Magyar Hírlap, 1972. január (5. évfolyam, 1-31. szám)
1972-01-20 / 20. szám
101972. JANUÁR 20. CSÜTÖRTÖK APRÓHIRDETÉS Magyar Hírlap A szexuális bűncselekmények Egy kriminológiai felmérés érdekes tapasztalatai Hazánkban a bűnözés általában nem növekedett, de figyelmeztető jelenség, hogy az úgynevezett erőszakos, garázda jellegű bűntettek részaránya az utóbbi években emelkedett. E bűncselekmények egyike a szexuális bűnözés, az erőszakos nemi közösülés. Az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet munkatársai a közelmúltban fontos felmérést végeztek, melynek tapasztalatairól dr. Rózsa János tájékoztatta a gyakorlati és elméleti jogászokat. Az intézetben tartott előadáson megjelent szakemberek érdekes hozzászólásokkal egészítették ki az előadást. „Városiasodott" és „fiatalodott" Az egyik tanulságos észrevétel, hogy míg korábban az erőszakos nemi közösülés tipikusan a falusi, tanyasi elmaradott, primitív életkörülmények egyenes szülötte volt, addig ma e bűntett egyre erőteljesebben „városiasodik”. A másik: míg azelőtt a felnőttek bűncselekménye volt, ma a tettesek túlnyomó része a fiatalok közül kerül ki. Hatvan százalékuk a 24. életévét sem töltötte be, egynegyedük fiatalkorú. A szexuális banditizmus a galeribűnözéssel együtt — az erőszakos tendenciák részeként — nőtt meg. Az intézet munkatársai 226 bűncselekményről készítették a reprezentatív felmérést. A vizsgált büntetőeljárások egyharmadában a cselekmény meglepetésszerű, kifejezetten agresszív, támadó jellegű volt, korábban a tettes és a sértett nem ismerte egymást. Ezek az esetek a bűncselekmény legdurvább formái. A bűnözők fele részeg volt. A szexuális bűnözés másik jellegzetes típusa, amikor a tettes és az áldozat között vér szerinti vagy jogi természetű rokonság volt. Feltűnően magas az ilyen cselekmények száma, huszonöt százalék. A bűntetteket kiváltható körülmények között lehet említeni a terhelt és házastársa közötti kapcsolat romlását, az alkoholizmust, a családon belül uralkodó alacsony erkölcsi és kulturális színvonalat. Minél primitívebb a család összetétele — az említett feltételek mellett —, annál inkább lép fel az apa olyan szerepében, mintha leánygyermekei szexuális vonatkozásban is hatalmában lennének. Bűn és csábítás A bűncselekmények nagyobbik részénél megállapítható, hogy a terhelt és az áldozat között korábban is volt szorosabb jellegű ismeretség, kapcsolat. A bűntettek jelentős részét — ha akaratlanul is —, maguk a sértettek provokálták. A közös szórakozás, tánc, séta elhagyott helyeken — a leggyakoribb előzményei ezeknek az ügyeknek. A bűntettek színhelye igen sokszor valamelyik fél lakása. A vizsgálat kiterjedt a sértettek személyének elemzésére is. A statisztikai adatok szerint az áldozatok egyharmada 14 éven aluli gyermeklány. 18—50 év közötti sértettek aránya mindössze 30 százalék. A sértettek 15 százaléka a galeribűnözés áldozata, a legtöbbjük korábban is kapcsolatban volt az elkövetők valamelyikével. A csábító szerepnek éppen e csoportos bűnözési módnál van a legkiemelkedőbb jelentősége. Felderítés - szégyenérzet A szexuális bűncselekmények felderítését nehezíti, hogy a sértettek sokszor szégyenérzetük miatt sem tesznek feljelentést. Egyesek félnek a rendőrségi, bírósági kihallgatásoktól is, míg mások a tettesek utólagos bosszújától tartanak A nyomozó hatóságok és a bíróságok munkáját megnehezíti a hamis vagy alaptalan feljelentések különösen magas száma is. Ezeket főleg a bosszú, a féltékenység, és néha a serdülő lányok élénk fantáziája szüli. A feljelentések gyakran több hónapos késedelme pedig, szinte lehetetlenné teszi az utólagos felderítést. Az agresszív szexuális cselekmények száma világszerte nő, annak ellenére, hogy a nemi szabadság egyre nagyobb. A jelenség pontos magyarázatát igen nehéz megadni. Az mindenesetre tény, hogy a szexuális cselekmények indítékait nem lehet kizárólag biológiai vagy pszichológiai, illetve csak társadalmi okokra visszavezetni. A különféle elkövetési formákon belül a konkrét szituációnak, a terhelt személyiségének, tulajdonságainak, szerzett vagy öröklött hajlamainak, a partner viselkedésének, a miliőnek nem egyforma szerep jut. A tettesek között nagy számmal fordulnak elő pszichopaták, neurotikusok, alkoholisták, erősen csökkent szellemi képességűek. Az utóbbiak kivételével a bűnösök zöme büntetőjogilag is felelősségre vonható. A kriminológia ezért azt vizsgálja, hogy a szexuális ösztön — még ha ferde is — miért manifesztálódott gátlás nélkül, illetve milyen áttételeken jelentkezett a konkrét cselekvésben, és hogy milyen visszatartó erőt gyakorolnak a bíróság ítéletei. Az értekezleten felszólaló szakemberek a büntető ítéletek szigorúságát megfelelőnek tartják, s helyeslik azt a kialakult bírói gyakorlatot, mely a váratlan támadók és a közvetlen hozzátartozók cselekményeit bünteti a legszigorúbban. Ugyanakkor a visszaesések nagy száma — különösen a neurotikus személyiségfejlődésű elkövetők esetében — arra enged következtetni, hogy a börtön az elferdült ösztönökkel szemben, önmagában nem orvosság. Bodnár Lajos DÓSÍTASOK Tápszerüzem Körmenden Az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár ipartelepítési programja keretében 262 millió forintos költséggel új tápszerüzem épül. A 20 méteres porlasztótorony építését már megkezdték, amelyben naponta 60 ezer liter steril tejet dolgoznak majd fel. Ebből négyféle tejport állítanak elő. A próbaüzem szeptemberben kezdődik. ORDÖGCSAPAS Harc a kalózerőd ellen Izgalmas, színes, szélesvásznú szovjet kalandfilm NAGY SIKER! MŰSORON A SZIKRA MOZIBAN (4. 5T-kor) ÁLLÁS Keresünk fémtömegcikk gyártásban nagyüzemi gyakorlattal rendelkező üzemvezetőket, automata-, esztergomi* présgép-beállítókat, valamint gyakorlott félkész-raktárost. Díjmentes szállást biztosítunk. »Rétsági járásban, Nógrád megye — 2775« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe.__________________ Intranszmas Magyar— Bolgár Társaság felvételre keres azonnali belépéssel gépipari technikumot végzett, 2—3 fő szerkesztőt 5— 10 éves gyakorlattal, 1 fő gyors- és gépirónőt, valamint 1 fő segédmunkást belsőmunkaterületre és 2 fős segédmunkást a százhalombattai kirendeltségünkre raktári anyag, mozgatási munkára. — Jelentkezés az ITM személyzeti osztályán, Bp. I., Márvány u. n. sz.___________ PTM. Jacquard Szövőgyára felvételre keres gyakorlott és kezdő gyors- és gépírókat. — Jelentkezés a gyár személyzeti osztályán, Bp. XIII., Szekszárdi u. 19—25. LÁNYOK, ASSZONYOK! Szakképesítés nélkül ! FELVESZÜNK, s házi tanfolyamon ! KIKÉPEZÜNK DOHÁNYBOLTBA ELADÓKAT ( 4, 6, 8 órai munkára csökkent munkaképességűeket is. nyugdíjasoknak minden évben 4 hónapos elfoglaltságot biztosítunk 11 szabadságos dolgozók pótlására. Jelentkezés naponta 9—12 óráig. FŐVÁROSI DOHÁNYBOLT VÁLLALAT, Budapest, VI., Nagymező u. 3. sz. Munkaügyi osztály, II. em. A Fosta Központi Járműtelep, Bp. XIV., Egressy út 35—51. felvételre keres budapesti I lakással rendelkező gépjárművezetőket — gépkocsiszerelőket, gép- lakatosokat, — raktári munkásokat, — szervizmunkásokat, asztalosokat és segédmunkásokat. — Továbbá 1972. július hónapban induló gépjárművezető-képző tanfolyamra budapesti lakással, büntetlen előélettel és nyolc általános iskolai végzett-séggel rendelkező férfi munkavállalókat, akik vállalják, hogy sikeres gépjárművezetői vizsga esetén 2 évig gépjárművezető munkakört látnak el az üzemnél. Csökkentett munkaidejű helyre, akkumulátor iparba naponta 6-7 órai elfoglaltsággal férfi segédmunkásokat. Jelentke- zés — szombati napok kivételével — 8—12 óráig a munkaügyi osztályon. Az Egyesült Izzó Rt. Vácuumtechnikai Gépgyár FELVESZ, ÁTKÉPEZ az összeforgácsolási szakmunkára, gépmunkára, segédmunkára férfi és női munkaerőket, továbbá öntvénytisztítókat, galvanizálókat, középnyomású gázkazánhoz fűtőket, villanyszerelőket, élköszörűsöket, fényező és mázoló szakmunkásokat, szerelő- és lemezlakatosokat, minta asztalosokat, raktári anyagkiadókat és takarítónőket. Budapest, IV. ker., Szilágyi U. 26. (Rákospalota— Újpest vasútállomásnál.) Takarítót 4 és 8 órás . műszakra — nyugdíjjast is — felvesz 28. J sz. Ipari Szakmunkás- I képző Intézet, Bpest, XII., Alkotás U. 53. I Nagy vasipari szövet-i kezet keres hosszú gyakorlattal rendelkező • gépészmérnököt vezető. beosztásba. Vezetési gyakorlat, szervezési készség feltétlenül szükséges. Besorolás: műszaki vezető II. — 1 Jelentkezés »Termelési irányítás 2760« jel. igére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Napi 4 órai folyamatos kisegítésre központi házipénztár kezelésében járatos dolgozót felveszünk, — nyugdíjas is lehet. — Ugyancsak felveszünk 18 órás munkaidővel — nem nyugdíjas raktári anyagkönyvelőt. FEMO Értékesítő Szövetkezet, Bp. XI., Sallai Imre u. 2. Labor Műszeripari Művek FELVESZ: ált. műszerész, lemezlakatos, bádogos, géplakatos szakmunkásokat, betanított férfi, női revolveresztergályosokat, férfi, női maros szak- és betanított munkásokat, villanyszerelőt, műhelysegédmunkásokat, kazánfűtőket félautomata alacsonynyomású kazánhoz, kazán bazi segédmunkásokat, gyors- és gépírókat, kezdő érettségizett adminisztrátorokat, portásokat (12 óra szolgalat, 24 óra szabad), irt. datakaratokat. Jelentkezés: Bp LX., Thaly Kálmán u. 41 Munkaerőgazdálkodás. Telefon: 334—570/145 mellék. KEVIÉP Békési Főépíítés vezetősége változós munkahelyre felvételre keres: SD—150. típusú Mobil darura vizsgázott és legalább 2 éves gyakorlattal rendelkező darukezelőket, főmunkagépkezelői jogosítvánnyal és legalább 2 éves gyakorlattal rendelkező dózer-vezetőket, ETU—354. típusú vederorsós árokásóra vizsgázott gépkezelőket, valamint építőipari és könnyű- és nehézgépkezelői vizsgával rendelkező gépészeket. — Fizetés kollektiv szerint. — Jelentkezés: KEVIÉP. Főépítésvezetőség, Békés, Verseny u. 4. sz. BUDAPESTI FORGÁCSOLÓSZERSZÁM GYÁR, Budapest, xm., Reitter Ferenc U. 132. FELVÉTELRE KERES: géplakatos, KOMPRESSZOR SZERELŐ, ESZTERGÁLYOS, MARÓS, KÖSZÖRŰS, VILLANYSZERELŐ, SZERSZÁMEDZŐ, KŐMŰVES, RÉGIELAKATOS, VÍZ-, GAZ-, CSŐSZERELŐ szakmunkásokat; vizsgázott KAZÁNFŰTŐT, alacsony nyomású Marabu kazárnoz; valamint FÉRFI és NŐI BETANÍTOTT GÉPMUNKÁSOKAT, PORTÁST (nőt), FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT, IRODA-takarítónőket. FIATALOK RÉSZÉRE: 16. évüket betöltött FIUKAT és LÁNYOKAT VASIPARI SZAKMÁRA BETANÍTUNK, részükre szakmunkásképzésre lehetőséget biztosítunk, de addig is teljesitmény százalék után kapják a bérüket. Lakatosokat, hegesztőket, legalább 5 éves gyakorlattal (pestiérinci terepünkre) férfi segédmunkásokat, — könyvelőket, gyors-gépírónőket, gépírni tud' . aminisztrátorokat fejvételre keres . Am' ‘.intészékes Vegyianyagforgalmi Vállal«’ Bp. V. ker , Bécsi utca 2. Jelentkezés: munkaügyi osztály. Telefon •83—568 Kereskedelmi vá .akat felvesz legalább 5 éves gyakorlattal munkaügy: dolgozót, aki a teljesítmény bérekhez is ért. Jelentkezés: a.? eddigi munkakörök részletes leírásával «Munkaügy — 1680« jeligére a Felszabadul .rás téri hirdetőbe. Fővárosi Épületasztalosipari Vállalat, Budapest, IX. ker., Tóth Kálmán u. 27. FELVESZ asztalos szakmunkásokat, női és férfi segédmunkásokat, gépmunkásokat, (XIII. ker. üzemünkbe is), magasnyomású kazánfűtőket, telepőröket, gépkocsivezetőket, takarítónőket, gáz-, központi fűtés és vízszerelőket, faipari technikusokat, gyors gépírónőket, kőművest, lakatost. Felveszünk gépkocsivezetőt személygépkocsira, szerszámkészítőt, raktári segédmunkást és nyugdíjas hivatalsegédet. — VTUTESZ Ktsz. Bp. VII. ker., Dembinszky u. 34. sz. Tel. 428—571. Azonnali felvételre vizsgázott gázkazánfűtőt és éjjeli portást keres a Pest megyei Földhivatal. Jelentkezés: Bp. V., Guszev u. 19. n. em. 41. Országos epitopar. válalat budai központjába keres 3—5 éves munkajogi gyakorlattal rendelkező fiatal jogászt — lehetőleg női munkaerőt — munkaügyi előadói munkakörbe. Jelentkezés n éveiben, a fizetési igény és az eddigi gyakorlat részletes leírásával »Nyugdíjelőkészítés 2077« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. FELVESZÜNK: anyaggazdálkodási szakembert CSOPORTVEZETŐI munkakörbe gépírni tudó adminisztrátort. Jelentkezés: Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat anyagosztályán, Budapest, XIII., Cserhalom u. 2. (Rákospatak mellett) Hollós kartársnál. Telefon: 209—677 naponta, — szombat kivételével. — Ugyancsak ALKALMAZUNK RAKTÁROSOKAT és RAKTÁRI KIADÓKAT. Jelentkezés: a fenti címen őri Ferenc főraktárodnál. Beton- és Vasbetonipari Művek rómaiparti üdülőjébe (Bp. al., Kossuth Lajos üdülőpart 105.) azonnali felvételre keresünk 1 fő aktív és 1 fő nyugdíjas vizsgázott olajkazán-kezelőt, egész évben való foglalkoztatásra. Érdeklődni lehet: az üdülő 686—985 telefonszámán Beton- és Vasbetonipari Művek rómaiparti üdülőjébe (Bp. III., Kossuth Lajos üdülőpart 105.) azonnali felvételre keresünk egész évben való foglalkoztatásra — gyakorlattal rendelkező — gépkocsivezetőt Nysa típusú gépkocsira. Egészségügyi könyv szükséges. Fizetés kollektív szerződés szerint. Folyamatos munkaidőrend. Érdeklődni lehet: az üdülő 686— 985 telefonszámán. KŐBÁNYAI KÖNNYŰ. FÉMMű felvételre keres gyakorlott GYORS. GÉPÍRÓNŐKET, vegyészeti szakközépiskolával rendelkező NŐI munkaerőt, továbbá VILLANYSZERELŐKET, LAKATOSOKAT, FÉRFI és NŐI BETANÍTOTT MUNKÁSOKAT, FÉRFI és NŐI segédmunkásokat. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Budapest, X., Cserkesz u. 42. BflüMEMI Vásárolok: nagyatekot, varia-, vegyes típusbútorokat, garnitúrát, szőnyeget, rúnaneműt, agytollat, — dísztárgyakat, festményeket, könyveket. — 336—966. RUHÁZAT Agytollakért, runaneműkért, nagyatekért, szőnyegekért, dísztárgyakért, régiségeiért, készpénzzel megvet. 495—709. $^2323588 | Kényelmes garázs ki. Iadó. XVIII.. (Lőrinc), Petőfi S. u. 17. (Némethné.) m mmm Ezüst teáskanna, — ikonok, olasz garzon vízforraló eladók. — 167—442. LAKÁS Külön bejáratú szova 2 férfi részére etázssütéssel kiadó. XVI., Sashalom, Pirosrózsa út 23. Fiatal mérnöknő albérletet keres, lehetőleg Budán, vagy Belvárosban. Telefon 662— 624. Megjelent a film Stíhai MUZSIKA ÉVKÖNYV 1972 Kapható minden újságárusnál. Ára: 20 Ft