vállalnia az eltartottak számával ará­nyosan növekvő többletkiadásokból. A sokgyermekes családokra aránytalanul nagy terheket rónak ma még a gyermek­­nevelés költségei. Ezért népgazdasági ter­veink szerint rendszeresen emelnünk kell majd a családi pótlékot úgy, hogy 10—15 éven belül a gyermekek neve­lésének jelentős hányadát az állam köz­vetlenül vállalja magára. A nyugdíjak automatikusan történő emelése is enyhít valamit a nagy csalá­dok gondjain. Ezenkívül fejlesztjük böl­csődei, óvodai és kollégiumi hálózatun­kat A negyedik ötéves terv során 39 ezer új óvodai és 37 ezer 400 új diákotthoni helyet biztosítunk. Ezzel is hatékonyabb segítséget kívánunk nyújtani a fizikai dolgozók gyermekeinek továbbtanulásá­hoz. Egészségügyi ellátásunk is fejlődik. Mindez együttesen éreztetni fogja hatá­sát a nagy családokban, ahol az egy főre eső jövedelem átlaga alacsony. Büszkék lehetünk szociálpolitikai ered­ményeinkre is. Az eltelt fél évtized alatt a pénzbeli társadalmi juttatásokon belül a családi pótlék és a gyermekgondozási segély, valamint a nyugdíjak növekedé­se volt a legszámottevőbb. A családi pótlékban részesülő családok száma 600 000-ről 700 000-re, a kifizetett összes családi pótlék pedig az 1965. évi 1600 millió forintról tavaly 2800 millió forintra emelkedett. Gyermekgondozási segélyre az elmúlt esztendőben 1200 millió forintot fizettek ki. A nyugdíjra folyósított összeg 5 év alatt 69 százalékkal nőtt, és 1970-ben 13 100 millió forint volt. Foglalkoznunk kell olyan emberi prob­lémákkal is, amelyek csak társadalmi gondoskodással oldhatók meg. A nyug­díjban és járadékban részesülők száma 1970. végén 1 millió 453 ezer — tehát 300 000-rel több volt, mint 5 évvel koráb­ban. Statisztikai adataink szerint a nyug­díjkorúak mintegy 30 százalékának nincs közvetlen hozzátartozója. Érdekükben te­szem szóvá és hívom fel e helyről is az üzemek, vállalatok, intézmények és a termelőszövetkezetek figyelmét arra, hogy törődjenek a jelenleginél jobban az idős, egyedülálló, nyugdíjas volt dol­gozóikkal. Ez természetes emberi köte­lességük. A személyes jövedelem és a borítékon kívüli juttatások Gyakran és okkal mondjuk, hogy tár­sadalmunkban minden a dolgozó ember munkájától függ, minden a dolgozókért történik. Ebben a vonatkozásban kívá­nom érinteni a jövedelem kérdését is. A mi viszonyaink között a dolgozó em­ber jövedelmének kétféle formája van. Az egyik a személyes jövedelem, amellyel mindenki maga rendelkezik. A másik az az úgynevezett borítékon kívüli juttatás, amelyet csak meghatározott rendeltetés szerint használhatunk fel. A személyes jövedelem magában foglalja a munkabért, a prémiumot, a nyereségré­szesedést, az újítási díjat, a jutalmat. Hasonló módon személyi jövedelem a nyugdíj, a családi pótlék és a nálunk be­vezetett — világviszonylatban is egyedül­álló — gyermekgondozási segély. Termé­szetbeni, borítékon kívüli juttatás pedig az ingyenes közoktatás, az egészségügyi és művelődésügyi szolgáltatás, a lakások béréhez adott állami hozzájárulás, a ked­vezményes üdülés, a közétkeztetés és sok minden más. • Gazdasági és társadalmi fejlődésünk Öt esztendő alatt egymillió 200 ezer ember költözik új otthonba Az életszínvonal egyik igen fontos té­nyezője a lakáshelyzet alakulása. Ez ugyanis nagymértékben befolyásolja a la­kosság életmódját, a fogyasztások és a szolgáltatások egész szerkezetét. A negyedik ötéves­ terv során további 400 ezer új lakást építünk fel. Ennek nyomán öt esztendő alatt, egy lakásra három főt számítva, egymillió 200 ezer ember költözik majd új otthonba. Arra törekszünk, hogy a családok minél kul­turáltabb körülmények között éljenek. Közvéleményünk időszerűnek és szük­ségesnek tartotta a lakásgazdálkodás problémakörének átfogó rendezését is. A nemrég hozott határozatok megvalósítá­sától a lakásviszonyok további javulá­sát, a jobb lakáselosztást és a terhek igazságosabb megoszlását várjuk. Tudjuk azt is, hogy egyes bányavidé­keken a lakásellátás az utóbbi évek fo­lyamán nem fejlődött kielégítően. Sok lakás vár felújításra. A vállalatok mun­kaerő-helyzetének tartós javítása csak megfelelő lakásjuttatással, a meglevő bá­nyatelepek korszerűsítésével oldható meg. Önök jól tudják, hogy a bányászat itt is mindinkább olyan területek felé toló­dik, melyeken települések épültek. Ak­kor, amikor a bányászcsaládokról való gondoskodást említem, arra is gondolok, hogy éppen ebből fakadóan, figyelemmel a kényszerű szanálásokra is, fokozni kell a bányavidékeken a lakásépítkezés üte­mét. Elmondhatom, hogy Komárom me­gyében a harmadik ötéves terv éveiben több mint 11 ezer új lakás épült, azon­ban figyelembe véve azt, hogy elég sok tönkrement, régi lakást le kellett bonta­ni — a lakásállomány öt év alatt mint­egy 7200-zal emelkedett. A jelen tervidőszakban a megyében 15—16 ezer lakás épül, ezzel 1975. év vé­gére a megyében a lakásállomány meg­haladja a 100 ezret. Úgy vélem, ezzel már sok család gondján enyhítünk. A kormány június 1-én életbe lépő béremelési intézkedései Kedves elvtársak! Ahogy erre pártunk X. kongresszusa rámutatott, az országépítő célok elérésé­nek fontos feltétele és követelménye, hogy a nemzeti jövedelem emelkedésé­vel összhangban növeljük a nép élet­­színvonalát. Emellett egyes társadalmi rétegek, cso­portok jövedelmében az évek folyamán indokolatlan különbségek alakulnak ki. Ezek megszüntetésére időközönként köz­ponti bérintézkedések is szükségesek. A kormány a Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsával egyetértésben, az MSZMP Központi Bizottságának korábbi állásfog­lalása alapján, ezt szem előtt tartva, né­hány területen béremelésekre hozott ha­tározatot. Fontos megbízásnak teszek eleget, amikor most tájékoztatom önöket és egy­úttal az ország közvéleményét arról, hogy 1971. június 1-én — összhangban a negyedik ötéves terv életszínvonal­­emelési előirányzatával — a következő központi bérintézkedéseket hajtjuk vég­re: Felemeljük az alsó- és középfokú ok­tatási intézmények és az óvodák peda­gógusainak illetményét 20 százalékkal. Ez az intézkedés mintegy 110 ezer peda­gógust érint. Felemeljük az orvosok, a gyógyszeré­szek bérét, szintén 20 százalékkal, to­vábbá az egészségügyi középkáderek (ápolók, laboránsok, asszisztensek, műtő­sök stb.) bérét 5—10 százalékkal, az al­só- és középfokú oktatási és egészség­­ügyi intézmények egyéb alkalmazottai­nak bérét 10 százalékkal. Emeljük a fegyveres erők és testüle­tek kötelékében szolgálatot teljesítő hi­vatásos állományú tisztek, tiszthelyette­sek illetményét 10 százalékkal. A béremelésre hozott határozat végre­hajtása során egy évben 1 milliárd 520 millió forintot fordítunk az érintett ka­tegóriák életszínvonalának javítására. A bérintézkedés több mint 400 ezer ember jövedelmét emeli. A végrehajtás kimunkálása az érintett minisztériumok és szakszervezetek közös és felelősségteljes feladata. Ehhez a párt és a kormány csak elvi szempontokat ad. Nem lenne helyes a béremelésnél az egyenlősdi. Pl. a pedagógusoknál a bér­emelést fel kell egyben arra is használni, hogy a természettudományos szakokon végzők az oktatás területén maradjanak, és ne az ipar és kereskedelem területén helyezkedjenek el egy-két évi nevelői te­vékenység után. Ezeket az intézkedéseket olyan körül­mények között hoztuk meg, amikor szám­ba kellett vennünk a költségvetésben mu­tatkozó ismeretes hiányokat. Mégis így határoztunk, mert gazdasági életünk fej­lődési tendenciáit kedvezőnek ítéljük meg, s tudjuk, hogy ez az életszínvonal további növelését elősegítő lépés is hoz­zájárul a munkakedv és felelősség növe­léséhez. A népgazdaságunk adott lehető­ségeinek keretében elhatározott béreme­lés társadalmi hatását nagyon jelentős­nek tartjuk, mert tudjuk, hogy ez az in­tézkedés az érintettek gondjait enyhíti. Márpedig ha egy pedagógus vagy egy ápolónő, érezve a fokozottabb megbecsü­lést, nagyobb kedvvel, jobb közérzettel végzi munkáját, annak a szülő vagy az ápolásra szoruló beteg s közvetve egy-egy család érzi majd kedvező következmé­nyeit. Hazánk védelme, biztonsága megköve­teli, hogy fokozottabban elismerjük a fegyveres erőinknél és testületeinknél , néphadseregünkben, a Belügyminiszté­rium szerveinél és másutt szolgálatot tel­jesítők kitartó és áldozatos munkáját, pél­daadó helytállását. Tudjuk, hogy ezzel a mostani intézke­déssel korántsem oldottunk meg minden égető problémát. Éppen a most lezajlott szakszervezeti kongresszusok jelezték, hogy akadna még más területeken is bő­ven tennivalónk. (Folytatása a 4. oldalon)

Next