Magyar Hírlap, 1973. október (6. évfolyam, 270-300. szám)

1973-10-13 / 282. szám

2 1973.október 13.szombat NEMZETKÖZI POLITIKA Bugyor Hírlap K­Ü­L­FÖ­LDI LAPO­KBÓ­L nPaBAft Km gam m K| AB *— Az SZKP központi |1 Oo Ei fl lapja pénteki szá-t í­rt BMiraO­mában szerkesztésé­si cikkben elemezte az egy hete fellángolt közel-keleti háborút. Izrael — mutat rá a cikk — az egyip­tomiak és a szíriaiak megfélemlítésére ismét a békés lakosság elleni terror poli­tikájához folyamodott. Az áldozatok kö­zött külföldiek is vannak. Az izraeli ve­zető körök politikájának nincs jövője. Ma már mindenki előtt nyilvánvaló, hogy az arab országok nem hajlandók megbékélni területük elvesztésével. Ku­darcot vallott Tel Aviv másik elképzelé­se is, nem tudják rákényszeríteni Egyip­tomot és Szíriát, hogy mondjon le a prog­resszív fejlődési vonalról és a szocialista országokkal való együttműködésről. A Szovjetunió és a szocialista orszá­gok — emlékeztet a Pravda — mindent megtettek, hogy kioltsák a háború izzó parazsát a Közel-Keleten, elérjék az iz­raeli agresszió következményeinek fel­számolását. A Szovjetunió egész sor konkrét javaslattal állt elő ebben az ügy­ben az ENSZ-ben és más nemzetközi szervezetekben. A Pravda szemleírója megállapítja: " Izrael makacsul ragaszkodik terveihez, az agresszió folytatására helyezi tétjét. Ezzel még inkább fokozódik az a felelős­ség, amely a helyzet kiéleződésének sú­lyos következményeiért hárul Izraelre és imperialista támogatóira. A közel-keleti válság egyetlen igazságos megoldását az izraeli agresszió beszüntetése, az agresz­­szió összes következményeinek, felszámo­lása, az izraeli csapatoknak a törvény­telenül elfoglalt arab földekről való ki­­vonását jelenti. M­­­os­t"­ A tokiói lap a ",e Japan Times moszkvai japán­szovjet csúcstalálko­zó eredményeit elemezve hangsúlyozza: A magas szintű találkozó megnyitotta az utat a békeszerződés megkötése felé, és hogy az erre irányuló tárgyalások fel­ölelik majd a területi kérdés rendezését is. Most mindkét fél fontos feladata, hogy miután megállapodtak a kapcsolatok fej­lesztésének szükségességében, mindezt megtegyenek az­­egymás iránti kölcsönös bizalom erősítése érdekében. A szovjet vezetők tervezett tokiói látogatása to­vább csökkentheti a távolságot a két or­szág között. Tanaka hangsúlyozta, hogy moszkvai útja új erőfeszítések kezdete a kapcsolatok kiépítése érdekében. Az el­határozás megéri, hogy keményen mun­kálkodjanak, valóra váltása javára — írja vezércikkében a Japan Times. . . . Az argentin napilap Ha­opinion ,­ a.»»»­» togatásának elha­lasztását kommentálja. Washingtonban meglepetéssel fogadták a bolíviai elnök döntését. Megfigyelők véleménye szerint komoly belső okok kényszerítették erre, a politikai élet több áramlata is nyomást gyakorolt rá. Az elnök helyzete meglehetősen inga­tag. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a La Paz-i kormány kénytelen volt egy puccskísérletet kitalálni, hogy helyzetét megszilárdítsa. A belügymi­nisztérium közleményében említettek mindannyian tagadták a tervnek még a létezését is. A puccstervet természetesen valamiért kitalálták: az ok az volt, hogy a kormány keményebben szeretett volna föllépni a szakszervezetek ellen, amelyek jelentős béremeléseket követelnek. A bérkövetelésekkel kapcsolatban derült fény arra, hogy a kormány által meghir­detett stabilizációs intézkedések — mint a Falange három vezetője is bevallotta — kudarcot vallottak. Banzer más kudarcokat is elkönyvel­het. Tervezési minisztere, Julio Prado Salmon a közelmúltban lemondott, mi­vel egy nagyon várt amerikai hitel — 225 millió dollárnyi — nem érkezett meg. A lemondás a jelek szerint még kormányválságot is okozhat. A másik — ennél sokk­al jelentősebb — válság: a há­rom fegyvernem közül kettőnek a veze­tői megharagudtak Banzerre, amiért túl hamar nyitott a chilei katonai junta felé. Most derült ki, hogy Pinochet tábornok volt a szerzője annak a soviniszta elmé­letnek, amely szerint Bolíviának nincs joga tengeri kijárathoz. A legutóbbi ese­mények igazolták a chilei jobboldal meg­vetését a bolíviaiakkal szemben, fia két fegyvernem főparancsnoka Latin-Ame­­rikában megharagszik, az nem jó jel — írja a Buenos Aires-i La Opinion. Scheel az NSZK keleti politikájáról Bochkor Jenő, az MTI tudósítója je­lenti: Walter Scheel nyugatnémet külügy­miniszter első ízben ismerte el a televí­zió nyilvánossága előtt, hogy más néze­teket vall az NSZK külpolitikájáról, mint Herbert Wehner, az SPD parlamenti cso­portjának vezetője. Csütörtökön későn este Scheel egyórás vitát folytatott a nyugatnémet televízióban a „Wehner­­ügyről” három vezető újságíróval. Reményét fejezte ki, hogy az NSZK keleti politikájáról támadt vita nem ne­hezíti meg a bonni diplomácia munká­ját. Tagadta, hogy a szocialista országok irányában csökkenőben van az NSZK aktivitása és aláhúzta, hogy most más szakasz van, amikor az aprólékos min­dennapi munka feladatai vannak a napi­renden. Walter Scheel határozottan leszö­gezte, hogy a keleti politika egyetlen gazdája a külügyminisztérium lehet. „Nincs több külügyminiszter rajtam kí­vül” és az ügyek vitelébe nincs beleszó­lása a kancellári hivatalnak sem. Egon Bohr szövetségi miniszter csak azért­ volt hosszú ideig a szocialista országok tár­gyalópartnere, mert korábban a külügy­minisztériumban dolgozott és ő dolgozta ki még akkor a keleti politika irányel­veit. Most viszont Bahr feladata az, hogy a két német állam viszonyával foglal­kozzék, amelyet Scheel tudatosan nem tüntetett fel külpolitikai kérdésnek. Re­ményét fejete ki, hogy előbb-utóbb mind­két fél számára kielégítően rendeződik a csehszlovák—nyugatnémet viszony, de jelezte, hogy Nyugat-Berlin konzuláris képviseletének kérdésében változatlan az NSZK álláspontja. " A chilei junta ragaszkodik a hatalomhoz ia, áremelkedések, elbocsátások­­, már­is körvonalazódtak. Eduardo Frei volt elnök, a Keresztény­­demokrata Párt vezére, az ABC című spa­nyol lapnak adott­ interjújában kijelentet­te, hogy „a fegyveres erők által végrehaj­tott akciók képezik az ország megmenté­sének egyetlen útját”. Nyilatkozata a ke­reszténydemokrata párt­ egyszerű tagjai között is felháborodást váltott ki. Chilében — közölte a Le Monde tudó­sítója — megkezdődött a rövid úton le­bonyolított bírósági perek időszaka. A tárgyalásokat zárt ajtók mögött tartják, az ítéletek ellen fellebbezésnek helye nincs, a halálos ítéletet kimondása után végre kell hajtani. Változatlanul életve­szélyben van Luis Corvalán, a Chilei Kommunista Párt főtitkára. A junta „ha­zaárulással” vádolja azon egyszerű oknál fogva, hogy „marxista párt tagja”. (AFP, TASZSZ, UPI) Rendkívüli biz­tonsági intézkedések közepette, a Népi Egység kormányzásának éveiben felépült ultramodern UNCTAD-palotában ünne­pelte meg véres hatalomátvételének első hónapos fordulóját a chilei ellenforradal­mi katonai junta. Az egybegyűltek előtt Pinochet tábornok, a junta vezetője tar­tott rádió- és a televízió által is közvetí­tett beszédet, amelynek tartalmát tábor­noktársai előzőleg jóváhagyták. Pinochet bejelentette, hogy a fegyveres erők meghatározatlan ideig maradnak ha­talmon. Visszavonulásuk feltételeként ,­a belső béke helyreállítását” jelölte meg, és azt, hogy „az ország rátérjen a gazdasá­gi fellendülés és a szociális fejlődés útjá­ra”. „Küldetésünk nem lesz olyan rövid, mint ahogy szeretnénk, és ezért nem is tűzünk ki időpontot” — mondta a tábor­nok. Pinochet beszédéből kiderült, hogy a chilei fegyveres erők nem egykönnyen fognak megválni a megkaparintott hata­lomtól. Beszédében Pinochet azt állította, hogy a junta ellenőrzése alatt tartja az orszá­got. Bejelentette viszont, hogy az ostrom­állapot továbbra is érvényben marad, mi­vel az országban folytatódik a juntával szembeni fegyveres ellenállás. Fenyegető hangon beszélt a dolgozó osztályokhoz, mondván, hogy a fegyveres erők érvényesíttetni fogják a munkafe­gyelmet, s kijelentette, hogy „a haladás ér­dekében mindenkinek áldozatokat kell hoznia”. Ezek az áldozatok a junta intéz­kedéseiben — a béremelések elmaradás A FÜGGETLENSÉG TÉR és a Lenin út sarkán rendezik Mogadishuban, a Szo­­máli Demokratikus Köztársaság főváro­sában az ünnepi felvonulásokat, s a leg­több táblán legutóbb ez volt olvasható: „Éljen a tudományos szocializmus!" Az országot 24 tagú legfelső forradalmi tanács irányítja, amely 1969 októberében katonai államcsínnyel vette át a hatal­mat. A néphez hű fegyveres erők rom­lott és szétzüllött rendszernek vetettek véget. „Az országot törzsi viszályok mar­cangolták, a kormányapparátusban dívott a korrupció, a sógorság-komaság, foszto­gatták az államkasszát, az uralkodó elit egyre gazdagodott, a néptömegek pedig továbbra is nyomorban éltek” — írja AH Mattan Hasi, a legfelső forradalmi tanács tagja. Szomália — V alakú ország Afrika keleti partján. Déli szárán halad át az Egyenlítő, északi szára az Adeni-öblöt határolja. Stratégiai fontosságát a század­­fordulón ismerték fel, s ekkor osztották fel egymás között a britek, a franciák és az olaszok. Az 1961-ben függetlenné vált Szomáli Demokratikus Köztársaság a brit és az olasz területet egyesítette, az északi szomszéd — Affarok és Isszák Földje néven — ma is francia felségte­rület. A hazánk területénél hétszerte nagyobb országban mintegy hárommillióan élnek. Több afrikai országgal összevetve szeren­csésnek mondható, hogy egységes nyelvet beszélnek, a szomálit (idén január óta használják hivatalos nyelvként, latin be­tűvel írottan is), s túlnyomó többségük szunnita mohamedán. Ők örökölték azon­ban világviszonylatban is az egyik leg­fejletlenebb gazdaságot: egy főre keve­sebb nemzeti jövedelem jut, mint évi 50 dollár. A függetlenség elnyerésekor a lakosság 70—90 százaléka nomád-félno­­mád állattenyésztő volt. A KATONASÁG erélyes fellépését, a forradalmat megelőző helyzet zűrzavarát jellemzi, hogy az 1969-es választásokon például 88 párt indult, s a szavazásnak mintegy száz halott és sebesült esett ál­dozatául. Mohamed Sziad Barré tábornok irányítása alatt a hadsereg és a rendőrség a hatalom megragadása után elsőként a " • / a.v Pozitív semlegesség Katonák Szomália élén pénzügyeket vonta központi ellenőrzés alá, államosította a külföldi bankokat és az importot. Kiindulási pontja és jelsza­va: „Harc az éhség, a betegség, a tudat­lanság ellen.” Az elmúlt négy év alatt azonban to­vábbment ennél a célkitűzésnél. Vezeté­sével Szomália a fejlődés nem kapitalista útját választotta. Ez — mondotta Barré — osztálydöntés, az elmaradottság, a ki­zsákmányolás elleni harc, az osztály nél­küli társadalom megteremtéséért vívott küzdelem kezdete. Első intézkedései kö­zött maximálta a lakbért és az élelmi­szerárakat, ingyenessé tette az orvosi el­látást, és csökkentette a hivatalnokok fi­zetését. A korszerű államért vívott gigantikus küzdelmet jellemzi néhány legutóbbi in­tézkedés: megalkották az első polgári törvénykönyvet (eddig az olaszt használ­ták), a munkaügyi és az önkormányzati törvényeket, helyi közigazgatást szervez­tek, és megtartották az első helyhatósági választásokat. Megindították a szövetke­zeti mozgalmat mezőgazdasági, kisipari és kiskereskedelmi téren, s az állam ezt már támogatni is tudja. Az 54 éves Barré tábornokot ország­szerte puritán emberként, őszinte haza­fiként tisztelik, s maga is szereti han­goztatni, hogy „egyszerű katona” — most is laktanyában lakik. Szomália ma sem dúskál a javakban, de felszámolták a bel­ső államadósságokat, javult a fizetési mérleg, nőtt a devizatartalék. Az ered­mények elérésében segített a tervgazdál­kodás — központi elgondolás alapján használják fel a belső és a jelentős külső anyagi forrásokat. Az első (1968—70) há­roméves terv során a beruházások 70 szá­zalékát az infrastruktúra fejlesztésére fordították, a most folyó második három­éves tervben is a beruházás 35 százalékát költik a közlekedés fejlesztésére, 23 szá­zalékát a mezőgazdaságra, új földdarabok feltörésére (minthogy csak az ország te­rületének másfél százaléka áll művelés alatt), a monokultúrás gazdaság átalakí­tására. A fejlesztési prograns végrehajtásában segíti Szomáliát a Szovjetunió. Barré el­nök antiimperialista — az arab és az afrikai szolidaritást szem előtt tartó — külpolitikai vonalvezetése, pozitív semle­gessége a Szovjetunióhoz fűződő baráti kapcsolatokkal egészül ki. A tábornok első külföldi állomásai között szerepelt Moszkva, ahol 1971-ben kétoldalú együtt­működési megállapodást írt alá. Ennek nyomán szovjet segítséggel kiépült az Adeni-öböl partján Berbera kikötője, élelmiszer-feldolgozó és -tartósító üzeme­ket, iskolákat, kórházakat, nyomdát, rá­diót építettek Szomáliában. Az államfő helyettese, Mohamed Ali Szemantar had­ügyi államtitkár és a hadsereg főparancs­noka pedig a múlt héten látogatott Moszkvába — immár másodízben — kí­séretével együtt, s tárgyalt több szovjet vezetővel. A SZOMÁLI KÜLPOLITIKAI állás­foglalást jellemzi Barré elnök tavalyi pekingi látogatása is. A Kínai Népköz­­társaság jelentős kölcsönt folyósít útépí­tésre Szomáliának. Amikor megköszönte ezt a segítséget, pekingi pohárköszöntő­jében Sziad Barré felszólított a szocialista országok egységének megszilárdítására, imperialistaellenes összefogására (még ja­vában folyt a vietnami háború!). Csou En-laj válaszában nem reagált Barré ki­jelentésére, az Új Kína hírügynökség pedig kihagyta beszámolójából ezt a ki­tételt. Az arab államokkal vállalt szolidaritás nemcsak abból adódik, hogy a szomáli nép mintegy átmenetet képez az arabok és a feketék között, s nemcsak a közös vallásból, hanem elsősorban az imperia­­listaellenes, el nem kötelezett politikából. S bár Szomália stratégiai szerepe vala­melyest csökkent, mióta nem használják a Szuezi-csatornát, ma sem elhanyagol­ható, hogy áttekintheti a Vörös-tengernek és az Indiai-óceán északnyugati térségé­nek forgalmát. S ez most, amikor a közel­­keleti válság ismét fegyveres, frontális ütközetté élesedett, nem elhanyagolható. Molnár S. Edit Lemondott a norvég kormány (UPS) Lars Korvald norvég miniszter­­elnök pénteken benyújtotta kormánya le­mondását V. Olav királynak. Politikai körök véleménye szerint a király Trygve Brattelit, a munkáspárt vezetőjét fogja felkérni, hogy alakítson kormányt. A munkáspárt a szeptemberi választáson 62-t szerzett meg a 155 parla­menti mandátumból. Bratteli kész kisebb­ségi kormányt alakítani, de mint mondot­ta, számít a szocialista választási szövet­ségbe tömörült pártok támogatására. Az idézett körök szerint Bratteli várhatóan a jövő héten hozza nyilvánosságra kor­mánya névsorát. Az új kormány megala­kulásáig Korvald kabinetje ügyvezető kor­­­­mányként fog működni. Paraszttüntetések Franciaországban (MTI) Pénteken Közép- és Délnyugat- Franciaország mintegy harminc megyéjé­ben gyűlések százain és útakadályok fel­állításával tiltakoztak a francia parasztok a kormány mezőgazdasági politikája el­len. Tiltakozásuk elsősorban az ellen irá­nyul, hogy miközben az infláció egyre gyorsul,­­ a fogyasztói árak nyakra-főre emelkednek, a mezőgazdasági árpolitika következtében a parasztok továbbra is csak­ alacsony árakon tudják értékesíteni termékeiket, külö­nösen a hús- és tejter­mékek termelői árai maradnak el mesz­­sze a fogyasztói árak mögött. Ez jelentő­sen csökkenti a parasztság életszínvona­lát, hiszen a parasztoknak magasabb ára­kat kell fizetniük az iparcikkekért. Corvalán interjúja (TASZSZ) „Államcsínnyel sem lehet fel­tartóztatni a nép harcát” — jelentette ki Luis Corvalán, a Chilei Kommunista Párt főtitkára az olasz rádió és televízió tudó­sítójának adott interjújában. Beszámolt arról, hogy letartóztatása, szeptember 27-e után nyolc napig egy aprócska fürdőszo­bában­­tartották őt fogva, ahol m­ég né­hány lépést sem lehetett tenni. Abba a helyiségbe, ahol most őrzik, őrein kívül senki be nem teheti a lábát, olvasnivalót nem kap. Luis Corvalán határozottan megcáfolta a katonai juntának azokat az állításait, amelyek szerint a Népi Egység valamifé­_________ re „tervet” dolgozott ki az ország fegy­veres erői ellen. „Nem hiszem, hogy a Népi Egység más pártjai ilyesmibe keve­redtek volna. Én a saját pártomért fele­lek. Mindezekben az években pártom fel­adata az volt, hogy elősegítse a társada­lom szocialista , forradalmi átalakulását.” Corvalán kifejezte meggyőződését, hogy Latin-­Amerika népei, és­ közöttük Chile népe is, folytatni fogják az előrehaladást. „Szeretem a szabadságot, de nem ré­mít a börtön. Lelkiismeretem nyugodt, nem félek a haláltól” — jelentette ki vé­gezetül a Chilei Kommunista Párt főtit­kára.

Next