Magyar Hírlap, 1971. november (4. évfolyam, 304-333. szám)

1971-11-09 / 312. szám

idóGYŐR Hírlap ESEMÉNYEK - TUDÓSÍTÁSOK 1971. NOVEMBER 9. KEDD 9 A magyar konyha külföldön A Pannónia Szálloda és Vendéglátó­ipari Vállalat az idén számos éttermet nyit külföldön. November első felében például a ba­­seli Stadt Casinóban kezdődnek magyar gasztronómiai hetek. Magyaros vendég­látóhely nyílik Barcelonában. Az NSZK- ban a leghíresebb sörgyártó cég, a Lö­­wenbrau is magyar szakácsokat akar szerződtetni vendéglőibe. Luganóban, a Hotel Olivellában magyar konyhai stáb dolgozik majd A belgrádi Hotel Metro­­polban márciusi vendégszereplése után újra meghívták a magyar szakácsokat. Jugoszláv elektronikai kiállítás Jugoszláv elektronikai kiállítás nyílt hétfőn a Budapesti Természettudományi Stúdióban. A legnagyobb jugoszláv vil­lamosipari gyár, az Elektronika Indust­­rija első ízben mutatja be hazánkban termékeit. A legkorszerűbb háztartási cikkek — mosógépek, tűzhelyek, mosogatógépek — mellett kiállítottak számító, távközlési és hírközlési berendezéseket is. A jugosz­láv cég számos terméke a legnagyobb európai vállalatokkal, köztük magyar cé­gekkel kooperációban készül. Az Elek­tronika Industrija tíz éve áll kapcsolat­ban magyar gyárakkal. Az Egyesült Iz­zótól például évek óta vásárolnak rádió­programjukhoz szükséges elektroncsöve­ket, s együttműködnek a Videoton gyár­ral is. Az idei export-import forgalmuk Magyarországgal meghaladja a kétmillió dollárt. Szilikátipari oktatási konferencia Pécsett A negyedik ötéves terv az építőanyag­ipar gyorsütemű fejlesztését írja elő. A fejlesztési program megvalósításához pe­dig egyre több megfelelően képzett szak­emberre lesz szükség. A szakemberkép­zés fontosságára tekintettel kétnapos országos oktatási konferenciát szervezett Pécsett a Szilikátipari Tudományos Egye­sület, amelyen az Építésügyi és Város­­fejlesztési Minisztérium, a szilikátipari vállalatok, illetve a hasonló szakirányú képzést folytató egyetemek, főiskolák és szakközépiskolák vezetői vesznek részt. Az oktatási konferencia hétfőn nyílt meg a pécsi Technika Házában. Célja kettős: egyrészt a szilikátipari szakem­berképzés problémáinak feltárása, más­részt a tudományos egyesületi társadal­mi munka hatékonyságának vizsgálata a szakemberek továbbképzésében. A RÓZSA SÁNDOR SOROZATRÓL, már szóltunk naplónkban. Az első hat rész hatalmazott fel véleményünk kiala­kítására, azzal a természetes fenntartás­sal, ha az elkövetkezendők ránk cáfol­nak, ezt is őszinte örömmel jegyezzük fel. Nem a kritikus bölcs előrelátásának álszerény apoteózisa, amikor leírjuk: saj­nos a második rész nem kényszerített he­lyesbítésre. Vagyis, a tiszteletre méltó vál­lalkozás nem sikerült. Móricz regény­remekéből egy gyenge tévéfilm született. Sem a forgatókönyv, sem a rendezői munka, következésképp a színészi játék sem szolgálta jól a művet, minden őszinte buzgalom ellenére. Az alkotásnak kö­nyörtelen törvényei vannak; a puszta szándék itt nem üdvözít. Sipos Tamás forgatókönyvét az alázat jellemzi. De ez a gyöngéje is. A móriczi epikum szinte minden részletének, sőt árnyalatának „átmentésére” törekszik. A regény eredeti szövegéhez alig mer hoz­zányúlni. S amikor erre kényszeríti a vég­kép elfogyott „cselekmény”, akkor nem a belső akciók kibontására tesz erőfeszí­tést, hanem sztorit „importál” — nem maradva meg „a lovát ugratja” körén be­lül — a regény második kötetéből. Aligha hihetjük, hogy ezért bárki is komolyan „összevonná a szemöldökét”. De ha már belekaszált a móriczi folytatásba, miért nem vágott legalább egy rendet a magyar reformkor világából is? A két Rózsa­­könyvben Móricz társadalmi összképet rajzol fel: nemcsak szikár szegényparasz­tok és huttyánozó urak arcképcsarnokát kínálja, hanem az „ifjú Magyarországot" is — jellegzetes típusaiban. A XIX. század első felének ez az en­ciklopédiája megbabonázta Sípost. Min­dent egyformán fontosnak, jellegzetesnek és szépnek érez, még annak árán is, ha a közölt tény nem filmre való, vagy ha igen, magas fokú vizuális megjelenítést, sőt, jelképes sűrítést követel. A sorozat feleútján már szóltunk erről, most csupán két, de nagyon jellemző, újabb példa: Veszelka Péter fürdési jelenete (milyen szemérmes a magyar asszony), és a Havi búcsúban a templomépítés legendája. Az elsőt alámondott szöveg idézi a regény­ből, a másodikat konstruált jelenetben mesélteti el a forgatókönyv. Elsősorban tehát Sipos szerénysége, sőt alázata magyarázza a tévéváltozat gyen­geségét. A móriczi művet nem merte és ezért nem tudta teljes értékű képi meg­jelenítéshez segíteni. A rendezés — Szinetár Miklós munkája — elfogadta ezt a könyvet. Szinte pasz­­szívan „eltűrte” és biztos mesterségbeli rutinnal — megvalósította. De Móricz en­nél többet kíván. Ezt írja egyik tanulmá­nyában : „A rendező végzi a színdarabon a külső megformálás munkáját. De ez a külső megformálás szervesen hozzátartozik a belsőhöz is. Az író egy álomnak rabja, s egy varázslattól elkapatva, nem tud eléggé ökonomikus lenni: jön a rendező, s megérti az írót, megérti a meg nem írott instrukciókat, átadja magát az író lelkiségének, s azt átszűrve a saját lelki­ségén, beleadva tapasztalatait, mesterség­beli tudását, itt nyes, ott átforgat... arra törekszik, hogy az írói munkát tökéletes épségben hozza ki.” Szinetár az igazi Móriczot nem találta meg, csak a forgatókönyv eredendő gyen­géit „hozta ki”. Csupán a „szöveget” lát­ta, nem a mögötte lélegző, lüktető, ele­ven emberi-történelmi valóságot. Nem rezonált igazán, őszintén és mélyen a mű kínálta lehetőségekre, nem valósította meg ezeket a maga műfajának, a tévé­nek önálló, sajátos módszerével. Kaptunk — egyebek között — énekes népszínmű­vet, Tisza-parti jelenetet, megsirattuk a lóbetörés és a lángszelídítés elmulasztott nagy lehetőségét, bosszankodtunk a bur­­leszkre sikerült jeleneteken, és a nem karakter-, hanem inkább karikatúra­figurákon. Szinetár Miklós ennél többet tud, kü­lönbre képes. Mintha az utolsó részre tartogatta volna a bizonyítékot: a Havi búcsú, a zarándokok vonulása, a tűzvész tömegjelenetei igen szépek voltak, s még a képernyő méreteiben is kiváltották a megcélzott hatást. Biró Miklós kamerája ezúttal remekelt! Mintha hallanék a vá­laszt: itt volt is mit rendezni, fényképez­ni! Úgy véljük, akadt az egyebütt is, csak meg kellett volna lenni, mint azt a regénybe bele nem írott, de móriczian hiteles, messze előremutató mozzanatot, amelyben a perzekutor futni hagyja Sán­dort a lángok között. Szerencsés kézzel választotta ki Rózsa Sándor alakját, külső figuráját a rende­zés. Úgy véljük, ezt a népi hőst meg kel­lett keresni, helyes volt, hogy nem vala­melyik ismert színészre bízták ezt a sze­repet. Oszter Sándor, ez a fiatal művész nagy lehetőséget kapott a bizonyításra, és nagyjában-egészében helyt is állt. A szik­lakemény, lefojtott indulatokat szikráztató „kisded ember”, a gyöngéd szerető, és a könyörtelen pusztai „királyjelölt” súly­­lyal és meggyőzően mozgott a kamerák előtt. Művészi hitele volt Pisze Matyinak is. Raksányi Gellért felfogásában azonban nem a maga hasznát néző „ravasz pa­rasztra” esett a hangsúly, hanem bele­játszott alakításába egy „népi intrikus” eltorzult életének pszichopátiás indoklása is. S a többiek? Az „őzéshez” érkeztünk. Talán a legtöbb port felvert, felületinek látszó, de tulajdonképpen a problémák gyökeréig mutató kérdéshez, amely most már minden alakításra egyaránt vonatko­zik. Móricz Zsigmond írta ez ügyben Sze­gedre, Bálint Sándornénak: „Ne verjenek agyon érte. Rózsa Sándor Három fiatalember került rendőrkézre, akik a MAFILM vállalat által bérelt, s a Fővárosi Autótaxi Vállalat tulajdonába tartozó FIAT-személygépkocsit két napig jogtalanul használták. Béky Sándor 21 éves büntetett előéletű, Budapest IV., Báthory utca 24. szám alatti lakos és két fiatalkorú társa: K. János és T. Tamás budapesti lakosok november 5-én este ha­mis kulccsal felnyitották a IX. kerületi, Berzenczey utca 30. szám előtt lezártan parkoló személygépkocsit, s elhajtottak. A rendőrség elrendelte a gépkocsi körözé­sét. November 7-én délután K. János ve­zette — jogosítvány nélkül — a gépkocsit, s a IV. kerületi Venetiáner utcában össze­ütközött egy Trabant személyautóval. Személyi sérülés szerencsére nem történt, csak anyagi kár keletkezett. A három ko­­csikázó szóváltásba került a Trabant tu­lajdonosával, aki értesítette a rendőrsé­get s a fiatalembereket őrizetbe vették. A rendőrség jogtalan használat és a tár­sadalmi tulajdont károsító gondatlan ron­gálás bűntette miatt eljárást indított el­lenük, mégse beszélhet debreceni dialektusban, s vettem magamnak azt a lelkiismeretes­séget és fáradságot, hogy egy kicsit szí­nesítettem az őzéssel a képet. De ne gon­dolja, hogy azt ambicionálom, hogy töké­letes legyen ... így csak a magyart, az emberit és mindnyájunkkal közöset akar­tam.” A Rózsa Sándor film — elnézést, de így láttuk — ebben a vonatkozásban gyak­ran úgy hatott, mint Karinthy Frigyes közismert Móricz-paródiája. És ennek nem csupán a humoristák által üldözőbe vett őzés és a „bakfitty” az oka, hanem a hangvétel egésze. Ezért volt hamis és „elidegenítő” a „szegedi” nyelven való szólás, ezért éreztük népszínműbe tévedt cukrászlánynak „Rúzsa Bandi” szeretőjét, ezért vált erőtlenné még Horváth Teri alakítása is ebben a környezetben. Keserves tanulság ez. Vajon alkotómű­helyeink csak egy paródia szintjéig tud­ják követni Móricz problémafelvetéseit? Mert nem a közönség fülével és szemével van itt a baj! Türelemmel (ha gyakran bosszankodva is), a magáénak kijáró fél­téssel (ha sűrűn bakfittyeivé is) nézte és aggódta végig, negyed éven át ezt a pro­dukciót az ország. Várjuk és igényeljük tehát irodalmunk klasszikus alkotásainak bemutatását a képernyőn. Reméljük, hogy őszinte szavunk nem a kedvet szegi, hanem ellenkezőleg: újabb és sikeresebb erőpróbára szólítja ki tévéművészetünk jó szándékú alkotóit. MA, KEDDEN, nem különösebben gaz­dag, és nem is üdítően változatos a mű­sorkínálat. Délután egy lengyel kisfilm, a Visszatérés viszi el nézőit az alpiniz­­mus világába. Utána Komárom megyéé a képernyő és a szó, két produkcióban. A nagy megyesorozat utolsó darabja kerül bemutatásra. Az esti órákban a Fórum jelentkezik, aktuális külpolitikai kérdé­sekkel. A műsort az Állami Artistaképző Iskola életéről készített film, a Premio Ondas-szal kitüntetett Porondl és iskola zárja. Bolley Pál | TÉVÉK­APL­Ó yiru Két kerékpáros és két lovas helyett Az autó percnyi pontossággal érkezik A Kunszentmiklóshoz tartozó 206 tanyá­ra 1971. október 31-ig négy postai kézbe­sítő juttatta el a küldeményeket. A Ma­gyar Posta közismerten nehéz kézbesítési gondjai közepette ez az adat látszólag nagyvonalúságról vall, hiszen egy buda­pesti postáshoz nyolcszáz­ezer család tar­tozik. Ám, a tanyai kézbesítők munkája szinte emberfeletti: naponta harmincöt­negyven kilométert kerékpároznak, még akkor is, ha két-három levelet, négy-öt újságot kell házhoz vinniük. De a távol­ságnál nagyobb bajhozó az időjárás. Még nyáron is, a szárazságban a kunsági ho­mok szinte járhatatlan. Esős-sáros időben, a postás egyik vállán a táska, másikon a kerékpár, s úgy járja a tanyákat. Menetrendszerű kézbesítés A külterületi postai szolgáltatás megja­vítása érdekében november 1-én a Kun­­szentmiklós környéki tanyavilágban új­szerű kísérlet kezdődött. Fodor István, a Szegedi Postaigazgatóság vezetője ennek jelentőségéről tájékoztatott: " Az eddigi nehézségeket jól jellemzi, hogy az igazgatósághoz tartozó három me­gyében, Békésben, Csongrádban és Bács- Kiskun megyében. 1970-ben 653 külterü­leti járásban összesen 1185 napon át szü­netelt a kézbesítés, 923 napon pedig csak másnaponként lehetett a kézbesítést biz­tosítani. — Miben áll az új rendszerű kézbesítés lényege? — A gépjárművel közlekedő külterületi kézbesítő a címzetteket nem a lakáson ke­resi fel, hanem a kijelölt kézbesítési út­vonalon levélszekrényekbe helyezi a kül­deményeket, illetve az értesítéseket, ame­lyeket a címzettek bármely időpontban kivehetnek. A kézbesítő naponta menet­rendszerűen közlekedik és a kijelölt he­lyeken meghatározott tartózkodási időben a kézbesítésen túl értékcikket árusít és a küldeményeket is felveszi. Kunszentmik­­lós körzetében tizenhat ponton helyeztük el a kétszázhat tanya levélszekrényét, úgy, hogy a legtávolabb lakó is nyolcszáz­ezer méterre van a postaládájától. Eddig két kerékpáros és két lovas kézbesítő járta a tanyavilágot, mostantól kezdve egy gép­kocsi jár. Pontosan fél kilenc. Farkasdi Lajos kéz­besítő bezárja a GAZ terepjáró ajtaját, és engedélyt kér az indulásra. Most a szo­kottnál több a küldemény: minden ládá­ba kerül majd újság és folyóirat, amo­lyan reklámféleként, kedvcsinálónak. — Könnyebbedett a kézbesítő munkája? — Sokkal kényelmesebb — mondja Far­kasdi Lajos. — S ami fontos, a küldemé­nyek gyorsan és időben eljutnak a cím­zetthez. A négy kézbesítő ezelőtt sokszor késő estig járta a tanyákat, most kettőre már befejeződik a körút. Később az Egyetértés szövetkezet előtt találkozunk a járattal. Percre pontosan érkezik. Báli Sándorné, akinek a férje juhász a szövetkezetben — a 12-es rekeszt üríti. — örül-e az új kézbesítési formának? — Messzi tanyán lakunk, s bizony meg­történt nemegyszer, hogy a rossz idő miatt a küldeményeket nem kaptuk meg — mondja Baliné. — Ezentúl tudjuk, mikor jön a járat, s vagy én, vagy ha nem érek rá, a szomszédasszonyom eljön kiüríteni a ládát. Régen járattam újságot, aztán le­­mondtuk, mert három-négy naponként kaptuk. Most majd újból megrendeljük. Másfél órával később Kunszentmiklós egy másik távoli részén, a népbolt előtt ismét percnyi pontossággal érkezik az autó. Itt már néhány idősebb néni hango­san vitatja az új rendszer érdemét. — Eddig házhoz hozták a levelet. Most nekünk kell érte gyalogolni — méltatlan­­kodnak. Idős Sebestyén Mihály mezőőr, bokáig érő viharkabátban, hasán a kétcsövű pus­kával, nevetve legyint: — Csak asszony beszéd. Hiszen az asz­­szonyok, meg mi is, mindennap eljövünk a boltba, egyúttal a szekrényt is megnéz­hetjük. Az meg külön kényelem, hogy cso­maggal, levéllel nem kell Kunszentmik­­lósra begyalogolni, hanem itt helyben fel­veszik. Nagyon jól van ez így. Újabb tanyákon is bevezetik Menoni József, a Posta-vezérigazgató­ság ügyosztályvezetője, a külterületi kéz­besítés fejlesztésének országos program­járól beszél.­­ November elsején a kunszentmiklósi kísérlettel egy időben Kisújszálláson is megkezdődött az új kézbesítési forma, ott kétszáztizenöt tanyát érint. December el­sején Hajdúszoboszló környékén százhet­ven tanyát, Cegléd külterületén kétszáz­­negyven tanyát kapcsolunk a gépesített postajáratba. Az elkövetkezendő évben Kecskemét külterületi postaszolgáltatását három gépkocsival oldjuk meg. Kunszentmiklós tanyavilágának korsze­rű postaszolgáltatásához ötven szekrény­­tartalékban van. Úgy tűnik, ezekre nem lesz szükség. Már a kétszázhat szekrény is soknak mutatkozik. Időközben egy-két tanyáról elköltöztek, üresen maradt a le­vélszekrény. Évek, évtizedek alatt soka­sodnak majd az üres szekrények. Itt a ta­nyavilágban a korszerűség csak átmenet. A. L. Két új tv-készülék A budapesti szaküzletekben a héten, s néhány nap múlva majd vidéken is két új típusú Orion tv-készülék jelenik meg. Az egyik a Venus, 51 centiméter átmérőjű sarkított képernyős készülék, amelyet programautomatikákkal is fel­szereltek. A másik újdonság az Orilux. Ennek képátmérője 61 centiméter, vagyis nagyobb a normális 59 centiméteres nagyképernyőnél is. A két új készüléktípusból karácsony előtt 12 ezer darabot hoznak forgalom­ba. ______________________ Szocialista brigádok üzemi megbeszélései Komárom megyében Komárom megyében hétfőn megkez­dődtek a szocialista brigádok országos tanácskozását megelőző üzemi beszélge­tések. Ezen a napon az Almásfüzitői Tim­földgyár és az Aknamélyítő Vállalat ta­tabányai körzetének szocialista kollektí­vái tanácskoztak. December végéig a me­gyében több mint 3700 szocialista brigád 46 400 tagja vitatja meg a brigádmoz­galom helyi problémáit, időszerű kérdé­seit. Az üzemi összejöveteleken megvá­lasztják küldötteiket az ágazati szintű és a szakmai tanácskozásokra, majd pedig az országos brigádtalálkozóra. Lopott autóval karamboloztak

Next