Magyar Hírlap, 1973. május (6. évfolyam, 119-148. szám)

1973-05-09 / 126. szám

41973. május 9. szerda_______________________________nemzetközi poliTIKA________(191­0 Magyar Hírlap K­Ü­L­F­Ö­L­D­I LAPOKBÓL jb bbb mm jn. A moszkvai Pravda I UP fl—i SS f« jrB tudósítójának adott I I ■ fi QUn interjújában Gas­­■ w « » ■ » ■ ton pu­ssonnier, a Francia KP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára méltatta a Szovjetunió Kommu­­nista Pártja Központi Bizottságának a béke és a biztonság megszilárdítására irányuló te­vékenységét. Rámutatott, hogy a Szovjetunió állandó támogatást nyújt a szabadságukért és függetlenségükért küzdő népeknek, min­denekelőtt a vietnami népnek, aktív tevé­kenységet fejt ki az ENSZ-ben, fellép a nemmzetközi találkozók és tanácskozások mellett, s ugyanakkor igyekszik fejlesz­teni kétoldalú kapcsolatait más országok­kal. Pu­ssonnier az interjúban rámutatott, hogy a Szovjetunió tevékenysége nagy érdeklődésre és rokonszenvre lel a fran­cia munkásosztály, a francia nép köré­ben. Természetesen még nem tűnt el a szovjetellen­esség, amelytől gyakran a Nyugat vezető köreiben sem riadnak vissza. A „hidegháború” és a kommu­­nistaellenesség bajnokai folyamodnak hozzá, a szovjetellen­essen azok­ban mind kevésbé fizetődik ki hirdetéi­yeky— hang­súlyozta az FKP titkára. LL 1 „ JyJE^yHAPQflHAi» V * **­­­vetkezmények nélkül Spanyolország számára sem — állapítja meg legfrissebb számában a Mezsdunarodnaja Zsizny című szovjet kül­politikai folyóirat. Spanyolország kiállt az európai biztonsági konferencia eszméje mel­lett és tevékenyen részt vesz a helsinki kon­zultációkon. Az utóbbi időben észrevehetően erősö­dött Spanyolországban azoknak a körök­nek a befolyása, amelyek a szocialista országokhoz fűződő kapcsolatok javítását szorgalmazzák. Jelenleg Lengyelország­nak, Magyarországnak, Bulgáriának, Ro­mániának vannak konzuli és kereske­delmi kapcsolatai Madriddal. Jugoszlávia állandó kereskedelmi kirendeltséget nyi­tott Madridban, az év elején pedig Spa­nyolország elismerte a Német Demokra­tikus Köztársaságot, és diplomáciai kap­csolatra lépett vele. 1970-ben Madridban szovjet tengerha­józási kirendeltséget hoztak létre. Spa­nyolország engedélyezte a szovjet halász­flottának a Kanári-szigetek kikötőinek használatát. Tárgyalások kezdődtek közös oceánográfiai kutatások végrehajtásáról. Felélénkült a két ország közötti kultu­rális csere. Idén februárban hatályba lé­pett a két ország kereskedelmi megálla­podása, amelyet 1972 őszén írtak alá Pá­rizsban. A szovjet folyóirat elégedetten nyug­tázza mindezeket a pozitív változásokat, de emlékeztet arra is, hogy ez a külpoli­tikai irányvonal Spanyolországban távol­ról sem mindenkinek volt ínyére. A hi­degháborús politika és a hagyományos szovjetellenesség számos híve most arra törekszik, hogy visszatérítse az országot egy olyan vonalhoz, amely az idők folya­mán már diszkreditálódott.­ Gyakoribbá váltak az utóbbi időben a jobboldal erői­nek megmozdulásai, a kormány politi­kája elleni támadások, a „kommunista veszélyre” való­ hivatkozások. A Mezsdu­narodnaja Zsízny itt utal arra, hogy az utóbbi időben erősödött a demokratikus elemekre erősödő nyomás, megnövelték a rendőrség létszámát, és a belügyminisz­ter a baloldalt fenyegető nyilatkozatot tett. Újra kezdődtek a bírósági leszámo­lások a rendszer politikai ellenfeleivel, mindenekelőtt a kommunistákkal. Mind­ez — mutat rá a folyóirat — természete­sen semmiképpen sem egyeztethető össze a kontinens politikai helyzetének javulá­sával. T 9 I ii rx\T\n/a/a párizsi hetilap I ’ L YDDITCCI legutóbbi számá- 1 i l -t/V■ IXPATi­­ ban A hét tanít­­vány címmel az amerikai és a francia elnöki rendszerről ír Jean-François Revel. Milyen fokú autonómiia engedhető meg a végrehajtó hatalomnak? — teszi fel a kérdést a cikkíró, majd megállapítja: — A franciák és az amerikaiak előtt egy­aránt fölvetődik most ez a kérdés. Az Atlanti-óceán mindkét partján módsze­resen szélesítik az elnöki hatalmat a dön­tések meghozatala előtt, alatt és után. Ez az egybeesés nem meglepő. Pompidou és Nixon mindketten De Gaulle tábornok tanítványai. 1962. és 1968. között Nixon behatóan tanulmányozta a tábornok írá­sait. Az amerikai kormánnyal mélysége­sen ellentétes kormányzási stílust alakí­tott ki ezek alapján. Ennek jellemzői: tit­kolózás, váratlanság, látványosság, ciniz­mus. Pompidou a maga részéről a gaulle­­izmus nixoni változatát hasznosította, kü­lönösen egy ponton. Ez a tényleges vég­rehajtó hatalom átruházása egy párhu­zamos kormányra, amely az elnök sze­mélyes kreatúráiból áll, olyanokból, akik nem fogadnak el utasításokat mástól, csak tőle, és nem tartoznak magyarázat­tal másnak, csak neki. Miután a Fehér Ház utánozta az Elysée-palotát, ma az Elysée-palota utánozza, a Fehér Házat­. A mindenható elnöki hatáskör, a végre­hajtó hatalom kiváltságossága azonban — állapítja meg cikke végén a szerző — nem a modern állam fejlődésének kike­rülhetetlen gyümölcse, mint a benne ér­dekeltek állítják, hanem inkább hátra­­lépés egy ódon, tekintélyelvi forma felé. A BÉKÉS RENDEZÉS útját Indikíná­­ban kijelölő megállapodás fájdalmak és kínok közepette született meg, és teljes valóra váltását még nehezebbé teszik a saigoni rendszer megújuló háborús pró­bálkozásai és az amerikaiak kambodzsai bombázásai. Ezek kimenetele azonban már eleve eldőlt. A hazafiak ügyének igazát megerősítette a Párizsban megtar­tott nemzetközi Vietnam-értekezlet záró­okmánya is. Az amerikai katonák végre elhagyták Vietnam sokat szenvedett föld­jét. Indokína minden országának meg kell kapnia a megérdemelt békét. Ugyanennyire várja a tartós, szilárd és a barátság alapján nyugvó békét egész Ázsia. Persze, van még Ázsiában sok megoldatlan probléma, léteznek szövetsé­gek, amelyek az egyik népet szembe ál­lítják a másikkal, és az „oszd meg és uralkodj” politikájával próbálkoznak. Másfelől azonban nem lenne okos do­log, ha szemet hunynánk az ázsiai élet új realitásai, új politikai tendenciái előtt, amelyek abból a felismerésből táplálkoz­nak, hogy az imperializmus által Ázsiá­ban létrehozott katonai tömbök rendsze­re túlélte magát, s az ázsiai országok kö­zötti kapcsolatokat új alapokra kell he­lyezni. Nem telik el hét anélkül, hogy különböző központokban — Tokióban vagy Delhiben, Szingapúrban vagy Dzsa­­kartában — befolyásos politikusok egye­nesen vagy közvetve el ne ismernék nap­jaink e lényeges követelését. AZ ÁZSIÁN BELÜLI KAPCSOLATOK politikai jellegű, tehát elsősorban a biz­tonsággal kapcsolatos problémákat, va­lamint a gazdasági és műszaki-tudomá­nyos együttműködéssel összefüggő kérdé­seket foglalnak magukban. Ezek a prob­lémák elválaszthatatlanok egymástól. Ha egyszer eljött az ideje annak, hogy az ázsiai országok lerakják a tartós béke alapjait, úgy nem kevésbé fontos szá­mukra, hogy együttműködjenek egymás­sal, és ezt az együttműködési politikát a gazdaság, a tudomány, a technika és a kultúra területén a kölcsönösen előnyös kapcsolatok cementjével szilárdítsák meg. Mindaz az értékes és új, ami a kétoldalú kapcsolatok gyakorlatában kialakul, ked­vezően hat a nemzetközi együttműködés fejlődésére az egész ázsiai régióban, így tehát minden az ázsiai kormányok­tól és népektől, konstruktív javaslataik­tól és kezdeményezéseiktől függ. Ebben a vonatkozásban fontos megemlíteni, hogy a Szovjetunió, amely az ázsiai kol­lektív biztonság gondolatát felvetette és pontosabban is megfogalmazta, minden alkalommal hangsúlyozza, hogy e bizton­sági és együttműködési rendszernek mindazon többi érdekelt állam elgondo­lásait és javaslatait magában kell fog­lalnia, amelyek magukénak vallják a bé­kés együttélés, a jószomszédság, az erő­szakról való lemondás, az egyenjogúság, a területi sérthetetlenség és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elveit. Minden lehetőség megvan arra, hogy új lapot nyissunk az ázsiai országok egy­más közötti kapcsolatainak történetében. Csupán egyetlen ország vezetői igyekez­nek elfordítani ezt a lapot, még arra sem szánva időt, hogy elolvassák, ami rajta áll. A pekingi propaganda szócsövei siet­nek a gyanú és széthúzás m­agvait elhin­teni, más kormányokat pedig „egy szu­perhatalom diktátumának fenyegetésé­vel” igyekeznek megfélemlíteni. Külön­ben, ha diktátumokról és a más népek ügyeibe való beavatkozásról van szó, a kínai vezetők azon az úton vannak, hogy monopolistákká legyenek e téren. Peking eljárásában mindinkább felismerhető a törekvés, hogy a „lélektani hadviselés” eszközeivel alátámasztott politikai­­di­ktá­­tum módszereihez folyamodjék. Figyelemre méltó e tekintetben a Ja­pán viszonylatában követett pekingi po­litika. Mihelyt a befolyásos japán körök komolyan kezdtek foglalkozni a Szovjet­unióval való együttműködés kérdéseivel — a várható kölcsönös előnyök reményé­ben —, a Kínai Népköztársaság vezetői rögtön megkísérelték, hogy közvetlenül beavatkozzanak Japán politikájába. Pe­king értésül adta, hogy a kínai vezetés nem nézi jóindulatúan a szovjet—japán kapcsolatok fejlődését. A kínai vezetés nyilván megengedhetőnek tartja, hogy nagyhatalmi hangon beleszóljon egy másik ázsiai állam külpolitikájába. Józan ész­szel nehéz megérteni, hogy két állam kapcsolatainak normalizálását miért tart­hatja elítélendőnek egy harmadik állam kormánya. Épp arról van szó azonban, hogy a pekingi diplomácia a józan ész és a logika helyett inkább a széthúzás és a szabotázs irányvonalát követi. FRISS PÉLDA erre az ENSZ Ázsiai és Távol-keleti Gazdasági Bizottságának (ECAFE) Tokióban tartott ülése, amelyen a regionális együttműködés kérdéseit tár­gyalták meg. A jelenlegi körülmények között, amikor nemcsak az a fontos, hogy új formákat találjunk az ázsiai földrész belső kapcsolatai számára, hanem az is, hogy a meglevő megfelelő formákat meg­szilárdítsuk, az ECAFE olyan egyetemes szervezetnek bizonyul, amely lényegében minden ázsiai ország támogatását élvezi. A Szovjetunió olyan nagy fontosságú nemzetközi mechanizmusnak tekinti ezt a szervet, amely még sok kihasználatlan lehetőséget rejt magában. Amint az ECAFE soron levő ülése mutatta, más ázsiai országok ugyancsak nagy remé­nyeket fűznek hozzá. Kína képviselője volt az egyetlen, aki ezen az ülésszakon nem együttműködést ajánlott, hanem azt javasolta, hogy meg kell bénítani az ECAFE tevékenységét. .Az a megszállottság, amivel a pekingi de­legátus a maga szovjetellenes beszédét előadta, újból és újból demonstrálta, mennyire nem kíván a kínai diplomácia komolyan tárgyalni a megoldásra érett ázsiai problémákról. A Japan Times című tokiói lap például keserűséggel állapította meg, hogy a KNK képviselőjének az ECAFE ülésen elhangzott felszólalásában „még csak nyoma sem volt a konstruktív magatar­tásnak, bármiképp értelmezzük is ezt a szót”. Az ilyen magatartás szemléltetően példázza, „milyen kevéssé tiszteli Kína e körzet független országait”. Peking szokásos hisztériakitörése az ECAFE ülésszakának sok delegátusát ar­ra indította, hogy elgondolkozzék: hol végződik az ésszerű, és hol kezdődik az abszurd diplomácia ? Ám éppen arról van szó, hogy Peking számára már nincs ha­tárvonal a kettő között, és külpolitikai irányvonala egyre inkább megtestesíti az „abszurdum diplomáciáját”. Ugyanebben az időben New Yorkban, a Biztonsági Tanácsnak az újabb izraeli provokációkkal foglalkozó ülésén a kínai képviselő azt a rágalmat engedte meg magának, hogy a Szovjetunió ösztönzi Izrael agresszióját! VAN-E HATÁRA az „abszurdum dip­lomáciájának”? Naiv dolog lenne felté­telezni, hogy a kínai külpolitika vezetői nem tudják, mit csinálnak. Minden lépé­sük mögött tökéletesen kidolgozott szá­mítások állnak. A lármás pekingi pro­paganda magyarázatát jórészt a kínai bel­politika nem szűnő válságában találhat­juk meg. De nemcsak ebben. A kínai kül­politika és propaganda kirohanásainak nem csupán a Szovjetunió a céltáblája. Peking elvből fordul szembe a stabilitás­sal, az egyetemes ázsiai együttműködés­sel, mert ez az egyes államokat egymás­sal szembefordító, Kína nagyhatalmi he­gemóniáját hirdető politikájának kudar­cára vezet, Peking nem tárhatja nyíltan a világ elé ezeket a számításait. Nem ma­rad hátra számára egyéb, mint az „ab­szurdum diplomáciája”, mint az, hogy kiabálással, lármával és zsarolással aka­dályozza meg az Ázsián belüli kapcsola­tok új alapokra helyezését. A történelem kerekét azonban nem le­het visszafordítani. Az ázsiai népek élet­bevágó érdekei, a tartós béke és a gyü­mölcsöző együttműködés érdekei végül is utat törnek maguknak, és leküzdenek­ minden akadályt, amelyet a béke ellen­ségei jobbról és balról emelnek elébük. Szpartak Beglov, az APN szemleírója Pekingi intrikák az ázsiai béke ellen \ ^ | Az „abszurdum diplomáciája" Koszigin fogadta a New York-i polgármestert Henry Ford a szovjet-amerikai kereskedelem bővítéséről (TASZSZ) Alekszej Koszigin, a Szovjet­unió Minisztertanácsának elnöke kedden a Kremlben fogadta John Lindsayt, New York polgármesterét, aki jelenleg Moszk­vában tartózkodik. A baráti hangulatú megbeszélés során megvitatták a szovjet—amerikai kapcso­latok egyes kérdéseit, egyebek között a New York és Moszkva közötti hasznos kapcsolatok kiszélesítésének lehetőségeit. John Lindsay a moszkvai városi tanács végrehajtó bizottságának meghívására, május 3. óta tartózkodik a Szovjetunió­ban, és Moszkván kívül ellátogat Lenin­­grádba is. Az Izvesztyija kedd esti beszámolója szerint John Lindsay az elmúlt napokban igen zsúfolt programot bonyolított le Moszkvában. A város idegenforgalmi ne­vezetességeinek megtekintése mellett meg­ismerkedett több modern lakónegyeddel, a földalatti vasúthálózattal, s megbeszé­léseket folytatott városgazdálkodási szak­emberekkel New York és Moszkva ta­pasztalatainak kicserélése céljából. Az a célunk — mondotta az amerikai vendég —, hogy megszervezzük Moszkva és New York együttműködését, amely megfelel a korszellemnek, az Egyesült Ál­lamok és a Szovjetunió általános köze­ledési irányzatának. Henry Ford, a Ford Motor Company igazgatótanácsának elnöke interjút adott Harry Freemannak, a TASZSZ tudósí­tójának. Mint mondotta, „az elmúlt évben nagyarányú haladás következett be az Egyesült Államok és a Szovjetunió gaz­dasági és kereskedelmi kapcsolatainak fej­lődésében”. Azzal kapcsolatban, hogy a múlt évben csaknem megháromszorozódott a két or­szág között lebonyolódó kereskedelmi for­galom volumene. Henry Ford kijelentet­te: ahhoz, hogy megvalósuljanak azok a célok, amelyeket meghatároztak a szov­jet—amerikai kölcsönös kapcsolatok alap­jairól 1972 májusában Moszkvában alá­írt dokumentumban, újabb lépések szük­ségesek e területen. A kereskedelmi kap­csolatok továbbfejlesztéséhez elengedhe­tetlenül szükséges, hogy az amerikai kongresszus jóváhagyja azt a törvényja­vaslatot, amely a legnagyobb kedvezmény elvét biztosítja a Szovjetunióval folyta­tott kereskedelemben. Munkabizottsági vita Helsinkiben a harmadik napirendi pont bevezetőjéről (MTI) A helsinki nagyköveti tanácsko­zás munkabizottsága keddi ülésén foly­tatta az európai biztonsági és együtt­működési értekezlet harmadik napirendi pontjának szerkesztését, de megbízható értesülések szerint érdemi előrehaladás egyelőre nem történt. A szocialista országok — mint ismere­tes — abból indulnak ki, hogy a kultu­rális együttműködés különböző területein ugyanúgy meg kell határozni az együtt­működés elvi feltételeit, mint az államok közötti általános politikai kapcsolatok­ban. A NATO-országok viszont szembe­szegülnek azzal, hogy a kulturális együtt­működésről szóló bevezetőben lefektes­sék ezeket az ésszerű és elfogadható el­veket. Chilei fasiszta vezető Argentínában (Inter Press Service) Santiagóban meg­lepetéssel fogadták azt a hírt, mely sze­rint Argentínában, Mendoza tartomány­ban rejtélyes repülőgép szállt le a ,,haza és szabadság” elnevezésű chilei szélső­­jobboldali szervezet két vezetőjével a fe­délzetén. Az argentin hatóságok a ma­gánrepülőgép átkutatásakor fegyvereket és chilei tartományok részletes térképeit találták. A gépről és egyik utasáról, Wal­ter Roberto Thieme-ről február 23-a óta azt hitték, hogy eltűnt, mivel a pilóta az­nap Chile déli partvidékéről adott vészje­leket, s a későbbi kutatások eredményte­lenek voltak. Thieme a hírek szerint a fasiszta szer­vezetben szakadást szított, és egy még ag­resszívabb csoportosulás létrehozásán fá­radozott. Szabadon engedték az amerikai főkonzult (AP, Reuter) Hétfőn este mexikói fog­vatartói szabadon engedték Terrance G. Leonhardy amerikai főkonzult, aki­t­­— mint arról beszámoltunk — napokkal ez­előtt raboltak el, és kiadatása fejében 30 elítélt Kubába történő távozásának enge­délyezését követelték.

Next