Magyar Hírlap, 1975. május (8. évfolyam, 119-149. szám)

1975-05-18 / 136. szám

II 1975. MÁJUS 18. VASÁRNAP HAZAI KÖRKÉP i­w­v Magyar Hírlap Szál­jut, pobeda! Úttörők tisztelgése a Szabadság téren A Szaljut, pobeda! — Köszöntünk, győ­zelem! A nemzetközi úttörőakció befe­jezése alkalmából szombaton 200 magyar úttörővel együtt bolgár, csehszlovák, len­gyel, NDK-beli és szovjet úttörők 20—20 fős csoportja tisztelgett a szovjet hősök Szabadság téri emlékműve előtt. Szűcs Istvánné, a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsának főtitkára, majd A. G. Manyko ezredes, az ideiglenesen ha­zánkban állomásozó szovjet déli hadse­regcsoport képviseletében, Szobavári Ir­ma, a budapesti kisdobosok és úttörők nevében köszöntötte a szocialista orszá­gok úttörőinek küldötteit. A magyar út­törők és a testvéri pionírszervezetek képviselői a felszabadító szovjet hősökre emlékezve elhelyezték virágaikat az em­lékmű talapzatán. A magyar úttörők a testvérszervezetek zászlóira emlékszala­got, a külföldi pajtások nyakába ma­gyar úttörőnyakkendőt kötöttek. A ünnepi esemény színhelye volt szom­baton délután Székesfehérvárott a Dózsa György tér is. A város vezetőinek jelen­létében ezer új úttörőt avattak. A leg­ifjabb vörös nyakkendősöket a város út­törőmozgalmának vezetői köszöntötték, majd a fogadalomtétel után a pajtások megkapták első úttörőnyakkendőjüket. Jubilál a polgári védelem A polgári védelem szervezete az idén ünnepli megalakulásának 25. évforduló­ját. Ebből az alkalomból tegnap Vácott sajtótájékoztatót rendeztek, amelyen Pa­taki Iván alezeredes, a Polgári Védelem Országos Parancsnokságának osztályve­zetője ismertette a szervezet tevékeny­ségét és feladatait. A polgári védelem évfordulójáról ju­bileumi versennyel és országszerte ren­dezett kiállításokkal emlékeznek meg. Az első kiállítást Vácott, a Komócsin Zoltán Kollégiumban nyitották meg szombaton. A jubileumi versenyre az 1970—75. közötti kiképzési időszak befejező moz­zanataként kerül sor. Az első vetélkedőt hétfőn Pest megye rendezi, ugyancsak Vácott, majd szerte az országban lezaj­lanak az alapszintű versenyek. Ezután kerül sor a megyei döntőkre, amelyek­nek legjobbjai részt vesznek a Szolnokon októberben megrendezésre kerülő orszá­gos döntőn. Szolgáltatás vagy kiszolgáltatottság? Azok, akik estéken át hiába várják a tévéjavítót, akiknek szabadságot kell ki­venniük,, mert a vízvezeték-szerelő csak a „kiszállás” napját hajlandó megmon­dani, érkezése óráját véletlenül sem; azok, akik elhűlve látják, hogy öltönyü­ket a tisztítóban tönkre tették, bizony in­kább az utóbbit érzik helyes kifejezés­nek. A kiszolgáltatottság érzése lesz úr­rá azon a társunkon is, aki fürdőszobá­ját akarván korszerűsíttetni, a hivatásos karbantartó céghez fordul, az építő­­szerelők azonban csak az előleg felvéte­le, a régi csempék és berendezési tár­gyak lebontása után közlik: nincs anyag, a munkát csak két hét múlva folytat­ják... Harmincezres sereg Ezek a negatív példák. Egy vagy több hasonló esetet bárki felsorolhat, mint ahogy mindezek ellenkezőjét is elmond­hatjuk. Az aranykezű szövetkezeti iparo­sok hipp-hopp a helyszínen teremnek, fúrnak, faragnak, kalapálnak, s a meg­rendelő elégedetten nyúl a zsebébe. Kelenhegyi Emillel, az OKISZ elnök­helyettesével a realitásokat kívánjuk számba venni. Az országban 11 ezer szö­vetkezeti felvevőhelyet tartanak számon, ahol 30 ezer dolgozó foglalkozik javítás­­sal, szolgáltatással. Először a textiltisztítás helyzetét kí­vánjuk körvonalazni. Jóllehet, ma már a háztartások zömében ott áll a mosógép, s az üzletekben jobbnál-jobb mosóporok kaphatók, a gyorstisztítás iránti igény mégis ugrásszerűen növekszik.­­ Fejlesztési programunk szerint úgy­nevezett középüzemként építünk, anya­gi erőforrásainkat így kívánjuk koncent­rálni. Eddig négy ilyen bázist alakítot­tunk ki, s akár a budapesti, akár az al­­másfüzitői, vagy a kecskeméti telepek tapasztalatait, vizsgáljuk, kedvező ered­ményekről adhatunk számot. Egy-egy telep műszakonként két-három tonna fehérnemű mosására vállalkozhat. Bár az érdekelt tanácsok elsősorban konkur­ensünket, a Patyolatot ösztönzik a háló­zat bővítésére, mi is elégedettek va­gyunk a kooperációs lehetőségekkel. Különösen így van ez a vegytisztítás terén. A szövetkezetek — a tanácsok köz­reműködésével — jelenleg 30 szalont építettek az ország különböző pontjain. A típusberendezések megkönnyítik a szakemberképzést, s módot adnak a gyor­sabb fejlesztésre. Eddig főleg nyugati de­vizáért vásároltak gépeket, most azon­ban sikeres együttműködésre nyílik mód­juk NDK-beli szállítópartnerükkel. A né­met cég vállalta, hogy már a közeljövő­ben átadja első komplett magyarországi szalonját. Az igények ugrásszerű növekedésével párhuzamosan m­ind több különleges im­port vegyianyagra van szüksége a tisz­tító szövetkezeteknek. Kelenhegyi Emil hangsúlyozza, hogy a világpiaci árak emelkedését nem hárították át a lakos­ságra: egy-egy kiló ruha tisztításához az állami költségvetés többel járul hozzá, mint maga a megrendelő. A putnoki módszer Lépjünk be a szolgáltatások másik tag körébe, oda, ahol az elektroakusztikai cikkeket javítják. A Gelga-fiókokhoz ha­sonlóan, a szövetkezeti egységek is ma­gas színvonalon működnek. Ez természe­tesen nem azt jelenti, hogy minden sze­relőjük a szakmai ismeretek csúcsán ve­szi kézbe az elromlott rádiókat, magnó­kat, tévéket.­­ Egy-egy reklamáció a szerviz sta­tisztikájában ezrelékszámmal fejezhető csak ki, a panaszoknak viszont száz szá­zalékos a kára. Éppen ezért minden eset­ben arra törekszünk, t és egy hibánkat elő­zékenyen és főleg gyorsan javítsuk ki. Úgy tűnik, a városokban sokkal jobb a helyzet. De mi van falun? Az OKISZ a megoldást az úgynevezett begyűjtő­hálózat kiterjesztésében keresi. Borsod megyében, Putnokon hozták létre az első ilyen centrumot. A túrakocsik rendszeres időközökben sorra járják a megye nagy részének községeit, s összegyűjtik a ja­vítandó holmikat, a szövetkezet központ­jában pedig négy-öt nap alatt végeznek a munkával. Igaz, az OKISZ elnökhe­lyettese is követésre méltónak nevezte e módszert, ám engedtessék meg a szerény megjegyzés: a kitűnő példát mintha az indokoltnál is lassabban követnék más területek szövetkezetei. — Szervizeinkben igen alaposan felké­szültünk a színes televíziók javítására; import műszereink talán korszerűbbek is, mint a hagyományos készülékek ese­tében. Azzal számoltunk ugyanis, hogy a lakosság érdeklődése a jelenleginél di­namikusabban nő e készülékek iránt. Az ellentmondáson most úgy kívánunk segí­teni, hogy a Híradástechnikai Szövetke­zetet mi is ösztönözzük, fokozzák a ha­gyományos javításokhoz szükséges mé­rő- és más műszerek gyártását. Rövide­sen átadják budapesti mintaszervizün­ket, ahol a vidéki szerelők továbbkép­zésére is sor kerül majd. 63 milliárd javításra Beszélgetésünk legnehezebb részéhez értünk, az építőipari javítások helyzetét kívánjuk vázolni. Túl sok pozitívumról nem írhatunk: a városi házak jelentős hányada elöregedett; a felújítások iránti igények évről évre nőnek; kevés a szak­ember; a szervezettség még mindig sok kívánni valót hagy maga után. A szö­vetkezetek nehéz helyzetben vannak, s ez is indokolja, hogy keressék az új le­hetőségeket. — Így alakult meg például a budapesti nyugdíjasok lakáskarbantartó szövetke­zete is — mondja Kelenhegyi Emil. — A munkaerőgondokat kívántuk kivédeni, amikor több tucat 60 éven felüli szere­lőt vettünk fel. A fővárosi tanács is se­gítette munkájukat: 40 kisebb-nagyobb helyiséget utalt ki a számukra. És két év múlva bekövetkezett a csőd, az ösz­­szeomlás. Az árak, a rezsi, a bérek, az álló- és forgóeszközök diszharmóniája arra is rávilágított: új utakat kell ke­resnünk. Rövid időn belül megalakulnak a me­gyei lakáskarbantartó szövetkezetek. Nem az építőipari szervezetek keretében hívják életre őket; munkájuk ebben az esetben óhatatlanul a melléktevékeny­séggé válna. Az új rendelkezéseknek megfelelően, Budapesten is megalakulnak a lakásfel­­újító egységek és szoros kapcsolatban maradnak a házkezelőségekkel. A három belső kerületben még a nyáron megkez­dik önálló tevékenységüket. A munka­erőhiányon korszerű és termelékeny kis­gépekkel kívánnak segíteni, s azzal, hogy mellékfoglalkozású szerelőket alkalmaz­nak. A lakásszövetkezetekkel pedig, él­vezve a SZÖVOSZ támogatását is, áta­lánydíjas szerződést kötnek. E téren nem fokozatosan előrehaladásról kell gondos­kodni, hanem döntő fordulatról. Erre ösztönöz bennünket a kormány által megalakított Központi Szolgáltatásfej­lesztési Bizottság is. Az életszínvonal tervszerű, céltudatos emelkedésével párhuzamosan nő — így mondják a közgazdászok — a szolgálta­tási kereslet. Az­ idén a lakosság összes fogyasztásából, folyó áron, legkevesebb 62 —63 milliárd forintot költünk a háztar­tási gépek, a lakások az autók javítá­sára, ruhatisztításra, fodrászra és így to­vább. Ez pedig legalább 4 százalékkal több mint a tavalyi kiadások értéke. Az OKISZ elnökhelyettesének az a vélemé­nye, hogy a szervizhálózat bővítése, a munka minőségének javítása, az átfutási idő csökkentése és az udvariasság, a kö­zönségkapcsolat javítása új megrendelő­ket vonz. Ez pedig már nemcsak a la­kosság és a szövetkezetek érdeke, hanem a népgazdaságé is. Benedek István Gábor Egy kormányhatározat nyomdokain Szolgáltatás vagy kiszolgáltatottság? Legendák és tények Közélet a lakótelepeken A tömeges lakásépítés világszerte lét­rehozta azt a városi települési formát, amelyet lakótelepnek neveznek. Az ötve­nes és a hatvanas évek fordulója óta ná­lunk is elsősorban lakótelepek létreho­zására összpontosult a városi lakásépítés. A hatvanas évek végén a városi lakos­ság mintegy 10 százaléka, körülbelül fél­millió ember élt nálunk lakótelepeken. Ez a szám azóta lényegesen megnöve­kedett. Meggyökeresedett tévedések A lakótelepekből előbb-utóbb a váro­sokhoz szervesen kapcsolódó új városré­szek lesznek. Nem a régibb városnegye­dektől való különbözőségük, hanem a városhoz tartozásuk lesz rájuk jellemző. Ma azonban még az aránylag régebbi lakótelepek is viszonylag újak, s elsősor­ban az tűnik szembe rajtuk, ami meg­különbözteti őket — előnyükre és hátrá­nyukra — a régebbi városrészektől. És itt nemcsak a tárgyi környezet különb­ségére — a lazább, levegősebb beépítés­re, a zárt utcasorok hiányára, a kevesebb üzletre és vendéglátóhelyre, a jórészt még hiányzó kulturális létesítményekre — gondolunk, hanem a lakótelep társa­dalmi környezetének megkülönböztető sajátosságaira is. Bár, mint a továbbiak­ból kiderül, ezen a területen az eléggé elterjedt közhiedelemmel szemben ko­ránt sincsenek élesen elkülönülő lakóte­lepi sajátosságok. Egyebek között, ez is kitűnik abból a szociológiai vizsgálatból, amelyet a Ma­gyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének kutatói végeztek az elmúlt években a kelenföldi és az újpalotai la­kótelepen. A vizsgálat elsősorban a köz­életi aktivitás problémáira irányult, de ennek kapcsán a lakótelepi életviszonyok számos más vonatkozásával is szembe találta magát. A szociológusoknak nem volt feladatuk, hogy az általuk feltárt problémák megoldására konkrét javas­latokat tegyenek, de tanulmányuk nagy hasznára lehet a tanácsi szerveknek és azoknak a társadalmi szervezeteknek, amelyek a lakóhelyi közélet gazdái. A vizsgálat egyik fontos eredményére már fentebb utaltunk. A kutatók arra az egyértelmű következtetésre jutottak, hogy a lakótelepi életmódról és közéleti viszonyokról a köztudatban élő erősen meggyökeresedett negatív ítéletek jórészt a hamis legendák birodalmába tartoz­nak. A lakótelepen élő emberek elmagá­nyosodásáról, nagyfokú politikai passzi­vitásáról meglehetősen széles körben el­terjedt véleményeket a kutatás nem iga­zolta. Az­ sem bizonyult helytállónak, hogy a lakótelepi közélet bázisát első­sorban a nyugdíjasok körében lehet fel­lelni. Mint a tanulmány bevezetőjében megállapítják: „Adataink megcáfolták ezeket a leegyszerűsített elképzeléseket, és véleményünk szerint meggyőzően bi­zonyítják, hogy a politikai passzivitás valóban létező tüneteiben kevés a kife­jezett lakótelepi sajátosság.” Ez egyben azt is jelenti, hogy a vizsgálat eredmé­nyei nemcsak a lakótelepi, hanem álta­lában a városi lakóhelyi közélet fellen­dítéséhez is hasznos kiindulópontokat nyújthatnak. Az aktivitás és fékjel Sok összetevőből adódik, hogy a lakó­telepen élők közül ki és milyen mérték­ben kapcsolódik be a helyi közéletbe. Az elvárásoknál itt megfontoltan mérlegelni kell azt az időt és energiát, amelyet a munkahelyi közélet köt le és azt, ame­lyet az emberek művelődésre, szórako­zásra, pihenésre szánnak, családjukkal akarnak tölteni. Reális igényeket csak mindezek figyelembevételével támaszt­hatunk. A vizsgálat mindenesetre azt bi­zonyította, hogy a potenciális közéleti ak­tivitás a lakótelepeken jóval nagyobb a valóságosnál. A megkérdezettek például sokkal több személyt tekintettek aktív­nak, mint ahánynak a lakóhelyi szerve­zetek valamelyikében funkciója van. Miből adódik ez a különbség? A ta­nulmány szerint nem utolsósorban abból, hogy az aktív és közéleti funkciót be­töltő személyek jelentős hányada túlzot­tan elmarasztaló véleménnyel van a la­kosság közéleti érdeklődéséről. Hajlamo­sak arra, hogy riasztó képet fessenek a többség nemtörődömségéről, elzárkózá­sáról, ugyanakkor információs kapcsola­tokat nagyrészt csak egymás között tar­tanak fenn, nem használják ki kellően lehetőségeiket a lakosság szélesebb körei­nek közéleti kérdésekről való tájékozta­tására. Erősíti ezt a tendenciát a lakóhelyi közéletet irányító szervezetek jelenlegi tájékoztatási gyakorlata is, amely szintén elsősorban az aktívnak tekintett embe­rek felé irányul. Ez a gyakorlat újra­termeli és erősíti a közéleti tájékozott­ságban tapasztalható egyenlőtlenséget­, fékezi a helyi közélet iránti érdeklődés kibontakozását. A felméréseket még a lakób­izottságok jogait és kötelességeit szabályozó új fő­városi tanácsi rendelet megjelenése előtt végezték. Ezért különösen figyelemre­méltó az a tapasztalat, hogy e szervek­nek máris igen lényeges helyük van , még sokkal fontosabb szerepük lehetne a lakótelepi — de elmondhatjuk, hogy általában lakóhelyi — közéletben. A la­kással kapcsolatos problémákban az em­berek elsősorban e bizottságok tagjait keresik meg, de gyakran fordulnak hoz­zájuk egyéni és családi vonatkozású ügyekben is. Az új rendelet megjelené­sével a lakóbizottságok jogköre kiszéle­sedett, érvényesíthetik szavukat nemcsak házi rendet, hanem a szűkebb lakókör­nyezetet érintő problémákban is. (Pél­dául boltok nyitása és bezárása, nyitva tartási idő módosítása, lakóházjavítási és tatarozási ügyek stb.) Sokat lendítene a lakóhelyi közéleten, ha a lakóbizottsá­gok valóban kitöltenék a rendelet által megszabott kereteket. Ez azonban nem­csak rajtuk múlik, hanem az ebben ér­dekelt szerveken és intézményeken is. Lakóbizottságok, tanácstagok Ebben az összefüggésben kellene újra átgondolni a tanácstagok és a lakosság közötti kapcsolatok kérdéseit. A vizsgálat során szerzett tapasztalatok azt mutat­ták, hogy a választók nagyon keveset tudnak: a tanácstagoknak a testületben végzett munkájáról és a tanácsi appará­tushoz való viszonyáról. Ezért nem is tudnak reális követelményeket támasz­tani a jelöltekkel szemben, nem tudják értékelni munkájukat. A megoldás abban az irányban látszik kibontakozni — van­nak is ilyen kezdeményezések —, hogy a tanácstagok és a lakóbizottságok egy egységes kapcsolatrendszer elemei legye­nek. A lakóbizottságok közvetítsék a la­kosság igényeit, problémáit a tanácsta­gokhoz s ugyancsak közvetítő szerepet töltsenek be a lakosság tájékoztatásában is. A lakóhelyi közélet fellendítése szerves része a szocialista demokrácia kibonta­koztatására irányuló törekvéseknek. Iga­zuk van a vizsgálatot végző kutatóknak, amikor arra figyelmeztetnek, hogy a po­tenciális közéleti aktivitást minél hama­rabb tényleges aktivitássá kell változtat­ni, mert ha ez nem történik meg, az ak­­tivizálhatóság lehetőségei is csökkennek, és a lakótelepi emberek bezárkózása le­gendából valóssággá válhat Kis Tamás

Next