Magyar Hírlap, 1972. szeptember (5. évfolyam, 242-271. szám)
1972-09-11 / 252. szám
Magyar Hírlap 1972. SZEPTEMBER 11. HÉTFŐ 3 HAZAI KORKÉP " Hazautazott az osztrák oktatásügyi miniszter Dr. Fred Sinowatz osztrák oktatásügyi miniszter, aki Ilku Pál művelődésügyi miniszter meghívására néhány napos hivatalos látogatáson volt hazánkban, vasárnap hazautazott. Magyarországi tartózkodása alatt megbeszéléseket folytatott a Művelődésügyi Minisztérium vezetőivel. A minisztert fogadta dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács elnökhelyettese, és dr. Erdey-Grúz Tibor, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Könyvtörtáneti kiállítás [Debrecenben / A Konr*"*11 ] magyar könyvnyomtatás 500. évfordulója alkalmából 12 előadásból álló kétnapos tudományos ülésszak kezdődik holnap Debrecenben. Ennek keretében nyitja meg dr. Bán Imre egyetemi tanár A debreceni könyv 1561—1972 című kiállítást. A kiállítás bemutatja a debreceni nyomda történetét. Huszár Gál 1561-ben fogott hozzá könyvsajtója fölállításához, mely az ország negyedik nyomdája lett. Még ebben az évben elhagyta műhelyét az első kötet: A Szent Pál apostol levelének ... magyarázattya, Melius Péter műve. Ezt további 34—35 Melius-mű követte. A nyomda nagy protektorának halála után a vallásos témájú művek helyett világi tárgyú könyvek, főként szerelmi-verses históriák készültek a műhelyben. Az érdeklődő látogatók megismerhetik azoknak az európai hírű nyomdászoknak a munkásságát is, akik Debrecenben dolgoztak. Közülük talán legjelentősebb Hoffhalter Rafael és fia, Rudolf. Az apa adta ki 1565-ben Werbőczi Hármaskönyvének első magyar fordítását, saját fametszeteivel. A fiú kezét dicséri az első magyar aritmetikai tankönyv, melyből Sárospatakon tanítottak. A debreceni nyomdában láttak napvilágot Balassi Bálint és Rimay János versei is. Itt nyomtatták 1704-ben Rákóczi híres Manifestumát és itt készült 1849- ben Táncsics Mihály: Új alkotmány-javaslat Márczius 15-kének évnapi emlékéül c. munkája. Ma a debreceni nyomda a magyar könyvművészet egyik tekintélyes műhelye, ahol a szépségükről ismert Magyar Helikon kötetek nagy része készül. R. A. Ismét benépesült az újpalotai építőtábor Vasárnap ismét megnyitotta kapuit Budapesten a XV. kerületi Váci Mihály ifjúsági építőtábor, ahová délután 150 fővárosi és vidéki fiatal érkezett. A táborban, amelyet a KISZ budapesti bizottsága a főváros centenáriumának tiszteletére, a lakás- és kommunális építkezések meggyorsítására szervezett, szeptember 10 és 30 között három turnusban, összesen 450 budapesti, valamint Heves, Fejér, Bács-Kiskun és Pest megyei szakmunkástanuló fiatal dolgozik. Négy magyar fiatal felejthetetlen emlékei Kubában jártunk, iskolát építettünk Paksi Pál, az ALUTERV huszonnyolc esztendős építészmérnöke útiélményeket idéz. Kubára emlékezik, ahol négy társával együtt hat fejthetetlen hónapot töltött a Julio Attila nevét viselő nemzetközi munkabrigád tagjaként. A fél év alatt felépítettek egy ötszáz tanulót befogadó, négyszintes, korszerű középiskolát. A DÍVSZ felhívására az öt földrész huszonkilenc országából háromszáz fiatal érkezett a nemzetközi építőtáborba, amelyet a Kubai Köztársaság iránti világméretű szolidaritás jegyében szerveztek meg. Hazánkat Paksi Pál mellett Gáspár Bertalan budapesti, Kovács Imre pécsi, Tegzes József kecskeméti és Kati Károly miskolci ifjúmunkás képviselte. Télből a nyárba — január 14-én szálltunk repülőgépre — kezdi az élménybeszámolót Paksi Pál, a magyar csoport vezetője. — A télből a nyárba érkeztünk. Kubában tikkasztó meleg fogadott. Tíz napot Havannában töltöttünk, ismerkedtünk a fővárossal, és akklimatizálódni próbáltunk a szokatlanul magas páratartalmú levegőhöz, a füllesztően meleg időhöz, így vártuk be a többi delegációt. Együtt utaztunk aztán a fővárostól hetven kilométerre fekvő Guayabalba, „főhadiszállásunkra”. Citrom- és narancsfaligetben álltak a tábor csinos faépületei: itt ütöttünk tanyát fél évre. — Szép feladatra vállalkoztunk: egy háromemeletes, betonlábakon álló iskolát kellett felépítenünk, amelynek — mivel távol esett a lakott településektől — teljes önellátásra kellett berendezkednie. A tantermeken, laboratóriumokon, sportpályákon, uszodán kívül hálóépület, sőt, külön víztorony is tartozott az iskolához. Ez országosan tipizált szerkezetű iskola, sok ilyet építenek most Kubában. A beruházás mintegy kétmillió dollár költséget igényelt. Az előre gyártott elemekből összeszerelhető iskola hagyományos építési határideje egy év. De ott egy építkezés csak akkor minősülhet befejezettnek, ha már a berendezés, a felszerelés is a helyén van, és ha a környező bekötőutak, parkok és pálmafaligetek is elkészültek. Egy év — hat hónap alatt — Mi az egyéves munkát hat hónap alatt akartuk elvégezni. Július 26-a, Kuba nemzeti ünnepe volt a kezdeti határidő. Az építkezés alapozó munkáit, az alapkelyhek kitűzését és a betonpillérek beállítását mi, magyarok végeztük el. — Az első héten váratlan vendégünk érkezett: Fidel Castro látogatta meg a nemzetközi brigádot. Másfél órát töltött köztünk, sokat kérdezgetett, és szüntelenül jegyzetelt. Roppant közvetlen embernek ismertük meg ... — Április táján észrevettük: olyan jó tempóban halad a munka, hogy talán a vállalt határidőnél korábban is befejezhetjük. Felállítottunk egy éjszakai brigádot, hogy az anyagok előkészítése után, nappal tovább fokozódjék a munkánk intenzitása. Jól számítottunk: július 1-én, több mint három héttel a kitűzött határidő előtt készen állt a hatalmas iskolakomplexum, berendezett tantermekkel, felszerelt laboratóriumokkal, bútorozott hálókkal, csiszolt gránitpadlóval és pálmafákkal. Fidel Castrót, aki éppen a Szovjetunióban tartózkodott, táviratban értesítettük az eseményről. De hiába dolgozunk elsöprő lelkesedéssel, ha a munka műszaki feltételei nem adottak. A legkorszerűbb építőgépek és a folyamatos anyagellátás, a ritka tökéletes munkaszervezés alapvető szerepet játszott a munka gyors és tökéletes elvégzésében. — Sok barátot is szereztünk a közös építés során. Mivel szakmák szerint szervezték meg a munkabrigádot, ritkán kerültek egy csoportba azonos nemzetbeli fiatalok. Sokat jelentett egymás megismerésében, hogy minden ország küldöttsége megrendezte a maga nemzeti napját. A magyar napot április 6-án, hazánk felszabadulása jegyében tartottuk. Tablókkal, előadásokkal és filmvetítéssel hoztuk életkörelbe Magyarországot. A Sierra Maestra útjain — Az igazán változatos program azonban akkor kezdődött, amikor az iskolaátadásig hátralevő időben országjárásra indulhattunk. Ellátogattunk az Ifjúság Szigetére, s a három hét alatt Kuba minden provinciáját végigjártuk. Voltunk ipari, mezőgazdasági üzemekben, városokban és új tanyaközpontokban. Santiago de Cubában részt vettünk a felejthetetlen és színpompás karneválon, a Sierra Maestra nyaktörő útjain pedig végigjártuk a forradalmi harcok hajdani színhelyeit is. — Július 26-án, Kuba nemzeti ünnepén a brigád képviseletében a dísztribünre ültettek, s Fidel Castro azzal kezdte ünnepi beszédét, hogy a tömeg előtt megköszönte munkánkat. Elismerésképp vendéglátóinktól és a DIVSZ-től emlékdiplomát és brigádzászlót kaptunk. A példás helytállást itthon is honorálták. Az öttagú magyar delegáció Bondor József építésügyi és városfejlesztési minisztertől dicsérő oklevelet kapott. Paksi Pálnak KISZ-érdemérmet, a négy brigádtagnak pedig aranykoszorús KISZ-jelvényt adományoztak. H. Valachi Anna „--------■---------pftfér ■ 5om, csiga, szarvasagancs szeder Afrikába nagy mennyiségű szörpöt szállítunk Tudósítónktól. Még néhány emberöltővel ezelőtt is nemcsak tűzrevalóval és épületfával szolgált az erdő. Gyógyfüveit, orvosságát, friss gyümöcsét, jószágai takarmányát is innen nyerte a környékbeli ember. A sok száz fajta erdei termék manapság is úgy nő, mint eső után a gomba, és bár sokfélére már nem tart igényt a ma embere , ami megterem, s hasznot hajt, az veszendőbe nem hagyható érték. Az Erdei Melléktermék Vállalatot szerény haszonra tervezték, de már az első évben tizenkétmilliós nyereséget hozott. Háromszáznál több gyűjtőállomása minden erdővidékünket behálózza, ahová tízezernyien hordják a somot és az éti csigát, az elhullajtott szarvasagancsot és a fekete szedret. Az erdők legbőkezűbben a gombát kínálják. Az úgynevezett galamb gomba időnként valósággal ellep egyes vidékeket, és bőséges szüretre ad alkalmat. Ennél a fajtánál sokkal keresettebb és külföldön is jól értékesíthető a vargánya. Az öt-hatszáz mázsa szárított termésből egy vagonra való minden évben itthon fogy el, a többi az NSZK-ba, Ausztriába, Svájcba és Hollandiába, de a tengeren túli Kanadába, sőt Ausztráliába is eljut, granulálva, leforrasztott bádogdobozokban. Pécsváradon, Miskolcon és Nagymaroson a szörpüzemek negyven-ötvenezer mázsa szörpöt állítanak elő évente málnából, fekete szederből, vadkörtéből, vadalmából. Ennek a mennyiségnek háromnegyed részét itthon isszuk meg, míg a többit hagyományos külföldi piacainkon kívül az afrikai országokban adjuk el. A frissen szedett kökény első számú fogyasztója az NSZK. Mindemellett rossz idők járnak az erdei gyümölcsökre: az erdőgazdaságok gyomnövényeknek tekintik őket — joggal — és tűzzel-vassal irtják az erdei szamócát, a szedret, a málnát. A Pilisen kívül másutt már szinte nem is található valamirevaló mennyiség a zamatos erdei málnából, de kiveszőben van az erdei szamóca, a szeder és a som is. E két utóbbinak ma még ugyan gazdag lelő- és menedékhelye a Mecsek, de itt is kiszorul az erdőszélekről a csipkebogyó, a vadrózsa. A valamikor oly romantikus erdei gyűjtögetésnek ma már csak a hangulata maradt meg , tárgya és eszközei átalakultak. Csigát korábban senki sem szedett, ma egyik fő erdei exportcikkünk. A hóvirágból legfeljebb erdőn jártában tűzött egy-egy szálat kalapja mellé a régi ember, ma a Zselicségből több százezer csomót szednek össze, és szállítanak a kora tavaszi napokban a fővárosba. Fórum Szolidaritás A legmeghatóbb és legemberibb vietnami élményt az Országos Béketanács egyik vezetőjétől hallottam. „Testvéri szeretettel fogadták küldöttségünket Hanoiban — mesélte —, s az üdvözletét mondó szónok így fejezte be köszöntőjét: Igazán testvéreinknek érezzük önöket, hisz sokan vannak harcoló bajtársaink között olyanok, akiknek ereiben magyar vér folyik, életüket az önöktől kapott életmentő plazma mentette meg . . .” A BKV egyik vezetője pedig így jellemezte nemrég az autóbusz-vezetőket: „Kitűnő gyerekek ezek. Higgye el, ha például vietnami műszakról van szó, a legnagyobb gondom az, kit hagyják ki. Mindenki dolgozni akar, nem győzöm feladattal őket. Főnök — jelentkeznek egymás után —, hadd jöjjek én is, hogy több gyűljön össze. Kell a gyógyszer, kell a takaró, s minden forinttal többet tudunk küldeni nekik - pedig a szabadnapjukról van szó . . .” Az elmúlt héten az egész ország népét a vietnami harcosok, dolgozók, gyermekek iránti féltő szeretet, együttérzés és segítőkészség töltötte el. A szolidaritás, a támogatás, a cselekedni akarás szelleme hatotta át a találkozókat, a nagygyűlések szónoklatait, a vietnami műszakokat, a tiltakozó táviratok ezreit, amelyek elítélik és megbélyegzik az agressziót, az Egyesült Államok pusztító háborúját. Tíz és tízezren gyűltek össze szerte az országban mindenhol, hogy a humánum és az igazságérzet nevében vádolják a gyilkos pusztítást, követeljék a VDK bombázásának haladéktalan beszüntetését. Szolidaritási demonstrációk, élménybeszámolók, a Vietnamban jártak találkozóra, kommunista műszakok példázták a hősiesen harcoló és dolgozó, a bombatámadások között is építő, tanító és tanuló, gyógyító és termelő vietnami nép iránti elismerést és nagyrabecsülést. Felhívások és felajánlások követték egymást az indokínai szolidaritási héten, a VDK megalakulásának 27. évfordulóján a gyárakban, üzemekben, Budapesten, s az ország szinte valamennyi kisebb és nagyobb településén. Gyógyszerek, konzervek, kerékpárok, rádiókészülékek gyűltek össze, vietnami harcosok magyarországi gyógykezelésének költségeit vállalták magyar dolgozók, hogy mindezzel enyhítsék e veszteségeket, segítsék a tántoríthatatlanul küzdők helytállását. A testvéri szolidaritás, a demonstráció a béke ügye mellett nem ér véget az indokínai szolidaritási hét befejeztével. Segítjük, támogatjuk a vietnami népet mindaddig, amíg be nem fejeződik a függetlenségért folytatott harca. M. I. Honvédelmi verseny Kaposvárott (Folytatás az 1. oldalról) tagú csapat jutott a tegnapiak közé, az országos döntőbe. Az IfIHSZ főtitkára sikeres versenyzést és jó szereplést kívánt a küzdő csapatok tagjainak, majd megnyitotta a versenyt. Növekvő igények A tavacska környékét rövidesen gépfegyverek ropogása verte fel. Vaktölténynyel tüzeltek a jól álcázott állásokban helyet foglaló katonák, s a versenyben részt vevők egyik feladata a tüzelési gócok felderítése volt. A feladatok komoly próba elé állították a versenyzőket. A tartalékosok különben nemcsak mint versenyzők szerepeltek; a verseny lebonyolításában is több továbbképzésre behívott tartalékos tiszt segédkezett. Az indítóállomásnál például Kadlicskó János tartalékos alhadnagy bocsátotta útjukra társait, akik pár lépéssel távolabb már légifénykép-felvétel alapján határozták meg tartózkodási helyüket, majd pedig megfelelő tereptani számítások alapján elkészítették menetvonaluk térképvázlatát. Tereptanból jeles A Somogy megyei versenyzők első csapata, amelyben a 35 évesnél idősebbek küzdötték le az akadályokat, Monos István tartalékos főhadnagy parancsnoksága alatt ragyogóan startolt. A parancsnok Balatonszabadiban, a termelőszövetkezetben dolgozik, képzett katonához méltóan kezelte a tárolót, s végezte a szükséges számításokat. Két társa, Horváth János hadnagy és tizedes (nem tévedés, valóban mindkettőjüknek Horváth János a neve) a részszámítások elvégzésében segítettek. Mint az állomás parancsnoka, néphadseregünk egyik hivatásos őrnagya ellenőrzéskor megállapította, kiválóan, hibátlanul. Nehéz, lejtőkkel, emelkedőkkel tarkított terepen folyt a verseny. Az első korcsoport, az idősebbek, három kilométert tettek meg, ezalatt hat akadályt kellett sikerrel venniük. A fiatalok, a 35 éven aluliak, öt kilométeres útvonalát kilenc akadály tette még nehezebbé. Ha ehhez hozzávesszük, hogy előző napon nehéz elméleti vizsgának is alávetették a versenyzőket, bebizonyosodik, mennyi felkészülést, munkát igényelt az eredményes szereplés. Három találat Nemcsak az elméleti tudás, hanem a gyakorlati ismeretek is mérlegre kerültek. Pár száz méter megtétele után gyakorlógránáttal kellett célba dobni, a következő állomáson pedig ötven méterre elhelyezett villanykörtéket kellett kispuskával szétlőni. Futás, fáradozás után könnyen megremeg a kéz, vélték a nézők. Jánosi József őrmester, Pest megye versenyzője bravúros lövésekkel cáfolt rá erre: negyvenkét másodperc alatt három villanyégőt lőtt szét. Szerepelt a versenyben sugárszennyezett terepszakaszon történő áthaladás, vízi átkelés és más, egész embert, kemény, képzett katonát igénylő feladat. A tartalékosok kiválóan teljesítették valamennyit. A vetélkedés után, amíg a döntnökök az eredményeket értékelték, a tartalékosok a környékről egybesereglett több ezer érdeklődővel együtt megtekintették a néphadsereg gazdag technikai bemutatóját, az MHSZ kiállítását, a határőrség és az MHSZ különböző bemutatóit. A győztesek Szabó Mihály ezredestől, az MHSZ főtitkárának helyettesétől vették át jutalmukat, s átvették a különböző állami és társadalmi szervezetek, köztük a Magyar Hírlap szerkesztőségének különdíját is. Mint az MHSZ vezetői a verseny zárásakor rámutattak, az országos vetélkedősorozat jelentősen hozzájárult a tartalékosok továbbképzési szintjének emeléséhez. Bényei Zoltán