Magyar Hírlap, 1975. február (8. évfolyam, 32-59. szám)

1975-02-16 / 47. szám

4 1975. FEBRUÁR 16. VASARNAP Magyar Hírlap HAZAI KORKÉP KÖZÉLET — DIPLOMÁCIA Magyar—holland diplomáciai megbeszélések Hugo Scheltema, a holland külügymi­nisztérium utazó nagykövete néhány na­pos látogatást tett Budapesten. Megbeszé­lést folytatott Nagy János külügyminisz­ter-helyettessel a magyar—holland kap­csolatokról és az időszerű nemzetközi kér­désekről, különös tekintettel az európai biztonsági és együttműködési értekezlet­re. A nagykövetet fogadta Marjai József külügyi államtitkár. Hazaérkezett Moszkvából a munkaügyi küldöttség Szombaton Buda István munkaügyi ál­lamtitkár vezetésével hazaérkezett Moszkvából a KGST anyagi ösztönzéssel és bérezéssel foglalkozó munkacsoport­já­na­k ülésén részt vett küldöttség. A de­legáció tárgyalt Sz. Sz. Novozsilovval, a Szovjetunió munka- és bérügyi állami bizottsága első elnökhelyettesével is a kétoldalú munkaügyi kapcsolatok fej­lesztéséről. Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa — eredményes munkássága elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából — a Munka Érdemrend arany fokozata kitün­tetést adományozta Ambrus Jenőnek, az MSZMP pécsi városi bizottsága első titká­rának. A kitüntetést szombaton a városi pártértekezleten Jakab Sá­ndor, az MSZMP KB tagja, a Központi Bizottság osztály­­vezetője adta át. Az első helyen a lakásépítés *• (Folytatás az 1. oldalról) har több pénz jut egy óvodai helyre, s 4,5 százalékkal több egy általános isko­lai tanulócsoportra. A helyi feladatok megoldásában igen eredményes a tanácsok, valamint a te­rületükön működő vállalatok, szövetkeze­tek közös érdeken alapuló együttműkö­dése. Erre utal az is, hogy a tanácsok az idén körülbelül 2,5 milliárd forintot kapnak közös létesítmények megvalósítá­sára különböző vállalatoktól, szövetkeze­tektől. A többletpénz elsősorban lakás­építésre és közműfejlesztésre jut, de szá­mottevő a gyermekjóléti intézmények fejlesztéséhez való hozzájárulás. Új vo­nás, hogy 1975-től a vállalatok és szövet­kezetek, közművelődési intézmények és munkástelepüléseken működő művelődé­si otthonok építéséhez is adhatnak pénzt a tanácsoknak, a tanácsok viszont több mint 1,3 milliárd forinttal támogatják a vállalati fejlesztéseket, elsősorban a la­kossági szolgáltató tevékenységet. A tanácsi gazdálkodás a felújításra 1975-ben több mint 1 milliárd 380 millió forintot költhet, ez 320 millió forinttal több az 1974-esnél. A IV. ötéves terv elején még jelentős szociális, egészségügyi és oktatási ellátá­­­si színvonalkülönbségek voltak az azo­nos szerepkörű városok és községek, il­letve az egyes megyék között. A tervidő­szakban a színvonalkülönbségek mérsék­lésére 800 millió forint jutott, ebből az idén 220, millió forint használható fel. Elutaztak Budapest vendégei (Folytatás az 1. oldalról) Constantin Cimbru, a budapesti román nagykövetség ügyvivője, illetve Vaclav Moravec, budapesti csehszlovák nagykö­vet. Elutazott a lengyel küldöttség is, ame­lyet Jerzy Majewski, a LEMP KB tag­ja, Varsó főpolgármestere vezetett. Ven­dégeinket Szépvölgyi Zoltán és Gérnyi Kálmán, a budapesti pártbizottság tit­kára búcsúztatta. Jelen volt Stefan Jed­­rychowski, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete is. A jugoszláv főváros pártküldöttségét amely Milan Tadicsnak, a belgrádi pártbizottság titkárának vezetésével vett részt a budapesti ünnepségeken — Mol­nár József, a budapesti pártbizottság al­osztályvezetője és dr. Pongrácz Pál, Bu­dapest főépítésze búcsúztatta. A berlini küldöttséget Karl Heinz Nad­ler, a berlini pártbizottság titkára ve­zette. Vendégeinket dr. Molnár Endre, a budapesti pártbizottság titkára és dr. Békési László, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese kísérte ki a repülőtér­re. A búcsúztatásnál megjelent Georg Folk, a Német Demokratikus Köztár­saság budapesti nagykövetségének taná­csosa, Stefan Docev, a szófiai pártbizottság titkára vezette a bolgár főváros kül­döttségét a budapesti ünnepségeken. A küldöttség elutazásánál megjelent Király Andrásáé, a budapesti pártbizottság tit­kára, valamint Radi Botev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövetsé­gének tanácsosa. Tatár Imre vasárnapi levele: A TELJESÍTMÉNY tévé legutóbbi teleszubjektív műsorában hallottam egy mondatot egy fiatalember szájából. Nem tudom szó sze­rint idézni, de kijelentésének értelme az volt, hogy min­denki — akár fiatal, akár idősebb — annyit kapjon munkája ellenértékeként, amennyit teljesít. Ha egy huszonötéves telje­sítménye annyit ér, mint az ötvenévesé, jusson neki ugyan­annyi. Ez a megállapítás voltaképpen igaz. És mégsem az. Az elosz­tás szocialista elve, hogy tudniillik mindenki munkája szerint részesüljön a javakból, helyes. Kérdés, hogy a munkát, vagyis a teljesítményt napi értelemben nézzük-e, vagy nagyobb táv­latokban. Kissé elvont közgazdasági tételből indulok ki, hogy majd visszatérjek a gyakorlati problémára. Köztudott, hogy senki nem kapja, nem is kaphatja meg munkájának teljes ellenér­tékét, bárhol és bármit dolgozzon is. Egy rész jut neki bér, formájában, illetve társadalmi juttatásként, a fennmaradó hányadot a vállalat, az intézmény, de főképpen az állam hasz­nálja fel. Száraz közgazdasági kifejezéssel ezt társadalmi közös fogyasztásnak nevezik. Fejlesztik belőle a vállalat berendezé­seit, szociális intézményeit, a város vagy az állam iskolákat, kórházat épít, és még nagyon sok mindenre szolgál az az érték, amelyet az ember évek során át létre­hoz. Hadd említsek példákat Tegyük fel, hogy egy lakatos hu­szonöt esztendeje dolgozik valamelyik gyárban (esetleg élete során több gyárban is tevékenykedett, ez a mi szempontunk­ból most nem érdekes). Még csak nem is kell különösen áldo­zatkésznek, odaadónak kiemelkedő szorgalmúnak, vagy nagy képességűnek lennie. Átlagos lakatos volt negyed századon át, de így is elmondhatja, hogy munkájának eredménye benne van a gépekben, amelyeket azóta vásárolt az üzem, a szerszámok­ban, amelyeket ő és a fiatalabbak használnak, az óvodában, amelyet építettek. Akárcsak Kőmíves Kelemen esetében ,el­nézést kérek, hogy a száraz közgazdasági eszmefuttatásba bal­lada­­elemeket vegyítek), a lakatos életének jobbik fele is benne van a falakban. De szélesítsük szemlélődési körünket: munkájának értéke, annak atomnyi részecskéje ott rejlik min­den iskolában és kórházban, az autóutak betonjában és a kül­képviseletek berendezéseiben. Mindezzel nem dicsekedhet el a fiatal lakatos, aki csak most, vagy nemrég kezdte el a szakmát. Még akkor sem mondhatja ezt el magáról, ha történetesen már most tudja mindazt, amit az ötvenes kolléga. De vehetünk más, bonyolultabb példát is. Tegyük fel, hogy egyazon iskolában két pedagógus dolgozik: egy huszonöt és egy ötvenéves. Azt is fűzzük hozzá, hogy a fiatal igen jó képes­ségű és szemre ugyanolyan teljesítményt nyújt, mint az idő­sebb tanár. Mit mutat itt a mérleg? Pénzben valószínűleg nem lehet meghatározni, mit hozott az a befektetés, amelyet az idősebb tanárnak köszönhetünk. Hány gyerek fejébe töltötte a számtant, a fizikát, a magyart, az irodalmat? És hogyan realizálódott mindez, mennyi kama­tot hozott gondolatokban és termékekben? Senki nem tudja kiszámítani, legalábbis nagyon nehéz lenne elvégezni ezt az összeadást. Annyi azonban bizonyos, hogy e pedagógus mun­kájának eredménye, haszna ott található a legkülönbözőbb formákban, tanítványai tevékenységének legkülönbözőbb gyü­mölcseiben. A fiatal, a kezdő tanár ezt nem mondhatja el magáról, még akkor sem, ha a múlt esztendőben, vagy az idén ugyanolyan jól tanította a számtant a gyerekeknek, mint az említett idősebb kollégája. Így is lehet mérni a teljesítményt. Ki mennyit tett mér a közös pikszisbe. Egy nemzet kincstára, minden, amit magáénak mondhat, abból áll, amit generációk halmoztak fel, épületek­ben, könyvekben, a fejekben, alkotó- és munkakészségben. Ezt persze mindenki tudja, ha megkérdezzük az általános iskolást, az is. De akkor alkalmazni kell a tételt a konkrét ötven­évesekre is. Nemcsak a múlt századok generációi dicsekedhetnek ezzel, s nemcsak őket kell dicsérni, hanem a maiakat is, és nemcsak a nagy csaták hőseit, a nagy találmányok megalko­tóit, hanem még azt is, aki történetesen a leveleket hordja, vagy az utcát kövezi. No de milyen következtetéseket vonjunk le mindebből? Semmi esetre sem akarok beleszólni bérpolitikai kérdésekbe, nem is értek hozzá. Az az érzésem, hogy az illetékeseknek, akik a bérek elosztásának elveit meghatározzák, nincs is szük­ségük tanácsaimra, általában figyelembe veszik az életkort, a teljesítménynek ezt az oldalát is. Soraimmal az általános szem­léletre szeretnék hatni, a munkateljesítmény értékelésére, a fiatalok és a kevésbé fiatalok körében. Azt mondhatja minderre a fiatal lakatos, vagy a tanár — visszatérve a példának kiválasztott két hivatáshoz —, hogy az életnek, a társadalmi felhalmozásnak ezt az útját mindenki végigjárja. A huszonötéves is lesz ötven, az ő nyomában is feltűnnek új huszonötévesek. Örök körforgás, mindenki egy­aránt lerója ezt az adót a társadalomnak. Számítson csak a napi teljesítmény, így is föl lehet fogni a dolgot. De akkor legyünk követke­zetesek, és a mai huszonötéves állja negyed évszázad múltán is azt, amit ma mond. Ha akkor pontosan annyit és azt kapja majd, amit az akkori huszonötéves, ne nézzen körül felhábo­rodottan, vagy elkeseredetten. És ne kérdezze azt: „Hát érdemes volt?” Bárd András emléke A pártmunkás H­etvenöt évvel ezelőtt, 1900. február 1■ 16-án született Budapesten Bárd András. Tisztviselőként kezdte pályáját, majd a Nagy Októberi Szocialista For­radalom eszméinek hatására felvette a kapcsolatot a munkásmozgalommal, s tizennyolc évesen belépett a megalakuló Kommunisták Magyarországi Pártjába. A proletárdiktatúra győzelmét követően fegyverrel védte a munkáshatalmat, küz­dött az intervenciós seregek ellen. A Tanácsköztársaság megdöntése után alkalmi munkából tartotta fenn magát. Kapcsolata a szakszervezeti mozgalom­mal és az újjászerveződő kommunista párttal egy percre sem szakadt meg. Mozgalmi munkáját főleg Újpesten vé­gezte. Itt kapcsolódott be a Munkás Test­edző Egyesületben folyó illegális párt­munkába is. A fehérterror éveit köve­tően textilgyárakban dolgozott, a Ma­gyar Pamutiparban, majd a Kender- és Jutagyárban. A textiles szakszervezet új­pesti helyi csoportjában a szakszervezeti ellenzéki munkát irányította. A harmincas években tagja lett a bu­dapesti pártbizottságnak, s 1934—1935- ben a KMP újpesti bizottságának a tit­kára. Nagy szerepet játszott különböző sikeres sztrájkok szervezésében az új­pesti textiles üzemekben. Közülük ki­emelkedett a jutagyári dolgozók 1936-os munkabeszüntetése, amelynek egyik szer­vezője, irányítója volt. Az egy hónapig tartó jól szervezett sztrájk teljes siker­rel zárult. Forradalmi tevékenységéért a horthys­ta rendőrség többször letartóztatta. Ösz­­szesen hat évet töltött különböző börtö­nökben, internálótáborokban. A fogság­ban a tüdeje megbetegedett, s 1943-ban súlyos műtéten esett át. De megrendült egészségi állapota ellenére, 1944 végén, az újpesti partizáncsoport harcainak egyik részese lett. Földes Lászlóval és Andrássy Gyulával irányította az újpesti ellenállók harcát a nyilasok és a német fasiszták ellen. Ő volt annak az akció­csoportnak a vezetője, amely a fasisztái­ védelmi berendezéseit rombolta, tank­csapdákat temetett be s drótakadályokat vágott szét. Az Újpest felszabadulását követő he­tekben a Magyar Kommunista Párt helyi szervezetének titkára, majd a pártköz­pont munkatársa. Tagja a budapesti pártbizottságnak és párt-végrehajtó bi­zottságának is. Hét éven keresztül fele­lősségteljes megbízatást teljesített a Köz­ponti Ellenőrző Bizottság titkáraként. A személyi kultusz keltette bizalmatlansági hullám őt is elérte: 1953-ban tíz hónapig ártatlanul fogságban tartották. A koholt vádak tisztázódása után az Állami El­lenőrző Bizottság munkatársa. 1956-ban ismét fegyvert fogott az el­lenforradalom leveréséért, Újpesten küz­­­­dött a munkásosztály, a szocializmus ügyéért. Utána a IV. kerületi pártbizott­ság titkára, majd a Központi Bizottság munkatársa, később az Országos Nyugdíj Intézet alelnöke lett. 1960-ban nyugdíjba vonult. Mozgalmi munkája azonban to­vábbra sem szakadt meg, a Népszabad­ság társadalmi munkásaként a dolgozók bejelentéseinek a kivizsgálásával foglal­kozott. Hosszú szenvedés után, 1967. ja­nuár 2-án hunyt el. Bárd András élete, egyénisége az áldo­zatkész és hűséges kommunista pártmun­kás egyik kiemelkedő példája. Botos János , Bárd András születésének 75. évfordu­lója alkalmából szombaton a Mező, Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjá­ban levő urnáján elhelyezték a megem­lékezés és a kegyelet koszorúit. Az MSZMP Központi Ellenőrző Bizott­sága nevében Szerényi Sándor és Sebes Sándor, a KEB tagjai, a IV. kerületi párt­­bizottság részéről Ilcsik Imre titkár, az újpesti tanács nevében Mezősi János ta­nácselnök koszorúzott. 7976: fejlődési világkonferencia "Á­v ^ 4 " Véget ért a BVT fejlődési munkacsoportjának budapesti tanácskozása A Béke-világtanácsnak a fejlődő orszá­gok kérdéseivel, valamint a fejlődési vi­lágkonferencia előkészítésével foglalkozó munkabizottsága szombaton az Akadé­mia dísztermében tartott záróülésén el­fogadta a tanácskozás dokumentumait. Pethő Tibor, az Országos Béketanács el­nökhelyettese zárószavában hangsúlyoz­ta: századunk utolsó negyedében fel kell építeni az egész világra kiterjedő béke­­rendszert, és ezzel együtt az új világ­gazdasági struktúrát. A mostani három­napos megbeszélés feltétlenül közelebb vitt a fejlődési világkongresszus meg­szervezéséhez, és így hasznosan járult hozzá a nagy célok megvalósításához. Az Országos Béketanács és tudomá­nyos bizottsága, valamint az Akadémia Világgazdasági Kutató Intézete a záró­ülés után fogadást adott a részvevők tisz­teletére a Gellért-szállóban. Romesh Chandra sajtóértekezlete Romesh Chandra, a Béke-világtanács főtitkára sajtóértekezleten tájékoztatta az újságírókat a világtanács 1975-ös tervei­ről és a most véget ért tanácskozásról. A Béke-világtanács és az egész béke­mozgalom idei tevékenységének kiemelt területe az európai biztonság probléma­köre, kapcsolatban az európai biztonsági konferencia várható harmadik szakaszé­val. Akciók egész sorát tervezik az ENSZ- nek az új nemzetközi gazdasági rend lét­rehozásáról szóló állásfoglalása, valamint az államok gazdasági jogait és kötelessé­geit tartalmazó alapokmánya támogatá­sára. A nők nemzetközi éve alkalmából széleskörűen foglalkoznak a nők jogai­nak biztosításával. Tovább folytatódnak és jelentősen bővülnek a vietnami, a chilei és a közel-keleti helyzettel kapcso­latos, az igazságos rendezést, a népek jogainak érvényesülését, szenvedéseik megszüntetését célzó akciók. A világta­­nács állandóan figyelemmel kíséri a nemzetközi helyzet alakulását, s éppen a közelmúlt napokban küldtek táviratot az ENSZ Biztonsági Tanácsának és főtitká­rának, valamint Makariosz érseknek, a Ciprusban bekövetkezett egyoldalú török lépéssel kapcsolatban amelyet az ENSZ- határozatok megsértésének tekintenek. A most lezajlott tanácskozásról szólva Romesh Chandra kifejtette, hogy a fej­lődési világkonferencia összehívásáról többek között 30 ország kormányfőivel folytattak megbeszéléseket, és ő maga személyesen ismertette az ENSZ-közgyű­­lés IV. bizottságában a konferencia té­máját és szükségességét. A munkaérte­kezlet 1976-ra javasolja a konferencia összehívását.

Next